A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Domján Tibor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Domján Tibor. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. december 7., szombat

MÚLTIDÉZŐ - A 3 MILLIÓAN A BANKROBBANTÁSOKÉRT FACEBOOK-CSOPORT EMLÉKÉRE



    Miközben a kormány Csurka István szobrának felavatása és akörüli gereblyézést és talajegyengetést végzi, szimplán erőből politizálva, hiszen a Mazsihisz már kifejezte a szobor elleni tiltakozását, ellenvéleményét is jelentős érvekkel alátámaszta meg is fogalmazta, addig én a "3 millióan a bankrobbantásokért" facebook-csoport igen rövid, de dicső történetét egy pillanat elejéig ismét beemelem a köztudatba. Mindenekelőtte le kellett vonni a konklúziókat is, ti. mit is jelent az erőből való politizálás. Gulyás Gergely már megfogalmazta korábban, még akkor nem is volt kormányszóvívő, ami nagyjából annyit jelentett - nem tudom pontosan idézni már, de mivel ők vannak felhatalmazva, természetesen demokratikus úton és módszerekkel arra, hogy minden kérdésben a kormány döntsön - ergo a társadalmi vita teljesen felesleges a legtöbb kérdésben, a totálisan elhülyített állampolgár 4 évente ciklikus jelleggel kimúlásáig fenntartva ezt a rendszert kifejezheti ellenvéleményét a választásokon. Az első és második fülkeforradalom is így született, de harmadik és a negyedik is és a további fülkeforradalmak. A fülkeforradalmárok nagy pantheonja-arcképcsarnoka jelentős és fájdalmas hiátus nekünk magyaroknak. A szocializmusban a munkás volt az állandó tematikája a műalkotásoknak, akkoriban József Attila verssorai szinte mind-mind megelevenedtek, domborművek és nagyszerű szobrok formájában. A jelenlegi rendszer súlyosan megfeledkezik a hőseiről. Nem született még meg  a demokratikus választópolgár szobra sem. Nyilván egy ilyen szobornak a helye a Hősök terének legközpontibb helyén volna.  Hogy ilyen műalkotás még nem létezik, holott a rendszer mindennap felmagasztalja önmagát a rádióban, a tévében és leginkább szabad és demokratikus voltára büszke , valamint négy éven át minden médiáján nagy gonddal, ahogy egy szülő óvja gyermekét hangsúlyozza a választás fontosságát, és Médeia mindenféle közvéleménykutatások, diagramok formájában is lelkiismertesen a pártok és pártszövetségek pulzusán tartja a kezét. 
     Ami a szoborkérdést illeti, korábban egy ismert kortárs költő fakadt ki azon, hogy ő régóta szárazzsömléken él és egyáltalán nem érti, ebben a rendszerben-világkorszakban egyáltalán miért róluk költőkről neveznek el még mindig utcákat, tereket amikor megtehetnék, hogy nagy bankárok és üzletemberek, sikeres vállalkozók, nagy self-made men mítosz-óriások részesüljenek eme posztumusz tiszteletben. Ő is tehát észrevette, hogy ez a rendszer nemigazán tiszteli saját nagyságait, - nem találjuk sehol az ismeretlen hős választópolgár emlékművét sem vagy szobrát  - vagy nem meri tisztelni.  Megszületett egyébként Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész kormány-inkarnációja is, hiszen a Gellért-hegy tetején taláható szoborkompozíció sem egy almakompót valljuk be. Az első súlyos csonkolást az MDF-kormány idejént szenvedte el, akkor a vörös katona szúrt szemet valakinek és azonnal deportálták a Szobor-parkba. Ilyen rakétatűzben is óvatos a magyar.  Megszületett tehát ez a furcsa eklektikus NER-művészet is. Én eddig egyetlen munkáspárti vagy magyar kommunistával nem találkoztam még, aki a Wagner Nándor által megálmodott Filozófusok szoborkertjébe követelte volna a négy nagy vallásalapítót Marxot Engelst, Lenint és a templomevő Bartos Cs-t, Mahátma Gandhi, Szent Ferenc és Bódhidharma, Ehnaton fáraó Ábrahám, Lao Ce, Buddha és Jézus Krisztus illusztris társasága mellé. Én azt tudom igérni minden elvtársamnak, hogy rendszerváltás esetén ez mindenképpen meg fog történni. Régen a papokat gúnyolták azzal, hogy mindent ami az útjukba esik megkeresztelnek, olyat azonban én sem láttam még, egészen mostanáig, hogy egy templom előtti téren a létfontosságú, apró kis kavicszúzalékot begyükbe felszippantó csipegető galambokat is megkeresztelje valaki. Az viszont belátható, hogy a szent kereszteket szerte és mindenüvé, - mintha nem lenne holnap  és Mindszenty-szobrokat hangsebességgel lerakó és tojó NER és a megkeresztelt galambok között van eszkhatológiai összefüggés.





