Gondolatnapló - Egy mondat a jelenségekről és a múltról

Városmajor utcai Buddha /fotó: tartarossz.blog/

A   J E L E N S É G E K R Ő L

Egy igazi buddhista az "önént" is jelenségként fogja föl, nem csak mások személyét vagy az általa érzékelt külvilági valóságot. Valójában nem arról van szó, hogy maga a jelenség látszat volna, hanem egy olyan valóság amelynek számunkra emberi fejjel érthető-fölfogható jellege valójában egy vezérfonal, a közös nevezője a jelenségeknek, a lényege, a substantiája: az állandótlanság. Persze vannak állandóbb jelenségek és vannak változóbb jelenségek, az életjelenségek általában gyorsabban változnak - a tiszavirágzás például egy napig tart, az univerzum életkora pedig 13,8 milliárd év - azt viszont nem tudom, hogy miért nem pirosbetűs ünnepnapként ünnepeljük  az univerzum születésnapját! A szolipszizmus (mint filozófiai attitüd) viszonya az énhez megérzésem szerint maga lehetne az arcátlan "buddhizmus" iskolája. A szolipszizmusban az a  szemtelenség, hogy az ember minden jelenséget önmagára vezet vissza, a szolipszizmusban az univerzum és a tiszavirág is mind az én önénemmé alakul. Két alapvető irány vagy alapállás látható az ortodox ind védánta, szánkhja és a heterodox buddhizmusban. Az első alapállás a Cshándógja-upanisadból közismert formula, a "tat tvam aszi" mahávakja. A "tat tvam aszi" tanítása egyszerű. Minden egy közös láthatatlan magból fejlődik ki, a valóság is. Ez a valóság a szemmel nem látható tartományból növi át magát az érzékszerveinkkel már felfogható tartományba. Ez az upanisadok és az advaita védánta tanítása sokban hasonlít a szolipszizmushoz, de nincs önénre vonatkoztatás benne. Azonban mindent egy közös substanciának tulajdonít, nevezzük azt prima materiának, léleknek vagy átmannak. Ez az egyik alapállás. A másik alapállás a lehasítás, ez az amikor az átmant úgy keresi a neofita, hogy "sem nem ez, sem nem az" "neti, neti". Ez az a tudatállapot amelyben példaként mondjuk a jóga ékagrata-pratjahára (érzékek visszavonása az objektívről) jóga-lépcsőfokának elve vagy Buddha dhzsána-meditációjának jellege is érvényesül.
Buddha tanításában ez a reláció a belső jelenségvilághoz való érzelmi kötődés felszámolásának módszertana - a tudat visszavonulása, az ind ortodox irányzatokban pedig az átman-keresés attitüdje. Az arisztotelészi hülémorfizmusban két princípium van: a prima materia és a forma. A szánkjához hasonló hülémorfizmus által a világ jelenségei alapkategóriákba sorolhatóak, az emberi érzékelésünk alapján - utóbbit, hogy ez emberi fontos hangsúlyozni mert egy kavics, egy oroszlán vagy egy ufó teljesen másképp érzékelheti az érzékelhetőt.

A hülémorfizmus szerint/alapján megkülönböztethetünk két princípiumot:
1. élettelen anyagot (formát - érthető szerkezet)
2. prima materia

A formákat, amelyet a jelenségek felvesznek magukra (ezeket nevezhetjük: rész-substanciáknak). A nyelvünk logikai szerkezete is erre a lényegiségre irányul, hogy nem egyedi, hanem általános fogalmaink az elsődlegesek - Nietzsche falevél-hasonlata erről szól, hogy magának a falevél szónak nincs konkretuma, nem konkrét, hanem általános jelenséget határoz meg. Osho szerint, ami változik vagy megváltozhat, az nem lehet valóság - az igazi (isteni) valóságnak ugyanis állandó jellege van.

Konklúzióként lezárhatjuk tehát, hogy noha mi magunk, emberi mivoltunk változó, mulandó fenomén, de az emberiséghez köthető vagy általa létrehozott általános jelenségek ennél állandóbb jelenség-formát hoznak létre - pl. a történelem, a civlizáció, a vallások, a társadalom, államok,
a beszélt nyelvek és nyelvjárások, a szerelem érzése, népek-etnikumok és maga az emberi faj.



