Végtelen történet - Dzsainizmus - Gondolatok a vallásról

Gommatesvara szobra Shravanabelgolában

Itt Sári Lászlóval vitatkoznék, mivel szerintem Mahatma Gandhira nem a dzsainizmus, hanem a 8 fokú jóga (lásd Patandzsali jóga szútrája) egyik alapja, az ahimsza (nem ártás - gondolat, szó, tett) hatott, mivel az ahimsza okozati következménye a béke, az ahimszát gyakorló környezetében a gyűlölködés megszűnése. A másik, hogy a táplálkozásnál, ha a gyümölcshúst megesszük, a mag attól még a földbe ültetve életben maradhat és fává, növénnyé fejlődhet. Folytatva a bejegyzést egy kis technikai szünet után beemelnék ide Gommatesvara szobráról készült képet. Sári Lászlónak igaza van abban, hogy a dzsainizmus adta a világnak igazán a nemártás elvét. Indiáról az első képzeteim nekem is az arcuk előtt maszkot viselő dzsainák. vagy azok a dzsaina szerzetesek, akik tollseprűvel elsöprik maguk előtt az utat. A dzsainizmus két fő ága a meztelenek és a fehér ruhások. A meztelenek a legortodoxabbak, őket digambaráknak (égruhájúaknak nevezik), szemben a svetambarákkal (a fehér ruhásokkal). Általában Buddha kortársához Mahávirához kötik a vallást, de valójában Mahávira a 24. tirthankara volt, az utolsó és a dzsainák az első tirthankara (gázlókészítő), a hódító (dzsina=győztes, hódító) Adinát követői.

A dzsainizmus elég aszketikus vallás, a szándékos éhhalál pedig dzsainák között a legnagyobb dicsőségnek számít. A szerzetesek sokszor a világról való lemondással egyetemben a hajukat is kitépik a puszta kezükkel. A kasztrendszerhez is kritikusabb a hozzáállásuk. Én speciel ennek a kritika nélküli követésnek, legyen az akár a kereszténység egyáltalán nem vagyok a híve. A sámánnal való újabb dialógusban pontosan ezt a kérdést tisztáztuk. A világ bizonyára nem úgy működik, hogy valaki bemegy a gyóntató fülkébe és aztán a gyónás alatt és után levezekli minden hibáját és megtisztul. Az imák nem segítenek, de a jó cselekedetek mindenképpen közelebb hozzák az égi (szattvikus) gunát, bár indiai értelemben a szattvikus sem felszabadulás. A felszabadulás már a következő lépés, az túl van a fiziológiai és lelki típustanon (tipológián). Az emberi dimenziókon is túl van. De ahhoz, hogy rögtön a szattvikus gunát kezdjük el halmozni, előbb alá kell szállni a poklok közepébe. A pokol, az alászállás a tulajdon életünkben keletkezhet valami rendkívüli bonyodalomban, ha egy bonyodalom van körülöttünk, ami behálóz minket, akkor tudnunk kell, hogy bármennyire is a földön nérezzük magunkat, tudatunkkal a pokolban tartózkodunk. Jézusról elképzelhetetlenség a sámán szerint is és szerintem is, hogy ne járta volna meg a poklokat. A pokol itt nem csak külsőleg a megfeszítés, a pokol inkább a szétdarabolódás, amit a kereszt 4 iránya is jelez és amit akár a szent korona négy iránya, a négy égtáj, a négy evangélista is elmond. A pokol képzete a sivatag közeli népeknél a homok és a tűző nap, a lángoló pokol, míg az északibb népeknél már a jég, a dermedtség is pokol. Hamvas Bélánál a dermedtség az a pokol, amin a teremtés túl tud lépni. Az auguroknál is 4-es felosztású égbolt és az égtájak szerint is jövendöltek. Romulus és Remus története pedig, ami ehhez kapcsolódik, már Róma falainak átugrásáról és a római jog mindenre való vonatkozásáról, kiterjesztéséről szól. Mivel Remust a törvény halálra sújtotta. Tehát az embernek alá kell szállnia, újra erőt kell merítenie és éberség, amit Hamvas Béla a legfontosabbnak tartott, nem csak a buddhista jóga és filozófiában az: a sumér Gilgamesnek a próbán, hogy az örök életet hét napos virrasztással kellene elérnie, de nem sikerül. A halál vizén is átevez, majd visszaútja során elveszíti az örök fiatalság füvét is. Gilgames tudását Uruk népével akarja megosztani, az örök fiatalságot is, amit maga harcolt ki. Ezért bukik el valójában, az önzetlenséggel.


