2018. december 15., szombat

Gondolatnapló - Lángoló szánkók éjszakája



Boldog karácsonyt ! /fotó forrás: BLIKK


Most miután alaposan megzavarodtam és a tévétávkapcsolóval próbáltam meg a számítógépemet is lekapcsolni, rádöbbentem, hogy írni fogok, mert elmebaj kerített hatalmába. Arra gondoltam legyen az az alcím, hogy: Egy mondat a lángoló szánkókról, mert tudjuk jól és sokan Illyés Gyula után szabadon, Hol lángoló szánkók vannak, ott lángoló szánkók vannak, és nemcsak a bal és jobb sarokban, az árokban, az ország karácsonyfája körül, és nemcsak a szánkódombon, de ott van a Fidesz-nyüszítésben, a narancs-obégatásban, ott lángol velünk a szorongásban, hol a lángoló szánkók vannak!  Nem akarunk több lángoló szánkót látni. Legyen ez a poszt egy kiáltvány, ma amikor a lángoló szánkók kísértete járja be Európát és a hazát!
Szánkósirató Georg Spöttle költő és biztonságpolitikai szakértő is azonnal megnyilatkozott a botrányos szánkó-ügyben, és a szánkógyújtogatás biztonsági kockázatait elemezte, eközben Bayer Zsolt is előmászott már az ágyneműtartójából, de az is lehet, hogy nem a saját, hanem a szomszéd ágyneműtartójában töltötte mostanában éjszakáit, de legalább is a lángoló szánkók éjszakáját bizonyosan. Nem akarom elviccelni, mert kellemetlen ez, én maximálisan megértem, hogy Bayer Zsolt nincs hozzászokva az ilyesmihez - hasonló kellemetlen érzés lehet ez, mint amikor a Nyírő Gyula kórház pszichiátriáján egyik ködös reggelen arra kellett ébrednem, hogy egy "kutyaszerű alak" arccal a takaróba fúrva magát ott vonyít az ágyam végén, a lábaimnál, az ember azt gondolja, hogy ha már máshol a világon nincs is rend és biztonság - mert már mindent felborítottak a felborítók - legalább a pszichiátria az egyetlen biztonságos hely egy rám veszélyes társadalomtól kellőképpen elszeparáltan. Egy ismerősöm is, mint írtam hamar elhagyta az OPNI-t, mert a kórteremben éjjelente 20 percenként felült az ágyán valaki és megkérdezte tőle, hogy "figyelj, te nem félsz?" és egy idő után valóságosan félni kezdett, aztán akkor telt be nála a pohár, amikor reggelre az éjjeliszekrényen úgy találta a tiszta és üres poharát, hogy valaki belevizelt. Látható, hogy a szánkógyújtogatás átlépte a határt, mondhatni a kocka el van vetve - itt most már szankciók jönnek. Bayer szerint eddig tűrték a Soros által szervezett csőcseléket, de holnaptól feltűrik az ingujjat, székely különítmény is bejelentkezett rendet tenni és a Betyárkörte-sereg is! Nyilvánvalóan egy ilyen rendkívül válságos politikai időszakban egyedül C.Ö.F. Békemenet lehet képes arra, hogy felszabadítsa a vörös várost, Budapestet a felforgatástól, a fizetett Soros-különítményektől.
A felszabadítókat a rettenthetetlen sósavas bácsi fogja vezetni, aki korábban a HaHásokkal szemben egymaga is képes volt a bátor és nyílt küzdelemre. A lángoló szánkók körül mellesleg egyre több baj van: egy vadhajtások nevű weboldal egyik tagját példának okán hátulról, sunyi módon ütötték meg a szánkóégetők, mert beleszólt, talán az is meglehet, hogy pont egy szánkóval vágták nyakon, és gyülölködő kommentek százezrei árasztották el a facebookot is, olyanokat is olvasok a neten mostanában, hogy „Orbán Viktor szarjon sünt!”, és hogy „Bayer Zsolt házhoz ment a lófaszért”.  Az ellenzék tehát, a szakszervezetek, a ballibsik kinyították a Janus-kaput és a kormány megmondó- emberei és a savas bácsi válaszcsapást ígérnek. Semmiképpen nem nézünk unalmas karácsony elé, én mindenképpen veszek egy ilyen hagyományos szánkót, kihúzom a Kossuth térre és elégetem; a szánkó lett ennek a lázadásnak a szimbóluma, ha Orbánt és eretnek keresztény kormányát egyszer valamikor máglyán égetik meg, ahhoz bizonyára a faanyagot ezek a Kossuth téri szánkók biztosítják majd, de ha nem is mindenképpen szánkókból fogják összerakni. Nos ezért félnek ezek ennyire a szánkóktól, régebben azt mondták, úgy fél mint az ördög a tömjénfüsttől, manapság azt mondják fél mint a nersevik (vagy fidesznyik) a lángoló szánkótól. Ha nemzetbiztonsági tiszt lennék, és rendelkeznék a megfelelő paranoid rálátással, mint Spöttle, én még azon is elgondolkodnék, hogy minek az ürügyén vittek oda szánkókat. Végezetül egy kérdés maradt még, hogy mikor lesz terrorcselekménnyé nyilvánítva végre a nyilvános szánkóégetés? Kértek egy kis túlórát a pofátokba?


Kapcsolódó oldalak:
KDNP irodával mocskolták be a sz@rt  A MI IDŐNK
Zavargások Budapesten! Molnár F. Árpádot is lefújják könnygázzal! YouTube

2018. november 28., szerda

The KVB - Violet Noon ♫



The KVB - Only Now Forever (LP/CD 2018)

01. Above Us                 06. Into Life
02. On My Skin             07. Live in Fiction
03. Only Now Forever   08. Tides
04. Afterglow                   09. No Shelter
05. Violet Noon         10. Cerulean

2018. november 18., vasárnap

Sibi király és a galamb (iniciatikus történet)


Sibi király a saját húsából hasít ki
(Kolozsvári György illusztrációja)



Egykor régen Buddha Sibi király alakjában született újjá. Sibi bölcsen kormányozta országát, alattvalói békében és büntetés nélkül éltek, olyannyira, hogy uralkodásának huszonötezer év alatt a pokol is feleslegessé vált.
Egy napon az istenek ki akarták próbálni, vajon méltó-e Sibi király az elkövetkezendő tökéletességre. Ezért Indra isten felvette egy sólyom alakját, és üldözni kezdett egy fiatal hófehér galambot. A galamb kétségbeesetten menekült kegyetlen hóhéra elől. A király, aki éppen vadászni volt, nagy részvéttel kísérte a galamb vergődését. Végül a kicsiny madár, más kiutat nem találván, a király hímzett köpenye alá menekült, és rémülten pihegni kezdett megmentője keblén.
- Ne félj semmitől - biztatta a  király - , ne félj, szép madárkám! Én megmentek minden élőt, aki védelmemet keresi, még ha királyságomat vagy akár életemet is fel kell áldoznom érte.
A sólyom meghallotta beszédét, és szaván fogta:
- Ez a galamb az én eledelem. Milyen jogon vonod el tőlem a zsákmányt, melyért teljes erőmmel megközdöttem? Miért avatkozol be az ég madarainak perlekedésébe? Ha védelmedbe veszed a galambot, gondolj rám is! Éhen fogok pusztulni, ha elrejted előlem jogos zsákmányomat. De ha mindenáron meg akarod menteni, adj érte saját húsodból annyit, amennyi a galamb súlya.
- Igazat beszélsz! - kiáltott a király. - Hozzatok mérleget!
A szolgák előhozták, s a király az egyik serpenyőbe a galambot helyezte, a másikba meg a saját combjából leszelt húst vetette. A királyné, a nemes kíséret és a harcosok fájdalmas siránkozásba törtek ki a király példátlan tette láttán.
    De a galamb igen súlyos volt, s a király egyre szabdalta a húst combjáról, karjáról, melléről. Már csupán a csontjai maradtak meg, s végül maga is kénytelen volt felállni a mérleg serpenyőjére.
    Ekkor a magasból mennyei zene áradt, s a felhők között megjelentek az istenek. A földre illatos virágeső hullott, és beborította a király testét. Sibi pedig szebben és fiatalabban lépett ki a virághalomból, mint amilyen annak előtte volt. Indra a sólyomból visszaváltozott, és teljes fenségében jelent meg a király előtt.
- Nincs nálad nemesebb szívű és jóságosabb lény a földön. Tudd meg, hogy egykor Buddha alakjában fogsz újraszületni.

Szöveg forrása: Román József - Mítoszok könyve (Budapest, 1963. Gondolat: 275-277.o.)


