A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Soós József Titán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Soós József Titán. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 21., kedd

Blogger expedíció - A Széchenyi-emlék és -kilátó meghódítása

A lapok tele vannak Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók dicsőítésével, a nepáli Kancsendzönga 8586 méteres csúcs sikeres meghódításával. Arról a pünkösd hétfői expedícióról viszont mélyen hallgat a sajtó, amely a Széchenyi-emlék és -kilátó meghódítását tűzte ki céljául. Alaptáborra és serpákra nem volt szükségem. Az egyetlen komoly akadályt az egynapos teljes étel és folyadékböjt jelentette, amitől a vércukorszintem már a visszaútnál is érezhetően homloklebenyi fájdalmakat okozott. A múltkori égiháború elmaradt, így most nem kellett a villámok elől bemenekülnöm a Szingapúri Köztársaság főkonzulátusának fedett kapuja alá és szippantanom a villámlás okozta nitrogén-monoxid és ózonszag fura elegyének keverékéből. További veszélyforrást csak a Melinda úti rejtélyes vaddisznyó megjelenése okozhatott volna, vagy egy meztelen Benkő Dániel. Szerencsére ezek közül egyik sem jelent meg. Ellenben mostanában a kuruc.infon trollkodok szabadidőmben és rájöttem, hogy az antiszemétizmus bizony fertőző. Két rendkívül torzonborz alakot láttam ugyanis a képen látható nyomóskútnál. Bizonyára az elégtelen agyműködés okozhatta és az expedíció okozta víz- és vércukorhiány, hogy majdnem megszóltam őket, mert hektoliterszámra vételezték a vizet, a Kárpát-haza és -medence legdrágább kincsét, mintha az ingyen volna (egyébként igen) és első látásra ortodox zsidóknak néztem őket. Aztán kapcsoltam bazmeg, hogy ezek a szerencsétlenek bizony hajléktalanok. Hihetetlen, hogy milyen negatív sztereotípiára képes az emberi agy, és téves következtetésekre, ha hetekig olyan beteges náci-összeesküvés elméletekkel traktálják, aminek aztán a valósághoz sincs semmi köze. Elmeprogramozás ebből vagy te is. Én azért a magam módján higgadt és filozófikus ember vagyok, de mi lesz, ha egy teljesen meggárgyult náci fogja megtámadni az általa zsidóknak vélt vízvételezőket. És akkor kevés lesz az, hogy Tamás Gáspár Miklós kirohanjon a Moszkva térre vagy az emlékműhöz. A helyzet tehát pattanásig feszült. Ez onnan is látható, hogy a kilátót antiszemita falfirka is csúfítja. Már eleve beteg lélek lehet az, aki nem a szép kilátásban akar gyönyörködni (ami itt speciel nincsen), hanem felhozza a gyűlöletét ide is. Ide a szajkók, a kémlegyek és a szent gerlék és a kövér varjak közé. Egyébként hármas útszakasznak neveztem el az egészet, a Moszkvától idáig. Kapd be Széll Kálmán. Az első útszakasz a Csaba lépcső, ez az amiről az Arany Rózsakereszt és "tradicionalisták" is írnak. Azért neveztem királyi útnak, mert egyenes és törekvő, célirányos, minden letérés nélkül jutunk el a legmagasabb pontig. Ha az életút szimbolikáját követjük, akkor ez azt jelenti, hogy a kezdetben még minden tisztának és egyszerűnek tűnik, még nincs bonyodalom, az akadályok fiatalos lendülettel, határozottsággal és tiszta szándékkal, erőből és bűn és áldozat nélkül legyőzhetőek, ugyanakkor kellő erőfeszítést igényelnek a fizikum szintjén. A következő szakasz már hömpölygő, kanyargós, úgy érezzük nem visz sehova, vízszint és az első lejtő után az alkalmazkodás és egy négyes útkereszteződés jelzi (Szent Orbán tér) a nehézségeket és a társadalmi elvárásokat. Ezt követi egy nagyon erős emelkedő, egészen a kémlégy manifesztációjának szentelt Titán-lépcsőig. Ez már itt a lépcső kezdetén a kollektív-tudattalan birodalma, határterület, a politikum-paranoiditásának a jelképe, amiben a háttérhatalomnak kiszolgáltatott ember számára a fenyegető valóságból bármi lehetségessé válhat, az erdős rész különösen este jelképezi Hölderlin titánokról írott versét. A gyerekkor itt már elérhetetlen. Az asztrális világ pedig képes megjelenni bármilyen formában. Amint a lépcsőkről kiérünk jobbra egy vízmű található, a víz elem egy ideig nyugalommal látja el a vándort és Csontváry festményei tűnnek elém. Innen egészen a pléhkrisztusig záródik a második út. A keresztrefeszítés után egy utolsó, erős emelkedő jön, ha nem ütöttek még el minket, és egy romos római típusú épület. Amit, ha majd egyszer sok pénzem lesz és "felülök a léghajóre"(Waszlavik) meg fogok vásárolni, eléggé le van amortizálódva, de Basilianóban is látott cementkerítéssel és örökzöld növényekkel és ógörög szobrokkal kiváló terep lehetne egy Peter Greenaway filmhez. Még a hugyozós szobrot is ideállítanám a Rajzoló szerződéséből a vérmezői hugyozás emlékévében. A minap egyébként vette a bátorságot az önkormányzat, és a Vérmezőn megtisztíttatta a magyar jakobinusok emlékművét. Robespierre és Orbán tehát jó barátok?

Nagyobb térképre váltás

2012. december 13., csütörtök

Összefoglaló - Inkább hallgatok

A blog egyre népszerűtlenebb, és ezzel el is érte a célját. A Börtönellenes Társaság bejegyzés közel 1 kattintást ért el, az is én voltam egy proxyról. Soós József Titán népszerűsége azonban töretlen, azóta is, hogy kényszerű száműzetésben él Brazíliában. Kértem tőle, hogy a brazil utcai vagy a tengerparti fociról készítsen már egy filmet, köztudott, hogy szabadidőm egy jelentős részét töltöttem már el azzal, hogy a focicseleket rendszereztem. Jelenleg ez a hobbim egy kicsit sajnos a háttérbe szorult, de egy brazíliai focifilm biztos inspirált volna arra, hogy ez a helyzet megváltozzon. Ha focifilm nem is készült el, de Titán döntésében, hogy új országot válasszon menedéknek, méghozzá Brazíliát, ez a pozitívum mindenképpen többrétegű. Az első rétegben az őt bírálóknak figyelmébe ajánlom a Megváltó Krisztus szobrát, ami Brazília jelképévé vált.
Találtam egy nagyon jó blogbejegyzést erről a szoborról: A Megváltó Krisztus szobra - Rio de Janeiró (Virtuális Barangolás BLoG).

