A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Svábhegy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Svábhegy. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. december 10., szerda

A COPILOT LÁTVÁNYTERVE A KARCZAG-VILLA MEGMENTÉSÉRE



























A XII.kerületben található Hild József tervezte Karczag-villa jelenleg eladó. A felújítására a beharangozott hírek ellenére nem került sor, továbbra is sorsára van hagyatva ez a nagyszerű klasszicista villaépület a Diana utcában. Hozzá kell tenni:  a szocializmus alatt kétszer is felújították a villát (az 1960-as évek magasságában)

Megkértem copilot mestert, hogy készítsen egy látványtervet és a mediterrán jellegű kertben helyezze el annak egyik központi helyén Diana (Artemisz) istennő szobrát a kedvelt szarvasával. Kisebb hiba csúszott a generált képbe, hiszen nem jón hanem korinthoszi oszlopos ez az épület. 

Dianával kapcsolatban tematikába került James G. Frazer Aranyág című vallásetnológiai munkája, amely feltehetően alapot biztosított vö. Sigmund Freud vallással kapcsolatos eredet-teóriáihoz is.  Diana kultuszának meghonosítása az ókori Rómában Servius Tullius vallási reformjának a következménye Gesztelyi Tamás ókortörténész alapján. A kultusz központi helye Ariciában volt, a Nemi-tó partján (a tavat Diana tükrének is nevezik). A szentély egy szent ligetben volt megtalálható és a papja a rex nemorensis, úgy került hivatalába, ha letörte az "aranyágat"[1.] az őrzött liget egy fájának ágát, ezt azonban csak élete árán szerezhette meg az elődjétől, aki éberen őrizte az aranyágat.(valamelyik római császár még viccelődött is azon, hogy már túl sokáig van ez a jelenlegi papja az ariciai szentélynek, aki sokmindenkit legyőzőtt az élet-halál harcban és küldjenek rá több fegyveres embert éjszaka).

A magyar népmesei hagyomány emlékeim szerint nagyon hasonló kultusz fragmentumait őrzi - ott is az éberség és az aranyalma leszakításának a próbája található meg. Ami a szarvasokkal kapcsolatos vallási nézeteket illeti és a magyar eredetmítoszhoz érintőlegesen nagyon hasonló motívum, a Mahábháratában Pandu fiai egy ezüstszarvast vesznek üldözőbe.

──────────────
[1.]  Az Aeneas-mítosz más összefüggésben, de szintén egy aranyág motívummal kapcsolatos:  "A Sibylla ellátta tanácsokkal. Valahol az erdő mélyén egy aranyág rejtőzködik, ezt kell megtalálni mindenekelőtt, mert az alvilág királynéja, Proserpina ezt várja ajándékba az érkezőtől. S ha leszakítják a fáról, nő helyére másik, ugyancsak aranyból, de leszakítani nem tudja más, csak akit a Végzet szólít." (idézet forrása: RÓMAIKOR weboldal)

Szarvas-tematikában könyvajánló:

2016. december 30., péntek

Gondolatnapló - Az év utolsó kirándulása (cargo-kultusz)

                                                                
Padre Pio (Istenhegyi Szent László Plébániatemplom)