Sibi-dzsátaka  /fotó forrása: WikipédiA: Sibi-Jataka 



Kapcsolódó oldalak:
Gaál Balázs Sibi király és a galamb: egy üldözött madár nyomában PDF
WikipédiA   Adzsantai barlangtemplomok 



Kapcsolódó irodalom és forrás (Bibliografia):
Schmidt József A szanszkrit irodalom története (1995. Pallos Kiadó) vö. 104.o.
Mesefolyamok óceánja - Válogatás a szanszkrit elbeszélésirodalomból (Budapest, 1982. Európa Kiadó) vö. I.kötet: Az önmagát megsütő galamb 340-350.o.)

2018. október 20., szombat

Rövid tárgytörténet (dizájn centrum)




Közhely, hogy a tárgyaknak is van saját története - sokszor váltanak tulajdonost, öröklődnek és egy bizonyos idő után, bár nem tudjuk meghatározni ennek a pontos időpontját, a tárgyaknak lelkük is lesz. Egyes tárgyak a tárgykörforgásból letérve az adott ellipszis pályájukról végleg szemétkukákban landolnak. Ez a tárgyak súlytalansági állapota. A tárgyak szeretete: egyfajta emberi érzésből álló gravitáció. Ez pedig a tárgyak súlya. A hajléktalanok személyes tárgyainak megsemmisítésének történelmi korszakába léptünk pár napja, ezért időszerű és  lényeges kérdés a személyes tárgyak kérdésének megvitatása. A sivatagi anakhóréták bizonyára nem birtokoltak sok tárgyat, sokuknak talán csak egy botja volt az össz tulajdona, meg egy kunyhó, őket még nem lakoltatták ki tömegesen, hogy közterületen nem lehet életvitelszerűen tartózkodniuk és jogvédő szervezetek sem szerveződtek a védelmükre. A legenda szerint viszont Remete Szent Pál a nílusi krokodilokat használta kompnak. Tehát krokodilon még lehetett akár vízisíelni is, azt nem tiltotta az alkotmány. Bizonyára ezek a legendák képletesek, vagy a mai ember, nem hisz a régi ember természet- és emberfeletti képességeiben, ezért azt mondja magának leegyszerűsített freudizmussal megnyugtatásul, hogy a krokodil az ösztönén szimbóluma, amit a remetének le kell győznie. A hajléktalanok tulajdonában lévő személyes tárgyakat tehát mostantól akár meg is semmisíthetik. Olvastam olyan negatív hipotéziseket, elgondolásokat is, hogy azok a megsemmisítendő személyes tárgyak amúgy is teljesen értéktelenek, koszosak és csak egy eszement őrült tulajdonítana nekik fontosságot. Én sajnos eszement őrült vagyok, ezért ezzel a blogbejegyzéssel pont a megsemmisítés előtt álló értékes tárgyaknak állítok emléket. Itt van ez a cicis öngyújtó, már 2006-ban is a tulajdonomban volt, akkoriban vásároltam Zuglóban egy nagyszerű hajléktalan árustól, aki a 70-es troli végállomásánál rendszeresen árusított. Régebben itt mindig volt egy kis speciális kukabuvár piacuk, árultak itt mindent a pokrócokon, húsvéti műanyag nyulat, szokol rádiót, ABBA és Boney M. műsoros magnókazettákat, betlehemet, de sajnos a rendszerváltáskor forgalmazott nyugati bomlásterméket is: NSZK pornófilmeket VHS-en na meg „Árultam forgót, kenyeret és könyvet”, hogy immár kész legyen a levéltár. Nem lennék meglepve, ha kiderülne: a willendorfi vénusz is egykor öngyújtóként funkcionált, mi sem volna egyértelműbb és természetesebb. Sajnos az öngyújtó azóta elromlott, beleejtettem a kádvízbe - a bugyija vizes lett és sajnos már nem világít vagy vibrál a kis integrált ledes áramkör sem, pedig 2006-ban a Szent Gellért-szoborra másztam fel és onnan világítottam le a Ferenciek téri oszlatáshoz a Gellért-hegy alatt felsorakozó és buszokkal odaszállított rendőrosztagoknak. Mondhatni történelmet írtam vele és a történelemkönyvek egyszer majd talán megemlékeznek erről is. Megpróbáltam azért egy gif fájlban valamennyit ebből a hatásmechanizmusból rekonstruálni, a ciciből kitörő lángcsóvát pedig mindenki próbálja meg odaképzelni.
     



2018. október 18., csütörtök

Gondolatnapló - Kohlensäure



Ősz a Karczag-villánál (fotó:tartarossz)

