CSORBA SIMON LÁSZLÓ - A LABIRINTUSRÓL (GONDOLATNAPLÓ)

Hamvas Béla értelmezésében a labirintus az "irreális absztrakciók közötti bolyongásról" és a "lét negatívumáról tanúskodik". 

A labirintus: "ősi, egyetemes, archetipikus szimbólum. A profánból a szentbe, a világközéphez vezető út... Az antik görög és római házak mozaikjain lévő labirintusok védelmi funkciót láttak el, az ellenséges hatalmakat és a gonosz szellemeket tartották távol (Szimbólumtár)

   Nekem a hideg vízzel, mint edzésmódszerrel és ami téma: a hideg Dunával való első találkozásom valamikor régen, egy szebb dimenzióban történt jóval a mai aktuálpolitikai eseményeket megelőző években. Csorba Simon László

ultramaratonistával és művészetterapeutával vágtunk neki a kíméletlen és számomra őrültségnek tűnő távnak, ez az OPNI-ban kitervelt expedíció a hely szellemének így teljes mértékében megfelelt és aminek végpontja Szentendre volt mint cél. Az expedíciót egy versenybiciklinek álcázott parasztbicikli segédletével hajtottuk végre. Nagyjából úgy kell elképzelni a szent járművet, hogy egy fecske versenykormánya volt rászerelve a kerékpárra, valamint mivel sokszor megfordulhatott előző inkarnációja során valahol ez a bicikli egy vidéki késdobáló kocsma és egy békés elmeotthon között: így a falusi triatlonok miatt már igen lejárt a pedálja, ezért egy nem szokványos javítás egy történelmi pedálrögzítés is történt a nagy út előtt, egyszerűen apám mint feltaláló és ezermester összehegesztette a pedált - stabil megoldásnak tűnt, hiszen korábban ugyanezen akkor még nem megerősített szerkezettel az OPNI-ból gurultam le jelentős szakaszon a Moszkva térig fék nélkül, úgy lobogtam-robogtam lejtmenetben az úton, mint egy friss OPNI-s zárójelentés. 

Ez a poszt Csorba Simon László emlékének, a mesternek szól, ez egy maratoni szövegfutás, az ő tiszteletére. Az OPNI-ban, ahogy végetért a fociidőszak és megnyertük a kívülállóknak csak Őrület FC focikupa-döntőjét 4-1 arányban, és otthon tartottuk a 4 évente megrendezett spartakiádon a bajnoki serleget és amit az OPNI FC focicsapatának szerénység nélkül Messijeként abszolváltam. Később idegenben is begyűjtöttünk egy harmadik helyezést a Ferencvárosi TC centenáriumi kupán, ahol igazán nem ment a játék a hepe-hupás füves talajon, bár az első helyezett csapat ellen azért egyszer mégis összeszedtem magamat és végigcseleztem a pályát és csak felvágni tudtak.

Az OPNI-s focinak sajnos akkoriban vége is lett, de elkezdődött egy másik életidőszak, aminek központi személye a híres ultramaratonista futvafestő Csorba Simon László lett. Később a Horánszky utcában többször összetalálkoztunk az OPNI-s időszak után, bár általában a futóknál megfigyeltem egyfajta állandó sietséget, mintha nem tudnák abbahagyni a futást, kocogást  egy percre sem; a futás dimenziójából a kommunikáció átvesz automatizmusokat. Az egyik ilyen a sietség, érthető, ha valaki életének több mint felét futással tölti, az bizonyos tekintetben nem szólítható úgy meg mint egy átlagember, számunkra sietősnek tűnik, mert talán az is a habitusa, ez akkor oldódik, ha közös edzés-futás alakul ki. Ilyen terápiára jártak külsősök is hozzá, de a Valentin Ház páciensei is.

Csorba Simon László azt vallotta a hosszútávfutásról és az extra távú futásokról is, hogy azok az ember gyógyulását szolgálják és a betegségekből par excellence ki kell lábalni.

A pácienseivel - mivel én nem voltam belsős OPNI-s - általában a legnagyobb megrökönyödésemre a Apáthy-szikláig kocogtak föl, majd kis pihenő után, ahol a szakadék közelében Tai-Chi edzéseket vezényelt le - ezt ma már átértékelve "terápiás bátorságnak" gondolom, egy olyan gyógyító jelképnek, ami a mélység közvetlen hatása alatt és miatt - "a félelmetes uralása" akár egy bonyolultabb Tai-Chi mozgássor végrehajtásakor is.

pl. a "Fogd meg a majmot és vidd föl a hegyekbe" gyakorlatoknál. *Ez részemről most csak gyakorlat-parafrázis, amit a Tai-Chi gyakorlatok elnevezési stilusában fogalmaztam meg, mielőtt bárki rákeresne a google-val.