Z A R Á N D O K L A T O K   A   M Ú L T B A


Az emberi "szubjektum" számára a legfontosabb tanítás mindezekből az, hogy amikor a múltra visszaemlékezünk - a saját érzéseinket tiszteljük meg általa. A múlthoz való kötődéseket, az elveszített lehetőségeket és magának az életnek a misztériumjátékát. Egy költő vagy pszeudo-költő számára a múlt lényeges és azért lényeges, mert annak a múltnak vannak fragmentumai, emléknyomai és az információ-flow világában egyre több ilyen fragmentumra válunk érzékennyé. Samuel Beckett ír író mondja ki valamelyik idős karakter által a művében, talán a Godotra várva vagy az Előre vaknyugatnak c művében, hogy "nagyon keveset beszéltünk önmagunkról". Ezt akkor nemrég még fiatalon nem értettem, így több mint félévszázad terhével atlaszi vállamon már értem. Minden misztérium és ezért lényeges Horváth Róbert tradicionalista szerző és gondolkodó meglátása, hogy vannak sötét misztériumok, romboló misztériumok ,a világ negatívitásának misztériumai és a napnál is világosabb "apollói", tehát a jó misztériumai. Amikor az ember emlékezik, nem a múltban él (nyilván nem azt jelenti, hogy az ember folyamatosan a saját múltjával legyen elfoglalva, de az sem megoldás, ha egyáltalán nem szakít időt az emlékezésnek), hanem a "szent" múltból merít erőt és egyben meditációs objektumként éli meg a visszaemlékezésben benne rejlő pantha rei vezérelvet. Ez a "szent" múlt.

Téglagyárdűlő - Hajnal a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakiskolánál
/ fotó: tartarossz (2020)

A szerelem az egyik olyan legjelentősebb "lélek-misztérium", ami ezen személyes zarándoklataimat motiválta és egyben tematizálja. Nullkötetes pszeudó-költőként vagy versalkotó segédmunkásként ezeket a helyszíneket fel is szoktam keresni.  Amiről már írtam a blogon, az egyik "szent emlékhely" a Szeged Dóm terén található Kőrösi Csoma Sándor-emlékmű. Ennek szegedi otttartózkodásom idején különös jelentőséget tulajdonítottam, vallástudomány-szakos hallgatóként mellesleg mi mást is tehettem volna. A másik Kőrösi Csoma Sándor zarándokhelyszín Kőbányán van, a Liget téren, az egykori Zalka Máté téren. Számomra egy régi szerelem emléke is egyben [1.] - hosszú időket várakoztam itt. Szegeden eltöltött időm másik számomra jelentős helyszíne a Tiszavirágzás-szobor. Esti sétáim, különösen a vizsgaidőszakban az Ady tér, Boldogasszony sugárút, Korányi fasor, Dóm tér, Oskola utca Milkó-ház internetezője Bermuda-sokszögben zajlottak. Később jelentőséget kapott a szegedi Szent Borbála szobor is és a Hősök kapujának Szent Borbála freskója is (Aba-Novák Vilmos alkotása) és természetesen az Alsóvárosi Ferences-templom, ahol 2007 decemberében életem talán legemelkedettebb karácsonyi szentmiséjén voltunk.



A  P O L I T I K U M R Ó L

Láthatóan az utóbbi időben depolitizálódtam, ennek fő oka, hogy unom már a "kapzsitalista" pártszínházat. Gumicsontról-gumicsontra jár a nép, a politika népe. Amit Orbán Viktor vagy táskahordozói hivatalosan kimondanak manapság a nép-nemzet nevében - azt valójában nekünk kellene tennünk és kimondanunk, amíg egy politikus mondja ki konklúzióit, addig azt az "összetartozást" nem mi cselekedtük. A verbalitás azonban nem nemzet, sem nép és mégcsak nem is tett, hanem csak propaganda. A nemzetfogalom súlyos változása ez, hogy Benedict Anderson nemzet-definiciós fogalmának fogalmi kritériuma szerint a magyar nemzet és társadalom már nem is eszerinti imaginárius közösségként létezik, hanem csak a politikai verbalitás létszinvonalán. A fogyasztói cellájába vagy túlélési érdekközösségekbe visszavonult és atomizálódott, fragmentált hitét és identitását veszített tömegtársadalom szavai ezek.

