Sibi király a saját húsából hasít ki (Kolozsvári György illusztrációja) |
Egykor régen Buddha Sibi király alakjában született újjá. Sibi bölcsen kormányozta országát, alattvalói békében és büntetés nélkül éltek, olyannyira, hogy uralkodásának huszonötezer év alatt a pokol is feleslegessé vált.
Egy napon az istenek ki akarták próbálni, vajon méltó-e Sibi király az elkövetkezendő tökéletességre. Ezért Indra isten felvette egy sólyom alakját, és üldözni kezdett egy fiatal hófehér galambot. A galamb kétségbeesetten menekült kegyetlen hóhéra elől. A király, aki éppen vadászni volt, nagy részvéttel kísérte a galamb vergődését. Végül a kicsiny madár, más kiutat nem találván, a király hímzett köpenye alá menekült, és rémülten pihegni kezdett megmentője keblén.
- Ne félj semmitől - biztatta a király - , ne félj, szép madárkám! Én megmentek minden élőt, aki védelmemet keresi, még ha királyságomat vagy akár életemet is fel kell áldoznom érte.
A sólyom meghallotta beszédét, és szaván fogta:
- Ez a galamb az én eledelem. Milyen jogon vonod el tőlem a zsákmányt, melyért teljes erőmmel megközdöttem? Miért avatkozol be az ég madarainak perlekedésébe? Ha védelmedbe veszed a galambot, gondolj rám is! Éhen fogok pusztulni, ha elrejted előlem jogos zsákmányomat. De ha mindenáron meg akarod menteni, adj érte saját húsodból annyit, amennyi a galamb súlya.
- Igazat beszélsz! - kiáltott a király. - Hozzatok mérleget!
A szolgák előhozták, s a király az egyik serpenyőbe a galambot helyezte, a másikba meg a saját combjából leszelt húst vetette. A királyné, a nemes kíséret és a harcosok fájdalmas siránkozásba törtek ki a király példátlan tette láttán.
De a galamb igen súlyos volt, s a király egyre szabdalta a húst combjáról, karjáról, melléről. Már csupán a csontjai maradtak meg, s végül maga is kénytelen volt felállni a mérleg serpenyőjére.
Ekkor a magasból mennyei zene áradt, s a felhők között megjelentek az istenek. A földre illatos virágeső hullott, és beborította a király testét. Sibi pedig szebben és fiatalabban lépett ki a virághalomból, mint amilyen annak előtte volt. Indra a sólyomból visszaváltozott, és teljes fenségében jelent meg a király előtt.
- Nincs nálad nemesebb szívű és jóságosabb lény a földön. Tudd meg, hogy egykor Buddha alakjában fogsz újraszületni.
Szöveg forrása: Román József - Mítoszok könyve (Budapest, 1963. Gondolat: 275-277.o.)
Sibi-dzsátaka /fotó forrása: WikipédiA: Sibi-Jataka |
Kapcsolódó oldalak:
Gaál Balázs Sibi király és a galamb: egy üldözött madár nyomában PDF
WikipédiA Adzsantai barlangtemplomok
Kapcsolódó irodalom és forrás (Bibliografia):
Schmidt József A szanszkrit irodalom története (1995. Pallos Kiadó) vö. 104.o.
Mesefolyamok óceánja - Válogatás a szanszkrit elbeszélésirodalomból (Budapest, 1982. Európa Kiadó) vö. I.kötet: Az önmagát megsütő galamb 340-350.o.)
A Fehérlófia-párhuzam Sibi király története kapcsán egy nagyon régi észrevételem volt, örülök hogy ennek Gaál Balázs tanulmánya szintén jelentőséget tulajdonított. Schmidt József (a Mahábhárata) az erkölcsi elbeszélések körébe sorolta a Sibi-történetet. Megemlíti analógiaként az önmagát megsütő galamb történetétis. Itt természetesen aranykor-mítoszról is beszélhetünk, és nem szabad elsiklani a beavatás fogalmától sem. Bár valóban helytálló erkölcsi elbeszélésként meghatározni ezeket a mítoszokat és tanító meséket a tudomány szempontjából, azonban mindez közömbösebb fogalom, mintha a csakravartin (világkirály) eszmeiség megjelenését, és a beavatás fő mozzanatát: a beavató próbatételt hangsúlyoznánk - utóbbi inkább az őshagyománykutató szemlélet eszmei áramlatainak és az útkeresők számára fontosabb meghatározások - ráutalnak a beavatás mozzanatának alapvető misztérium jellegére. És valóban felvetnek egy erkölcsi kérdéskört is, a ma embere számára, ezért a mítosz, a tanmese tulajdonképpen élő hagyomány, ami a ritustól sem áll oylan távol és megszólítja az embert, hogy feltegye az erkölcsi kérdést, és alapvetést.
VálaszTörlésÉrdekes. Vadászó király, mely az élvezetért öl. Vadászó madár, mely a fennmaradásért öl.
VálaszTörlésKönnyen lehet, hogy az eredeti történetben a király szokása volt a vadászat egészen addig amíg ez az eset nem történt meg. Ez pedig a megtérése-beavatása volt. Kerestem a buddhista Dzsátakákban (Terebess kiadó könyve) a történetet, de sajnos ott nem találtam meg, ezért Román József - Mítoszok könyve maradt forrásként.
Törlés