A gyógyítótevékenység, amit mivel bár a mesterről nem tudok ilyen információról, de én származásom szerint - mivel az én apám fogakkal született erre predesztinált sámánutódként egyértelműen a sámánikus gyógyítás szemléleti szűrjén keresztül értelmeztem Csorba Simon gyógyító tevékenységét is, szakrális mozzanat volt az is, hogy a betegek minden ilyen hegyre fölfutás és tajcsi gyakorlatozás után egy kőhalomhoz mentek, amit maguk emeltek. Itt elmondták közösen Szent Ferenc fohászát, a kövek tképp egy-egy nehezebb darabjait jelképezték a saját betegségüknek, és amikor ezen kövek súlyától szabadultak, azzal mintegy mágikusan is megkönnyebbültek és egy közösségi szakrális gyógyító és ima térbe helyezték azt át.

A köveknek az OPNI bezárása után is lett utóélete, egy hegyi punkokból álló illuminált punk-csoport vette át a szakralizált gyógyító terület felett az irányítást, amikor rákérdeztem itt van e még a kőrakás, az egyik hegyi punk azt válaszolta, hogy "ő maga az személyesen".

A Hogyan című könyvét Csorba Simon akkép dedikálta nekem  hogy "Jó mestervárást". Bár igazából én ezen életszakasznak akkoriban és utóbb is őt tartottam a legfőbb tanítónak, a mesternek, pl a sírsászana szabályos elsajátítását is tőle tanultam meg és ebből alakult ki az a jóga-átértelmező később vallástudományos gondolkodás részemről, hogy alapvetően a jóga harci, tehát ksatrya-gyakorlatokból áll. A sírsászana pedig olyan szinten megerősítheti a fejtetői csontozatot, hogy ez a megállapításom ennyi távlatából is evidencia.

    A Csorba-storihoz és tanításaihoz tartozik az a hagyomány is, ha valaki elhunyt az ismerősei köréből, Csorba Simon az ő emlékükre is futott - rendkívül jó tulajdonságai közé tartozott az is, hogy a jelenlétében ott nemlévő személyről senki nem folytathatott diskurzust, de nem is említhette, ezen emberekre azonnal és erélyesen rászólt. Úgy gondolom ez is a lélekgyógyító tevékenységének része volt, hogy egy teljesen elterjedt és rossz, és valóban akár megbetegítő energiákat elszabadító hitvány szokással leszámoljon. Művészetterapeutaként a focit viszont nem kedvelte, mivel úgy látta: az nem emeli föl az embert, hanem a sok szabálytalanság és sportszerűtlenség miatt inkább szétzilálja a személyiséget és alantasabb ösztönöknek ad teret. Nagy festőművészeti álma volt annak a megvalósítása, hogy a páciensei körében a kínai asztrológiai jegyeket a Látó-hegy és Apáthy-szikla környékén felfesse, ebből alkotásként egyedül a nyúl valósult meg, egy vörös nyulat festett rá a sziklára, tőlem egy nagyobb, a páciensi körével közösen alkotott festményre egy vörös kakas sziluettjét kérte.

Csorba Simon László: A látó-hegyi nyúl

A Horánszky utca nekem két-három Csorba-emléket mindenképpen őriz. Egy rendkívül hideg téli hajnalon találkoztam össze vele, az én fejemen egy

dérlepte usánka volt és alaposan fel voltam öltözve a hideg ellen, mire a mester megkérdezte: 

- hogy, végül is mi a bánatot csinálok én

itt mínusz valahány fokban hajnalok-hajnalán? 

amire azt válaszoltam: 

- hogy várom, hogy a barátnőm józan esze végre megjöjjön.

A mester úgy felelt:

- A te józan eszednek kéne megjönnie. 

 

" Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni. Adj bátorságot, hogy megváltoztassam azt amit lehet és adj bölcseséget, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni." 

/Assisi Szent Ferenc imája/

Szent Ferenc és a gubbiói farkas című festménye a későbbiekben is meditációs objektumom lett, hiszen az a Passage-ház Horánszky utca felőli részén évekig a kis gyorsétterem vagy falatozó helyiségének falát díszítette. mindig megcsodáltam ezt a nagyszerű jelenetet és alkotást, ahogyan Szent Ferenc próbálja a farkast lebeszélni az agresszióról és mivel alapvetően a jainizmus állt legközelebb hozzám India nagy vallásai közül így az ember és az élőlények viszonya, valamint erőállatok és védőállatok tematika egyértelmű sámánikus gondolatinspiráció és meditatív személet is egyben, amely jelentést mindez hordoz.

Csorba Simon egyik fő és gyógyító-terapeuta nagy gondolata a Hogyanban is erősen jelen van, "az igazi gyógyító az sebzett"

Ami a fentebb taglalt OPNI-szentendrei expedíciónkat illeti korábbi posztjaim témájaként is, egy sikeres, de nem könnyű expedíció volt, felváltva kerékpárral és futva tettük meg a távot, a táv végén pedig belevetettük magunkat az októberi Dunába. Jómagam egy pillanatra a hidegtől megbénultam, úgy éreztem nem tudok már a felszínre fölbukkanni, de a dermedtség, amiben tehetetlen falevélként sodródtam hamar elmúlt és ahogy felbukkantam a víz alól - Csorba Simon lelkesen kiáltott felém jó 50 méterről, hogy :

"Roland, a természet fia vagy!"

