 |
| Thomas Hobbes /in.: baroque.it |
────────────────────────────────────
Heller Ágnes előadása 1954. november 27-én
H o b b e s
Hobbes (1588-1679) élete az angol történelemnek egyik legválságosabb és a legnagyobb átalakulással
terhes korszakára esik. Születésének idején I. Erzsébet (1558-1603) abszolút monarchiája uralkodott Angliában, azonban a 17.század elején I. Jakab-nak, majd I. Károly-nak (1625-1649) uralomralépésétől kezdve az az összhang, amely a polgárság és az uralkodó között Erzsébet idejében megvolt, kezd szét- bomlani, ellentétek támadnak a polgárságot képviselő parlament és a királyság között, az angol abszolút monarchia kezd egyre inkább a reakciós feudális erőknek, ugyanakkor a külföldi, francia befolyásnak, tehát a nemzeti érdekek elárulásának képviselője lenni. Ez a folyamat egészen a 17. század közepéig tart, amikor is az ellentét forradalomban robban ki, a híres angol, Cromwell-féle forradalomban. A forradalom után egy időre Cromwell protektorátusa uralkodott Angliában. Cromwell megkísérelte, hogy saját vezeté- sével egy olyan nemzeti jellegű abszolút monarchiát teremtsen, amely már magasabb fokon képviseli a polgárság és lehetőleg a szélesebb néprétegek érdekeit is. Ez a kísérlete azonban kudarcba fulladt. Az angol uralkodó rétegeknek, a City-nek nem volt szüksége a forradalom után már Cromwellre és a Cromwellt támogató népi és alsó polgári elemekre, az abszolút monarchia helyett az alkotmányos mon- archiára törekedtek. Cromwell uralma halála után megbukott és Angliában bekövetkezett a régi királyi csa- lád restaurációja. A restauráció nem sokáig tartott. A század végén az u.n. » dicsőséges forradalomban » - «dicsőséges» azért, mert osztálykompromisszummal végződött - újra elkergették a királyi családot és megteremtették az alkotmányos monarchiát. Az alkotmányos monarchia annyiban különbözik az abszolút monarchiától, hogy az alkotmányos monarchiában a királynak tényleges hatalma alig van, az egész hata- lom a polgárosodó nemesség és a burzsoázia felső rétegét képviselő parlament kezébe került. A 18.szá- zad elején pedig új királyi családdal, a hannoveri királyi családdal, amely ma is uralkodik Angliában, végső formában alakult ki az alkotmányos monarchia. Azért mondjuk, hogy osztálykompromisszum volt az alkot- mányos monarchiának a kialakulása, mert az angol burzsoázia lemondott arról, hogy politikailag vezető szerepet játszon az országban, megelégedett azzal, hogy elismerték gazdasági hatalmát, gazdaságilag vezető pozíciókba tudott kerülni. A politikai vezetés nagy részét a régi nemességnek - amely már egy pol- gárosodott nemesség volt - adta át, még a Whig-politikusok nagy része is, mint Shaftesbury a régi ne- messég, nem pedig a polgárság soraiból került ki.
Ez a korszak Hobbes életének korszaka. Megéri a forradalmat, Cromwellt és a restaurációt. Hobbesról a polgári történetírók megjegyzik, hogy teljes mértékben a régi reakciós abszolút monarchiának a híve. Ha azonban alaposan tanulmányozzuk Hobbes életrajzát ez nem bizonyul igaznak. Igaz, hogy Hobbes a Cromwell-féle forradalom kitörésekor emigrált Angliából, a királyi családdal együtt Franciaországba ment, de amikor Cromwell új típusú abszolút monarchia kialakítására törekedett, Hobbes a legnagyobb rokon-szenvvel kísérte ezeket a törekvéseket és 1651-ben kegyelmet kért Cromwelltől, engedélyt kért az ország- ba való visszatérésre, sőt, vezető szerepet is kezdett játszani az akkori Angliában, tehát cserben hagyta a királyt. Igaz ugyan tehát, hogy Hobbes az abszolút monarchiának volt a híve, ellene volt a köztársasági államformának, a forradalomnak és a plebejus tömegeknek, de az abszolút monarchiával való rokonszen- vezés nem jelentette kizárólag Károlynak és a Stuart-uralkodóháznak a támogatását. Számára mind- egy volt, hogy milyen uralkodóházról volt szó, az volt a fontos, hogy az abszolút monarchia álláspontját védje az angol kontinensen.
