A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gandhi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gandhi. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 29., péntek

Gondolatnapló - 4K! vita a Müsziben a marihuána legalizációjáról


Cannabacchus by Alex Grey (forrás: tumblr_static_alex_grey.jpg)

A teljes vitát filmre vették, és én az ünnepek elrontója, a nagy ellenfél, az ördög ügyvédjeként alkoholos befolyásoltság alatt álltam, ami kemény drog szerintük, így lényegi kérdésekre nem volt agykapacitásom kitérni. Sokáig szerettem volna felszólalni, hogy Hiút (vietnámi zárkatársam a Gyorskocsiban) azonnal engedjék szabadon, és a többi vietnámi bevándorlónak is amnesztiát, azokról a vietnámi kertészekről beszélek, akiket marihuana kapálásért és termesztésért fogtak el a 2008-2010 közötti időszakban a rendőrök bevetési egységei. Az egész hálátlan város az ő marihuánájukat szívta, talán az ítélkező bíró is. Miközben odaértem, többször megfordult a fejemben a sátán system kifejezés, ez RGL terminusa volt. Amikor felküzdöttem magam a Corvin áruház rejtett zugába, első dolgom volt, hogy ülőhelyet szerezzek. Erős szorongás fogott el, mert a székek egy festészeti kiállításhoz közel voltak lerakva. Korábbi eset/élmény erősítette ezt a traumatikus érzést, hogy nem akartam barbár vagy szorongó betolakodóként viselkedni a kultúremberek között. Ezért a hozzám legközelebb eső  fiatal hölgyhöz fordultam és nyíltan megkérdeztem tőle, hogy "az ide helyezett székek az installáció részei-e" vagy sem. Azt, hogy miért így kérdeztem nem is nagyon érdekelte, én csak egy őszülő -a mit az őszülő halántékról írnak a nőkkel kapcsolatos relációban, az a legnagyobb hazugság- öreg kommunista hippi lehettem a szemében, egy betolakodó. Igen, bevallom úgy hozta a sors, hogy az Ernst Múzeumban széttapostam egy sajtostallért, mert nem gondoltam, hogy az az installáció vagyis magyarul a műalkotás része, egy festőművész ismerősünk meg  is rót akkor a tudatlan barbárságomért. Egyébként azóta sem vettem saját célra sajtós-ropogós tallért, talán a güzüterrárium időszaka volt egyedül a kivétel, nyugodjanak békében a szent egereim (Koczó és a többi nyolc). A látszólag teljesen érdektelen vita-beszélgetés azzal kezdődött, hogy 1 ember 5 növényt tarthasson otthon. Bennem azonnal felmerült, hogy a lekvár teszi el a nagymamát, tehát 1 növény 5 embert tarthat otthon ez az igazi szimbiótizmus. Jó tehát van ez a legalizáció és a nem legalizáció közötti feszkó. Vannak közhelyek is, de a vendégek könyökvédőben voltak, hiszen ez a közéletiség magában hordozza a fájdalmas érzetet, egyedül vagyunk az univerzumban.pont. Pedig mindig felteszi valaki azt a kérdést, hogy van-e visszatartó ereje a nehéz drogokkal kapcsolatban a marihuána fogyasztásának. Lebegtetve volt, hogy új helyzet állt elő, haladni kell a kihívásokkal, főleg a krokodil és rémséges fehérjelebontó és üszkösítő társainak, a dizájner drogok megjelenésének köszönhetően is. A magyar pálinkafőző szokások is célpontjává degradálódtak az egyre liberálisabbnál liberálisabb vitának, tiszteletlen gúnnyal illették az alkoholnak élőket, a maradiakat, a régi drog gumicsizmás ortodox felhasználóit, akik ezért lettek hajléktalanok és nőverők. Lenézése ez a szesziparnak, a vitális-glutin üzemeknek, a melasz gyárnak, a kevertnek, az élesztő gyártásnak, és az ecet fermentációnak is és a nyuggereknek is, mert Puzsér ma nem kímélte őket sem, senki nem kerülhette el a puzséri demagógia éles szablyáját. Bálványok, bálványfejek hullottak a müsziporba. Majd jött a bolondok vacsorája. Minden házibuli fénypontja. Ez személyes emlékeim között kutatva Boldogh Dezsőéknél tartott házibulikon anno egy magnókazetta volt, egy régi rádióadás részlete, az Alcsútdobozi Arborétumról nyilatkozott benne Csorba Simon László ultramaratonista és festőművész-terapeuta, majd hirtelen váltással A.R. barátunk is