A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zaklatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zaklatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 31., hétfő

Gondolatnapló - Az újságírók cselekedeteiről


Macedónia - (fotó forrás: Muhammed N Oubari - facebook)

Ha találkozol egy újságíróval, vágd pofon - ha te nem is tudod, 
miért adtad, ő tudni fogja, hogy miért kapta. Jean-Marie Le Pen

A legtöbb kapitalizmusra kondicionált, azt elfogadó és már ebben szocializálódott ember és politikai mozgalom és a hatalom is, a társadalomban még létező, természetes szolidaritás ellenében kapar; sőt mindezek az állam antiszociális megnyilvánulásait és fellépését tartják a legtermészetesebbnek, mi több: azt
ki is követelik. Az sem paradoxon, hogy magát a természetes szolidaritás súlypontjait a feminista és nővédő mozgalmak megint csak egy másfajta (irreális) szolidaritással próbálják destabilizálni, megingatni, így törésvonalakat hoztak létre a nemek között is. A nőkre az egyenjogúság szerint, nem egy nemzeti avagy idealisztikus, netán szakrális vagy előremutató "önazonos" identitást, hanem egy profanizált és jogokat követelő, modern, de szellemi szempontból valójában alacsonyrendű és (rövidtávú) célú életformát igyekeznek ráerőltetni. A demográfiai válságnak ezek az alapvető gyökerei, és ezek jellegükben életidegen, liberális propagandát takarnak. Amíg Európa államaiban drasztikus népességcsökkenés történt, addig Afrikában és Ázsiában ennek az ellenkezője zajlott le. Ennek az előrelátható következményekkel járó több évtizedes propagandának az eredményei már most láthatóak, a szemünk előtt zajlik le egy népvándorlás. Mindenkiben él a természetes félelem, hogy ez a népvándorlás elsodorhatja a civilizációnkat. A kérdés az, van-e ennek a civilizációnak olyan értéke, ami miatt nekünk,  - akik ennek a civilizációnak a tagjai és netán haszonélvezői vagyunk - e civilizáció esetleges pusztulása felett aggodalmaskodnunk kéne. Miután jelképesen ez a civilizáció azokra támadt ragadozóként, akik a szellem fényforrásai voltak és azokkal szemben volt könyörtelen, akik kiszolgáltatottak vagyis egy olyan civilizáció bukása, amelyikből technikai vívmányai és csodái ellenére hiányzik az élet szeretete, mivel a társadalmából saját önös céljai miatt igyekszik kiölni az egymás iránti szolidaritást és a kooperációt, ráadásul szociáldarwinista módjára már hivatalból is antiszociális jelleggel lépett fel eddig is a hajléktalanokkal, a munkanélküliekkel szemben, indokolatlanul devianciának bélyegezve a szegénység állapotait ezenfelül pedig a (deklasszált) lázadó rétegeket, ezek szószólóit, a társadalom outsidereit pedig par excellence: megfigyeli, provokálja és zaklatja az internetes felületeken. Teszi ezt egy magát főként liberálisnak de konzervatívnak valló zsoldos-újságíró réteg szócsövén keresztül, akik másodállásban is kiszolgálják a rendszert és a társadalmi tudatot munkaidőn kívül is deformálják és annak értékrendjét tudatosan züllesztik. Mivel a propaganda ebben a rendszerben nélkülözhetetlen és nélkülözése azonnali összeomlással fenyeget, így azok akik a hatalom ezen oldalán állnak nyilván tisztában vannak azzal, hogy milyen újságcikket és szolgáltatást és elfoglaltságot vár el tőlük az éppen aktuális hatalom. A sajtóba és tudatdeformálásokba ölt csillagászati összegek helyett inkább azzal kéne törődniük, hogy