Az utóbbi időben igyekeztem az elhúzódó tavaszi fáradtsággal járó energiaválságot is elkerülni a hallgatással. Amúgy a tavaszi fáradtság leghatásosabb ellenszere a természetes fényen való tartózkodás, csak javallani tudom. "A királyt kitenni a napra" (Csontváry Kosztka Tivadar sürgönye). Újabban néha bekapcsolom a tévét is. Még mindig folyamatos az ország tudatos átpolitizálása: a bomlás. Azt sem tudom megérteni például, ha valaki nem fizet TB-t, mert munkanélküli, akkor miért nem az a szolidárisabb elv érvényesül, hogy ne fizessen vagy ha ez nem, akkor legalább kiválthassa havi vagy éves arányos közmunkával azt. A demokrácia-tajgetoszon egyszerűbb és divatosabb lökni egyet az emberen, mint felsegíteni. Pedig a logika szabálya szerint, aki nem fizet TB-t, az feltehetően nem teheti meg, hogy fizessen TB-t, ezért rászoruló, ez pár premisszából belátható. Már emiatt az egy antiszociális intézkedés miatt is legalább három politikust kellett volna intenzív papagájfogós szájsebészeti kezelések alá venni. Ami késik nem múlik. A másik aktuálpolitikai pöffeszkedés a Tobin-ügy. Minek kellene idehurcolni az ír-gázolót, ha itt pár napon belül megfojtják vagy felakasztják és megbecstelenítik a börtönben. Magyarország börtön- és rendőrállam és az írek még a gázolójukat sem adják olyan könnyen a méltán hírhedt magyar börtönöknek szabad prédául. Nem ismerem az ügy részleteit, hogy mit érdemelne, de értelmetlen halál lenne, még az is lehet, hogy félig IRA tag, vagy tán egészen az és ezért különösen védik. A magyarok válsága az arcukra van írva. Elég a Keletihez, vagy a Blaháig elzarándokolni. Ha volna pokol, az bizonyára így nézne ki, mint Budapest, én ennél őszintébb és plasztikusabb pokolábrázolást talán a Perzsa Halottaskönyvben sem találtam. Ennyi diszharmóniát, gyűlöletet, félelemet, stresszt és semmit. Hogyan vált ebből a szent országból, a hetvenes évek konszolidált államkádárizmusából mára kapitalizmussal teljesen átmérgeződött primitív, fogyasztói-pokoli színjáték. Mostanában egyre sűrűbben látom, hogy gigantikus méretű zsákokkal, nejlonokkal, holland szatyorokkal, mint a hangyák eső előtt, alumínium sörös és üdítős dobozokkal a hátukon vánszorognak a hajléktalanjaink ebben a sziszifuszi árnyékvilágban, amit ma demokráciának neveznek, miközben másutt valahol napfényes és tiszta sajtószobákban a szólásszabadságról zengedeznek és fejlődésről agitálnak minket. Költői válaszok ezek. Ma Magyarországon századmásodpercenként nyúl valaki kukába élelem vagy egyéb érték után kutatva és a leghalványabb reménység nélkül.
A minap Rácz Gábor Lászlótól érdeklődtem, aki most éppen valahol Belgium és Luxemburg határán vagy Rotterdam szeles kikötővárosnak padjain hajléktalankodik a nyugat-hajléktalanság összefüggésrendszerről és az ellátásról. Kiderült, hogy egy idősebb csövest elhurcoltak a biztonságiak, mert elbóbiskolt egy főtéren, ahol tilos. Egy mondatban foglalta össze nyugat hajléktalan-ellátó stratégiáját, "nácik".
Kapcsolódó oldalak:
Végh Gábor szintén elég képzett, nyelveket beszél és mégis félhajléktalanlétre kényszerült és politikai üldözöttként, menekültként tengődik valahol Bécs közelben egy Ausztria erdőben. Pár évvel ezelőtt még a Rózsadombtól nem messze lakhatott egy társasházban.
Naponta 15 beregisztrálás a microchipemre Ausztria YouTube user: gabor vegh
2013. május 13., hétfő
2013. május 2., csütörtök
Meditációs objektum
" Ha valamit meg akarsz érteni, mondja a zen, semmit sem szabad mástól elfogadnod. Akárkivel találkozol, kívül vagy belül, öld meg. Ha Buddhával találkozol, öld meg a Buddhát, ha pátriárkával találkozol, öld meg a pátriárkát. Csak így válhatsz szabaddá. Semmi ceremónia, semmi mákony, semmi jócselekedetek. Semmi intézményesség. Semmi elv, princípium, tétel."
