Hétfőn reggel újabb kilakoltatásra készül az önkormányzat és a rendőrség a fővárosunkban. Ezúttal Budapest XV.kerületében, ott ahol már megtörtént egy tragédiával végződő kilakoltatás. Akkor a 83 éves Marika néni 10 métert zuhant, kiugrott az ablakon miután önkormányzati bérlakását felgyújtotta. Az idős emberek tudjuk, hogy ragaszkodnak a régi dolgokhoz, a megszokásokhoz, legyen az egy tárgy vagy egy más kategória : a bérlakás, ahol 30-40 évet élt valaki. Nem minden növény viseli el az átültetést sem. Az önkormányzat mint bürökratikus hatóság ebben az ügyben egyáltalán nem járt el körültekintően. Mivel elsősorban hatóságról, tehát állami erőszakszervről van szó, ezért egy ilyen szervezet ebből fakadóan teljességgel alkalmatlan arra, hogy egy kerület vezetését betöltse. László Tamás fidesz-kdnp-s polgármester nevéhez nem csak a 83 éves Marika néni kilakoltatás miatti öngyilkossága kapcsolódik. A XV.kerületben van a térképen hivatalosan Páskomligetnek nevezett terület, amit a helyiek, (köztük én is) Kiserdőnek, vagy "kisdőnek" becézünk. Közel 70-80 hajléktalan talált itt utolsó menedéket, és sokuk itt élt túl 20 kemény telet és innen járt alkalmi munkákra. Egészen a második Fidesz kormányig senkit nem zavart a jelenlétük. László Tamás polgármester vezette hivatal azonban tavaly ultimátumot küldött az itt élő embereknek, a területet rekreációs területnek nyilvánította és elüldözte az itt élő hajléktalanokat, kunyhóikat ledózerolták. Sokuk nem is várta meg az "állami segítséget", talán tapasztalatból és már az ultimátum kézhezvételekor elmenekültek hűséges kutyáikkal, háziállataikkal együtt. Információim szerint azok közül akik állami segítséget kaptak, közülük egyetlen egy embernek rendeződött a sorsa, ő valahol Budaörsön kapott egy kis bérlakást és ott él. A többiekről semmi hír.
A XV.kerület önkormányzata most újabb embertelenségre készül, hétfőn reggel 9 kor egy amputált lábú 68 éves nagymamát és 15 éves unokáját akarják megfosztani az otthonuktól. A Koppány-csoport és más jogvédők is ezt megakadályozandó már a mai napon hegeszteni kezdték az akadályokat és építeni a barikádot, hogy megnehezítsék a kilakoltatást vagy meg is akadályozzák azt.
Kapcsolódó oldalak:
A Koppány csoport facebook oldala facebook
Készül a barikád a kilakoltatás ellen Kiss Endre Farkas (Sodi) facebook oldala
Amputált lábú 68 éves nagymamát akarnak kilakoltatni 15 éves unokájával Magyar Szociális Fórum
Mozgáskorlátozottak demonstráltak a tikkasztó hőségben HÍR24
Wikplayer Playlist ♫
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiserdő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiserdő. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. július 1., vasárnap
2011. augusztus 9., kedd
Kiűzik őket innen is - Hajléktalanok az újpalotai Kiserdőben
ÉLETJELEK AZ Új MÁRIA-VALÉRIA "HÁROMSZÖG"-BEN
Saját maguk eszkábálta faházakban élnek.
Kutyák is őrzik a telepet. Agregátoruk is van.
Kutyák is őrzik a telepet. Agregátoruk is van.
"A tervek szerint a szeptember közepéig kilakoltatják az újpalotai kiserdőből azt a több mint negyven hajléktalant, akik az évek folyamán beköltöztek a területre. A költöztetés ésa közterület kitakarítása után az erdőt rekreációs célokra kívánja felhasználni az önkormányzat."
(cikkforrás: HAJLÉKTALANOK A KISERDŐBEN - ÉLETképek - 2011. augusztus 1.)