A 3 millióan a bankrobbantásokért facebook-csoport nagy hőstette az volt, hogy elérte az egyik legitim (államilag  és a rendszer által fenntartott) rendszermédia ingerküszöbét is, de nemhogy elérte, a cikkből látható,  hogy az általam beírt (ennyi idő után elárulhatom, én írtam be a face csoportba azt az idézetet, amitől hvg-ben láthatóan megbolondultak) Horst Mahler (RAF) antikapzsitalista idézete rendesen ki is verte a biztosítékot  a hivatásos propagandista agyában    - ellenben a sok-sok kilakoltatással - hiszen ezeket nem nagyon reklámozták. Ugyanilyen ingerküszöb-áttörési élmény volt az egyetemistákból álló Haha és a Koppány otthonvédő csoport összefogása, ott annyival még erősebb is volt a hangzavar, hogy a Pesti Srácok és a HVG egyszerre okádott,  pedig azon a szegénység-ellenes világnapon a közismert buddhista tanító, humorista és  zenész Laár András is felszólalt, dehát ilyenek ezek, nem a nagyszerű beszédeket idézték, vagy követítették volna, ami egy valós független és mainstream média alapfeladata lenne, hanem csak tolták és túltolták a négykerekű striciklit*. Érdekes médiahadrend ez, hogy egy teljes un. tornából végleg felmentett, csapottvállú újságíró-hadsereg áll teljes menetfelszerelésben lesben, mint a saskeselyű vagy a vércse, hogy bármiféle független, állampolgári-civil kezdeményezést ami bántsa az ő szemüket, mint vércse a galambot atomdarabjaira, higgs-bozontjaira tépjen.


Utóiratként azért annyit hozzátennék, hogy szvsz talán nemcsak a bankrobbantó érdemelte ki egy rendszerváltás esetén az esetleges amnesztiát, de az a feltehetően magyar állampolgár is, aki a tiltakozásnak egy nagyon sajátos módszerét találta föl - a Póka László alapította Nem Adom a Házamat mozgalommal ellentétben, ő nem tiltakozó papírosokat tízezreit ragasztotta bankokra, hanem olcsóbb és hatékonyabb megoldást találva szarral kente össze a Kék Golyó utcai KDNP irodát. Tehát azért ha elvétve is, de még vannak névtelen ellenállói és hétköznapi hősei a magyar nemzetnek. Nem mindenkinek mosta ki az agyát a pártokrácia.



 A Mi Időnk  * oldala hozta le ezt a hírt a legfrappánsabban, annyit jegyezve meg, hogy ismeretlen tettesek összeKDNP-irodáztak, tehát bemocskoltak egy székletet a KDNP irodájával. Kiváncsi lennék dr Semjén Zsolt teológus és miniszterelnök-helyettes véleményére is a 2018-as példátlan ürülékkel végrehajtott Kék Golyó utcai politikai támadásra és annak teológiai és eszkhatológiai vonatkozásaira is.





Múltidéző blogposztok kizárólag az adott korszak társadalmi problémáit és konfliktusait hivatottak  szemléltetni - a blog szerkesztőjének célja etekintetben kizárólag a szemléltetés, valamint a politikai humor egy sajátos outsider médiaformájának megjelenítése.

2013. május 28., kedd

Petíció-melléklet átadása a Sándor-palotánál


Köztársasági Elnök Úr !

