Gondolatnapló - Dar al-Harb

H i r o s i m a    /fotó forrása: TVZVEZDA/

Tegnap és utólag a helyzetet úgy jellemeztem, hogy miközben én az oroszlánnal viaskodtam, az akinek támogatnia kellett volna a visszatérésemet a valóságba és a győzelmet az ellenerők felett, hátulról vágta belém a kést és ez bizony így történt a sámán szerint is. De bármennyi sebtől is vérzek most, mégis át fogom magam küzdeni egyedül és számkivetettként is a Szküllán és a Kharübdiszen. Tehát ott kell ellenerőként megjelenem, ahol "szeretni szégyen" /József Attila/, de nem beletörődve a ténybe, hanem szembesíteni önmagamat a jelen koordinátáival. A múlt terhétől úgy megszabadulva, hogy nem is veszek tudomást róla (zen buddhizmus). Ezt a szituációt vagy dantei pokolbugyrot úgy lehet egzaktul leírni, hogy minden eszközzel kínozni szeretnének az ellenerők, de keleti felülemelkedettségem a sors ostorcsapásait is fakír módjára tűri. Ezért nevetséges igyekezet, és pokoli deviancia engem, a lények egy aspketusának jótevőjét börtönnel és megszégyenítéssel fenyegetni, a napot nem lehet bezárni sötét tömlöcökbe és élve a dervis szavaival, én már most semmi vagyok, miközben te valahol próbálod összekapkodni az egódat. A naptermészet nemes egyszerűsége Tommaso Campanella Napvárosában a leginkább kézzelfogható, de jelen van a Lectorium Rosicrucianum szellemi iskolájában is és Friedrich Nietzsche Antikrisztusa és alapvető életelve sincs olyan távol ettől a sorsfelfogástól. Ez pedig az, hogy szeretni mindent, ami velünk történik, és ahogy Nietzsche fogalmaz, elfogadni és felismerni, hogy nem más, hanem a saját akaratunkból történik így mindez, és igazából ez már túl van jócskán a viaskodásokon, ez már sors-felettiség. Hogy lássuk a drámát, az, hogy ez a nemzet hová jutott, azt leginkább a menekült helyzet drámaiságából látható. Itt nem az a gond, ha az embert jelképesen most épületnek, architektúrának tekintjük, egyáltalán abban a szabad és vad liberalizmusban, vagy ránk erőltetett és kényszerített ostoba, szociáldarwinista-kapitalista alantas létüzemmódokban, azt kell látnunk, hogy Magyarország az isteni architektúra szerint: nyomortelep lett. Amikor felelősséget vállalunk egy párkapcsolatban, az elsődlegesen, primer egy sorsfelelősség. Ha ilyen nincs, akkor az imitáció. Amikor egy valaki, egy párt, vagy koalíció vagy egy vallás vezeti az országot, akkor elsősorban sorsfelelősséget hordoz. Egyébként Orbán Viktor ebben a kérdésben bizonyára nagyon is tisztában van önmagával és ezzel a ténnyel, legalább is úgy mutatkozik és főként, hogy most a helyzet különösen nem könnyű. Kevés politikus volt a 25 év alatt, aki legalább idáig eljutott, az más kérdés, hogy én nem értek vele egyet, de elismerem, hogy ennek a felelősségnek legalább valóságosan is a tudatába került, és ezt a tényt nem szabad alábecsülnünk. A másik kérdés az, hogy amíg idelent nem szabad meghunyászkodni a kisebbik körökben, addig odafent körültekintőbben kell eljárni, hiszen egy börtönben mindig van a legerősebbnél is erősebb ember, és nem tudni ki kinek az ellensége és barátja éppen egy szituációban. A legnagyobb probléma, a látásmód. Sok magyar és még magyarabb és legmagyarabb ma úgy gondolja, az iszlám az ő ellensége. Mások szintén tévesen úgy vélik, ha menekült jön ide, akkor valójában nem az a dolgunk, hogy úgy fogadjuk, mintha maga Krisztus jött volna el újra közénk, hanem úgy mintha egy újabb gonosztevő-élősködő, aki elvesz tőlünk valamit, ami valójában nem is volt soha a miénk, hanem a mindenható és örök Isten tulajdona és