Az úr a szennyvízcsatornában is úr. Nem iszok több Ramszeszt. Ahol sok a buborék, ott kevés az eszkimó. Az amrita is bugyborékos. Egy degenerációváltáson vagyunk túl, egy focipálya peremén ahol élek, élesen kanyarodnak a denevérek, és lerakodnak a teraszon: vastagon. Tele van a loggia pókokkal, lógnak ott ahol nincs perpsektíva. Siva. Nincs rossz vicc, csak kevés alkohol. Illegális vándorolló. Rivaldó combbal felpattintotta a labdát, és csakúgy ollózott egy gólt. Elvándorló. Hollóvándorlás. Sorosvándorlás. Az albánokkal még magam is elbánok. Pusztaságba űzik a kecskét a barbárok - kommunikáció a transzcendessel? Megkopottak és elfásultak már a régi degeneráltak, a hosszú rendszerváltás alatt - pusztában vándorolni 30 évig manna nélkül - elfakultunk a sok politikai pofázástól, frázisoktól. Szamárvágta Jeruzsálemig fráziskéséssel. A degeneráltak magabiztosságával sistergek egy állatkereskedés kirakata előtt a város peremén ahol élek. Pályaválasztási tanácsadóhoz fordult egy ismerősöm 50 évesen. Pusztaságba űzik a kecskét, egy tablet pont egy kecske ára. Új idők vannak. Az úr a szennyvízcsatornában is úr, terített asztalka, kámadhénu. Csatabárdos Ráma álnéven írta arisztokrata-ellenes ellenkölteményeit, de cukorbeteg volt - írja a helyi újság a költőről. Legyen világosság! Olaj és léggömb. Iraqosdit játszunk, te vagy Szaddam Husszein, a diktátor. Ufót látok, de elreppen. Nem a forma 1, hanem a tömegközlekedés a száguldó cirkusz. A reverenda - neverending. Osho írja egy helyen, hogy ő nem látott még depressziós madarat. Kérdés az, milyen specifikus emberi szemnek is észlelhető tünetei vannak a madárdepressziónak, depresszó kávé. Kánaán van, lasszóval fogják a lumpeneket. Állásdömping és templomba járó materialisták. Tokeito visszatér. A skizofrénia legfőbb tünete Magyarországon, a 21.században: a beteg gondolkodik. A Kásler prof. által ajánlott gyógymódi szerint, ne a kezelőorvosával, hanem a teológusával konzultáljon elsődlegesen, hogy a betegség-baj alapokát felismerjék. Munka helyett mimika. Untat a mimika. Jön a bubópestis, hátrafele rohanó mongolfutóegerek a Kossuthon. Metrózók haza, csőbehúztak. Skuló vagyok Isten géppisztolyában. Bedobom az időkapszulát, megszólal a gramafon az óvóhelyen. Kint géppityú és madárricsaj. A pultnál még reklamálnak, hogy "lukas volt a dobozos sör". Kitör a világháború. Én nem ilyen rendszerváltást akartam. Soha többé kapitalizmust. A tüntetők között egyre több a koreai és a japán harcművészeti iskolák egykori tanítványa. Osztálytalálkozó vagy osztályellenség. Eközben lekaratéznak egy lódarazsat az uszodában. Beugrik az emlékmás, amikor egy szitakötőt lerúgnak a BKV buszról, fogalma nincs, hogy ez védett lélek-élőlény. Utolsó útjára kíséri egy piros köpenyes uszómester és két idősebb bejárati portáskarakter, a lódarazsat. Tovább zajlik a vízilabdaedzés. Egy fullánkkal kevesebb van a világegyetemben. Rám szólnak, hogy ne álldogáljak a lépcsőn a vízben (baszki 40 fok van). Még hallom a szárnyakat zümmögni, a vízért jöttek a lódarazsak is a zuhanyhoz, de már nincsenek. széttaposták őket az emberek. Mégis visszajárok ide, mert mentőöv kölcsönzéssel foglalkozok - a buszon akkora tömeg van hétköznap 11 órakor, mintha mindenki közveszélyes munkanélküli vagy nyugdíjas volna. Nem vagyok tömegpárti, a nézeteim szerint a tömeg a stresszelésen kívül övsömört is okoz, ha felosztanánk egyenletesen a Kárpát-medencénk ránk eső részét, mindenkinek jutna legalább egy focipályányi alapterület, mindenki lehetne úr a saját szemétdombján, de inkább szolga akar lenni a másén. A Rig-Védát olvasom, a Purusa-szuktat, majd három mondatot Nietzsche-től, majd a Garibaldi életéből írott könyvből is, és még egy kicsit pihenek az árnyékban, én a kétharmadrész Isten mielőtt megnősülnék, de a nők közben hazaindulnak az első viharfelhő láttán, sem napozni sem lapozni nem lehet már, én azért maradok itt és beállok az eső elől a vízilabda kispadra. A plexi jól szigetel. Majd később megnézem a felújított focipályát, és átlépdelek azon a füvön, ahol mindig előjönnek az árnyékos fák között, azok a régi szép emlékek, itt kosaraztak ki még 1995-ben - kiállok a depoba, a strandpapucsomat focicsukára cserélem, 10mp és aztán elkezdek dekázni, a világkörön túljutok, de közel az ötvenhez, már nem úgy hajlik a téridő. Még két Matthews-cselt bevetek és Elastico-kombinációval, aztán vissza a zuhanyhoz és a medencébe, ahol nem árthat az eső. A gumirozott pálya mellesleg azért elég rossz ötlet, a legkisebb eső és nem lehet hasraesés nélkül megúszni, tudniillik, hogy a FINA VB miatt felújították az egész Hajós Alfréd Sportuszodát és a régi aszfaltos kispályát is. Még napelemek is vannak a tetőn, a börtön ablakából is rá lehetett látni a venyigei napelemekre, nem tudom egy fogvatartott vagy egy egykori fogvatartott hangulata jobb lesz-e a napelemek láttán. Talán egy ezrelékkel. A koszttól semmiképp, a Bajnok csak a gyorskocsi utcai mákosgubát tudta megenni, ezenkívül csak csomagban beküdött téli- és paprikás szalámit evett, mintha maximálisan bizalmatlan lett volna a börtönök legjobb kosztjával szemben is több évi gályarabság után. Aki volt fogvatartott a Gyorskocsiban, az akár elkérhette a reggeli kakaónak még túlzott jóindulattal sem nevezhető meghatározhatatlan zavaros híglé receptjét is, ami leginkább valóban zavaros vízre hajazott, mintsem emberi fogyasztásra alkalmas reggeli kakaóitalra, de az adófizetők pénzéből mi ne legyünk telhetetlenek vagy maximalisták. Ami a Gyorskocsiban valóban emlékezetes volt, az nem a reggeli kakaónak látszó kakaós víz, hanem a szabadulásom, mondjuk a 2009-es, de 2015-ben már beértem kevesebbel, hogy Rezesovát fixirozhattam a folyosón, Rezesova és pont a Gyorskocsiban ez már önmagában külön büntetés. De maradjunk a vallástörténetnél Nos a három monoteista világvallás számomra túl monoton és túl monoteista. Aton számomra a Balaton, függetlenül attól Freudnak Aton mit jelentett, a fideszesek Jobbatonra fogják átkeresztelni a tavat, ha nem figyelünk. A nemesmedvesi szovjet emlékművet is (T-34es tank) a helyi Fidesz akarta elbontani, de aztán a buzgómócsingok megelégedtek a csillag átfestésével - ez is nagyon beteges, kényszeredett perverzió - nekem eszembe nem jutott volna a vörös csillag elmázolása, főként mert az emlékmű jelentéstani és történelmi lényegéhez az is szervesen hozzátartozott A régi úszómesterek még azt tanácsolták bölcs udvariassággal a gyereknek, ha rosszul úszott, hogy "te ne ússzál háton, mert nem neked való, inkább próbáld meg kisfiam a melluszást vagy a gyorsot". A maiak a legkisebb kihágásra leüvöltik az uszodavendég fejét a helyéről, akik a vízben elsüllyednek a szégyentől. Bugyborékok. Amióta ellpoták a biciklimet logikus, hogy nem biciklizek, de ha egyszer lesz munkahelyem és biciklim mindig a Korong utcán fogok áthajtani Zuglón, mint régen a szép időkben a Városliget felé, amit most az arisztokratáknak építenek, mi bokorbahugyozó prolik, csövingerek, outsiderek, páriák és dombák ki leszünk tiltva a szent Fidesz-kertből, és azon a környéken, amihez olyan nevek kapcsolódnak mint Törőcsik, Puskás öcsi, vagy Huszárik, József Attila és Hamvas Béla, na ez a skandalum. Simán megcsinálok a betonon egy sírsászanát, aztán irány a tüntetés. Keményfejű sportnemzet vagyunk. Erősíti a fejet. Horkolás 10 óránál, a ping-pong asztalok felől. A Vérmezőn az egykori asztaliteniszező stílszerűen egy beton ping-pong asztal alatt húzza a lóbőrt, az egykori spiller és kerületi focista-hajléktalan pedig a régi grundon alszik . A kapitalizmust nem építgetni kell, hanem rombolgatni. Már tesztelik a NAV-szondát az adócsalók ellen. Na viszlát a fényben!

2018. augusztus 27., hétfő

Könyvajánló - Irena Koberdowa: Garibaldi, a vörösinges hős


A lengyel írónő, Irena Koberdowa kiskönyve nélkülözhetetlen olvasmány a  ma  és a  holnap  nagy forradalmárainak. A jelenkor  paradoxona  az, hogy a nemzetállamiság, mint kvázi államideológia immár jobboldali-konzervatív és „haladó” attitűd, holott  a konzervativizmus  a 19.században egyet jelentett a korábbi, általában  monarchikus hatalmi állapotok erőszakos fenntartásával. A könyv alapvető történelmi vezérfonala a marxista szemlélet, ezért a "népek tavaszát",  és annak elő-  és utóharcait egyrészt az elnyomott társadalmi ré- tegek  lassú önmagára ébredésével  és  felvilágosodásával,  és  társadalmi  osztályöntudatának kialakulásával, és politikai mozgásában dinamikusan áb- rázolja, ugyanakkor az uralkodó- és elit rétegek és dinasztiák sokszor rejtett, vagy  elsőre nem egyértelmű  hatalmi szándékait, és ösztönös félelmeit,  és egyben ehhez a hatalomféltéshez köthető alantas lépéseit is leleplezi. Benedict Anderson azt írja valahol, hogy a nemzet imaginárius közösség. Hamvas Bélánál a nemzetfogalom[1.] már a közösség illúziója, egy kvázi közös hazugság (propaganda)  a nemzet, amely tulajdonképpen negatív fo- galom, amit azért találtak fel, mert a közösség illúziója nélkül az ember nem tud élni. Evidencia, hogy Giuseppe Garibaldi tulajdonképpen nem igazán te- oretikus, de valahol a forradalmi demokraták  és szocialisták irányzatai között foglal helyet ebben  a törté- nelmi konstellációban. A két nagy szabadságharcos közül  Giuseppe Mazzini  a teoretikus, és Garibaldi az, aki a tettek embere (erre predesztinálja a hajóskapitányi múltja is). Mazzini noha humanista, és szoci- ális - a Római Köztársaság  triumvirátusában  rendeletet hoztak az egyházi épületeket hajléktalanok számára való kisajátításáról, a gazdagokra pedig rendkívüli különadót vetettek ki: a Római Köztársasá- got egyben tévesen emiatt még valamiféle kommunizmussal is megvádolják - később az Internacionálét elítéli és a  Párizsi Kommün  ellen is kikel. Mazzinihez köthető a carbonarik (szénégetők) titkos mozgal- ma, amelyet szabadkőműves és más titkos társaságok mintájára szerveztek, ebből alakult ki később az ő alapításával az Ifjú Itália mozgalom. Megjegyzendő még, hogy Garibaldi egyik fiát  Menotti Garibaldit a Párizsi Kommün egyik vezetőjévé választották.
    Az olvasmányos  és  logikusan felépített könyvben a korszak bonyolult történelmi szálai felfejtődnek, női álruhában menekülő pápa, brazil földön és Uruguayban harcoló olasz és másegyéb nemzetekhez tartozó emigránsok nemzetközi, harcoló alakulatai elevenednek meg - Giuseppe Garibaldi legendás, vörös inge az uruguayi önkéntes alakulat egyenruhája. Koberdowa munkáját  azért  is  érdemes tanulmányozni, mert mind Garibaldi és mind Mazzini esetében is egyértelművé válik, hogy mindketten nagyfokú szociális érzékenységgel rendelkeztek, maga Mazzini is  amikor Rómában hatalomra került, kijelentette, hogy min- denkit képviselni fog, nem lesz legyőzött sem győző, Garibaldi pedig Szicíliában tesz hasonló lépéseket a földművelők érdekében. A nagyság  és középszerűség vagy az alantasság között pontosan ez a különb- ség. Az ember-ember közötti egyenlőség nézetét akkoriban még rendkívül komolyan vették, az nem csak egy jogegyenlőségre vagy  esélyegyenlőségre leszűkített hamis  és  demokráciának hazudott frázis volt, hanem valós nézet és cselekvés. Az emberiség ideológiai és gyakorlati önvédelme és kíméletlen élet-halál harca  saját csúcsragadozóival, ön-önmaga degenerációjával szemben ebben a korszakban teljesedett ki és válik nyílt fegyveres harccá.