szót kapott, aki már az emberről, mint pár évtizeden belüli elkerülhetetlen jövőbeni nyersanyagról beszélt, a műsorvezető pedig rémülten próbálta moderálni az elszabadult műsorát, és gyorsan kikérdezett, hogy van-e új telefonáló (éterikus csönd). Így volt ez most is, amikor egy ECHO TV-s bejátszás következett fidesz-KDNP-s berkekből, ez volt a vita csúcspontja. Itt felmerültek a család, a közmunkás, egyházi és erkölcs tanítás, egyszóval a tiszta tudat mellett kardoskodók rendkívül ósdi, békemenetekkel népgyörtő nézetei, amit egy Puzsér súlyú intellektus természetesen anarchistákat megszégyenítő nyugalommal söpört el a képzeletbeli téma-boncasztalról és még az asztallap alatt is tiporta ezeket a vita során, csak nem feltűnően, kellő cinizmussal. A filozófiai oldal is megszólalt - Mi a drog?  Elmaradhatatlan az összehasonlító drogtudomány legújabb eredményeit is felvonultatni ilyenkor, hogy az alkohol károsságát megint összevessék a fűével. Pedig alaposan tévednek azok, akik a marihuána "zöld démonját" lekicsinylik, sokszor "erősebb az még a kokainnál is" és ez a mondat a Nyírő Gyula kórház barakkjainak addiktológiáján hangzott el valamikor 1993 végén. Ott, ahol egy szimpla slukktól egy angyalszárnyrebbenést követően megsüketültem. A másik közhely, amit már most májon kell rúgnom, az pedig az, hogy nem annyira káros a marihuána, mint az alkohol. Nálam okosabb ember kifejtette már, hogy az alkohol az olyan neki mint egy cső. Bemászik a cső egyik végén és tudja, hogy nem fog beszorulni. Egy szóval ez a kiszámíthatóság sem jellemző a marihuánára. Sőt éppen a hatásának a tudatra gyakorolt kiszámíthatatlansága, a hallucináció a legveszélyesebb, nem beszélve a transzcendenssel való harmadik típusú találkozások fura és bizarr élményeiről. Puzsér Róbert az SZDSZ-t ostorozza, hogy volt egy liberális párt, amelyik föl sem vetette ezt a kérdést és most egy alulról szerveződő civil szervezet alakult párttá, amelyik felkarolta a nemes ügyet. Én egyébként csak olyan szerveződésekhez adnám a nevemet, amit teljesen és nem alulról hanem legalulról szerveztek meg. A Bankrablók Klubja például egy ilyen kezdeményezés lehetne. Amúgy pedig az a közhely is újra meg újra felmerül, hogy az alkohol fizikai addikciót okoz és olyan mint a kokain.
A nikotin szerintem jóval erősebb függés és ami fontosabb a heroinhoz hasonlóan igen hamar kialakul, és a füves cigik jelentős hányadába is kerül a nikotinból. Az oligarcha fogalma is tisztázódik, nem a piacról él, és érvényesül, hanem az államon keresztül zajlik mindez. A cseh modell is felvetésre kerül, hogy legyen szabálysértés a fű fogyasztása. Vágó Gábor az LMP-től jelen volt a vitán, Puzsér fel is kérdezte, hogy miért nem annyira radikálisak ebben a kérdésben, mint a 4K! Vágó Gábor arra hivatkozott, hogy a társadalom, egy ilyen szabályozást még nem tudna elfogadni, nincsenek kialakult normái ennek. Vagyis magyarul, az LMP óvatosan konvergál a kérdéshez (jelen álláspontjuk az, hogy legyen szabálysértés kategóriája a fű fogyasztása). A társadalom nem érett erre. (Ács József kortárs költő egy verssorában azt vallotta, hogy a társadalom pusztán egy optikai trükk). Olyan ez, mint egy kocsmában a ceh fizetése nélkül távozók arcképcsarnoka. A Lengyel Liberális Párt Janus Palikottal az élen is ellenállt. Puzsér felveti Gandhi gondolatát is az ellenállásról, mindenki menjen a Parlamenthez és szívjon egy jointot. A kérdés lesz-e olyan ellenállás itt, mint Hollandiában, hogy a polgári engedetlenség megtöri a hatalom bevett szokásait és konzervativizmusát és sikerül legalizálni a fogyasztást?! Utoljára még megnéztem a festményeket, és eszembe jutott Gausz András filozófus Kant kurzusa, azóta tudom, hogy az ősrobbanás is csak egy népszerű elmélet, méghozzá Kant-Laplace elméletnek is nevezik. Puzsér véleménye szerint 2006 óta szinte bármit meg lehet tenni, és ezt a Jobbiknak köszönhetjük.