───────────
[1.] Lehet, hogy tévesen írtam, hogy a Kőrösi Csoma Sándor-szobor még nem volt itt, ugyanis 1984-ben avatták föl (születésének 200. évfordulóján) - bár azt nem tudom, hogy akkoriban 1987-ben és az 1988-as  évben a jelenlegi formájában már pontosan itt állt-e vagy valamivel arrébb - a végtelenséget szimbolizáló egymásra épülő koncentrikus lépcsőkörök nekem nem ugranak be vagy az emlékezetemből törlődött", másirányú volt a koncentrációm tárgya - az "ezüstpillantás"[2.] az átjárót figyeltem és vártam valakit.
Más források szerint viszont a szobor készült 1984-ben és 1990-ben avatták fel. Egy helytörténet-guru majd tisztázza.

[2.] A "reménytelen", az "egyoldalú szerelem", ha "ezüstpillantásról" beszélünk, akkor akár egy életre meghatározó, belső szakrális élménnyé válhat.  A szufik és az indiai misztikusok az abszolútumhoz, a transzcendenssel való kapcsolatukat sokszor a szerelem érzésével írják le és ebben a metafórában élik át, sőt olyan mítoszok is felbukkannak, ahol a legintenzívebb, tehát az egy életreszóló szerelmi érzés szublimálódik a felismerésben, hogy ez valójában már nem pusztán szerelem, hanem ez a dimenzió a mindenség lelkének (átman) és a természet szimbólikus kommunikációja velünk. Egyszóval nagyon sokat veszít az az ember, aki elveszíti a szerelem emberi dimenzióját és nagyon sokat nyer vissza, amikor ráébred, hogy az egyetemes szeretet határterületének avatott vándorává válik, és végső felismerésként rájön arra is, hogy az elszakadás volt az igazi illúzió, és hogy valójában nincs viszonzatlan pillantás, valójában nincs egyoldalú szerelem, hanem egy szakrális beavatás van az amiben tudtán kívül részesült. Ezért is nem furcsa ez számomra, amikor a nagy költők megéneklik - hiszen mindig valami kozmikus dimenzóbavetülés, távlat jelenik meg ezekben a nagyszerű és csodálatos versekben (Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú  / József Attila: Mikor az uccán átment a kedves / Mihail Eminescu: Kint megremeg a nyárfaág) - ez nem azért van, mert szerelmük egy bálvány volna vagy valami traumatizált idealizálás zajlana - nem, mindez azért van, mert teljes mértékben átélik ennek szakrális jelentőségét és vonatkozásait. Tehát az egyszerre profán és szent emberi tudatállapotot, egyszerre élik meg a "paradicsomból való kiűzetésüket" és kommunikációjukat az őket vigasztaló természet, mint a mindenütt jelenvaló transzcendessel és életmisztériummal.

Kapcsolódó oldalak:

Szatmáry Ildikó  A Lélek művészete: a szerelem, avagy: megpillantás – bensőségesség – beteljesülés 