──────────────
[1.]„Haza csak ott fontos, ahol nincsen közösség, a nemzet csak ott lobog, ahol eltakarják, hogy nemzetről szó sem lehet, nincsen sem haza, sem nemzet, sem nép. Ez a nagy áltatás, amiben részt kell venni, különben feleszmélnének egyedüllétükre. És mi lenne akkor? Mi lenne akkor, ha felébrednének arra, hogy hazátlanok és néptelenek és nemzettelenek vagyunk.” /Hamvas Béla: A magyar Hüperion I. HUSZONKETTEDIK LEVÉL.70-71. o.



Kapcsolódó oldalak:
WikipédiA             Türr István  (1825-1908)
1860. május 11. Garibaldi vörösingesei partraszállnak Marsalánál

2018. április 11., szerda

Versek a fiókból - A Napot

A NAPOT                                                                                                                                                  



Graffiti (hallucináció - paradoxon)
A Napot rúgom a jegenyéknek
fűzöld csend, az alkony
sárösvény, a lombon madár
lánglabda pattan szét a csenden
hol űrsötét és lélekáradás van
egyetlen egy atomban
ahol árnyék hasad
bárány és felhő.

Egy áttetsző idő-üvegkapszulában
az űrhajós a jós
messziről látni innen a sci-fi játszmát
amit a lét vív a nem-léttel.

Sci-fit olvasni:
"nemborotválkozás"
A szamárbőr? Zsugorkötés
A földlakó, akit elnyelt a nagy evolúció?
Ma idomítottabb,
kávét kavargat szürreális
galaxisok alatt
a lakótelepi hintahajóban,
és néha fúr és kalapál.

Ez mind időleges,
nem merőleges.

"Politics show-hanta", permanens folyamban
szikrázik az üresség tanának átadása;
harmatot szimatol ilyenkor lopódarázs és a varjúsarj
az égi járókelő, a magasságos villanypóznatetők prófétája,
dicső forradalmat lát a lázadó,
gyors gazdagodást a kalmár szellem.
Rejtett élet-katakombák
a 64 sakkmezőn
nincsenek háborús bűnösök, akna-bombák, fogolytáborok
csak leütött báb vagyok
a hibernációban,
és előrelépés egy nemlétező társadalmi ranglétrán,
metamorfózis és reinkarnáció.
A sors itt is a mester,
a nagy illuzionista -
én is a világhálóban maradok már: d2-d4
a láthatalan seregemmel

Sötétsárga seregélyek a téli fákon csüngnek
jégcsap szárnyaikkal csapkodnak
hazafelé hideg levegőt érzek
a holnapok: a lehetetlen érvek
messziről is hazalátok
nem fognak örökre téged
a  rácsok
bár van ennél is keményebb börtön
de nem itt a földön
hanem a mennyekben

A Napot egyszer majd átrúgom innen
átívelem
a jegenyéken.

2018. március 21., szerda

Szemelvények a szocializmusból - A Tanácsköztársaságról

A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG KIKIÁLTÁSÁNAK 99. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

Stromfeld Aurél  /forrás: WikipédiA


„ A hadsereg létszáma május közepére megközelítette  a 150 ezer főt, a  román támadás előtti helyzethez képest megduplázódott, s ennek mintegy egyharmada május 2-án és azt követően lépett a hadseregbe. A főként munkásokból álló új egységek politikai szilárdsága, fegyelmezettsége még az ellenségből is elisme- rést váltott ki. Hamarosan alkalom adódott arra, hogy ezekről  az erényekről bizonyságot adjanak a harcok során is, május második felében ugyanis megindult ─ a  Stromfeld Aurél által javasolt, a Hadügyi Népbiz- tosságon és a Hadsereg-parancsnokságon kidolgozott tervek alapján ─ az ellentámadás.
    Az  első  nagyobb győzelem  Miskolc visszafoglalása  volt, amelyben  kiemelkedő  szerepet játszott a MÁVAG, a  Gazdasági Gépgyár, az  Északi Főműhely, az  Óbudai Hajógyár, a csepeli Weiss Manfréd-gyár egységei és a MÉMOSZ-zászlóalj.
    Miskolc bevétele után a Tisza jobb partját tisztította meg a Vörös Hadsereg, elszakítva egymástól a cseh és a román csapatokat, majd megkezdődött  a dicsőséges északi hadjárat. Május 30-án felszabadult Los- onc, majd Rimaszombat, június 2-án Léva, 3-án Érsekújvár, 6-án  a Vörös Hadsereg bevonult Kassára, Korponára  és  Selmecbányára. Június 7-én elfoglalták  Zólyomot. Tovább folyt  az előrenyomulás Kelet-Szlovákiában. Június 9-én a Vörös Hadsereg elfoglalta Eperjest, 10-én pedig Rozsnyót.
    Az északi hadjárat mintegy három hétig tartott, s mind az előrenyomulás tempóját, mind a felszabadított területek nagyságát tekintve hadtörténelmünk kiemelkedő jelentőségű eseménye volt. Ezt  a sikert az öntu- datos, politikailag szilárd hadsereg, valamint  Stromfeld Aurél  irányította zseniális hadvezetés szerencsés találkozása és együttműködése vívta ki.”


In: Míg megvalósul gyönyörű képességünk a rend (Budapest, 1978. Móra Ferenc Könyvkiadó - Kossuth Könyvkiadó  id. mű 35.o., 37.o.)









 *
„1919. március 21-én a  Magyar Tanácsköztársaság  kikiáltásával a magyar történelemben először jutott
hatalomra a munkásosztály, a dolgozó nép.

A fiatal proletárállam  már megalakulása napján megindította a harcot a néptömegek nagyfokú kulturális el- maradottságának megszüntetéséért, a szocialista kultúra alapjainak megteremtéséért is.

1918 előtt Magyarországon, a feudális maradványokkal terhelt gazdasági és politikai rendszernek megfele- lően, a népoktatás és művelődés elmaradott, sok vonatkozásban feudális jellegű volt.

Jellemző volt  a  tömegek kulturális elmaradottságára az analfabéták több milliós serege. A kultúra minden területén elnyomták a haladó szellemű tudósokat, írókat, művészeket, pedagógusokat.

Az  értelmiség igen jelentős része: pedagógusok, mérnökök, tudósok, írók, művészek, őszinte lelkesedés- sel fogadták a Tanácsköztársaság kikiáltását, melytől joggal várták megoldatlan követeléseik valóraváltását. Ezért örömmel tették magukévá a proletárdiktatúra, a kommunisták kulturális célkitűzéseit, aktívan részt vettek az intézkedések kidolgozásában és végrehajtásában. Így a tanácskormány művelő- dési programja megvalósításában jelentős értelmiségi rétegekre támaszkodhatott.

Igen szép eredményeket értek el a műkincsek államosításával. Sokszáz, magánkézben volt nagyértékű műalkotás került a nyilvánosság elé.

A Tanácsköztársaság  az emberi kultúrának a múzeumokban felhalmozott kincseit is a tömegek nevelése és az ismeretterjesztés szolgálatába állította.

A Tanácsköztársaság az általános műveltség emelésében igen nagy szerepet szánt a tudományos és a közkönyvtáraknak. Az  elmaradottság megszüntetése érdekében széles könyvtárhálózat kiépítéséhez kezdtek az egész országban.

Az első idevonatkozó intézkedések között találjuk a kézikönyvtárakat meghaladó, őrizet és kezelés nélkül maradt magán és egyesületi könyvtárak és könyvgyűjtemények köztulajdonba vételét.”


In: A Magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája (Budapest, 1959. Gondolat Kiadó id.mű V.-XXIII.o.)







Kapcsolódó oldalak:
Emlékezzünk a Tanácsköztársaságra!

