A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kirándulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kirándulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. október 22., vasárnap

A REMETE-HEGY FŐBB BARLANGJAI (REMETESZŐLŐS)

Ősz a Remete-hegyen



























   A Remete-hegy jelentősebb barlangjait a wikipédia alapján próbáltam beazonosítani. Készítettem egy térképet a google.map és a Wikipédia koordináták alapján.  Évekkel ezelőtt én jártam már itt, akkor a Remete-barlangot hajléktalanok lakták, így nem akartam őket zavarni, sem pedig magánlaksértést elkövetni azzal, hogy bámészkodok a barlangban és környékén, mivel az én társadalmi felfogásom értelmében az az ő lakásuk volt - így tisztelve a személyes, védett szférához és lakhatáshoz való alapvető alapjogokat akkor a barlangtól jóval távolabb vágtam neki a barlangfelfedező túrának, találtam is egy barlangot, nagyon szűk kúszójárattal aminek a végét bevilágítva egy nagyon szabályos, szinte barlangot meghazudtoló függőleges teremfalat találtam, de mivel nagyon szűkült a járat, akkor nem mertem továbbkúszni és átpréselni magamat  odáig, mert egy veséig hatoló utolsó sziklaakadály elválasztott ettől. Sajnos újra nem tudtam már megtalálni ezt a rejtélyes helyet, amire egészen véletlenül bukkantam rá, talán még avart is kapartam és ástam hozzá. Elég nagy a mészkövek eróziója is itt, így az se kizárt hogy eltömődött az a járat rég és ezért nem találok már rá, bár eredeti célom ez volt, egy bizonyos: egyelőre nem találtam hasonlót, bár még nem minden barlangra néztem rá - újfent és mondhatni az én valós képzeteim vagy téves képzeteim szerint az a barlang akkor olyan rendkívüli misztikus benyomást keltett bennem, mintha az egyrészt mesterségesen lett volna kialakítva, másrészt túlzott képzelőerőmnek és Szántai Lajos pálosokról vallott nézeteinek befolyásának köszönhetően is egyfajta beavató barlangot láttam benne (ez az asszociáció nem is meglepő egy olyan helyen, ahol a korábban a rangidős remete a Thébai Remete Szent Pálról elnevezett patak futott és csak később lett Ördög-ároknak átnevezve). Thébai Remete Szent Pálról feljegyezték, ha jól tudom, hogy a legenda szerint krokodilon állva szörfölt át néha a Níluson. Tekintve a nem messze található keresztény zarándokhelyet, az itteni csodás gyógyulásokról a hálaadó táblákat a templom falán tehát Máriaremetét és amely terület "deszakralizálódva" egy új Mindszenty-szoborral avatva már a "habsburgok védnöksége alatt áll", mert a bíborosról írott tájékoztató és őt méltató prospektusban az egyik cikk alatt Habsburg-Lotharingiai Eduard neve olvasható. Én a kiegyezés után ennyi évvel nem is akarom felszítani ezzel a régi, történelmi ellentéteket. Szent Imre herceg szobrát ismeretlenek megrongálták, a hármat mutató kézfejét letörték, érdekes, hogy pont ugyanez kézjel az amit Molnár F. Árpád echelon-tanú is sokszor használ és az általa alapított Hírháttér Multimédia munkatársai is, A jel egyben nemcsak keresztényi, hanem  akár Neptun és Siva szigonyára is emlékeztető ősi egyetemes-szimbólum, A félig börtönben íródott és Hamvas Bélára hivatkozó tanulmányomban, ami Hüpnoszra és Thanatoszra valamint az elérhető emberi tudatállapotok hármasságára utal és egyben a negyedikre, ami a turiyam - a legfölsőbb, amit a hinduk egyben az OM hangalakjának részeként is: sabda-brahmanként értelmeznek és csak különös erőfeszítések árán érik el (aszkézis, jóga, yama-niyama, kender) Nem örülök neki, hogy a Mindszenty-kultusszal és szoborral a Szent György-kvalitású és szimbólumú leánymentő szent királyunk Szent László és a tisztaéletű Szent Imre herceg közé ilyen aktuálpolitikai lehúzó erő keveredett (bele lehet kötni persze Szent Lászlóba is, hiszen királyi legitimitás kérdésében Salamonnal szemben mind testvére Géza és ő is ellenkirálynak számított). Tény az, hogy a templom parkjának bejáratánál is valaki dúlt, úgy láttam a park főkapuja melletti két kiskerítést valaki alaposan szétverte, csak bízom benne, hogy nem a súlyos élelmiszerinfláció indította el útjára a haragvó démont valakiben.
    Ami a hely gyógyító és misztikus erejét illeti, nekem nyilván meggyőződésem, hogy az az innen közel 1 kilométerre található Remete-szurdok barlangjainak köszönhető áldásos kisugárzás, ahogy a görög hagyomány szerint Aszklépiosz kultusza Epidauroszban az inkubációban való gyógyítás is szent barlangokban zajlott. De ez örök téma nálam, hiszen keresztény változata az inkubációnak Szent Kozma és Szent Damján hagyománya Konstantinápolyban. Maga a Mária-kegykép, ami a templom oltára mögött egy műanyag fán lóg, és amibe a városi legenda szerint az eredeti kőrisfa is bele van habarcsolva, ahol a Mária-jelenés történt, története szerint egy időben nem is itt, hanem az innen nem is olyan messze található 3-4 km-re található Gercse-templomban volt megtalálható.