az újságírói zsoldok (fizetések) a lehető legalacsonyabbak legyenek és ebből a különbözetből pedig a rendszer által közellenségnek kikiáltott 72 éves Teri nénik kilakoltatását meg lehessen eredményesen akadályozni. Az Új Világrend tehát szándékosan forgatja fel az európai társadalmakat, tette ezt Latin-Amerikában a 60-as években, általa meghatározott (elgondolt) népsűrűségi kvóták szerint szaporodhatott a lakosság. A nemzeti identitást ez az erő két irányból is igyekszik marginalizálni és megtörni. Teszi ezt elsősorban  a múltból önkényesen előrángatott és idejétmúlt vállalhatatlan nemzeti revizionizmussal és Horthy-kultusszal, hogy magát a nemzethez való tartozás alapélményét erőszakosan aláássa és kifigurázza; idetartozik például a Magyar Gárda létrehozása is, ami Fidesz-Jobbik koprodukcióban készült el. Mivel a nemzeti identitás kifigurázása, marginalizációja az erőszakos náci-fasiszta és faji eszmék összemosásával és vállalhatatlan ideológiákkal megtörtént, a Janus-arc másik oldalán a "rendszer" értelmetlen szabadságjogokkal való bombázása is megtörténik, itt az emberi jogok védelme nem valós, kizárólag a szándékosan felépített ellenkező tengellyel való szembe-politizálásban szándéka szerint kulminál, politikai és fragmentált nem kiterjedt és széles perspektívájú. Így egészen abszurd skálán a különféle áljogvédő mozgalmak tucatjai lépnek színre, mint a NANE és a PATENT is. Ezek állami támogatása is egyértelmű, mint a börtönbővítéseken reklámfelületként szolgáló Helsinki Bizottság is. Mindezek tükrében erősen kérdéses az is, hogy bármiféle párt és politikai mozgalom egyáltalán legitimnek tekinthető-e. Az is biztos, hogy nemzeti identitás egy globál-kapitalista társadalomban legalább olyan abszurd, mintha szocialista társadalomtól várnánk el ugyanezt (bár ott legalább van népi-mozgalmi vagy proletár-paraszt identitás), A kapitalizmusra pontosan a társadalmi elidegenedés a fő jellemző. Konklúzióként pedig a képlet egyszerű, evidencia: hogy mindez miért van így szándékosan kialakítva, nos azért, hogy a társadalmi piramis csúcsán a rendszer legfőbb haszonélvezőinek nyugalmát semmiféle momentum ne nyugtalanítsa vagy akár veszélyeztesse az érdekeiket.  A migráns-helyzettel kapcsolatos hatalmi reflexióban azt is láthattuk, hogy akár a politikai agymosások legfőbb idején, a választási kampánykor, most ugyanúgy egy válság szituáció közepén, bizony arra a látszólag logikátlan és értelmetlen cselekedetre volt kondicionálva a hatalom, hogy plakátokat helyezzenek ki országszerte (és tervezték az országhatárokon kívüli plakát-kampányt is). Saját magukat leplezték le, hogy az ilyen és hasonló propagandákba vetett bizodalom, már nem csupán hit, hanem kialakult-rögzített hatalmi reflex és rögeszme. Ez filozófiai értelemben, egy merev és korántsem az eseményekkel harmóniában lévő, azzal dinamikus relációkban lévő, hanem alapvetően statikus-dogmatikus hatalmi álláspontot és attitűdöt takar. A menekülteket is pont ezért tartják föl, mivel a §-kat, a szabályokat ez a rendszer, legalább is bizonyos rideg farizeizmussal, mindig is többre tartotta az embereknél. Valójában itt az elidegenedés, egy jogi aspektus is, és a hatalom az ami a valóságtól elidegenedik, és nem is kíván objektív képet alkotni arról a közegről, ami felett rendelkezik, mivel kizárólag, mint sok esetben most is csak egy robot empátiájával cselekszik.