Úgy gondolom és érzem is, hogy ez nem valami üres kijelentés volt a részéről, hanem egy irányvonal, egy beavatás, egy új attribútum-név és egy új ember születése.

GONDOLATNAPLÓ - DILIHÁZI KVINTESSZENCIÁK

 

Szent Kristóf szobra (Városliget /fotó: tartarossz.blog)

 Amikor a Városligetben járok, akkor egy helyet mindenképpen érint a zarándoklatom, az pedig a Szent Kristóf-szobor. Aznap is, amikor a trollvadászat nagy napja volt  - erre vitt utam a keresztény Atlasz irányába gyalogoltam. Útközben már a Benczúr utcánál jártam, amikor egy kétségbeesett járókelőt kellett útbaigazítanom, aki nem találta a Városliget fasort, bár valóban van egy titkos átjáró a Benczúrtól a Városliget fasor között, de inkább nem ebbe az irányba tereltem, hanem a Dózsa György út felé, ami kerülő, de biztos. A Kristóf-szobortól nem messze volt egy botrányt kiváltó szobor, egy láthatóan erigált péniszű alakot ábrázolt, amit kubista jelleggel öntöttek fekete kőformába ,viszont ami még botrányosabbá tette a szobrot, az, hogy egy új konteom szerint talán az sem volt véletlen, hogy az a Fidesz-székház felé volt fordítva. Amikor a Nyírő pszicihiátria vendégszeretetét élveztem, az igazságügy rendelte el az observatiomat volt egy feng-shui szakértő a páciensek között, hozzá kell tennem, hogy valaki tollal (ismeretlen elkövető) egy farkasembert rajzolt a kórtermünk tapétájára, ez a feng-shui szakértő az erigált péniszű farkasembert nagyon negatív jelképnek tartotta, ami akadályozza a szabad energiák szabad áramlását ,ezért valami vajszerű anyaggal lekente, mi pedig megköszöntük neki ezt a fajta magasrendű spirituális védelmet. Korábban írtam, hogy kórházi tartózkodásom alatt nem egy titkosszolgálati ügynök is volt az emeleten, legalább is ars poetica-juk alapján, ez egyikük fennen hangoztatta, hogy a CIA a KGB-hez képest csak Mickey egerekből áll: „ -Azok Mickey-egerek” mindig így mondta az öreg. A pszichiátrián egy szem gyógyszert nem kaptam, mivel a bíróság csak a megfigyelésmet rendelte el - viszont jóval félelmetesebbnek találtam, mint a börtönt - egyik reggel például arra ébredtem, hogy valami törpeszerű alak a lábamnál alszik és horkol és amikor felébresztettem, hogy talán mégsem ebben az ágyban kellene aludnia, hanem a sajátjában, akkorát vonyított, hogy beleremegett az épület. A bizonyára ismerős vonyításra azonnal otttermett az egyik kezelőorvosa néhány ápoló társaságában és alig győzött elnézést kérni tőlem -  "- már keresték a kórházban mindenütt". El is mondta az orvosa, hogy a páciens betegségének ez az egyik jellegzetes tünete, hogy a saját ágyában nem tud aludni. Szóval voltak azért kellemetlenségek, de úgymond blogger vagy íróember legnagyobb tanítója nem a börtön, hanem a pszichiátria, itt történt a Nyírőben egy süteménylopási ügy is:  a betegszobánkban, az egyik új beteg, akit a zártról hoztak át rájárt a követségi sofőr szobatársunk süteményeire, amikor a tolvajt rajtakapta, az utazóböröndjének a fogantyújával jó nagyot rávágott a kezére, a zártról hozott páciens azonban azzal a teológiai jellegű érvvel védekezett, hogy "minden", az egész világ is, nemcsak a sütemény, de "Isten ajándéka" - erre a követségi sofőr már nem reagált semmit - csak annyít mondott:  "- hogy majd adok én neked Isten ajándékát", és elkezdte püfölni - szerencsére az ápolókülönítmény is hamar megjelent a kíméletlen apokaliptikus összecsapás csatazajára, amit ugye alapvetően egy teológiai jellegű felfogás, vagy nézeteltérés váltott ki, még egy kés is előkerült  a harcban - az összecsapás legvégül azzal végződött, hogy a zártról kiengedett embert valahogy visszatették a "kényszerzubbonyba". 

A pszichiátrián valóban csak tanul az ember, amikor a SOTE klinikán voltam a nyílton szintén a  zártosztályról jött át egy ember, aki a résnyire nyitott kórterem ajtón át benézett rám katatón tekintettel, én épp borotválkoztam és talán meg is vágtam magam ijedtemben. A zártról a kórtermünk ajtajához sétált katatón alak három egyértelmű vitathatatlan dolgot közölt velem, az egyik az volt: hogy "- nekünk mindenképpen lelket kell cserélnünk", a másik hasonlóan fontos momentum az volt, hogy "- ő az Antikrisztus", mondjuk ezt az első pillanattól sejtettem - a harmadik pedig, hogy "- a 666 a sátán telefonszáma", de általában nem veszi föl a kagylót, mert kurva sok dolga van; itt tanultam meg a Balassa utcában azt a hegelianus filozófiai alaptételt is, hogy az ember lábujja nem felel, hiába kérdezzük bármiről is. Igen komoly gond volna, ha az ember egyik vagy a nagylábujja mondjuk visszaszólna valamit egy kérdésre vagy mondjuk feleselne velünk vagy a beszélő lábujj riportot adna köztévének vagy az RTL klubnak. 