ajándéka. Tehát egyesek úgy vélik, kiszorulnak a saját territóriumukról. Félni és rettegni kezdenek. Valójában legbelül érzik és tudják, hogy az iszlám az több és nem kevesebb náluk. Az iszlám ennek a korlátlan megtorlásokba és felszínes és kultúrálatlan emancipációba süllyedt büntető jognak és az alávetett és magát szabadnak képzelő társadalomnak, a tiszta fény. Nekik valójában, akik félnek nincs semmijük ezért van bennük félelem, az a kapitalista nyomor ez ami által létrehozott ideológiai és egzisztenciális nincstelenség és űr keletkezik és az amit kivetítenek a menekültekre, de saját magukban van  - mert ez a rendszer a létbizonytalanság lényege - és még a radikális jobboldalnak az iszlámmal való távoli és távlati szimpatizálása is megszűnt, vagyis hamar át lettek programozva, mivel ez most a külpolitikai érdek. Azt kell megállapítanom, hogy ezek a pártokba, mozgalmakba beépített vélemény-manipulátorok jól és állami fizetésekért dolgoznak, ugyanakkor puskaporoshordón ülnek és  olajat öntenek a tűzre, ha a menekültek és a lakosság között szítják feleslegesen az indulatokat, nem gondolva annak világpolitikai következményeire. A Magyar Iszlám közösség hitszónoka, nem arra hívta fel a figyelmet, hogy a muzulmánok ne vegzálják a nem muzulmán nőket, hanem arra a sajnálatos problémára hívta fel a figyelmet, hogy a fejkendős nőket éri folyamatos inzultus. Én mindenképpen vallási toleranciára szólítok fel mindenkit, nekünk állampolgároknak ne legyenek a menekültek az ellenségeink, saját hibáinkkal viaskodjunk inkább és toleráljuk a menekülteket. Vegyünk példát az ókori Rómáról, ahol Asylum volt. Itt a nemzet szó alatt, ami miatt aggódnak számos más kifejezés behelyettesítendő, mivel ha valójában aggódtak volna a nemzetért, akkor minden egyes kilakoltatásnál tüntettek volna. Tehát akik szerint a nyomor igazságos, szükséges és soha nem léptek fel ellene, azok szerint a menekültek veszélyt jelentenek, de egy olyan valós veszélynél - tisztelet a kivételeknek - nem lármáznak és verik fel a csendet, mint egy 72 éves idős asszony kilakoltatása. Én azt vallom, becsüljük meg, hogy van szolidaritás és ne ítéljük el azokat, akik szolidárisak a menekültekkel és segítik őket. Örüljünk, hogy 25 év agymosó propagandája ellenére, még él az emberség szikrája többekben, persze ez felháborítja a vezetőket és pártvezetőket, mert nem ezt várták, hiszen ez a rendszer folytonosan jogegyenlőségre hivatkozik és egy fontos tényezőt mindig kifelejt: ez pedig a szolidaritás. Nem a szabadság a lényeg, hanem ott van valós szabadság, ahol az emberi kapcsolatokban a szolidaritás megjelenik, mit ér az az egoista,fogyasztói közöny és az emancipált ragadózó senkik-"női" attitüdje, vagy a kizárólag anyagi elveknek és törekvéseknek alávetett és annak élő, pofátlan, modern csőcselék, anyag és nem szellem, ahol nincs szolidaritás, ahol kiveszett mindez. Mert ez a hagyjál békén engem úgy élni, ahogy én akarok liberalizmusa minden csak nem emberség. Igenis van a fejkendőnek egy üzenete, az a lelkiismeretünk, a mi modern és felesleges egoizmusra hajlamosított (kondicionált) aláhanyatló nyugati ragadozó-tudatunk figyelmeztető kollektív-lelkiismerete, hogy él még a szokásrend valahol, amit mi magunk-után hagytunk a nagy modernség és párkapcsolati drámák, és mindenen átgázoló önző és fogyasztói pozitivista-ragadozó tudatunk és privát szemétségeink közepette. Dicsőség az iszlámnak az, hogy képes szolidárissá tenni minket embertársaink irányában, ebben a csillogó de valójában valós, európai, sötét pokolban.

Kapcsolódó oldalak:  
Vigyázat: vadkan a Melinda út környékén  Hegyvidék ◘ XII.kerület

Káosz és depresszió kör

Proton időközben előkerült az első februári enyhülésre, elektront hetek óta nem találom, nem könnyű elcsatangoló poloskákra felügyelni és ráadásul a táplálékukról is gondoskodni kell. Csak bízhatunk abban, hogy az emberrel való hosszan tartó téli kényszeralbérlet nem viseli meg túlzottan ezeket a nagyszerű élőlényeket.
Hazafelé azon gondolkodtam, hogy betérek a halottak országába. - Egy kortárs költő jóhiszemű tévhitében élt sokáig a tudat, hogy a rézgálic egy énekesmadár fajta volna.- Végül aztán úgy döntöttem, hogy inkább hazajövök és nem zavarom meg a G köreit. Így hát hazajöttem és szembesültem azzal a ténnyel, hogy nem veszítettem a TIPPMIXEN. Megint csak le kell írnom a szintén madaras vagy verebes író Tandori Dezső frappáns megfogalmazását: a megnyerhető veszteség címmel. Súlyos másfél hetes nyeretlenségi széria szakadt meg és ha egy kicsit több pénzem lenne és bátorságom is, akkor már
egészen más színben látnám a világot. Eltaláltam a V.Guimaraes-Benfica és a Basel-Bayern München mérkőzést is. Biztos voltam a Napoli sikerében a Chelsea ellen és mégsem sikerült komolyabb nyereményt zsebre raknom. Kis pénz, kis foci. A totózást is szüneteltetem, bár egy kulcs kidolgozásra vár, az idő halad és igazán nem jutok A-ból a B-pontba. Persze amíg terveim vannak, addig még viszonylag nem is annyira kilátástalan ez a helyzet, bár mondom egyre inkább valószerűtlennek találom ezt a vidéket és nem tudom, hogy mi az oka. Talán ezért is jutnak eszembe olyan baromságok, mint a köpködő Trebitsch (az igazi?), mert szórakoztatom magamat. Van időm azzal foglalkozni, hogy a MÁV szakszervezeti helyiségben ugyanolyan mintájú szocreál függöny lóg, mint amilyen mintájú tapétánk akkor volt, amikor Kádár alatt ideköltöztünk 1975-ben erre a nagyszerű lakótelepre - hogy aztán kalákában a szekta tagjai Jézus nevében lecseréljék a tapétát. Ezek a pszeudó közösségek is összeomlottak és nagyon sok rom van most körülöttünk az országban, és magyarokként persze megbélyegeznek, hogy örök elégedetlenek maradunk, akiknek nem jó az, hogy nem jó. Azt, hogy így negyven után ki miben tudós, vagy miben hisz, azért megkérdezném. Látott már eleget a szem és őszül is már a halánték. Hibák, betegségek, bűnök és számtalan újrakezdés, tiszta lappal vagy anélkül a semmiért. A napokban Oshot is tovább olvastam, még mindig a Háború és Béke és természetesen még mindig a kritika. Az a téma, hogy Krisna valós történelmi személy-e és Arjunával való párbeszéde a csata előtt valószínűtlenül nagyon hosszú ideig zajlott, úgy gondolom, hogy teljesen lényegtelen kérdés és nem szorul semmiféle magyarázatra. A Bhagavad-Gítá a hinduk bibliája egy rendszerező mű, a benne szereplő személyek a tanítás szempontjából jelképesek és sokkal inkább szimbólumok, mint valós személyiségek. A mítoszban sohasem a közvetlenül zajló történés a lényegi momentum, hanem a mögötte felsejlő valóság és az, hogy részben rekonstruálható az a gondolkodásmód, ami az akkori embert jellemezte. Persze mindenkit más-más pontja érint leginkább, én azok közé tartozom, akik a valóságot összeesküvés elméletként értelmezik és mindig feltételeznek egy a valóságnál is sokkal pokolibb és borzasztóbb összefüggéshalmazt, amit csak gigászokkal operáló költői és mitikus képekkel, sárkányokkal, élettel és halállal, Minotaurusszal lehet körülírni és megérteni, a puszta leírása a pokloknak egyáltalán nem segít semmit. A szavakkal ki nem mondható meghaladja az emberi értelmet, ezért a mítosznak van egy olyan funkciója, hogy olyan valóságot jelenít meg, amiről igazán szavakkal nem lehet már megnyilatkozni. Oshonak tehát én igazat adok abban, hogy a Gítá nem spirituális mű, mivel olyan mű nem létezik. Ezt is azonban én csak jelképként értelmezem, és nem dogmaként. Osho tanításához használja fel azt, hogy létezik magasabb fokozata a valóságoknak. A mítosz és a művészet azonban képes spirituálisan hatni. Ha itt és most pusztán arra degradálódna a vita, hogy Krisna valós személy volt-e vagy Arjuna, sokkal inkább arra a tényre kell koncentrálni, hogy nekünk ez a nagyszerű vallással és mítosszal átitatott magasztos mű mit üzen és hogyan segít nekünk elszakadni vagy kizökkenni a saját hétköznapi tudatunkból és felmelekedni vagy alászállni a valóság valós misztériumáig. A mindenkori ember, ezt a Bhagavad-Gítá katalizációja általi hétköznapi, de mély és nemes kalandot, katarzist és tudást mindenképpen át kell , hogy élje. A Gítá bizonyára olyan, mint egy tiszta hófödte hegycsúcs, vagy fennsík. Akiben pedig egy csepp valós emberi értelemben vett nemesi vér is csörgedez, az bizonyára értékelni fogja India legnépszerűbb könyvét. És innen pedig csak egy lépés, hogy már az is érdekelni kezdi, hogy mások mit írtak és mit gondoltak a Magasztos Szózatáról. Osho könyve mindenképpen fontos és eligazító olvasmány ebben a kategóriában.