Miután karácsonykor találkoztam egy angollal, aki  -1/ -2 celsius fokban jógázott - és egy hajléktalannal aki egyáltalán nem jógázott,  sőt nem is beszélt, de az is lehet, hogy már nem is élt, úgy véltem és döntöttem - a sikertelen első kísérlet után - ismét megpróbálom a XII.kerületet elfoglalni. Hasonló taktikát választottam mint a törökök anno 1541-ben, sétálónak, kirándulónak álcáztam magam, de egy herkules típusú csehszlo -vák gyártmányú 3kg-os papagájfogót azért a biztonság kedvéért a hátizsákba csúsztattam még az indulás előtt. Erre az ellenállás leküzdése miatt volt szükségem, legalább is a tárgyalás jegyzőkönyve szerint én magam állítottam ilyet, szerintem meg a bíróság állította azért, hogy én mégiscsak állítsak ilyet, miközben nem állítottam ilyet. Biegelbauer Pál a fényadást eszköztelen gyógyításként írta le, én ellenben úgy gondolom és szerintem igen helyesen vélem, a gyógyítást egy ultramaterializmustól szenvedő pokoli világban csakis olyan tárgyaktól várhatunk, amelyek szentek: például létezik a szent pénz (egyes szufi mesterek szerint a pénz csak egy darab papír, aminek viszont keringenie kell - in: A Vörös Sólyom sírjánál PAXTV). Az ezermesterek és a tízezermesterek is mindig hordanak maguknál valamilyen eszközt, mert ismerik egyrészt Murphy összes és az anyagmegmaradás és átalakulás törvényét is.Ősi őseim, akik bizonyára alexandriai görög matematikusok és filozófusok voltak bizonyára bólogatnának, ha azon legfőbb érvvel álltam volna a szókratészi koncepciós perben az állam szent törvényszéke elé, hogy a papagájfogó egy családi ezermester-attribútum. A papagájfogó-motiváció ebből következően és az előbb vázoltak alapján pedig nevetségesen egyszerű, a tárgyakkal amelyekkel az ősök javították egykoron meg újra és újra az elromlott világot márpediglen valamit kezdeni kell. Mivel nem tanultam ezermesternek és nem sajátítottam el az eszközök materiális-profánabbnak ugyanakkor egyáltalán nem lenézendő használatát, ezért egy időben ezoterikus-kiskalapácsot is hordtam a szütyőben vagy a mellényzsebemben. Tehát amit örököltem, az látszólag nem a tehetség a javításra,hanem az attribútum, a kiterjesztés (ami egyben proletár attribútum). Számomra ezek az eszközök elsődelgesen sámánikusak, bármennyire is úgy gondolná hitetlenkedve valaki, hogyan lehet egy harapófogó, egy kalapács avagy csak egy rozsdás herkules típusú 3kg-os papagájfogó sámáneszköz, hiszen ez olyan primitív animizmus lenne, hogy én a tárgyaknak élő erőt tulajdonítanék, manát. Az ilyen kijelentésekkel azért is kell vigyázni, mert könnyen elhurcolhatják az embert melanéziába vagy egyszercsak kihajítanak a civilizációból és a cargo-kultusz közepén találom magam. Térjünk vissza karácsonyhoz. Az angol udvarias volt, mint egy játszótéri fehér elefánt (nincsenek játszótéri fehérelefántok) a hüvelykujjával mutatta, hogy a hungaryk azok igen, persze nyilván ez csak egy gesztus volt, ő sem gondolhatta komolyan a magyarokról ezt, hiszen ez a fajta megveszekedett és ultramaterialista, egy részük pedig a rendszerváltástól számított időintervallumban hamar megkövéredő stróman-kulákká vagy húsevő növénnyé esetleg ukmukfukk burzsoá illuminati-sakálemberré vedlett a damaszkuszi úton. Azt pedig meg sem mertem említeni neki, hogyan is mertem volna, hogy a kor legnagyobb ateistái és szoba-ateistái is mind ebben az országban élnek, nem beszélve az igen veszélyes fülkeforradalmárokról és a metrikus C.Ö.F. Békemenetről, mitsem tud a Posta Imre által feltárt kubatov-gárdáról, a fideszhű savköpő bácsikról (ami már nevében is tautológia), és nem utolsósorban dr Kocsis Máté antiszociális körleveléről a józsefvárosiaknak.  Azt sem tudta az angol, hogy Magyarország és azon belül Józsefváros az a szeglete a világnak, a világ összes országai és régiói közül, de talán az egész univerzumban ahol a legtöb- bet költenek egy hajléktalanra. És a hajléktalan mit csinál?  Jókedvében elherdálja, lukas zoknira költi, koszos ruhákat vesz belőle és iszákossága révén aranyászok sörrészvényeket vásárol és szintúgy jókedvében aluminium seresdobozok után kukázik. Aztán ha megunja az itt létet, egy elhajlított elektromágneses Tesla-téren keresztül katapultál innen és meglép a józsefvárosiak jószándékával, pénzével. Azért át ne essünk a fehér elefánt túloldalára, ne itassanak egereket sem, a miniszterelnök úr tegnap is kijelentette, hogy nem tűri a lopást. Hajlamosak vagyunk az elkeseredésre, sokan manapság burzsujkeserűt isznak, míg mások akik mégtöbben vannak pedig proletárkeserűt vagy munkanélküli-keserűt. Egy orvosi kimutatás szerint egyáltalán nem kíméljük a májunkat. De miért kímélnénk az egyetlen szervünket az alkohol- barázdáktól, vagy alkoholgarázdáktól, amelyik túlél minket is, hiszen egy máj a tudomány jelen állása szerint minimum 130 000 évig képes kihúzni. Ha valaha is képesek leszünk egy másik bolygót meghódítani és tönkretenni, bizonyára az élő májak lesznek az elsők, akik majd akkor a nagy büszkeségben arra bolygóra lépnek, persze hajléktalanok már jóval előttünk ott fognak tanyázni, azok ugyanis tér és dimenzióváltók és azért álcázzák magukat humanoidoknak, hogy a bolygók szociális rendszerében állandó zárlatot okozzanak és eligyák az adófizetők pénzét. Ez a tevékenységük a Fidesz kormányra lépéséig D-notice volt.

