2024. december 7., szombat

MÚLTIDÉZŐ - A 3 MILLIÓAN A BANKROBBANTÁSOKÉRT FACEBOOK-CSOPORT EMLÉKÉRE



    Miközben a kormány Csurka István szobrának felavatása és akörüli gereblyézést és talajegyengetést végzi, szimplán erőből politizálva, hiszen a Mazsihisz már kifejezte a szobor elleni tiltakozását, ellenvéleményét is jelentős érvekkel alátámaszta meg is fogalmazta, addig én a "3 millióan a bankrobbantásokért" facebook-csoport igen rövid, de dicső történetét egy pillanat elejéig ismét beemelem a köztudatba. Mindenekelőtte le kellett vonni a konklúziókat is, ti. mit is jelent az erőből való politizálás. Gulyás Gergely már megfogalmazta korábban, még akkor nem is volt kormányszóvívő, ami nagyjából annyit jelentett - nem tudom pontosan idézni már, de mivel ők vannak felhatalmazva, természetesen demokratikus úton és módszerekkel arra, hogy minden kérdésben a kormány döntsön - ergo a társadalmi vita teljesen felesleges a legtöbb kérdésben, a totálisan elhülyített állampolgár 4 évente ciklikus jelleggel kimúlásáig fenntartva ezt a rendszert kifejezheti ellenvéleményét a választásokon. Az első és második fülkeforradalom is így született, de harmadik és a negyedik is és a további fülkeforradalmak. A fülkeforradalmárok nagy pantheonja-arcképcsarnoka jelentős és fájdalmas hiátus nekünk magyaroknak. A szocializmusban a munkás volt az állandó tematikája a műalkotásoknak, akkoriban József Attila verssorai szinte mind-mind megelevenedtek, domborművek és nagyszerű szobrok formájában. A jelenlegi rendszer súlyosan megfeledkezik a hőseiről. Nem született még meg  a demokratikus választópolgár szobra sem. Nyilván egy ilyen szobornak a helye a Hősök terének legközpontibb helyén volna.  Hogy ilyen műalkotás még nem létezik, holott a rendszer mindennap felmagasztalja önmagát a rádióban, a tévében és leginkább szabad és demokratikus voltára büszke , valamint négy éven át minden médiáján nagy gonddal, ahogy egy szülő óvja gyermekét hangsúlyozza a választás fontosságát, és Médeia mindenféle közvéleménykutatások, diagramok formájában is lelkiismertesen a pártok és pártszövetségek pulzusán tartja a kezét. 
     Ami a szoborkérdést illeti, korábban egy ismert kortárs költő fakadt ki azon, hogy ő régóta szárazzsömléken él és egyáltalán nem érti, ebben a rendszerben-világkorszakban egyáltalán miért róluk költőkről neveznek el még mindig utcákat, tereket amikor megtehetnék, hogy nagy bankárok és üzletemberek, sikeres vállalkozók, nagy self-made men mítosz-óriások részesüljenek eme posztumusz tiszteletben. Ő is tehát észrevette, hogy ez a rendszer nemigazán tiszteli saját nagyságait, - nem találjuk sehol az ismeretlen hős választópolgár emlékművét sem vagy szobrát  - vagy nem meri tisztelni.  Megszületett egyébként Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész kormány-inkarnációja is, hiszen a Gellért-hegy tetején taláható szoborkompozíció sem egy almakompót valljuk be. Az első súlyos csonkolást az MDF-kormány idejént szenvedte el, akkor a vörös katona szúrt szemet valakinek és azonnal deportálták a Szobor-parkba. Ilyen rakétatűzben is óvatos a magyar.  Megszületett tehát ez a furcsa eklektikus NER-művészet is. Én eddig egyetlen munkáspárti vagy magyar kommunistával nem találkoztam még, aki a Wagner Nándor által megálmodott Filozófusok szoborkertjébe követelte volna a négy nagy vallásalapítót Marxot Engelst, Lenint és a templomevő Bartos Cs-t, Mahátma Gandhi, Szent Ferenc és Bódhidharma, Ehnaton fáraó Ábrahám, Lao Ce, Buddha és Jézus Krisztus illusztris társasága mellé. Én azt tudom igérni minden elvtársamnak, hogy rendszerváltás esetén ez mindenképpen meg fog történni. Régen a papokat gúnyolták azzal, hogy mindent ami az útjukba esik megkeresztelnek, olyat azonban én sem láttam még, egészen mostanáig, hogy egy templom előtti téren a létfontosságú, apró kis kavicszúzalékot begyükbe felszippantó csipegető galambokat is megkeresztelje valaki. Az viszont belátható, hogy a szent kereszteket szerte és mindenüvé, - mintha nem lenne holnap  és Mindszenty-szobrokat hangsebességgel lerakó és tojó NER és a megkeresztelt galambok között van eszkhatológiai összefüggés.