A Remete-hegy főbb barlangjainak elhelyezkedése


Ami a csodák világát illeti, betévedtem az MVSZ épületébe (a kétkötetes Arvisurától meg akartam minél előbb szabadulni), amit én nem tartottam soha sámánizmussal összekapcsolható autentikus könyvnek és itt véletlenül a portánál megtaláltam  - a sajnos már nem létező Zenit tévén többször karácsony előtt leadott Csodatévő című, igen emelkedett filmben megjelenített gyógyítóról, (aki valós személy volt) - egy prospektust. Nem árulok el nagy titkot vele, hogy Bruno Gröningről van szó. Akik foglalkoztak egy kicsit a kérdéssel, általában észreveszik, hogy egyes fotókon mintha Gröningnek golyvája volna, úgy meg van dagadva a pajzsmirigye. Egy kisebb netes kutakodás után kiderült, hogy nem golyváról van szó, hanem amikor Brunó Gröning emberek közé ment gyógyítani, akkor a pajzsmirigye rendellenes módon, mintha golyvája lett volna megduzzadt és amint ezt a tevékenységét abbahagyta visszaállt a természetes állapota a pajzsmirigynek. Etekintetben rögtön arra gondoltam - mint sokan mások is - , hogy gyógyítóképességei erős összefüggésben lehetnek ezzel a jelenséggel és ez nem egy elhanyagolható tény, ahogy a felescsont, a többlet csont a sámánizmusban a sámánság/táltosság jele vagy a fogakkal születés, így az általánostól való eltérő fiziológiai-testi jellemzők és képesség, mint ez a számunkra hihetetlen jelenség, ami egy orvos számára közvetlenül betegségtünetként értelmezhető, de valójában természetfölötti sámánikus testi funkcióról beszélünk. 
    A jógának számos gyakorlata van ami a pajzsmiriggyel összefügg, én részemről a Viparíta Karanít ajánlom, (a félgyertyaállás) ami Selvarajan Yesudian leírásában az idő visszafordítását jelenti, az egyik legerősebb fiatalító jógagyakorlat:

Belégzésnél arra kell összpontosítani, hogy minél több pránát gyűjtsünk magunkba, kilégzésnél pedig arra, hogy a friss pránamennyiséget egyenletesen elosztva tudatosan vezessük (küldjük) vagy testünk minden részébe, vagy oda, ahová a gyakorlat éppen előírja. A viparíta karaní nevű gyakorlatnál a pajzsmirigyre koncentrálunk. Ez azt jelenti, hogy állandóan pajzsmirigyünkbe érezzük bele öntudatunkat - folyton odagondolunk -, s ugyanakkor minden kilégzéskor a belégzett pránamennyiséget a pajzsmirigyünkbe küldjük, mintegy odaszivattyúzzuk...