A Magyar Iszlám Közösség a tagjainak nem ajánlja a Magyar Hírlap olvasását, ezt a végkifejletet is egy újságíró vívta ki: Bayer Zsolt. Bayer Zsolt a (saját)privát blogján nem csak ezzel szembesült, hanem azzal is, hogy az internet valójában  az ellenkultúra területe és kíméletlen "üsd-vágd nem apád" és adok-kapok zajlik a kommentek között. A Jobbik időszakos (lásd hanuka) keresztállítási mániája pedig egészen érdekes értelmezést nyer. A conquistadorok pszichológiáját idézi, akik az Új Világban a kereszteket vélhetően a terület-jelzésére és a számukra idegen világba vitt ismert világ jelentését hordozó szimbólumot, nem csak a rideg, idegen és félelmetes valóság ellenében, mint apotrópaikus (elhárító) szimbólumokként is állíthatták. A Jobbik számára tehát a reaktív elme[1.] működésbe lépett, mert itt ez a világ és Anyaföld a számukra idegenné vált, ezért a területjelző totemjeiket elővették és elkezdték a saját maguk számára az elveszett, biztonságos világukat visszaszerezni és visszaállítani ezzel a kvázi szakrális aktussal.

Szeptember közepétől megváltozik a migránsokkal kapcsolatos jogi szabályozás és helyzet. Az újabb Btk szigorítás (menekült kriminalizácó) szerint a tiltott határátlépés bűncselekmény lesz, a határon tehát kevés idő múlva akár már lőni is fognak és tömeges előállítások is várhatóak. Ma reggel azt is megtudtuk, hogy ezzel párhuzamosan már a Büntetés-végrehajtás is felkészült a problémára[2.]. Hogy hogyan készültek fel, azt nem tudhattuk meg a hírekből, de felkészültek. Különböző megoldás-modellek merültek föl, és a hivatali bürökrácia és jogász-hatalom ismét megmutatta, hogy képtelen egy probléma-helyzetben konstruktívan, a humánum oldaláról szemlélni és engedni, és rendezni, hanem a végsőkig kitart az erőszakos megoldások mellett.

────────────
[1.] A reaktív elme, az analitikus ellentéte, a szcientológia (dianetika) terminusa, az emberi tudat egy lefokozottabb működésére utal, arra a mechanizmusra ahogyan vészhelyzetben reagálunk.
[2.] Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy nyilatkozott: elég hely van a magyar börtönökben.

2014. február 18., kedd

Gondolatnapló - Jehova párttanúi

Városmajor  (fotó forrása: www.budapestcity.org)


