A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ukrajna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ukrajna. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 7., szombat

Hírajánló (20 - 23.hét) - Imperialista katonai intervenció a kelet-ukrajnai népköztársaságok ellen


Fotó / Reuters

Kapitalista intervenció -  bombáktól vérző népköztársaságok

Kelet-Ukrajnában a helyzet egyre tragikusabb, rengeteg civil áldozata van a Nyugat és az Amerikai Egyesült Államok tűzzel és vassal terjesztett demokráciájának.

Ma reggel napfelkeltére egész Szemjonovka egy füstölgő romhalmaz. Az egykori Sztálingrád üde-nyüzsgő város volt a ma reggeli szemjonovkai rommezőhöz képest. Az utcasorok kivehetetlenek. A Szlavjanszk “elővárosa” néven egykoron emlegetett település romjai alatt több száz egykori helyi lakos holtteste hever.  A tegnapi ünnepnapon Szemjonovka letöröltetett a föld szinéről. a kijevi hiénaegylet latorhadának rakéta sorozatvetői a II. világháború óta nem látott pusztitást végeztek Európában. Mentési munkálatokra esély sincs!
(Ványab.  B*R)  

Írja a BAL*RAD tudósítása, amely internetes oldal azon kevés magyarországi médiaforrások közül való, amelyek hitelesebben próbálják tájékozatni a magyar lakosságot a valós ukrajnai helyzetről.

Bal-Rad - Nemzeti érzelmű radikális baloldali hírportál Észak-Donbassz június  8-9 
Ребята! Помогите! Fiúk! Segítsetek!
Bevetik Donbassz ellen az ukrán reguláris hadsereget is


Magyar önkéntesek a Donyecki Népköztársaságban
Ezek meg vannak őrülve? - Civileket ágyúzott Porosenko tüzérsége
Vegyi fegyvereket vetnek be civilek ellen a kijevi kormány egységei



Beiktatták az elnököt, a fegyveresek Szlovjanszkot lövik Magyar Nemzet Online
Újabb MI-24-es helikoptert lőttek le a kelet-ukrajnai felkelők HÍDFŐ.NET
"Donbassz bosszúja" BAL*RAD
Bombázás Luganszk központjában (csak erős idegeztűek nézzék!) +18 YouTube user: Антон Мос
Ukrán terrorbombázás Luganszkban Munkások Újsága
Terrorbombázás Luganszkban HÍDFŐ.NET
Az ukrán hadsereg Szlavjanszkot ostromolja HÍDFŐ.NET
Donyeck, Szlavjanszk! A demokratizálás BAL*RAD
Donyeckben az  imádkozó ortodox hívők zarándokmenetére gyújtólövedékkel lőttek BAL*RAD
A donyecki bányászok háborúellenes sztrájkba léptek Oroszország Hangja 
Az ukrán hadsereg bombázza a donyecki repülőteret Oroszország Hangja 
Új-Oroszország hadserege eilndult az első bevetésre HÍDFŐ.NET
Donyeck új kormánya katonai közigazgatást vezet be HÍDFŐ.NET 
Boszorkányüldözés az EP-ben Oroszország Hangja 
Rómában tüntettek az európai média hazugságai ellen HÍDFŐ.NET 
Rómában Kelet-Ukrajnát támogató tüntetés lesz  Oroszország Hangja 
Rajtaütés az ukrán nemzeti gárdán HÍDFŐ.NET
Offenzívában a szakadárok O R O S Z V I L A G . H U
27 ezer önkéntes csatlakozna a népi milícijához HÍDFŐ.NET 
Donyeck ultimátumot adott a kijevi rezsimnek HÍDFŐ.NET
Simó Endre: Szabadság, harc, dilemma Népszabadság Online
Civil béke-konferencia Ukrajnáról - Nyilatkozat - English news Magyar Szociális Fórum


Háborús menekültek Oroszország felé  / Pravda



"Szociális Európa"