/Az idézet forrása, Hamvas Béla: Az ősök nagy csarnoka III. MEDIO Kiadói Kft., 2005. 234.o./
Hamvas Béla itt ugyanazt idézi, mint ami Julius Evola - Frithjof Schuon: ZEN a Szamurájok vallása c. könyvben is megtalálható. Maga az idézet kisebb ellentmondás elé állított, mivel eddig úgy képzeltem, hogy létezik a bal kéz és a jobb kéz útja, ez az idézet azonban szerintem egyikhez sem sorolható igazán. A bal kéz eddigi információim szerint lehet a tantra, a káosz, Káli tisztelet, thugok, a húsevés így címszavakban, vagyis nem feltétlenül jó cselekedetekből, hanem kifejezetten elfogadott társadalmi- és az adott kultúrában a mainstream vallási normákkal szembemenő, normaszegő és titokzatos és félelmetes út. A másik út a jobb kéz útja, amelyik a megtisztulás, a bűnbánat, a jótett, az éberség, a rend. Ezen utakról több helyütt is olvastam, leginkább tradicionalista szerzők értekeztek róla. Azt írja a szufikról Hamvas és idéz Halládzstól
"Úgy élni, hogy ne legyen semmim, és ne legyek senki." Ugyanaz az elv köszön itt vissza, amiről már a bektasi dervisekkel kapcsolatban is olvastam (dr. Szőllösy Gábor - A furfangos dervis - 99 török bektasi dervis tréfa c.). Evola azt írja, hogy a Maháyána és a Hínayána eltért a hagyományos iránytól és utal arra hogy a Zen volt az ami a satori (felébredés) élményét a középpontba állította. Való igaz, hogy Buddha után, a buddhizmus vallássá szerveződött, "Isten nélküli" vallássá fejlődött és intézményesült és a tanítások elvesztek a szövevényes ontológiai és "teológiai" és antropológiai spekulációkban, holott Buddha pontosan ettől óva intett mindenkit, mert tanításának teleológiai fókuszpontja és lényege kizárólag az egyetlen tan, ami maga a megszabadulás. Ezért igazából, amikor bal avagy a jobb kéz útjáról beszélünk, az én meglátásom szerint azok egy horizontális irányvonalat takarnak, a bal és a jobb kéz útja az alapvető életmódbeli szabályok rendszere, ezért annak már nincsen sok köze ahhoz, amikor is a tanítások megjelennek. Ezt már leírtam a jógával kapcsolatban, ahol is a szabályok (yama-niyama) az első két lépcsőfokot jelentik és enélkül nem is számíthatunk semmiféle forradalmi változásra az életünkben. A metanoia (megtérés) az első, vagy az elhatározás a szabályok betartása, már a második pont. Ezek a szabályok tulajdonképpen felkészítik fiziológiailag a tanítványt és testi változásokat is előidéznek, amelyek abszolút mértékben kihatnak majd a gondolkodásra is. Ami ebben misztikus, az éppen az, hogy a szabályok betartásával, a horizontális út következetes követésével teremtjük meg az összekötő kapcsolatot a transzcendenssel, ami már az én szóhasználatomban a vertikális irány, a beavatás. A szufinál és a bhaktinál a niskáma karma - a cselekedetek gyümölcseiről való lemondás (Bhagavad-gíta) dominál. Valójában "sár és arany", barát és ellenség, élet és halál, üdv és pokol, mindenféle lelkiállapot dualitásának felszámolása a cél. Hamvas azt írja, hogy a szufi mindent elhajít, ami a keze ügyébe akad, az üdvöt is. Ilyen szempontból a bektasi, a szufi, a bhakti, a jógi, minden tekintetben túl van a társadalmi rendszer által adott normákon, azzal előfordul, hogy összeütközésbe is kerül (bektasiak és az iszlám), ami mondjuk egy európai kontextusba helyezve számunkra szinte elképzelhetetlen extremitás volna, pedig Diószegi is leírja, hogy a sámán nagyon is elkülönített, a társadalom perifériáján, tisztes távolságban attól "praktizált", noha így is a társadalom (a törzs) része. Az európai kultúra ezen viselkedés mintákat elfojtotta vagy a keresztény dualizmus irányába terelte de semmiképpen sem integrálta vagy nyitott nekik utat, így ezen erők inkább a művészetekben lappanganak tovább.