A másik pozitivuma az ügynek, hogy Titán rendesen beolvasott az igazságügyi elmeorvos szakértőknek és üzent Sopron város rendőrségének is. Tény azonban az, hogy a legutóbbi Titán-RGL kooprodukcióban készített "tényfeltáró" hangfelvétel láncreakciót indított be. Én ezt a hangfelvételt semmiképpen nem tartom pozitívumnak. A hangfelvétel következményei többek között, hogy Balogh Béla otthonvédő feljelentette becsületsértésért Titánt és RGL-t is. A ma Magyarországán ha egy otthonvédő vagy emberjogvédő csoport alakul, szinte törvényszerű, hogy az támadásnak lesz kitéve. Az ügynöközés, a leügynöközés már-már a természetes és nem feltétlenül a legkonzekvensebb hozzáállás. A másik következetlenség a hangfelvételen az, hogy például a Hírháttértől elvárják, hogy álljon oda egy politikai oldalra, mert ellenkező esetben már hazaárulás, ha nem úgy tesznek. A szubjektum és nem a kollektivum szempontjából azonban én nagyon is üdvösnek tartom a Hírháttér hozzáállását a magyar radikálisok-izraeliták politikai csatározásai konfliktusa közepette is. Én azon az állásponton vagyok, hogy mérlegve téve a tevékenységüket tiszteletben kell tartani,
és ez az alap, és nem feltétlenül kell egyetérteni velük, de  a szubjektum fejlődésének szempontjából én a Hírhátteret nem tartom számon lehúzó erőként, hanem mint korábban írtam egyfajta fékként (az antiszemitizmus ellen). Példaként a Város Mindenkié csoporttól sem várom el, hogy a magyarországi hajléktalanság okát, mondjuk az usa-izraeli nagypolitikában lássa meg. Egy csoportot pontosan az határoz meg, ami meghatározza, ha más ismérveket várunk el egy jogvédő csoporttól, akkor tulajdonképpen a jogvédő csoport függetlenségét támadjuk. Ez az amit a Titán-RGL nem vett figyelembe, nem várható el mindenkitől, hogy ugyanolyan sztereotípiákkal gondolkodjon. Sőt, ha mindenki ugyanúgy gondolkodna, mint én, vagy egy csoport , akkor nem lenne tovább értelme az életemnek sem és önként száműzetésbe vonulnék, mert az unalom végezne velem különös kegyetlenséggel. Más. Miután a világot bejárta a maroknyi ellentüntető "náci" képe és én is közöttük voltam, azért mindjárt szögezzük le, nem vagyok náci.Erről bárki meggyőződhet, ha bejön a szobámba. Nem talál a falon Szálasi vagy Hitler képet, ellenben ha jobbra néz a jobb sarokba, ott megtalálja a vallástudományi kiskönyvtáramat. Ha balra, akkor egy megmentett tibeti papírzászlót, és ha tovább néz balra, akkor három polcon a legnagyobb magyar költők köteteit találja és egy tibeti szélparipát. Én ilyenkor, a nagy nácikeresésben mindig Rózsa-Flóres Eduardo-t idézek, aki marxista apjának magyarázta, hogy a szerb-horvát konfliktusban, most azok a nácik, akiken a vöröscsillag van. Később úgy gondolom, hogy hibázott azzal, hogy Bolíviában nem az őslakosok, hanem a gazdag meszticek oldalára állt. A nemzeti- faji identitás sem mindig meghatározó, hogy egy konfliktusban hova áll az ember, a jó vagy a rossz oldalra, ezért sem árt a nemzeti érzéssel is kritikus szemléletmódot felvenni. Én például itt a blogomon Kertész Ákost először támadtam, majd revideáltam az álláspontomat, és nem érzek haragot a cikkéért. Nem igazán akarok kis pontként gyűlölködő állásponton maradni hosszútávon, de rövid távon sem. A vörös festékes Dániel ügyvéd tevékenységét például azzal is támogattam, hogy gratuláltam neki a facebookon keresztül is és egy blogbejegyzésben elítéltem az Andrássy úti jobbikos zsidózást. Egy ideig vaciláltam a pozitiv és negativ diszkrimináció között, aztán úgy döntöttem, felesleges mindkettő. A lényeg pedig az, hogy igyekszem tiszteletben tartani a vélt ellenoldal tevékenységét, erre kötelez, hogy a Weissenburgi Vecelin lovag leszármazottja vagyok és a nevem is a "Chanson de" Roland.Utóiratként csak annyit tennék még hozzá, hogy a feljelentések szerintem felesleges lépések. Titán is illegitimnak tartja az államot, másrészt az otthonvédők sem szeretik annyira, hogy az állam törvényi védelmére hagyatkozzanak. Úgy gondolom a Koppány Csoportot mostanában a médián keresztül is többször támadták méltánytalanul (TV2, RTL klub), az interneten is konfliktusok voltak (kontra Dabasi Tamás), így Titán-RGL amúgy nem jelentős támadásánál betelt a pohár.
Én a közlési kényszernek tudom be ezt a konfliktust, egy politikusnak például mindenféle kritikát el kell tűrnie és ehhez megfelelő juttatásokat is kap, ugyanez vonatkozik a már ismertté lett személyekre is, akik azonban nehezebben tűrték a kritikát és a gúnyt. Pl a híres blogger, Tomcat esete Macstappancsok éke nevű index. fórumra írogató hölggyel. Aminek aztán verés lett a vége. A SoDi trollok eredete: egy részük ártányológusnak is vallja magát és innen származik, egy törölt index topik Tomcat eladta a lelkét  ahová én is írtam, és elég sokszor, később azonos nevű gúny blogoldallá "fejlődött". A szálak 2006-ig vezetnek, ne zárjuk ki Vejmelka és Külgusz esetleges troll létét sem. Az igazán bölcs az akiről lepereg minden, ki előtt sár és arany egyenlő értékkel bír, miként a dícséret és szidalom is (Bhagavad-Gítá), és túllép az erőszak és a gyűlölet időszakán valahányadik sziszifuszi nekifutásra. Egyébként a feljelentés egy része egy komoly filozófiai problémát (ellentmondást) is felvet. Mivel Balogh Béla becsületsértés miatt tette a feljelentést, ebből az következik, hogy ő alaptalanul lett megvádolva azzal, hogy ügynök (szó szerint tehát állami alkalmazott) Én el tudom képzelni a rendőrök arcán a megrökönyödést a feljelentés láttán, hiszen számukra az állam alkalmazásában lenni nem becsületsértés, hanem egyfajta magas dícsőség. Nem látta valaki a gyöngyháznyelű késemet? Nos? Ámen. Dícsőség Maninak a paraklétosnak, aki a vigasztaló.