Azzal az állampolgári kéréssel fordulok Áder János úrhoz,
1§ hogy a munkanélkülieket régóta sújtó törvényi TB szabályozást helyezze hatályon kívül,
2§ szólítsa föl a kormányt egy új törvény megalkotására, amelynek alapelve legyen az, hogy minden munkanélküli (nem regisztrált is) anyagi és szociális helyzetétől függetlenül, aki már nem részesül a Munkanélküli Központból folyósított semmilyen járadékban, hogy a TB esedékes havi összege alól teljes mentességet kapjon, 2§ b) vagy a TB járadék maximális összegét "jelképes" 1 000 forintban határozzák meg visszamenőlegesen is.
3§ a munkanélküliekkel szemben foganatosított végrehajtásokat azonnali hatállyal állítsák le
4§ a végrehajtás alá került munkanélküliek helyzetét a törvény előtti status quo szerint rendezzék
5§ a kilakoltatási moratóriumot határozatlan időre hosszabbítsák meg
6§ a börtönön belüli fogvatartottak közötti erőszak megakadályozásáért és a börtönön belüli civilizáltabb fogvatartási körülmények kialakításáért tegyen meg minden szükséges lépést az elfogadható reszocializációért !
7§ helyezze hatályon kívül a hajléktalanokat sújtó alkotmányos kriminalizációt
8§ engedélyezze a késő tavaszi és nyári és kora őszi időszakban a közterület életvitelszerű és szabályozott használatát az arra kijelölt városi zöldterületeken (sátor, menedék építés)
9§ gondoskodjanak a hajléktalanok téli időszak alatti ellátásáról
10§ a kormány 48 órán belül nyilvánosan a sajtón keresztül kérjen bocsánatot a hajléktalanoktól, és a munkanélküliektől, az őket igazságtalanul és méltatlanul sújtó eddigi elégtelen és diszkrimináló törvényi szabályozás miatt és deklarálja a továbbiakban a szociális jószándékát


SoDI 66másodperces videófelvétele az eseményről 

2013.05.28-án 13:30 kor vegye át az eletronikus petíció mellékletét, amely által deklarálom és demonstrálom, hogy minden NAV által munkanélkülieknek kiküldött TB csekk, összetépetik és az ön kezébe fog visszatérni.

Az előzményekben a meg nem engedett hangnemért bocsánatát kérem, jogos felháborodásomat pedig enyhítő körülményként értékelje, ha erre lehetősége adódik.

köszönettel
Kiss Roland magyar állampolgár
utóiratként ezen ultimátum egyetlen szankciója az lesz, ha ezen követelések nem teljesülnek, hogy menedékjogot kérek egy egyelőre meg nem nevezett államtól, és állampolgárságomról már most jelképesen és ideiglenesen lemondok.

fotó: SoDI
Kapcsolódó oldalak:
Munkanélküli TB: Tartarossz átadta a petíciót Áderéknek YouTube user:vagatlan 

2013. január 16., szerda

Tartarossz hírajánló - A Börtönellenes Társaság híreiből (BET) - frissítve

Borbély József kormányzó (fotó: SoDI)
Borbély József kormányzó, a TEMPO elnöke kiszabadult a koncepciós per utáni  önkényes kényszerintézkedés és bírói túlkapás, az előzetes letartóztatás 30 napos poklából. Ügyében jobbikos képviselők is közbenjártak (Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás, Zagyva György Gyula) A riportból kiderül, hogy a közhiedelemmel ellentétben a fogvatartottak rendkívül rossz és középkori fogvatartási körülmények között vannak és erre hívja föl többek között a figyelmet Borbély úr. A börtön koszt ehetetlen (rákkeltő! szerk.) moslék, a venyigén két gyilkos közé zárták be első nap, a zárkában 15 foknál nincs melegebb télen, az orvosi ellátás pedig az ő esetéből is láthatóan katasztrófális. A kormányzó amnesztiát ígért a fogvatartottaknak és helycserét a politikusokkal. SoDI riportja:
Borbély József a fogságáról és a szabadulásáról (2012.01.14.) YouTube user: vagatlan
Borbély József szabadulásáról YouTube user: 66masodperc

Domján Tibor, a Hírháttér Multimédia munkatársa, otthonvédő, keresztény tényfeltáró újságíró is a napokban szabadult ki a börtönből, mivel a hatalom 4 napos elzárásra ítélte a botrányos (a rendőrök könnygázt használtak zárt térben) Búza utcai kilakoltatás utáni fejleményként. Szabadulása utáni első és második blogbejegyzése:
A legfőbb választás (Az Isten útja vagy Sátán és Háttérhatalom útja) Echelon Leleplező BLoG
Ott honvédelemért 4 nap letöltendő Echelon Leleplező BLoG
Villámfilm: 13 milliós kölcsönre 65 millió kamat Hírháttér Multimédia

Végh Gábor politikai üldözött filmje, menekültként és hajléktalanként él egy Bécs melletti erdőben. A film szerint Végh Gáborba, amikor eltört a lába, a magyar titkosszolgálat egy 2mm x 15mm mikorchipet injekciózott. Ez nem elképzelhetetlen, hiszen a videói arról tanúskodnak. hogy többször is összeütközésbe került már a hatóságokkal és tudtommal kényszerű hajléktalansága előtt a Rózsadombon lakott (Bimbó út), ahol bizony politikusok és különösen védett személyek élnek. Mikrochip YouTube user: gabor vegh