Cromwell halála után, amikor restaurálódott a királyi ház Hobbes két tűz közé került. Egyrészt az új Stuart-restaurációt nem támogatta teljes mértékben éppen azért, mert tendenciáját túlságosan reakciós- nak tartotta, másrészt a parlament ellenállását a Stuart-restaurációval szemben sem támogatta, mert Hobbes, mint következetes materialista gondolkodó, ellenzett mindenféle vallásos ideológiát. T.i. az akkori angol parlament a forradalomnak biblikus ideológiáját tette magáévá, bizonyos fokig presbiterianus ideoló- giát és ezzel az ideológiával élesen szembenállt Hobbes materializmusa. A vallásos ideológia abból adó- dik, hogy a széles néptömegek ebben a forradalomban még vallásos mezben léptek fel. Hobbes materia- lizmusa tehát kétfelé vágott: egyrészt az arisztokrata reakcióra, másrészt a plebejus néptömegek vallásos ideológiájára. Maga Hobbes is gyakran kifejti ezt a kétoldali harcot, ennek a kétoldali harcnak materializmu- sával való kapcsolatát. Ez a kétoldali harc nem azt jelenti, hogy Hobbes a maga korában nem lett volna progresszív tényezője az angol társadalmi életnek. Kétségkívül az volt, mert egész törekvése az angol polgárság, az angol kapitalizmus fejlődésének irányába mutatott és ezért haladónak mondható még akkor is, ha bizonyos vonatkozásban ez a törekvés szélső nép megvalósítóival szembe is került. Hozzá kell ten- ni, hogy a szélső népi megvalósítók nagyon gyakran antikapitalisták voltak. Gondoljanak arra, hogy pl. a lewellerek - amint a nevük is mutatja - az angol forradalomnak ez a szélső balszárnya ideológiájában egyenlősítő volt. Ezzel is magyarázható, hogy a kapitalizmusnak olyan következetes híve, mint Hobbes, nem tudott ezzel a szélső népi balszárnnyal egyetérteni. Emlékeznek, hogy korábban két ágat mutattunk be egyrészt a Morus-Campanella-Erasmus-féle ágat, amely a kapitalizmus kispolgári kritikáját adta, másrészt a Machiavelli-Giordano Bruno-Bacon ágat, amely a kapitalizmus ellentmondásosságának igenlését hirdette. Hobbes ebbe az utóbbi ágba tartozott és egyik legerősebb, legkövetkezetesebb képvise- lője volt annak a gondolatnak, hogy a kapitalizmus azokkal az ellentmondásokkal együtt is, amelyeket a néptömegekre zúdít, okvetlenül helyeslendő és igenlő társadalom.
Hobbes tehát életének vége felé két felől is teljesen elszigetelődött. Az elszigetelődésnek van objektív oka is. Az öreg Hobbes olyan korban védelmezte az abszolút monarchiát, amikor annak létjogosultsága Angliában már megszünt.
Hobbes filozófiáját egyrészt ezekből a történelmi sajátosságokból megérteni. Különösen vonatkozik ez etikájára, hogy azonban Hobbes filozófiáját teljes egészében meg tudjuk érteni, még egy másik kérdéssel is foglalkoznunk kell, azzal, hogy milyen fordulat játszódott le Hobbes idejében a természettudományok körében. Ez a fordulat a természettudományos világban, amely Hobbesra igen erősen hatott Galileitől indult el és Newtonban csúcsosodott ki.
Newton (1643-1727)
Newton fizikájából a filozófiatörténet számára az az elmélet a legfontosabb, amelyet tömegvonzás (gra- vitáció) név alatt ismerünk. «A természetfilozófia matematikai elvei » című munkájában fejtette ki. Ez az elmélet azért fontos a későbbi filozófia fejlődése számára, mert ebben csúcsosodott ki a mechanisztikus világkép, amely az egész újkori fejlődésre rendkívül erős hatással van.
