A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hajléktalanokért. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hajléktalanokért. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 3., csütörtök

Gondolatnapló - A kormány eltiporta a hajléktalanokat is

fotó forrása:wesley.hu (Wesley János Lelkészképző Főiskola)
Egy nap arra eszméltem, hogy nincsenek hajléktalanok a Blahán. Amikor lerohantam az aluljáróba, ahol eddig mindig voltak, ott sem találtam sehol senkit. Ez legalább annyira aggasztott, mint amikor a verebek a varjak elől az agglomerációba menekültek. A nagy elüldözte a kicsit, mondaná a kínai Ji-Csing jóskönyv tanácsként. Hogy miért nélkülözhetetlen a hajléktalan?! Azért mert kell hajléktalan a Blahára, mert a kapitalizmus legmarkánsabb szimbóluma a hajléktalan. A rendszer oszlopait és jelképét pedig nem lehet a szőnyeg alá söpörni vagy ledönteni, mert az lázadás a józan ész ellen. Ott volt télen, a mezítlábas, állt a latyakban és kéregetett a 7-es busz megállójában. Aztán nyáron is ott állt, olyan volt mint az az angyalföldi törzsszurkoló, aki évtizedekig a "Gyerünk, gyerünk Angyalfölddel !" biztatta a piros-kékeket, általában olyankor amikor a pályán amúgy csend lett volna, pont róla beszélgettünk ma, ő is váltott ezt hallottam ma, "rohadt fidesz", ezt is szokta mostanában már kiabálni, bizonyára a liberálisok megvették őt is kilóra vagy egyszerűen csak olcsóbb kampányfogásként átprogramozták és leinjekciózták a Nyírőben, majd visszaengedték a szurkolók közé. A gyilkos kapitalizmus nem tűrte soha a renitenseket, de ugyanakkor nem is volt soha elég bátor ahhoz sem, hogy megfelelő nyíltsággal gyilkoljon, ezért van szüksége égetően a törvényalkotásra és a pszichiáterekre. A törvények elengedhetetlenek az emberpusztító színjátékhoz. Most éppen elhatárolósdit játszanak, a komcsizás mellett. A komcsizás konstans, a többi változó. Sok politikus jobbra-balra finnyásan affektál Orbán hungarocell szobrának porbadöntése miatt. Nem tudom mit szóltak volna az urak ahhoz, ha Orbánt más anyagból, mondjuk krokodilszarból gyurmázták volna össze, a börtönben rendszeres szlogene volt az egyik zárkatársnak, mielőtt szarni indult, hogy megy megformázza a Csepelit, így hívták ugyanis az egyik nem túl népszerű smasszert. Ennyit a szarból gyurmázás művészeti ágáról. Sokat elmond a fideszes burzsujtahó frakcióról az is, hogy amikor Szabó Rebeka képviselő a hajléktalanok védelmében felszólalt,  a kormánypárti sorokból "akkor vigyél haza egyet te is" és hasonló értelmű primitív beszólások zavarták meg a felszólalást. A gond nem is ez, hogy esetleg a kormánycsürhe tiszteletlen a szegények problémáival szemben, ezt már megszoktuk, 23 éve tudjuk, hogy a burzsujok egy része antiszociális és kaszttorzult. A probléma itt inkább az, hogy jelenleg a FIDESZ és Orbán szemfényvesztő imázsa több oldalról is jól össze van tákolva. Annyira, hogy amikor Udvarhelyi Tessza (A Város Mindenkié) révén a hajléktalan-ügy egy angolnyelvű lapban végre megjelenik, akkor nem az a fontos kérdés - a kommentelő -ezeknek, hogy egy jogaiban is eltiport társadalmon kívül rekedt réteg megfelelő védelmet vagy legalább hírverést kapjon, némi támogatást, akár csak egy hír  formájában is, hanem fel vannak azon bőszen háborodva, egészen a lincshangulatig, hogy a liberálisok külföldre járnak panaszkodni. Orbán egyébként és a többi fideszes is állandó küzdelemben van.
Harcolnak a rezsicsökkentésért, az IMF ellen, titkolt és tényfeltáró harc zajlik Bayer Zsolttal és Bogár László közgazdásszal az élen a világpolitikát manipuláló félelmetes háttérhatalommal szemben is. Ezen elválaszthatatlan szellemi sziámi kettőstől, meg a néha megszólaló Borostól  tudjuk, hogy az olajár Obama háborús politikája miatt emelkedik. Eközben Martonyi János külügyminiszter és Hende Csaba a honvédelmi miniszter úgy ugrál, és megy elébe a történéseknek, ahogyan azt majd az amerikaik elvárják. Micsoda bölcs előrelátás ez is. Orbán felesége szerint a mi Viktorunk torkán kés van, és a bankok fenyegetik. Emiatt be is tört egy OTP banküveg, dr. Waczek Frigyes gyógyszerész a magyarok védelmében kiscsákánnyal banküveget zúzott, tette mindezt azért, hogy megvédje Orbánt és az országot is a zsaroló bankoktól és az ország nagyhatalmú főuzsorásától. Hősi cselekedet volt, mégis 300 000 forint lett a büntetése. Úgy tűnik, mintha a FIDESZ-t minden oldalról veszélyeztetnék, és ezért az általuk sokat basztatott alkotmányba most beírják a rezsicsökkentést is, nem csak a hajléktalan kriminalizáció kap tehát helyt ebben a nagyszerű alkotmányban. Ugyanakkor ez gyávaság is, hogy Póka Lászlót elő merik állítani és letartóztatni terror cselekményre való előkészület gyanújával, addig a késsel zsaroló bankokat semmiféle szankció nem érte azon kívül, hogy Lázár Sikeres János borostás jókedvében leuzsorázta a tiszteletreméltó Csányi Sándort. Nem tudom Orbánt mivel zsarolhatják, csak tippelhetek, hogy talán nem épül meg Felcsúton a nagystadion?! Mindenesetre tudjuk, hogy mi a haditerv. Az ECHO TV-n Szaniszló és Bogár úgy lép föl továbbra is, mintha lenne FIDESZ szembenállás bármiféle háttérhatalommal és ugyanakkor a liberálisokat ezen hatalom nemzettelen kozmopolita kiszolgálóiként kell ábrázolniuk. Ez a rámutatós taktika már jól funkcionált, amikor kommunistázni kellett, a rendszerváltás óta mindennap. A rendszer minden bűne, a 3 000 áldozat, a megfagyott emberek, az öngyilkosok, a kilakoltatottak, a munkanélküliekkel szembeni terror elhallgatható, csak mutogatni kell, mint az állatkertben és ha bármi hajléktalan az utunkba állna, akkor a gazdagok országában alkotmánnyal kell megsemmisíteni.

Kapcsolódó oldalak:
[Barangó] Dinógulyás minimum+
[Csoszó Gabriella] Mi nem így képzeljük el a rendet minimum+
Katolikus közösség szerint alaptörvényellenes a hajléktalanok büntetése Index
Radnóti Zoltán rabbi aláírta az AVM petícióját Zolirabbi BLoG
Törvénymódosítás ! Pogrom a hajléktalanokra ! Hh Alsóörsi Hírhatár
Magyar hajléktalanok üldözéséről ír a BBC is Népszava
Több száz ember tiltakozott a Parlament előtt a hajléktalan emberek üldözése ellen AVM BLoG
Nyílt levél Áder Jánosnak a szabálysértési törvény módosításáról AVM BLoG
Dr Waczek Frigyes megvédi Orbánt a zsaroló bankoktól YouTube 

2011. december 11., vasárnap

Az öngyilkosságról - szombati tea mellett a kötél árnyékában

Nehéz évet zárunk ez már biztos. Borival sétáltunk és az Üllői út környékén egy erőszakos életvitelszerűen az utcán élőre és lejmolóra leltünk. Azonnal be is jelentettem a rendőrségen, hogy életvitelszerűen tartózkodik itt az Üllői út 36. szám előtt és tudtommal ez a VIII.kerület szakrális terein belül is büntetendő cselekmény. A rendőrség pár percen belül ott is volt, de nem fogtak törököt, és a "törököt" el is eresztette a rendőrség, mert volt lakcímkártyája, kiderült, ami azt jelenti, hogy ő nem is tartózkodhat életvitelszerűen az utcán. Bármennyire is szerette volna letartóztatnia magát, mint később kiderült, ezt nem sikerült elérnie. Később nagyon rendes volt hozzánk és beinvitált szerény albérletébe, ahol beszélgetés közben többször is lenácizott. A továbbiakban pedig náci párnak bélyegzett minket, amit én nem is vettem zokon, mert nem vagyok náci és a barátnőm sem az, bár ő zokon vette. Beszélgetésünk során kiderült, hogy közös tanárunk volt Dobrovits Mihály és Porció Tibor is, bár T. altajisztikából doktorált én pedig vallástudományt hallgattam évig . Így az egész beszélgetés során az állandó öngyilkossági késztetések intermezzói közepette szóba került még Szerb Antal: Utas és Holdvilág (Bori), Abda (Bori notesz és a Horánszky utca 1. szám közötti szál és Radnóti Miklós, az is, hogy a krisnások miért nem szívlelik Sankarat és az is, hogy az írásbeliség már a turba időszaka, a romlásé, ógörögök és a védák - Djauszpitar és Zeusz. Aztán a párkapcsolati konfliktusok során odáig jutottunk, hogy kifejtettem igen súlyos és öntörvényű nézeteimet. Tudvalevő, hogy előző nap már túl volt egy akasztáson, de leszakadt amire a kötelet erősítette fel. Csodáltam, hogy azt a nőt, aki elhagyta őt, semmiféle haraggal nem illette, hanem tisztának nevezte. Csodálkoztam igencsak azon a bevett liberális és nővédelmi nézeten is a tisztaságon kívül, hogy képtelen volt belátni azt, hogy imádottja egyáltalán nem is törődött vele, sőt teljesen közönyös volt számára az is, hogy él-e vagy hal-e. Bár az imádott nő azzal is tisztában lehetett volna, hogy T már sokadszorra próbálta megölni magát. T úgy gondolta, hogy rendkívül önző dolog ragaszkodni és kapaszkodni valakibe aki ott akar hagyni minket, persze feltettem a kérdést vajh az ő esetükben ki volt igazán önző és ki volt igazán önzetlen? Hiszen adott egy nő, aki gondolt egyet és egy számára teljesen ismeretlen emberrel elment tőle, miközben tudta azt, hogyha végleg magára fogja hagyni ezt az embert, akkor az könnyen öngyilkosságba fogja hajszolni magát. Én ennél a női magatartásnál egoistább, önzőbb és szívtelenebbet még nem láttam. Én úgy gondolom, hogy a másik ember még nem tudta lezárni magában a kapcsolatot, el is engedte a nőt - minden tekintetben önzetlen volt, egészen addig, hogy a jelen helyzetért is önhibáztatást folytat. Ez az, ami egy igazi zaklató számára vérlázító. Nem látja be, hogy az imádott nő végtelenül egoista és kegyetlen volt vele szemben, hogy azt ami egykor szent volt közöttük eltiporta. Olyan ez, mint amikor valaki befogad egy kiskutyát, aztán évekig együtt van vele, majd az utcán vagy egy bulin meglát egy másik kiskutyát, amelyik neki jobban tetszik, ezért a régit kitessékeli a gyehennáig. Én ebben semmi emelkedettet és tisztaságot nem látok és annak sem látom értelmét, ami az öngyilkosok beláthatatlan hibája, hogy önmagukat okolják mindenért. Az utcára kitett kiskutya ne okolja önmagát, mert ebben a történetben nem ő hibázott. Kötélig vezet tehát az, ha hamis, liberális párkapcsolati szokásokat próbálunk megőrizni. Miért? Azért mert maga a kiindulópont is hamis volt, az öngyilkosjelölt puszta kénye-kedvére alakítja a maga valóságát egészen addig, amíg ő maga a föld bolygó legbűnösebb és lúzerebb emberének érezheti magát, a kegyetlen nő pedig a tisztaság szimbólumává válik, aki közvetett és közvetlen oka az ő szenvedéseinek és kálváriájának és minimum két pofon lenne a legkevesebb amit megérdemelne. Na ez az amit ép ésszel a zaklató fel nem foghat és amit el is akar kerülni, az önhibáztatást. Annak egy zaklató lélektanában semmi, de semmi helye nincs, csak túlkapások esetében de amúgy általánosságban minden tökéletes cselekedetünk tiszta lelkiismerettel van végrehajtva az igazságosság nevében.