Ha valaha is egymondatban le lehet majd írni, mi volt 2016. Nos: a lángoló metrók éve volt. 2017 pedig a lázadás éve lesz.  Éppen túl voltam a napi korláton végzett fekvőtámasz penzumon (ez egy nehezített fekvőtámasz-gyakorlat), amikor láttam, hogy az angol előbb sírsászana alakját veszi föl, később padmászanában ül - majd kobralégzést folytat, aztán jött a napüdvözlet - ezt nem hagyhattam szó nélkül. Arcátlanságnak tartom, ha valaki, amikor a tél hidege már sokakat elvitt a túlvilágra, egy szál pólóban azzal kérkedjen, hogy képes hőt (tapasz/tumó) fejleszteni aszkézissel és jógával. Akkor mi értelme van a Paks2 -nek? Mostantól nem fog senki villanyszámlát fizetni? Az is hallatlan, hogy az ember ilyen szinten  az élet és halál határán kell egzisztáljon ebben a szar rendszerben és azon kísérletezzen a leggazdaságosabb műkö- désén, fél életét mesterséges hibernációban áldozza fel és töltse csak azért, hogy egyáltalán életben tudjon maradni a ragadozók és strómanok földjén.

2012. november 4., vasárnap

Összefoglaló - Életmódfilozófia és a jógakönyv

Széchenyi kilátó

Ma még szép nap volt, az idő is jó, tegnap pedig erőltetett menetben felkapaszkodtam a Széchenyi kilátóhoz is, az igaz, hogy erőltetett menetről nem lehet szó. Egyedül képtelenség erőltetett menetben haladni. Az erőltetett menet fogalmát és gyakorlatát még Csorba Simon László futvafestő pszichoterapeutától tanultam meg. A sírsászana helyes végrehajtását szintén ő tanította az OPNI-ban. Ő alkalmazta az OPNI-ban, a betegek betegségből való kilábalásához. A futást is úgy tekintette, mint a láb általi gyógyulást, szó szerinti kilábalást. A betegség és egészség fogalmak azóta is változnak. Az én táplálkozásom pedig arra irányul, hogy a legegészségesebb táplálékokat fogyasszam. A legegészségesebb táplálékok, tápanyagok pedig mind afrodiziákumok elgondolásom és tapasztalataim szerint . Túlzás volna kijelenteni, hogy a labdarúgás, vagy a hosszútávfutás az én érrendszeremnek olyan jót tett volna. Annál inkább egészséges mozgás, sőt a legegészségesebb mozgásnak bizonyult például tegnap a Svábhegy megmászása. Talán a futás engem túl nyugodttá tesz, sportszívet csinál és jócskán 60/perc alá viszi a pulzusomat. Ahhoz pedig, hogy jól teljesítsünk fizikálisan és az életben és a szerelemben is, túl alacsony a 60/perc alatti pulzus. A diasztolés vérnyomás is hasonlóan hat, ha túl magas, akkor érdemes légzőgyakorlatokat is beiktatni. Régebben én is eljutottam a félmaratoniig, 27 km volt az, amit egyhuzamban le tudtam kocogni megállás nélkül. Havonta kétszer-háromszor Újpalotától elfutottam Hűvösvölgyig, a Moszkva téri szakaszt szerettem a legjobban, átszlalomozni a tömegen 14 km-rel a lábban. Mindig este kocogtam, esti ember vagyok a mai napig is, ilyenkor mélyülök el a gondolataimba, vetek számot az életemmel, leltározok. Ma is futnék, ha annyira egészségesnek tartanám a futást. Inkább úgy gondolom, hogy túlzott igénybevételnek teszi ki a szervezetet. A teljesítmény mánia még amatőr szinten is rovására mehet az egészségünknek. El kell ismernem, mert nem az én találmányom, hogy a hosszan tartó emelkedőkön való séta a legjótékonyabb hatású a vérkeringésre, kénytelen-kelletlen lépcsőkkel is találkoztam, mert azért mégiscsak a Svábhegyről van szó, de ha lehet a lépcső és emelkedő között választani, én mindig az emelkedőt ajánlanám. Magát a Széchenyi kilátót én azért kedvelem, ha lehet ilyet mondani, mert egy sztúpára hasonlít -  eredetileg a Városligetbe szánták és Ybl Miklós tervezte kút lett volna  A kilátónál megnéztem a felejtés kőpadját, én nevezem így, mert ha erre járok Thészeusz jut róla az eszembe és Heraklész. Thészeusz mítosz és a Fehérló fia mese között látható a hasonlóság. . Thészeusz legyőzi a vasbunkós Periphétészt (magy. Vasgyúró) Aztán a korinthoszi földszorosban bűnözői tevékenységet folytató gonosz Fanyűvő óriást is, a fenyőhajlító Pitüokamptészt. Természetesen megtörténik az alászállás is a mélységekbe, a labirintusban (labrüsz - bárd) Krétán. A görög-magyar párhuzamok okán érdemes lapozgatni Grandpierre K. Endre: Aranykincsek hulltak Hargitára c. könyvét.  Itthon folytattam Feuerstein Yoga Tradíció című könyvének tanulmányozását. Az oldalakkal nehezen haladok, mert lefekvés előtt szoktam lapozgatni, néha ki is jegyzetelek belőle, mert értelmetlennek tartom, ha jegyzetelés nélkül olvasnék el bármit is. Tény az, hogy igazán az első érdekes résznél tartok. A szent őrülteknél. Az előző fejezetben Jézus Magvető példázata villant be, mint párhuzam, mivel a guru-tanítvány viszony nagyon hasonló, a Siva-szanhitá megkülönböztet
4 féle tanítványt Dr. Georg Feuerstein szerint:
- gyenge gyakorlót (mridu)
- közepes (madhya)
- a kivételes (adhimátra)
- a rendkívüli (adhimátratama)
A szent őrültek fegyvere az, hogy megzavarják szokatlan viselkedésükkel a bevett vallási rituálét, ezáltal szerintem egyfajta vallás feletti szemléletmódot hoznak be ezekbe az elmerevült rendszerekbe.
Guru Nának (1469-1539)  गुरु नानक, a szikh vallás alapítója  is egy ilyen szent őrült volt. Nának guru a történet szerint Mekkában nem a szent Kába irányában hajolt le, ezért a felvigyázó ütlegelni kezdte:
- Miféle gyalázat ez? Hogyan fordulhatsz lábbal Isten háza felé?
- Fordítsd hát lábaimat abba az irányba ahol nincs Isten háza! - válaszolta Nának.

Szent őrülteknek tekintik a szufikat, az iszákos bektasi derviseket, akikre nem vonatkozik az iszlám alkohol tilalma, Feuerstein ír Szent Simonról, egy hatodik századi őrült keresztény szerzetesről, aki övére egy döglött kutyát kötött, és úgy ment keresztül a városon, ezzel figyelmeztette a híveket a szeretet és a bölcsességük hiányára. Többek között azt is megtudtam egyetemi jegyzeteim között kutatva, hogy a ramadán állítólag a manicheus böjt átvételéből eredt. Meg kell említenem azt is, hogy a könyv újfent rávilágított egy fontos összefüggésre, hogy azok az emberek, akik szellemi életet élnek, a környezetükre katalizátorként hatnak. Nem kell megszólalniuk sem, hiszen egyfajta energiamezőről van szó.

Felhasznált és ajánlott irodalom:
Görög regék (Budapest, 1976. Móra Ferenc Könyvkiadó)
India bölcsessége (Budapest, 1994. Gandhi Alapítvány - A Tan Kapuja Buddhista Főiskola)
Dr Georg Feuerstein: Yoga Tradíció I-II. (Budakeszi, 2001. Mandala-Véda Könyvkiadó)