Miben áll a mechanisztikus világszemlélet Newtonnál? Newton azt állítja, hogy van a világon abszolút tér és abszolút idő, amelyben a testek bizonyos meghatározott, mechanikus mozgással mozognak. Úgy kell elképzelni, hogy van egy nagy gömb, - a tér - és egy másik nagy gömb, - az idő - és ebben a két gömb- ben mozognak a testek, a mozgó testekhez képest a tér és az idő Newton szerint abszolút. De nemcsak abszolút teret és időt tételez Newton, hanem feltételezi az abszolút nyugalom fogalmát is. Ismerik azt a newtoni-elvet, hogy egy test mindaddig nyugalomban van, vagy egyenletesen gyorsuló mozgást végez, amíg egy másik test ebből az állapotából ki nem mozdítja. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy bármilyen test megmozduljon, nyugalmi állapotból mozgó állapotba kerüljön, szükséges, hogy egy másik test erőt fejtsen ki arra a testre. Tehát Newton a test fogalmától, amelynek az az alaptulajdonsága, hogy tehetetlen - éppen abban áll tehetetlensége, hogy önmagától nem tud nyugalmi állapotából kimozdulni - megkülönbözteti az erő fogalmát, amely hat a testre és nyugalmi állapotából ki tudja mozdítai a testet, meg tudja mozgatni. Ez annyit jelent, hogy a newtoni mechanikában, fizikában szétválasztódik egymástól az anyag és a mozgás, mert ha az anyag mindaddig mozdulatlan, amíg kívülről mozgás nem érinti, akkor világos, hogy az anyag- nak nincs önmozgása. Ha az anyagnak lenne önmozgása, abszolút nem lenne igaz az, hogy egy külső erőre van szükség ahhoz, hogy egy nyugalomban lévő test megmozduljon. A newtoni fizika tehát egyrészt az időt és a teret, másrészt a mozgást választja szét az anyagtól. Ebből filozófiailag olyan következtetés származik amit Newton maga is levont. Az következik ugyanis, hogy a mozgó világegyetem másképpen nem keletkezhetett, minthogy valamilyen külső erő megmozdította. Önmagától a világ nem keletkezhetett, - mondja Newton - mert hiszen önmagától semmiféle mozgás nem keletkezik, hanem csak egy külső erő, külső hatás révén keletkezik mozgás. A térnek és időnek, valamint a mozgásnak az anyagtól való szétvá-lasztása a newtoni mechanikában tehát az első mozgatónak, a deista filozófiai elvnek természettudomá- nyos igazolására vezetett. Az egész későbbi mechanikus materializmus azzal küszködött, hogy a mecha- nikus világszemléletet úgy alkalmazza, hogy kiküszöbölje belőle a deizmus szükségességét, de egy követ-kezetes mechanikus gondolkodásmód erre képtelen, mert ha mechanikusan képzeli el a világot (pl. egy órának), akkor kell lennie egy mechanikusnak, aki ezt a mechanizmust összeállította, meglökte (az órát felhúzta).
A newtoni fizikának másik nagy hatása a későbbi filozófiára a hipotézis kérdésében elfoglalt álláspontjá- ból adódik. Hipotéziseket nem találok ki, - mondotta Newton - tehát elvetette a természettudományból a hipotéziseket. Hipotézis annyit jelent, hogy mielőtt még be tudok bizonyítani valami természettudományos igazságot, elméleti következtetéssel megállapítom annak valószínűségét. Valami mindaddig hipotézis ma- rad, amíg csak valószínűsége van meg, amíg gyakorlatilag be nem bizonyosodik az igazsága. Minden tu- domány dolgozik hipotézisekkel. Gondoljanak arra, hogy a kopernikuszi rendszer - hogy a Föld forog a Nap körül - hipotézis volt a maga korában, mert Kopernikusz gyakorlatilag nem tudta bebizonyítani. Ez csak a Neptunus felfedezésekor vált gyakorlatilag bizonyítottá, azonban a lehető legnagyobb valószínűsége volt a matematikai számításokból következtetve. Newton azonban elveti a hipotéziseket a természettudomány- ban és ezáltal is hatott a későbbi mechanisztikus filozófiára. A hipotézis elvetése a tudományos, érzékileg még nem igazolható absztrakciónak elvetése. Tehát bizonyos fokig a fogalomalkotásnak lebecsülése nyil- vánul meg a hipotézis ki nem találásának elvében és - amint látni fogják - a mechanikus materializmusnak egyik alapvető korlátja az absztrakciós képességnek, tudatunk aktivitásának, alkotó erejének lebecsülése, szemben az empirikus érzéki tapasztalatokkal. A mechanikus materializmusnak ezt a korlátját különben ismerik már Marx híres Feuerbach-téziseiből is.
