A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harag. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harag. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 22., vasárnap

Magányszféra - Axis mundi

kép forrása: fractal enlightenment

A tegnapi nap minden tekintetben áttörést hozott és megerősítette korábbi  - nevezzük Solaris-hipotézisemet.. Kifejtettem már, hogy a világban létező szellem valamiért nem válaszol konkrétan a kérdéseinkre, nem lehet vele interjút készíteni, mert ez a lehetőség valamiért nem létezik a számunkra.
A kirándulásból hazatérve tettem fel éjszaka a kérdést a 6-os villamoson, non verbálisan  a velem szemben ülő  fiatal néger hölgynek - a non verbális kérdés az egyik lottószámra vonatkozott és nem kifejezetten a konkrét személynek kizárólag, hanem a világmindenségnek vagy a kollektív tudattalannak. Amikor leszálltam, a Rákóczi térnél, kisebb szorongást éreztem átfutni az idegpályákon, pedig a tér rendezett volt és nyugalmat sugárzott. Elindultam a Manna felé, azonban nem tudtam vásárolni, mert éppen felmosták, és kint lazítottak,  cigiztek az alkalmazottak. Nem volt időm megvárni, amíg a víz elpárolog , így a Gutenberg téri éjjel-nappalit céloztam meg. Miután ott a kalóriát magamhoz vettem az aznapi fejfájás és vércukorszint normalizáló túléléshez, a Bródy Sándor utcában arra lettem figyelmes, hogy kigyulladt egy földszinti lakás és kiabálás hallatszik. Nem volt nálam a mobilom, pedig egész évben nálam szokott lenni, ezért rohangáltam mint az őrült, felcsengettem a szomszéd ház kaputelefonját is, aztán a szemközti járdán szerencsére jött valaki aki értesítette a tűzoltókat. A Bródy Sándor 38.szám gyulladt ki. Mi futott át az agyamon amikor a lottón kihúzták a 38-as számot és én biztos voltam benne, hogy nyerni fog, az, hogy a négerek egy része bizonyára komoly spirituális és mágikus tudást képes közvetíteni. Az egész kollektív tudattalan mágikus ereje ebben koncentrálódott. Ugyanaz történt, mint amikor a barátnőmet kerestem és egy transz állapotban lévő nő segített egy lakcímmel, amit persze nem tudtam leellenőrizni, mert már akkor hidegek voltak és a zaklatók bizony nem szeretik a hideget, mert valódi idegi megpróbáltatás is egy eleve megbolydult idegrendszernek és kihívás várni a zaklatásunk tárgyára, az  imádott nőre, több órát a fagyban és reménykedni abban, hogy ma lesz az a nap amikor rendeződik minden. Persze a reményt is el kell majd hagyni, amikor kiszabadulunk majd minden kötöttségünkből, mert a remény egy átmeneti időszak, egy kis önbecsapás, pihenőhely  vagy alaptábor a hegycsúcs alatt. Az ember képes a fagyás állapotától hihetetlenül agresszívvé válni, és bűnözővé is, holott csak a hideg miatt van az egész lelki felfordulás, ha ma kiolvasztanának élve egy hibernálódott Mammutot a jégkockából, az első dolga nem a hála lenne, hanem a rombolás. Sajnos komoly nézetletérések is akadtak, pedig ilyen szintű szinkronicitás, mint ez a lottószám körüli misztérium is megint csak megerősítettek abban, hogy létezik ellenkező időirányú kapcsolatunk a jövővel is, és tudunk kommunikálni a kollektív tudattalannal is. Az én álláspontom az volt, hogy a tisztelet az egy alapállapot, P. szerint kispolgári csökevény. Eljutottunk megint oda, hogy nihilistának kell tartanom az álláspontját. A kritika, mint a tiszteleté is, nem azért kompetens, mert a meglévőt aláássa, hanem azért, mert a csökevényben meglátja a rendíthetetlen alapot, az egykorit vagy a jövőbelit. Ezért fontos szerintem tisztelni, hogy létezik a tisztelet. Nem akarok senkit megbántani, ha a válságfilozófiában önigazolást keres valaki, hogy azért én lenézném. Amikor én egy kapcsolaton "belül" tombolni kezdek, akkor annak láthatóan súlyos okai vannak. Ha kifinomult meglátásaimmal részvétlenséget érzek, ha azt látom, hogy a másik iránti közöny hamis másik oldalán emancipált egoizmusba  burkolt rabszolgalázadás van, akkor be kell látnom azt, hogy minden érték a mai világban relativizálódott és az emberekkel a nagy liberalizmusban, azt gondoltatják velük, hogy nincsenek alapvető értékek és kizárólag az önigazolás, az én jól érzem magam és több nem számít. Ami ezt a sötét fátyolfalat,  - ami eltakarja a józan ítélőképességet is -, megbonthatóvá teszi, az nem a szeretet. Az első lépés mindig a helyreállításban az, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba és ez nem csak helyzetértékelés, hanem hűségeskű  a világ királya előtt, aki az igazságosság (csakravartin). Valódi szeretetet igazságosság nélkül nem lehet gyakorolni, de az igazságosság jól megvan a szeret nélkül is. Én egyébként azzal is tisztában vagyok, hogy kevés embert tudok elviselni a maximális szinten, a P.-t egyébként elviselném, és tisztelem is, még akkor is, ha én sok tekintetben bűnösként vagyok vele szemben hivatalosan elkönyvelve. Amit nehezen viselek az az a fajta szándékos közöny, amikor segítségnyújtás helyett az ember legrosszabb tudatállapotának a semmibe vételével kezdődik. Mi ez? Például az, hogy valaki a rossz sorsa miatt engem vádol, és ezt összeköti azzal, hogy nem vállal felelősséget a másik sorsáért. Az egyetlen jó cselekedet lehetősége az életben, ha felelősséget vállalunk a másik ember vagy élőlény jobb sorsáért, vagyis a részünkről kegyelemben részesítjük, tudva a bűneit is, de ember és élőlény azonosságtudatunk erősebb a gyűlöletünknél. Az irgalmatlan szamaritániusok a legnagyobb bűnt követik el, nem segítenek ahol segíteni kéne, nem látogatják meg a börtönben a foglyot, nem gyakorolnak kegyet, és nem figyelik a sors kerekét, hogy hol lehet körültekintően javítani és beavatkozni a legkisebbtől a legnagyobbig. Az én fanatizmusom és súlyos bűneim ezért egy kontroll alatt vannak. Ítélet alá helyezem azokat, akik képtelenek meglátni azt, hogy a börtönben a foglyot, aki a magárahagyatottság poklában szenved és elveszítette a világteremtő jóságába vetett hitét és úgy érzi, hogy mindent a ragadozók uralnak, a foglyot látogatni kell. Nem a halál okozza a reménytelenséget, hanem az, hogy embertársaink közül sokan képtelenek a szenvedőkön segíteni, hogy becsukják előttük a kapukat, hogy nem ismerik el egyenlőségüket velük. Amiért P-t tisztelem az pontosan, hogy a wei wu wei-t felhozta, valójában a be nem avatkozás filozófiája, a TAO. Nem összeszennyezni szándékunkkal a teret, és akarattal az időt, és karrierrel a létet, hanem hagyni mindent hogy a maga útján haladjon a pusztulás felé, mert ez a természetes változás amúgy is elkerülhetetlen. Amiben különbözünk, az az hogy az én életemben jobban dominál a Bhagavad-Gítá. A Gítá pontosan nem a tétlenséget tanítja, hanem az összekülönbözést, elveti a nem-cselekvést, mert az ember karmájától függetlenül nem cselekedhet, és ha úgy gondolja, hogy követi Ardzsunát az úton, akkor harcolnia kell. Látszólag ez könyörtelenség, de ez a radzsasz elv szerintem nem könyörtelenség, hanem szenvedélyes kiállás önmagunk és a legfőbb életelveinkért, szimbólum persze mint minden, mert minden lehet szimbólum. Nem valóság, hanem idea, nem görög mitológia, hanem a sodrásban a harc eszközzé válik a megszabaduláshoz. Nem azért harcolunk, mert hiszünk abban, hogy megvalósul általa valamiféle jobb a világban (a győzelem sem cél), az erők ősidők óta tartó hatalmas egyensúlya nem fog felbomlani a mi porszem kedvünkért sem.

