2009. július 3., péntek

práyascíttá

A varnásrama-dharma (caturvarnásrama-dharma- László András nyomán) rendszer szerint az embernek a halála előtt át kell mennie egy folyamaton, ez a folyamat megtisztítja az elkövetett bűnös cselekedetektől. Ezt a folyamatot nevezik práyascíttának, s ezt mindenkinek végig kell járnia, aki csak egy rossz tettet is elkövetett életében. Ellenkező esetben egészen biztos, hogy pokoli bolygókra kerül, ahol előző bűnös cselekedetei eredményeképpen nyomorúságos életben lesz része. (forrás: Az eredeti Bhagavad-gítá 86.o.)
A több mint 90 nap alatt, lezajlott az a folyamat, hogy igyekeztem elhitetni magammal, hogy mindaz a szenvedés, amit érzek, a bezártság és a kilátástalanság miatt valójában megérdemelt igazságos büntetésem része. A másik folyamat ezzel ellentétes volt, miután kiszabadultam az előzetesből, a bezártság okozta önhitegetés szerencsére elmúlt és visszanyertem az igazságossághoz való arányérzékemet. Szabadulásom kuriózuma az, hogy éppen egy hete kezdtem el félhangosan olvasni a Gítából, a Dévanágari írás olvasását gyakorolgattam. Sajnos nem tudom megállapítani, melyik szanszkrit versszak mágikus ereje emelt ki a fényre... Azt tudom, hogy éreztem, ahányszor sétára indultam a legutolsó hetekben, hogy nemsokára szabad leszek, benne volt a levegőben, szinte olyan volt, mintha valamilyen erő tudatta volna velem.

2009. július 2., csütörtök

pokoljárás

Lassan eltelik egy hónap, és nincs kényszerem már arra, hogy a naptáramból kiikszeljem az eltelt napokat. Ez a szabadság persze illúzió. Hallotok majd háborúkról, válságokról és főként elsőfokú tárgyalásról. Aminek eredményeképp eldől, hogy életben hagy az állam vagy eltemet, ha eltemet.
Mindenesetre a három hónap alatt, találtam egy kis mennyországot a pokol kellős közepén. Ezért
szeretném megköszönni azt, hogy létezett valamikor egy 510/es zárka a Gyorskocsi utcában, ahol az előzetes elviselhető volt. Álláspontom semmiféle re és -átszocializáció eredménye, a rosszat nem látom jónak és fordítva sem. Abból ítélek, amit tapasztaltam. Sokat jegyzeteltem ezen két hónap alatt, edzettem is, de a legfőbb az, hogy megváltozott a véleményem arról, hogy a szabadságvesztés elfogadható lenne mint büntetési forma a 21.században. Mert semmiképpen sem az. Vallom azt, hogy kisebb bűneseteknél elegendő az a középkorinak tartott rendkívül barbár módszer, hogy valakit megkorbácsolnak. Például az elmaradott Iránban, ez dívik. Csak a felvilágosult Európában nem.