A szarvángászana, a viparíta karaní és a sirsászana ellenkezőleg: nyugtatja és nagymértékben erősíti nemcsak a pajzsmirigyet, hanem a többi fent említett szervet is. Ezek a gyakorlatok tehát kiegészítői a serkentő gyakorlatoknak. A pajzsmirigy a kapcsolódás szerve. A pajzsmirigy dönti el, hogy valaki gyors mozgású, gyors beszédű, gyors észjárású-e, vagy ennek ellenkezője. A pajzsmirigy-elégtelenségben szenvedők semmiben nem tudnak lépést tartani embertársaikkal. Mindenről lekésnek, mert időérzékük tökéletlen. Szívverésük, bélműködésük és minden életfunkciójuk lassú. A pajzsmirigytúltengésben szenvedők viszont mindig rohannak, kapkodva lélegeznek, szívműködésük száguldozó, túl gyors, és beszédük érthetetlen darálás. Ezeket a rendellenességeket kiegyenlíti a három fordított testtartás gyakorlása, mert tonizálólag, serkentően hat erre a rendkívüli fontosságú szervre. 
   A szarvángászanának nincs hátrányos hatása. Az elveszett fiatalság, az életerő, az elpazarolt energia olyan bőven ömlik vissza az idősebb emberek testébe is, hogy úgy érzik: újjászületnek. A pajzsmirigy hiányos működése következtében megbetegedett egyéb belső elválasztású mirigyek funkciója ismét normális lesz...”     /Selvarajan Yesudian - Haich Erzsébet: Sport és Jóga/



2016. december 30., péntek

Gondolatnapló - Az év utolsó kirándulása (cargo-kultusz)

                                                                
Padre Pio (Istenhegyi Szent László Plébániatemplom)




