A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anarchisták Közössége. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Anarchisták Közössége. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 17., szombat

Állami össztűz a civilek összefogása ellen - Ideológiák kontra elszegényedés

Petíció - fotó forrás Alsóörsi Hírhatár facebook (fotó: Csécsei Ilona)
Az első biztosítékot a HVG provokatív cikke verte ki, aztán jött a Magyar Narancs és a Magyar Nemzet is, később az Anarchisták Közössége is támadásba lendült. A Hallgatói Hálózaton belül is komoly dilemmák támadtak emiatt. A Koppány-Occupy-Haha elszegényedés elleni tüntetés és civil dialógus soha nem látott sajtótámadásokat szenvedett el a napokban. A legfontosabb információ, hogy ez az élőláncos civil tüntetés a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt tulajdonképpen az elszegényedés ellenében szerveződött figyelemfelhívó akcióként, a rendkívül súlyos és egyre romló, és a magyar lakosságot egyre mélyebb rétegeiben érintő, súlyos, erkölcsi, anyagi és társadalmi válság miatt; nos ez a központi kérdés  azonban teljesen marginalizálódott, és a fenti cikkekben semmiféle jelentőséget nem kapott, így annak sem volt semmiféle sajtósúlya példaként, hogy Laár András "buddhista-lelkészként", személyesen tisztelte meg ezt a "náci rendezvényt", vagyis a szegénységellenes rendezvénybe ezáltal került egy olyan szellemiségében békésebb vallási irányzat, ami magasan felette áll az európai jó-rossz, fekete-fehér duális politikai tengelynek. Magyarország  és nyilván más európai országok is jelenleg a keresztény vallási kultúrának a folyamatos hatása alatt és annak determinációja alatt lettek politikailag és világnézetileg is végletesen megosztott társadalmak. Ez a történeti keresztény ideológia alakította azt a hamis felsőbbrendűség tudatot is (Kasztília), ami az Újvilág felfedezésekor és gyarmatosításakor a kegyetlenkedések és a bennszülöttek lenézésének is fő legitimizációját és teológiáját is adta. Ma Magyarországon egy új ideológiai tendencia lépett életbe és tör egyeduralomra. Ez pedig: a hamis jogegyenlőség és ezt az emberi jogok álvédelmén keresztül propagáló és gyakorló újkapitalista diktatúrák korának hipokrita de valójában antiszociális fedőideológiája. Amikor a Haha és Occupy szónokai is megfogalmazzák hasonlóképpen az általános bizalmatlansági elveket az uralkodó és megosztó pártokkal szemben, mint a Koppányhoz közeli civilek is hasonlóképpen, akkor tulajdonképpen megint csak az általános hazugságokkal szemben tanúsított helyes és egyetlen hosszú és keserű tapasztaltból leszűrt autentikus álláspontot képviselik, kiábrándultságot és meghasonlást mindazzal szemben amit ma rendszerváltásnak neveznek. Nem véletlen az sem, hogy a HVG-n és számos más helyen is szétszórt és megbízott névtelen állami troll írása egy nap alatt terjedt szét, mint egy klónozott vírus. A legtöbb virtuális sajtóorgánum azonnal átvette, érdekes és baromi vicces ez, mivel én a blogomon nem hoztam volna le ezt az írást sem, még akkor sem ha több millió forintot ajánlott volna ezért valaki. Egyrészt nem tűröm a kapitálfasiszta felforgatókat, másrészt megvetem azokat, akik pénzért és tehetségtelenül a rendszer változatlan fennmaradásáért hazudnak, azokat meg még inkább, akik tehetséges íróként egy ilyen állami burzsoá fenevadnak a szolgálatába állnak. Mindenesetre a támadás legfőbb oka úgy volt álcázva, hogy ők a Koppány Csoport szélsőséges nézetei miatt támadnak. Miközben még csak most a mai nap folyamán szedegetik össze a különböző nézeteket, innen-onnan, hogy efféle bolond és nevetséges igyekezetükben alátámasszák a tegnapi vehemens támadásaikat. Az ember mindig azt reméli, hogy ezekkel a támadásokkal valójában a saját hitelességüket ássák el jó mélyre - és igyekezetükkel ha nem is a poklokig, de a végső vereségig biztosan eljutnak. Megrökönyödésem legfőbb oka az, hogy kifejezetten szociális célokért való nemes összefogást és civil- társadalmi dialógust egyáltalán miért kell támadni, támogatás helyett. Ha ebbe az egy ténybe belegondolunk, már azt érezzük, hogy rendkívül egyedül