Vallástudományi és bölcsész kislexikon:
Csandragupta Maurja - /gör. Szandrakottosz/ India első jelentős császára  24 év uralkodás után,  Kr.e. 293-ban felvette a dzsaina vallást és lemondott hatalmáról és minden világi tulajdonáról.  Szravanabelgolába vonult vissza aszkétaként élt és önkéntes éhhalállal vetett véget életének. Szravanabelgola a mai Karnátaka állam területén található.
Gommatésvara szobra - A legenda szerint Gommata v Gommatésvara nem tírthankara volt, hanem egy tírthankara fia, aki lemondott a trónról és az aszkéta életet választotta. A X. század végén készült monolit szobor 23 méteres és 20 km távolságból is látható. Baktay Ervin írja Gommatésvaráról, hogy:
" mint a régi bráhmanista irodalomban olyan gyakran szereplő nagy szentek a jóga befelé forduló koncentrációjában mozdulatlanul állt a helyén - a Doddabetta-dombon, amelyet azután emlékének szenteltek - míg a kígyók fészket vertek s a hangyák kupacokat emeltek lába köré, s a felnövekvő folyondárok lassanként átfonták a testet." A szoborhoz 12 évente gyűlnek a dzsainák a fürdetési ünnephez, a 12 éves ciklus jupiteri ciklusra utal, akárcsak a maha Khumb mela ünnep esetében.

A védikus kozmogóniáról

Védikus kozmogóniák


A mítosz mindig a kultuszhoz kapcsolódik. Vannak olyan nagy mítoszok amelyek egy-egy vallás egészét uralják Eliade szerint. Minden mítosz azt mondja el, miként jött létre valami, a világ, az emberek, az állatok, növények. A kozmogóniai mítosz valamennyi eredetmítosz számára mintául szolgál, ugyanakkor valamennyi eredetmítosznak paradigmatikus jellege van. A filozófia és a vallás
sajátos jellegű és szorosabb kapcsolatára Indiában Schmidt József is figyelmeztet. Karen Armstrong: a mítoszok rövid történetében, szintén a mítosz és logosz kultúrtörténeti kettősségére hívja fel a figyelmet. " A filozófia Indiában szorosabb kapcsolatban áll a vallással, mint egyebütt, de azért a bölcselkedés Indiában is a hit megrendülésével állít be." írja Schmidt Az Ind filozófia c. munkájában.
Már a Rig-védában megfigyelhető az a(z) (elmélkedő v metafizikus ) tendencia, hogy az istenek sokaságát egyetlen isteni elvre csökkentsék. A védikus irodalmat tehát nem tekinthetjük kizárólagosan poli vagy henoteizmusnak állítja Tóth-Soma László.

A teremtés, keletkezés formák mögötti örök principiumára utal például a Dírghatamasznak tulajdonított I. mandala 164-ik himnusza is az "Aszja Vámaszja himnusz". Dírgahatamasz neve hosszú mély sötétséget jelent. A tragikus sorsú vak risinek a Rig-véda 1028 himnuszából 25-öt tulajdonít a hagyomány. A szerzőket a hagyomány név szerint az ún. anukramaníkban (szerzőlistákban) őrizte meg, tudható hogy női szerzők is voltak közöttük. (Puskás Ildikó 102.o.)