A mi generációnk nagyon szerencsés generáció volt, amíg Kádár János élt, csak tankönyvekből ismertük a nyomort,  a kilakoltatásokat, a szociális különös kegyetlenséget, volt szegénység persze akkoriban is, ez igaz, de ez teljesen más kategóriájú szegénység volt, nem reménytelen szegénység  és nem a magárahagyatott, a kilátástalanság szakadékába taszított ember szegénysége volt ez, hanem egyfajta mérsékelt és békésen elfogadott szegénységé, ahonnan nem vezetett út a társadalmi mélypontba, a szakadékba, ahová most tömegével lökik le az embereket, mert  az állam ezt a feladatát még tudta biztosítani, a szociális és gondoskodó jóindulatot az állampolgárai számára. Abban az időben szerencsére még nem terjengett ennek a fojtó, fasisztoid, kapitalista nyomornak és a szociáldarwinista hazugságnak állami, jogi és oligarcha fensőbbrendűségi társadalmi-terrornak, ez a fertelmes, pokoli halál-bűze, a kapitalizmus azonban mindezt elhozta magával, és hozta az üres és gazdag külső csillogást, a jólétet, amit fejlődésnek hazudott de a szép , csillogó üres maszk alatt. a reménytelenséget és a kilátástalanságba taszított munkanélküli tömegeket és a közösségek és az egykor szocializmus alatt emelkedésnek indult emberség halálát  is. A kapitalizmus a kiharcolt szabadságról beszélt ott, ahol az embertelen nyomor éjjeli menedékhelyei már tátongva nyílnak, hogy befogadják a büdösöket, mert sokan így nevezik a koldus-hajléktalanokat. Most tőlünk keletre, két népköztársaság vívja hősies, önfeláldozó élet-halál harcát Ukrajnában az imperialista és atlantista intervenció ellen, két ezer sebtől és bombáktól vérző fiatal népköztársaság és szinte reménytelennek tűnő helyzetben van, és a világunk pedig egy hajszálnyira a végső megsemmisüléstől, az atomháborútól.


Fotó forrása: A Város Mindenkié csoport blogoldala


Ombudsmanhoz fordultunk a részleges kilakoltatási moratórium ügyében AVM BLoG
Elhelyezés nélkül lakoltatott ki egy családot a Józsefvárosi Önkormányzat AVM BLoG
17 tagú családot dobtak ma utcára a 8.kerületi Tavaszmező u. 8.szám alól! HírAréna
Angliában öngyilkos lett egy huszonéves mert nem talált munkát HÍR24
Az állam közel 300 milliót költ a hajléktalan emberek hatósági üldözésére AVM BLoG
Háromból egy görögnek már egészségbiztosítása sincs Radikális BAL oldal BLoG
A radikális baloldal győzött Görögországban Munkások Újsága
A görög szélsőbal történelmi győzelme a megszorítások felett BAL*RAD


 Köpés-gate - Politikus leköpésért börtön jár

Több embert is keresnek a Pásztor István ügyben [o]rigo
Elrendelték a Pásztor Istvánt leköpő 41 éves hajléktalan nő előzetes letartóztatását Kuruc.info


Zene
Éhenkórászok - Utcai forradalmár YouTube


Korábbi hírek:
Hírajánló (16-19.hét) - Bayer Zsolt újabb okádása, a Peckham-féle mimikri tartarossz.BLoG
Hírajánló (13-16.hét) - A magyar nép elveszítette  a  2014-es választásokat is tartarossz.BLoG
Hírajánló (10-13.hét) - A Krím-félsziget csatlakozott Oroszországhoz  tartarossz.BLoG


2014. május 11., vasárnap

Hírajánló (16-19.hét) - Bayer Zsolt újabb okádása, a Peckham-féle "magyar" mimikri

Szlavjanszk ellenáll a kijevi bábkormánynak (fotó forrása: Szabad Riport)