Ha már a szerelem a témája a posztnak - akkor ennél számomra sorsszerűen megfelelőbb szerzőt nem is találhattam volna a net-óceánon szörfölve, mint a (A Tan Kapuja Egyház 108 alapítója)-nak egyikét. Sajnos úgy látom az írás nincs már fent az oldalon amire reagálok, de a kapitalizmusban megszokott egyfajta jóval nagyobb állandótlanság, ha már a három laksanánál tartunk. Az állandótlanságot azért tekintsük rendszerkritikának, hiszen ez az emberi szenvedés egyik fő oka. Szóval az ezüstpillantás az úgy általában nem kölcsönös, sőt a legritkább esetben kölcsönös. A másik "gyenge" pontja a cikkben a felvetésnek Sigmund Freud élet-halálösztön dichotómiája, ami Freud redukcionizmusa. Freudot általában nem lehet vádolni redukcionizmussal, mint modern kritikusai teszik és állítják ellene, viszont ebben az egy teóriájában sajnos erősen jelen van a következetlenség és a redukcionizmus. Olyan hogy halálösztön valójában nincsen, fogalmi képtelenség. Maga a fogalom, hogy ösztön eleve elválaszthatatlan az élettől. A modern ember egészséges ösztönei is a fajfenntartásra, az önfenntartásra irányulnak és az életbenmaradásra. Az ember társdalmi lény - ahogy Arisztotelész is meghatározza mai napig érvényes definicióval - de nem feltétlenül társas. Fogalmi következetlenségről van szó, de nyilván maga a pusztítás, az agresszió jelen van, sőt szublimálódik már a görög mitológia is félelemetesen jó szimbólikus és misztériumjellegű leírást ad erről, pl  a Pelopsz-mítoszkörben, ami egyben az olimpiák eredetmítosza (sport mint a marsi erők szublimációja) és ezt a két ellenerőt valójában mint Mars (Árész) és Pallasz Athéné küzdelmeként jelenítik meg. Tehát Freud felvetése zseniális helytálló észrevétel, de a fogalom félrevezető és van benne egyfajta redukcionizmus, ami ha kicsit gondolkodunk a témán, hamar elpárolog. A lényeg az, hogy itt ösztön-princípium szintjén egy rész-egész fogalmi reláció volna helyes. Az életösztönt kell természetesen egészként posztulálni (tételezni) és az agressziót pedig ennek rész-jelenségeként.
    A lényeg, hogy részemről nem személyes indíttatású e kritika, ez egy jó írás-vitanyag (arra kiválóan alkalmas, hogy felkeltse az érdeklődést a téma iránt) - de nyilván könyvtárakat lehet megtölteni a szerelem témájával. A másik érdekesség az, hogy a cikk szerzője nem pusztán elméleti dimenzióban, hanem gyakorlati, autentikus spiritualitásban is magasszinten jártas. Ezt még hozzá akartam tenni, mert manapság az információ-flow időszakában mindenféle próféták és ellenpróféták jönnek, ezo-teóriák, összeesküvés-elméletek és gyakorlatok és persze ember legyen a talpán, aki kiigazodna a mostani zűrzavaros helyzetben.



Ha már a prófétáknál tartottunk, ez a video mindenképpen "TOPLISTÁS". Köszönet a szerzőnek, akit manapaság méltánytalan támadások érnek - főként Szent Korona Rádióhoz tartozó ZugTáltos facebook oldalon.

Filozófiatörténet - Thomas Hobbes (1588-1679) - 2.rész

Thomas Hobbes /in.: baroque.it

 MARX KÁROLY KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
────────────────────────────────────


           Heller Ágnes előadása 1954. november 27-én 

                               

