Ez a blog, a maga felületével a senki földje, mivel nem pártblog és nem áll semmilyen oldalon, ezért nem is lehet népszerű és azért sem az, mert elviekben sem követem a kor adott és népszerű nemzeti konteo-iparát sem. A Városliget megvédése nem politikai, hanem civil ügy lenne, de Magyarországon - sajnos be kell látni - nincsenek kimondottan civil ügyek, mivel a pártpolitika támogatása nélkül nem védhető meg egyetlen fűszál sem, vagy csak ritka kivétellel, mivel a civil tömegmozgalmak esélyének kialakulása a fogyasztói- és vadkapitalista társadalomban, ahol a társadalom 50%-a minimum a jólétben éli életét - és ezért közönyben is - szinte egyenlő a semmivel. Ha általánosítani szeretnénk és ideákon vizsgálódni mégis azt kell kijelentenem, hogy a Ligetvédők képviselnek valamit, ami egyrészt pártpolitika feletti, másrészt metapolitikai tendencia. Ez a tendencia a jóga, mint India legősibb tradíciója, amely India vallási rendszereit is át és átszövi. Kevesen tudják, hogy a Ligetvédők többsége vegán és a Kertem egykori területén kialakított főhadiszállásukon egyafajta kvázi jógaklubot is létrehoztak az elvonuláshoz. Az indiai kultúrában és ortodox vallásfilozófiai irányokban a jógának és ezen belül az ahimszának különös jelentősége van, nyilván Móhandász Karamcsand Gandhi volt az az újító, aki a jóga ősi szabályrendszerét a politikai köztudatba emelte és a nemártás fogalmát a politikai harcok és küzdelmek ismert fogalmává tette, - az ahimsza a jóga első két lépcsőfokát alkotó alapszabályok egyik elengedhetetlen elvi része és gyakorlati parancsa, látásmódja.
A nem ártás a szó a gondolat és tett hármasságában nyilvánul meg. Itt nyilván arról is szó van, hogy ezt a szellemi és egyben politika feletti álláspontot, ami az ahimszából ered, nagyon nehéz lenne a magyar rögvalóságban realizálni, akár egy tüntetésen is, pontosan azért, mert nem vagyunk része annak a kultúrának és civilizációnak, de tény az is, hogy az ahimsza politikai megjelenése jelzi azt is, hogy ezek a gondolatok már valamilyen szinten elérték Magyarországot, az egy másik kérdés, hogy ez a tendencia mikor fog gyökeres változást hozni a hétköznapi életünkben, vagy miként válik egyfajta kelet-nyugati (eklektikus/vegyes) politikai erővé. Hamvas Béla anno megállapította, hogy Európának valójában nincsen vezető szellemi brahman-kasztja. Itt mindent - és leginkább Magyarországra vonatkoztassunk - a ksatriják határoznak meg. Ebből az aspektusból, amit Hamvas kifejt, valójában lehet vagy van létjogosultsága a jógának és az ahimszának, és magának annak a szellemiségnek is, amit képviselnek és annak is, hogy mindez a politika területén is manifesztálódjon. Igazából maga az, hogy számunkra idegen kultúrákból igyekeznek szellemet és erőt meríteni, jelzi azt is, hogy valójában a saját nemzeti territóriumunk erősen propagált értékei, nem jelentenek kikezdhetetlen nagyságot vagy bármiféle követendő ideát, így aztán jelképeink csak a rend, a törvény vagy a törvényi szigor fasizmusának államhivatalnok pszeudo- pótvallását jelentik, ennek pedig hosszútávon a belső társadalmi viszonyokra káros hatása lesz, mivel ezekben látják majd kizárólagosan a társadalom felmerülő problémáinak megoldását is. Ami még a magyar politikában megfigyelhető, hogy az összeesküvés-elméletek és az EU-val való látszat konfrontációk is a politikai szemfényvesztés, más szóval a hatalom hatalomtechnikai részévé integrálódtak. Ebben az esetben az összeesküvés-elméleteknek már jelentős számban politikai haszonélvezői is akadnak, ami magának az elméletnek a fennmaradását is elősegítik, mivel az a propaganda, az agymosás mindennapos részévé változott.
