A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jarnail Singh Khalsa Bhindranwale. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jarnail Singh Khalsa Bhindranwale. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 31., szerda

Összefoglaló - Ezen a napon, 1984-ben szikh testőrei lelőtték Indira Gandhit

Tegnap a beszélgetés során valahogy szóba jött az amritszári Aranytemplom, a bikaneri Karni Mata YouTube templom is. Utóbbiról azért mutattam youtube-ra feltöltött filmeket, hogy meggyőzzem a sámánt arról, hogy van a világnak legalább egy pontja, ahol a patkányokat nem mérgezik meg, mint az övét, aki menedéket vett volna nála, hanem egy tálból esznek velük. Kiegyeztünk abban, hogy Magyarországon rendkívül felvilágosulatlan emberek élnek, akik se nem vegetarianusok. de ha nem is azok azzal sem lenne baj, de nem tisztelnek semmit sem, kizárólag "ölni" kelnek fel - élve itt Garaczi László egy novellájának szófordulatával. Elemzés alá vetettük Tamás Gáspár Miklós millás beszédét  YouTube is, és jót derültünk azon a kitételén, hogy még a zenénket is ellopták, és még ő volt a legjobb és talán politika filozófiai kontextusban a legműveltebb szónok a rendezvényen. A kollektív üldözési mánia hatása az, hogy a tüntetők regresszív, gyerekkori tehát szavazóképes állapotba kerülnek a milla hipnózis nyomán. Tamás Gáspár Miklós politikai beszédei egyáltalán nem zökkenőmentesek és igazán a legfőbb probléma e beszédekkel nem is ez, hanem az, hogy általában rosszkor és rossz helyen hangzanak el. Ezért noha kilencven százalékban egyetértek a beszéddel, mégis szemfényvesztő népbutításnak tartom, mert olyan helyen hangzik el, ahová egy ilyen beszéd egyáltalán nem való A Kettős Mérce blog talán éppen az október 23-ai tüntetésen fellelkesülve máris egyfajta szociális "demagógiát" kezdett el képviselni. Meglehetősen kezdetleges elképzelések ezek arról, hogy miként alakul ki egy közösségben az a kohéziós erő és az egymással való szolidaritás érzése, amikor a mindenkori ember patkányméreggel vagy egércsapdával a zsebében indul el, vagy szalonnát eszik a jóga meditáció előtt, azonkívül pedig a buszon rendszeresen használja a könyökét, a járdán képes pár négyzet centiméterért is élet-halál harcot vívni. Nincs előremutató ideológia, a közvetlen szaporodás létfeltételeiért való küzdelem azonban cáfolhatatlanul létezik és kulturált lények helyett, bevett társadalmi automatizmusok által vezérelt agresszorok járják az utcákat. A hordának pedig nincs vezére, a kapitalista hordának, ami egykor még Kádár idején nép volt és az után egy új ország lehetősége lehetett volna de ellopták azt is, mint a vasúti kábelt, nem a zenénket lopták el filozófus úr, hanem a kábelt, meg a gyárakat és a földet is viszik már. Szolidáris társadalomért kiált TGM úgy, hogy nincs tisztában azzal a belső nihillel, ami a kapitalizmus könyörtelen valósága. Ez fakad abból, hogy minden mitológia, vallás, aranykor, erkölcs egy kézlegyintéssel a pokolra küldhető, aztán pedig a szabadság álprófétái számon kérik a profanizált valóságot és kiegyeznek egyenlőség címén a jogegyenlőséggel és a börtönökkel? Érdemes felkiáltani, hogy segítsünk egymáson? Hát hol tartunk ma, hogy régi és új vezérek között sem találjuk azt, aki arra méltó lenne,  hogy az 1956 után megtorló, ezzel a hazát eláruló, de később proletár-aszkéta vezetővé lett Kádár János saruja szíját megoldaná. Nem hiszek a tiszta forradalomban, sem a fülke forradalomban. "A háború mindennek atyja" /Herakleitosz/. Az ember pedig 22 év alatt, a romló létfeltételek okán saját embertársa ellensége is lett, már nem csak legközelebbi rokonainak, az emlősöknek az ellensége, hanem a saját népének, nemzetének is és önmagának is. Az élet tisztelete nélkül semmiféle ember-ember iránti szolidaritást ne várjunk el, még úgy is nehéz, ha létezik a tisztelet és a kultúra, az is csak esély a társadalmi kohézióra. A kérdés az, Jézus mit tett volna, ha bevackolja hozzá magát egy patkány télire, hogy átvészelje a telet. Azt tudjuk, hogy a magyar átlag ilyenkor mit tesz, arra mérget veszek.