Nyugat-Európa és az USA destabilizálta Ukrajnát. Számtalan hasonló példát lehetne felsorolni az utóbbi  50-60 év történelméből arra, ahol a CIA forgatókönyve szerint forgattak fel egy országot vagy puccsal ennek betetőzéseként: távolítottak el az amerikaiak nem egy mellesleg demokratikusan megválasztott vezetőt és a helyébe katonai diktátort ültettek - a nép nyakára - vagy oligarcha érdekeket kiszolgáló bábkormányt. Janukovicsnak óriási szerencséje van, mert az ilyen puccskísérletek az elnök halálával kezdődnek. Ukrajna etnikai és politikai törésvonalai egybeesnek. Egy ilyen helyzetben a destabilizáció helyszíne bizonyára egy körültekintően erre kiválasztott terület. A cél pedig egyértelmű: nem Ukrajna szabadsága, amint a propaganda terjeszti és sugalmazza és okádja világszerte, hanem egyértelműen a nyugati tőkés diktatúrák és cégóriások világuralma és az ellenérdekelt oroszokat meghátrálásra kényszeríteni. A magyar külpolitika ismét 100%-san teljes és bátortalan szervilitásba burkolózott Martonyi János nyilatozataival, ellenben a bolgárok és a csehek ukrajnai helyzetet illető kritikusabb hangvételével.
Václav Kláus: A Nyugat és az USA provokálta ki az ukrajnai konfliktust Oroszország Hangja
Amerikának nem drága az ukrán vér Munkáspárt 
Az OTP kivonul a Krímből Oroszvilág
Szakadás az ukrán hadseregben Oroszország Hangja 417
Kirill Pátriárka húsvéti üzenete Oroszország Hangja
Szlavjanszkban letartóztattak egy Majdan-aktivistát Oroszország Hangja
Öt ember halt meg a szlavjanszki ellenőrzőpont támadása következtében Oroszország Hangja
Odesszában a tüntetők követelték a polgármester lemondását Oroszország Hangja  420
Véres húsvét Szlavjanszkban Oroszvilág 
Gyilkolják az orosz ajkú hazafiakat Szlavjanszknál Szabad Riport 424
A felkelők oldalára állt Kelet-Ukrajna legnagyobb fegyvergyára HÍDFŐ.NET 428
Oroszbarát szeparatisták törtek be a luhanszki kormányhivatalba EuroNews 429
Ukránok lincseltek Ogyesszában, 38 halott Munkások Újsága 502
Szlavjanszk központjában harc bontakozott ki Oroszország Hangja 502
A Nyugat szankciókkal fenyegeti Oroszországot... Oroszország Hangja 503
Mit tesz a magyar kormány az ukrán béke érdekében? Magyar Szociális Fórum 505
Ramzan Kadirov üzent Ukrajnába BAL-RAD 505
Szlavjanszkban városi harc vette kezdetét HÍDFŐ.net 505
Kijev vegyi fegyvert alkalmazott Mariupolban Oroszország Hangja 509
Mariupol népbírósága halálra ítélte a város rendőrparancsnokát BAL-RAD
EU: Törvénytelen az ukrán népszavazás [o]rigo 0511
Lövöldözés Krasznoarmejszkban: vannak áldozatok Oroszország Hangja 511
90 % támogatja a Donyecki Népköztársaság függetlenségét [o]rigo 511
Amerikai zsoldosok harcolnak Ukrajnában 444.hu


Szociális Magyarország ?



Százhúszezer lakás a bankoknál Szabad Riport
Általános kilakoltatási tilalmat sürget a Magyar Szociális Fórum Magyar Szociális Fórum
Álközmunkásokat mutogatott Salgótarján polgármestere, de lebukott Hírhatár Online
Közélet - Kialkoltatás előtt (Budapest TV / Simó Endre műsora) YouTube user:Videók
Kétféle menet létezik: A Békemenet és az Élet menete - Akik sosem jönnek kilakoltatásokra híraréna




Földkiárusítás oligarcháknak, külföldieknek és a rendszerváltással arcul köpött magyar társadalom

Kibújt a szög a zsákból - Nem az általuk kijátszott magyar föld miatt aggódnak, de fröcsögnek 
a gyűlölettől, a Fidesz láncon tartott, veszett kutyái a Kossuth téren történt keddi inzultus miatt. 
A magánvádas ügyben, az arcul köpött vajdasági politikus, Pásztor István sértetti feljelentése nélkül indítottak egy jogszerűtlen és felülről vezérelt, statáriális, pitiáner, rendőri vegzatúrát a dr. Gaudi-Nagy Tamás által szervezett földvédő tüntetésen résztvevők ellen nyomozás ürügyén és egyben köznevetség tárgyát képező politikai elhatárolódó és bocsánatkérő hadjárat vette kezdetét.