Visszatérve a farkasember feng-shui tematikához, vannak ilyen elhárító jellegű - talán Priaposz-kisszobrok. Amúgy a mai napig nem tudom mi célt szolgálnak, talán hogy a szemmelverést elhárítsák, tehát apotropaikus jellegűek - de azt sem tudom, hol lehet ezeket megvásárolni, tabakban, trafikban, tescoban, ezo-boltban? 

Egy költő ismerősöm azt mondta, "neki szemmel verik a csajok". A priapizmus a legkellemesebb betegség, amiben szívesen szenvednének az emberek. A SOTE Balassa úti intézményében egy notórius öngyilkosra is nekem kellett figyelnem, az ápolók a felügyeletemre bízták (azt mondták én vagyok "a legnormálisabb őrült") és figyelmeztettek, hogy "folyamatosan tartsam rajta a szememet, mert bármelyik pillanatban öngyilkosságot követhet el" - én azonban nemnagyon hittem nekik, de csak pár perce mentem ki a kórteremből, mire visszajöttem, delikvensünk, aki igen sovány volt, megpróbálta a biztonsági okokból igen keskeny ablakrésen átpréselni magát a túlsó világba, tervei szerint megpróbált volna lezuhanni háromemelet magasságból a mélybe, úgy kellett visszarángatnom. Magam sem hittem el, hogy ilyen kis résen át fogja magát tudni préselni, és úgy láttam ez a páciens az öngyilkosságban nem ismer lehetetlent, ezért valahol tiszteltem.  Az OPNI-ban történt meg az a fura eset a szerdai foci után, hogy az egyik épületnél megálltunk, ahol ilyen  kisüvegablakos lépcsőház-folyosó volt, és ott egy lefelé jövő beteg, az ismerősömnek annyit mondott intve az ablakon keresztül, de csak az árnyéka látszott, - hogy "mindjárt jövök!". Mondani sem kell az ismerősünk megmakacsolta magát, és közel egy vagy több mint egy órát várakoztunk a diliház ezen épületénél - mindhiába, próbáltuk meggyőzni, hogy az illető nyilvánvalóan nem az ismerőse volt, hanem csak egy őrült, aki mondott valamit, azt sem tudhatjuk ki volt az illető, hiszen a homályos üvegablakok mozaikjain át csak egy nagy integető árnyék látszott. Mindenesetre a mester egy dolgot megtanított nekünk, ha egy diliház épülete mellett haladnánk el,  és onnan kiszól valaki, hogy "szia" "mindjárt jövök" - semmiképpen ne várakozzunk rá egy percet sem!

 

────────────

kvintesszencia (latin= ötödik létező): Valaminek a lényege, veleje, sűrítménye, tömény kivonata. "Néhány sorban összegezte a hosszadalmas és bonyolult ügy kvintesszenciáját", "A bölcsesség kvintesszenciája ez a kis könyv". Az ókorban feltételezett négy elemhez (föld, víz, tűz, levegő) az ún. Püthagóreus filozófusok egy ötödiket tételeztek fel, a világteret átható és mindennek lényegét alkotó "étert". Választékos szó.  

(forrás: Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára)

 

 

 

Gondolatnapló - Egy mondat az idegösszeomlásról

Eljött, a vízcseppek közé

Nem látom a párttól az erdőt! ISIS veteránokat keres a BKV jegyellenőrnek. Egy mondat az idegössze-omlásról. A közhangulat a városban, mint vaddisznótúrás és szarvasbőgés után egy széttiport kertváros. Egy mondat az idegösszeomlásról: pár év elejei leszámolás, kilakoltatás télvíz idején, tolakodás tömeg-közlekedés címén és idején és ketrecharc a sporttévén. A TEK-gálán egy közlekedési rendőr hülyére pofozott egy hivatásos kommandóst, vértócsa és K.O. 21 napja nem ittam alkoholt. A Coca-Colás pa- lackokon mert nem üveg, csak palack, fénytörik és kirajzolódik egy jövendő cukorbetegség pszichedé- likus Szibylla-jóslata. A vég palackozott formája már nem riasztó. A vörös és a fekete szín a kollektív tudatalattiban átértelmeződik. Fogyasztható nácizmus. Hitler stilizált képe előbb-utóbb a colán, a neszesszereken, utazótáskákon, blúzokon, tetkókon át egyetemes női divat is lesz, egyszer, ha vége a #metoo-kampánynak. Hitlerről 200 év múlva is mindenki tudni fogja, hogy ki volt, de a helyi kocsmák híres kocsmanautáiról, sarki cipészekről, proletárokról már nem sokat őriz majd meg az írott történelem, most lokálpatriótaként egy helyi, pestújhelyi szakemberről beszélek, aki az élet nagy dolgairól anno és általában lazán csak azzal a kocsmai gondolat-fordulattal nyilatkozott, hogy:

                                           „még egy-két hajvágás és hamarosan vége”

Ahogyan már nem feltétlenül egy, hanem akár két hajvágásnyi hossz is lehet még az élet, úgy egy másik korszakalkotó kijelentés (sőt ilyenek ezek az egy mondatos Illyés Gyula alkotások és parafrázisok is - végtelenített mondatok egy ismerősöm szerint) is végigkísérte az életemet, mert mindig eszembe jut ez is, ez a másik mondat az öreg "rádiósé" volt, aki miatt mellesleg önként vállalt száműzetésként a közeli pincébe költözött le a veje és sokáig, évekig égette a lépcsőház mellett éjjelente a pincevillanyt. Az öreg rádiós spontánul szólt bele a vitánkba - éppen az volt a téma, hogy én önként vonultam be a diliházba és nem bevittek. Ezt az önként bevonulást aztán valóban megszépítette a történelem és az idő, és mindig valamiféle dicsőségként, triumfálásként élt, a dicsőséges bevonulásként a képzeletvilágomban: diadalívek alatt, miként a háborúból és elmeháborúból győztesen diliházba tért vagy hazatért hadaké és diliházól hazatérőké, amúgy a rádiós békés ember  volt, nem szólt bele semmibe, rádiót hallgatott éjjel és nappal, de ez egyszer nem tudta megállni, mert a Lipótmező állandó téma volt közöttünk, főként hogy egy-egy pszichiátriai zárójelentővel, költő igazolvánnyal lehetett igazán hatékonyan és autentikusan kilincselni az Írószövetségben. Az öreg panaszolta az OPNI bánásmódot, ami nem véletlen:

 „ A Lipóton? Ott nagyon kegyetlenül bánnak az emberrel, ott voltam nyolc hónapig, utána meg egy évig, ott jobbra fönt ”

A "jobbra fönt" egyáltalán nem jelentett semmi jót a gyakorlott Lipótmező-járók számára, függetlenül attól, hogy általában vannak önkényes jobb és bal magyarázók, hogy a jobb a jó és a bal a rossz. Mivel én kétkezes vagyok ebben is kompromisszumra törekedtem. Persze kérdés mi jöhet még Betlehemből, Jeruzsálemből és támad-e új magyar próféta vagy költő a Lipótról? És persze itt ez a cipész is, az egy-két hajvágás után bekövetkező végről. Ezek egy vallásos vagy vallással foglalkozó számára destruktív realista mondatok. Valóban vége?

Vége? És jön a parinirvána és Buddha nem szól többet. Maradnak utána a vitatkozók. Övék a jövő, amíg eldöntik, hogy egy sörösüveget balról vagy jobbról kell-e megkerülni univerzumok törnek ketté, madarak zuhannak alá a párkányokról, és fagyott kisvarjút találok a TIK-nél. A városi legenda szerint a közeli kocsmában sokan végezték el az egyetemet. A kocsmában Háry Jánosok ülnek. Végtelenül kicsik és végtelenül nagyok (minden sziddhi urai) - egyszerre tézisek és antitézisek, pro és kontrák. Belváros: a nyitvahagyott kontinert megtámadja két hajléktalan, az egyikük egy triplacsavarral szaltózik egy romlott szendvics után, a másikuk karja méterekre megnyúlik és egy fél műanyagpohárnyi kávét szürcsöl. A hajnali, fagyos, őszelői fényben, a baktériumos, seborrhoea-s, borvirágos, elszürkült arcukban próbálok valamiféle felcsillanó reményt megkeresni. Itthon eltörlöm a zsarnokságot, a pókhálókat: a hit hiteget, a bizonyosság nem. Tenni kell. A pókokat kihajigálom a lépcsőházba. A költők a rendszerváltás után egyre vékonyabb kötetekben adták ki magukat. Az adóbevallás és a verskötetek is söralátét méretűek lettek. Hajszálvékony a keskeny út, és nehéz, ezért kurva sokan járnak rajta, de a kárhozatba vezet.  Az üdvösséget nem adják csak úgy oda bárkinek. A világháló rabjai című költeményt még nem írták meg. A világháló Hamvas szerint nem a történet része. A történés megszűnt létezni. Már csak reflexiók vannak, tettek helyett valami kapitalista, burzsujsusorgás. Egy korty tequilát bedobok én is. Általában sózott szotyolát szoktam vásárolni és szeretek órákon át érdektelen dolgokról pofázni. A sózott szotyola tasakjáról a promót hiányolom, azt a közkézen napraforgó képet, amin Felcsút isteni Maradonája - aki kézzel ütötte be a kétharmadot az angolok kapujába - , és a felcsúti gázszerelő együtt szotyolázik egy idilli Makovecz-stílusú stadionban.  Ha volt olyan, hogy organikus építészet, akkor az organikus költészet királya biztosan Juhász Ferenc volt. Megkönnyítette azt, hogy szimultán olvassunk orvosi lexikonokat, verseket, regényeket, napi- és hetilapokat - a környező információkat egyszerűen belesajtolta egy szövegbe. Azon szövegeket, amelyek megtámadták. A szövegben felismerni a támadót,  a csendet nem tűrő kérlelhetetlen önmagunk tengelye körül perdülést. Aki nem látott még melaszszeparátort, az nem is ember. A műszaki zseniket már 4 éves korukban felvilágosítják, hogy a vízcsap nem is csap, hanem vízszelep - de milyen nehéz is lenne vízszelepnek, vagy víztolózárnak átnevezni a csapot:

                                                  „ A szerelvény lehet csap, szelep vagy tolózár.” 

