A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hírháttér Multimédia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hírháttér Multimédia. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. december 7., szombat

MÚLTIDÉZŐ - A 3 MILLIÓAN A BANKROBBANTÁSOKÉRT FACEBOOK-CSOPORT EMLÉKÉRE



    Miközben a kormány Csurka István szobrának felavatása és akörüli gereblyézést és talajegyengetést végzi, szimplán erőből politizálva, hiszen a Mazsihisz már kifejezte a szobor elleni tiltakozását, ellenvéleményét is jelentős érvekkel alátámaszta meg is fogalmazta, addig én a "3 millióan a bankrobbantásokért" facebook-csoport igen rövid, de dicső történetét egy pillanat elejéig ismét beemelem a köztudatba. Mindenekelőtte le kellett vonni a konklúziókat is, ti. mit is jelent az erőből való politizálás. Gulyás Gergely már megfogalmazta korábban, még akkor nem is volt kormányszóvívő, ami nagyjából annyit jelentett - nem tudom pontosan idézni már, de mivel ők vannak felhatalmazva, természetesen demokratikus úton és módszerekkel arra, hogy minden kérdésben a kormány döntsön - ergo a társadalmi vita teljesen felesleges a legtöbb kérdésben, a totálisan elhülyített állampolgár 4 évente ciklikus jelleggel kimúlásáig fenntartva ezt a rendszert kifejezheti ellenvéleményét a választásokon. Az első és második fülkeforradalom is így született, de harmadik és a negyedik is és a további fülkeforradalmak. A fülkeforradalmárok nagy pantheonja-arcképcsarnoka jelentős és fájdalmas hiátus nekünk magyaroknak. A szocializmusban a munkás volt az állandó tematikája a műalkotásoknak, akkoriban József Attila verssorai szinte mind-mind megelevenedtek, domborművek és nagyszerű szobrok formájában. A jelenlegi rendszer súlyosan megfeledkezik a hőseiről. Nem született még meg  a demokratikus választópolgár szobra sem. Nyilván egy ilyen szobornak a helye a Hősök terének legközpontibb helyén volna.  Hogy ilyen műalkotás még nem létezik, holott a rendszer mindennap felmagasztalja önmagát a rádióban, a tévében és leginkább szabad és demokratikus voltára büszke , valamint négy éven át minden médiáján nagy gonddal, ahogy egy szülő óvja gyermekét hangsúlyozza a választás fontosságát, és Médeia mindenféle közvéleménykutatások, diagramok formájában is lelkiismertesen a pártok és pártszövetségek pulzusán tartja a kezét. 
     Ami a szoborkérdést illeti, korábban egy ismert kortárs költő fakadt ki azon, hogy ő régóta szárazzsömléken él és egyáltalán nem érti, ebben a rendszerben-világkorszakban egyáltalán miért róluk költőkről neveznek el még mindig utcákat, tereket amikor megtehetnék, hogy nagy bankárok és üzletemberek, sikeres vállalkozók, nagy self-made men mítosz-óriások részesüljenek eme posztumusz tiszteletben. Ő is tehát észrevette, hogy ez a rendszer nemigazán tiszteli saját nagyságait, - nem találjuk sehol az ismeretlen hős választópolgár emlékművét sem vagy szobrát  - vagy nem meri tisztelni.  Megszületett egyébként Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész kormány-inkarnációja is, hiszen a Gellért-hegy tetején taláható szoborkompozíció sem egy almakompót valljuk be. Az első súlyos csonkolást az MDF-kormány idejént szenvedte el, akkor a vörös katona szúrt szemet valakinek és azonnal deportálták a Szobor-parkba. Ilyen rakétatűzben is óvatos a magyar.  Megszületett tehát ez a furcsa eklektikus NER-művészet is. Én eddig egyetlen munkáspárti vagy magyar kommunistával nem találkoztam még, aki a Wagner Nándor által megálmodott Filozófusok szoborkertjébe követelte volna a négy nagy vallásalapítót Marxot Engelst, Lenint és a templomevő Bartos Cs-t, Mahátma Gandhi, Szent Ferenc és Bódhidharma, Ehnaton fáraó Ábrahám, Lao Ce, Buddha és Jézus Krisztus illusztris társasága mellé. Én azt tudom igérni minden elvtársamnak, hogy rendszerváltás esetén ez mindenképpen meg fog történni. Régen a papokat gúnyolták azzal, hogy mindent ami az útjukba esik megkeresztelnek, olyat azonban én sem láttam még, egészen mostanáig, hogy egy templom előtti téren a létfontosságú, apró kis kavicszúzalékot begyükbe felszippantó csipegető galambokat is megkeresztelje valaki. Az viszont belátható, hogy a szent kereszteket szerte és mindenüvé, - mintha nem lenne holnap  és Mindszenty-szobrokat hangsebességgel lerakó és tojó NER és a megkeresztelt galambok között van eszkhatológiai összefüggés.





A 3 millióan a bankrobbantásokért facebook-csoport nagy hőstette az volt, hogy elérte az egyik legitim (államilag  és a rendszer által fenntartott) rendszermédia ingerküszöbét is, de nemhogy elérte, a cikkből látható,  hogy az általam beírt (ennyi idő után elárulhatom, én írtam be a face csoportba azt az idézetet, amitől hvg-ben láthatóan megbolondultak) Horst Mahler (RAF) antikapzsitalista idézete rendesen ki is verte a biztosítékot  a hivatásos propagandista agyában    - ellenben a sok-sok kilakoltatással - hiszen ezeket nem nagyon reklámozták. Ugyanilyen ingerküszöb-áttörési élmény volt az egyetemistákból álló Haha és a Koppány otthonvédő csoport összefogása, ott annyival még erősebb is volt a hangzavar, hogy a Pesti Srácok és a HVG egyszerre okádott,  pedig azon a szegénység-ellenes világnapon a közismert buddhista tanító, humorista és  zenész Laár András is felszólalt, dehát ilyenek ezek, nem a nagyszerű beszédeket idézték, vagy követítették volna, ami egy valós független és mainstream média alapfeladata lenne, hanem csak tolták és túltolták a négykerekű striciklit*. Érdekes médiahadrend ez, hogy egy teljes un. tornából végleg felmentett, csapottvállú újságíró-hadsereg áll teljes menetfelszerelésben lesben, mint a saskeselyű vagy a vércse, hogy bármiféle független, állampolgári-civil kezdeményezést ami bántsa az ő szemüket, mint vércse a galambot atomdarabjaira, higgs-bozontjaira tépjen.


