A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Marczinka Csaba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Marczinka Csaba. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 26., péntek

Gondolatnapló - A haladék

CET - Nehru-part revitalizáció fotó forrás: http://www.artemisiadesign.com


Elmentem az Írók Boltjába és időközben vállalhatatlanná lett egy-két blogbejegyzés is, de még nem töröltem. Tudom, hogy ebből nézeteltérések lesznek  vagy még rosszabb lesz minden, de a kilátástalanság különböző aspektusait végig kell járni. Stáció "ebből vagy te is". A haladék szó azért lényeges, mert ez az amit el tudunk érni, a hatósággal szemben, a halállal szemben, a bírósággal és az adóhatósággal szemben. Egy kis haladék, a szimbólumok nyelvén, akár egy lélegzetvételnyi idő. Megint feltehetnénk a kérdést - mi az élet értelme? Most jöttem haza a Margitszigetről, a 4-es 6-os villamospótlón való utazás felért egy katasztrófával. Mégis érdemes volt tolakodni mindenkinek, mert mögöttünk egy teljesen üres busz jött, "a kombino második része" - jegyzete meg egy utas epésen, nem baj, előbb odaérni két perccel, nem számít hogy az emberek egymásnak felesleges stresszt okoznak, ha egy bizonyos négyzetmérföld/fő arányát elérik. Az ideális népsűrűség számomra az 1fő/1 négyzetmérföld. Nagyon sok energiát és fontos nyomelemeket veszítünk a tolongással járó izzadással . Csak frottőröknek kedvezünk ezzel, zsebeseknek és mazohistáknak, rajtuk kívül mindenki megszívja. De nem a tolongástról akatam írni, hanem egy 2,5 mm hosszúságú és alig látható szárnyas rovarról. Ez a rovar az alkaromba csípett, az alkarom pedig már így is viszketett az erősen klórozott víztől és a napsugaraktól. Nyáron a rovarok a bölcsek bölcse szerint aki a Velencei tónál oktatott engem a világ bölcsességére, nos kibaszott szomjasak. Ilyenkor, amikor kánikula van, még a katicabogár is vért akar inni belőlünk. Azonnal észrevettem a vámpír-rovart és megpróbáltam a hátizsákomba tuszkolni, hogy otthon majd nyugodtabb körülmények között eldumálgassunk arról a pofátlanságról amit már bizonyára elég régóta extrém sportként művel. Szerettem volna riportot is készíteni vele, de elrepült.. Nagyon régen beszélgettem már bogarakkal, rovarokkal. Titán a XII.kerületi Diána lépcsőn például nem nagyon akart a kémléggyel dialógusba keveredni. Talán félt, nem tudjuk, pedig, ha akkor túszul ejti, akkor talán előbbre tartanánk, vagy logikusabb lett volna tényfeltárni a kémlégy kilétét vagy kémlégy voltát. Az amerikaik is ezért kussolnak a rooswell-i ufókról és a boncasztalokról. Hogy mi az a telepatikus narratíva, abba én most nem mennék bele. Annak idején én is folytattam telepatikus párbeszédet egy muslincával, amelyik belepottyantott valami kakiszerűt a pohár rizlingenbe, ami a kisszekrény tetején sárgállott, abba. Megróttam ezért és mint az emberi diplomácia képviselője azonnali békét kötöttem vele, ő pedig ígéretett tett, hogy ő és leszármazottai soha többé nem piszkítanak bele az emberek borába, noha ezzel a cselekményével az emberek szaporodását akarta akadályozni a maga erejével. Az a kis geci rovar is a villamospótlón baszottul belemart a bőrömbe, két kisebb hólyag is keletkezett, először azt hittem hogy a fekete özvegy fajtájú pókról van szó és végre feldobhatom  a pacskert végrendelet nélkül, mert nincs vagyonom sem már, lemondtam mindenről. Nagyon hiányosak lehetnek a magyarországi rovarhatározók, ha egyes rovarok életmódját annyira sem figyelik meg, hogy ez a rovar speciel kockázatos manővereket hajt végre zsúfolt hétvégi villamospótló járatokon és strandokról hazautazókra specializálta magát. Amikor Borival a múlt hétvégén szerencsés körülmények között (a rendőrök üldözték -mivel nem igazolta magát - és kapták el a szürke melegítőnadrágos szökött állami gondozottat) a Dzsaváharlál Nehru-parton megtaláltuk a hajnali és állandó Szabadság hídi megtámadóját, arról beszélgettünk, hogy egyre rosszabb lesz. Hogy igazán már a jó irányba nem fognak a történések elmozdulni, nem azért mert most vele ez történt, hanem azért, mert amikor visszaértünk pontosan a támadás helyszínére, akkor ott egy vértócsát találtunk és egy rohammentőt és egy bekötött fejű embert. Vagyis itt most a sorozatos rosszról volt szó, és arról, hogy ez a társadalmi kettészakítottság és a jó és a rossz is nincs jobb szó elpolarizálódott, és igazán nincs jóvátétel, nem fordul a sors jobbra. Az egy külön öröm volt, hogy a CET-et már nem kell megkerülni.  A Bakáts tér irányába vettük az irányt, ahol a tartarossz youtube logóját, Ganéshát fedeztem fel egy pincebolton egér/patkány nélkül. Innen is menekülnünk kellett, mert a roló mögött egy démon lakott és szitkozódott a lehúzott roló mögötti általa védett térnek képzelt territóriumáról. Meg tudtam érteni, mert a száznyolcadik india buzit kellett már hallgatnia, hogy milyen kafa is az a logó és mennyivel kiegyensúlyozottabb életet élhetne itt a Bakáts térnél, ha az az indiai bolt nem oda költözik, ahol ő él. Minden rossz tehát ott kezdődött el. Visszatérve egyébként megvásároltam az Írók Boltjában a Magyar Hüperiont. Az üzletet teljesen átalakították. Amikor még volt könyvre pénzem, sokszor és boldogan böngésztem itt, most pedig teljes vagyonegyenlőség pártiként egy fasiszta-tradicionalista kiadványt veszek kikuporgatott aprópénzből, még nejlonzacskót sem adnak hozzá. Bogár László és Vona Gábor egy platformon. Nem igazán akarom Vonát elemezni, arról ír, hogy a fejlődés mítosza egy illúzió és ebben igaza van, én sem szeretem a pozitivistákat. Nézzék meg a Városligetnél az 1956-os emlékművet, noha generációkat jelenít meg az ősapáktól a jelenig, mégis pozitivizmus. Pozitivizmussal a szociális feszültségeket nem lehet elkendőzni, csak ideig-óráig.