Nézzük meg Hobbes filozófiájából azokat a részeket, amelyeket természetfilozófiának nevezhetnénk. Hobbes Bacon anyagfelfogásából indul ki és igyekszik Bacon filozófiáját egzakt, pontos tudományos rend- szerbe szedni. Ennél a rendszerbeszedésnél Hobbes kiküszöböli Bacon minden, még meglévő teológiai maradványát. Tudják, hogy Bacon a célok és a formai ok elválasztásával igyekezett a teológiát a filozófi- ától megkülönböztetni, de ebben az elválasztásban még benne van annak elismerése, hogy a cél-ok kuta- tásakor van teológiai igazság is. Hobbes azonban másképpen járt el, már teljesen elveti a teológiai igazsá- got. Hobbes szerint cél-okokat kutató tudomány egyáltalán nem létezik, nem létezhet, egyszerűen azért, mert cél-okok sem léteznek. Hobbes tehát radikálisan kiküszöbölte a valóság területéről a cél-oknak, az objektív célnak a fogalmát. Már Arisztotelésznél láttuk, hogy az objektív cél fogalma valamilyen ponton mindig objektív idealizmushoz vezet, tehát a következetes materialista alfája és omegája az, hogy az ob- jektív cél-okot kiküszöbölje a természettudományból. Hobbes megtette ezt a lépést, amely a következetes materializmus felé tett legdöntőbb lépése.
A másik döntő lépés a materializmus következetessé tevéséhez Hobbesnál a megismerés kérdésének materialista tisztázása. Descartesnál láttuk, hogy milyen nagy fejtörést okozott ennek a kérdésnek a meg- oldása, hogyan lehet az, hogy képzeteink, gondolataink megfelelnek a rajtunk kívül álló valóságnak. René Descartes nem tudta megoldani ezt a kérdést. Hobbes úgy próbálja megoldani az anyag és szellem vi- szonyát, hogy azt mondja: maga az anyag, az agy az, amely gondolkozik, tehát nem csodálatos az, hogy fogalmaink meg tudják ismerni a valóságot, mert ugyanazzal ismerjük meg ugyanazt, hiszen fogalmaink is csak a valóság termékei. Ez a hobbesi magyarázat rendkívül egyszerűvé, világossá teszi azt az eddig megoldatlan kérdést, hogyan lehet megismerni, visszatükrözni a rajtunk kívül álló valóságot. Már mondot- tam azonban, hogy Hobbes ebben a következetes materialistává változásában már elcsúszott a mecha-nizmus oldalára, t.i. az agy gondolkodását leegyszerűsítve képzeli el. Nála bizonyos foikg úgy áll a kérdés, hogy az anyag úgy választja ki a gondolatot, mint a vese a vizeletet, tehát tisztán mechanikus kiválasztó-dásnak gondolja az anyag által a gondolat kiválasztódását, de hozzá kell tenni, hogy Hobbes idejében tá- volról sem volt ennek olyan mechanikus jellegzetessége, mint a 19. század vulgármaterialistáinál, miután Hobbes idejében a természettudomány fiziológiai, biológiai ága olyan fejletlen volt, hogy tudományosan nem is lehetett felvetni az agynak és a gondolkodásnak a viszonyát. Hobbes tehát megint filozófiailag előre jelezte egy kérdés megoldását, mielőtt a szaktudomány hozzáfoghatott volna csak a kérdés feltevéséhez is. Ez Hobbesnak rendkívül nagy érdeme.
Hobbes anyagfogalma Bacon-hoz képest szárazzá, mechanikussá válik, elveszti - ahogyan Engels mondja - érzékiességét, ragyogását, minőségi jellegét. Hobbes anyaga már nem minőségileg meghatáro- zott anyag, Hobbes az anyagok között csak mennyiségi különbséget lát, csak mennyiségi fokozatot észlel. Egyik anyag és másik anyag között Hobbes számára az a különbség, hogy az egyik több, a másik keve- sebb, az egyik súlyosabb, a másik könnyebb, az egyiknek más az összetétele, mint a másiknak. De hogy mik a minőségi differenciák az egyes anyagok között, az Hobbesot nem érdekelte, tehát az anyag világa Hobbesnál elmechanizálódik. Az anyagok pusztán mint tehetetlen mennyiségi viszonyok, testek állanak egymással szemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése