A következő címkéjű bejegyzések mutatása: poloska. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: poloska. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 5., vasárnap

Gondolatnapló - Summa summarum


Budapest, Bartók Béla út 1997.02.05 (délután 16-17h) forrás: lomtalanítás

                                               

A Karczag-villa a tulajdonosváltást követően még valahogy nem akar megújulni, mondhatni minden a régi. A jog egyik magyar abszurdja lenne, ha XII.kerületi lakosként nem kirándulhatnék erre (a saját kerület-emben). Amiről eddig nem írtam, hogy miután szabad lettem, mint a madár azóta sokfelé megfordultam, mostanában például a Ligetvédők táborát is erősítettem. Én magam nem vagyok híve annyira a pacifista ellenállásnak, stratégiailag jobbnak látnám, ha a fák védelme körül kialakult erőtér kvázi félkatonai kiképzőtáborrá alakulna. Egy olyan hely, ahol reggel a magyar himnusz csengene fel egybekötve a katonai zászlófelvonással., utána pedig a ligetvédők hajnali futóedzést tarthatnának terepszínű álcaruhákban, majd kiképzett keleti tanoktól bölcselő mesterektől tanult önvédelmi szakemberek (például a koreai hapkido vagy az aikido vagy a karate) folytatnák a továbbképzést. Mellesleg utoljára ilyen finom indiai vegán lencsét Schmitt Pál  regnálása idején ettem, mint a Városligetben (ezért is érdemes tüntetni, sőt egy-egy tüntetésen az elfogyasztott ételt akár 1-5 ig terjedő intervallumban kiértékelni, mindezeket tekintve azért nem vált belőlem gasztronauta); nos akkor is sátoroztak, csak akkor a Sándor-palota volt a célpontja a Hungary Occupy Wall Street Mozgalomnak, persze nincs ilyen, de mégis van. Akkor a tüntetéssorozat az államfő lemondásával végződött, itt valószínűleg falültetéssel fog. Ami Zuglóban fontos és jelentős helyszín számomra, azt is sorra bejártam és meglátogattam, így az Erzsébet királyné útja 11-es szám a "Hamvas Béla centrum", aztán a Korong utca, ami az "április 11" fedőnevet viseli  is szellemi sétáim központi szakrális célpontja és centruma volt, és zuglói zarándoklataim folytonosak azóta is. Annak idején én voltam az egyik ember, aki A Város Mindenkié csoportnak jeleztem a facebookon, hogy a Papcsák-féle kunyhórombolás nem volt jogszerű, mivel az a terület ahová a buldózerek betörtek, valójában nem a zuglói önkormányzaté, hanem a MÁV területe és a Galaxis útikalauzt  még nem is említettem . A hajléktalanok - talán tapasztalati tudás - de jobban tudták, mint azok akik velük szemben eljártak, hogy hova lehet menedék kunyhót építeni, amit ne mrombolnak le másnap. Zuglóban megszüntek ezek a problémák, mert azóta szerencsére Zuglónak lett egy szociális ügyekre jobban odafigyelő   polgármestere, Karácsony Gergely - a zuglóiak mondják is, hogy "nekik legalább karácsonyuk van". A minap a Moszkva téren egy kertészeti szakboltban műanyag és sorozatgyártott kerti baglyot láttam, ami egyértelműen Pallas Athénéra utalt, nekem nincs kertem, de a Városliget az egyik kertem, így mindenképpen megvásárolom és kiállítom. Az, hogy a Városligeten változtatni akarnak, az összefügg a Moszkva téren történt változásokkal is. Magát a környezetet akarják úgy megváltozatni, hogy a felsőbb osztályok is maguknak érezzék a területet, ezt persze lehet kisajátításként is érzékelni, vagy valamiféle nagypolgári expanziónak, amely számukra azt jelenti, hogy a szent társadalom alacsonyabb rétegei által eddig sötétnek és kisajátítottnak vélt területetenn a konkvisztádor reflex automatizmusa szerint a keresztjeiket felállítják és véghezviszik a rombolást és építést. Nyilván azért konkvisztádor reflexek ezek, mert spanyoljaink az újvilágban ugyanígy viselkedtek amikor félelmükben és riadalmukban a sötét dzsungelek határára kereszteket állítottak, tehát a szimbólumoknak és az épületeknek is van egyfajta társadalmi expanziója, de akár a stadionállításnak is egyfajta szimbólikus üzenete. A Bosnyák tér után 150 méterrel kikiáltottam a proletárdiktatúrát is egy heineken sörrel a kezemben, ennek történelmi jelentősége legalább olyan súlyú, mint Borbély úr Apostoli Magyar Királysága. Valójában ezzel a gesztussal részemről egyfajta ellenerőt generáltam Zugló védelmében, hogy a burzsoázia és a szabadkőmüvesek titkos céljai ne valósulhassanak meg ezen a területen. Az ilyenfajta invokáció nagyon jelentős és komoly szakrális cselekmény, kivülállóként értelmezve egy magában beszélő őrült alkotmányának látszik de mégsem az. Az ősök szelleme éppúgy jelen volt Kádár életében, mint a jelenlegi vezetők árnyékszemélyiségében, mivel az szellem. Ez származástól, ideológiától teljesen független manifesztum, ez valójában és más megközelítésben a géniusz is, az öt géniusz amiről Hamvas Béla egy nagyszerű esszét írt, vagy Carl Gustav Jung a Föld és Lélek című zseniális munkájában megemlít. Az már egy másik kérdés, hogy előfeltevése ennek az, hogy ezen feltevés szerint maga az éghajlat, a táj az, vagy a terület szelleme, ami létrehozza a specifikusan magyart itt a Kárpát-medencében vagy az indiánt Észak-Amerikában, amiről Jung írt vagyis valójában ide mindig is magyarok születnek vagy aki idevándorolnak migránsként generációk elteltével valójában átalakulnak magyarrá. Az én migránspártiságom egyik oszlopa ez a hipotézis, tehát nem holmi dilettantizmus. Miután a ligetek embere lettem a Vérmezőn a napokban 12 első látásra talán pakisztáni állampolgárt észleltem, akik délről észak felé , mint a madarak nagy hátizsákokkal vándoroltak, vándoroltak mögöttük talán egy japán turistacsoport tévedt le ide a Budai Várból. A Városmajor környékén két arab migránst is detektáltam, akik elégedetten egy valójában kissé testesebb fiatal magyar nő alakját és formáját csettintették. A Vérmezőn elvégeztem a könnyű dolgomat is, ahogyan azt tankönyveiben a közterületen vizelések koronázatlan királya és nagymesetre a Bábolnai Környezetbiológiai Központ egykori patkányirtó alkalmazottja, a nagy Szeles tanította. A WC tulajdonképpen szennyezi a környezetet és Józsa Péter Pál az ultradextrokonzervativ és royalista , tradicionalista Pannon Frontban írt is anno 20 évvel ezelőtt egy szösszenetet, a csatornacivilizáció címkéjén talán megtalálható valami egymilliárd kínait említett, hogy azok egyszerre fognak vizelni és szökőár lesz, ez a kínaiakra nézve maximálisan udvariatlanság volt szerintem. Oszlopos  tagja lettem a zuglói lomtalanításnak is, és új tulajdonosa az Állítsátok meg a világot ! Ki akarok szállni. című könyvnek, ami egy idézetgyűjtemény. Megtaláltam benne az optimista pontos definicióját : "optimista az, aki azt hiszi, hogy a légy a szobában a kijáratot keresi." (George Jean Nathan amerikai kritikus), egy másik bölcs könyvben azt olvastam: hogy nem lehet minden rendőr mellé egy embert állítani. Időközben a mezei poloska tenyésztéssel is leálltam, sikerült a környéket betelepítenem velük, mostmár a drasztikusabb kitelepítés okán nem szaporodnak és biológiai felfedezést is tettem. Rájöttem, hogy amit eddig két különálló fajnak gondoltak a zöld és a barna poloska valójában egy. Ezek a kis állatok ugyanis vedlenek, amikor a rombusz alaku fehér (1cm nagyságú) sejtkaptárakból kikelnek aprók és feketék, aztán kikerekednek, gömb alakúak és pöttyösek, majd elkezdenek szögletesedni és amikor elérik a szögletesedés végpontját (ilyenkor leginkább alakjuk egy amerikai katonai repülőgépre, a lopakodóra emlékeztet), akkor zölddé vedlenek, majd miután áttelelnek és ez a hipotézisem (amiért legkevesebb Nobel-díj járna) elérik az egy éves kort kb. akkor levedlik a zöldet is és végső alakjuk a barna lesz. Olaszországban például zöld mezei poloskával nem is találkoztam. A hipotézis egyetlen gyenge pontja, hogy levedlett zöld rovarpáncélt sehol sem találtam, ha találok a rovartani intézetbe fogok berontani meztelenül egy heuréka felkiáltással, ugyanis nyilván a kiváló természettudósok nem tartottak háziállatként mezei poloskákat, ezért tévedésből két különböző fajt láttak ami valójában egy. Azt már felvetettem korábban is, hogy szabályos hatszög alakjában petéznek, hasonlóan a méhkaptárakhoz, egyesek úgy gondolták, hogy a hatszög evolúciós szempontból a legideálisabb, mert a fészek a legkisebb területetet foglalja, kevesebbet mintha kör volna. A világegyetem tehát spórol, spóroljunk mi is, ha van miből.

2015. december 20., vasárnap

Gondolatnapló - Poloskabúcsúztató post


Fotó forrása: Magyar Kártevőirtók Országos Szövetsége



Egy mezei poloskával kevesebb. Csend van. Zöld fény. Világklasszis volt pedig. Nem volt zöld, inkább „barbár"-zöld tank-zöld, pontosan olyan színe volt mint a basilianoi kisváros pályaudvarának várójában zengő olasz poloskáké. Igen, most azokról a "meta"-poloskákról van szó, amelyek éjjel terrorizáltak minket és emiatt nem is csöveztünk a pályaudvaron, hanem az utolsó suzukiban próbáltam meg én is elaludni. Persze azok háromszor nagyobbak voltak a közép-kelet európai példányoknál, több a napfény a mediterraneumban és a táplálék. A kaszás stílszerűen a kaszáspók bősz alakját felvéve végzett vele. Leszakított póknyál tekereg,  a párkány felől alkonyi fények. Bogártest a szemetesben. Nem rezeg többet. Oszáma bin Láden a hullámsírban. Marad a méreg. Béke van. A kitinpáncél sem óv a haláltól. Átfúrják a rideg csápok, a fúriák a szent oldalát is. Gonosz világban éltél. Hárman maradtatok a hibuszkusz levelek között. Szentháromság sugárút, Szeged. Túlélitek ezt a telet. A led égő nem égeti meg az apró rovarokat és bogarakat, nem okoz negatív karmát. Ezért a led égő használata ajánlott nekünk éjjel virrasztó baglyoknak és harcos élőlény védőknek szintúgy. Valamire való verset egyébként is csak hajnal 2 óra körül lehet lekopogni. Reggel reménytelen minden morze-jel. A csend Osho szerint a legfontosabb. A karma-szakértők pedig úgy vélekednek, hogy a máglyahalálban pusztult rovar vagy bogár szelleme a kollektív tudattalanból bármikor újra támadhat, sőt leginkább akkor, amikor egyáltlán nem számítunk rá, és az igazak álmát aludnánk délig és ekkor az orvul kopogtató-csörtető postások alakjában jelenik meg a bogár bosszúja. Tehát a régi bölcsességnél a nép observationál nincs jobb:  „Ne ölj !” mert „ Aki kardot ránt, kard által vész" és aki csáprágóval támad csáprágóval hal - vállalj felelősséget a mezei poloskák sorsáért is. Véget kell vetni annak a magyar mentalitásnak, vagy mentális nemzeti betegségnek, hogy a poloskát leütjük,az egereket megmérgezzük mert megízlelte a ropogós szent bibliánkat és a vakondot agyoncsapjuk pusztán szankcióként, mert elrágta a kerti növények gyökerét. Békén kell hagyni a vakondot, mivel minden élőlénynek egyedi sorsa és isteni küldetése van és azért is mert a vakond Jézus Krisztus leghűbb tanítványa és jóval magasabbrendűbb szerveződése az élő anyagnak nálunk, hitvány embereknél. Ajánlott olvasmány Békés Pál: A bogárnak mindegy. Nem olvastam még én sem, csak a Lakótelepi mítoszokat a szerzőtől.
Csapágyas vagy öcsi? A mezei poloska légi-navigációja az értő természetfigyelők véleménye szerint sem mondható tökéletesnek, ezért egyre ritkább az, amikor a végzet lámpa alakját felvéve sikerrel okozná a bogár végzetét. A bogárfaj él. Pár pentaméterrel odább: fákra suhantak a fényes idők. Könnyű kilégzés. Nem lehet lelkiismeretfurdalás nélkül még hagymát sem falni, főként ha a szemed előtt történik meg az élet-csoda és látod, kihajott a növényből már az életsarja, pedig se föld, se fény csak életakarat. Vakfonál. Kérdés, hogyan bánunk ezzel az életakarattal. A szikhek legnagyobb mártír-hőse és harcosa Baba Dip Singh is, amikor egy afgán karddal levágta a fejét, azt a hóna alá csapta a legenda szerint és amíg volt szusz volt benne élet kaszabolt és harcolt a feje nélkül is, rettenetes, majd az Amritszári Szent-tónál lehanyatlott és halta a hősi halált. Életenergia-meditáció. Az élő anyag feletti meditáció. Emancipált nők lázadása, én már csak egy kávét kérek. Nem eszek ma hagymát. Lenyalom a sót a tányérról és lefekszek. Egyedül vagyok és este van, ilyenkor nem püffedt az arcom, más ilyenkor a májával birkózik egy kocsmában. Tudom, hogy böjtölni kéne. Török a basa. Zsírcivilizáció a miénk. Jönnek a vélemény terroristák, jönnek a telecomtól, senki se pisszen. Spiró György parafrázis persze, nesztek hogy az. Írtam egy Illyés Gyula parafrázist is, a vers címe: Hol szakítás van. Már mindent megírtak, azoknak a legrosszabb akik késve érkeznek, ők nem kalandozhatnak az aranygyapjú-díjért. Azoknak is rossz, akik későn serdülnek, őket elnyomják a gyermekzsarnokok, a saját korosztály. Vigyázni kell a ragadozóval, fogamzásgátló tabelttákkal, a szaporodással is pusztítja a többi élőlényt, falafel? felfalafel? Ha én hír volnék, mindig hír maradnék vagy ellenkező fanatizmus, Kányádi Sándor "fán füttyentő rigónak". Rigók zakatolnak, harcolnak és ölnek egy rigóért a sitten Sándorházán, és az origóért is harc folyik, Jézus és a Sátán el akarják érni az archimédészi pontot, ami nincs. Nem leszünk harmat. Isten veled szent poloska. Találkozunk a Sztüxnél, 4 fényév múlva.