maradtunk azzal, hogy szolidaritást vállalunk  esetleg valamiféle szegényebb rétegekért való kiállással. Tudjuk jól, hogy Józsefvárosban, a szégyenteljes kukázási népszavazáskor a 9 000 ördöggel szemben, csak 400 jó ember gondolta úgy - maradva a történeti keresztény dualitásoknál - hogy a hajléktalanok és létminimum alatt tengődők (nem csak hajléktalanok kukáznak) számára a kukázást biztosítani kell és bűn volna büntetni. A kormány persze számít majd az antiszociálisok minden egyes szavazatára, és ezzel a büdös széllel vitorlázza be magát a hatalomba újra, talán ezért görnyed most Tarlós barátunk Hitlerként Budapest műveleti térképe fölött, hogy kijelölje a hajléktalan gettó határait és kitiltsa hajléktalan honfitársainkat a Belvárosból, az aluljárókból, mert az alkotmány őt erre kötelezi, azt teszi, amit már évekkel ezelőtt megtett kiváló szegedi elődje és mestere Botka László mszp-s polgármester is. Tudjuk jól, hogy ez a tett bűncselekmény. Egy kiszolgáltatott embercsoport életterének a drasztikus lecsökkentéséről van szó. Egyesek alaposan megrökönyödnek azon, ha a tüntetésen felszólaló a régi rendszer címerét viseli. Pedig ami régen kopottnak tűnt, az most a kapitalizmusban aranykori fényességgel és szakrális eufóriával sugároz ránk, erősebben mint a nap. Ez az egykori munkás-paraszt hatalom emléke.
A Magyar Narancs sértett gúnyolódással képes csak reagálni, arra, hogy a Haha és a Koppány is leszólta a pártokat, szerintük a Hahának, ha a Pedofilok Ketrecgyártó Szakköre tüntet az emberi jogokért, akkor ott a helye. Itt már nem is a vélt náci-nyilas/anticionista ideológia a szemükben a szálka, hanem annak a rendszernek az abszolút és konszolidáció nélküli megkérdőjelezése, amiben a burzsuj bérújságíró pénzért és pártközpontilag elferdíthetett bármit és leírhatott, kivéve az elmúlt rendszer bármiféle jobb fényben való beállítása vagy a jelen rendszer áldozatai. Így számadatok a szegénységről vagy a rendszer valós áldozatairól a Magyar Narancs újságírójától is elmaradtak. Nagyon veszélyes vagy veszélyesen primitív és központosított politizálásnak látom, ha az un. demokratikusnak világba hazudott pofátlan jogegyenlőség fontosabb ezek számára, mint a szociális védőháló nélküli tajgetoszról lelökött emberek,  az út szélén hagyott családok, utolsó vagyonuktól megfosztott munkanélküliek, szenvedő szegények és hajléktalanok ezrei. Kínában is a köztársaság korszaka lehetett a legborzalmasabb, amiről Ligeti Lajos is tudósít útleírásában. Az sem paradoxon számukra, hogyha akad is az otthonvédők között egy tucat ember, aki szélsőséges politikai nézeteket vall, releváns-e annak megítélése, ha öregeket, rokkantakat és súlyos beteg embereket védenek a kilakoltatástól. Akik számára az önfeláldozó otthonvédő csatákat látva semmiféle kétsége nem merül fel, hogy esetleg ezek az otthonvédők - még ha számukra nem is kompetens nézeteket vallanak, de valójában legfőbb tevékenységük nem ideológiai, hanem - emberi és önfeláldozó tetteikkel bizonyítják évek óta, hogy  sokkal inkább védik ezek a civilek a társadalmat amiben élnek, mint bármelyik politikus, párt, önkormányzat, amelyik öreg és beteg embereket szolgáltat ki a hatósági kilakoltatásnak (ezzel járó TEK-Rebiszes rendőrterrornak) avagy másképp: a hozott ideológia-összeesküvés elmélet megerősítést nyer az állam embertelen és antiszociális kegyetlenkedései és vaksága láttán. Akkor ki a felelős a szélsőséges nézetek kialakulásáért az egyén vagy ez a rém környezet és csak a hipokrita jogegyenlőségre és nem a nyomorra érzékeny hazug demokrácia, amit a politikai hazugságok és embertelenségek halmaza jelent?
Gulyás Gergely (fidesz-kdnp) az atv-n elmondta, hogy azért nincs szükség társadalmi párbeszédre "semmilyen ügyben", mert ők vannak felhatalmazva (2/3-al) erre a feladatra. Elgondolkodtató, hogy a beleszólásunk az ügyekbe csak egy 4 évente behúzott X-ig terjedjen, egy hazug kampány végén a Fidesz álláspontja szerint. Valóban érdemes felhatalmazni bárkit is, hogy képviseljen?. Csak azért felhatalmazni egy Tarlóst, hogy tiltott zónákat hozzon létre a hajléktalanoknak? Ez nem aberráció?