                                         H o b b e s

    Hobbes anyagfelfogása két irányban mutat: egyrészt a materializmus következetessé tétele irányában, szemben  Bacon-nel  is, másrészt  a  materializmusnak  következetesen  mechanikussá  tétele  irányába, megint szemben Bacon-nel. Ez  a  rendkívüli mechanizmus azután olyan kérdéseket tett Hobbes számára teljesen megoldhatatlanná, amelyeket egy kis dialektikával könnyen meg lehetett volna oldani. Hobbes szá- mára megoldhatatlan kérdés a következő: ha egy hajót megépítünk és 10 év múlva kicseréljük a kéményét, 20 év múlva  a tatját, 21 év múlva  a farját, 30 év múlva  a kajütjeit, és így tovább és végül egy darabka sem marad a hajóból, amint azt 40 évvel azelőtt megépítették, akkor lehet-e beszélni ugyanarról a hajóról? Vagy egy egyszerűbb példa:  ha egy csecsemőből  60 éves ember lesz, az ugyanaz az ember-e vagy  nem?[1.] Ezek  a  kérdések tökéletesen megoldhatatlanok Hobbes számára, nem tudja elképzelni, megmagyarázni ezeket  a  kérdéseket, mert szerinte az anyag tulajdonságaiból folyóan lehetetlen, hogy valami ugyanaz és más is legyen egyszerre és így akarva-akaratlan mégis kénytelen bizonyos idealista engedményeket tenni, éppen  a  mechanizmusból következően. A kérdést  úgy oldja meg, hogy  a csecsemő  és a  férfi egészen más, mert hiszen  anyagi részei  mások, ellenben  - mivel valami azonosságnak  mégis csak  kell  bennük lennie - azt mondja, hogy bizonyos, az agyból kiválasztódó szellemek, lelkek tartják fenn az azonosságot a különbségben. Miután, mint következetes mechanikus gondolkodó, magában  az  anyagban képtelen volt a különbségek azonosságának  kérdését  felvetni, ezért kénytelen  az  idealizmusnak engedményeket  tenni. Különben  igen érdekes  a filozófia történetében, hogy  a következetesen mechanikus materialisták  mindig kénytelenek az idealizmusnak engedményeket tenni. Az, hogy  Hobbes  és általában  e kornak  polgári filo-
zófiája mechanikus materialista, természetesen  elsősorban  a  természettudományos mechanizálódásá-
ból következik, de  egyedül  ebből levezetni  nem lehet. A mechanikus világfelfogás kétségkívül összefűző- dik  a  feltörekvő polgárságnak  azzal  az  illúziójával, amely mereven állítja  szembe  a  polgári társadalom  igazát minden korábbi osztály és társadalom nem-igazával, különösen a feudalizmus szörnyűségeivel, te- hát amely merev ellentétet konstruált a  « nagyszerű » polgári társadalom és a  « szörnyű » feudális társa- dalom között.
    Ennek  a kapitalizmus fejlődésébe vetett pátosznak egyik következménye a mechanikus világszemlélet, mert ha  az  én társadalmi szemléletemnek  az alapja  egy merev, egymást  kizáró ellentét, a  jónak  és  a rossznak az ellentéte, akkor hajlamos leszek egész világnézetemet a mechanikus koncepciónak alávetni. Így voltak hajlamosak abban a korban nem tovább gondolkozni a természettudományban a mechanikánál, éppen, mert osztályhelyzetüknél fogva is szükségletük volt a mechanisztikus világkép. Ezért nem csodála- tos, hogy éppen azok a gondolkodók, akik már ebben  a korszakban kezdték balról bírálni  a  kapitalizmust, mint például Rousseau, sokkal nagyobb érzéket mutattak  a kérdések dialektikus megragadásához is. Ez is mutatja, hogy a mechanika és a dialektika közötti ellentmondásnak a maga idejében megvolt a társadal- mi oka, alapja  is. Ezért  nem  véletlen, hogy  a  materializmus, amely  a  feltörekvő polgárság világnézete, csak azért is, mert  a  feltörekvő polgárság világnézete, a mechanizmussal kapcsolódott szükségszerűen össze, akkor is, ha helyenként bizonyos dialektikus elemek ezekben a filozófiai rendszerekben is megtalál- hatók.
    Hobbesnak filozófiájáról még annyit, hogy  ő is, mint  Descartes, igen nagy szerepet tulajdonít a mecha- nikának és a geometriának. Tudják, hogy Hobbes  az  euklidesi geometria  elolvasását élete egyik legna- gyobb eseményének tartotta és ő is igyekezett filozófiáját geometriai exaktsággal kifejteni. Persze, abszurd dolog filozófiai kérdéseket geometriai exaktsággal kifejteni, mert  a filozófia nemcsak mennyiségi viszonyo- kat tükröz vissza, mint a geometria, hanem sokkal bonyolultabb minőségi jelenségeket. Az, hogy Hobbes a geometriát tekintette  az exaktság és  a tudomány mintaképének, szintén azt mutatja, hogy az egész való- ságot visszavezethetőnek tartotta mennyiségi viszonyokra, amelyeket a geometria kifejezhet.
    Rátérek Hobbes társadalmi nézeteire, amelyek legalább olyan fontosak, mint természettudományos né- zetei, mert az egész újkori  társadalom-filozófiára  központi hatású volt. Hobbes az abszolút monarchiának
híve volt  és társadalom-filozófiájának kiindulópontja az abszolút monarchia igazolása. Hobbes azt állította, hogy az emberek régen  egy teljesen kaotikus, anarchikus  társadalmi állapotban éltek  ahol - mint kifejezte magát  - homo homini lupus (az ember embernek farkasa), az egyik ember arra törekedett, hogy a mási- két elrabolja, minden ember gyűlölte egymást, mint az állatvilágban, állati harc alakult ki az emberi társada-lomban is. Híres hobbesi kifejezés  bellum omnium contra omnes (mindenki harca mindenki ellen). Most azonban - mondta Hobbes - az embereknek eszükbe jutott a gondolat: nem lehetne-e jobban élni. Rájöttek arra, hogy  élhetnének egymással békességben is, ha lemondanának  u.n. természetjogukról, az az  arról, hogy mindenki csinálhat, amit akar. Összeültek tehát a régi társadalom emberei és társadalmi szerződést kötöttek egymással, amelyben  