A Buddhista misszió (Arya Maitreya Mandala Egyházközösség) decemberben ruhaosztást tartott a VIII.kerületben, a Teleki téren. A Buddhista Misszió Arya Maitreya Mandala, az első magyar buddhista közösség, amelyik az 1950-es években alakult. Alapító első ügyvivő vezetőjük Dr Hetényi Ernő 1912-1999 (Láma Dharmakírti Padmavadzsra) volt.
Beszámoló a 2012-es ruhaosztásról Buddhista Misszió
Bhután - Az elveszett királyság (Frei dosszié - 2007) Buddhapest BLoG

Megkezdődött a Kumbha Mela, a világ és a hinduk legnagyobb vallási ünnepe. 2013 március 10-ig tart.
Kumbha Mela Terebess Ázsia Lexikon
Kumbha Mela 2013
Szádhu képgaléria - Sadhu Photo Gallery TarrDániel oldala

Budaházy György
vendégei a műsorban Balogh Béla, a Koppány csoport vezetője, és Tatár József a MAREVOSZ (Magyar Rendszerváltó Fórum) elnöke voltak.
Otthonvédők a Budaházy műsorban Szent Korona Rádió

2012. augusztus 5., vasárnap

Hírajánló - Állami fenyegetés a Hírháttér ellen

A Hírháttér Multimédia email fiókjába a napokban több fenyegető üzenet érkezett, többek között a VIII.kerületi Rendőrkapitányságról is.
Fenyegető levelek Orbán Viktor és pintéri titkosszolgálata címéről Echelon Leleplező blog
Életveszélyes fenyegetés Orbán Viktor(AH), és BRFK 8.ker.-i emailcímről Hírháttér Multimédia  Alkotmányvédelmi Hivatal WikipédiA
Alkotmányvédelmi Hivatal (A volt NBH oldala)


Kunyhólakó hajléktalan
A X.kerületi Terebesi erdő az egyik utolsó bástyája a kunyhólakó hajléktalanoknak
, akik családias békében és háborítatlanul élhettek ezidáig. A fülkeforradalom azonban itt is, mint sok helyen forradalmian antiszociális változásokat hoz majd a hivatal és a törvény erejével támogatva. A X.kerületi önkormányzat részéről több vélhetően ürügy is elhangzik az embertelen kilakoltatások indokaként. Az ÁTLÁTSZÓ.HU által készített videoriportban a tanösvény, a jól ismert és már a XV.kerületben is bevált propaganda  szó: a rekreációs terület, de egy közeli építkezés is szóba jön érintőlegesen, ami ugyan nem az adott területen van, de a hajléktalanok ottléte ki nem mondva, de bizonyára terhessé vált, mert zavarja majd a Lakópark nyugalomra és békére vágyó lakóit?
Kizavarták a hajléktalanokat az erdőből 168
Lakópark miatt zavarják el a hajléktalan embereket AVM blog
Magda erdeje Népszava online
Hajléktalanok pedig léteznek tőlünk nyugatabbra is, bármilyen hihetetlen Frankfurtban miattuk vetettek véget az Occupy-mozgalom antikapitalista, sátoros tiltakozásának a napokban.
Felszámolták Frankfurtban az Occupy-mozgalom antikapitalista tüntetését Kitekintő.hu
Lövöldözés egy amerikai szikh templomnál Népszava online
Húszezer katona rohamozta meg Aleppo városát  Oroszország Hangja
Összecsaptak a törökök és a kurdok - 19 halott kuruc.info

Vallástörténeti lexikon: 
A yezidi vallás

Yezidi ezidizm A yezidi vallás csak a kurdok között fordul elő. A legtöbb yezidi hitű ember Iraki-Kurdisztán területén él. Ez a vallás szintézise a pogány, zoroasztriánus, manicheus, zsidó, nesztoriánus keresztény és muzulmán elemeknek. A yezidik hisznek egy már passzív teremtő istenben, és Malak Ta’us-ban, a Páva Angyal-ban, aki az isteni akarat végrehajtója. A yezidik csak Ádámtól származtatják magukat, Évától nem, így különböznek az emberiség többi részétől. Ebből következik, hogy yezidinek születni kell, a vallást fölvenni nem lehet.
(forrás: A kurdok történelme Kurdistan.hu )