Kapcsolódó oldalak:
Tarlós ősztől tiltott zónákat hoz létre a hajléktalanoknak atv
HaHa: Rajad röhögünk, nem veled hvg
Pilhál György: Ifjúsági előadás Magyar Nemzet
Hihi, Haha Anarchisták Közössége
Most akkor utáljuk a HaHa-t, mert lepaktált a nácikkal? Magyar Narancs
Libsi sivalkodás BAL-RAD
A balliberális arisztokrácia diszkrét bája Kakukkfészek BLoG
Laár András - tenni azért, hogy jobb legyen a dolog Hh Alsóörsi Hírhatár
A Hallgatói Hálózat részt vesz az "Élőlánc az elszegényedés ellen" nevű eseményen Haha BLoG
28 ezerből kellene megélni - Élőlánc az elszegényedés ellen (Csepeli György) atv
Élőlánc az elszegényedés ellen 10/5 (A petíció) YouTube
Élőlánc az elszegényedés ellen 10/4 (Póka László - Nem adom a házam) YouTube
Élőlánc az elszegényedés ellen 10/6 (Occupy-Haha)  YouTube
Élőlánc az elszegényedés ellen 10/10 2013.08.16 (Laár András) YouTube

2013. március 25., hétfő

Hírek - Fordulat a Bándy Kata-ügyben: titkos hangfelvétel Péntek László ügyvédjénél - látta a holttestet cipelőt (frissítve)