A fotó forrása és további kiserdői hajléktalan képek:
Hajléktalanok az újpalotai kiserdőben
Az ÉLETképek című kerületi újság hasábjain olvashatták a XV.kerület polgárai azt a megnyugtató hírt, hogy az újpalotai kiserdőben felszámolják a hajléktalan telepeket.
Megtudtuk azt is, hogy mindez egy program része - és természetesen nem arról van szó, hogy embereket a végső menedéküktől megfosztanak, hanem szükséges és humánus rehabilitációs intézkedésekről, amelyben részt vesz az Újpalotai Családsegítő és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is. Tegyük fel a kérdést - kialakul egy kolónia, olyan emberek építenek saját erőből és lomtalanításon talált alapanyagokból tulajdonképpen téliesített faházakat maguknak, akiknek már régóta nincs önálló otthona. Az állam magukra hagyta őket, nem biztosított munkát, lakhatást nekik,ezért ezek az emberek maguk teremtik meg az életfeltételeiket, egyfajta erdei kvázi remeteközösségben élnek. Ezt természetesen azonnal fel kell számolni. Miért is?Természetesen nem a humánus szempontok alapján, hanem azért, mert törvénybe ütközik az, hogy valaki lakhelyet készít magának, mivel nincs rá építési engedélye. Ezért a hatóság erőszakkal lebontja ezeket a bódékat és kilakoltatja őket, az ott élő kutyákat pedig a sintértelepre szállítják elaltatni. Én így képzelem el, hogy így oldják meg ezt a kérdést bármennyire is hangzatos szépen hangzó szavak ezek, hogy Családsegítő és Máltai Szeretetszolgálat, tudjuk hogy a Családsegítő Szolgálatok félfasiszta hatósági jogkörrel rendelkező állami terror szervezetet alkotnak és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is valami hasonló alakulat. Írja a cikk, hogy 68 főből, már csak 43-an maradtak a kilakoltatások hírére. Nos akkor 25 fő érdekes módon nem kér az állami segítségből, hiszen pont az elől menekültek el az erdőbe. Az is kérdés, hogy miért nem valójában segíteni megy oda a hatóság és a Máltai nevében Szeretetszolgálat, miért nem téli fűtéshez biztosít PB-gázpalackot, paradicsom és paprika palántákat, építési anyagokat, könyveket miért nem szállít nekik, és miért nem kérdezi meg az ott élő embereket, hogy van-e olyan gondjuk, ami orvosolható lenne, hogy beáznak-e, hogy van-e ezeken a kalyibákon villámhárító, megfelelő-e a hőszigetelésük. És ha már kialakult egy kolónia miért félnek tőle, miért kell államilag ellenőrzés alatt tartani a legszegényebb és legszámkivetettebb rétegeket és miért kell basztatni őket? Szétzúzni az erdei közösségeket? Miért nem azzal foglalkoznak tehát a kerületi hatóságok, hogy megfelelő építési anyaghoz jussanak ezek az emberek, hogy korszerűsítsék a kalyibáikat. A tájba illő erdei és
tornácos faházak vagy a Molnár F. Árpád által szorgalmazott modern lakókontinerek elhelyezése a területen a közösség és a háziállatok megtartása mellett kellene lennie a megvalósítandó alapcélnak. Miért is nem -30 fokig is hőálló hálózsákokat osztottatok ki közöttük télire? Látható, hogy a fűtést megoldották saját maguk és ez kibaszott módon zavarja a hatóságokat, ezért innen is kilakoltatják őket, rábeszélik a terület elhagyására, ha nem megy rábeszéléssel, akkor majd rendőrséggel, könnygázzal, kommandósokkal.