Kapcsolódó oldalak:
Balogh Béla feljelentést tett Hírháttér Multimédia
SoDI fóruma snecológia


2012. október 13., szombat

Szubjektív - Hajnali séta Basilianoban és Malborghettoban

Basiliano főtere (fotó:tartarossz)
Amíg útitársaim (Sodi és Titán) aludtak, én elindultam körülnézni ebben az olasz kisvároskában. A suzukiban is el lehet aludni, de  kipihennie magát az emberfiának szinte képtelenség, ezért inkább Basiliano felfedezését választottam programomnak a kialvatlanságot okozó felesleges alvás helyett. Nem hülyeség kijelenteni, hogy a mai olasz épületek és városok stílusában is mind-mind az ókori Róma építészetének vonásai köszönnek vissza. Természetes, hogy én leginkább Basiliano külső kis-villáinak esthajnali hangulatát is a legnagyobb misztériumként éltem meg és nem szimplán turista sétát tettem itt azzal, hogy Szaturnusz földjén jártam. Mindent megfigyeltem, aminek jelentősége lehet. Például egészen megkövültem azon a szobron, ami egy kis-villa kertjében állt és egy kisfiút és egy kislányt jelenített meg, ahogy együtt ülnek egy padon. Elgondolkodtam, hogy vajon ennek a lakóháznak a tulajdonosa milyen megfontolásból, vagy tudatalattijának miféle mitológiai archetípusától kényszerítve helyezte ide a szobrot, az aranykort idéző mediterrán kertek erős illatú növényei és fái közé. Felidéződött bennem Philémon és Baukisz története a Görög mitológiából és a gyermektelenség misztériuma is. Mindezt összevéve és összefoglalva bárki is állította ki kertjében ezt a szobrot, mindenképpen megidézte vele az isteneket. Ezért csakis magáért a tényért is, nem úgy álltam meg e kert előtt, mintha az kert lett volna, hanem az ember ősi és új dimenziójának kettősségében álló átvezető kapu. A boldogok szigete. A profán életünket élve is megtalálhatjuk a legerősebb sorsszimbólumokat, az isteneket, vagy mint Carl Gustav Jung pszichoanalitikus nézetei szerint is az ősinek, a félelmetesnek, a mitológiainak nagyon is szerves a kapcsolata a tudatunkkal. Egész civilizációnk ezt igyekezett leegyszerűsítve keresztény világképbe és a materializmusba belegyömöszölni. Elfojtani azt, ami az ember számára félelmetes, a szexualitást, a szerelmet és az isteni erőket. És mindenek felett hétköznapinak lenni. Gracia. A beavatás maga az életünk. Arra sem találok racionális magyarázatot, hogy utolsó állomásunkon Olaszországban Malborghetto egy sziklahegyénél éjjel három órakor szintén sokáig és megrökönyödve álltam. Olyan eufória fogott el, mint Pécsen a Csontváry Múzeumban a Baalbek monumentális színei és a nagyszerű mű látvány kavalkádja láttán. Az egész szálfa erdő egy barlangot képezett, beavató utat, hasonlóan, mint Máriaremetén, csak itt a természet templomaként. Pap Gábor is megemlíti olasz földet, a jó levegőjű, gyógyhatású helyeket a Castella mare (mara=buddha kísértője, mars, halál, tenger) di stabia Csontváry képpel kapcsolatban. Viktor Emmanuel királlyal kapcsolatban pedig Friedrich Nietzsche a gyengélkedő übermensch jutott eszembe, aki szintén talán ezen okokból tartózkodott Italyában.
Basiliano (fotó: tartarossz)

Malborghetto SS13-as út mentén fekszik, az Alpok hegyei között, az SS13-as ingyenes autóút és minőségében sokszor jobb, mint a mi fizetős autópályáink. Soós József Titán úgy ismeri olaszföldet, mint a tenyerét. Így odafelé és visszafelé térkép nélkül egyszer sem tévedtünk el. Az út lényege egy mentési akció volt, mivel Titán Basilianoban rekedt, mert egy rotondában (körforgalom), közel Basilianoban eltört a kölcsön Nissan hosszanti féltengelye. Arról a Nissanról csak annyit, hogy a tengerpartra Titán révén és az ő üzemanyagköltségén jutottunk le, a legnagyobb homokpadokon is simán átment, ahol egy suzuki már megfeneklett volna. Sodi a nemzet krónikása is velünk volt, hogy dokumentálja az utat A suzukit Basilianoban hagytuk a szerelőműhely előtt, amíg a Nissannal lementünk az Adriához.  "Itt titánék még mindig Orbán Viktorral (Sodi videója) voltak elfoglalva" YouTube, én lemostam az arcomat a tenger sós vizében, integettem a madaraknak és tudvalevő, és én is megesküszöm rá, hogy a sós víznek egyáltalán nem elhanyagolható a gyógyhatása, a népszerű ezoterikusoknál ez természetesen nem arcmosás, hanem az ő terminusuk szerint auratisztítás. Az utazás legszomorúbb eseménye a basilianoi gerlefióka volt, amelyik nekicsapódott egy kapunak, majd beszorult a kapu alá, sikerült a kismadarat kihúznom onnan és megnyugtatva két-három házszámmal arrébb egy belső kert rácsos kapujában biztonságosabb helyen elhelyezni. Csak remélhető, hogy megmarad. Néha elszomorodom emiatt. Megnéztem még hajnalban Basiliano focipályáját is  és Malborghettoban (két elhagyott labda is volt a kispályán) szintén hajnalok hajnalán egy erdő szélén a kis (műfüves) és a nagy focipályákat. Malborghettoban egy monumentális viadukt árnyékában volt a sporttelep. Malborghettoban éjjel kettő és három közötti sétám közben megálltam egy hídon a Via Bambergán. A hegyekből lezúduló víz volt meditációm tárgya és Nikolaus Lenau egy verse, a Sokáig nézd a folyamot c. Basilianoban a pályaudvari váróteremben próbáltam meg aludni, szintén sikertelenül. Malborghetto főterén is volt egy kút, a magányos séta és a vízzel, mint őselemmel való kapcsolat mintha Tarkovszkij világába repített volna. Tarkovszkij YouTube talán nem véletlenül Olaszországban forgatta a Nosztalgiát.

Kapcsolódó oldalak, októberi hírek:
Eric Hobsbawm (1917-2012) MUNKÁSOK ÚJSÁGA
Tartarossz Titánt előz az Alpokban YouTube
200 éve született Giuseppe Mazzini ◄◄Múlt-kor (2005.június 22.)
Garibaldi bevonul Nápolyba  ◄◄Múlt-kor
130 éve született Gulácsy Lajos ◄◄Múlt-kor (2012.október 12.)

Sétálj te is Basilianoban Google map 3D  
A Basilianoi vasútállomás váróterme, ahol megpróbáltunk aludni. III.Viktor Emanuel olasz király emléktáblája.

 
Nagyobb térképre váltás

2012. augusztus 28., kedd

Gárdaavatáson kettős ellentüntetőként - Gyorshír: Assange International Group

Marczinka Csaba költővel a Gárdaavatást is meglátogattuk
(fotó:SoDi)
Csabával épp a közeli kocsma irányába indultunk el a csillagösvényen, amikor  a sarkon 30-40 fehér inges rendőr nem szokványosan állított elő és vett őrizetbe egy fiatal, renitenskedő liberális, antifasiszta tüntetőt, aki korábban tettleges becsületsértést követett el egy gárdaavatásra igyekvő szélsőjobboldali fiatallal szemben, majd a sarkon idősebb radikálisokat is feltartóztatott. Az eseményre kettős ellentüntetőként és mint a Börtön Ellenes Társaság alapítójaként a szabaduló pólómat vettem föl, mivel odabent a Gyorskocsiban H. Zsolti  sokakat megkeresztelt, a keresztség során töröknek nevezett el. Így alakultak ki az olyan, már  hírhedetté vált, és a rendőrség által is rettegett bűnöző nevek, mint a Pöröly, a Bika, a Szimbióta, a Csaposkezű, Fater vagy éppenséggel a Török.


Kapcsolódó oldalak és hírek:
- Az értesüléseim szerint Soós József Titán, a Hírháttér Multimédia volt munkatársa  az őt ért sorozatos politikai meghurcoltatások miatt elhagyta Magyarországot. Soós József Titán igazságügyi elmeorvos szakértői vizsgálatát  egy 1988-as, már nem érvényes rendeletre hivatkozva rendelték el, és így nem joghatályos  felszólítást kézbesítettek hozzá a napokban. A Bándy Kata-ügyben folytattak Titánék tényfeltáró oknyomozást Az ezzel kapcsolatos fórumról vagy kitiltottak, ami velem sűrűn előfordul
(lásd Amerikai Népszava az Occupy Mozgalmat védő kommentjeim miatt) vagy megszüntette a facebook, mert elérhetetlen. Időközben kiderült, hogy a csoport adminja a Balatonban lubickolt, ezért átadta az admin jogokat egy bizalmába férkőző megbízhatatlan elmeháborodottnak, aki kitörölt minden bejegyzést. Az alábbi videón egy ismeretlen telefonál Titánék oknyomozó csoportjának, aki állítása szerint látta Péntek Lászlót és Bándy Katát Pécs főterén aznap. 
Az ismeretlen szemtanú YouTube


Gyorshír:
Tüntetés szerveződik a facebookon a Svéd Nagykövetség épülete elé a Hírháttér Multimédia vezetésével Julien Assange védelmében. (Assange International Group)
A legüldözöttebb magyar jogvédők alapították Hírháttér Multimédia
A Minden EGY titkos Ismereteiről Hírháttér Multimédia 
A HAARP világprogramról, Szlovákiából HÍRHÁTTÉR TV

"Az úgynevezett ""rendszerváltással"" a ""nagy ellenség"" eltűnt, de helyette mintha decentralizálódott volna vagy szétszóródott volna a rossz a világban… S nincs sem jövőkép, sem valami halál utáni biztos perspektíva." (részlet a riportból)
Látomás, vízió - Interjú Marczinka Csabával prae.hu
Sebő Ferenc - József Attila : Rejtelmek (Költészet napi bejegyzésem 2012.04.11.) tartarossz.blog