Utóiratként azért annyit hozzátennék, hogy szvsz talán nemcsak a bankrobbantó érdemelte ki egy rendszerváltás esetén az esetleges amnesztiát, de az a feltehetően magyar állampolgár is, aki a tiltakozásnak egy nagyon sajátos módszerét találta föl - a Póka László alapította Nem Adom a Házamat mozgalommal ellentétben, ő nem tiltakozó papírosokat tízezreit ragasztotta bankokra, hanem olcsóbb és hatékonyabb megoldást találva szarral kente össze a Kék Golyó utcai KDNP irodát. Tehát azért ha elvétve is, de még vannak névtelen ellenállói és hétköznapi hősei a magyar nemzetnek. Nem mindenkinek mosta ki az agyát a pártokrácia.



 A Mi Időnk  * oldala hozta le ezt a hírt a legfrappánsabban, annyit jegyezve meg, hogy ismeretlen tettesek összeKDNP-irodáztak, tehát bemocskoltak egy székletet a KDNP irodájával. Kiváncsi lennék dr Semjén Zsolt teológus és miniszterelnök-helyettes véleményére is a 2018-as példátlan ürülékkel végrehajtott Kék Golyó utcai politikai támadásra és annak teológiai és eszkhatológiai vonatkozásaira is.





Múltidéző blogposztok kizárólag az adott korszak társadalmi problémáit és konfliktusait hivatottak  szemléltetni - a blog szerkesztőjének célja etekintetben kizárólag a szemléltetés, valamint a politikai humor egy sajátos outsider médiaformájának megjelenítése.

2017. január 22., vasárnap

Hírajánló (51 - 03.hét) - Eddig 100-an fagytak meg


A busztragédia áldozataira emlékeztek  /fotó forrása: Blikk



HÍREK:
facebook       Gyertyagyújtás az idei tél áldozataiért Kossuth Lajos tér, 2017. február 4. 18:00
Saját ágyában hűlt ki egy 11 éves fiú Székesfehérváron
Többször visszament az égő buszba a tornatanár, hogy gyerekeket mentsen
                       Összevertek egy ligetvédőt 
Magyar Szociális Fórum  Fagyhalál: rendőrség és kormány
                                     Száz körül a fagyhalál áldozatainak száma
BAL*RAD                   Ingyenebéd csak a lakájoknak
                                    Leninre emlékeztek Moszkvában
            Németh Szilárd megnevezte, milyen civileket akarnak eltakarítani az útból
            Borulhat minden, amit a bőnyi rendőrgyilkosságról eddig tudni lehetett
                                    Kiugrott egy ember a Csergezán-kilátóból
                                    A hős tanár mindkét gyereke meghalt a busztragédiában
                                    Meghalt Torgyán József                                   
Hírháttér TV              Molnár F. Árpád riportfilmje dr. Torgyán Józseffel (F-16 /Gripen) YouTube
YouTube                      dr. Torgyán József: A féregirtó beszéd
24                                Torgyán felajánlotta Orbánnak, hogy menjen a Fradiba focizni
                                    Szeméttel fűt a fél ország, rendőrökkel ellenőriztetnék a kályhákat
     A meghamisított Orbán-interjú után kirúgták a Pannon Lapok ügyvezető igazgatóját is 
A civil személyek elleni szervezett zaklatás magyarországi szálai a szerbiai Horgosra vezettek - Megfenyegették Molnár F. Árpádot
CIVILHETES      Gyanúsítottként idézték be az áfa csalásokat leleplező Horváth Andrást



Börtönellenes Társaság (BET) híreiből:
Cellatársából evett egy rab Budapesten 24
Panaszkodnak a rabok: ennyit kaphatnak kártérítésként Blikk





Publicisztika & blog (+TV):
Puzsér Róbert                    A civil világ a valódi ellenzék
Szabadfogás     65.adás  66.adás  67.adás
YouTube            68.adás  69. adás




Kitekintő (vallás, történelem, kultúra és civilizáció):
euronews                 Az Iszlám Állam történelmi előképei
Rácz Géza              A zarándoklat misztériuma a hinduizmusban
Barangó BLoG      Van egy kocsim...


Józsefváros, Bókay János utca 43.   / forrás: google.map 



Életmód, idegen életformák:
Budapesti Városvédő Egyesület • 1983 •  Hamarosan bontják a Bókay János 43-at
24 Sokszínű vidék      Sosem látott szibériai kismadár bukkant fel Magyarországon
!!444.hu!!!                   Jóra fordult a lecsúszott sakkmester élete
            FORTEPAN - Ők lejtették vadóc táncukat a Fekete Lyukban
            Szétverte a művházat a dühös költő
                  Gyalog indult a Stadionok felé a metróalagútban



Kapcsolódó oldalak:
Hírajánló (46 - 50.hét) - Faátültetésnek álcázott pusztítás a Városligetben tartarossz.BLoG

2013. július 4., csütörtök

Hírtallózó - Tüntetés a Kúria döntése ellen Orbán Viktor XII.kerületi házánál (frissítve)

Elég nagy rendőri erők mozgása volt megfigyelhető a mai napon Budapesten, aminek oka az otthonvédő Koppány Csoport vezetésével megszervezett devizahiteles vonulásos demonstráció volt a Kúriától Orbán Viktor Cinege úti ingatlanjáig. A XII.kerületi Maros utcai  Rendőrkapitányságra is folyamatosan érkeztek a rendőrszállító járművek. Ami kiszűrődött, hogy innen a XII.kerületi Mátyás király út irányába igazították el a rendőröket. Az Orbán rezidencia közelében kisebb dulakodás alakult ki, majd Orbán felesége vetett véget a tüntetésnek. Jellemző a készültségre, hogy egy közeli BM laktanyánál megnéztem egy kutat, és egy rendőrautót küldtek rám pusztán azért, hogy megnézzék, hogy mit nézek annyira. Amíg a tüntetőkre ráleltem, bolyongtam a környéken, két motoros rendőr is bólintott nekem, mintha úgy tudnák, én is beépített ember vagyok. Valóban volt ott egy civil a koordináták szerint is, aki izompólóban és álbarátnőjével sétáltatott egy valós négylábút. Később a koppányos gyűlés az Olimpiai Parkban ért véget, a Képviselői Irodaház közelében. Valóban heterogén és széles spektrumú volt a tüntetők összetétele. Kilakoltatást már elszenvedők és kilakoltatás előtt állók. A tüntetés képeken látható volt a Népköztársaságunk címeres pólójában a kőbányai botrány-kilakoltatásról is látott otthonvédő munkáspárti is, alant pedig az Anonymous ismert maszkjában a nemzetközi és magyar Occupy áramlat is csatlakozott a Balogh Béla vezette demonstrációhoz. Ez az összefogás, noha nem nagy létszámú de mindenképpen ígéretes fejlemény. Lassan és tégláról-téglára építkezik a rendszer-ellenállás. Természetesen a Tavares-jelentés sokkal fontosabb, mint a valós társadalmi párbeszéd a mai napról, a népet valósan is érintő kérdések. Az ECHO TV és a FIDESZ nem más, mint idegesítő álellenzéke (Bogár László, Boross Imre, Bayer Zsolt) az Európai Uniónak, ma amikor a tőkés-bankkartell összefonódva a Kúrián előzetes PSZÁF nyomásra az OTP bank javára döntött a perben. Talán ha a tüntetők ott maradnak az Orbán-villa közelében vagy letáboroznak a közeli hegyekben!

A hét fotója díjat a Hír24 portál nyerte: dulakodás Orbán házánál, a Koppány Csoportot támogató Anonymoussal
Kapcsolódó oldalak:
Otthonvédelmi csata Orbán Viktor házánál Hírháttér Multimédia
Otthonvédelmi csata Orbán Viktor házánál (akció-dokumentumfilm) YouTube user:8888echelon
Ha nem az OTP ül a bíróságon, akkor lehetett volna nyerni atv
Devizahiteles tüntetés: Orbán házához vonultak atv
Tüntetés képgaléria HÍR24
Orbán felesége véget vetett a tüntetésnek HÍR24
Az Ítélet napja ! - Helyszíni tudósítás a Kúria elől Szabad Riport

2013. május 31., péntek

TB-terror a szegények ellen - Hírháttér Multimédia riportja a petíciómról


A  48 órás ultimátum lejárt. A Fidesz-kormány semmiféle hajlandóságát nem mutatta, hogy nyilatkozatban kérjen bocsánatot a hajléktalanoktól, az alkotmányos diszkrimináció és kriminalizáció és a munkanélküliektől, az őket sújtó TB-terror miatt.

Kapcsolódó oldalak:
Rendhagyó petícióátadás a Sándor palotában Hh Alsóörsi Hírhatár
Film: TB-terror a szegények ellen - Áder Jánosnak adott át petíciót Hírháttér Multimédia

2013. május 28., kedd

Petíció-melléklet átadása a Sándor-palotánál


Köztársasági Elnök Úr !

Azzal az állampolgári kéréssel fordulok Áder János úrhoz,
1§ hogy a munkanélkülieket régóta sújtó törvényi TB szabályozást helyezze hatályon kívül,
2§ szólítsa föl a kormányt egy új törvény megalkotására, amelynek alapelve legyen az, hogy minden munkanélküli (nem regisztrált is) anyagi és szociális helyzetétől függetlenül, aki már nem részesül a Munkanélküli Központból folyósított semmilyen járadékban, hogy a TB esedékes havi összege alól teljes mentességet kapjon, 2§ b) vagy a TB járadék maximális összegét "jelképes" 1 000 forintban határozzák meg visszamenőlegesen is.
3§ a munkanélküliekkel szemben foganatosított végrehajtásokat azonnali hatállyal állítsák le
4§ a végrehajtás alá került munkanélküliek helyzetét a törvény előtti status quo szerint rendezzék
5§ a kilakoltatási moratóriumot határozatlan időre hosszabbítsák meg
6§ a börtönön belüli fogvatartottak közötti erőszak megakadályozásáért és a börtönön belüli civilizáltabb fogvatartási körülmények kialakításáért tegyen meg minden szükséges lépést az elfogadható reszocializációért !
7§ helyezze hatályon kívül a hajléktalanokat sújtó alkotmányos kriminalizációt
8§ engedélyezze a késő tavaszi és nyári és kora őszi időszakban a közterület életvitelszerű és szabályozott használatát az arra kijelölt városi zöldterületeken (sátor, menedék építés)
9§ gondoskodjanak a hajléktalanok téli időszak alatti ellátásáról
10§ a kormány 48 órán belül nyilvánosan a sajtón keresztül kérjen bocsánatot a hajléktalanoktól, és a munkanélküliektől, az őket igazságtalanul és méltatlanul sújtó eddigi elégtelen és diszkrimináló törvényi szabályozás miatt és deklarálja a továbbiakban a szociális jószándékát


SoDI 66másodperces videófelvétele az eseményről 

2013.05.28-án 13:30 kor vegye át az eletronikus petíció mellékletét, amely által deklarálom és demonstrálom, hogy minden NAV által munkanélkülieknek kiküldött TB csekk, összetépetik és az ön kezébe fog visszatérni.