2018. március 2., péntek

Gecse Gusztáv - Vallástörténet (részlet)


Fotó forrása: Thomas Müntzer - facebook



AZ ANABAPTISTÁK NÉPI IRÁNYZATA

Még Luther wartburgi tartózkodása előtt született meg az anabaptisták vagy újrakeresztelők népi irányzata az elnyomott  szegény néprétegek körében. Az anabaptisták kezdetben békés formában tiltakoztak  a  feu- dális elnyomás ellen. Hívei elfordultak  a  romlottnak tartott világtól  és  várták  a  Bibliában  ─ értelmezésük szerint ─  megígért ezeréves krisztusi királyságot, amely a szerencsétleneknek és elesetteknek boldogsá- got és jólétet biztosít. Az egyházi dogmákat elvetették  és csak azt tanították, ami a Bibliából világosan kiol- vasható. Ezért szüntették meg a gyermekkeresztelést is, illetőleg a felnőtteket újra megkeresztelték.
    Az anabaptisták szektáját Münzer Tamás, zwikaui lelkész céltudatos és harcos antifeudális mozgalom- má fejlesztette. Münzer a reformáció első éveiben még támogatta Luther Márton harcát a katolikus egyház ellen, azonban hamarosan (1521-től) önálló útra tért és a reformáció feladatának a nép elnyomói elleni har- cot tarttotta. Híveit ezért harcra szólította fel  a  császár, a pápa, a fejedelmek, a lovagok  és  az uzsorások ellen. Olyan „ezeréves birodalom” megvalósítását tűzte ki céljául, ahol nem lesz sem világi, sem egyházi felsőség, nem lesz  magántulajdon, az  emberek vagyonközösségekben élnek, egyenlő mértékben dolgoz- nak és a hatalomból is egyenlő mértékben részesednek.
    A nyílt fegyveres harc 1524-ben indult meg a földesúri elnyomás ellen, amelyet Thüringiában Münzer sze- mélyesen irányított. A parasztháborút mindenütt vérbe fojtották. Münzer  a  Frankhausen mellett vívott ütkö- zetben esett fogságba, ahol kegyetlen kínzások után kivégezték 1525-ben.
    Az anabaptisták a parasztháború leverése után szétszéledtek Németország egész területén és apró kö- zösségeket alkottak. Mindenütt  üldözték őket, azonban  mozgalmuk  ennek ellenére  terjedt  és  erősödött. 1534-ben Münster városában megalapították  „Sion új országát” Münzer Tamás szellemében. Több mint egy évig sikerült vagyonközösségen alapuló berendezkedésüket fenntartani  és a  mindenünnen özönlő föl- desúri seregekkel szemben megvédeni. Végül a münsteri püspök seregei körülzárták és kiéheztették, majd ostrommal  bevették  a  várost. Az anabaptisták nagy részét kivégezték, egyik vezetőjük holttestét kalitkába zárva, elrettentő például a templom tornyára akasztották.[1.]
    A kisszámú életben maradt anabaptista feladta forradalmi törekvéseit és mint a protestantizmus szektá- ja terjedt tovább.
    Luther találkozott  az  anabaptistákkal, akik arra kérték, hogy álljon mozgalmuk élére, de Luther  a kérést megtagadta. A parasztháború kitörése után Luther nyíltan is az anabaptisták és a parasztok ellen foglalt ál- lást. Azt hirdette, hogy a parasztokat agyon kell verni, mint a veszett kutyákat. Szerinte, aki így cselek- szik, az akár az imádság által, a mennyországot érdemli ki. Egy alkalommal így nyilatkozott:

„Én, Luther Márton voltam az, aki a lázadó parasztokat agyonvertem, mert én mondtam, hogy ver- jék őket agyon. Minden vérük  az  én nyakamon szárad. Én azonban fölmutatom majd  a  mi Urunk Istenünk előtt, aki parancsolta, hogy így beszéljek.”

 
Servet Mihály    /forrás: WikipédiA


A KÁLVINI REFORMÁCIÓ

A kappelni békekötés után a svájci reformáció fokozatosan Kálvin János vezetése alá került. Kálvin 1509- ben született a franciaországi Noyonban. Filozófiai, jogi és teológiai tanulmányokat folytatott, de ellentétben Lutherrel, Münzerrel és Zwinglivel, az egyházi rendet nem vette fel, nem volt pap.
    Kálvin már párizsi tanulmányai során a protestáns hitelvek védelmére kelt, amiért Franciaországból kiűz- ték. Ekkor Bázelbe ment, ahol 1536-ban kiadta Institutio religionis Christianae (A keresztény vallás taní- tása) című művét, amelyben világos rendszerbe foglalta a reformáció alapelveit.
    Farel Vilmos, aki  a  francia Svájc fővárosában, Genfben terjesztette el a reformációt, Kálvint arra kérte, hogy legyen segítségére. A genfiek  azonban  1538-ban  Kálvint, Farellal együtt elűzték. 1541-ben azonban Kálvint visszahívták és vallási kérdésekben szabad kezet biztosítottak neki. Ezt követően bevezette új egy- házi rendszerét és Genfet a protestánsok Rómájává tette. Tanítását és egyházszervezetét a polgári szem- léletnek megfelelően alakította ki.
    Kálvin tanrendszerének középpontjában az isten  ─ a teremtés révén ─  korlátlan ura a világmindenség- nek, benne az embernek is, oly módon, hogy minden  és  mindenki tőle függ, nélküle  vagy ellenére semmi sem történhet. Az isten abszolút uralmáról szóló tételből következik egyenesen az abszolút vagy kettős pre- destináció (eleve elrendelés) tana is, amelynek értelmében isten minden embernek, még születése előtt (tulajdonképpen öröktől fogva), tekintet nélkül későbbi jó  vagy rossz cselekedeteire, eldöntötte örök sorsát: a mennyországra vagy  a  pokolra rendelte. Az ember mindent belső szükséglet  és kegyelem hatása alatt cselekszik, ily módon csak  a  külső kényszertől ment és szabad. A megigazulás alapja  a  bízó hit, amely istenre hagyatkozik és bízik  a  kiválasztottságban  s amely a nem predestinált kereszténységben csak lát- szólag  van meg. Kálvin csak két szentséget ismert el, a keresztséget  és  az úrvacsorát. Ez utóbbi- ban Krisztus jelen van ugyan, de nem teste és vére szerint, hanem  a  mennyországban levő testének az ereje és kegyelme által, amelyből azonban csak  a kiválasztottak részesülnek. Az egyház láthatatlan, mert tagjai csak a kiválasztottak, de kiválaszottságáról senki meg nem bizonyosodhat. A kiválasztottságnak vannak jelei, de azok nem csalhatatlanok.
    Kálvin tanítása szerint a népet elnyomó zsarnok eltávolítása vagy megölése nem bűn. Ezzel Kálvin elvetette azt a középkori meggyőződést, hogy az uralkodó isten kegyelméből uralkodik, és alkalmas ideoló- giát teremtett a polgárság feudalizmusellenes küzdelmeihez. Ugyancsak a polgári érdekeket fejezte ki azon tanításával, amely szerint ─ ellentétben a középkori skolasztika felfogásával  ─ a kamatszedés nem bűn, a kereskedelmi tevékenység üdvös dolog és a földi vállalkozásokban elért siker a kiválasztottság jele lehet.
    Kálvin az istentiszteletet is megreformálta. Eltörölte  a misét, és imából, éneklésből és prédikációból álló egyszerű istentiszteletet vezetett be. A templomokat ─ annak következtében, hogy Mária és a szentek kultuszát elvetette ─ megtisztította a szentképektől is. Az istentisztelet egyszerűsége, az  „olcsó egyház”, szintén megfelelt a polgárság érdekeinek.
    Kálvin genfi egyháza köztársasági alapelveken épült fel. A város élén a presbiterek (a gazdagabb polgá-rokból álló választott elöljárók) állottak. A presbitérium, amelyet Kálvin irányított nemcsak vallási ügyekkel foglalkozott, hanem ellenőrizte a városi törvényhozást és beleszólt a polgárok magánéletébe is.
    Kálvin diktátorként erkölcsi és fizikai terror alatt tartotta Genf városát, amelyet protestáns Rómának, ma- gát Kálvint pedig genfi pápának neveztek. Mindazokat, akik eltértek a tanításától, száműzte, bebörtönözte vagy halállal sújtotta. Servet Mihály spanyol orvossal annak antitrinitiarizmusa, szentháromságellenessége miatt fordult szembe. Előbb feljelentette őt az inkvizíció előtt, sőt leveleit is kiszolgáltatta az inkvizíciónak, a- melynek következtében  Servet Mihály[2.] börtönbe került, ahonnan azonban sikerült megszöknie. Ezután Genfbe ment, ahol szintén elfogták  és Kálvin szándéka szerint 1553-ban máglyahalálra ítélték. Kálvin har- colt a boszorkányok ellen is: rendeletére a genfi börtönök megteltek „boszorkányokkal”.
    Kálvin Genfben akadémiát is alapított, ahol  a filozófia és teológia mellett a bibliai nyelveket is oktatták. A Beza Tivadar vezette akadémiára minden országból érkeztek fiatalok, így az a kálvinizmus szellemi köz- pontja lett  és  elősegítette annak gyors elterjedését Franciaországban, Angliában, Hollandiában, Németor- szág egyes vidékein, Magyarországon és másutt.
    A kálvinizmus csakhamar túlszárnyalta a reformáció másik svájci irányzatát, a zwinglianizmust. Bullinger, a zwingliánusok vezetője 1549-ben megegyezésre jutott Kálvinnal  az  úrvacsoratanban, 1554-ben pedig a predestináció kérdésében. Bullinger 1566-ban kálvini szellemben összeállította  a Második Helvét Hitval- lást, amelyet mind Zwingli, mind pedig Kálvin követői magukévá tettek. Ezzel  a zwinglianizmus egyesült a kálvinizmussal.

GECSE GUSZTÁV: VALLÁSTÖRTÉNET
(Budapest, 1980. Kossuth Könyvkiadó 179.o.,180-182.o.)











─────────────────────
[1.] „Az ostrom tizennégy hónapig, 1535 júniusáig tartott, ekkor végül bevették a várost. Münsterben akkora volt a pusztítás, amelyhez fogható csak a II. világháborúban ment végbe újra. Rothmann elmenekült, de Jan királyt két másik anabaptista vezetővel együtt elfogták, megkínozták és kivégezték. Holttestüket ketrecekbe rakták, és felakasztották a Szent Lambert-templom tornyába”
Kik voltak az anabaptisták?


[2.] „Nem lett-e éppígy egy Servet Mihály, az emberi test vérkeringésének felfedezője és tudományos megvizsgálója egy reformáló, Kálvin János támadásának áldozata, aki Servetet Krisztus nevében támadta meg és vitette máglyára Genfben?”
in.: Lectorium RosicrucianumPentagramm 1987│Szeptember/Október
     J.R. Ritman: A hermészi filozófia kulcsa (9.o.)



Kapcsolódó oldalak:
Napkút Kiadó - Napút Online  Gecse Gusztáv filozófus
Genf - Csillag a máglyán helyszínén

2018. február 17., szombat

PANNON FRONT - Alain de Benoist: Kereszténység és civilizáció


Gustave Moreau: Európa elrablása (1869)



 AZ  EVANGELIZÁCIÓS  FOLYAMAT során  a Vatikánnak szembe kell néznie azzal  a problémával, hogy megállapítsa a viszonyt európai talapzata és a világ más részeinek helyzete között. Jelenleg  a  katolikus egyháznak mintegy 800 millió híve van, ami a Föld lakosságának 17,6 %-a (5.1 milliárd lakos). Sehol sem kitűnő a helyzete. A keresztények száma minden nyugati országban  - ide értve az Egyesült Államokat is (melyek egyébként  történelmük során  sosem tartottak állandó kapcsolatot  a  Vatikánnal)  - stagnál vagy csökken. A Közel-Keleten, ahol a Szent Szék a múltban  a gyakran laikus  nacionalista arabok kártyáit ját- szotta  a  vallási prularizmus lehetőségének reményében, a  keresztény közösségeknek most  az  iszlám fundamentalizmus áradatával kell szembenézniük; Libanonban egyébként balsikerrel végződött  a  Római Egyház játéka. Fekete-Afrikában  a katolikus népek  nem ismerik ki magukat  püspökségeik között (kivétel Mali, Zaire  és Guinea). A latin-amerikai kontinensen, ahol  az  egyház  arra vállalkozott, hogy összetörje a fellendülő felszabadulási teológiákat (melyek maguktól is válságba kerültek a kubai modell bukása és a ge- rillák eltűnése miatt), most kereszténydemokrata jellegű kormányokat támogat, mint például Violetta Cha- mmorroé Nicaraguában, vagy Bernardo Leightoné  Chilében. A térségben hagyományosan jól képviselt katolicizmusnak egyébként most  az  evangélikus szekták világiasító befolyásával kell szembenéznie. Ez- zel szemben jobb a helyzet Kelet-Ázsiában és az indiai szubkontinensen. Mindezzel párhuzamosan a ka- tolicizmus gravitációs központja egyre beljebb tolódik a Harmadik világban: a keresztények száma jelenleg csak Dél-Amerikában (ahol jelenleg a világ katolikusainak fele él), továbbá néhány ázsiai és afrikai ország- ban növekedik.
    Vajon  II. János-Pál, a közvetítő pápa, aki  kelet-nyugat, újabban  észak-dél  között  is közvetít, jó helyen székel a keresztény gravitációs centrumhoz képest? Egyesek „európacentrizmussal” vádolják és felteszik a kérdést, hogy Európa és a kereszténység összefüggéseinek ily mértékű hangsúlyozásával nem diszkva- lifikálja-e magát a Vatikán  Afrika, Ázsia, és Latin-Amerika kereszténnyé kulturálása feladatához? Figyelem- mel  a  nyugat történelméhez fűződő  kedvezményezett kapcsolatokra, valóban képes-e  a  Római Egyház katolikus, vagyis  egyetemes hivatását teljesíteni? Amikor  a  pápa Compostelleben  az  alábbiakat mondja: „Hozzád kiáltok öreg Európa, egy szeretetteli kiáltással: találd  meg  újra magad, fedezd fel  tenmagad. Fe- dezd fel eredeteidet. Éleszd újra gyökereidet!  -  felhívása nem örökségként, partikuláris örökségként emle- geti-e a hitet? Nem áll-e fenn annak veszélye, hogy  e  hitnek planetáris méretű elterjesztése összekevere- dik egyetlen nyugati modell egyetemesítésével? Más szavakkal: ha  az  európai civilizáció csak keresztény lehet, lehet-e más  a kereszténység, mint európai? Itt egy igen régi problémáról van szó, mely az „új evan- gelizálás” szövetében új időszerűséget nyer, mivel legalábbis Európa esetében a terv azon nyugszik, hogy a kultúra elválaszthatatlan  a vallástól. Egy kultúra egyedisége  és  a  hit egyetemessége közötti ellentmon- dás feloldása legalábbis aprólékos magyarázatra szorulna. Rémi Brágue, a Commnunio igazgatója szán- ta el magát mostanában e feladat megoldására. Tanulmánya, melynek jelentőségét még nem teljesen mér- ték fel, alkalmas arra, hogy pontosan bemutassa, mit kell „keresztény Európa” alatt érteni a Római Egyház látószögében.
    Jean de Fabrégues, aki  ugyanezen probléma megoldásának  nekifohászkodott, több  mint  negyed év- százada kimondta, hogy  a nyugati civilizáció az  „első egyetemesíthető civilizációvá“  vált azáltal, hogy ke- resztény lett: mivel forrását egy másikból merítette, ezáltal  arra kényszeredett, hogy saját egyedülisége fö- lé emelkedjen; ami viszont  arra vezette, hogy  általános mintát képezzen; így  nyerne  magyarázatot  az  a tény, hogy  „a kereszténység által hozott értékek nemcsak átalakítottak  egy civilizációt, hanem  referencia- rendszert teremtettek minden civilizáció számára”. Erre azt  az ellenvetést tehetnénk, hogy a nyugati civili- záció elsősorban  a gazdaság materiális síkján, a fogyasztás  és  a  technika területein emelkedett egyete- messé: eszközöket, eljárásokat, nem pedig célokat egyetemesített; márpedig Etienne Gilson szerint egy társadalom célja egyben annak oka is. Rémi Brague ugyanazt a gondolatmenetet bonyolultabb módon kö- veti. A hangsúlyt a  „rómaiságra” helyezi, ebben látja  „a legjobb paradigmát Európának önmagához viszo- nyítására”  egyidejűleg ez egy harmadik fogalom, mely lehetővé teszi  a bibliai és a görög-pogány apportok közti antagonizmus feloldását. A  „rómaiságnak”  az lenne a különleges sajátossága, hogy egyidejűleg kul- turális  és  spirituális másodlagosságot gerjesszen:  „Rómainak lenni annyit jelent, hogy felettünk utánozni való klasszicizmus, míg alattunk legyőzni való barbarizmus van”. Ezzel  Brague azt  akarja mondani, hogy Európa  bibliai vallás adaptálásából születvén, saját földrajzi kerületén kívül jelent meg, történetesen  a Kö- zel-Keleten  és  ezáltal másodlagos helyzetben találta magát, úgy  a világhoz, mint saját magához képest. Forrása idegen  és mégis  az a forrása. És ez a  - még nem látott -  helyzet, mely lehetővé teszi  „egyete- mes” hivatását. „Európa  -  írja Rémi Brague  -  a többi kulturális világtól  a  sajátjához való sajátságos vi- szonyban különbözik: annak eltulajdonításában, amit idegennek fog fel”. Az  európai kultúrát  mindig is  „az elidegenedés nosztalgikus érzése  és egy forráshoz viszonyított alacsonyabbrendűség fémjelezte”. Ez az identitás, melyet mindig is  csak  a  másodlagosság horizontja alatt lehet értelmezni, ez  a magával hozott identitás megtalálható  az abszolúthoz való viszonyában is:  „A kulturális másodlagosságnak  az abszolút- hoz való viszonyítása ez maga  a kereszténység, mely végeredményben tudja magáról, hogy másodlagos az ószövetséghez képest. Az abszolútba való kapaszkodás ad különös súlyt  az említett másodlagosság- nak. E kapaszkodás egyben megtiltja minden  magát kereszténynek valló kultúra, mint például  az európai kultúra számára, hogy önnönmagát tekintse saját forrásának”. Látjuk a szándék messze szalad. Kiindulva a „rómaiság” eléggé szubjektív  és támadható megközelítéséből, melyet ráadásul megfosztott keresztény- ség előtti múltjától, felveti Európa esetére  az identitás újrafogalmazását, méghozzá  a koncepcióval ellen- tétes módon. Európának  - mondja Rémi Brague -  csupán   „excentrikus identitása van”,  „az a sajátos létezési formája, hogy  saját magába  immigrált”. Mivel  saját létét  csak  létén kívüli forrásban  találja meg, mivel nem tudja magát megtalálni, csak abban ami nem sajátja, mert saját specifikus személyiségét csak magának a sajátosságnak tagadásával tudja felépíteni, Európa meg fogja ugyan tartani a más befogadásá- nak képességét, de nem saját világi tudatának biztonságával, nem olyan identittástudattal, hogy mások ho- zama gazdagítja saját problémamentes tudatát, hanem ellenkezőleg, valami alkati hiányosság, nem teljes- ség tudatának bizonytalanságával. Mindent egybevetve, az  ő különlegessége az lenne, hogy nincs semmi különlegessége, és az, hogy sose  kísérelje  meg  az  egyetemest saját magából kiindulva elérni. Ebben a vízióban Európáé lenne az első, minden saját tartalomtól megfosztott kultúra. „Európa tartalma éppen az - írja Rémi Brágue -, hogy ő  a tartalmazó. Az európai  üres keretként bírja indetitását, melyet feladata betöl-tenie”. Itt  nagyon  kapóra jön  az  „üres”  szó. Az ajánlott sémában éppen  ez  az  egyetemesség feltétele. Azért, mert  Európa tulajdonképpen semmi, és az lenne természetes küldetése, hogy  minden  legyen. Ez nem más, mint öngyarmatosítás, a sajátnak megragadása mely saját éppen mások gyarmatosítását tör- vényesítené. A saját magától való megfosztás felhatalmazná a személytelenítés exportjára, melynek saját magát alávetette. E ponttól kezdve a fentebb említett ellentmondás magától elesik. Ha eme ideált a bolygó szintjén akarnánk elterjeszteni, hogyan lehetne Európát azzal gyanúsítani, hogy saját modelljét erőlteti, mi- kor ez a modell csupán egy forma, egy tartalmazó, mely képes magába szívni és visszaadni bármilyen tar- talmat? Itt puszító logika közepén vagyunk: Európának annál  is inkább jogában áll magát másokra erőltet- nie, mivel pusztán az ürességet ajánlja! Rémi Brague is kiszabja rá a gátlás nélküli terjeszkedés feladatát: „Európa számára  veszélyes lenne megszüntetni  az  ahhoz  való utasítást, amihez  képest  idegennek és alacsonyabbrendűnek tudja magát  (sic) azért, hogy saját magát hirdesse, hogy saját maga különlegessé- gét adja példaként. Súlyos hiba lenne, ha Európa a saját maga által hordott egyetemességet helyi különle-gességnek tekintené, mely csak őrá vonatkozik, és melyet nem kell más kultúrákra kiterjeszteni”. Továbbá: „Olyan Európa, mely azt kezdené hinni, hogy amit hordoz, az csupán saját magára érvényes, olyan Euró- pa, mely saját magára való visszahajlásban keresné identitását, nem érdemelné meg, hogy jövője legyen”.
    Hasonló volt már Jean de Fabrégues következtetése is, aki nem habozott azt leírni, hogy „a civilizáci- ók nem írnak elő feltételeket a kereszténységnek, míg a kereszténység előírja feltételeit”, és hogy „a kereszténységgel kezdődően  a  vallás nem hoz létre közvetlenül teljesen meghatározott civilizációkat”. „A civilizáció, illletve  a civilizációk viszonyának problémája  a kereszténységhez az alábbiak szerint lenne: tudnunk kell  meghatározni, hogy  egy  nép, vagy csoport  -  melynek közös sorsát általában civilizációként jelöljük  - erkölcsei, szokásai  és művei asszimilálhatók-e  a  történelem és földrajz által nyugati civilizáció- ként  meghatározott  képződmény  egyetemesíthető  része  által, tehát  összekapcsolható-e azzal”. Rémi Brague felveszi a gondolatot, de új, még radikálisabb legitimációval, a kultúrával, a kulturális identitással is társítva. „A kultúra  - írja Brague - Európa részére nem lehet olyasmi, amivel rendelkezik, s ami identitását képezi. Ellenkezőleg, az elsajátítás erőlködésének horizontja lesz. Az erőlködés a karakter és a tárgy közti eltérés  miatt lesz szükségszerű. Az európai csak  az előző és  az idegen eltérése által  jut el a sajátjához. Az európai kultúra szigorúan véve sosem lehet »az anyám«, mivel  ő maga nem egyéb, mint a végtelensé- gig megteendő út az idegen forrás elérése céljából”. És mivel ez  a képződmény, mely Európa, az lett min- taként megadva, logikus, hogy a világ összes többi kultúrájának úgy kell újrafogalmaznia magát, hogy meg- tagadja saját lényegét, azért, hogy „másodlagosságba” helyzekedjen. „Nem abban áll-e Európa küldetése - kérdi  Mgr. Lustiger -, hogy megmentse az emberiség számára az igazi egyetemességet?”
    A kérdés tartalmazza a választ. A  „Nyugat küldetése”  abban áll, hogy már gyökérrel rendelkező kultú- rák kioltásán munkálkodjék. Az üresség általános elterjesztésén.
    Ezek után jobban megértjük, hogy  II. János-Pál  beszédeiben miért nem emlegeti soha Európa keresz-ténység előtti gyökereit. Mert e gyökerek, történetesen néhány évezrednyi antik kultúrák és civilizációk, meg- akadályozhatnák abban, hogy Európát  a  keresztény vallással azonosítsák, hogy  a  keresztény vallás- nak tulajdonítsák az európai  „szív” monopóliumát... ó kereszténység, Európában egyedül te nem vagy antik!”  írta Apollinaire. Ezek szerint  az  antik világ az, amit, ha nem is kell teljesen eltüntetni az emberek emlékezetéből, legalább olyan  jelentéktelen előtörténet félébe kell visszavetni, melyben sosem lehet többé kimutatni az alapító mítoszt. Ilyen  a  véleménye  Mgr Lustigernek, aki felidézvén  Európa első civilizációit, azt állítja, hogy  azok feladhatnak még  régészeti leleteket  és  forrástanulmányokat, de  „tárgyuk nem lehet már jelen”: „Az európai történelem nagy fordulópontja  e civilizációk pusztulása volt. Mint  a  történelem tár- gyai, meghaltak és  csak  a belőlük született népekben integrálódva maradtak fenn. Az antik görögök és ró- maiak  nem léteznek többé. Az európai ember számára  az  antik világ már nem része  az  élő generációk folytonosságának, de feliratkozott eredetének részeként”. A Nagy Pán tehát mindörökre meghalt... akkor is ha tovább kell gyilkolni őt. „A Biblia találkozása a hellenizmussal  - folytatja Lustiger - nem csupán kulturáló- dás volt. Harc volt, és az is marad. Szellemi harc a pogányság ellen, ami minden ember az ő hús-vér szü- letésében és egyben  az  evangelizálás örökös célja.” Tehát: „evangelizálni” azt  jelenti, hogy egy állandóan újjászülető veszélyt összekapcsolni abban a pillanatban is, amikor azt állítjuk, hogy az végleg eltűnt...Itt egy szerzőségi konfliktussal, alapítási harccal állunk szemben.
                                                                                                                                                 Alain de Benoist
                                                                                                                                                (ford.:Bérczy M.) 