Kulturális műsorajánló:
RádióQ beszélgetés Marczinka Csaba költővel [mp3]

2012. augusztus 28., kedd

Gárdaavatáson kettős ellentüntetőként - Gyorshír: Assange International Group

Marczinka Csaba költővel a Gárdaavatást is meglátogattuk
(fotó:SoDi)
Csabával épp a közeli kocsma irányába indultunk el a csillagösvényen, amikor  a sarkon 30-40 fehér inges rendőr nem szokványosan állított elő és vett őrizetbe egy fiatal, renitenskedő liberális, antifasiszta tüntetőt, aki korábban tettleges becsületsértést követett el egy gárdaavatásra igyekvő szélsőjobboldali fiatallal szemben, majd a sarkon idősebb radikálisokat is feltartóztatott. Az eseményre kettős ellentüntetőként és mint a Börtön Ellenes Társaság alapítójaként a szabaduló pólómat vettem föl, mivel odabent a Gyorskocsiban H. Zsolti  sokakat megkeresztelt, a keresztség során töröknek nevezett el. Így alakultak ki az olyan, már  hírhedetté vált, és a rendőrség által is rettegett bűnöző nevek, mint a Pöröly, a Bika, a Szimbióta, a Csaposkezű, Fater vagy éppenséggel a Török.