Én meg azt gondolom, hogy aki hajléktalanná vált, az bárhol, bármikor építkezhet és bármit, és hogy megfelelő szálláshoz juthasson, hogy legyen fedél a feje fölött és ezt engedélyezni is fogjuk, az sem számít majd, ha ennek az lesz az ára, hogy Budapest bádogvárossá fog fejlődni, a mi szabadságunk abban áll és az eljövendő Új Világrend is, hogy támogatjuk ezeket a törekvéseket. Nagyon is bízok abban, hogyha a jelenlegi hatalom törvényszerűen megbukik, akkor XXI. századi megoldások fognak születni (soha többé kapitalizmust) és sötét középkornak tekinthetjük majd visszanézve ezt a már 21 éve tartó vészkorszakot. Mindenkinek azt kívánom érje meg nagyon hamar azt az időt, amikor Magyarországon nem hatósági ügyként fogja kezelni a hatóság az erdei hajléktalan építkezéseket és az emberi élet védelmét szolgáló egymást is segítő kolóniák létrejöttét. Utószóként Metz Edina cikkére reagálva, nem a terület elhagyására kell őket motiválni, tudjuk, hogy ez az igazi célotok, hanem, ha már letelepedtek, ott az adott kolónia valós segítésére, - hogy még emberibb környezetben tudjanak élni - lenne szükség (palánták, konyhakert, könyvek, mobil pb-palack fűtés, -30 fokig hálózsák, ruhák, cipők, kutya és macska eledel)A kilakoltatás nem lehet valós segítség, az sem, hogy bevágják a hajléktalanszállóra az egész kolóniát, ahol aztán télen, mint tudjuk soha nincs elegendő hely, akkor miért számoljátok fel a telepet?
Egyébként az interaktív XV. kerület térképeken és talán már a google mapban is, már Új Mária Valéria-telepként van feltüntetve háromszög alakban a terület.
Linkajánló:
Az Új Mária Valéria-telep
A valódi okok, tehát a hajléktalan kilakoltatások valós céljai a következőek lehetnek. Mivel az erdészet szállíttatja el a telepen keletkező kommunális hulladékot, bár nem messze innen szelektív szemétgyűjtő állomás van (Erdőkerülő utca-Zsókavár sarok) ezt a kérdést a hajléktalanok megoldhatnák és az interneten utána olvasott cikkek alapján az erdészettel együttműködőek voltak abban a tekintetben is, hogy nem vágtak ki fát tüzeléshez, csak vihar által kidöntött fával fűtöttek. Tehát az ott tartózkodásuk terhet ró a szemét miatt az erdészetre (ez a probléma inkább ürügynek látszik), ezáltal az önkormányzatra, másrészt tudjuk, hogy a hajléktalan ember
immár nem zsákmányolható ki tovább, a kapitalista nem tud belőle profitálni, ezért szálka a rendszer szemében, elpusztítandó teher(ez a valós ok). Rendszeridegen és államhatalmat idegesítő alak, mivel ő a lelkiismeretlen Tajgetosz-demokrata rendszer válságának szimptómája. Ezért fáj ennyire egyeseknek a felső tízezerből, ha netán életben akar maradni és feltalája magát egy hajléktalan közösség az újpalotai sheerwoodi erdőben.
Nekem erről a történetről egy másik eset jutott az eszembe, Zugló határában, a vasút közelében, a Rákos-patak mentén állott egy cigányok lakta családi ház, mivel sűrűn kerékpároztam arra belebotlottam egy Dr Iványi Gábor nevű szdsz-es metodista lelkész és kisebbségi jogvédőbe. A családi ház udvarán éppen egy láthatóan felháborodott cigánytömeggel fogott békítő tárgyalásokba. A mérkőzés későbbi eredményeképpen a családi házat ledózerolták, a cigányok kaptak valószínűleg egy másik lakást és az amúgy külsőre jó állapotú ötvenes-hatvanas évek elején épült még lakható ház bánta, hogy a helyén az újgazdagok számára rekreációs területet alakítottak ki, teniszpályákat. Ennyit a rekreációról és a kitelepítések összefüggéséről.