Nemsokára megjelenik Orbán Viktor legújabb életrajzi ihletésű könyve is, a „Háborúim a magyar nemzet ellen” Ennek a könyvnek a megjelenése egyre aktuálisabb. Ha József Attila vagy Hamvas Béla ma élne, talán ő is ugyanezt tenné - mint én "köpök én az életpályátokra". Az én persze nem olyan fontos, az nemisén, mivel amit én végrehajottam, vagy nemisén, ebben a kis hazában, az egyfajta kvázi társadalmi pratyáhára. Menekülés a végtelenbe, olyan érzés ez, mint az elinnen Magyarországról érzése, de nem csak a nyugatra tántorgók értelmezésében. Hálás vagyok a sorsnak, hogy kiképzésemhez, belső szellemi emigrációmhoz, a nagy harc előtt még mentorokat küldött, olyan embereket, akik valamiféle misztikus ok okán az életnek egy olyan táját mutatták be, ami a hétköznapi kisember elől el van zárva, mint a konyhakés, vagy az élestrágyak a zártosztályon, persze ezek a közveszélyes trágyak azért a páciens-páciens elleni élettér háborúkban mindig előkerülnek. Csak az szabad, akinek fegyvere van, tanuld meg kisfiam. Az őrült fazonok lényege szerintem az, hogy nem léteznek, vagy legalább is éppen annyira nem, hogy a vészkijárat környékén még körbeadják a dekket. Nincs sorsuk, aki az élet pókhálójába belebonyolódik annak lesz sorsa, de aki nem hajlandó felvenni a kesztyűt semmiféle állami szörnyeteggel szemben, aki átnéz az oligarchákon és az antioligarchákon azon nem lehet példát sem statuálni, az maga a szintézis. Azért akik nem testől és nem lélektől születtek, hanem akik a pontból jöttek, a bhinduból, azok felismerik azt, hogy el vagyunk vermelve. A magyarság lényegét tekintve, mint kisember, a világ legegoistább vackán él, a világ számkivetett kis vackán meghúzodva, kihaénnem kiskirályként, és a számára kincseknek vélt kacatokat gyűjti a saját magaköré a privát szemétdombján, amit univerzumnak nevez, miközben Csányi Sándor vagy a legsikeresebb Lázár János jókat röhög a markában mint ezen az íráson is. Nem akarom a kisembert sem bántani, hiszen lényének legitimizációs pontja valahol erős kell hogy legyen és a politika és a társadalomnak nevezett ragadozóhorda sem teszi meg ezt a szívességet egy senkinek sem. A sámán úgy szokta ezt megfogalmazni, hogy meg vagyunk támadva minden irányból. Nem az élet politikai dimenzója az elsődleges, én filozófus vagyok álbölcsész, álköltő, álblogger, álművész, álgondolkodó és álterrorista, áltüntető, álalkoholista és teszthalott. Nem is lehetne egy ilyen világot - mint a mocskos, fostalicska, kapitalista burzsujszar majomdiktatúrát - máshogy átvészelni, mint szüntelenül az ember társadalmi szerepéből való kihátrálásokkal. Ezt nevezem én pratyáhárának, vagy társadalmi pratyáhárának. Az érzékek visszavonásának. A jóga szerint ésszerű visszavonni az érzékeket, mert valójában a világ és a közöttünk meglévő híd, káprázat. A visszavonulás nem vereség, a győzelemért vonulunk el, a győzelemért vonulunk vissza, mint Kutuzov. A győzelem nem abból áll, pl. hogy Orbán Viktort felrobbantjuk, vagy hogy a gyanútlanul álldogáló Schmitt Pál volt álamfőt egy hanyag és hirtelen, és gyors mozdulattal gyomorszájon ütjük, vagy lerúgjuk Kocsis Máté fejét, vagy atomjaira lebontjuk a sikeresek koronázatlan királyát, Lázár Jánost, vagy savval leöntjük a savas bácsit, vagy felgyújtjuk éjszaka a Hír televízió stúdióját, ennek is meglenne a maga baadermeinhof-i szépsége valljuk be, de a győzelem ott kezdődik, hogy felismerjük, a hatalmat valójában kitervelten kell még a poraiban is megalázzuk, úgy hogy az utókor erre a korszakra majd úgy emlékezzen, hogy ne is legyen képes a tisztelt utókor hányinger és undor nélkül és főleg köpések nélkül erre az időszakra még csak gondolni sem másként, mint az átkozott, rendszerváltás utáni rothadó, kapitalista, sötét-vészkorszakra, Az ember nem szüntelen vérengző, vérgőzös vadállat, de azért fontos szvsz minden embernek a saját királyságát kötelezően minden eszközzel óvnia és megvédenie, ha kell vagyontárgyait az állam elől szervezetten elmenekítenie. A muszlimok is azt tanítják, az utolsó lépés csak a kard dzsihádja, megelőzi az érvelés, és a példamutatás, ez egy fajta kegy, egy út, amin az ellenség még visszaléphet az emberi útra, ezt így kell értelmezni. Ha nem teszi meg időben, lelke rajta. Ha van még tehát néhány sastoll előttünk, írta a Lectorium Rosicrucianum valamelyik száma, akkor ők a Szent Biblia olvasását ajánlották a bizonyos T könyve mellett, amit alapítójuk kezében találtak és nem teszik ki a világ ítéletének, megjegyzem a Bibliát kiteszik, és ez a titkos apológia nem túl szép és frappáns. Így vagyunk tehát, és jusson eszünkbe a pofánkba toduló nyári hőség és verőfényben, kilépve elsőként a kapun, a gondolat, hogy ez és a mindez nem más, mint hazugság.