2013. június 10., hétfő

Gondolatnapló - Illúziók és hallucinációk


A DAAT.hu (Magyar Pszichedelikus Közösség) nagyon precízen meghatározta, hogy mit is érthetünk a a pszichonauta fogalmán. Mások bizonyára egy ilyen meghatározásban, pusztán azt látják, hogy a kábítószer fogyasztók közössége, hogyan ideologizálja meg azt a kérdést, hogy ő kábítószer fogyasztó. Ezzel a pszichonauta meghatározással azonban a MPK már el is veszi az élét, annak, hogy társadalmilag nehezebb pozícióból induljon, míg a többiek, a tiszták hendikeppel és emellett, ennek a meghatározásnak a haszna számukra mindenképpen az, hogy sokkal pozitívabban állnak hozzá a saját szenvedélybetegségükhöz is. Gondoljunk bele, milyen nehéz az első "halu", ami így is elég nagy teher, ha azzal van megterhelve a tudat eközben, hogy egy társadalmilag lenézett és "szemét" narkós vagyok és mennyivel magasztosabb hozzáállás, ha az első meditáció tárgyává már az a szó válik hogy pszichonauta. Teljesen más képzettársításos elágazások, hálók nyílhatnak meg. És itt a mesterséges mennyről és pokolról, nem kevesebbről van szó.
Azt gondolom, hogy aki ezen a belső úton utazik, az hamar felismeri azt, hogy a gondolatai organizmusok, vagy organikus kiterjesztései annak az energiaközpontnak, amit Énnek nevezünk. Sokkal szervesebb és sokkal hasonlóbb (analógabb) és sokkal közelibb az egység a létezéssel. Felismerhetjük, hogy ami kint történik az bent történik. Amit tapasztalunk, az hat ránk és nem is létezik a mi felelősségünktől különálló világ. Nem fordíthatjuk el a fejünket semmitől sem, és nem aludhatunk el egy perce sem, mert más, mélyebb, rejtélyesebb jelentése lesz minden lélegzetünknek és álmunknak. Megváltozik minden, szakralizálódik és az életünkért felelünk (válaszolunk is) ilyenkor. Első megrázó pszichonauta élményem, a haraggal való találkozásom volt. Meg akartam látni a haragot, annak valós és antropomorf , kendőzetlen mitológiai mélységű alakját. Amikor megtapasztaltam és csak egy villanásnyi időre, olyan érzésem volt, mintha egy villám vágott volna ketté és emberi koponya és hús alaktalan tömegét láttam meg hirtelen a tükörben. Ekkor éreztem először azt, hogy valójában nem lenne szabad haragot táplálnom a szívemben, haláldémont albérlőként szállásolnom és etetni őt, a test templomában csak azért, hogy néha ráuszíthassam az elleneimre. Így a haragot általában igyekszem tompítani, bár sokszor elfelejtem ennek a beavatásnak a valódi lényegét. Az ember, amikor pszichonautává válik, megérti a mitológiai mélységeket, amit korábban mesének gondolt, valósággá válik. Olyan utazás ez, mint Gilgamesé, Umnapistihez ahol az evezőkről egyetlen vízcsepp a halál tengeréből is örökre hallottá tehet. A külső és materiális világ, a számunkra könnyűnek tűnő válaszaival a legenyhébb formája a drogoknak. Amíg ott a régi világban egyfajta kalandjátékot játszunk, addig a mélységben minden atomunk és sejtünk gondolkodni kezd, a kezünk, a hajunk, a lábunk tudatot növesztenek. Mindig is azt hittem, ezen utazások során, hogy az ember eredeti hamvasi terminussal, primordiális állapota ez lehetett. Az egy másik kérdés, amit a népszerű M.A.T.R.I.X. is feltesz, hogy melyik az igazi világ. Az igazi világot már nem tudjuk elviselni. Minden lélegzetvétel egy-egy gondolatgyőzelem, sakkjátszma lenne ott. Ekkora terhet pedig nem visel már el a tudatunk. Úgy is fogalmazhattam volna, hogy a képességeink már szándékosan nagyon alacsony szinten vannak tartva. Az örökké lázadó elme azt mondatná velem, hogy ez nem jó. Ha jó, ha nem mindenképpen elfogadtatják a felsőbb erők a pszichonautával, hogy így jó, mert a másik világban már halott lenne és képtelen lenne a hosszabb létezésre. Olyan ez mint a víz és a levegő világa. Létezik ilyen láthatatlan világ, a mi levegő világunkból már elérhetetlen. Hamvas erről is ír, Guénon nyomán Csinvat hídnak nevezik, a Korán első szúrájában ez a Szirat-híd, néhol Sambhalának nevezik, vagy szintén Guénon nevezi Aggarthának, vagy az elsüllyedt primordiális centrumnak. Mindenképpen eszkhatológikus jelentéssel bír. Az igazi keresztények szerintem csak az eszkhatológ keresztények. A világ legnagyobb és utolsó beavatási misztériuma, a legmegrendítőbb az egek végső pusztulásának, végének a titka és az utolsó ítéleté (fiat-pereat). Ami a János Jelenések könyvében a leghallucinogénebb számomra, az a huszonnégy vén. Volt egy látomásos hypnagog hallucinációm, évekkel ezelőtt.  A 24 vénhez kapcsolódik, akikkel sámánformában egy pajtában találkoztam, mind nagyon öreg, világöreg sámánok voltak (ős risik?). Fehér vagy drapp színű, vászonszerű ruhában, egyáltalán nem éreztem félelemet csak jóindulatot és bölcsességet, ezekre a benyomásokra tisztán emlékszem. Engem, mint a legfiatalabbat közöttük, kioktattak és mintha biztosítottak volna afelől, hogy életutamon végigkísérnek, az álomban félkört képeztek és mindenképpen magasabban voltak nálam, felettem , a pajta szemöldökfán ültek. Szegeden a görög és római tárgyú egyetemi előadások közben is éreztem tudatváltásokat, hogy bizonyos mitológiai mélységek alakjai nagyon erős és érzékfeletti intenzitással hatottak a tudatomra. Később az istenek, nem csak mint tudatformák, hanem a mi lefokozott világunkban is megjelentek. Ez azért nem furcsaság, mert a pszichonauta számára a világ misztérium, még józan tudatállapotban is, hiszen az alap bár lefokozott tudatállapot is csak egyike a poklok és mennyországok félelmetes, végtelen misztérium játékának.

Kapcsolódó hír:
Ez az igazi szinkronicitás, a szegedi TIK bejáratához a blogbejegyzés idején egy bagoly költözött. A bagoly Pallasz Athéné attribútuma.
Pallasz Athéné WikipédiA
Bagoly telepedett a TIK bejáratához Szegedma.hu