(I. 164,46)
Az Egynek sok nevet adtak a bölcsek (ékam szat)

Eliade írja, hogy ezekben a mítoszokban található polaritás a coincidentia oppositorumban (Nicolaus Cusanus filozófiájának központi terminusa) vagyis egy paradox egység-teljességben oldódik föl.
Szemléltető párhuzmaként: a dzsívan mukta az életében szabaddá lett, noha tovább létezik a világban.
Az ind szellemiséget az Abszolút ideája hatja át. A szent szónak különös, teremtő és szellemi hatalmi jelentősége van, felette áll az istenek világának, az istenek világa a szent szóból eredeztethető.
A véda megelőzi a megnyilvánult teremtést (preegzisztens).

(I. 164. 39 és 45)

A Himnusz Szava elpusztíthatatlan
Benne rejtőzik valamennyi Isten.
másutt:
Négyféle részre oszlik fel a Szent Szó
Tudják ezt az ihletett Bráhmanák mind
Három mélyen el van rejtve előlünk
Ember csak a negyediket beszéli

Ez a védikus felfogás az upanisadokban mint a négyelemű AUM szótag (a pravána) jelenik meg,
amelynek három hangja fonetikus elemből, a negyedik hangtalan vagy transzcendens elemből áll
a hinduizmusban a hangoknak tehát négy csoportja van:
1) A felsőbbrendű hang a para sabda a legnemesebb
2) A következő a látható hang a pasyanti sabda
3) A harmadik a madhjama sabda ez a középső hang
4) végül a megnyilvánuló hang a vaikhari sabda, ez az emberi beszéd hangja, mint a legalsóbbrendű.
Ennek a védikus felfogásnak a későbbi egyik analógiája a Mándukja-Upanisadban és a Cshándógja-upanisadokban a tudat négy állapota:
az álomtalan mélyalvás, az álom az ébrenlét és a turijam.
Ez a négyesség nem csak mint teremtő szent szóként vagy négy tudatállapotként jelenik meg, hanem a társadalmi rend visszaigazolásaként. A X. mandala 90.himnusza a Purúsa-szúkta "az Ember Himnusza" ugyanakkor az áldozatból való teremtés, a védikus áldozati kultusz központi gondolata, a teremtés, a létrehozás közötti szoros kapcsolatot is mutatja. A X. mandala egy későbbi mandala, de az ind vallásbölcselet alapgondolatai innen eredeztethetőek. A purusa-szúkta szerzőjeként Nárájanat tartja a hagyomány, ami annyit tesz "Az Ember Fia". Az istenek itt a világot egy kozmikus óriás feldarabolásával teremtik meg , aki áldozat a védikus szertartásban.
(X. 90, 3)
"egynegyede mind ami van
háromnegyede égi lény"

Itt egy univerzális toposzról van szó, az ezerszemű purusa képzete fellelhető a későbbiekben
- A Svétaasvatára-upanisadban
-A Bhagavad-gítá 11.fejezetében (Amikor Krisna feltárja Arjuna előtt valódi lényét)
- Ontológiai principiumként pedig a szamkhya ortodox darsana vallásfilozófiájában.
A mezopotámiai mítoszokban egy archetipikus küzdelem végén Marduk, Tiámat testéből teremti meg a dolgokat.
A germán mitológiában az Eddában Ymir (ümir) a jégóriásból Odin teremti meg a világot.
A viszonylag kései kozmogóniaként jelent meg a toposz kínában i.sz II. - III. században Pan-Ku-ról az első fennmaradt írásos emlék.
Pál apostol Rómaikhoz írott leveleiben pedig az Egyház mint Krisztus teste, és annak tagjai a hívek.
(X.90,12)
" Szájából lettek a papok,
Két karjából a harcosok,
Combjaiból földművesek
Két lábából a szolganép"

A purusa-szúkta szimbólikus ábrázolásaként értelmezhető a szvásztika, amely a négy rendet (varnát)
de pl dzsaina szimbólumként a négy világot is jelenti.
Az utolsó verszakban nyilvánvalóvá válik, hogy az áldozat nem más mint az első dharma.
A társadalmi tagozódás tehát isteni elrendelés, része a teremtésnek, és a teremtett emberek nem számbeli, hanem rendbeli 3/4-e végül is kétszerszületettnek számít.
Ezt a himnuszt mondják el fiú gyermek születését követő egyik ritus során.