A Ligetvédők nagy tüntetésén Puzsér Róbert a ligeti beszédében kiemelte, hogy ez valójában szellemi küzdelem és efölött nem szeretnék elsiklani. Pontosan azt jelenti, hogy értéket védünk vagy az értékek harcában meglátjuk azt az ideát, hogy az élő anyag valójában egy magasabb szerveződési szintje és megnyilvánulása a nem élő anyagnak. Az, hogy a tervezők, az építtetők, a politikusok és a sleppjük semmiféle az élő természet iránti normális felelősséggel nem rendelkezik, hanem kizárólag egyéni boldogulásuk és hasznukat vagy népszerűségüket látják ebben is, azt pontosan az elmúlt 26 év rendszerváltása bizonyítja. Hogyan várnánk el bármiféle felelősséget egy olyan államtól, amelyik példaként a sorozatos kilakoltatásokat hajt végre ezrével, és ezért valójában állampolgárainak jelentős részével szemben annak ellenségeként bánik.
Baranyi Tibor Imre Az Apokalipszis négy lovasaYouTube
Ennek a bejegyzésnek a közvetlen előzményoka, Baranyi Tibor Imre tradicionalista gondolkodó előadása és Szent Anzelm "ontológiai" istenérve. Felvetülhet a kérdés, hogy hogyan kapcsolódik Anzelm Istenérve a témához, nos pontosan a látásmód miatt, hiszen a látásmód problematikája és e körüli viták, mind Keleten és Nyugaton is egyaránt felfedezhetőek a vallási gondolkodóknál. Kiindulási pontként vagy gondolati premisszaként említsük meg, hogy Anzelm érvét Aquinói Szent Tamás azért nem fogadta el, mivel úgy vélte, hogy a fogalmi létből nem következik a valós lét[1.]
Canterburyi Szent Anzelm (1033-1109)
Ami a fent említettekhez nem kapcsolódik szorosan, de mégis valahol van összefüggés: dr. Baranyi Tibor Imre a fent belinkelt előadásában kétféle következetlenséget is elkövet. Sankara[2.], a hindu vallásreform atyja a legenda szerint mielőtt megvilágosodott volna, egy utcaseprővel találkozott és azt a kaszttörvények szerint , mivel az utaseprő érinthetetlennek minősül, messziről ki akarta kerülni, ekkor azonban Siva isten felfedte magát, mivel ő volt az aki az utcaseprő alakját felvette és megfeddte a bölcset, hogy hogyan akarja a végső valóságot megérteni, ha egy ilyen egyszerű próbán elbukik. Ennek a kis történetnek a tanítása is egyszerű, a magasabb tudatállapotok a kaszt szerinti előítéletek világán is messze túlmutatnak. A másik következetlenség pedig az, hogy valójában nem négy varna (kaszt) van, hanem öt, a sudrák (munkások, szolgák) magasabb szinten vannak/voltak mindig is az ötödik "kasztnál", a csandáláknál.Mahatma Gandhit sokszor úgy állítják be, hogy ő a varna- vagy kasztrendszert teljesen elvetette, ez ellen harcolt, valójában ő a kasztonkívülieket, akiket haridzsan-oknak (Isten gyermekeinek) nevezett a negyedik kaszt társadalmi jogainak szintjére emelte, mellesleg jogász (ügyvéd) volt. Azért fontos ez, mert ebből világos, hogy következetes gondolatmenettel az Apokalipszis negyedik lovasát nem lehet megfeleltetni semmiféle proletárságnak, proletár-diktatúrák uralmának, szocialista-korszaknak, mivel nem négy, hanem öt kaszt van, másrészt a két civilizáció és kultúra elég távol is esik egymástól, egyrészt a lineáris és ciklikus vallási világszemléletből is adódnak alapvető különbségek, tehát dr. Baranyi Tibor Imre felvetése ebben az esetben önkényes és következetlen, a politikai ideológiák harcából következően egyoldalú és erősen inkább anti-szocialista propagandának látszik, mintsem bölcseletnek, mivel az is.