Kampány van, ilyenkor minden ígéret megduplázódik és triplázódik. Semjén Zsolt is előkerült, nem rágódik tovább Helmuth von Glasenapp könyvén. Régi arcok tünnek fel - te még élsz? Az írók műveikben élnek tovább könyv formájában, és a remineszenciaként a gondolataik kvázi plágium gyanánt fel-felbukkannak és tudati napvilágra kerülnek abban a megszólított és fejlődő nyelvi közegben.  Észre kellett vennem, hogy a szeretet legújabb prófétája valójában Babají-t követi, a Szwámi Vishwananda blogról van szó. Babadzsí pedig a Napfényes Élet Alapítvány elgondolása alapján valójában a leglétezőbb Krisztus-erő a bolygón, valaha egy vak ember volt, akit Jézus meggyógyított. Én szkeptikus maradok mindezzel szemben és materialista. Valójában az egyik Vishwananda blogbejegyzésben leírtak ihlettek, illene magyarra fordítva leírni (ezért hoztam szóba) hogy amikor mínősítesz, ítélkezel valójában és általában akkor nem gondolkodsz, csak az érzékek szintjén különböztetsz meg dolgokat, de ezt már Nicolaus Cusanus is lemodellezte. Ez piros, amaz zöld, ez pedig kék vagy narancs, ezek szintézise, vagy lényegük szerint való csoportosítása a színek - vagy elnevezései. Magyarán a szintézisben nincsenek különbségek közöttük, mert közös halmazba kerülnek a lényegük szerint a színek csoportjába. A Mammut I és a II. között állok. a kollektív hamutartó közelében   és körbevesznek csikkvadászok, ...s rosszak. Az öltönyös úr itt mellettem, míg "cseperészget a bádogeresz már"(J.A.), hexameterekre tőlem láthatóan sietősen és idegesen rágyújt, aztán váratlan telefont kap és elnyom egy rigót, egy szemrebbenés alatt a tömegből kilép hirtelen lendületből egy lófarkas dekkeselyű és előbb ér oda, a másik irányból érkező sebhelyes arcúnál és 5mp-el előbb ragadja ki a hamutálból friss zsákmányát, a malboro-rigót, origót. Ha most lenne nálam egy kamera, vagy egyetlen szilárd fix pont, ezen a koordinátán nem csak a világot mozdítanám ki, hanem azonnali és gyors riportot készítenék a vesztes hajléktalanról, hogy nyilatkozzon, mint válogatott szövetségi kapitányok egykoron 7-0-ás vereség után, hogy nem jutunk ki a VB-re?! Hiába minden stadionépítés és mégis miként maradt le arról a szinte alig használt egy szál arany-malbororól. A malboror énekei. Mi a megoldás? A hatásos és modern önkormányzati lokálpatrióta tréning hajléktalanoknak, amely fejleszti a dekkvadászati képességeket?.Jelentkezzen Ön is tanfolyamunkra, és minden sikerülni fog és jó lesz? A tanfolyam fővédnöke Tarlós István főpolgármester. A vereséget mindenhol kötelező megmagyarázni, a győztes győz, az egyéni kíméletlen nikotinérdek és önzés sárba tapossa a kollektivum gyengülő akaratát. Vértelen és sunyi pusztulás ez, ez a kapitalizmus, a porladás korszaka, ezért harcoltál 1956-ban, ebből vagy te is Svetaketu. Az emberiség legalantasabb ösztöneinek diadala. Vallom a rezsicsökkentést, Magyarország feltámadását, a lelkek feltámadását, no meg azt is, hogy blogot - de semmit sem- nem lehet írni otthon a négy fal között pár kivételtől eltekinte. A női test naturalista ábrázolása a cél, nem kifejezetten a szépségé. Ő az, a megváltó, akinek hatalmában áll azt a dekket odébb rúgni, nem adatott volna néki hatalom kicsinyek és nagyok, élők és hotlak fölött, ha onnan felülről nem kapta volna. A végítélet ül a kirakatban. Harsonák és angyalok.
A rendszerváltás az értelmiség árulása volt. Pont. Ha egy parkban kora délután húgyozni szeretnél a legfőbb akadályok a következők. Első a sóderes út. A kavics sódernél nincs kényelmetlenebb, azon sem szárazon sem esőben nem lehet kényelmesen sétálgatni, talán gólyalábbal, vagy kúszva, bizonyára a feltalálója egy szadista, eszelős degenerált ravasz barom volt és most vezekel a pokol egyik legmélyebb bugyrában ott az örök vezeklők között, ahol Danaidák, Tantalosz, és Ixion is vala. A kavicsok miatt tehát késésben is lehetünk. Ha született nőzaklatók vagyunk, akkor minden perc számít, ezért fontos, hogy már messziről kerüljük a kavicságyat, elkerülve ezzel a későbbi idegeskedést az időhiány miatt, hogy nem lészen már időnk  sem a munkahelye előtt strázsálni, hogy minél több rossz percet szerezzünk néki, ne adjunk időt arra, hogy megcsaljanak és legyünk ezzel tisztában, ha köztisztasági szabálysértést követünk el, bár tény a rendőrök és közteresek, parkőrök ellen menekülési útvonal esetében még jól jöhet az a kibaszott lesóderezett útvonal. Ami ezen kívül még idegborzoló, az a vizsláját póráz nélkül sétáltató tinilány, labdával meg gumikacsával, és a délutáni szociáldarwinista társadalmi gettólakó alsóiskolás napközisek, ha mindezeket elkerültük és nincs a közelben rendőr, akkor rigócsicsergés közepette már megnyugodva könnyíthetünk magunkon. Mint a Damu Roland Társaság tiszeletbeli és alapító elnöke, bizony mondom néktek, egyetlen hajszál sem hullhat le az ő akarata nékül. A fő ellenségeinkkel pedig az abortusz kultuszát terjesztő PATENT-tal és az Usából támogatott NANE-val pedig el kell számolni. Gyorshír: Kocsis Máté fidesz-kdnp-s polgármester betiltotta Józsefvárosban az engedély nélküli csikkvadászatot.