Indira Gandhi


Kapcsolódó oldalak:
Kovácsy Tibor: India válságos éve B  EO SN ZL ÉI LN ŐE
Indira Gandhi  WikipédiA
Szent harcosok - Jarnail Singh Bhindranwale  tartarossz.blogspot.hu
Amiért megölték Indira Gandhit: Az Arany-templom ostroma TB

2012. február 27., hétfő

Szent harcosok - Jarnail Singh Bhindranwale



Bhindranwale szant volt. A vándorló életformát élő vallástanítókat nevezik szantnak, a szantok általában a szikh vallásos szövegekben magas szinten jártasak, noha (világi) iskolázottságuk alacsony.
1947-ben született Amritsar közelében hetedik gyerekként, így a családi földtulajdon megmaradása érdekében őt és sokakat vallási pályára küldték a környéken lévő szantok iskoláiba. Itt vette fel tanítója nevét, a Bhindranwale nevet annak halála után és ezáltal ő maga is teljes értékű szant lett. Bhindranwale ortodox szikh nézeteket vallott, különös hangsúlyt helyezett a vallási előírások betartására (az 5 K és a szikhek elő gurújának a Gurú Grant Száhib könyvének tisztelete). Nagy ellenfele a niránkári szekta volt, amely az érinthetetlen származású szikheket is jelentős mértékben tömörítette. A niránkári a Gurú Grant Száhib könyvét nem tekintette kizárólagos gurunak. A niránkárik jelentős támogatást kaptak a mindenkori indiai kormánytól is, anyagi támogatást és gyors előmenetelt. 1978 áprilisában a níránkárik összecsaptak az ortodox szikhekkel. Később 1981-ben Bhindranwalet letartóztatták egy indiai hindu laptulajdonos meggyilkolásának vádjával. A lap a szikh ortodoxiát és fundamentalizmust támadta és a niránkári mozgalmat népszerűsítette és támogatta. Bhindranwale népszerűsége fogvatartása miatt jelentősen megnőtt a szikh tömegek szemében. Letartóztatása napján repülőgép eltérítés és számos merénylet történt hindu politikusok és rendőrtisztek ellen. Később az Akálí Dal pártjának politikája is kénytelen volt Bhindranwale politikája felé közeledni, mivel nem akarta elveszíteni addigi támogatottságát. Az akálín belül is elindult a radikalizálódás folyamata. Vezetőjük Szant Longovál volt, aki a Gándhí féle szatjágraha-mozgalomhoz hasonlóan az erőszakmentesség elveit ültette át és eredményesen ötvözte a szikh tradícióval és a modern politikai kampányfogásokkal. 1984 tavaszán polgári engedetlenségi kampányt szervezett, amelyben a résztvevők megtagadták közüzemi számláik és adójuk befizetését. Bhindranwale karizmatikus személyisége és harcos egyenlőséget hirdető politikai- és vallási beszédei is tömegeket voltak képesek megmozgatni. A szikh vallás alapjaihoz való visszatérést hirdette, a vallási szabályok szigorú betartását és a szikh hősök és mártírok emlékezetét erősítette.


Baba Deep Singh (1682-1757)

A szikhek legnagyobb hatású hőse és mártírja egyébként a 18.században élt Bábá Díp Szingh (Baba Deep Singh) volt, szinte minden szikh otthonában megtalálható a képe. Az afgánok támadásakor 75 évesen harcolt, mígnem egy afgán lemetszette a fejét, ő azonban fejét hóna alatt tartva tovább küzdött és védte az Aranytemplomot és egészen addig nem halt meg, amíg el nem érte az Amritsári szent tó partját. Halálának helyét nagy tisztelet övezi és egy emlékfa őrzi. Bhindranwale nem kötelezte el magát egyetlen politikai pártnak sem, és tévesen tekintik a független Khalisztán főideológusaként is, mert maga az eszme, írja Radnóti Alice a könyvben, egy Nagy-Britanniában élő szikh emigránstól származik, Dzsagdzsít Szingh Csauhántól, aki később Angliában megalapította Khálisztán Nemzeti Tanácsát.
Ilyen előzmények közepette került sor a KékCsillag Hadművelet keretében, 1984-ben (május végén már kész haditerv volt) a szikhek legfőbb szentélyének az Arany Templom ostromára, az ott magukat elbarikádozó és önvédelemre berendezkedő szikh szeparatisták és vezetőjük a Szant Jarnail Szingh Bhindranwálé hősi halálára. Az indiai hadsereg mezítláb (és gépfegyverrel) lépett be a templomba, hogy ezzel is jelezze (vagy képmutassa), hogy a hely számukra is tiszteletre méltó és tudottan szent.

Az információkat a szant életéről elsősorban Radnóti Alice: India Oroszlánjai című könyvéből merítettem, az Ostromról készült egy dokumentum film is, Ostrom a Templom ellen címmel, amit sajnos elég régen adtak le a VIASAT HISTORY-n, pedig nem ártana, ha újra vagy sűrűbben megnézhető lenne. Az ostromról a töri blogon olvashattok bővebben. Ajánlottam már korábbi bejegyzéseimben is Benke József könyvét a gyorsuló idő sorozatban : Fényes Ösvény, Szürke Farkasok, Fekete Szeptember címmel (135.o.-tól)



Vallási lexikon:
Öt "K" - Az utolsó és egyben tizedik guru, Gurú Góbind Szingh a Khálszá tagjai számára életviteli kódexet írt elő, amelyek a következők:
- a vágatlan haj (kés)
- kis fafésű a hajban (kanghá)
- kard (kirpán)
- nem egészen térdig érő csíkos alsónadrág (kacshá)
- acél karperec, melyet a jobb csuklón kell viselni (kará)

(forrás: Sewa Singh Kalsi - A szikhizmus)


Kapcsolódó oldalak:
Az Arany-templom ostroma(Töriblog.hu)
Szikhizmus(wikipédia.hu)
Az Arany-templom ostroma tartarossz.blog