*
Hamvas Béla gondolatainak lényege egy mondatban az, hogy a rend megbolydult. Andrew Skilton úgy gondolta, hogy a buddhizmus lényegi tana szintén egyetlen mondatban definiálható: úgy látni a dolgokat, ahogy azok valójában vannak (yatha-bhuta-jnana-darsana). A körből nem lehet kilépni, a szellemi erővonalak jelen vannak, és általában rejtve és úgy, hogy nem gondoljuk, hogy ez a rejtettség általában ott van, ahol semmiképpen nem gondolnánk, hogy ott van a középpontban. A világ, mint a megzavart a létezés van jelen, ez a turba fogalma, szintén Hamvas Bélánál. Az, hogy ez a zavartság mi, nem tudjuk, csak azt hogy zavartság. A mai nap során azonban nyilvánvaló lett, hogy annak a manifesztációja, ami a harmónia megjelenésével teljesen szemben áll. Az, hogy nem tudunk erről, inkább jelenti azt, hogy nem veszünk róla tudomást, ugyanis ha tudásunk vagy tudomásunk lenne erről, az egy teljesen másfajta világlátásra kényszerítene bennünket. Ez a világlátás nem hozható létre a jelenségek kavalkádjában. Paradoxon, hogy egy olyan világban szimulálom a véletlent, ahol nincsen, mivel maga a véletlen nem határozható meg az abszolútum szempontjából, ezért meghatározatlanságként van vagy nincs jelen. Mindenesetre ahhoz, hogy ez a világ létrejöjjön, vagy bármely más nem-világ, kizárólag a véletlent is mint tényezőt figyelembe véve az ontológiai teljességből fakad. Ezért az abszolútumban létezünk mindig, csak nem látjuk, nem észleljük, csak nem vesszük észre, amikor pedig rácsodálkozunk felismerjük és misztériumként éljük meg. Misztériumként megélni pedig mindig azt is jelenti, hogy érzelmi kötelék van a misztérium és közöttünk. Az érzelmi kötelék információ, ez bizonyára archaikusabb felfogásban vagy életrendben kommunikáció a teljességgel. Azok számára, akik az un. világban nem voltak a kor adott követelményeinek megfelelőek, egészen más utak nyíltak meg és más utakra tévedtek, így távolságuk a profán világtól törvényszerű, és ha az eshetőségek statisztikáját vesszük, a világban, mint sorsban eltérően éltek a tömeggel szemben. Természetesen, aki kívül esik a mainstream életfelfogásokon, az valójában már rendelkezik a kor adott társadalmi szokásai feletti és általában kiritikus nézőponttal. Ezekre az emberekre azonban egy jellemző jellemző lesz, nem fogják érteni azt a nyelvet, még ha egy nyelvet is beszélnek velük, nem tudják dekódolni és felmérni sem és értelmezni a jelenségüket, emberi alakban megjelent különbözségüket tőlük. Ez jelenség pedig az olyan típusú hétköznapi ember számára, aki nem akar megérteni a világtól leszakadt, attól eltérő gondolatokat, bennük ez biztosan riadalmat kelt. Ezért van az, hogy egyesek például egy olyan vallást választanak maguknak, amiben világosan lefektetett dogmák vannak, és az üdvösség a vallás vagy hit ezen szabályainak betartása szerint kézzelfogható és kozkázat nélkül elérhető. Ezek az utak azonban önhittségek, nincs általános tapasztalat arra vonatkozóan, hogy kit milyen formában hívtak el a tanítványságra, hiszen példaként Máté vámszedő volt, Lukács orvos, Pál apostol pedig a tanítványok fanatikus üldözője, tehát különböző sorsösszefüggésben és jelekben találkoztak a világot uraló, titokzatos és félelmetes teremtő és megváltó erőkkel. Ez azt is jelenti, bármennyire is eretnekség, hogy az úton a megszólítás kiszámíthatatlan, nem lehet tudni, hogy milyen kommunikációs formát vesz