Reményszürcsölőnek gúnyolták a háta mögött. Occam borotvájával megvágtam magam. A skizofrén focista pont ekkor benézett a kórterembe. Ez egy másfajta időszemlélet - nem diszkontinuitás van, hanem ugyanazon hatások, más és rejtett formájában való időnkívülisége és egyszerre hatása. Ezt a mondatot nem értem. Egyszerre hat egy három egy hét és egy tizenöt évvel ezelőtti mondat. A három idő egy. Az idő uraiban is van ilyen vagy hasonló. Amikor a sámánnőtől eljöttem, a rendőr azt mondta: „ menjen a rákba innen” - mit lehet itt tenni,  mi az állampolgári kötelesség - a rendőr egy behódoló és megtört cérnahangú és erőtlen motyogásos "igenis kéremet" vár el - mert ez adja a szakmája legitimációját és hosszútűrését is. Ilyenkor az állampolgár általában nem kockáztat. Felméri, hogy a rendőrség ezúttal erősebb nála vagy ha nem is, legalább álcázza, hogy törvénytisztelő nyállampolgár és nyárspolgár és kispolgár. Nyárspolgári pártot alapítok. Magyarországon a wiskhys lesz majd az az első bankrabló, aki majd egy futurista-monumentalista szobrot kap egy OTP főfiók előterében. Ha balliberális ellenzéki lennék, nem hungarocell Orbán-másolatokkal állnék elő, hanem megépítenék Felcsúton egy Húsvét-szigeti szoborkonstellációt a frakció arcaiból. Segélykiáltás a világűrbe. A légicsapás humanitárius cselekedet. Az utolsó csatlós megtörölte mandarinos csápjait, majd a parinirvánába repült. Parinirvána és paradicsom. A paradicsom túl sok vizet tartalmaz. Tálib biztonsági szakértője van az LMP-nek. Ossza Bin Ladin klánjához tartozik. Találtam egy régi Pesti Estet szomorú elmék és emlék. Nem látod a párttól az erdőt! Magyarország addiktológiai paradicsom. Az Együtt külön indul. A Külön együtt. Közösségi portál, ahol nem csak az ismerőseidet jelölheted ismerősnek, hanem az ellenségeidet is ellenségnek, na ésatöbbi variációk. Trollhírek: Imre Kalapis Bibliáját ellopták a Zenta melletti elmegyógyóban. Délvidék visszatér! A kortás költők manapság már nem írnak kávé-szonetteteket, hanem red-bull szonettet írnak. A red-bull és más vezető energiaital átvette a Pegazustól a stafétát, na viszlát a fényben!