Ezért mondtam a bíróságon az utolsó szó jogán mielőtt előzetes letartóztatásba helyeztek, hogy tiszta a lelkiismeretem. Ez volt a legfontosabb mondat számomra azóta is, nem a hazug megbánás és megalázkodás, hanem a valós igazság, a tiszta lelkiismeret. Bori egyébként nagyon intenzíven vett részt a vitában, végül T-nek én adtam meg a kegyelemdöfést, hosszas filozofálásba kezdtem, amitől delikvensünk végre és hamar elaludt. Még egy párszor felugatott álmában, aztán elcsöndesedett, mi pedig kibékülve elindultunk a kiindulási ponthoz. Az élet természetesen mást hozott, egy embert sikerült talán meggyőzni arról, hogy ő nem hibás, megmenekült az önakasztástól, de másnap már a saját hozzátartózói körben történt öngyilkossági kísérlet. Érdekes, egy embert meg akarunk menteni, ekkor egy másik, akiről nem is sejtjük megteszi azt, amit nem kellene megtennie. Én a saját életemet mindig is a lelkiismeretemmel mértem, az volt a zsinórmértékem. Azt gondolom minden öngyilkosságról, hogy általában akkor történnek meg, ha az ember már nem a realitás talaján van. Itt ebben az esetben elindult egy olyan irracionális önhibáztatási folyamat aminek muszáj volt véget vetnem, és felébreszteni T-t abból az álomból, hogy ez a nő tiszta volt és ő hozzá jó volt, nem volt jó, hiszen elpusztította és az életére tört azzal, hogy elhagyta. Mindkét esetben az alkohol(1) volt hibáztatható a beszűkült magatartásért. Én azt gondolom, hogy mindenki követ el hibát, bűnt az életében, ezért a bűnökért súlyuktól megfelelően a lelkiismeretünkön keresztül vezeklünk. Mivel a lelkiismereten keresztül ér minket a karmikus kiegyenlítő szenvedés, ezért a megoldást nem az önhibáztatásban kell megtalálnunk, hanem tudnunk kell azt, hogy azért fáj ott legbelül, hogy később ne fájjon, hiszen vezeklünk emiatt és azért is, hogy legyen erőnk elszakadni korábbi gyengeségünktől, hibánktól vagy bűnünktől. Nagyon nagy tévedésnek tartom, ha valaki egyetlen hiba miatt, hiszen melyikünk nem hibázik - el akarja dobni az életét. A belső szenvedés nem tudja elmondani nekünk, hogy azért szenvedünk, mert ez később akár évek múlva el fog múlni, de most le kell vezekelnünk a hibát és nem is érezhetjük jól magunkat, amíg nem tisztulunk meg a bűntől. Az is gond, hogy általában ez a hiba és bűn valójában fiktív, mint írtam az alkoholizmussal együtt járó önhibáztatás része, nem a realitás talajáról származik, hanem inkább öngyilkossággal kapcsolatos kényszergondolatok utólagos önigazoló magyarázata. Olyan ez mint amikor én előzetes letartóztatásom ideje alatt, arról próbáltam meggyőzni magamat, hogy én valójában bűnt követtem el karmikus értelemben, és ezért kaptam ezt a büntetést. Az igazság az, hogy az embert nem csak fiziológiai (mint a bőr, az immunrendszer) sáncok védik, hanem lelkiek is. Ezen lelki sáncok azonban a szenvedést úgy iktatják ki, hogy irreális magyarázatot találnak rá és ezzel kvázi legitimizálják önmaguk számára. A gond az, hogy ezen mechanizmusok is rejtenek magukban un. lelki autoimmun betegséget. A suicid késztetés így leegyszerűsítve tulajdonképpen a lelki immunrendszerünkből indul ki és önmagunkat támadja meg inadekvát bűntudatot képezve.
────────────
(1) Bori felismerése arról, hogy az alkohol a legkeményebb drog, ami teljesen kifordítja a személyiséget, mindezt nagyon hosszú idő alatt teszi és azzal a hittel, hogy a fogyasztóját elhiteti arról ,hogy nem is lesz ilyen következménye, nem fog megváltozni - mert a végérvényes változásokat évtizedekben mérik - ezért nem észlelhetőek és ismerhetőek föl ezek a veszélyes személyiség torzulások és változások.