Kapcsolódó oldalak:
A Pávaangyal hódolói elixír online
Újabb robbantások: Páva-angyal imádókat támadtak ! atv
Yezidi ezidizm flickr

2012. július 2., hétfő

Szegény hírek - A kilakoltatás kapcsán László Tamás XV.kerületi polgármester sajtóközleményben hazudozik


László Tamás fideszes polgármester és Vizér Klára alpolgármester által vezetett XV.kerületi Önkormányzat újabb embertelenségek és hazudozások sorozatát követte el folytatólagosan az itt élő választóképes lakosság megtévesztésére és tipikus gyűlöletmanipulációt hajtott végre a mai napon kiadott sajtóközleményében:


2012. július 2. [hétfő] Önkormányzati Sajtóközlemény
A XV. kerületi Pázmány Péter utca 108. szám alatt lévő társasház földszint 10. szám alatti 1 szobás, 31m2 alapterületű önkormányzati tulajdonú lakás bérlőjének, Nagy Lajosnénak a kilakoltatása nem ok nélkül került lefolytatásra a mai napon. . A hölgy bérleti szerződése, tekintettel a lakásba befogadásra került családtagok deviáns életvitelére vonatkozó lakossági bejelentésekre és megkeresésekre, nem került meghosszabbításra. A hölgy a széleskörű szakmai egyeztetések által felajánlására került segítségnyújtást nem kívánta igénybe venni. A hölgy 4 gyermekkel rendelkezik, de rendezett körülmények között saját ingatlannal rendelkező családtagjai nem kívánják őt és gyámsága alatt álló unokáját befogadni. A hölgy gondozására és elhelyezésére jogszabályok által is elsődlegesen megjelölt családra sajnos a helyzet megoldásában nem lehetett számítani, így az Önkormányzat munkatársai kerestek megfelelő elhelyezést. Ez a XIV. kerületben lévő a mozgáskorlátozott Nagy Lajosné igényeit figyelembe vevő akadálymentesített családok átmeneti otthona, ahová felvétele megkezdődött. A bekerülésig, a várakozás idejére felajánlott XV. kerületben lévő alapellátó intézményt és unokája számára a IV. kerületi gyermekek átmeneti otthonát a hölgy nem fogadta el, albérletet nem keresett. A környezetben élők nyugalmának biztosítása, a kiskorú nevelésére alkalmatlan mikrokörnyezet megváltoztatása, valamint a jogbiztonság érvényre juttatása érdekében kívánja az Önkormányzat a fennálló tarthatatlan állapotok megszüntetését.

László Tamás polgármester "úr"korán reggel már hazudozni kezdett. Talán úgy feküdt le még tegnap, bizonytalanul, gyöngyödző homlokkal, hogy mit is hazudjon másnap. És amikor eljött a másnap, a
kilakoltatás napja azt hazudta a XV. kerületi fideszes polgármester a szemébe az otthonvédőknek,
"hogy nem lesz kilakoltatás". Mivel az amputált lábú, tolószékhez kötött 68 éves nagymama szomszédai
is kiálltak mellette,  és szolidárisak voltak a kilakoltatáskor, így a deviáns életformára vonatkozó
részeket a sajtóközleményben is minden lelkiismeretfurdalás nélkül színtiszta és közönséges alávaló és
aljas indokból elkövetett megtévesztésnek és hazugságnak minősíthetjük. A 68 éves kilakoltatott nő 15 éves unokája ellen elfogató parancsot adtak ki. Vizér Klára alpolgármester és László Tamás polgármester áldásos XV.kerületi tevékenységéhez tartozik a tavaly júniusi öngyilkosságba torkollott kilakoltatási botrány. Az önkormányzat a 83 éves Marika nénit hosszan kínozta
és kíméletlenül, hónapokon keresztül fenyegette a kilakoltatással. Miután Marika néni lelkileg összeroppant, nem látott más megoldást arra, hogy szégyenbe hozza az önkormányzatot, mintsem azt,
hogy hősies elszántsággal magára gyújtotta Zsókavár utcai lakását és kivetette magát a 
6.emeleti ablakból.

  fotó forrása : Kiugrott égő lakásából a kilakoltatása miatt a 83 éves Marika néni