Összefoglaló - A válság elérte a blogot is - Emlékezés az OPNI-ra

Kint, az ablakon túli dickensi félhomályban a gazdasági világválság, a kapitalizmus és demokrácia jól funkcionáló, erre kitervelt Taigetosza sorozatban szedi áldozatait, mer tudja, hogy kevés ideje van. Idebent a fűtéskorszerűsítésnek és a panelprogramnak megfelelően a feláldoztatásuk előtt álló és arra váró áldozatok már fáznak, mert előre várhatóan +15 celziusz fok van, cserébe a havi 26 000 - 28 000 forintos távhőszámlákért. Nem mintha panelben élni valami nagy luxus lenne, bár lassan élni is luxusnak számít, fényűzésnek magyarul - mert van ennek a szónak egy nagyon sajátos aurája. A minap, és ez is luxus, azon gondolkodtam, - mármint gondolkodni - , hogy sokan vagyunk úgy, hogy akkor is iszunk, amikor nem vagyunk szomjasak. Ez egy fontos probléma, hiszen ez a legbiztosabb út a vizenyősség felé. Gyerekkorunkban, szólíthatlak így, mindig azzal fenyegettek nagyszüleim, hogy béka nő a hasadban, annyi vizet iszol, de én nem rettentem meg és ittam. Végül is a mai napig megmaradtam a folyadékok mesterének, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint két vizenyős szemhéj. Akár a kétéltű ember c szovjet sci-fi filmdrámában is statiszta szerepet kaphattam volna, de még beférnék a zombik világháborújába is Brad Pitt rendezésében. Egy biztos alkotói válság gyötör. Egyedül Bólya Péter író volt az aki ezt a problémát át tudta hidalni, no nem azzal, hogy lehidalt a probléma elől, mint én anno, amikor Soma mamagésának az Omszki tó bomladozó stégén a saját testemmel képeztem hidat, hogy gyermekeihez eljuthasson, mert a gyerekek a legingatagabb helyeket is mindig megtalálják. Végül is aztán abban maradtunk, hogy nem lép rá a gerincemre. Bólya Péter áthidalása viszont nagyon egyszerű írói megoldás volt, és bizonyára nem sok író tudta alkotói válságát ennyire frappánsan feloldani, mert Bólya sokszor egész egyszerűen arról írt, hogy főhőse bizony alkotói válságban szenved. Bolyong valahol kvázi magyar westernhősként járja a VII.kerületi kocsmákat és közben önön kiégése körül forog-pörög, mint a hátlapjára fordított cserebogár, hogy visszataláljon a röppályájához. Visszatérve az Omszki tó vagy moszkitó-hoz, a közelmúlt nyarait ott töltöttem András barátom társaságában. Ezek a tólátogatások általában úgy zajlottak, hogy estére is kint maradtunk, én akkor fanatikus állatvédő voltam és vegetarianus. András pedig megrögzött pecás, hitvallása az volt röviden: "hogy jobb mintha embert ölne". Nagyon sokszor figyelmeztettem arra, hogy a kibaszott horoggal komoly sérüléseket okoz a halaknak, és ezáltal nagyon súlyos sájszebéseti karmát vonz magához. Nem igazán tudatosult benne, bár később elmaradoztak ezek a tólátogatások és végül ő is eltűnt a horizonton és békén hagyta további élete során a halakat. Egy nagyon fontos időszak volt ez az életemben, és ennek az életszakasznak a mentora volt ő. Nem kisebb fegyvertényt hajtottunk végre annakidején, minthogy a pszichiátriai betegek 4 évente megrendezett spartakiádján a mi vezetésünkkel az OPNI megnyerte a labdarúgóbajnokságot. Nem volt lelkiismeret furdalásom, hiszen ekkor komoly párkapcsolat utáni depresszióval kezeltek és rendszeresen feljártam az intézménybe focizni, noha a kerületi ideggondozóhoz tartoztam, de egy éjszakára beírták a nevemet az OPNI-ba. Ez tulajdonképpen valljuk be igazolási csalás volt és mindezt azért, mert az OPNI szerette volna megnyerni a kupát, az más kérdés, hogy én valójában évek óta oda (is)jártam focizni - a gyógyszereket egyébként akkor már jó ideje nem szedtem, csak felírattam. Az OPNI egyébként paradicsom volt, a salakos focipálya a Hárshegy oldalában, jó levegő, tengerszint feletti magasság 350 méter, fenyőillat - fürdési és meccs után kocsmázási lehetőség, minden adott volt a rekreációhoz és az állandó ellenfél csiki-székely szerelő és ezermester brigád, a mi csapatunk az ápolók és ápoltak és néhány outsiderből állott általában össze és a kiváló jobbszélső Boldogh Dezső is ott kergette a labdát közöttünk. Az OPNI egyébként akkoriban aranybánya volt, rendszeresen bejártunk ping-pongozni- a leszázalékoltak és félig leszázalékoltak akkor még boldogabb életét élhettük egy kisebb nyarat, kis nyarat, ahogy az oszmán hódítók mondták - aranykort a végzetesen a züllött és szar kapitalizmus felé sodródó kis országban. Később amikor újabb válságban voltam András segített a kapcsolatot felvennem Csorba Simon László futvafestővel és terapeutával, aki ekkor a Valentin házat vezette. A labdarúgás ekkor már elkezdett haldokolni, a régi arcok sport helyett alkoholt és xanaxot mixeltek maguknak, vagy új pályát kezdtek. Mindenki fusizott vagy más dolga volt, eljött az az idő, a mai válság kezdete, amikor már kettőnkön kívül senki nem akart focizni. Sokan kiléptek, átléptek az OPNI kezdett menekülttáborrá válni és egyre több volt a szökevény. A szelíd rögeszmék is borúsabbá váltak. Így nem maradt más számunkra, mint utolsó menedékként a Valentin Ház és a hosszútávfutás Csorba Simon Lászlóval. Akkoriban már két éve futottam rendszeresen és eleinte nagyon nagy ellenszenvet éreztem, mert Csorba Simon futás közben amerikai szakszavakat használt a futással kapcsolatban. Bennem rendkívüli ellenszenv élt mindennel kapcsolatosan ami amerikai, nem hittem el, hogy onnan bármiféle jó származhat, számomra akkor amerika az ördög birodalma volt, amerika nekem Wounded Knee-t jelentette, az indiánok és a bölények kipusztítását. Ha nem is maga a jogging légzés, meg az LSD = nem a kábítószer, hanem a Long Slow Distance - a lassú hosszútáv futás, mint edzésmódszer, de maga az a tény, hogy ez tulajdonképpen nem is olyan rossz és mindez amerikából származik - nos kisebb eufóriát éreztem, hiszen évek óta kimondottan gyűlöltem az Amerikai Egyesült Államokat és kevés magyar volt rajtam kívül, aki ennyire utálkozott volna. A futás tehát, mint terápia teljes mértékben bevált, elvonta a lelki fájdalmakról is a figyelmemet és talán jobb emberré is tett és már nem is gyűlöltem az amerikaiakat sem annyira. Csorba Simon László egyébként több irányból is inspirált, futóedzés módszereket, légzéstechnikákat tanultam tőle és a Sírsászanát is ő tanította meg, ami a jóga alapgyakorlata. Egyébiránt az a toposz, hogyha valaki fejenállás közben elalszik, akkor eléri a móksát, a felszabadulást vagy buddhista terminusban: a megvilágosodást.
Úgy tudom Boritól, hogy például Osho elvetette ezeket a gyakorlatokat, mert túlzott vértolulást okoznak. Akkoriban Tai chi oktatás is zajlott az OPNI-ban és engem is felkészítettek a kezelő orvosommal való konfliktusra vagy akár a kümitére is - ha esetleg nem volt hajlandó közreműködni egy jó zárójelentésben és leszázaléklásomban - egyszóval a koreai harcművészet, a hapkidó tréning formájában. Csorba Simon László felügyeletével erdei futás volt a program és az Apáthy sziklán pár lépésre a 150 méteres mélységtől, pedig Tai Chi, innen átvonultunk a vörös nyúlon túlra (minden hasonlósága ellenére ez nem az a torokátharapós nyúl, amelyik a gyalog-galoppban ámokfutott, hanem az OPNI bezárása miatt meghiúsult az a nemes cél, hogy a kínai asztrológiai jegyek ilyen sziklafestmény formában is láthatóak legyenek az arra járók számára a Látó-hegyen)