                                                                                               PANNON FRONT 1995. 1.ÉVFOLYAM 2.SZÁM



Kapcsolódó oldalak:
Hans Schelkshorn  A kereszténység instrumentalizálása ellen  Mérleg Online
PANNON FRONT
PANNON FRONT - Bognár József: Tejero tévedése  tartarossz.blog
Európa két pillére │Hetek közéleti hetilap

2018. január 21., vasárnap

Gondolatnapló - Egy mondat az idegösszeomlásról


Eljött, a vízcseppek közé



Nem látom a párttól az erdőt! ISIS veteránokat keres a BKV jegyellenőrnek. Egy mondat az idegössze-omlásról. A közhangulat a városban, mint vaddisznótúrás és szarvasbőgés után egy széttiport kertváros. Egy mondat az idegösszeomlásról: pár év elejei leszámolás, kilakoltatás télvíz idején, tolakodás tömeg-közlekedés címén és idején és ketrecharc a sporttévén. A TEK-gálán egy közlekedési rendőr hülyére pofozott egy hivatásos kommandóst, vértócsa és K.O. 21 napja nem ittam alkoholt. A Coca-Colás pa- lackokon mert nem üveg, csak palack, fénytörik és kirajzolódik egy jövendő cukorbetegség pszichedé- likus Szibylla-jóslata. A vég palackozott formája már nem riasztó. A vörös és a fekete szín a kollektív tudatalattiban átértelmeződik. Fogyasztható nácizmus. Hitler stilizált képe előbb-utóbb a colán, a neszesszereken, utazótáskákon, blúzokon, tetkókon át egyetemes női divat is lesz, egyszer, ha vége a #metoo-kampánynak. Hitlerről 200 év múlva is mindenki tudni fogja, hogy ki volt, de a helyi kocsmák híres kocsmanautáiról, sarki cipészekről, proletárokról már nem sokat őriz majd meg az írott történelem, most lokálpatriótaként egy helyi, pestújhelyi szakemberről beszélek, aki az élet nagy dolgairól anno és általában lazán csak azzal a kocsmai gondolat-fordulattal nyilatkozott, hogy:

                                           „még egy-két hajvágás és hamarosan vége”

Ahogyan már nem feltétlenül egy, hanem akár két hajvágásnyi hossz is lehet még az élet, úgy egy másik korszakalkotó kijelentés (sőt ilyenek ezek az egy mondatos Illyés Gyula alkotások és parafrázisok is - végtelenített mondatok egy ismerősöm szerint) is végigkísérte az életemet, mert mindig eszembe jut ez is, ez a másik mondat az öreg "rádiósé" volt, aki miatt mellesleg önként vállalt száműzetésként a közeli pincébe költözött le a veje és sokáig, évekig égette a lépcsőház mellett éjjelente a pincevillanyt. Az öreg rádiós spontánul szólt bele a vitánkba - éppen az volt a téma, hogy én önként vonultam be a diliházba és nem bevittek. Ezt az önként bevonulást aztán valóban megszépítette a történelem és az idő, és mindig valamiféle dicsőségként, triumfálásként élt, a dicsőséges bevonulásként a képzeletvilágomban: diadalívek alatt, miként a háborúból és elmeháborúból győztesen diliházba tért vagy hazatért hadaké és diliházól hazatérőké, amúgy a rádiós békés ember  volt, nem szólt bele semmibe, rádiót hallgatott éjjel és nappal, de ez egyszer nem tudta megállni, mert a Lipótmező állandó téma volt közöttünk, főként hogy egy-egy pszichiátriai zárójelentővel, költő igazolvánnyal lehetett igazán hatékonyan és autentikusan kilincselni az Írószövetségben. Az öreg panaszolta az OPNI bánásmódot, ami nem véletlen:

  A Lipóton? Ott nagyon kegyetlenül bánnak az emberrel, ott voltam nyolc hónapig, utána meg egy évig, ott jobbra fönt

A "jobbra fönt" egyáltalán nem jelentett semmi jót a gyakorlott Lipótmező-járók számára, függetlenül attól, hogy általában vannak önkényes jobb és bal magyarázók, hogy a jobb a jó és a bal a rossz. Mivel én kétkezes vagyok ebben is kompromisszumra törekedtem. Persze kérdés mi jöhet még Betlehemből, Jeruzsálemből és támad-e új magyar próféta vagy költő a Lipótról? És persze itt ez a cipész is, az egy-két hajvágás után bekövetkező végről. Ezek egy vallásos vagy vallással foglalkozó számára destruktív realista mondatok. Valóban vége?

Vége? És jön a parinirvána és Buddha nem szól többet. Maradnak utána a vitatkozók. Övék a jövő, amíg eldöntik, hogy egy sörösüveget balról vagy jobbról kell-e megkerülni univerzumok törnek ketté, madarak zuhannak alá a párkányokról, és fagyott kisvarjút találok a TIK-nél. A városi legenda szerint a közeli kocsmában sokan végezték el az egyetemet. A kocsmában Háry Jánosok ülnek. Végtelenül kicsik és végtelenül nagyok (minden sziddhi urai) - egyszerre tézisek és antitézisek, pro és kontrák. Belváros: a nyitvahagyott kontinert megtámadja két hajléktalan, az egyikük egy triplacsavarral szaltózik egy romlott szendvics után, a másikuk karja méterekre megnyúlik és egy fél műanyagpohárnyi kávét szürcsöl. A hajnali, fagyos, őszelői fényben, a baktériumos, seborrhoea-s, borvirágos, elszürkült arcukban próbálok valamiféle felcsillanó reményt megkeresni. Itthon eltörlöm a zsarnokságot, a pókhálókat: a hit hiteget, a bizonyosság nem. Tenni kell. A pókokat kihajigálom a lépcsőházba. A költők a rendszerváltás után egyre vékonyabb kötetekben adták ki magukat. Az adóbevallás és a verskötetek is söralátét méretűek lettek. Hajszálvékony a keskeny út, és nehéz, ezért kurva sokan járnak rajta, de a kárhozatba vezet.  Az üdvösséget nem adják csak úgy oda bárkinek. A világháló rabjai című költeményt még nem írták meg. A világháló Hamvas szerint nem a történet része. A történés megszűnt létezni. Már csak reflexiók vannak, tettek helyett valami kapitalista, burzsujsusorgás. Egy korty tequilát bedobok én is. Általában sózott szotyolát szoktam vásárolni és szeretek órákon át érdektelen dolgokról pofázni. A sózott szotyola tasakjáról a promót hiányolom, azt a közkézen napraforgó képet, amin Felcsút isteni Maradonája - aki kézzel ütötte be a kétharmadot az angolok kapujába - , és a felcsúti gázszerelő együtt szotyolázik egy idilli Makovecz-stílusú stadionban.  Ha volt olyan, hogy organikus építészet, akkor az organikus költészet királya biztosan Juhász Ferenc volt. Megkönnyítette azt, hogy szimultán olvassunk orvosi lexikonokat, verseket, regényeket, napi- és hetilapokat - a környező információkat egyszerűen belesajtolta egy szövegbe. Azon szövegeket, amelyek megtámadták. A szövegben felismerni a támadót,  a csendet nem tűrő kérlelhetetlen önmagunk tengelye körül perdülést. Aki nem látott még melaszszeparátort, az nem is ember. A műszaki zseniket már 4 éves korukban felvilágosítják, hogy a vízcsap nem is csap, hanem vízszelep - de milyen nehéz is lenne vízszelepnek, vagy víztolózárnak átnevezni a csapot:

                                                  „ A szerelvény lehet csap, szelep vagy tolózár.” 

Reményszürcsölőnek gúnyolták a háta mögött. Occam borotvájával megvágtam magam. A skizofrén focista pont ekkor benézett a kórterembe. Ez egy másfajta időszemlélet - nem diszkontinuitás van, hanem ugyanazon hatások, más és rejtett formájában való időnkívülisége és egyszerre hatása. Ezt a mondatot nem értem. Egyszerre hat egy három egy hét és egy tizenöt évvel ezelőtti mondat. A három idő egy. Az idő uraiban is van ilyen vagy hasonló. Amikor a sámánnőtől eljöttem, a rendőr azt mondta: „ menjen a rákba innen” - mit lehet itt tenni,  mi az állampolgári kötelesség - a rendőr egy behódoló és megtört cérnahangú és erőtlen motyogásos "igenis kéremet" vár el - mert ez adja a szakmája legitimációját és hosszútűrését is. Ilyenkor az állampolgár általában nem kockáztat. Felméri, hogy a rendőrség ezúttal erősebb nála vagy ha nem is, legalább álcázza, hogy törvénytisztelő nyállampolgár és nyárspolgár és kispolgár. Nyárspolgári pártot alapítok. Magyarországon a wiskhys lesz majd az az első bankrabló, aki majd egy futurista-monumentalista szobrot kap egy OTP főfiók előterében. Ha balliberális ellenzéki lennék, nem hungarocell Orbán-másolatokkal állnék elő, hanem megépítenék Felcsúton egy Húsvét-szigeti szoborkonstellációt a frakció arcaiból. Segélykiáltás a világűrbe. A légicsapás humanitárius cselekedet. Az utolsó csatlós megtörölte mandarinos csápjait, majd a parinirvánába repült. Parinirvána és paradicsom. A paradicsom túl sok vizet tartalmaz. Tálib biztonsági szakértője van az LMP-nek. Ossza Bin Ladin klánjához tartozik. Találtam egy régi Pesti Estet szomorú elmék és emlék. Nem látod a párttól az erdőt! Magyarország addiktológiai paradicsom. Az Együtt külön indul. A Külön együtt. Közösségi portál, ahol nem csak az ismerőseidet jelölheted ismerősnek, hanem az ellenségeidet is ellenségnek, na ésatöbbi variációk. Trollhírek: Imre Kalapis Bibliáját ellopták a Zenta melletti elmegyógyóban. Délvidék visszatér! A kortás költők manapság már nem írnak kávé-szonetteteket, hanem red-bull szonettet írnak. A red-bull és más vezető energiaital átvette a Pegazustól a stafétát, na viszlát a fényben!