 |
| Fotó forrása: Thomas Müntzer - facebook |
AZ ANABAPTISTÁK NÉPI IRÁNYZATA
Még Luther wartburgi tartózkodása előtt született meg az anabaptisták vagy újrakeresztelők népi irányzata az elnyomott szegény néprétegek körében. Az anabaptisták kezdetben békés formában tiltakoztak a feu- dális elnyomás ellen. Hívei elfordultak a romlottnak tartott világtól és várták a Bibliában ─ értelmezésük szerint ─ megígért ezeréves krisztusi királyságot, amely a szerencsétleneknek és elesetteknek boldogsá- got és jólétet biztosít. Az egyházi dogmákat elvetették és csak azt tanították, ami a Bibliából világosan kiol- vasható. Ezért szüntették meg a gyermekkeresztelést is, illetőleg a felnőtteket újra megkeresztelték.
Az anabaptisták szektáját Münzer Tamás, zwikaui lelkész céltudatos és harcos antifeudális mozgalom- má fejlesztette. Münzer a reformáció első éveiben még támogatta Luther Márton harcát a katolikus egyház ellen, azonban hamarosan (1521-től) önálló útra tért és a reformáció feladatának a nép elnyomói elleni har- cot tarttotta. Híveit ezért harcra szólította fel a császár, a pápa, a fejedelmek, a lovagok és az uzsorások ellen. Olyan „ezeréves birodalom” megvalósítását tűzte ki céljául, ahol nem lesz sem világi, sem egyházi felsőség, nem lesz magántulajdon, az emberek vagyonközösségekben élnek, egyenlő mértékben dolgoz- nak és a hatalomból is egyenlő mértékben részesednek.
A nyílt fegyveres harc 1524-ben indult meg a földesúri elnyomás ellen, amelyet Thüringiában Münzer sze- mélyesen irányított. A parasztháborút mindenütt vérbe fojtották. Münzer a Frankhausen mellett vívott ütkö- zetben esett fogságba, ahol kegyetlen kínzások után kivégezték 1525-ben.
Az anabaptisták a parasztháború leverése után szétszéledtek Németország egész területén és apró kö- zösségeket alkottak. Mindenütt üldözték őket, azonban mozgalmuk ennek ellenére terjedt és erősödött. 1534-ben Münster városában megalapították „Sion új országát” Münzer Tamás szellemében. Több mint egy évig sikerült vagyonközösségen alapuló berendezkedésüket fenntartani és a mindenünnen özönlő föl- desúri seregekkel szemben megvédeni. Végül a münsteri püspök seregei körülzárták és kiéheztették, majd ostrommal bevették a várost. Az anabaptisták nagy részét kivégezték, egyik vezetőjük holttestét kalitkába zárva, elrettentő például a templom tornyára akasztották.[1.]
A kisszámú életben maradt anabaptista feladta forradalmi törekvéseit és mint a protestantizmus szektá- ja terjedt tovább.
Luther találkozott az anabaptistákkal, akik arra kérték, hogy álljon mozgalmuk élére, de Luther a kérést megtagadta. A parasztháború kitörése után Luther nyíltan is az anabaptisták és a parasztok ellen foglalt ál- lást. Azt hirdette, hogy a parasztokat agyon kell verni, mint a veszett kutyákat. Szerinte, aki így cselek- szik, az akár az imádság által, a mennyországot érdemli ki. Egy alkalommal így nyilatkozott:
„Én, Luther Márton voltam az, aki a lázadó parasztokat agyonvertem, mert én mondtam, hogy ver- jék őket agyon. Minden vérük az én nyakamon szárad. Én azonban fölmutatom majd a mi Urunk Istenünk előtt, aki parancsolta, hogy így beszéljek.”
 |
| Servet Mihály /forrás: WikipédiA |
A KÁLVINI REFORMÁCIÓ
A kappelni békekötés után a svájci reformáció fokozatosan Kálvin János vezetése alá került. Kálvin 1509- ben született a franciaországi Noyonban. Filozófiai, jogi és teológiai tanulmányokat folytatott, de ellentétben Lutherrel, Münzerrel és Zwinglivel, az egyházi rendet nem vette fel, nem volt pap.
Kálvin már párizsi tanulmányai során a protestáns hitelvek védelmére kelt, amiért Franciaországból kiűz- ték. Ekkor Bázelbe ment, ahol 1536-ban kiadta Institutio religionis Christianae (A keresztény vallás taní- tása) című művét, amelyben világos rendszerbe foglalta a reformáció alapelveit.