a társadalom minden egyes tagja lemondott a veleszületett természetjogá- ról  és azt  egyetlen emberre, az  állam  szuverén  képviselőjére, a királyra ruházta. A királynak tehát millió- szoros természetjoga van, mert minden ember  a királyra ruházta át  a maga természetjogát. A király tény- leg azt tehet, amit akar, mert szerződésileg  minden ember  megbízta ezzel. Az egyes emberek most már nem tehetik azt, amit akarnak, hanem csak azt, amit  a király akar, akire  ráruházták természetjogukat. Így alakult ki Hobbes szerint a polgári társadalom, az  a társadalom, amely lehetőséget ad az ember számára békés életmódjának kialakítására, amelynek tehát szükségszerűen a feje az abszolút uralkodó, mert szer- ződésileg az uralkodó kapta meg  minden ember  természetjogát. Felvetődik  Hobbes számára  a  kérdés: van-e joga az egyes embernek arra, hogy  a  társadalmi szerződést megszegje? Hobbes azt feleli, hogy a társadalmi szerződés felbonthatatlan, csak egyetlen eset van, amikor jogosult az egyes embernek a szer- ződéssel szembeni cselekvése: ha önéletét akarja megmenteni az abszolút monarchiával szemben, tehát ha az uralkodó az életére tör, akkor joga van felbontani a szerződést. Azonban csak az egyes embereknek van joguk ilyen esetben is felbontani a szerződést, szembe fordulni az uralkodóval, népeknek, tömegeknek kollektíven felbontani  a  szerződést  nem lehet. Ez annyit jelent, hogy  a  szerződéselmélettel  azt  igazolja Hobbes, hogy helytelen volt  a  Cromwell-féle forradalom, mert felbontott  egy szerződést, amelyet  nem  lehet felbontani, lenyakazott  egy uralkodót, akit  nem lehetett volna  lenyakazni. Hobbes szerződés-elméle- tével nyíltan kiállt az abszolút monarchia szentsége mellett és a forradalom ellen is.
    A  társadalmi szerződés-elmélet azonban  nem  emiatt  érdekes elsősorban, hanem  amiatt, ahogyan Hobbes a szerződés előtti  társadalmi állapotokat  leírja. Marx helyesen állapította meg, hogy Hobbes saját korának kapitalista viszonyait, amikor  az  ember valóban farkasa  az embernek, amikor mindenki harca fo- lyik mindenki ellen, vetítette  vissza  a  történelemelőtti időkbe, hogy  a  hobbesi  történelemelőtti idők  rajza zseniális tükröződése  a Hobbes korabeli kapitalizmus viszonyainak. Döntően fontos ez azért, mert ennek a társadalomnak a rajzában fejti ki Hobbes  az önzés, az egoizmus elméletét, amelynek az egész későbbi polgári társadalmi és erkölcsi elméletekre hatása van. Hobbes azt mondja, hogy a régi társadalmi korszak- ban minden ember  a  saját önzését követte. Saját önzésének követése  éppen azért, mert nem volt állam, mindig más emberek önzése ellen irányult és ezért értelmetlen volt. Mióta van állam  és van uralkodó, azó- ta is minden ember saját önzését követi, minden ember  született egoista, de éppen azért, mert van állam, minden embernek veleszületett egoizmusa  végső soron magának az államnak javát fogja szolgálni, tehát spontánul kövesse minden ember  saját érdekét, fütyüljön mindenki másra, mert azzal, hogy spontánul sa- ját érdekét követi, az egész társadalom, az egész állam érdekét fogja követni.
    Ez a burzsoá egoizmus-elméletnek első kifejtése, amely kétségkívül reálisan tükrözi  a kapitalista társa- dalom status quo-ját, ahol  a tőkések valóban saját egyéni gazdasági érdekeik követésekor spontánul vég- ső soron, szinte a hátuk mögött képviselték saját osztályérdekeiket. Az osztályérdek mint egy eredő jelenik meg az egyéni érdekek követése mögött. Persze, Hobbes  egoizmus-elmélete olyan burzsoáziának az el- mélete, amely nem készül forradalomra, csak gazdasági hatalmat akar  és nem politikait. Amennyiben po- litikai érdek kerül előtérbe, akkor kétségkívül módosítani kell azon a hobbesi elméleten, hogy minden ember saját hasznát követve, csak arra gondolva spontánul az egész érdekében fog hatni, hiszen mindenki tudja, -  még egy burzsoá számára is kétségtelen tény  -  hogy  az  osztály politikai érdekét követve nagyon sok- szor még bizonyos egyéni érdekről is  le kell mondani. Ha az osztály érdeke háború folytatása, akkor néha egyes burzsoá saját gazdasági helyzetéből veszít is, ha osztályának érdeke ezt vagy azt kivánja.
    Biztosan tudják, hogy  Adam Smith  teljes egészében ökonómiai alapjává tette  a hobbesi önzéselméle- tét. Etikájában ugyan elveti, de  közgazdaságtani alapelvévé teszi  az  önzéselméletet, abból indul ki, hogy minden ember saját hasznát keresi  és  ez végső soron  az  egész hasznára van. Itt megint arról van szó, hogy Hobbes egy évszázaddal korábban kifejtett egy tételt, amit a szaktudomány később tükrözött.
    Hobbes önzéselméletét rendkívül heves vita követte az angol közvéleményben és úgyszólván évszáza- dokon keresztül folyt a vita az  egoizmus és az  altruizmus elmélete között. Mindkettő ebben a formában kétségkívül burzsoá elv, a burzsoázia tudatának tükröződése a filozófiában, de meg kell mondani, hogy az altruizmus szemforgató elv volt, tagadta  a burzsoá társadalom ellentmondásait, míg az egoizmus elve ő- szinte kifejeződése volt annak, hogy az ellentmondások tényleg megvannak a polgári társadalomban, en- nek ellenére az egoizmus-elv a polgári társadalom igenlése volt.
   A hobbesi egoizmus elméletet  Mandeville  fejlesztette tovább és bővítette ki  «Történet a méhekről»  című költeményében és a költeményhez fűződő elvi magyarázatokban. Különben  Mandeville-t  «kávéházi Hobbesnek» nevezték, mert kávéházakban népszerűsítette az elvont hobbesi gondolatmenetet.