A Bándy Kata-ügyben még számos kérdőjel van. Nem tudjuk miért nem kért segítséget, miért nem védekezett, sikoltozott az áldozat, hiszen elég hosszúnak tűnik az a feltételezett útvonal akár a Dugonics utca és a Ledina között is? Nem illeszkedik a képbe sem a vád sem az amúgy teljességgel zavaros vádlotti vallomás szempontjából az a telefontanú, aki látta aznap Bándy Katát és Péntek Lászlót dulakodni Pécs főterén, a Széchenyi tér - Király utca sarok felé. A bíróságon bemutatott kamera felvételek csak a főtér másik oldalát mutatták Számomra az is túl kézenfekvő, hogy a rendőrség miért éppen a legközelebbi nyomortelepről ráncigálta elő a gyilkosság gyanúsítottját. További kérdések és kételyek merülnek fel a holttest megtalálásának körülményei felől is. Tudjuk, hogy a Ledina zöld területe egyben népszerű kutyasétáltató hely is, így teljesen kizártnak tűnik az a verzió, hogy csak szerdán találtak volna rá a holttestre. A rendőrség, bármennyire is fura egy ilyen ügyben, de nem alkalmazott nyomkövető kutyákat sem a keresés során, amit egy eltűnés esetében szinte kézenfekvőnek gondolnánk. A meggyilkolt Bándy Kata holttestét megtaláló gyereket vagy gyerekeket egy titokzatos fekete autóból megfenyegették. Őket otthonukban, az új törvények szerint hallgatta meg a bíróság. A  gyilkosság idején egy tanú egy gyanús Audi A3 típusú személygépkocsira lett figyelmes a közeli Vöröskereszt utcában, és egy autóba tuszkolás hangjait is vélte hallani és egy segélykérő női hangot is kivett, "ne csináljátok". Péntek László a bíróságon azt hazudta, hogy a benzinkút után visszament a játszótérre, ahol Bándy Kata várta őt, de a töltőkút kamera felvételei azt bizonyítják, hogy valakit vagy valakiket várt a Shell kútnál, mert hevesen telefonálgatott, hogy "gyertek értem", majd a felvételekből kikövetkeztethetően nem a Ledinához ment vissza, hanem a Magtár utca felé vette az irányt 3 óra 30 perc után. Egy kutyasétáltató tanú teljesen kizártnak tartotta, hogy az ő kutyája ne találta volna meg a holttestet, ha az valójában ott lett volna. A Bama.hu arról számolt be, hogy egy szemtanú látta, hogyan cipelte oda valaki a holttestet és állítása szerint nem Péntek László volt az. Fontos tény az is, hogy az ügyben magánnyomozásba kezdett tényfeltárókat (Dr. Fórizs Eszter, Soós József Titán) folyamatosan életveszélyes fenyegetések érték az interneten keresztül és a rendőrség bagatellizálva a fenyegetéseket nem is indított nyomozást az ügyükben.
Bándy-gyilkosság: Eddig ismeretlen hangfelvételek kerültek elő BAMA
Titkos hangfelvétel van Péntek ügyvédjénél BorsOnline

Anarchisták demonstráltak 2013 március 24-én,  a rendőrség és a bíróságok ellen a budapesti Erzsébet téren. A "Szarjunk bele a rendőrségbe" elnevezésű demonstrációra a facebookon jelzett 44 személy helyett csak 6 fő jelent meg. A szokványos fekete/vörös anarchista zászlókon kívül a transzparenseken a következő feliratok voltak olvashatóak: a bírók=hóhérok, a rendőrök=gyilkosok.
A demonstrálók az Erzsébet térről átvonultak a Szabadság térre, ahol a tiltakozás rendőri rendbontás nélkül befejeződött.

Anarchisták Közössége facebook oldala

A kilakoltatások ellen tiltakozó Koppány Csoport és az Otthonvédelmi Tanács március 21-én megtartotta  a hírekben, híradásokban ismét 100%-ban elhallgatott, immáron negyedik vonulásos autósblokád tüntetését. Ezúttal a Városliget felől érkezve a 28 autóból álló konvoj végállomása a Belügyminisztérium volt. Itt az ECHOTV és a hírTV munkatársai is egy olyan riportot készítettek, amit lehet, hogy soha nem fogunk viszontlátni egyik tévé képernyőjén sem. Köszönjük.
A tüntetés facebook oldala facebook
A Koppány Csoport a Belügyminisztérium előtt Hh Alsóörsi Hírhatár /Domján Tibor/
Negyedik bankellenes autós vonulás YouTube user: 66masodperc /SoDI/
Negyedik autós vonulás az esőben YouTube user: vagatlan /SoDI/ 

Kapcsolódó oldalak és hírek:
Pintér Sándor autókonvojjal járt Clodo bombagyárába Hh Alsóörsi Hírhatár /Molnár F. Árpád/
Az amerikai kormányok szexuális titkaiból - programozott szexrabszolgák Hírháttér Multimédia
Agykontroll - Elmekontroll irányítás Hírháttér Multimédia /Kovács Adrienn Nikoletta/