Mircea Eliade 4 fő teremtéstörténetet különböztet meg
1) teremtés az ősvizekből (Hiranjagarbha)
2) teremtés egy kozmikus óriásból (Purusa-szúktam)
3) teremtés abból amely egyszerre sem nem lét és nem lét. (Nászadíja)
4) végül az ég és a föld szétválasztása (Indra és Vritra harca - Marduk Tiámat rend és káosz)

3. pont
A Nászadija-himnusz , a teremtés himnusza a Rigvéda leghíresebb himnusza, a kozmogóniát metafizikaként ábrázolja. A sem nem valami és sem nem semmi gondolata jelenik meg pl később
Uddálaka- és Svétakétú párbeszédében a Cshándógja upanisadban. A Tat tvam aszi az egyik legnépszerűbb és leghíresebb mahávakja gondolati előzményéről van szó. Az ősanyagról (a prima materiáról), Buddha második tanítója Uddaka Rámaputta tanítását is hasonlóképpen foglalta össze
egy mondatban "a sem nem semmi, sem nem valami birodalma".
NA ASZAD = sem létező se nem létezőt jelent.

(RV X 129,1)
"sem a nem-lét sem a lét nem létezett"
(a versben az aszat - szat fogalompár polaritása feszül egymásnak)
(RV X 129,3)
" kezdetben a sötétséget sötétség takarta; mindent víz borított, jeltelen
Az életerő, melyet üresség burkolt be, felizzott és kiemelkedett"

A mély vizek a teremtéstörténetekben az örökkévalóságot ábrázolják, maga a tűz is vízből keletkezik.
Itt a tűz a vezeklés heve a tapasz.
(RV X. 121)
az Aranymagzat teremtéshimnusz egy név nélküli istenséget említ, akit Max Müller Deus Ignotusnak nevezett el. A későbbi hagyomány, a himnuszt megtoldotta befejezésül, ezt az ismeretlen istenséget Pradzsápatival azonosította.


" Ó Pradzsápati, utódok Ura, csak te ölelheted kebledre mindezen
teremtményeket"
(RV X. 121, 10)

A teremtő neve ebben a himnuszban Hiranjagarbha.
A brahmanikus korszak előjátékaként megjelentek a Rigvédában a deifikált absztrakt fogalmak, mint új Istenek ezek egyike Pradzsápati a Teremtés vagy a Teremtmények ura.


Az ATHARVA VÉDA két himnuszában az IDŐ (Kála-fogalom) vagy SORS maga a teremtő.
(AV XIX 53-54):

2 " Hétkerekűként szállít az idő, hét kerékagya van, a tengelye viszont a halhatatlanság. Ez az idő valamennyi világot díszítve, bizony legelsőként halad"

10 "Az idő teremtette a teremtményeket, az idő teremtette a kezdetben Pradzsápatit. Az önmagában létező Kásjapa is az időből született, a vezeklés az időből született"

54, 5-6 " Az időn áll Angirasz és Atharvan (az Atharva - véda himnuszainak szerzőinek névadó ősei)
Ez az idő, miután meghódította ezt a világot, a legfelsőbb világot is és a tiszta világokat is, a tiszta határvonalakat is és valamennyi világot a szent szó révén, legfelsőbb istenként halad"


Ez a hétkerekű szekér visszatérő motivum a Rig Védában is , Az idő maga itt a kerék középpontja, amely nem forog, a hét risit egyes elgondolások szerint a Göncöl-szekér hét csillagával azonosíthatjuk, a világtengely pedig az axis mundi, amely körül a csillagképek foronak. Az Atharva Véda egy másik himnuszában a világtengely (szkambha) maga a brahman.

(AV VII. 8,2):
" A szkambhában van mindaz, amit a szellem birtokol, minden ami lélegzik"

Atharva-véda 19. kandája:
A purusa szuktam egy változata amelyben a purusa helyére a paramátmá lénye/fogalma lép.

_____________
* Pan-ku mítosz írásban rögzített legkorábbi változatát az i.sz III.-IV. századra tehetjük Kínában.
220-264 között említik először