─────────────
[1.] A buddhizmus általános és alapfelfogása szerint nem létezik valós Én (ego) és nincsen atman sem. A jelenség- világ  egy kauzális (ok-okozati) univerzum, és az ember is része ennek, így az emberi Én is kauzális -Én. A szánkhja ind ortodox darsana (iskola) szerint a jelenségvilág a "prakriti tánca" és a "prakriti-énnel"  való téves önazonosítás kö- vetkeztében különböző fokozatokban mutatkozik meg  az emberi érzékek számára, sőt  az ember és  az emberi érzé- kek, az érzékelés is prakriti, minden manifeszt  és  nem manifeszt, de elgondolt  jelenség  és lehetőségi lét és annak abszolút omnipotens formája, ami szintén nem azonos a purusával, az én független princípiumával.
    Arisztotelész ontológiai felfogása *szerint, a jelenség anyag és forma, itt esetünkben a forma princípiuma vagyis kissé platonikusabban a hajó ideája az amit az ember megvalósít a hajó kijavításával, kicserélésével, megépítésével az idea nem változik, vagy állandóbb, mint az anyag.
* Turay leírja, hogy az élőlény elveszíti a formáját, amikor elpusztul. A következetes hülemorfizmus alapján, ami nem csak arisztotelészi, hanem  szánkhja alapú is, fel kell tenni, hogy  az  élőlény  nem csak  a formáját veszíti el, hanem ami lényegesebb: az anyag ontológiai princípiumát, ami valójában  a  lehetőségi lét. Ennek alapján  az élettelen anyag nem más, mint puszta forma - lehetőségi lét nélkül, így a szánkhja és Arisztotelész hülemorfizmusa az élő anyagra vo- natkozó észrevétel. Fontos kiigazítani, hogy az anyag, mint princípium Arisztotelésznél és az ind szánkhja irányzatban (avjakta) vagy Hamvas Béla nézeteiben is a prima materia, a nem manifeszt teremtő omnipotencialitás.



Kapcsolódó oldalak:
Filozófiatörténet - Thomas Hobbes (1588-1679) - 1.rész   tartarossz.blog