/Az idézet forrása, Hamvas Béla: Az ősök nagy csarnoka III. MEDIO Kiadói Kft., 2005. 234.o./
Hamvas Béla itt ugyanazt idézi, mint ami Julius Evola - Frithjof Schuon: ZEN a Szamurájok vallása c. könyvben is megtalálható. Maga az idézet kisebb ellentmondás elé állított, mivel eddig úgy képzeltem, hogy létezik a bal kéz és a jobb kéz útja, ez az idézet azonban szerintem egyikhez sem sorolható igazán. A bal kéz eddigi információim szerint lehet a tantra, a káosz, Káli tisztelet, thugok, a húsevés így címszavakban, vagyis nem feltétlenül jó cselekedetekből, hanem kifejezetten elfogadott társadalmi- és az adott kultúrában a mainstream vallási normákkal szembemenő, normaszegő és titokzatos és félelmetes út. A másik út a jobb kéz útja, amelyik a megtisztulás, a bűnbánat, a jótett, az éberség, a rend. Ezen utakról több helyütt is olvastam, leginkább tradicionalista szerzők értekeztek róla. Azt írja a szufikról Hamvas és idéz Halládzstól
"Úgy élni, hogy ne legyen semmim, és ne legyek senki." Ugyanaz az elv köszön itt vissza, amiről már a bektasi dervisekkel kapcsolatban is olvastam (dr. Szőllösy Gábor - A furfangos dervis - 99 török bektasi dervis tréfa c.). Evola azt írja, hogy a Maháyána és a Hínayána eltért a hagyományos iránytól és utal arra hogy a Zen volt az ami a satori (felébredés) élményét a középpontba állította. Való igaz, hogy Buddha után, a buddhizmus vallássá szerveződött, "Isten nélküli" vallássá fejlődött és intézményesült és a tanítások elvesztek a szövevényes ontológiai és "teológiai" és antropológiai spekulációkban, holott Buddha pontosan ettől óva intett mindenkit, mert tanításának teleológiai fókuszpontja és lényege kizárólag az egyetlen tan, ami maga a megszabadulás. Ezért igazából, amikor bal avagy a jobb kéz útjáról beszélünk, az én meglátásom szerint azok egy horizontális irányvonalat takarnak, a bal és a jobb kéz útja az alapvető életmódbeli szabályok rendszere, ezért annak már nincsen sok köze ahhoz, amikor is a tanítások megjelennek. Ezt már leírtam a jógával kapcsolatban, ahol is a szabályok (yama-niyama) az első két lépcsőfokot jelentik és enélkül nem is számíthatunk semmiféle forradalmi változásra az életünkben. A metanoia (megtérés) az első, vagy az elhatározás a szabályok betartása, már a második pont. Ezek a szabályok tulajdonképpen felkészítik fiziológiailag a tanítványt és testi változásokat is előidéznek, amelyek abszolút mértékben kihatnak majd a gondolkodásra is. Ami ebben misztikus, az éppen az, hogy a szabályok betartásával, a horizontális út következetes követésével teremtjük meg az összekötő kapcsolatot a transzcendenssel, ami már az én szóhasználatomban a vertikális irány, a beavatás. A szufinál és a bhaktinál a niskáma karma - a cselekedetek gyümölcseiről való lemondás (Bhagavad-gíta) dominál. Valójában "sár és arany", barát és ellenség, élet és halál, üdv és pokol, mindenféle lelkiállapot dualitásának felszámolása a cél. Hamvas azt írja, hogy a szufi mindent elhajít, ami a keze ügyébe akad, az üdvöt is. Ilyen szempontból a bektasi, a szufi, a bhakti, a jógi, minden tekintetben túl van a társadalmi rendszer által adott normákon, azzal előfordul, hogy összeütközésbe is kerül (bektasiak és az iszlám), ami mondjuk egy európai kontextusba helyezve számunkra szinte elképzelhetetlen extremitás volna, pedig Diószegi is leírja, hogy a sámán nagyon is elkülönített, a társadalom perifériáján, tisztes távolságban attól "praktizált", noha így is a társadalom (a törzs) része. Az európai kultúra ezen viselkedés mintákat elfojtotta vagy a keresztény dualizmus irányába terelte de semmiképpen sem integrálta vagy nyitott nekik utat, így ezen erők inkább a művészetekben lappanganak tovább.