Az előzményekben a meg nem engedett hangnemért bocsánatát kérem, jogos felháborodásomat pedig enyhítő körülményként értékelje, ha erre lehetősége adódik.

köszönettel
Kiss Roland magyar állampolgár
utóiratként ezen ultimátum egyetlen szankciója az lesz, ha ezen követelések nem teljesülnek, hogy menedékjogot kérek egy egyelőre meg nem nevezett államtól, és állampolgárságomról már most jelképesen és ideiglenesen lemondok.

fotó: SoDI
Kapcsolódó oldalak:
Munkanélküli TB: Tartarossz átadta a petíciót Áderéknek YouTube user:vagatlan 

2013. január 1., kedd

Újévi hírtallózó és cikkajánló

Para-Kovács Imre, a Magyar Narancs volt újságírója, jobboldali körökben a székely himnusz átköltőjeként lett elhíresült; ezen átköltői munkássága által belépett a közellenségek sorába, az ismeretlenek számára sokszor oly kínzó homályból (Barangó, Bakáts Tibor settenkedő, de mostanában a hírtv-be érthető okokból már meg sem hívott Puzsér Róbert is kvázi ide kategorizálható újságíró antropológiailag). A liberális hetilap népszerű egotrip rovatából indult el pályafutása, olyan íróelődök vagy kortársak hatása alatt, talán tételezzük föl, mint például a meghurcolt lázadó Hajnóczy Péter vagy a dolmányos vérdudu Garaczi László. Egy kisebb humortalan mélypont után - ami engem is igencsak meglepett, mert Para egészen kikezdhetetlennek tűnt eddig, de bizonyára a fidesz kormány elvette kikezdte az ő "nótáskedvét" is, - most újfent ajánlom írását, amelyben   ömagára talált a szilveszteri magyar detoxikus valóságban és bizonyosan az alkohol inspirálta. Az alkohol inspiráló ereje (a Birodalom ereje) fiatalon még nem mutatkozik meg, érettebb agycenter kell hozzá. Én sokáig nem hittem az alkoholok ilyetén hatásfokában, szeszfokoktól függetlenül egészen a tegnapi napig, amikor is Sodi trolljait válogatott káromkodásokkal kínoztam halálra a trollfórumon, még akkor is büszke vagyok erre, ha "Ni-t is mertem mondani egy öregasszonynak" (Gyalog-Galopp), így most kénytelenek lettek a tolvajkergető és háziőrizetben lévő Tomcat irányában kárörvendő és örök névtelenségbe burkolt regresszív index.hu-maszop táncot járni. A dementorokkal való viaskodásból egy kicsit most kiszálltam. Az Amerikai Népszava és Sodi trollfóruma is letiltott, ezt mindig elmondom, hogy azon a nagy sakktáblán el tudjanak helyezni engem, mint lázadó szabad (parasztot) gyalogot.
Para-Kovács Imre: Dögölj meg, 2013 Amerikai Népszava
A francia kormány ingatlanokat foglal a hajléktalanoknak  Diszpécserportál

Az ember sokszor rémülten szembesül a világgal, hogy hol és milyen körülmények között él a társadalom által kialakított mesterséges pokol börtönében. Gyerekkoromban még megfelelő és állandó aggodalomban éltem a kihalással fenyegetett  állatfajokért, ez főként a Lesz-e sas kétezerben című könyv okozta trauma lehetett. Ma már meg se rezdülök, ha kihal egy faj a bolygón, mert úgyis találnak újat. A bálnák megrendítő halála feleti gyászt is többször meg kellett élni, az óceán mélyén széthullanak és angolna szerű kígyóférgek végzik el a bálnatetem eltakarítást, a sámán állandóan témába hozta parketta taposás közben a bálnák szörnyű halálát is. Sírt Zugló, az Atlanti- és a Csendes-óceán is. Így utólag visszagondolva erre az időszakra ilyen szempontok alapján kivételezett voltam: az általa emlegetett halottak országának (ami a hiszekegy része is) több dimenziója nagyon is élő volt, bár én többször ki lettem utasítva, fenyegetve, hogy mit keresek én itt a halottak országában és nincs jogom itt járni. Ezért én maradnék Hamvas definiciójánál, a Halküonnál, nem alvilág, hanem az alvilág kapuja.  A kivételezettség pedig abban áll, hogy katalizálva vagy egy adott szituációban és abból pedig világra vonatkozó maradandó állagú szubjektív konzekvenciák születnek. Én régóta eldöntöttem, hogy nem eszek húst, ha tehetem. Az sem érdekel, hogy mennyire egészséges hús nélkül élni. Srí Rámakrisna Paramahamsza sem evett húst és mégis gégerákos lett. Bár valóban éppen ma szóba is hozta Bori, hogy a ragadozók rövidebb emésztőrendszerrel rendelkeznek nálunk. Én a szemfogakra hívtam fel a figyelmet, hogy hasonlítsa össze egy pávián egy csimpánz és egy ember szemfogát. A vegatarianus életmód, akár csak lakto-ovó szinten azt jelentheti, hogy naponta legalább egy lelkiismeretfurdalással kevesebbet élsz meg vagy fojtasz el. Gandhi a jóga filozófiája alapján vallotta a nemártás elvét, szó, gondolat, tett formájában, Lev Tolsztoj is a háborúk okaként a húsevést említi. Mahatma Gandhi azt vallotta: "egy nemzet onnan ismerszik meg, ahogyan az állataival bánik". A tehén tiszteletet pedig párhuzamba állította az anyatisztelettel. Mivel a tehén tápláló tejét adja az embereknek, így az emberek anyjának számít. 

Hírháttér Multimédia
Állati eledel - Emberprogramozás. Hogyan lehetne a világot és magunkat jobbá tenni?

National Geographic
Új makikat fedeztek föl Madagaszkáron

Madagaszkári egérmakik YouTube
 

2012. augusztus 5., vasárnap

Hírajánló - Állami fenyegetés a Hírháttér ellen

A Hírháttér Multimédia email fiókjába a napokban több fenyegető üzenet érkezett, többek között a VIII.kerületi Rendőrkapitányságról is.
Fenyegető levelek Orbán Viktor és pintéri titkosszolgálata címéről Echelon Leleplező blog
Életveszélyes fenyegetés Orbán Viktor(AH), és BRFK 8.ker.-i emailcímről Hírháttér Multimédia  Alkotmányvédelmi Hivatal WikipédiA
Alkotmányvédelmi Hivatal (A volt NBH oldala)


Kunyhólakó hajléktalan
A X.kerületi Terebesi erdő az egyik utolsó bástyája a kunyhólakó hajléktalanoknak
, akik családias békében és háborítatlanul élhettek ezidáig. A fülkeforradalom azonban itt is, mint sok helyen forradalmian antiszociális változásokat hoz majd a hivatal és a törvény erejével támogatva. A X.kerületi önkormányzat részéről több vélhetően ürügy is elhangzik az embertelen kilakoltatások indokaként. Az ÁTLÁTSZÓ.HU által készített videoriportban a tanösvény, a jól ismert és már a XV.kerületben is bevált propaganda  szó: a rekreációs terület, de egy közeli építkezés is szóba jön érintőlegesen, ami ugyan nem az adott területen van, de a hajléktalanok ottléte ki nem mondva, de bizonyára terhessé vált, mert zavarja majd a Lakópark nyugalomra és békére vágyó lakóit?
Kizavarták a hajléktalanokat az erdőből 168
Lakópark miatt zavarják el a hajléktalan embereket AVM blog
Magda erdeje Népszava online
Hajléktalanok pedig léteznek tőlünk nyugatabbra is, bármilyen hihetetlen Frankfurtban miattuk vetettek véget az Occupy-mozgalom antikapitalista, sátoros tiltakozásának a napokban.
Felszámolták Frankfurtban az Occupy-mozgalom antikapitalista tüntetését Kitekintő.hu
Lövöldözés egy amerikai szikh templomnál Népszava online
Húszezer katona rohamozta meg Aleppo városát  Oroszország Hangja
Összecsaptak a törökök és a kurdok - 19 halott kuruc.info

Vallástörténeti lexikon: 
A yezidi vallás

Yezidi ezidizm A yezidi vallás csak a kurdok között fordul elő. A legtöbb yezidi hitű ember Iraki-Kurdisztán területén él. Ez a vallás szintézise a pogány, zoroasztriánus, manicheus, zsidó, nesztoriánus keresztény és muzulmán elemeknek. A yezidik hisznek egy már passzív teremtő istenben, és Malak Ta’us-ban, a Páva Angyal-ban, aki az isteni akarat végrehajtója. A yezidik csak Ádámtól származtatják magukat, Évától nem, így különböznek az emberiség többi részétől. Ebből következik, hogy yezidinek születni kell, a vallást fölvenni nem lehet.
(forrás: A kurdok történelme Kurdistan.hu )

Kapcsolódó oldalak:
A Pávaangyal hódolói elixír online
Újabb robbantások: Páva-angyal imádókat támadtak ! atv
Yezidi ezidizm flickr

2012. július 2., hétfő

Szegény hírek - A kilakoltatás kapcsán László Tamás XV.kerületi polgármester sajtóközleményben hazudozik


László Tamás fideszes polgármester és Vizér Klára alpolgármester által vezetett XV.kerületi Önkormányzat újabb embertelenségek és hazudozások sorozatát követte el folytatólagosan az itt élő választóképes lakosság megtévesztésére és tipikus gyűlöletmanipulációt hajtott végre a mai napon kiadott sajtóközleményében:


2012. július 2. [hétfő] Önkormányzati Sajtóközlemény
A XV. kerületi Pázmány Péter utca 108. szám alatt lévő társasház földszint 10. szám alatti 1 szobás, 31m2 alapterületű önkormányzati tulajdonú lakás bérlőjének, Nagy Lajosnénak a kilakoltatása nem ok nélkül került lefolytatásra a mai napon. . A hölgy bérleti szerződése, tekintettel a lakásba befogadásra került családtagok deviáns életvitelére vonatkozó lakossági bejelentésekre és megkeresésekre, nem került meghosszabbításra. A hölgy a széleskörű szakmai egyeztetések által felajánlására került segítségnyújtást nem kívánta igénybe venni. A hölgy 4 gyermekkel rendelkezik, de rendezett körülmények között saját ingatlannal rendelkező családtagjai nem kívánják őt és gyámsága alatt álló unokáját befogadni. A hölgy gondozására és elhelyezésére jogszabályok által is elsődlegesen megjelölt családra sajnos a helyzet megoldásában nem lehetett számítani, így az Önkormányzat munkatársai kerestek megfelelő elhelyezést. Ez a XIV. kerületben lévő a mozgáskorlátozott Nagy Lajosné igényeit figyelembe vevő akadálymentesített családok átmeneti otthona, ahová felvétele megkezdődött. A bekerülésig, a várakozás idejére felajánlott XV. kerületben lévő alapellátó intézményt és unokája számára a IV. kerületi gyermekek átmeneti otthonát a hölgy nem fogadta el, albérletet nem keresett. A környezetben élők nyugalmának biztosítása, a kiskorú nevelésére alkalmatlan mikrokörnyezet megváltoztatása, valamint a jogbiztonság érvényre juttatása érdekében kívánja az Önkormányzat a fennálló tarthatatlan állapotok megszüntetését.

László Tamás polgármester "úr"korán reggel már hazudozni kezdett. Talán úgy feküdt le még tegnap, bizonytalanul, gyöngyödző homlokkal, hogy mit is hazudjon másnap. És amikor eljött a másnap, a
kilakoltatás napja azt hazudta a XV. kerületi fideszes polgármester a szemébe az otthonvédőknek,
"hogy nem lesz kilakoltatás". Mivel az amputált lábú, tolószékhez kötött 68 éves nagymama szomszédai
is kiálltak mellette,  és szolidárisak voltak a kilakoltatáskor, így a deviáns életformára vonatkozó
részeket a sajtóközleményben is minden lelkiismeretfurdalás nélkül színtiszta és közönséges alávaló és
aljas indokból elkövetett megtévesztésnek és hazugságnak minősíthetjük. A 68 éves kilakoltatott nő 15 éves unokája ellen elfogató parancsot adtak ki. Vizér Klára alpolgármester és László Tamás polgármester áldásos XV.kerületi tevékenységéhez tartozik a tavaly júniusi öngyilkosságba torkollott kilakoltatási botrány. Az önkormányzat a 83 éves Marika nénit hosszan kínozta
és kíméletlenül, hónapokon keresztül fenyegette a kilakoltatással. Miután Marika néni lelkileg összeroppant, nem látott más megoldást arra, hogy szégyenbe hozza az önkormányzatot, mintsem azt,
hogy hősies elszántsággal magára gyújtotta Zsókavár utcai lakását és kivetette magát a 
6.emeleti ablakból.

  fotó forrása : Kiugrott égő lakásából a kilakoltatása miatt a 83 éves Marika néni

 A Koppány csoport néhány vezetője, a Hírháttér és e blog írója is elindult, hogy a polgármestert megkérdezze arról, számon kérje, hogy mi értelme volt annak, hogy a szemébe hazudozott az otthonvédőknek, hogy nem lesz kilakoltatás. A polgármester László Tamás nem csak az otthonvédőknek hazudozott, de a sajtóközlemény is nem más mint a kilakoltatott hibáztatására irányuló manipulatív hazugságáradat. 2011-ban Marika néni halála kapcsán is mély sajnálkozásukat fejezték ki és Vizér Klára a polgármester helyett arról nyilatkozott, hogy ők felajánlottak egy pestújhelyi lakást Marika néninek. De azt úgy látszik nem fogadta el, tehát ők nem tehetnek róla, hogy kiugrott a 6.emeletről. László Tamás és Vizér Klára további ámokfutását kerületünkben 2011-ben a Páskom-ligeti hajléktalan kunyhók felszámolásával folytatta. A csepeli hajléktalanok ellen indított casus belli után Újpalota lett a célpont. László Tamás itt is hazudott, miközben a Pestújhelyi úton a volt szovjet laktanya lakótelepi jellegű lakásait hagyják leamortizálódni  - 22 éve 1 forintot nem fordítottak a területre, mégis azt állították, hogy a kiserdőből kitelepítésre szánt hajléktalanok megtalálják az erdőn kívül is a számításaikat. Hogyan, ha már egy piti lakótelep rehabilitációt sem tudtok kipasszírozni a költségvetésből . Pedig mindössze annyi történt, hogy személyre szóló ultimátumot kapott minden hajléktalan, hogy egy bizonyos határidőn belül hagyja el a területet. A hajléktalanok egy része az ultimátum lejárta után a lakótelep szélén vergődtek, elveszítették utolsó, 20 éve otthont adó, jó levegőjű otthonaikat.
A Koppány csoport, a Hírháttér és e sorok írója is megegyezett abban, hogy Marika néniek emléktáblára fog gyűjteni, hogy mementóként erről az Orbáni és rendszerváltásnak nevezett 22 éve tartó tajgetosz demokráciáról és vészkorszakról, a rendszerváltás áldozatairól, halálba küldött kilakoltatottjairól  is méltóképpen megemlékezhessünk. A blog a tragikus kilakoltatásokat és az embertelen intézkedéseket, a rendőri fellépést látva és a polgármester gerinctelen hazugságait, sajtóközlemény kiigazítására lemondásra és bocsánatkérésre szólítja fel a XV.kerületi önkormányzat képviselői testületét. 
Ismerős tendencia az, hogy magát az áldozatot próbálják meg befeketíteni. Így volt ez, amikor Filotás István a Szabadság hídról égő eleven fáklyaként vetette magát alá a mélybe. Azonnal megállapították róla, hogy skizofréniában szenvedett. Ez a tendencia nagyban hasonlít arra is, hogy egy szegény hibáztató magatartás kezd kialakulni, mivel a 22 év kapitalizmus az emberek egészséges lelkületét is megfertőzte a maga mételyeivel.


Kapcsolódó oldalak:
Vizovicki Lászlóról - Molnár F. Árpád a Pázmány P. utcai kilakoltatás közben YouTube user: Ocean989
Unokáját egyedül nevelő amputált lábú nő kilakoltatása YouTube  user: 66masodperc
Menthetetlen a Kiserdő? "Szólj ügyészedre ki ne tépje tollamat" tartarossz.blog
Kiűzik őket innen is - Hajléktalanok az újpalotai Kiserdőben tartarossz.blog
Mi lett a kiserdei hajléktalanokkal?Helyi Téma
Amputált lábú nagymamát lakoltatott ki Pintér rendőrsége, az otthonát védőket előállították kuruc.info
Kilakoltatták a mindkét lábára amputált 68 éves asszonyt a XV.kerületben Magyar Szociális Fórum
Otthonvédő bilincsben ! - Kilakoltatták a 100%-os rokkant-nyugdíjast  jövőnk.info
Nincs irgalom - Helyszíni tudósítás Red-HELP*


2012. május 26., szombat

Szegény hírek - Kilakoltatás a II.kerületben

Ha meghallom azt a szót, hogy demokrácia, rögtön a revolveremért nyúlok. A gyilkos rendszer fedőneve: demokrácia.
Kilakoltatás statisztikára és számokra lebontva:
- 1 fő Orbán Viktor  a gerinctelenek rendjéből:  demagóg miniszterelnök
- 2 fő 72 éves kilakoltatásra és hajléktalan létre szánt idős néni és sintértelepre szánt kutyája,
- 1db 20 négyzetméteres lakás a II.kerület Frankel Leó út 21-23 5.emelet,
- 100 fő kivezényelt gerincteleneknek alázkodó rendőr, rebiszesekkel megerősítve a gerinctelenek rendjéből
-  30 fő körül otthonvédők, melynek gerincét és a magyarok gerincét a Koppány Csoport alkotja.
- végeredmény: összetört bútorok, előállított személyek, kilakoltatott néni
Akadnak kivételek a nemzeti oldalon is, akik képesek elszántan szembeszállni a hódítókkal. Mielőtt bárki bármiféle konnotációt fedezne fel az előző mondatban, annak előre leszögezem: a hódítók alatt rómaiakat [ 1.] értek. Rómaiakat pedig egyetlen szempontból könnyen különböztetek meg, hogy a törvény mindenek felett, mint kegyetlen szemléletmód despota tendenciaként uralkodik az agyukban. Mert a törvény nem az emberért van, hanem az ember van a törvényért az ő elveik szerint. Így a törvény a korláttalan megtorlás rendszerében az ember ellen fordul, tehát ember-ellenessé lőn. A törvények tisztelete és betartása a jelen korban és politikai helyzetben nem egyéb mint a legsúlyosabb bűnök egyike, a megalkuvók perverzitása, reménytelen regresszió és atavizmus, az államszolga vagyok és nem gondolkodom tehát vagyok atavizmusa. Mahátma Gandhi már akkor megmondta, hogy egy rossz demokráciánál, még a legutolsó diktatúra is jobb, ha annak a diktatúrának emberileg megfelelő a vezetője. Vagyis meglátása szerint nem -izmusokban dől el, és nem a rendszerek rosszak, hanem a hatalomba kerülő politikus emberanyagról és rétegekről derül ki négyévente és szüntelenül, immár 22 éve, hogy kizárólag bűnözői pszichopatákból áll, és ezért nem alkalmas csak az embertelenségre és embertelen törvények létrehozására. Így a bejegyzésem első mondata sem rendszerkritika, hanem a rendszer propagandájának tekintett legfőbb jó, az un. demokrácia propaganda kritikája. Gandhi azt is megmondta, hogy az embertelen törvényeket nem betartani kell, hanem fel kell lázadni ellene. Azt is mondotta egykoron, hogy abból lehet megítélni egy államot, ahogyan az állataival bánik (ahogy egy Gandhi parafrázisban írtam: ahogyan a bűnözőivel bánik). És a tehéntisztelet Indiában, összekapcsolódik azzal, hogy a tehén, mivel tejét adja a nemzetnek így a tehén a nemzet anyjává is válik jelképes és valódi értelemben is. Ezért a tehén megölése, vágóhídra küldése: anyagyilkosság. Visszatérve tehát az eredeti fonalhoz, timokrácia van, nem demokrácia. Timokrácia jelentése: "A vagyon uralma: olyan állami rendszer, amelyben az anyagi javak arányában részesülnek állampolgári jogokban az emberek."
Ha nincs vagyonod, nincs jogod sem, hiszen kilakoltatnak, kutyádat sintértelepre szállítják és mivel azt az állam teszi ellened, az nem ember- és nem állatkínzás. Nem építhetsz közterületen sem, sem szél, hófuvás, eső ellen és a hajléktalan szállóért is fizetned kell, havi 10 ezertől 30 ezerig. De miből? Ha nincs vagyonod, halálra vagy ítélve és csak idő kérdése, mikor hajtják végre rajtad az ítéletet. És persze zaklatnak az aluljáróban, a járdán, a közterületen a rendőrök, büntetnek és siettetik a halálodat tudatosan az embertelen törvényekkel. Ne csodálkozzanak majd a montesquieu-i elveket is többszörösen megsértő törvényalkotók, amikor az általunk megválasztott népbíróság előtt fognak felelni ezért a kilakoltatásért is.


Kapcsolódó ajánlott oldalak:
Otthonvédő csata minden négyzetméterért jövőnk.info

Ez egy rendkívül hasznos és történelmi jelentőségű oldal, mentsük el, végrehajtók elérhetőségei közvetlenül az internálásuk előtt:

Végrehajtók elérhetőségei

Molnár F. Árpád (Hírháttér Multiméda) az életét kockáztatva jut be a kilakoltatás helyszínére:
───────────────
[1] Fernando Pessoa portugál költő és gondolkodó vélekedése és sokak tévhite szerint is, az európai kultúra három pillére:
-a görög kultúra
-a kereszténység
- római jog (politikai, hatalom)
Az én vélekedésem szerint azonban a római jog (politikai hatalom) nem Európa pillére, hanem átka. A gladiátor harctól kezdve a Római Birodalom minden mocskos maradványa méltó arra, hogy eltapossuk, így elsőként a római jog fullánkját, a római jogra épülő politikai és elnyomó hatalmat és kilakoltató bürökráciát, és a büntető törvénykönyvet kell megsemmisíteni.                                                                                                                                                                            

