 |
| Mafi (magasfigyelő) fotó forrása:milstory.BLoG |
A rendszerváltás pillanatától egészen mostanáig fokozatosan változott pokollá körülöttem minden. Tisztán emlékszem még arra a napra, amikor Kádár János meghalt. Nyár volt, verőfényben csillogott a nemesmedvesi táj. A lenti kocsmára kitűzték a magyar zászlót. A határőr laktanyán fekete zászlót lobogtatott a nyári szellő. Ebéd utáni csend volt. Egykori jelen. Rendszerváltás volt mindenhol. Nem csak a kocsmában, ahová az erdészek, favágók és a három helyi lakos járt és mi határőrök. A könyvesboltokban is, a laktanyán kívüli világ változásnak indult. Ezt gépkocsivezetőként tisztán láttam, bár a határőrség még nem állt át hivatalosan, sőt harckészültségbe is helyeztek minket, de mindez a fegyelem megőrzése miatt volt, és nem azért, mert a szembenállást akarták erősíteni a kint és bent között. Akkor láttam először Orbán Viktort a tévében, a Hősök terén. Az volt az a beszéd, ahonnan elindult a pályafutása és ahová mindig visszatér a mítosz szerint. A politikai tisztünk még meg is jegyezte némi gúnnyal. "ez nem is élt akkor, abban az időben". Aztán a kazánház egyre népszerűbb lett, elkezdtek lángolni a párttagságik és a könyvtárunk is. Bármennyire is ellenzéki voltam akkoriban, megmentettem Marx és Engels műveit a tűzhaláltól. A tisztek már látták a bizonytalan új világot és pánikszerű alkoholizmus hatalmasodott el rajtuk. Nem szerették a bajtárs szót, de puccsra és zendülésre egyikük sem gondolt a hirtelen megváltozott rendben. Igazság szerint a kantinban, amikor néztük az Orbán-beszédet, nem maradt abból semmi emlékezetes a számomra, egy mondatára sem tudok ma visszaemlékezni. Úgy látszik, a hazuságot és a célok szentesíti az eszköz elve alá rendelt, megszerkesztett mondatokat hamar elfelejti az emberi szervezet. Dergecz hadnagy szavaira viszont jobban visszaemlékezek, mint Orbán Viktor beszédére vagy bármilyen más akkori politkai beszédre. Rábafüzes határában kérdezte meg tőlem, "hogy mi lesz velük?", és a földművelő parasztasszonyokra mutatott, a kérdése közben, akik serényen dolgoztak a kusza zöld növények között, talán paradicsom ültetvényt kapáltak. Valós aggodalom volt ez, éreztem, és őszintén azt feleltem - nem tudom. Úgy éreztem aztán, hogy ez a rövid tanítás valójában emberré tett, rendíthetetlen Munkáspárt szavazóvá az évek során. A rendszerváltás utáni első lelkesedés után, már a taxisok blokádja mellé áltam, egyre inkább éreztem azt a kontrasztot, amit a hadnagy példázata megjelenített. De nem volt már visszaút a régi világba, az Antall kormányból sem, talán ez a blokád volt az utolsó remény erre. Az azóta eltelt évek pedig egyre alantasabb arcát mutatták meg a magyar kapitalizmusnak, a magyar rendszerváltó pokolnak. Ma már minden propagandává silányult, a világ modernebb lett, egy része gazdagabb és persze jóval embertelenebb. A béke korszaka végetért 1989-ben. Azóta háborúban él a magyar társadalom, és emberidegen, embertelen politikai nézetek és osztályellentétek között. Orbán személyisége szemlélteti legjobban azt, hogy a kapitalizmusban egyedül csak a siker számít. Mindegy, ha nem egyenes úton jutsz hozzá, ha pénzt paripát és fegyvert is kapsz bőségesen, még akkor is sokat kell hazudnod a fizetett újságíró sleppednek és sok gyűlöletet kell szítanod egy régi, letűnt de minden politikai bűne ellenére az ember számára jóval ártalmatlanabb és élhetőbb aranykori világ ellen. Nem sokáig maradtam a rendszerváltás híve, az addig soha nem látott nyomor és az elkeseredett munkanélküliek, és az önégetéssel a rendszer ellen tiltakozók ritka de extrém esetei hamar meggyőztek arról, hogy ezidáig tévúton jártam és a tőkés visszarendeződésben pár évvel a rendszerváltás után már semmi jót nem találtam. A 90-es évek vége felé a Tabánban véletlenül két hajléktalannal hozott össze a sors. Valahogy a Keleti pályaudvar nagytermi várójába jutottunk el, és ott döbbenetes látvány fogadott, ezrével votlak, hemzsegtek a hajéktalanok. Ilyen méretű szegénységgel eddigi életem során még nem találkoztam, a szemem nem ehhez a nyomorhoz szokott, hiszen egészen 20 éves koromig nem nagyon láttam szegény embert sem. Ez a rendszer engem egyetlen egy dologra megtanított, hogy soha nem fogadjam el, és hogy ne tekintsem soha legitimnek. A Szegeden eltöltött idő sem volt haszontalan, a keleti filozófiák és a vallásalapítók tanulmányozása során egy egészen másfajta szellemiséggel találkoztam, ennek a szellemiségnek egy részét simán be lehetett illeszteni abba a világnézetembe, ami szerint éltem. Nem véletlen az sem, hogy a szocializmus alatt Magyarorságon virágzott a Buddhizmus, elsősorban dr. Hetényi Ernőnek köszönhetően. A boddhiszatva ideál és az interperszonális etika ugyanazt mondja ki, mint a Mahábhárata végén Judhisthira. A felelősséget mindenkiért. A boddhiszatva felelősséget vállal embertársaiért, hogy addig nem lép be a végső kapun, amíg minden lény fel nem szabadult az őt megkötő erők alól.
Magyarország helyzete ezzel a választási eredménnyel végleg megpecsételődött. 2 millió antiszociális tahó és politikailag aberrált barom arra szavazott, hogy beteg és idős embereket rendőri erők bevetésével dobjon majd ki az utcára az önkormányzat. Mert, hogy folytatódnak a kilakoltatások, a hajléktalanok kunyhóinak a lerombolásai, a munkanélküliek elleni kötelező tb miatti pitiáner NAV-végrehajtások és nem oldódik meg a deviza-ügy sem arra már most mérget lehet venni. Nem lesz szociális alkotmányunk. Minden a rendszerbe torzult tőkés kaszt eltorzult szemlélete és beteges szájaíze szerint alakul majd. Naponta halljuk majd a komcsizást, naponta rúgnak bele majd a régi rendszerbe, ahogy eddig is tették a tahó pártpolitológusok és párttörténészek. Leépítik a baloldalt is, mert a tőkéseknek, nincs szüksége valójában a baloldalra, csak az átmenet időszakáig volt szükség rájuk.
