2012. szeptember 23., vasárnap

Balaton - Fojtsd vissza (A fény közepe a sötétség kapujában)



Egyáltalán nem szeretem azt, amikor egyik kedvenc zenekaromat tudatosan átpolitizálják. Sőt, kinyílik a bicska a zsebemben. Vagy, ha már a szocializmus korszakát akarják propaganda eszközökkel tovább befeketíteni... A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oldalán lévő cikkre reagálok most. Ami egy jó írás, leszámítva annak politikai konnotációit. Nem azért hallgatom a Balatont, mert sokan disszidáltak vagy mert a bár volt a menedék vagy a drog a gonosz Kádár elől. Az ilyen megrendelésre készített cikkek semmit nem érnek, ráadásul hazudnak, mint a vízfolyás. Itt ebben a zenében a hazugság árnyéka sem vetülhet föl. A Balaton zenéje, orfikus zene, mint sok költő maga is kvázi orfeusz, egyetemes és napnyugati misztérium.

"Morpheusz eljött, az álom utazás.
Ébredj Orpheusz, vár az alvilág,
Cerberus átenged, csobog a Styx,
Forog az örvény, az örvény levisz
Levisz az örvény és én süllyedek,
Megmoccani sem merek."

Nem szocializmus alatti sorsszenvedés, hanem kollektív sors és nem egy leszűkített politikai korszakra van leredukálva. Misztérium és nem politika. De ha már politikai, Kádár alatt is aktuális volt, de most aztán ebben a pokolban, amit már az album címe is jelez, pedig Víg Mihály ritkán konkretizál , de valamiért itt a rendszerváltás közepén, az új világrend kedvéért megtette, na most igazán aktuális ez a zene, itt a kapitalista pokol kellős közepében. A zene ilyen jellegű politikai aktualitásáról azonban rajtam kívül nem sokan írnak, pedig akkor a korábbi politikai rendszerben őket ez a tény váteszi szintre emeli, ami sajnos, saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy igaz is. Ez a zene nem politikai, hanem misztérium. Kígyó, Nap az Apa, Fojtsd vissza. Ezek orfikus misztériumok, és az elveszített aranykoré és a szakrális növényeké, az entheogéneké. A cikk írója bár nem mondja ki, de a Balaton azért beszélt a korábbi rendszerben dalszövegeiben a szimbólumok nyelvén, mert nem mondhatta ki. Ezt a barom közhelyet akarják mostanában is ráhúzni a Kádár-korszakra. Tehát nem arról van szó, hogy a szimbólumok nyelve egyfajta kvázi beavatás, amelyik olyan sorserőket, a lélek pszichikai erejét, az életet és a halált, az önfeláldozást és a halhatatlan szerelmet mint beavató misztériumot idézi meg és az aranykort a költészet és a zene nyelvén, hanem egyszerűen profán korábbi rendszerre vonatkozó politikai jelképek (is) ezek.

2012. szeptember 22., szombat

Magánszféra - Napnyugat misztériumai - A küldött

Egy szintén misztérium "játék": a Merlin  Színház társulatának Othello feldolgozása
Ha azt mondod, osztálytalálkozó, akkor mindenképpen annak misztérium jellege az elsődleges. Voltak akik sohasem hagyták el az iskolát. Már életükben legenda vált belőlük. Ezer szállal kötődök a Bercsényihez. A meg nem valósult ígéret, ez volt minden. "Én mindig a beborult arcokkal barátkoztam" :-) az egykori osztálytárs helyes definíciója. Taki, aki minden fradi meccsen ott volt, aztán lemorzsolódott az iskolából vagy Rácz Tibi a cimbalmos. Ez az az időszak volt, amikor a Szabadi Laci végigcselezte a teljes ZTE-t, elfektette a kapust is és két méterről fölé lőtt. A közönség szidta, én maximálisan elégedett voltam a példaképemmel. Ha emléket akarok készíteni, végül a Vágóhíd utcában horgonyoztunk le egy időre. Az élet stációja ez. Az első igaz szerelemé. Miatta nőttem meg vagy 12 centimétert egy év alatt. De hallgatnom kellett róla. Az, hogy a múltunk miért fájdalmas seb nem értjük, de érzékeljük. Imbolygó tüzek az ezüstfolyón. Tudtam, hogy depressziós leszek, azt is tudtam, hogy rekonstruálhatatlanul a feledésbe merül minden. Osho úgy gondolta, ami örök, az nem változik, az nem merül feledésbe. Az első pont egy ballagás volt, az enyém. Volt ott akkor egy élelmiszer-analitikus lány és voltak virágok és volt szomorúság. Tudom, hogy akkor ott szerettem őt. Nagyon fáj ez a múlt, nem a mostani embernek, hanem az akkorinak. A jelen életemet nem szeretném fájdalmas múlttá tenni. Tudom, hogy Orfeusz vagyok, mert nem lehetek más. Létem orfikus misztérium. A bűneim csak kvázi létezők. Ma vissza mentünk az időben, hálás vagyok annak a négy embernek akik segítettek. Nem felejtem a sámánt sem, hiszen mindig arra tanított, hogy a memória, a memória a kulcs. Ezer alakban is felismerem, aki mindig is egy volt. Ezért a kettősség léte az egyedüli lét. Ez volt a börtönben is a legnagyobb titok. Az ikreké. Tudtam ki lesz ott, konkrét és profán miértek itt nincsenek. Itt a sámánizmusnak van egyedüli szerepe. Vissza kellett menni az elveszett lélekért, a legtávolabbi időbe, a hullámzó tengerig, és még messzebb. Ezt segítők nélkül nem lehet megtenni. Tudom, hogy nagyon mély konklúziója lesz ennek az egész misztérium játéknak. Érzem, hogy a felismerés közeli, olyan közeli mint a nap, amely akkor egy régi világban a lelkemet akarta magához vonzani. De itt nincs szó, bekebelezésről. Ikarosz effektusról. Ugyanakkor félek, hogy elfojtom magamban ezt a sebet. Igen, próbára tesz, nagyon fáj már most az is, hogy próbára tesz. Az ember nem szeret veszíteni, és főleg mindent elveszíteni. Ebben az esetben, ha a 25 évvel ezelőtti összefüggéseket nézzük, minden el volt veszve és azt is be kell vallanom, hogy nem találtam erre semmiféle megoldást.Az is tény, hogy lépni kellett, én úgy éreztem, nem tehetem meg, hogy ne vegyek részt ebben, szinte kötelességemnek éreztem és eltelik egy idő, amíg megoldom a helyzetet, az is igaz, hogy akkor sámáni értelemben darabjaimra hullott az életem. Memóriatöredékek ezek, isten fényének szilánkjai. Szer. A menedék te magad vagy, a buddha dharma szangha. Küldött vagy. A Vágóhíd utcában folytatódott a nevezzük osztály találkozónak, de már csak hárman maradtunk, a kocsma hátsó része, meglepetésre a volt Marhavágóhíd része is volt. Kvázi hinduként vagy hinduizmus szimpatizánsként nem a legszerencsésebb hely, bár tény, ha nincsenek vágóhidak nem leszek vegetarianus sem. A patkányirtó szocialista brigád sofőrjeként sokat jártam erre. A halhatatlan csend belepte ezt is. Nincs organikusabb létező a halhatatlan csendnél, a felejtés lépcsői. Aki emlékezik, az él. A Szentkirályi-Bródy sarokig taxival, "Minden út Rómába vezet" talán ez az örök taxis szlogen, de nem mindegy, hogy mekkora kerülővel. Aztán benéztem a Horánszky utcába, majd elindultam az éjszaka bulizós néptömegével haza Újpalotára. Elhangzottak elméletek a törvényi túlszabályozásról a hatalmi bukás kontextusában, a demokrácia kontra diktatúra és timokrácia, baloldali nacionalistának vallottam magam. Aztán szóba került a volt felvonulási téren felépített 1956-os emlékmű, a hol a Gyurcsány kigyónta magát és amit én pozitivista kreálmánynak mínősítettem. A szálak egészen a Mexikói történelemig vezetnek, de arra még nem volt időm, hogy felfejtsem. Annyiból Úgy gondolom siker vagy sikertelenség dacára, nem hoztunk szégyent a volt iskolánkra. Gondolkodó emberek lettünk mindannyian, megjártunk vagy elvégeztünk egy egyetemet és ami az est konklúzióként elhangzott, pedig mi vagyunk az a generáció, akivel a legjobban kibaszott a rendszerváltás.

Kapcsolódó oldalak:
Orfeusz legendája Arany Rózsakereszt szellemi iskolája
Orfeusz - a mítosz Arany Rózsakereszt szellemi iskolája
A Szentgomba misztériuma(1.)  Kereszténység képekben BLoG
A Szentgomba misztériuma(2.)  Kereszténység képekben BLoG