2012. május 21., hétfő

Videóajánló: Kiss Endre Farkas riportja Molnár F. Árpád Echelon-tanúval

Az 1989-es, az akkor, a fél Magyarországot, (a Dunántúlt) lázba hozó magyarországi ufó jelenségről szerettem volna olvasni valami konkrétumot, hiszen határőr voltam a kérdéses időpontban, Nemesmedvesen, de legnagyobb meglepetésemre alig találtam valamit, illetve egyetlen egy oldalt találtam erről, a Hírháttér oldalát, ahol - ha jól emlékszem - a Zalai hírlap még fotókat is közölt a szenzációs ufó jelenségekről, amelyeknek szemtanúja voltam és lehettem. A fotók alapján egyértelművé vált, hogy az az ékalakú ufó, amelyik az egyik képen szerepel, ugyanaz a csillaghajó lehet, amit többedmagammal figyeltem meg éjjel és láttam Nemesmedves és Vasszentmihály között a nagy farakásoknál. Visszatérve a lényegre tehát, az ufó cikk után azután figyelemmel kísértem Molnár F. Árpád politikai és jogvédő tevékenységét is. Később bírósági ügyemből és tárgyalásom után nemrég tényfeltáró riportot készített velem, a magyar börtönviszonyokról és az igazságszolgáltatásról. Tervbe van véve egy Nemesmedvesen leforgatott ufó tényfeltáró film is, amint anyagi helyzetem azt megengedi valamikor a nyár folyamán. Molnár F. Árpád úr jogvédő tevékenysége folytán figyelemmel kíséri a politikus bűnözést, a roma-gyilkosságok ügyét, fellép az antiszemitizmus és a nácizmus térhódítása ellen és elítéli a 2006-os rendőrterrort, a hajléktalanok elleni tömeges és állandó kriminalizációt, magyarán a kormány által közvetve elkövetett népirtásokat, kilakoltatásokat, hajléktalan kunyhórombolásokat és hajléktalan ellenes, Kocsis Máté vezette VIII. kerületi és országos Fidesz-Jobbik pogromokat. Molnár F. Árpád keresztyén jogvédő, Echelon-tanú és titkosszolgálati múltjából fakadóan és politikai tevékenysége folytán és miatt is hazánkban politikai üldözött Hírháttér Multimédia főszerkesztő a 2006-os eseményekről, a Fidesz-KDNP-ről is autentikus véleménnyel és információkkal bír. A vele készített riportfilmből világosan kirajzolódik egy maximálisan objektivitásra törekvő média és egy jogvédő álláspont a mindenkori államhatalommal szemben.

2012. március 12., hétfő

Tibetért tiltakoztak a Kínai Népköztársaság Nagykövetsége előtt (2012. március 10-én)

Tibet gondja a 19.század végén és a 20.század elején hasonló jellegű volt, csak egy másik hódító birodalom expanziója fenyegette Tibetet, a Brit birodalomé: "A necsungi jós-pap mágikus erőt tulajdonított a hegynek (Lingtu-hegy), és azt jövendölte, hogy birtokbavételével megakadályozhatják a Szikkimbe befészkelt angolok előnyomulását Tibet felé" írja Helmut Uhlig Tibet című könyvében. Annak, hogy a tibetiek elfoglalták a Lingtut, az lett a következménye, hogy a Younghousband ezredesről elnevezett expedíció Tibet angol megszállásával végződött 1904. augusztus 8-án. Ezért felhívom a Tibetet Segítő Társaság figyelmét, hogy minden év augusztus 8.napján tiltakozzanak a brit gyarmatosító expanzió ellen Nagy-Britannia Magyarországi Nagykövetsége előtt, ez az expanzió és a későbbi nemzetközi jogi brit-kínai egyezmények egyenesen hozzájárultak ahhoz, hogy Tibet sorsa és megszállása így alakuljon és folytatódjon.
Ezért azt is igencsak problémásnak és felháborítónak találom, hogy egyáltalán angol nyelvű felirat (Free Tibet) terjedt el a világon az általánosan elterjedt tiltakozás formájaként és itt Magyarországon is angol nyelvű free tibet zászlókkal tiltakozzanak. Helmut Uhlig azt írja: "az 1906-ban kötött brit-kínai szerződésben az angolok gyakorlatilag elismerték Kína felségjogát Tibet felett, ami végső soron annak a maói döntésnek az előrevetített legitimációját jelentette, amely hatvan év múlva végérvényesen megfosztotta függetlenségétől az országot." Így készíti elő az egyik leigázó birodalom, a másik leigázó birodalomnak az uralmát.


Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság vezetője az önégetéssel tiltakozó tibeti buddhista szerzetesekkel kapcsolatban kifejtette, hogy ma "ilyen bátor hűséggel itt nyugaton nem találkozunk" értsd ma Magyarországon nincsenek hősök és önégetők és a modern Európa nem is érti azokat, akik ilyen szinten képesek saját magukat látszólag értelmetlenül feláldozni. Hogy ez mennyire következetlen vagy bátortalan kijelentés azt mindjárt látjuk, a kapitalizmus magyar áldozatai bizony nem csak felgyújtják magukat, hanem még hősiesen a mélységbe is ugranak tiltakozásul a kizsákmányoló és elembertelenítő rendszer ellen. Tehát létezik hazánkban is a bátor hűség, csak nem kaphat semmilyen médiahangsúlyt, mert a hatalom természete az elhallgatás. Még akkor is, hogyha a tiltakozók részéről ez konkrétan nem is fogalmazódik meg, de látható és tudjuk, mi a látható sötétség, hogy ők a kapitalizmus áldozatai. Éppen ma zárták le megint a Szabadság hidat, arra jöttem kocsival és láttam, nem én voltam, de én is lehettem volna, bár ezúttal feltehetően a Tibetet Segítő Társaság miatt, mert a szokás ilyenkor az, hogy a hídra Tibet nemzeti zászlója kerül:
Valaki felmászott a Szabadság hídra(STOP.hu)
Felgyújtotta magát és leugrott a Szabadság hídról(video felvétel Filotás István hősi haláláról)
Megszólalt a Szabadság hídi öngyilkos férfi (Filotás István) családja(BARIKÁD.hu)
Az idős néni felgyújtotta a lakását és kiugrott az ablakon(RTL)
Tragikus kilakoltatás Újpesten - gránát a lakásban !!!(NÉPSZAVA.hu)
Eltitkolt tüntetés - Tibet burning(ECHELON LELEPLEZŐ BLoG)
"Otthon balhézzatok befogadott tibeti gecik" - Hunhír(TaRTaRoSSZ BLoG)

A Hírháttér stábja jelen volt a tiltakozáson, ahol évről évre egyre kevesebben vannak és eluralkodik a magyar közöny: