A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fidesz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fidesz. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 5., szombat

Választás 2014 - A tőkés diktatúrában a szabad választás pusztán illúzió


Laokoón


Hamvas Béla volt az a gondolkodó, aki a legtöbbet elmondta arról, hogy mit is jelent az ember számára illúziókban élni, a felébredés minden reménye nélkül, a turbában, és a zavarban. Ehhez az illúzióhoz társul az, hogy a mai ember teljesen elveszítette az éberségét is, és a valóság, amit a médián keresztül mindennap adagolva kap egyben a legnagyobb tudatmanipuláló erő is. Hazugság a reklám és hazugsággá válik a Magyar Köztársaság elnökének minden szava, mert ami propaganda az egyben demagógia is, és ami demagógia az egyben hazugság. A hazugság az egyik bőre annak a pofátlan, tőkés fenevadnak, amelyik rászabadult 25 éve erre az országra és a saját, alantas módszereivel uralkodik Magyarország tudatai felett. Akik a hazugság birodalmában politika pártjelszavakat követnek vakon, azok nem értenek meg semmit abból, hogy nem lehet változtatni a valóságon csak akkor ha heroikusan és minden pontján szembeszállunk azokkal az erőkkel, amelyek jelenleg a markukban tartják az emberek többségének a tudatát.
A tradicionalisták amikor ezt az erőt megfogalmazzák, általában kthónikus, sötét és káros, ördögi influenciáknak nevezik. Magyarországot első lépésben fel kell ebből a halálos álomból és ölelésből ébreszteni. Ez a 25 év rendszerváltás nagyon sokat elvett már tőlünk. Az itt élő embereket megalázta, és az itt élő emberekből a jót, a társadalmi szolidaritást végképp száműzte s igyekezett azt elpusztítani. Ez a sötét és káros influencia teret engedett annak a superegonak is, ami a közösség és a társadalom rovására fokozatosan elveszíti azokat a pszcihológiai tulajdonságait, ami az embert még emberré teszi. Az ősközösségi társadalomban és a törzsi társadalomban nincs munkanélküliség, a csoportot közös cél határozza meg, a túlélés és az egymásra-utaltság. A tőkés diktatúrában nincs autentikus vélemény, a helyzetnek megfelelő adekvát politikai véleményt a média túlereje eltapossa, ezért azok akik szólásszabadságról papolnak és emberi jogokról a mai világban, kizárólag a manipuláció urainak a malmára hajtják a vizet. Egy olyan világban, ahol a média bárkiből politikus-sztárt kreálhat pár perc alatt, ott el kell felejteni az olyan fogalmakat, hogy emberi jogok, demokrácia és egyenlő indulási feltételek egy választáson. A vállalatok is a kapitalizmusban a morálisan megsüllyedt emberi ego projekcióivá silányultak, adott az emberi ego fogyasztói és túlélési érdeke és van az ezzel analóg vállalati érdek, ami szintén a társadalmi szolidaritást nélkülözi, merőben szociáldarwinista, szociopata, szemben a törzsi-ősközösségi struktúránál  egy jóval alacsonyabb társadalmi dimenziót képvisel és erre a szintre ránjta le az embereket és a saját rideg és számító automatizmusa szerint működteti a társadalmat. A kapitalizmust azért kell "tűzzel és vassal" pusztítani, mert az emberiség felemelkedésének ez a sötét rendszer a legfőbb akadálya. Ennek a demokráciának csúfolt rendszernek a legfőbb jellemzője, hogy oligarchák állnak mögötte és vannak a legfőbb hatalomban és nem a többséget védik, hanem partikuláris érdekek mentén kizárólag az oligarcha érdeket. 15-20 éve is annak, hogy valaki felhívta a magyarok figyelmét arra kvázi Laokoónként avagy laokoóni nagyságként, hogy a FIDESZ-KDNP soha nem volt nemzeti és soha nem lesz nemzeti, hanem trójai falóként állt be a nemzeti oldalra. A világhatalmi érdek elsősorban az, hogy a nemzetállamok létrejöttét akadályozza, a nemzeti érzést és a társadalmi szolidaritást meggyengítse, vagy Szabó Albert-féle alakokkal marginalizálja és a társadalmat pszeudo-ideológiákkal és a politikai demagógiával végleg megossza és elidegenítse egymástól.