Csorba Simon László: A látó-hegyi nyúl c

(fotó forrás: http://csorbasimon.blogspot.com)

egy kőrakáshoz, mindenki vitt egy-egy követ és itt a szakrális helyen elmondtuk közösen Marcus Aurelius egy nagyon jó idézett gondolatát[1]. Az OPNI bezárása után egyedül visszatértem a kőrakáshoz többször, majd később ugyanitt szipuzó punk csoportokba botlottam.
A kőrakást keresvén és érdeklődvén az egyikük jószándékúan megnyugtatott, hogy ő maga lenne az a kőrakás. Később az egyik támolygó szipus punknak a katonai távcsövemet is kölcsönadtam az Árpád-kilátónál, kísérletező kedvemben voltam aznap, érdekelt, hogy a távcső, hogyan szabadítja el a hallucinációk és víziókba zárt tudatot, nos nem tudom mit láthatott, gondolom én, hogy többször lebombázta képzeletében a parlamentet is, a teljes anarchia nevében, első az eufória.
Ha most visszaolvasom, végül is úgy döbbenek rá, hogy a romlás kezdete az OPNI számára is azzal kezdődött, mint első tünet, hogy megszűnt a labdarúgás, a labdarúgás mélyrepülésével kezdődik minden válság. Később Csernus doki ezredétől is feljártak páran, de a régi focit, azt nem lehetett már visszahozni.
Aztán az OPNI-t eladták az mszp-szdsz-esek (LOPNI), tény hogy én laikusként a gyógyszeres kezeléseket rossz szemmel néztem, de a természetes terápiákat, autogén tréninget, sportterápiát, jógaterápiát, művészetterápiát az ép testben ép lélek tendenciákat, a jóval. A Valentin ház és mellette még az egyéb OPNI-s lehetőségek yóga, önvédelmi harcművészet, foci, ping-pong, az itt lévő betegek részére nagyon magas ellátási szintet biztosítottak, de ehhez kellettek a személyiségek, hogy a gyógyítás ne váljon személytelenné.
"Az igazi gyógyító az sebzett" Csorba Simon László >>>
Filmajánló
Az ecset mestere: Csorba Simon László - 3/1 3/2 3/3


3/2 rész
3/3 rész

Linkajánló:
A megszűnt Valentin Ház
Marcus Aurelius: Elmélkedések(Magyar Elektronikus Könyvtár)
─────────────────
[1] Marcus Aurelius (+180) római császár egyáltalán nem volt keresztény, sztoikus filozófus volt.
"Adj, Uram, türelmet, hogy elviseljem, amin nem tudok változtatni. Adj erőt, hogy megváltoztassam, amit meg tudok változtatni. És adj bölcsességet, hogy különbséget tudjak tenni a kettő között." (jav. Assisi Szent Ferenc imája, aminek alapgondolata a stoicizmusig nyúlik vissza)
[2] A Valentin Házban tartották az anonim alkoholisták körét is. Simon megkért minket, hogy maradjunk aznap este, mert kevés a létszám. Én még nem vettem részt ilyenen. A végkifejlet végül az volt, hogy annyit beszéltek az alkoholról, hogy végül kénytelenek voltunk sörrel enyhíteni és az OPNI mellett lévő kiskocsmában a sárga földig leinni magunkat. Ekkor döntötte el a sors, hogy nem leszek anonim alkoholista. Az OPNI bezárt és a kocsmát is magával rántotta. Nagyon sok titkos és kitaposott ösvény vezetett ide a főépülettől. Minden út Rómába vezetett.