"Agyon kéne ütni ezeket, mint a veszett kutyákat", Luther Márton farizeus és pokoli-sötét és elmaradott lelke emígyen botránkozott meg Münzer Tamás lázadó parasztjainak önvédelmi tetteit megítélően, akik a Mennyei Jeruzsálemért és Krisztus Urunk földi királyságáért harcoltak, elvetve minden egyenlőtlenséget ember és ember között. Bayer Zsolt, a mi sötét Lutherünk, aki monumentális seggfejként reinkranálódik folyamatosan ezen a sárgolyón és a legújabb pöcegödör stílusú oligarcha- és Fideszhez hű "pártpublicisztikájában" ismét kíméltetlenül ráokádott egyet, az otthonvédőkre és a földvédőkre. Álnemzeti és agresszív mimikri zajlik a magyar lakosság alpavető létérdekei ellen, a nép a saját árulóit újra és újra pajzsra emeli. Ezopusz meg forog a sírjában, amikor Orbán beszédet mond.
Bayer Zsolt: Púpos lelkek Magyar Hírlap Online
Leköpték Pásztor István szerbiai politikust -  De köpni vagy ölni kell? Híraréna
Előállítottak egy személyt a köpködős inzultus miatt hvg.hu
Egy Krisna-hívő éhségsztrájkol Kishantosért [o]rigo
Egy hét böjt Kishantosért YouTube user:milla média

2014. március 24., hétfő

Hírajánló (10-12.hét) - A Krím-félsziget csatlakozott Oroszországhoz

fotó: Orosz Hírek


Ukrajnai és külföldi hírek:
A Krím-félszigeten befejeződött a népszavazás...  Oroszország Hangja
Hivatalosan is Oroszországhoz csatlakozott a Krím OroszHírek.hu
Kettős mérce: a Nyugat kedvenc eszköze Szabad Riport
Felszólította Moszkvát Budapest Hír24
Felgyújtották a vereckei emlékművet Hír24
A Jobbik teljes területi autonómiát követel a magyar és ruszin kisebbségnek Oroszország Hangja
Összecsapásokba torkollott a tüntetés Donyeckben az éjjel eurnews
Összecsapás Donyeckben is, halálos áldozatokkal és súlyos sérültekkel BAL*RAD
Az ukrán Harkovban skandálják: "Oroszország segíts" Oroszország Hangja
A politikusok halottak (Izland) Index
Kubából ellopott műtárgyak kerültek elő Miamiban Bar!kád /Alfahír/

Párt és ember:
A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt kampányfilmje YouTube
Röplapeső és műhalott a Vígadó előtt YouTube
Bokszzsákot csinált a baloldalból Simon és Zuschlag Hír24
Letartóztatná Simont az ügyészség Hír24
Meghalt Welsz Tamás [o]rigo
Zuschlag: "a bunkó Gyurcsány mindenről tudott; 50 milliót adtak a visszalépésért" Kuruc.info
Orbán a nehéziparban is lát jövőt [o]rigo

Szegénység, bűn és bűnhődés:
35 embert tenne hajléktalanná a hatóság indexvideo
Lezáratják a kukákat a szegények elől a szocialisták propeller.hu
Bizonytalanság és folyamatos őrség az újpesti kunyhók körül AVM BLoG
Ezeket az otthonokat rombolhatják le NŐK LAPJA café
Blikk: kegyelmet kapott Stadler József propeller.hu
Kiment az erkélyre lövöldözni egy budapesti férfi [o]rigo


Állat és ember:
Milyen ember az, aki kékre festi a papagája fejét? !!444.hu!!!
Ki akarta kerülni a macskát, szörnyethalt az 5-ösön delmagyar.hu
Sokkoló kép: nyíllal keresztüllőtt tőkésréce úszik a tatai  Cseke-tavon BAL*RAD
Kóbor kutya kergette el a leopárdot Index

2014. március 13., csütörtök

Gondolatnapló - A test a templom

Gaius Julius Caesar (100-44)


Tarlós István főpolgármester és Kocsis Máté hajléktalanügyi referens elgondolása szerint, mindenki azon a területen lehet kizárólag hajléktalan, ahol hajléktalanná változott. Társadalom és metamorfózis ebből vagy te is Svetaketu. Ha nem azon a területen hajléktalankodik, akkor nem jár neki a háromból egy szolgáltatás.
A bor nem vált ecetté, jött még kétszer a kutyára dér, és Jézus Krisztus nem fiatalított meg senkit sem, de egy fügefát csipőből elátkozott és a fügefa azóta sem nem hozott gyümölcsöt.  Ekkor még csak 70 valahány év telt csak el Gaius Julius Caesar halála óta. Tényként közlöm: a Julius Caesar Emlékbizottság a mai napon megalakult, sajnos haza kellett gyalogolnom a városon át, ez uszkve 15 kilométer, mivel a bérletem az enyhe idő miatt a télikabátomban maradt, és mire hazaértem már elveszett a kezdeti lendület és lelkesedés. Megöregedtünk, mondotta a sanyargatott. Savópor tabletta. Gyermektelen Adonisz. IQ és agysejtsüllyedés mérő. A királypártiak március idusán lekaszabolják Orbán Viktor trónbitorlót. Villamoson utazom haza. Percenként lejmolnak, hogy mi ne legyünk Usa gyarmat. Elvitte a szerencsémet is a koldus a szerencsétlen. Hányok, mint a szamszára óceánjára kitaszított tengerimalac. Rövidéletű Tengri.  Azok nem adakoznak, akiknek lenne miből. Nekem már úszósapkám sincs, 10 éve bazmeg. Amúgy pofátlanság reggel korán sportolni. Megértem, ha emiatt áramot vezetnek valakibe. Választás 2014: Gyurcsány a köszörűkövön. Pörög a mocsári lidérc. A kaszttörvények rám nem vonatkoznak. A karmát lepöckölöm.
A víz hullámzik. Ecetgyári munkás Óbudán. Műanyag granulátum, amiből palack lesz, mennyegző amin a víz borrá változik. Hatalom az anyagi látszat birodalom felett. A pártelnök kijelenti, két féle indián van: a szopacs és az apacs. Ő nem akar szopacs lenni. Aláírásokért kullogok, "nyomomban vannak a detektorok" valahol Esztergomban. 1-es villamos, fáj a fény. A Kubatov Stadion épül a fradinak. Minek ekkora stadion egy másodosztályú csapatnak? Ha újpesti terrorista lennék az éj leple alatt felrobbantanám TNT-vel az egész zöldfehér kuplerájt. Egyszer kiégették a gyepet a honvédosok újpesten talán, de ez kevés volt, félig vagy tán egészen az, költőnek születtem én. Valaki kinyitja a huszadik sörét a hátam mögött, mindenütt választási plakátok -  "el kell döntenünk, hogy marad-e a köcsög az ország élén", halszem optika és madártávlat, gyöngyödző homlok, közel kozel Kőbánya és az inkfartus. Zsákos bácsik és mumusok, nem szervkereskedők. Este van, ilyenkor elutazok a semmibe, volt munkáslakások, Bihari út, primitív dialógusok, az ördög is unja. Nekünk nincs C.Ö.F. bohócunk. Haláltánc. Alultáplátság kontra géppisztoly sorozatok. Baader-Meinhof vagy győzzön a Jobbik. Legyenek végre halálbrigádok, hosszú kések éjszakája, legyen puccs - mondá a mindenható Isten, és lett. Blanqui és a Szent KDNP. Noé bárkája a szimbólumuk. Noé megrészegedett, ő volt az első alkoholista. Aki vegetarianus, annak az is fáj, ha egy növény nem nőhet tovább. Nincs megoldás, a dzsaina szerzetesek is kitépik a hajukat inkább. Most mi a fenét csináljak, ha élni akar az Alien. Ki az aki megállapítja, hogy az élő anyag magasabbrendűbb a nem élőnél. A tan azoknak szól, akiknek a szemét kevés por fedi. Az egyetlen megvilágosodás az, ha a Prima Materiát szolgáljuk, ne legyenek más Isteneid, akik kakast áldoznak vagy vért zabálnak. Neoprimitívek. Hamvas pontosan fogalmaz, a megvilágosodás után van még tennivaló. A megvilágosodás csak a felismert az útirányjelző, de vér és könny van ezen az úton. Ki kell takarítani Augeiasz istállóját. Tudni Istenről, de nem imádkozni hozzá. Az imában rejlő hazugság. Ukrajnáért kiálltak, a krími oroszok nem számítanak. Pedig a népek és nemzetek egyenrangúak, kivéve egy demokratának. Minden épeszű politikus most veri a mellényét és büszkén vallja, ő igazi demokrata és Ukrajna párti, ez jól jövedelmez, dagadnak a bankszámlák. Első az, hogy ne is legyen világnézetem, ne legyen felettes énem, ha már politikus szeretnék lenni,  a gerinc kiszarása evidencia, első az, hogy kövessem azt, amit a piramisban felettem álló előír és akkor lesz pénzem és nem lesz bajom. Néha a kampány kedvéért bezárnak valakit a börtönbe, de az nem én leszek, hanem valami Zuschlag-féle lúzer. A nyugdíjasok lemondanak a csirkefarhátról. A győztesek pedig szaporodásnak indulnak. Már nem azok az idők vannak, amikor külső fizikai adottságok számítottak, talán ezért várom én ezt a háborút, vannak akik csak az elkeseredett élet-halál harc közepette találják meg a feladatukat. A kontraszelekció egyrészt a zárkózottabb karaktereket halálra ítéli, a párválasztásban a kevésbé intelligens dönt a zseni felett. Ez az a momentum amibe Schopenhauer vagy Nietzsche is beleőrült. Az én eltávolodásom a hétköznapitól a törvényszerű szabadság. Itt nem számít  a bankszámla, vagy a poklokban bolyongás. Tudjuk kik a felelősök ezért is. Az életnek egyetlen szava maradt: a reménytelenség. Ez az amit el kell tudni fogadni. Hamvas azt szemlélteti, az ember legyűrközi minden vágyát szinte, ami az anyagi természethez köti, és erejét már nem önmaga sikeréhez, hanem mások önzetlen szolgálatába állítja. Ha ez az aktus reményteli volna, akkor hazugság. A csont ép marad, ha nem követ el valaki nagy bűnt. De ettől függetlenül a sámán beavatás során a teljes reménytelenség is megjelenik. Enélkül az ittlét súlya, és az ittlét megmaradna a hétköznapiban, a család, a munkahely és a jólét háromszögében. Ezért hirdetek én másfajta felszabadulást, ez egy papság, szerzetesség, ez művészet és istenkövetés, ez ördög és pokol. Nem elsajátítható, hanem sors. Bele van vésve a test templomába. Senki sem kisebb és nagyobb egyikünknél sem. Tagadom a hierarchiát és megértem a misztériumot. Homéroszi kacaj. Vagytok tehát.