A 3 millióan a bankrobbantásokért facebook-csoport nagy hőstette az volt, hogy elérte az egyik legitim (államilag  és a rendszer által fenntartott) rendszermédia ingerküszöbét is, de nemhogy elérte, a cikkből látható,  hogy az általam beírt (ennyi idő után elárulhatom, én írtam be a face csoportba azt az idézetet, amitől hvg-ben láthatóan megbolondultak) Horst Mahler (RAF) antikapzsitalista idézete rendesen ki is verte a biztosítékot  a hivatásos propagandista agyában    - ellenben a sok-sok kilakoltatással - hiszen ezeket nem nagyon reklámozták. Ugyanilyen ingerküszöb-áttörési élmény volt az egyetemistákból álló Haha és a Koppány otthonvédő csoport összefogása, ott annyival még erősebb is volt a hangzavar, hogy a Pesti Srácok és a HVG egyszerre okádott,  pedig azon a szegénység-ellenes világnapon a közismert buddhista tanító, humorista és  zenész Laár András is felszólalt, dehát ilyenek ezek, nem a nagyszerű beszédeket idézték, vagy követítették volna, ami egy valós független és mainstream média alapfeladata lenne, hanem csak tolták és túltolták a négykerekű striciklit*. Érdekes médiahadrend ez, hogy egy teljes un. tornából végleg felmentett, csapottvállú újságíró-hadsereg áll teljes menetfelszerelésben lesben, mint a saskeselyű vagy a vércse, hogy bármiféle független, állampolgári-civil kezdeményezést ami bántsa az ő szemüket, mint vércse a galambot atomdarabjaira, higgs-bozontjaira tépjen.


Utóiratként azért annyit hozzátennék, hogy szvsz talán nemcsak a bankrobbantó érdemelte ki egy rendszerváltás esetén az esetleges amnesztiát, de az a feltehetően magyar állampolgár is, aki a tiltakozásnak egy nagyon sajátos módszerét találta föl - a Póka László alapította Nem Adom a Házamat mozgalommal ellentétben, ő nem tiltakozó papírosokat tízezreit ragasztotta bankokra, hanem olcsóbb és hatékonyabb megoldást találva szarral kente össze a Kék Golyó utcai KDNP irodát. Tehát azért ha elvétve is, de még vannak névtelen ellenállói és hétköznapi hősei a magyar nemzetnek. Nem mindenkinek mosta ki az agyát a pártokrácia.



 A Mi Időnk  * oldala hozta le ezt a hírt a legfrappánsabban, annyit jegyezve meg, hogy ismeretlen tettesek összeKDNP-irodáztak, tehát bemocskoltak egy székletet a KDNP irodájával. Kiváncsi lennék dr Semjén Zsolt teológus és miniszterelnök-helyettes véleményére is a 2018-as példátlan ürülékkel végrehajtott Kék Golyó utcai politikai támadásra és annak teológiai és eszkhatológiai vonatkozásaira is.






6 megjegyzés:

  1. * a stricikli szó eredetéről már írtam, régebben rendszeresen futni jártam félmaratonikat is futottam, a környékünkön éjszaka a főút mellett kurvák álltak sorfalat és egy nap feltehetően strici személy kempingbicikliről ellenőrízte le őket, hogy jól dolgoznak-e, vagy nincs-e valami balhé, hiszen a munkatársai védelmére esküdött föl, ahogy az orvosok is akár az életük árán is betartják a hippokratészi esküben foglaltakat. Amikor Batári Gábor költőnek elmeséltem a storyt, ő azonnal asszociált erre, és valamelyik művében és írásában ez a fogalom később helyett kapott, új szó született tehát a kollektív magyar nyelvtudat számára.

    VálaszTörlés
  2. Nyilván a szó születése óta eltelt bő egy két évtized alatt a fogalom is nagykorúvá lett és továbbfejlődőtt, azóta a Népszabadságban strickliző versenyt is hírdettek, és az első stricikli összeszerelő mühelyt is megnyitották hazánkban NER-támogatással.