 A Koppány csoport néhány vezetője, a Hírháttér és e blog írója is elindult, hogy a polgármestert megkérdezze arról, számon kérje, hogy mi értelme volt annak, hogy a szemébe hazudozott az otthonvédőknek, hogy nem lesz kilakoltatás. A polgármester László Tamás nem csak az otthonvédőknek hazudozott, de a sajtóközlemény is nem más mint a kilakoltatott hibáztatására irányuló manipulatív hazugságáradat. 2011-ban Marika néni halála kapcsán is mély sajnálkozásukat fejezték ki és Vizér Klára a polgármester helyett arról nyilatkozott, hogy ők felajánlottak egy pestújhelyi lakást Marika néninek. De azt úgy látszik nem fogadta el, tehát ők nem tehetnek róla, hogy kiugrott a 6.emeletről. László Tamás és Vizér Klára további ámokfutását kerületünkben 2011-ben a Páskom-ligeti hajléktalan kunyhók felszámolásával folytatta. A csepeli hajléktalanok ellen indított casus belli után Újpalota lett a célpont. László Tamás itt is hazudott, miközben a Pestújhelyi úton a volt szovjet laktanya lakótelepi jellegű lakásait hagyják leamortizálódni  - 22 éve 1 forintot nem fordítottak a területre, mégis azt állították, hogy a kiserdőből kitelepítésre szánt hajléktalanok megtalálják az erdőn kívül is a számításaikat. Hogyan, ha már egy piti lakótelep rehabilitációt sem tudtok kipasszírozni a költségvetésből . Pedig mindössze annyi történt, hogy személyre szóló ultimátumot kapott minden hajléktalan, hogy egy bizonyos határidőn belül hagyja el a területet. A hajléktalanok egy része az ultimátum lejárta után a lakótelep szélén vergődtek, elveszítették utolsó, 20 éve otthont adó, jó levegőjű otthonaikat.
A Koppány csoport, a Hírháttér és e sorok írója is megegyezett abban, hogy Marika néniek emléktáblára fog gyűjteni, hogy mementóként erről az Orbáni és rendszerváltásnak nevezett 22 éve tartó tajgetosz demokráciáról és vészkorszakról, a rendszerváltás áldozatairól, halálba küldött kilakoltatottjairól  is méltóképpen megemlékezhessünk. A blog a tragikus kilakoltatásokat és az embertelen intézkedéseket, a rendőri fellépést látva és a polgármester gerinctelen hazugságait, sajtóközlemény kiigazítására lemondásra és bocsánatkérésre szólítja fel a XV.kerületi önkormányzat képviselői testületét. 
Ismerős tendencia az, hogy magát az áldozatot próbálják meg befeketíteni. Így volt ez, amikor Filotás István a Szabadság hídról égő eleven fáklyaként vetette magát alá a mélybe. Azonnal megállapították róla, hogy skizofréniában szenvedett. Ez a tendencia nagyban hasonlít arra is, hogy egy szegény hibáztató magatartás kezd kialakulni, mivel a 22 év kapitalizmus az emberek egészséges lelkületét is megfertőzte a maga mételyeivel.


Kapcsolódó oldalak:
Vizovicki Lászlóról - Molnár F. Árpád a Pázmány P. utcai kilakoltatás közben YouTube user: Ocean989
Unokáját egyedül nevelő amputált lábú nő kilakoltatása YouTube  user: 66masodperc
Menthetetlen a Kiserdő? "Szólj ügyészedre ki ne tépje tollamat" tartarossz.blog
Kiűzik őket innen is - Hajléktalanok az újpalotai Kiserdőben tartarossz.blog
Mi lett a kiserdei hajléktalanokkal?Helyi Téma
Amputált lábú nagymamát lakoltatott ki Pintér rendőrsége, az otthonát védőket előállították kuruc.info
Kilakoltatták a mindkét lábára amputált 68 éves asszonyt a XV.kerületben Magyar Szociális Fórum
Otthonvédő bilincsben ! - Kilakoltatták a 100%-os rokkant-nyugdíjast  jövőnk.info
Nincs irgalom - Helyszíni tudósítás Red-HELP*


2012. június 3., vasárnap

Szegény hírek - Teri néni kilakoltatásáról és az azt követő tüntetésről (Hírháttér film)