fel a transzcendens. Röviden a beavatás lényegéről ennyit szerettem, volna leírni, Carlos Castaneda ír le egy beavatást (Don Juan tanításai), ahol a körből nem szabad kilépni, még akkor sem, ha maga a tilalmat állító mentor vagy lélekvezető alakja jelenne meg, mert maga az is lehet vizíó. Figyelmeztető káprázat ez, hiszen a Jelenések könyve is kinyilatkoztatja a hamis próféták megjelenését. Ez ami eszkhatológiai távlat a kereszténységben, az indián beavatásnál sokkal személyesebb. Ennek a jelenségnek a lényegét úgy láthatjuk, hogy már az akkori társadalom, ahol az evangélium megjelent, bizonyos emberi kapcsolatok, a bizalmas és hétköznapi szférák megzavarása nélkül jelen voltak. Tehát a szent és a profán ebben a tekintetben, a civil életformában már elkülönült. Így a Római Birodalom területén a pogány kultuszok tiltása elsőként a már részben szekularizáltra és ezen belül később a személyes körökre is kiterjedt. A bizonyos eltérő szent életformák, akár a vallás civilizált változata, szokássá alakultak (legyen az a sámánizmusban a közösségi periférián való tanyázás, vagy a közösség javaitól való szándékos sanyargatás, mint a sivatagi anakhorétáknál) a kialakult rend és szokás azonban pontosan az, ahol a misztérium általi megszólítás bevett praktikává silányul, és így elveszíti a kapcsolatát az égi világgal, akárcsak a szertartásban a közös cselekedet és a ritus hierarchiája szerint. Visszatérve a lényegre, hogy a szimulált véletlen, mint a mikrokozmosz makrokozmoszt megfeleltető analógiája, bizonyítja azt, hogy csak akkor lehetünk bizonyosak a világ szervezetten élő voltának, az élő anyag megjelenésének, mint a legszervezettebb anyagszerveződésnek, ha posztuláljuk (feltétlezzük) Isten létét és mindenhatóságát és nem-létét, ugyanis nem-léte végtelensége léte végtelenségében van, így egyszerre élő, fejlődő és hanyatlóként megjelenő részei egyben mi magunk vagyunk a teremtésben, az ő létének a tanúi. Ellenkező esetben csak a nagy bumm elmélet marad a világ kialakulására, aminek az esélye, mivel a kialakulásról sem tudunk semmit, nem tudjuk, hogy az Isten analógiájának megfeleltethető feltélezett omnipotenciával rendelkezik, de akkor már önmagában véve is Isten lenne, csak az elnevezés materializálná egy mechanikus, anyagi folyamattá. Ez az Istenérv , a világban meglévő rendezettségből és teleológiából következtet Isten létére, hogy ez most kihez köthető a filozófia történetének berkein belül, nem tudom; de a lényeg - erősen idézőjelben - bizonyítási kísérletet tettem arra, hogy szimuláljam a véletlent egy totó program segítségével, nyilván ez a kísérlet ontológiai vagy másként érthetőbben, a minden lehetőséget = variácót magába foglaló rendszer véletlenszerűen, "randomizálva" nem tud szabályos, ember alkotta alakot felvenni, hanem rendezetlenségében marad, és azt rendezni kizárólag az intelligencia képes. Ez a misztérium.
────────────
[1.] Turay Alfréd: Istent kereső filozófusok (Budapest, 1990. Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója)
[2.] Sankara egyik alapvető tanítása az adhjásza volt, a híres kígyó és kötél hasonlata, amivel a tévesen érzékelt valóság (akár lefokozott tudati észlelés) és a valóság lehetséges valós érzékelése (ami a tiszta érzékelés-észlelés, amit nem zavarnak meg, homályosítanak el a félelem vagy a korábbi tapasztalatok, benyomások, tévképzetek) közötti különbségre utal.