2012. január 28., szombat

Összefoglaló - A poloskák visszatért(ek)

Ez futrinka jellegű, ilyent ölt meg a rohadt kaszás pók
pedig címlapos példány egy kicsit hasonlít a tévesen suszterbogárnak nevezett
költőverő vagy verőköltő bodobácshoz, azaz a bogár, amelyik állandóan koituszban van.


Miután Um-napistit, Magyarország első rajtszámú őshonos, büdösbence poloskáját egy verőfényes májusi napon visszaengedtem őshazájába, a fák és a levelek örök és boldog világába, nem is sejtettem volna, hogy az idei télen újabb idegenek érkeznek, csapódnak be hozzánk egy távoli univerzumból. Az idegenek az ufókhoz hasonlóan zöldek, de nem ufók, hanem poloskák. Az ablak belső párkányán vertek tanyát, - kiváló panoráma egyébként, a Szent Pilistől egészen a Gellért hegyig belátható "a térkép e táj" - és ahonnan egy pókot is kénytelen voltam fülpiszkálóból és borsmenta olajból összeállított minifáklyával kifüstölni miattuk egy gazdasági kormány és világválság kellős közepén. Mivel Protont az utolsó pillanatban pöcköltem le, az alattomos szörnyeteg hálójába volt már tekeredve és az ép kirontott rá, a kis geci, tiszta Bergman film, gyön a pók és skizofrénia és elidegenedés és kapitalizmus, ez van. Isteni szerencse, hogy pont, abban a pillanatban észrevettem. Mi van, ha nem délelőtt 11 órakor ébredek a munkanélküliek és dologtalanok kellemes nyugalmával. Aki egy protont ment meg, az az egész világot menti meg.
Az egyik kaszás pók már egy futrinkaszerű bodobácsot átküldött a másvilágra, azt amelyik a kaktuszon telelt át volna és afrikai pszichedelikus pajzsra hasonlított a páncélzata is. Proton viszont marha szerencsés volt.
Elektront a másik szobából importáltam, ahol a kibaszott pókok már egy mezei poloskát felszívtak. Így most ketten vannak a párkányon, paradicsomot vágtam föl és vettem szőlőt is, és néhány almaszelet veszi körbe a poloskák számára kialakított átmeneti űrbázist. A poloskák, mint írtam már, szívószállal táplálkoznak olyanok mint mi, csak nekik hozzájuk nőtt a szívószáljuk, így csak a hasuk alá tudják hajlítani. Nekünk embereknek nem volt olyan létfontosságú, ezért nem alakult ki a gyümölcsszipka, de valamikor előző életünkben mi is poloskák voltunk. Ez az érdekes élőlény, amikor közvetlen veszélyt tapasztal, jobbra-balra "táncol" robotszerűen szakaszosan, akkor tapasztaltam ezt, amikor kiszabadítottam Protont egy pókhálóból, de szerencsére abban nem volt pók, mert nem minden hálóban van pók, a pókok ugyanis dögledeznek. Főleg azok a fajták, amelyek hálóhoz vannak kötve. A kaszás pók annyiból cselesebb, hogy az bármikor átvált egy másik hálóra. Garaczi László egy novellájában olvastam a libidópartizánokról, ezek a férfiak a strandon úgy ismerkednek, hogy kivisznek vagy tíz törölközőt és mindegyiket egyedül napozó vagy magányosnak látszó hölgyek közelébe terítik le, így sokszorozva esélyeiket a reprodukcióra.