Teri néni 72 éves. Teri néni közel és mindössze 11 négyzetméteren élt, amit megosztott hűséges német juhász kutyájával. Teri néni kilakoltatását megakadályozandó, a Koppány Csoport és más otthon- és emberjogvédők . alternatív médiák , civilek és szervezetek összefogtak. Az államhatalom nagy rendőri erőket mozdított meg, hogy az otthonvédők ellenállását felszámolja. Miért volt olyan fontos stratégiailag ez a lakás? Az önkormányzat figyelme miért csak addig terjed ki, hogy sintért küldjön és Teri nénit ne csak a lakhatástól fossza meg, de elválassza talán örökre, hűséges kutyájától is. Sajnos az internet adta lehetőségek, a hírátadás szempontjából túl lassúak, körülményesek. És természetesen horribile dictu , de nem várhatjuk el a köztévétől, a hírTV-től és az ECHOTV-től, de semelyiktől sem, hogy ez a film a nyolcórás híradóba bekerülhessen, vagy legalább egy hétig esti viták keretében megbeszéljék, mondjuk Pesty Lászlóék, akik ehelyett pótcselekvésként 23 éve immár folyamatosan elterelő hadműveletként csak kommunistáznak éppen. Nem várhatjuk el az objektív tájékoztatást, mert 23 éve hazudnak nekünk minden oldalról a köztelevíziókon keresztül is.



Kocsis Máté polgármester maximálisan elégedett a VIII.kerületben végzett hajléktalan kriminalizáló és hajléktalan ellenes rendeleteivel. A Józsefváros c. önkormányzati ingyenes lapban (XX.évfolyam 9.szám - 2012.május 29.) készült interjúban magabiztos válaszokat ad, olyan válaszokat, amelyeket szerinte a józsefvárosi többség is megerősített. Pár kiragadott részt idézek az interjúból.
"- A kukázásról szóló bukott népszavazásról nem változott az ellenzőinek a véleménye.
- Szerintük bukott, Hatvanezer józsefvárosi közül alig 800-an mondták azt, hogy lehessen kukázni, nyolcezren meg azt, hogy ne. Az utóbbiak közt voltam én is. Akkor ki bukott? Szerintük nyilvánvalóan én...Amatőr kommunikációs vitákba nem megyek bele.

- Ellenfelei meg is buktak...
- Meg, de most ezt az alacsony részvételre mondtam...
 - Hanem az, hogy alkotmányellenes a kukázási rendelet ...
- A józsefvárosi rendeletről sosem mondott ilyet az Alkotmánybíróság.

- A kaposváriról viszont igen ...
- Az a kaposvári, és teljesen más volt a szabályozása, mint a miénk. "

Az látható a riportból, hogy kétsége sem merül fel ennek az elég nagyképűen megnyilatkozó Kocsis Máténak, hogy esetleg a kaposvári rendelet után, mint precedens értékű döntésre tekintsen, mert szerinte más a szabályozása. Kérdés az, hogy Kaposváron miért nem ügyeltek erre, és hogy lehet, hogy a nagy Kocsis Máté polgármester viszont tudta, hogyan kell a hajléktalan ellenes törvényeket megalkotni. Másrészt pedig, mivel nem ment el a helyi népszavazásra kellő létszámú ember, így azt érvénytelennek kellett volna tekintenie.
Szándékosan már a népszavazás előtt bevezette a pogromot és tiltotta a kukázást. Pontosan azért, hogy egy érvénytelen referendum esetén az hatályban maradjon. Aztán a második kérdés felett már elsiklott mindenki, egyedül én voltam, aki Orbán üzenőfalára írta az igazságot. Azt, hogy mivel Józsefvárosban nem volt közterületen életvitelt tiltó rendelet hatályban a népszavazás előtt, ezért azt Kocsis Máténak bizony egyáltalán nem volt semmi kompetenciája azt önkényesen meghoznia, mivel érvénytelen volt a népszavazás és azt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Kapcsolódó oldalak és hírforrások:
Teri néni, a 72 éves közellenség  Hírháttér Multimédia
Petíció átadása és parázs sajtótájékoztató Szabad Riport.com
Kocsis Máté mindmáig nem kért bocsánatot STOP.hu


Hírek:
Soós József titánt politikai bosszúból elmebeteggé akarják nyilvánítani. Rácz Gábor László (Ultimátum Multimédia) tényfeltáró filmje, jelen vannak még dr. Fórizs Eszter politikai üldözött, Kiss Endre Farkas (SODI), Domján Tibor (Hírháttér Multimédia):

Egy újabb elmebeteggé nyilvánítási kísérlet 1 YouTube
Egy újabb elmebeteggé nyilvánítási kísérlet 2 YouTube