2013. december 22., vasárnap

Magányszféra - Axis mundi

kép forrása: fractal enlightenment

A tegnapi nap minden tekintetben áttörést hozott és megerősítette korábbi  - nevezzük Solaris-hipotézisemet.. Kifejtettem már, hogy a világban létező szellem valamiért nem válaszol konkrétan a kérdéseinkre, nem lehet vele interjút készíteni, mert ez a lehetőség valamiért nem létezik a számunkra.
A kirándulásból hazatérve tettem fel éjszaka a kérdést a 6-os villamoson, non verbálisan  a velem szemben ülő  fiatal néger hölgynek - a non verbális kérdés az egyik lottószámra vonatkozott és nem kifejezetten a konkrét személynek kizárólag, hanem a világmindenségnek vagy a kollektív tudattalannak. Amikor leszálltam, a Rákóczi térnél, kisebb szorongást éreztem átfutni az idegpályákon, pedig a tér rendezett volt és nyugalmat sugárzott. Elindultam a Manna felé, azonban nem tudtam vásárolni, mert éppen felmosták, és kint lazítottak,  cigiztek az alkalmazottak. Nem volt időm megvárni, amíg a víz elpárolog , így a Gutenberg téri éjjel-nappalit céloztam meg. Miután ott a kalóriát magamhoz vettem az aznapi fejfájás és vércukorszint normalizáló túléléshez, a Bródy Sándor utcában arra lettem figyelmes, hogy kigyulladt egy földszinti lakás és kiabálás hallatszik. Nem volt nálam a mobilom, pedig egész évben nálam szokott lenni, ezért rohangáltam mint az őrült, felcsengettem a szomszéd ház kaputelefonját is, aztán a szemközti járdán szerencsére jött valaki aki értesítette a tűzoltókat. A Bródy Sándor 38.szám gyulladt ki. Mi futott át az agyamon amikor a lottón kihúzták a 38-as számot és én biztos voltam benne, hogy nyerni fog, az, hogy a négerek egy része bizonyára komoly spirituális és mágikus tudást képes közvetíteni. Az egész kollektív tudattalan mágikus ereje ebben koncentrálódott. Ugyanaz történt, mint amikor a barátnőmet kerestem és egy transz állapotban lévő nő segített egy lakcímmel, amit persze nem tudtam leellenőrizni, mert már akkor hidegek voltak és a zaklatók bizony nem szeretik a hideget, mert valódi idegi megpróbáltatás is egy eleve megbolydult idegrendszernek és kihívás várni a zaklatásunk tárgyára, az  imádott nőre, több órát a fagyban és reménykedni abban, hogy ma lesz az a nap amikor rendeződik minden. Persze a reményt is el kell majd hagyni, amikor kiszabadulunk majd minden kötöttségünkből, mert a remény egy átmeneti időszak, egy kis önbecsapás, pihenőhely  vagy alaptábor a hegycsúcs alatt. Az ember képes a fagyás állapotától hihetetlenül agresszívvé válni, és bűnözővé is, holott csak a hideg miatt van az egész lelki felfordulás, ha ma kiolvasztanának élve egy hibernálódott Mammutot a jégkockából, az első dolga nem a hála lenne, hanem a rombolás. Sajnos komoly nézetletérések is akadtak, pedig ilyen szintű szinkronicitás, mint ez a lottószám körüli misztérium is megint csak megerősítettek abban, hogy létezik ellenkező időirányú kapcsolatunk a jövővel is, és tudunk kommunikálni a kollektív tudattalannal is. Az én álláspontom az volt, hogy a tisztelet az egy alapállapot, P. szerint kispolgári csökevény. Eljutottunk megint oda, hogy nihilistának kell tartanom az álláspontját. A kritika, mint a tiszteleté is, nem azért kompetens, mert a meglévőt aláássa, hanem azért, mert a csökevényben meglátja a rendíthetetlen alapot, az egykorit vagy a jövőbelit. Ezért fontos szerintem tisztelni, hogy létezik a tisztelet. Nem akarok senkit megbántani, ha a válságfilozófiában önigazolást keres valaki, hogy azért én lenézném. Amikor én egy kapcsolaton "belül" tombolni kezdek, akkor annak láthatóan súlyos okai vannak. Ha kifinomult meglátásaimmal részvétlenséget érzek, ha azt látom, hogy a másik iránti közöny hamis másik oldalán emancipált egoizmusba  burkolt rabszolgalázadás van, akkor be kell látnom azt, hogy minden érték a mai világban relativizálódott és az emberekkel a nagy liberalizmusban, azt gondoltatják velük, hogy nincsenek alapvető értékek és kizárólag az önigazolás, az én jól érzem magam és több nem számít. Ami ezt a sötét fátyolfalat,  - ami eltakarja a józan ítélőképességet is -, megbonthatóvá teszi, az nem a szeretet. Az első lépés mindig a helyreállításban az, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba és ez nem csak helyzetértékelés, hanem hűségeskű  a világ királya előtt, aki az igazságosság (csakravartin). Valódi szeretetet igazságosság nélkül nem lehet gyakorolni, de az igazságosság jól megvan a szeret nélkül is. Én egyébként azzal is tisztában vagyok, hogy kevés embert tudok elviselni a maximális szinten, a P.