2011. február 10., csütörtök

A mezei poloska hivatalos tápláléka*


Fontos kiegészítés, hogy a mezei poloska genocídiumot is megelőzzük,
egy teljesen ártalmatlan élőlényről van szó.

Mit tegyünk, és mit ne tegyünk, ha poloska van a lakásunkban?
A fórumokon már a IV-XV.kerületi önkormányzat elhatárolódott az utóbbi években tapasztalható külvárosi mezei poloska invázióval kapcsolatban, -több faj is feltűnt, és hazánkba megérkezett az új pöttyös keleti faj, ami fenyőmaggal és embervérrel táplálkozik (rasszisták figyelmébe ajánlanám, mivel az őshonos poloska fajta a büdösbence talán veszélyeztetve van !!!)- mondván és kinyilatkoztatván nem az ő hatáskörük a mezei poloska döglesztés, így tehát az ANTSZ-hez és poloskapusztító brigádaihoz kell bizalommal fordulnunk, (a kormány a helyén van ne aggódjanak) addig is amíg lakásunkban van a szörnyeteg és gázálarcban forgolódunk az ágyunkban bízzunk az Úr Jézus Krisztus ÁNTSZ fertőtlenítő és megváltó kegyelmében. Ámen.
Pista egyébként jól van, néha nekicsapódott az ablaknak, a múltkori földrengés nem rázta fel téli álmából, a legutóbbi fergetes..... miatt azonban sajnos felébredt és újra rágni kezdte a hibiszkusz friss hajtásait. Talán a hirtelen enyhülés miatt tévedt meg, igyekeztem visszailleszteni a levelek közé, de mindig előjött. Tavaszig megpróbálom életben tartani és ha lehet jó kondícióban újra a harctérre küldeni.
Most megyek a Tescóba téliszalámit lopni és lopok neki egy paradicsomot is.
Aki olvasta Sibi király legendáját, és a Fehérlófia történetet, az tudja, hogy kötelessége akár a saját húsával is táplálni a poloskát. Sibi király Buddha előző inkarnálódása volt. Sibivel az önfeláldozás végzett, Buddhával a gombapaprikás.
Békésebb megoldás a poloskával szemben, különösen téli hónapokban
Alias Pista, aki egyébként pontosan az őshonos magyar fajta a büdösbencék rendjének képviselője - a rémhírek ellenére nem vérszívó, hanem vegán és növényi nedvekkel táplálkozik és köszöni az aggódó magyarok leveleit, egészen jó állapotban van, a paradicsommal való itetés bevált. Szívószervével órákig emészti táplálékát a földi paradicsomot és végre nem röpköd keresztül és kasul a szobában.
A magyar mentalitásra jellemző, hogy még a poloska szakértő tudósok is arról értekeznek, hogy hogyan kell elpusztítani a poloskát és nem arról, hogy mivel táplálhatjuk és tarthatjuk életben.
Jó pár évvel ezelőtt rendült meg a hitem a magyarságban, egy kb. 10-12 cm hosszúságú, sárga-fekete óriásdarázs berepült az indulásra várakozó  7-es busz egyik elhúzott ablakán, a Bosnyák téri végállomásnál, és az üveg belső felületén láthatóan megpihent, amire egy öregember azonnal előkotorászott  egy papírzsebkendőt, ügyesen elkapta ahelyett, hogy a nyáron nyitott buszablak felé kiterelte volna, 2 cm távolságra, nemes egyszerűséggel összeroppantotta, majd elégedetten hátradőlt az ülésén. Kösz zsebkendős öreg. A Magyarországi Dzsaina Közösség felháborodott, miután értesítettem őket az óriásdarázs tragikus elpusztulásáról.  (Magyarországon mellesleg nincs is dzsaina közösség, mielőtt bárki kötekedne, de zsebkendős öregből azért mindig találunk még egy-két agresszív példányt)
Itt  sem olvashattok már a dzsainizmusról:

Hindu tanra - Dzsaina ganák