Miután karácsonykor találkoztam egy angollal, aki  -1/ -2 celsius fokban jógázott - és egy hajléktalannal aki egyáltalán nem jógázott,  sőt nem is beszélt, de az is lehet, hogy már nem is élt, úgy véltem és döntöttem - a sikertelen első kísérlet után - ismét megpróbálom a XII.kerületet elfoglalni. Hasonló taktikát választottam mint a törökök anno 1541-ben, sétálónak, kirándulónak álcáztam magam, de egy herkules típusú csehszlo -vák gyártmányú 3kg-os papagájfogót azért a biztonság kedvéért a hátizsákba csúsztattam még az indulás előtt. Erre az ellenállás leküzdése miatt volt szükségem, legalább is a tárgyalás jegyzőkönyve szerint én magam állítottam ilyet, szerintem meg a bíróság állította azért, hogy én mégiscsak állítsak ilyet, miközben nem állítottam ilyet. Biegelbauer Pál a fényadást eszköztelen gyógyításként írta le, én ellenben úgy gondolom és szerintem igen helyesen vélem, a gyógyítást egy ultramaterializmustól szenvedő pokoli világban csakis olyan tárgyaktól várhatunk, amelyek szentek: például létezik a szent pénz (egyes szufi mesterek szerint a pénz csak egy darab papír, aminek viszont keringenie kell - in: A Vörös Sólyom sírjánál PAXTV). Az ezermesterek és a tízezermesterek is mindig hordanak maguknál valamilyen eszközt, mert ismerik egyrészt Murphy összes és az anyagmegmaradás és átalakulás törvényét is.Ősi őseim, akik bizonyára alexandriai görög matematikusok és filozófusok voltak bizonyára bólogatnának, ha azon legfőbb érvvel álltam volna a szókratészi koncepciós perben az állam szent törvényszéke elé, hogy a papagájfogó egy családi ezermester-attribútum. A papagájfogó-motiváció ebből következően és az előbb vázoltak alapján pedig nevetségesen egyszerű, a tárgyakkal amelyekkel az ősök javították egykoron meg újra és újra az elromlott világot márpediglen valamit kezdeni kell. Mivel nem tanultam ezermesternek és nem sajátítottam el az eszközök materiális-profánabbnak ugyanakkor egyáltalán nem lenézendő használatát, ezért egy időben ezoterikus-kiskalapácsot is hordtam a szütyőben vagy a mellényzsebemben. Tehát amit örököltem, az látszólag nem a tehetség a javításra,hanem az attribútum, a kiterjesztés (ami egyben proletár attribútum). Számomra ezek az eszközök elsődelgesen sámánikusak, bármennyire is úgy gondolná hitetlenkedve valaki, hogyan lehet egy harapófogó, egy kalapács avagy csak egy rozsdás herkules típusú 3kg-os papagájfogó sámáneszköz, hiszen ez olyan primitív animizmus lenne, hogy én a tárgyaknak élő erőt tulajdonítanék, manát. Az ilyen kijelentésekkel azért is kell vigyázni, mert könnyen elhurcolhatják az embert melanéziába vagy egyszercsak kihajítanak a civilizációból és a cargo-kultusz közepén találom magam. Térjünk vissza karácsonyhoz. Az angol udvarias volt, mint egy játszótéri fehér elefánt (nincsenek játszótéri fehérelefántok) a hüvelykujjával mutatta, hogy a hungaryk azok igen, persze nyilván ez csak egy gesztus volt, ő sem gondolhatta komolyan a magyarokról ezt, hiszen ez a fajta megveszekedett és ultramaterialista, egy részük pedig a rendszerváltástól számított időintervallumban hamar megkövéredő stróman-kulákká vagy húsevő növénnyé esetleg ukmukfukk burzsoá illuminati-sakálemberré vedlett a damaszkuszi úton. Azt pedig meg sem mertem említeni neki, hogyan is mertem volna, hogy a kor legnagyobb ateistái és szoba-ateistái is mind ebben az országban élnek, nem beszélve az igen veszélyes fülkeforradalmárokról és a metrikus C.Ö.F. Békemenetről, mitsem tud a Posta Imre által feltárt kubatov-gárdáról, a fideszhű savköpő bácsikról (ami már nevében is tautológia), és nem utolsósorban dr Kocsis Máté antiszociális körleveléről a józsefvárosiaknak.  Azt sem tudta az angol, hogy Magyarország és azon belül Józsefváros az a szeglete a világnak, a világ összes országai és régiói közül, de talán az egész univerzumban ahol a legtöb- bet költenek egy hajléktalanra. És a hajléktalan mit csinál?  Jókedvében elherdálja, lukas zoknira költi, koszos ruhákat vesz belőle és iszákossága révén aranyászok sörrészvényeket vásárol és szintúgy jókedvében aluminium seresdobozok után kukázik. Aztán ha megunja az itt létet, egy elhajlított elektromágneses Tesla-téren keresztül katapultál innen és meglép a józsefvárosiak jószándékával, pénzével. Azért át ne essünk a fehér elefánt túloldalára, ne itassanak egereket sem, a miniszterelnök úr tegnap is kijelentette, hogy nem tűri a lopást. Hajlamosak vagyunk az elkeseredésre, sokan manapság burzsujkeserűt isznak, míg mások akik mégtöbben vannak pedig proletárkeserűt vagy munkanélküli-keserűt. Egy orvosi kimutatás szerint egyáltalán nem kíméljük a májunkat. De miért kímélnénk az egyetlen szervünket az alkohol- barázdáktól, vagy alkoholgarázdáktól, amelyik túlél minket is, hiszen egy máj a tudomány jelen állása szerint minimum 130 000 évig képes kihúzni. Ha valaha is képesek leszünk egy másik bolygót meghódítani és tönkretenni, bizonyára az élő májak lesznek az elsők, akik majd akkor a nagy büszkeségben arra bolygóra lépnek, persze hajléktalanok már jóval előttünk ott fognak tanyázni, azok ugyanis tér és dimenzióváltók és azért álcázzák magukat humanoidoknak, hogy a bolygók szociális rendszerében állandó zárlatot okozzanak és eligyák az adófizetők pénzét. Ez a tevékenységük a Fidesz kormányra lépéséig D-notice volt.