2014. március 4., kedd

Tartarossz hírek (07-09.hét) - Oligarchák forradalma a demokrácia

fotó forrása: Julie Borowski (facebook)

 "Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen"
                             
Lassan de biztosan bebizonyosodik, hogy a legtöbb felkelés, forradalom, lázadás hátterében egy-egy érdekcsoport és több titkosszolgálat tevékenysége áll. Ukrajna most nagyhatalmi ütközőzóna lett, nem érdemes a kérdést kizárólag jóra és rosszra vagy sötétre és világosra felosztani. Egy ország szerintem csak
a függetlenségével (gazdasági, külpolitikai) tudja megőrízni magát attól a sanyarú helyzettől, hogy külföldi gazdasági érdekek mentén a hatalomban ne kvázi bábkormányok váltogassák egymást. Én személy szerint
a Nyugat terjeszkedésével szemben meglehetős antipátiával vagyok, mivel az egyet jelent azzal a felforgató-sémával, ami nálunk nagyjából 24 évvel ezelőtt békésen lezajlott és azzal a sémával, amely alapján Irakot, Líbiát és főként most Szíriát is megpróbálják destabilizálni etnikai és politikai törésvonalak mentén meggyengíteni és nyugatbarát bábkormányt ültetni békével vagy erőszakkal egy-egy nép fejére. Egy ország társadalmi berendezkedése akkor fejlett és legalapvetőbb ez a fejlettség az én nézőpontom szerint, ha ott
van és funkcionál a szociális védőháló és nem fetrengenek a hajléktalanok és a koldusok egy főváros utcáin és nem nyúlnak másodpercenként a kukába mocskos ételmaradékért az emberek. Ma Luxemburgtól - Budapestig az a fő jellemző, hogy a hajléktalanokat nem engedik elaludni a közterületeken és ha ezt többszöri figyelmeztetés ellenére mégis megteszik, akkor megbüntetik őket. Amikor a FIDESZ-t kritizálják ezért itthon, a tudatlanok nem tudják, hogy ez a nyugati demokráciákban szinte bevett szokás, nem tudják, hogy ez a hatósági intézkedés bizony az európai uniós joghoz van igazítva - "eukompatibilis" és demokratikus. 
Egy demokráciában az emberi jogok védelme felszínes és maximálisan farizeusi. A rendszer az emberi jogok védelmét kizárólag a propaganda [1.]szintjén  vagy politikai megfontolásból (félrevezetés) alkalmazza, vagy a vele szembenálló országokkal szemben bírálólag , mintegy 
ex cathedra "felülről szólva".
Amikor az oligarchák rendezik a forradalmat [o]rigo
Üzenet a világnak Kijevből - Művészet a Majdanon YouTube
Kik lobbantják lángra az ukrán utcákat [o]rigo
Szevasztopol de facto kilépett Ukrajnából CINK.hu
Ez már háború !!444.hu!!!
Brutálisan megverték a Pussy Riot tagjait Szocsiban BLoG
Oroszország - egy ország ahol nincsenek kilakoltatások Szabad Riport
Venezuela nem kér az amerikai propagandából Magyar Hírlap Online
Forrong Bosznia, a bürokraták országa [o]rigo
A görög fiatalok 60 százaléka munkanélküli Karpatinfo.net

Kunyhólakók a könnyek ösvényén (fotó forrása: A Város Mindenkié)

A hajléktalanok csatát nyertek Papcsákkal szemben, de a szegények elleni FIDESZ-háború gőzerővel folytatódik