-t egyébként elviselném, és tisztelem is, még akkor is, ha én sok tekintetben bűnösként vagyok vele szemben hivatalosan elkönyvelve. Amit nehezen viselek az az a fajta szándékos közöny, amikor segítségnyújtás helyett az ember legrosszabb tudatállapotának a semmibe vételével kezdődik. Mi ez? Például az, hogy valaki a rossz sorsa miatt engem vádol, és ezt összeköti azzal, hogy nem vállal felelősséget a másik sorsáért. Az egyetlen jó cselekedet lehetősége az életben, ha felelősséget vállalunk a másik ember vagy élőlény jobb sorsáért, vagyis a részünkről kegyelemben részesítjük, tudva a bűneit is, de ember és élőlény azonosságtudatunk erősebb a gyűlöletünknél. Az irgalmatlan szamaritániusok a legnagyobb bűnt követik el, nem segítenek ahol segíteni kéne, nem látogatják meg a börtönben a foglyot, nem gyakorolnak kegyet, és nem figyelik a sors kerekét, hogy hol lehet körültekintően javítani és beavatkozni a legkisebbtől a legnagyobbig. Az én fanatizmusom és súlyos bűneim ezért egy kontroll alatt vannak. Ítélet alá helyezem azokat, akik képtelenek meglátni azt, hogy a börtönben a foglyot, aki a magárahagyatottság poklában szenved és elveszítette a világteremtő jóságába vetett hitét és úgy érzi, hogy mindent a ragadozók uralnak, a foglyot látogatni kell. Nem a halál okozza a reménytelenséget, hanem az, hogy embertársaink közül sokan képtelenek a szenvedőkön segíteni, hogy becsukják előttük a kapukat, hogy nem ismerik el egyenlőségüket velük. Amiért P-t tisztelem az pontosan, hogy a wei wu wei-t felhozta, valójában a be nem avatkozás filozófiája, a TAO. Nem összeszennyezni szándékunkkal a teret, és akarattal az időt, és karrierrel a létet, hanem hagyni mindent hogy a maga útján haladjon a pusztulás felé, mert ez a természetes változás amúgy is elkerülhetetlen. Amiben különbözünk, az az hogy az én életemben jobban dominál a Bhagavad-Gítá. A Gítá pontosan nem a tétlenséget tanítja, hanem az összekülönbözést, elveti a nem-cselekvést, mert az ember karmájától függetlenül nem cselekedhet, és ha úgy gondolja, hogy követi Ardzsunát az úton, akkor harcolnia kell. Látszólag ez könyörtelenség, de ez a radzsasz elv szerintem nem könyörtelenség, hanem szenvedélyes kiállás önmagunk és a legfőbb életelveinkért, szimbólum persze mint minden, mert minden lehet szimbólum. Nem valóság, hanem idea, nem görög mitológia, hanem a sodrásban a harc eszközzé válik a megszabaduláshoz. Nem azért harcolunk, mert hiszünk abban, hogy megvalósul általa valamiféle jobb a világban (a győzelem sem cél), az erők ősidők óta tartó hatalmas egyensúlya nem fog felbomlani a mi porszem kedvünkért sem.

2011. március 29., kedd

Koldusokat zaklat a rendőrség


Molnár F. Árpád második figyelmeztetése az Államhatalomnak.
A napokban figyeltem meg, hogy az új tendenciák szerint a szegények elleni hadjárat - Lázár János verbális támadása a szegények ellen - folytatódik és a rendőrség koldusokat, hajléktalanokat folytatólagosan elkövetve zaklat és igazoltat. Sokkal sűrűbben teszi, mint normál esetben, mivel utam során bárhova néztem, tekintetem rendőrökbe akadt, a rendőrség akciószerűen kirajzott mindennap a Moszkva térre, de más kerületekben is felkutatják és csesztetik a magyar koldusokat, Zuglóban az úttest mellett kéregető koldusainkat zaklatják. A cél: a félelemkeltés és a demonstrálása annak, hogy nem kívánt ember a koldus-hajléktalan, és mielőbb pusztuljon el önként és dögöljön meg. Tarlós végcélja a hajléktalanok Tajgetoszról való lehajítása, vagyis az önkéntes gázkamrák felállítása minden kerületben, közpénzből, ahol ezek az emberek önként és örömmel elgázosíthatják magukat.