2012. május 21., hétfő

Videóajánló: Kiss Endre Farkas riportja Molnár F. Árpád Echelon-tanúval

Az 1989-es, az akkor, a fél Magyarországot, (a Dunántúlt) lázba hozó magyarországi ufó jelenségről szerettem volna olvasni valami konkrétumot, hiszen határőr voltam a kérdéses időpontban, Nemesmedvesen, de legnagyobb meglepetésemre alig találtam valamit, illetve egyetlen egy oldalt találtam erről, a Hírháttér oldalát, ahol - ha jól emlékszem - a Zalai hírlap még fotókat is közölt a szenzációs ufó jelenségekről, amelyeknek szemtanúja voltam és lehettem. A fotók alapján egyértelművé vált, hogy az az ékalakú ufó, amelyik az egyik képen szerepel, ugyanaz a csillaghajó lehet, amit többedmagammal figyeltem meg éjjel és láttam Nemesmedves és Vasszentmihály között a nagy farakásoknál. Visszatérve a lényegre tehát, az ufó cikk után azután figyelemmel kísértem Molnár F. Árpád politikai és jogvédő tevékenységét is. Később bírósági ügyemből és tárgyalásom után nemrég tényfeltáró riportot készített velem, a magyar börtönviszonyokról és az igazságszolgáltatásról. Tervbe van véve egy Nemesmedvesen leforgatott ufó tényfeltáró film is, amint anyagi helyzetem azt megengedi valamikor a nyár folyamán. Molnár F. Árpád úr jogvédő tevékenysége folytán figyelemmel kíséri a politikus bűnözést, a roma-gyilkosságok ügyét, fellép az antiszemitizmus és a nácizmus térhódítása ellen és elítéli a 2006-os rendőrterrort, a hajléktalanok elleni tömeges és állandó kriminalizációt, magyarán a kormány által közvetve elkövetett népirtásokat, kilakoltatásokat, hajléktalan kunyhórombolásokat és hajléktalan ellenes, Kocsis Máté vezette VIII. kerületi és országos Fidesz-Jobbik pogromokat. Molnár F. Árpád keresztyén jogvédő, Echelon-tanú és titkosszolgálati múltjából fakadóan és politikai tevékenysége folytán és miatt is hazánkban politikai üldözött Hírháttér Multimédia főszerkesztő a 2006-os eseményekről, a Fidesz-KDNP-ről is autentikus véleménnyel és információkkal bír. A vele készített riportfilmből világosan kirajzolódik egy maximálisan objektivitásra törekvő média és egy jogvédő álláspont a mindenkori államhatalommal szemben.

2012. április 26., csütörtök

Fotó: Tüntetés a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamaránál a kilakoltatások ellen (2012.04.19)

            Kiss Roland (tartarossz.blog),  Molnár F. Árpád és Domján Tibor (Hírháttér Multimédia)
      Rácz Gábor László (Ultimátum Multimédia
fotó: Hermán Péter

 A blog korábbi bejegyzéséből idézek:
A mostani hazug politikai rendszerben nem egy Bauer Sándor gyújtotta már fel magát, 
hanem ezer
emléktáblát egyikük sem kapott. És Bauer Sándor, ha ma élne, ugyanúgy felgyújtaná magát a Nemzeti Múzeum kertjében.


Kapcsolódó hírek és oldalak:
Kevesebb mint egy éve történt, mégis a kormány és hatalom közeli Helyi Téma érdekes módon már törölte a hírt, bizonyára kellett a tárhely a kutyapiszok elleni hősi háborúhoz és kampányhoz. Szerencsére a Blikk archiválta, újra érdemes elolvasni mi is történt és mi vezetett idáig.

2012. április 22., vasárnap

Magyarok látogatása a TV2-ben - A foltos hiéna kacagása 2.


 (film forrása: youtube user - utcafilmturbo)
A felvételen Brindza András Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom alapítója, háttérben a Hírháttér Multimédia munkatársai (Molnár F. Árpád a Föld bolygó legfőbb Echelon-tanúja, Domján Tibor Echelon-leleplező) és Bustya Tibor, a 12 pontot tartalmazó tiltakozó táblával az Ultimátum Multimédia alapítója Rácz Gábor László és jelen voltam még én is, a tartarossz.blog írójaként. A felvételt Hermán Péter készítette. Drábik János jobb keze Brindza András a tények szerint sem az ECHO TV-ben sem a TV2-ben nem szívesen látott vendég. Hermán Péter kizárólag itt is a kékmundérosokra koncentrált, hiába a sötét múlttal rendelkező biztonsági őr bőszült felháborodása, mégis mozog a Föld és a kamera is. Elkészül egy újabb perdöntő bizonyíték a társadalom ellenségei számára és ellen.