Kapcsolódó oldalak és hírek:
- Az értesüléseim szerint Soós József Titán, a Hírháttér Multimédia volt munkatársa  az őt ért sorozatos politikai meghurcoltatások miatt elhagyta Magyarországot. Soós József Titán igazságügyi elmeorvos szakértői vizsgálatát  egy 1988-as, már nem érvényes rendeletre hivatkozva rendelték el, és így nem joghatályos  felszólítást kézbesítettek hozzá a napokban. A Bándy Kata-ügyben folytattak Titánék tényfeltáró oknyomozást Az ezzel kapcsolatos fórumról vagy kitiltottak, ami velem sűrűn előfordul
(lásd Amerikai Népszava az Occupy Mozgalmat védő kommentjeim miatt) vagy megszüntette a facebook, mert elérhetetlen. Időközben kiderült, hogy a csoport adminja a Balatonban lubickolt, ezért átadta az admin jogokat egy bizalmába férkőző megbízhatatlan elmeháborodottnak, aki kitörölt minden bejegyzést. Az alábbi videón egy ismeretlen telefonál Titánék oknyomozó csoportjának, aki állítása szerint látta Péntek Lászlót és Bándy Katát Pécs főterén aznap. 
Az ismeretlen szemtanú YouTube


Gyorshír:
Tüntetés szerveződik a facebookon a Svéd Nagykövetség épülete elé a Hírháttér Multimédia vezetésével Julien Assange védelmében. (Assange International Group)
A legüldözöttebb magyar jogvédők alapították Hírháttér Multimédia
A Minden EGY titkos Ismereteiről Hírháttér Multimédia 
A HAARP világprogramról, Szlovákiából HÍRHÁTTÉR TV

"Az úgynevezett ""rendszerváltással"" a ""nagy ellenség"" eltűnt, de helyette mintha decentralizálódott volna vagy szétszóródott volna a rossz a világban… S nincs sem jövőkép, sem valami halál utáni biztos perspektíva." (részlet a riportból)
Látomás, vízió - Interjú Marczinka Csabával prae.hu
Sebő Ferenc - József Attila : Rejtelmek (Költészet napi bejegyzésem 2012.04.11.) tartarossz.blog

2012. április 11., szerda

Sebő Együttes - József Attila : Rejtelmek ♫



Megmentsük-e Marczinka Csabát(Virtus.hu)


Költészet napi könyv- és versajánló:

Ács József: Egy kutya sírverse (Berni temetésére 97.X.1.)(tartarossz.blogspot)
Ács József - Helyben vagyunk (Budapest,1993. Orpheusz Könyvek)
Ács József - Világítóudvar (Budapest,2001. Orpheusz Könyvek)
Batári Gábor: Napóra(Magyar Elektronikus Könyvtár)
Batári Gábor: Batariversum(Magyar Elektronikus Könyvtár)
Vers mindenkinek - Boldogh Dezső(tartarossz.blogspot)
Boldogh Dezső versei(www.versdal.eoldal.hu)
Boldogh Dezső - Gyalogbeszéd (Budapest, 2005. Új Vizeken - Parnasszus Könyvek)
Marczinka Csaba versei(Bárka Online)
Merényi Krisztián írásai(NAPSZIGET -Kortárs Irodalmi Válogatás)
Metz Tibor: Börtönlevél blues(tartarossz.blogspot)
Metz Tibor: Moszkva tér(tartarossz.blogspot)
Kiss Roland: József Attila parafrázis gyorskocsi utcai stílusban(tartarossz.blogspot)

Programajánló:
A Kelemen Kör kéthetente tart felolvasó esteket, régebben az Apacukában tartották, mostanság a Gádor Borozóban (VIII.kerület Krúdy utca 6.)
Kelemen Kör

Kedves érdeklődők!

Május 2-án,
szerdán, este hét órától
újra Kelemeni esték
a Gádor Borozóban
(VIII. Krúdy u. 6.)!