A hajléktalanok kunyhóinak lerombolására való előkészületek gőzerővel zajlanak, miközben a szállásokon  általában nem megfelelő az elhelyezés, kosz van és bűz és járványveszély, addig a kunyhóban lakni önállóan sokkal jobb és egészségesebb életmínőség. A Papcsák Ferenc vezette kapitalista önkormányzat Zuglóban kenetteljesen a Myrai Szent Miklós Egyházzal kampányolt, hogy ott a Francia útnál lerombolt kunyhókból kiüldözött hajléktalanok majd megfelelő ellátást kapnak. Igenám, de a Myrai körül most egy botrány körvonalazódik, amely leránthatja a leplet az összefonódásokról is. Rácz Gábor László "outsider" újságírót és hajléktalant ugyanis a Myrai Szent Miklós Egyház által üzemeltetett éjszakai hajléktalanszálló vezetősége verte agyba-főbe. Magának az egyháznak egyébként kb. 380 tagja van, tehát még véletlenül se sorolhatjuk a nagyobb egyházak közé. Papcsák Ferenc pert veszített, és az önkormányzatnak most nyilvánosan is bocsánatot kellene kérnie a kártérítés mellett a hajléktalanoktól. A FIDESZ első dolga azonban a minimális önvizsgálat és önkritika helyett a jogszabályok drasztikus megváltoztatásának útja. Az újonnan alkotott rendeleteken keresztül újabb embertelenségre készülnek, és le akarják dózerolni kb 450 hajléktalan, kiszolgáltatott ember utolsó menedékét- lakáspótlékát. Meg kellene védeni az utolsó hajléktalan kunyhókat és a világörökség részévé nyilvánítani.
Rácz Gábor Lászlót megverte a hajléktalanszálló vezetősége YouTube user: 66masodperc
Az állami gyermekkereskedelmi maffiáról YouTube user:Ultimátum AFSZ
Parancsra tettem ! Diszpécserportál
Győztek a hajléktalanok Zugló ellen [o]rigo
Február közepéig 112-en fagytak meg Magyarországon Szabad Riport
Rendszerváltás? Felelősségrevonást ! Munkások Újsága
Kocogót zaklattak a közteresek - "Maga ilyenkor miért nem dolgozik?" !!444.hu!!!
Brüsszel elégedett Budapesttel Radikális BAL oldal 
Szanyi Tibor beszéde a 2014.02.13-i megemlékezésen DEMOKRATA INFO
Az újnácik vonulnának, de a várban nincs már senki hvg.hu
Rendőrsorfal akadályozta meg, hogy összecsapjanak a hungaristák és az antifasiszták !!444.hu!!!
Rezsicsökkentő honvédő háború a biatorbágyi diliházban HírAréna
Tántoríthatatlanul ! Az olajmaffiát leleplező túlélő rendőrt, Karancsi Tibort kérdeztük HírAréna

Választás 2014:
Ellopták Dr Léhmann György választási aláírásgyűjtő íveit HírAréna
Dr Léhmann Györgytől ellopták a képviselői ajánlásait YouTube user:vagatlan
Dr Léhmann György - elrabolt aláírások YouTube user:Hungária TV
26 jelölt próbálkozik Ceglédi Panoráma

A Börtönellenes Társaság híreiből:
Stadler a halálán van Hír24

Kitekintő és publicisztika:
Elbaszott generáció G É P N A R A N C S
Felgyújtotta a házat, mert nem maszturbálhatott Hír24
Árva sünt fogadott örökbe a macska Hír24
Éhségsztrájkkal fenyeget Breivik - Éhezne is a PS3-ért a norvég tömeggyilkos [o]rigo
Élő oroszlánokat ígér a Lánchídra a Kétfarkú Kutya Párt YouTube
270 méteres kisbolygó haladt el a Föld mellett HIRADO.HU
A Hamburg focistái összecsaptak a szurkolókkal [o]rigo
Nem hajlandó visszaköltözni a házból az istállóba a félős ló Zug.hu

Kapcsolódó oldalak:
Tartarossz hírek (04-06.hét) tartarossz.BLoG
Tartarossz hírek (01-03.hét) tartarossz.BLoG
Tartarossz hírek (50-53.hét) tartarossz.BLoG


────────────
[1.] Ezek közé sorolható pl.: a Kádár-rendszer kényszeres és mindennapos hibáztatása, a kommunizmus bűneinek állandó felemlegetése (ezt definiáltam szerintem igen helyesen rendszermosdatásnak és elterelésnek a jelen rendszer által generált számtalan kapitalizmussal velejáró problémáról és bűnöről van itt szó - kilakoltatások miatti tömeges öngyilkosságok, munkanélküliség, hajléktalanság és lassú kínhalál ), az Élet menetén a politikus tolongás és az etnikai kisebbségek, például a cigányság álvédelme szavakkal és szónoklatokkal, meg áljogvédő szervezetekkel, de nem munkahelyteremtéssel.

2013. július 30., kedd

Sajtófigyelő - Mi a valós helyzet a Zsókavár utcai nappaliban? (ÉLETképek - 2013. július 29.)