    VálaszTörlés
  3. Azért azt említsük meg, hogy a Szabadság-szobor avatásakor Magyarország államformája köztársaság volt még, érdekes módon Tildy Zoltánt (FKgP) aki ennek a köztársaságnak a köztársasági elnöke volt, egyáltalán nem zavarta a vörös katona szobra eme monumentális kompozícióban és nem akadt egy akaratos vakmerő erősködő sem, aki feltétlenül keresztet akart volna oda állítatni a vörös katona helyére. Ebből is látszik az, hogy a szovjet jelenlétre Magyarországon szükség volt, ez biztosította a viselkedési és fejlett társadalmi és politikai normák betartását, fejlődését valamint később a valós néphatalmat, hiszen kapitalizmusban megtanultuk, hogy a néphatalom vagy demokratikus volta ennek rendszernek valójában az illúziónisták műve, nem a realitás. A Magyar Népköztársaság tehát a társadalmi fejlődés útja lett, (leginkább a Kádár-korszakra jellemzően) már vitathatlan vívmányokkal, mint a társadalom minden tagjára kiterjedő alapvető létbiztonság, a teljes foglaloztatottság, a vallás szabad gyakorlása, állam és egyház elválasztása, a kisegyházak támogatása (a buddhizmus magyarországi megjelenése), -- szemben a Horthy-rendszer időszakával ahol az un. történelmi egyházak kapták a fő támogatást- a több mint 1 millió összkomfortos lakás felépítése és a két budapesti metrovonal szinte teljes vonalának a létrehozása és a Paksi Atomerőmű.
    Az egyik legfontosabb vívmánya a szocializmusnak az a folyamat is volt, ami már a köztársasági időszakban elkezdődött, a katolikus egyház közoktatási privilégiumát megszüntették, azért volt "történelmi igazságtétel" ez a fellépés, mert az egyház évszázadokon át össze volt kötve a közoktatással és érdekes módon ennek tudatában és ennek a privilégiumnak a felszámolásához (ami a történelem nézőpontjából igen rövid időszak volt sajnos) nem álltak hozzá konstruktívan, mert ami Pócspetriben történt (a tirpáklázadás), tehát még a II. Magyar Köztársaság idején Ortutay Gyula néprajztudós - aki a Nagy Ferenc (FKgP) kormány vallás és- közoktatásügyi miniszter lett, az ő rendeletének az egyenes következménye volt az ügy, tehát az egyházi iskolák államosításának folyamata. Az egyház tudtommal nemigen egyengette az útját az államosításnak. Az ügy bírái között később olyan bíró nagyságok is feltűntek Tutsek-Toroczkay mellett, mint Biszku Béla akinek a Csertetőn a bányászsztrájk elleni véres sortűz tüzparancsát kiadó csendőrtiszt ügyének bírói vizsgálata és elítélése is a történelmi és népi igazságszolgáltatás karmikus és dicsőséges része lett.
    Mindezeket azért hozom most föl, de csak így kommentben és nem posztban - mert azért a mocskolódó és alpáriszintű kommunistázásért és uszításért, amit Csurka István szobárnak avatása körül zajlott le Schmidt Mária vezényletével nos bevallom nem akarok több időt szánni a visszavágásra, mert nincs időm foglalkozni mostanában az antikommunista söpredék dolgaival. Ez a tiltakozás Thürmer Gyula kommunista pártelnök feladata volna, mert ő magyarországi forradalmi munkás mozgalom emlékpártjának az elsőszámú vezetője.

    VálaszTörlés
  4. Nem a szabad beleszólási jog az elsődleges demokratikus jog, hanem nevezzük azt szabad megvalósulási jognak. Ha bárki tüntetett valamiért ami igazságosabbá tehette volna a rendszert (pl devizahiteles kilakoltatások, kilakoltatások ellen, a hajléktanság fölszámolása mellett "csak lakókontinerezéssel 30 évre"), az akkor éppen aktuális kormány akár engedett volna bármit is, vagy bármelyik bajszos szar nem írta volna alá azt a törvényt, nincs erre példa, tehát az un többség diktatúrája működik csak az pedig nem demokrácia.

    VálaszTörlés
  5. A Mazsihisz tiltakozását pont azért hoztam föl példának, hogy még ebben a kérdésben is a többség diktatúrája dönt, úgy hogy a többség diktatúrája nem veszi figyelembe a tiltakozásokat az ügyek mentén, vagy a jelentős nemzet- és társadalomalkotó formáló vallási vagy etnikai kulturális kisebbségek szavát sem, még annyira sem, hogy akár az udvariasság gesztusával elutasítsa azt. Ez mindenképpen súlyos primitivizmus.

    VálaszTörlés
  6. A facebookon buzdítanak bankrobbantásokra Itt sem disztingvált az újságíró, hiszen ezt ok-okozati relációba kellett volna anno helyezni. Nyilván azok, akiknek volt akkor devizahitele, kilakoltatás fenyegette őket vagy már ki is lakoltatták őt és becses családját is csak annyit láttak az egészből, hogy a többség diktatúráját kimozdítja esetleg az apátiából egy ilyen robbantássorozat, azért várták sokan a következő és következő eseményt, ami mint tudjuk nem következett be, nyilván az, hogy ezen emberek nem fordulhattak panaszukkal sehova, amelyik tüntetett nagyjából az üres falnak is beszélhetett volna, mert annyit ért el, az otthonvédő csoport legalább annyit tett, hogy felverte az árát egy-egy ilyen kilakoltatásnak, hiszen Kőbányán akár ezerszeresébe is kerülhetett az államnak az ellenállás miatt a kilakoltatás 2013-ban ,a mozfósítás miatt, ahogy a felvételen is elhangzik, mesterlövészek jöttek, a REBISZ, a katasztrófavédelem egy felfújható nagy levegőpárnát is bevetett Kőbányán, ha esetleg vmelyik kilakoltatott kiugrana az ablakon, ne szenvedjen súlyos, vagy halálos sérülést - még meg is jegyezte valaki a monumentális levegőpárna láttán talán a Magyar Szociális Fórumtól, hogy látjátok ez a magyar szociális védőháló :D

    VálaszTörlés