Kapcsolódó blogbejegyzések:
A harcos útja - a yóga (3.rész) tartarossz.BLoG
Száz könyv - 3. Garaczi László: Nincs alvás! tartarossz.BLoG
"A fény közepe a sötétség kapujában" - (Balaton)  tartarossz.BLoG

2011. december 3., szombat

Összefoglaló - és bocsánatkérés

Amikor egy korábbi bejegyzésemhez Zsalab hozzászólt, elindított egy folyamatot.
Ez az önvizsgálat most végéhez közeledik. Sokszor írtam meg nem engedett stílusban, és sokakkal szemben sértően is fogalmaztam. Mentségemre legyen mondva, hogy a hullámok összecsaptak a fejem fölött. Kilátástalan magánéleti helyzetem miatt a külső világban lévő hibákat, embereket okoltam, néha indokoltan és sokszor indokolatlanul. Mivel létezik a szólás szabadsága, így nagyon sokan velem együtt elkövetik azt a hibát, hogy
a tőle eltérő véleményeket, politikát, emberi hozzáállásokat és nézeteket agresszióval körítve elítélik. Nem értek egyet Heller Ágnes filozófus azon nézetével, ahogyan a 2006-os eseményeket interpretálta. Viszont a blog bocsánatot kér, ha ezeket a véleményeket, nézeteket, nem megengedett stílusban reagálta le, és az ellenvéleményt, hogy valaki másként látja, esetleg rosszul, de mégsem toleráltam. A helyzet ugyanez a köztársasági elnökkel Schmitt Pállal is, akivel szemben Budaházy elutasított szabadlábra helyezési kérvénye miatt hadakoztam, nem megengedhető jelzőkkel illettem, holott mindezek ellenére, a köztársaság elnökét részemről is tisztelet illeti meg és nem csak mint kiváló sportembert és közéleti személyiséget. Dr Kocsis Máté szintén ebbe a kategóriába tartozik, nem értek egyet a hajléktalanok kriminalizációjával, de immáron azzal sem, ahogyan én azt a kezdetekben lereagáltam.
Ezzel az önvizsgálattal talán másokat is óva intek attól, hogy bármilyen irányban is fanatizálódjon, akár magánéletében, akár a közügyekben nyilvánul meg. A stílus az ember, mondhatnánk. Egyébiránt a Város Mindenkié Csoport Kálvin téren kifüggesztett Gandhi idézete fogott meg. Az ahimsza, mint a nyolcfokú patanjali féle yóga alapja a politikára vonatkoztatva. Mahatma Gandhi meg volt győződve arról, hogyha követi az ahimszát, mint a yóga szellemi alapját- akkor a harc, a háború megszűnik körülötte.
Életét azután mégis erőszakkal oltották ki, utolsó szavával Rámához fordult. A Ramayana egy csodálatos szerelem történtete, az önfeláldozásé (Djayatusz önfeláldozása), a hőstettekké (Hanumán - Gilgames). Kertész Ákostól is bocsánatot kér a blog, hiszen az általam elindított folyamat, a díjvisszavonás (Gergényi) elérte ő is. A saját kijelentéseimmel és hozzáállásommal megsértettem, remélhetőleg ő is belátja, hogy az ő kijelentései is vállalhatatlanok voltak a magyarokkal, a magyarsággal szemben. És valóságos haraglavinát indított el az országban.