László Tamás a XV.kerületi polgármester
Nemrég "Kilakoltatás Újpalotán" címmel olvashattunk hírt, amely kissé eltúlozza a valóságot, hiszen csak sajtótájékoztató volt a Zsókavár utcai panelház egyik szobájában. Ami biztos, hogy a szóban forgó nappali egy önkormányzati bérlakásban található, melyben családi pótlékból és segélyekből élő nyolcgyermekes pár lakik. A közműcégek felé milliós tartozást halmoztak fel, a bérleti díjról nem is beszélve, és ezeknek önerős kifizetésére nincs esélyük.
- Ezek olyan esetek, melyeket többségében az előző önkormányzatoktól örököltünk - utalt László Tamás polgármester a tízfős család helyzetére.
- Van olyan ügyünk, mely már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Ezeket nem jól, és nem időben kezelték, s ezzel az eredetinél jóval nagyobb problémát generáltak, és sok esetben jelentős mértékben megkárosították a közvagyont is. Nem jó megoldás, hogy az önkormányzat kifizeti egy család milliós közműtartozását a szolgáltatóknak. A probléma ugyanis pár hónap múlva újra jelentkezik, mivel képtelenek fenntartani a lakásukat. Ugyanakkor azt a rossz üzenetet hordozza: ha nehéz a helyzetünk, nem muszáj fizetni, majd az önkormányzat helytáll helyettünk. Olyan lehetőséget kell inkább keresni, melynek segítségével ezek az emberek visszavezethetők az önfenntartás útjára.
  A polgármester elmondta, hogy az önkormányzatnak minden esetben a közösségek érdekeit kell szem előtt tartania. Hiába sodródott a nyolcgyermekes család a közműtartozások miatt lehetetlen helyzetbe, az adott lakóközösség másik hetvenegy családjának érdekeit is figyelembe kell venni. A lakók már 2010-ben írásban jelezték, hogy a szóban forgó család életmódja és viselkedése komoly problémát jelent számukra.
- Sosem a lakások kiürítése a cél, minden egyes esetet külön megvizsgálunk, és megpróbálunk az összes érintettel közösen megoldást találni. Ha együttműködnek velünk, akkor biztos segíteni tudunk rajtuk. Az újpalotai családnak a vidéki házuk lakhatóvá tételében, a költözésben is segítene az önkormányzat, és ott alacsonyabb rezsi mellett gazdálkodásból megteremthetnék a létfenntartásuk feltételeit.
  Ahol egy problémás család helyzetére jó megoldást találtunk, ugrásszerűen javult az adott épületben és tágabb környezetében élő emberek biztonság- és komfortérzete is - mondta László Tamás.
  Ahogy azt az alábbi levélrészlet is bizonyítja, kedvező visszhangja van annak, ha a jogbiztonságot és a szociális biztonságot egyszerre érvényesíti az önkormányzat:
"Köszönjük Önnek azt a kitartást, határozott fellépést, amelyet érdekünkben tett az elmúlt időben, és felvállalta az Önre zúduló mocskolódást, amit a szenzációéhes sajtó gerjesztett úgy, hogy egyáltalán nincs információja az előzményekről és a konkrét helyzetről." - olvasható egy levélben, amelyet tavaly írtak a Pázmány Péter utca lakói a polgármesternek, miután az önkormányzat kiürítette az utca egyik lakását, melyben szintén egy jelentős tartozást felhalmozó család élt, akik életvitelükkel is zavarták az ott lakókat. (Ék)
Zsókavár utcai kilakoltatás - Marika néni (+82) - fotó forrása: Blikk

2013. május 31., péntek

TB-terror a szegények ellen - Hírháttér Multimédia riportja a petíciómról


A  48 órás ultimátum lejárt. A Fidesz-kormány semmiféle hajlandóságát nem mutatta, hogy nyilatkozatban kérjen bocsánatot a hajléktalanoktól, az alkotmányos diszkrimináció és kriminalizáció és a munkanélküliektől, az őket sújtó TB-terror miatt.

Kapcsolódó oldalak:
Rendhagyó petícióátadás a Sándor palotában Hh Alsóörsi Hírhatár
Film: TB-terror a szegények ellen - Áder Jánosnak adott át petíciót Hírháttér Multimédia