Ha valaha is egymondatban le lehet majd írni, mi volt 2016. Nos: a lángoló metrók éve volt. 2017 pedig a lázadás éve lesz.  Éppen túl voltam a napi korláton végzett fekvőtámasz penzumon (ez egy nehezített fekvőtámasz-gyakorlat), amikor láttam, hogy az angol előbb sírsászana alakját veszi föl, később padmászanában ül - majd kobralégzést folytat, aztán jött a napüdvözlet - ezt nem hagyhattam szó nélkül. Arcátlanságnak tartom, ha valaki, amikor a tél hidege már sokakat elvitt a túlvilágra, egy szál pólóban azzal kérkedjen, hogy képes hőt (tapasz/tumó) fejleszteni aszkézissel és jógával. Akkor mi értelme van a Paks2 -nek? Mostantól nem fog senki villanyszámlát fizetni? Az is hallatlan, hogy az ember ilyen szinten  az élet és halál határán kell egzisztáljon ebben a szar rendszerben és azon kísérletezzen a leggazdaságosabb műkö- désén, fél életét mesterséges hibernációban áldozza fel és töltse csak azért, hogy egyáltalán életben tudjon maradni a ragadozók és strómanok földjén.

2013. szeptember 15., vasárnap

Unokáink sem fogják látni - Karczag-villa

Karczag-villa, Diana utca 17/a - Fotó forrása: Indafotó (Puffancs)


 A XII.kerületi Diána utcából estefelé, a zöld jelzésen lefelé jövet kirándulva bámulatos panoráma tárul elénk éppen szemben az Országház épületével és a budai Vár Mária Magdolna-tornyával és a Hadtörténeti Múzeummal. Már eldöntöttem, hogy egy lottó 5-ös esetén ezt az épületet és a telket meg fogom vásárolni, vagy ha nem sikerül, - aminek persze igen kevés az esélye- , akkor csövesként majd abszolválom a villafoglalást. A klasszicista Karczag-villa hangulata Csontváry Kosztka Tivadar hasonló (mediterraneum) képeit idézi elém csakúgy, mint az innen pár száz méterre található vízmű épülete is. Maradtak még Budapesten olyan helyek, ahol a kellemes és nem a nyomasztó atmoszféra uralkodik (én általában a területeket érzékelhetően három, a sámánizmusból is ismert területre osztom fel - az alvilágra, a középső világra és a felső világra), általában ott, ahol a természet és az emberi világ "harca" nagyjából erőegyensúlyt mutat és 50-50%-on áll. A villát Hild József tervezte, 1844-ben épült, és állami tulajdonban volt 2004-ig (1959-1960-ban újították fel utoljára). Jelenleg egy magánszemély birtokolja, és az épület siralmas állapotban van és elég "szomorú" képet mutat. A hatályos jogszabályok szerint - írja a Hegyvidék- az épület védelmében, a tulajdonossal szemben településképi kötelezési eljárást is indíthat a polgármester, ami ismételhető komoly pénzbírságot is jelenthet.

Hegyvidéki villa-helyzet epiteszforum.hu (Biczó Gabriella)
Szépülő és pusztuló építészeti értékek Hegyvidékújság
Karczag-villa Panoramio - fotó