2014. március 4., kedd

Tartarossz hírek (07-09.hét) - Oligarchák forradalma a demokrácia

fotó forrása: Julie Borowski (facebook)

 "Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen"
                             
Lassan de biztosan bebizonyosodik, hogy a legtöbb felkelés, forradalom, lázadás hátterében egy-egy érdekcsoport és több titkosszolgálat tevékenysége áll. Ukrajna most nagyhatalmi ütközőzóna lett, nem érdemes a kérdést kizárólag jóra és rosszra vagy sötétre és világosra felosztani. Egy ország szerintem csak
a függetlenségével (gazdasági, külpolitikai) tudja megőrízni magát attól a sanyarú helyzettől, hogy külföldi gazdasági érdekek mentén a hatalomban ne kvázi bábkormányok váltogassák egymást. Én személy szerint
a Nyugat terjeszkedésével szemben meglehetős antipátiával vagyok, mivel az egyet jelent azzal a felforgató-sémával, ami nálunk nagyjából 24 évvel ezelőtt békésen lezajlott és azzal a sémával, amely alapján Irakot, Líbiát és főként most Szíriát is megpróbálják destabilizálni etnikai és politikai törésvonalak mentén meggyengíteni és nyugatbarát bábkormányt ültetni békével vagy erőszakkal egy-egy nép fejére. Egy ország társadalmi berendezkedése akkor fejlett és legalapvetőbb ez a fejlettség az én nézőpontom szerint, ha ott
van és funkcionál a szociális védőháló és nem fetrengenek a hajléktalanok és a koldusok egy főváros utcáin és nem nyúlnak másodpercenként a kukába mocskos ételmaradékért az emberek. Ma Luxemburgtól - Budapestig az a fő jellemző, hogy a hajléktalanokat nem engedik elaludni a közterületeken és ha ezt többszöri figyelmeztetés ellenére mégis megteszik, akkor megbüntetik őket. Amikor a FIDESZ-t kritizálják ezért itthon, a tudatlanok nem tudják, hogy ez a nyugati demokráciákban szinte bevett szokás, nem tudják, hogy ez a hatósági intézkedés bizony az európai uniós joghoz van igazítva - "eukompatibilis" és demokratikus. 
Egy demokráciában az emberi jogok védelme felszínes és maximálisan farizeusi. A rendszer az emberi jogok védelmét kizárólag a propaganda [1.]szintjén  vagy politikai megfontolásból (félrevezetés) alkalmazza, vagy a vele szembenálló országokkal szemben bírálólag , mintegy 
ex cathedra "felülről szólva".
Amikor az oligarchák rendezik a forradalmat [o]rigo
Üzenet a világnak Kijevből - Művészet a Majdanon YouTube
Kik lobbantják lángra az ukrán utcákat [o]rigo
Szevasztopol de facto kilépett Ukrajnából CINK.hu
Ez már háború !!444.hu!!!
Brutálisan megverték a Pussy Riot tagjait Szocsiban BLoG
Oroszország - egy ország ahol nincsenek kilakoltatások Szabad Riport
Venezuela nem kér az amerikai propagandából Magyar Hírlap Online
Forrong Bosznia, a bürokraták országa [o]rigo
A görög fiatalok 60 százaléka munkanélküli Karpatinfo.net

Kunyhólakók a könnyek ösvényén (fotó forrása: A Város Mindenkié)

A hajléktalanok csatát nyertek Papcsákkal szemben, de a szegények elleni FIDESZ-háború gőzerővel folytatódik


A hajléktalanok kunyhóinak lerombolására való előkészületek gőzerővel zajlanak, miközben a szállásokon  általában nem megfelelő az elhelyezés, kosz van és bűz és járványveszély, addig a kunyhóban lakni önállóan sokkal jobb és egészségesebb életmínőség. A Papcsák Ferenc vezette kapitalista önkormányzat Zuglóban kenetteljesen a Myrai Szent Miklós Egyházzal kampányolt, hogy ott a Francia útnál lerombolt kunyhókból kiüldözött hajléktalanok majd megfelelő ellátást kapnak. Igenám, de a Myrai körül most egy botrány körvonalazódik, amely leránthatja a leplet az összefonódásokról is. Rácz Gábor László "outsider" újságírót és hajléktalant ugyanis a Myrai Szent Miklós Egyház által üzemeltetett éjszakai hajléktalanszálló vezetősége verte agyba-főbe. Magának az egyháznak egyébként kb. 380 tagja van, tehát még véletlenül se sorolhatjuk a nagyobb egyházak közé. Papcsák Ferenc pert veszített, és az önkormányzatnak most nyilvánosan is bocsánatot kellene kérnie a kártérítés mellett a hajléktalanoktól. A FIDESZ első dolga azonban a minimális önvizsgálat és önkritika helyett a jogszabályok drasztikus megváltoztatásának útja. Az újonnan alkotott rendeleteken keresztül újabb embertelenségre készülnek, és le akarják dózerolni kb 450 hajléktalan, kiszolgáltatott ember utolsó menedékét- lakáspótlékát. Meg kellene védeni az utolsó hajléktalan kunyhókat és a világörökség részévé nyilvánítani.
Rácz Gábor Lászlót megverte a hajléktalanszálló vezetősége YouTube user: 66masodperc
Az állami gyermekkereskedelmi maffiáról YouTube user:Ultimátum AFSZ
Parancsra tettem ! Diszpécserportál
Győztek a hajléktalanok Zugló ellen [o]rigo
Február közepéig 112-en fagytak meg Magyarországon Szabad Riport
Rendszerváltás? Felelősségrevonást ! Munkások Újsága
Kocogót zaklattak a közteresek - "Maga ilyenkor miért nem dolgozik?" !!444.hu!!!
Brüsszel elégedett Budapesttel Radikális BAL oldal 
Szanyi Tibor beszéde a 2014.02.13-i megemlékezésen DEMOKRATA INFO
Az újnácik vonulnának, de a várban nincs már senki hvg.hu
Rendőrsorfal akadályozta meg, hogy összecsapjanak a hungaristák és az antifasiszták !!444.hu!!!
Rezsicsökkentő honvédő háború a biatorbágyi diliházban HírAréna
Tántoríthatatlanul ! Az olajmaffiát leleplező túlélő rendőrt, Karancsi Tibort kérdeztük HírAréna

Választás 2014:
Ellopták Dr Léhmann György választási aláírásgyűjtő íveit HírAréna
Dr Léhmann Györgytől ellopták a képviselői ajánlásait YouTube user:vagatlan
Dr Léhmann György - elrabolt aláírások YouTube user:Hungária TV
26 jelölt próbálkozik Ceglédi Panoráma

A Börtönellenes Társaság híreiből:
Stadler a halálán van Hír24

Kitekintő és publicisztika:
Elbaszott generáció G É P N A R A N C S
Felgyújtotta a házat, mert nem maszturbálhatott Hír24
Árva sünt fogadott örökbe a macska Hír24
Éhségsztrájkkal fenyeget Breivik - Éhezne is a PS3-ért a norvég tömeggyilkos [o]rigo
Élő oroszlánokat ígér a Lánchídra a Kétfarkú Kutya Párt YouTube
270 méteres kisbolygó haladt el a Föld mellett HIRADO.HU
A Hamburg focistái összecsaptak a szurkolókkal [o]rigo
Nem hajlandó visszaköltözni a házból az istállóba a félős ló Zug.hu

Kapcsolódó oldalak:
Tartarossz hírek (04-06.hét) tartarossz.BLoG
Tartarossz hírek (01-03.hét) tartarossz.BLoG
Tartarossz hírek (50-53.hét) tartarossz.BLoG


────────────
[1.] Ezek közé sorolható pl.: a Kádár-rendszer kényszeres és mindennapos hibáztatása, a kommunizmus bűneinek állandó felemlegetése (ezt definiáltam szerintem igen helyesen rendszermosdatásnak és elterelésnek a jelen rendszer által generált számtalan kapitalizmussal velejáró problémáról és bűnöről van itt szó - kilakoltatások miatti tömeges öngyilkosságok, munkanélküliség, hajléktalanság és lassú kínhalál ), az Élet menetén a politikus tolongás és az etnikai kisebbségek, például a cigányság álvédelme szavakkal és szónoklatokkal, meg áljogvédő szervezetekkel, de nem munkahelyteremtéssel.