Farel Vilmos, aki a francia Svájc fővárosában, Genfben terjesztette el a reformációt, Kálvint arra kérte, hogy legyen segítségére. A genfiek azonban 1538-ban Kálvint, Farellal együtt elűzték. 1541-ben azonban Kálvint visszahívták és vallási kérdésekben szabad kezet biztosítottak neki. Ezt követően bevezette új egy- házi rendszerét és Genfet a protestánsok Rómájává tette. Tanítását és egyházszervezetét a polgári szem- léletnek megfelelően alakította ki.
Kálvin tanrendszerének középpontjában az isten ─ a teremtés révén ─ korlátlan ura a világmindenség- nek, benne az embernek is, oly módon, hogy minden és mindenki tőle függ, nélküle vagy ellenére semmi sem történhet. Az isten abszolút uralmáról szóló tételből következik egyenesen az abszolút vagy kettős pre- destináció (eleve elrendelés) tana is, amelynek értelmében isten minden embernek, még születése előtt (tulajdonképpen öröktől fogva), tekintet nélkül későbbi jó vagy rossz cselekedeteire, eldöntötte örök sorsát: a mennyországra vagy a pokolra rendelte. Az ember mindent belső szükséglet és kegyelem hatása alatt cselekszik, ily módon csak a külső kényszertől ment és szabad. A megigazulás alapja a bízó hit, amely istenre hagyatkozik és bízik a kiválasztottságban s amely a nem predestinált kereszténységben csak lát- szólag van meg. Kálvin csak két szentséget ismert el, a keresztséget és az úrvacsorát. Ez utóbbi- ban Krisztus jelen van ugyan, de nem teste és vére szerint, hanem a mennyországban levő testének az ereje és kegyelme által, amelyből azonban csak a kiválasztottak részesülnek. Az egyház láthatatlan, mert tagjai csak a kiválasztottak, de kiválaszottságáról senki meg nem bizonyosodhat. A kiválasztottságnak vannak jelei, de azok nem csalhatatlanok.
Kálvin tanítása szerint a népet elnyomó zsarnok eltávolítása vagy megölése nem bűn. Ezzel Kálvin elvetette azt a középkori meggyőződést, hogy az uralkodó isten kegyelméből uralkodik, és alkalmas ideoló- giát teremtett a polgárság feudalizmusellenes küzdelmeihez. Ugyancsak a polgári érdekeket fejezte ki azon tanításával, amely szerint ─ ellentétben a középkori skolasztika felfogásával ─ a kamatszedés nem bűn, a kereskedelmi tevékenység üdvös dolog és a földi vállalkozásokban elért siker a kiválasztottság jele lehet.
Kálvin az istentiszteletet is megreformálta. Eltörölte a misét, és imából, éneklésből és prédikációból álló egyszerű istentiszteletet vezetett be. A templomokat ─ annak következtében, hogy Mária és a szentek kultuszát elvetette ─ megtisztította a szentképektől is. Az istentisztelet egyszerűsége, az „olcsó egyház”, szintén megfelelt a polgárság érdekeinek.
Kálvin genfi egyháza köztársasági alapelveken épült fel. A város élén a presbiterek (a gazdagabb polgá-rokból álló választott elöljárók) állottak. A presbitérium, amelyet Kálvin irányított nemcsak vallási ügyekkel foglalkozott, hanem ellenőrizte a városi törvényhozást és beleszólt a polgárok magánéletébe is.
Kálvin diktátorként erkölcsi és fizikai terror alatt tartotta Genf városát, amelyet protestáns Rómának, ma- gát Kálvint pedig genfi pápának neveztek. Mindazokat, akik eltértek a tanításától, száműzte, bebörtönözte vagy halállal sújtotta. Servet Mihály spanyol orvossal annak antitrinitiarizmusa, szentháromságellenessége miatt fordult szembe. Előbb feljelentette őt az inkvizíció előtt, sőt leveleit is kiszolgáltatta az inkvizíciónak, a- melynek következtében Servet Mihály[2.] börtönbe került, ahonnan azonban sikerült megszöknie. Ezután Genfbe ment, ahol szintén elfogták és Kálvin szándéka szerint 1553-ban máglyahalálra ítélték. Kálvin har- colt a boszorkányok ellen is: rendeletére a genfi börtönök megteltek „boszorkányokkal”.
Kálvin Genfben akadémiát is alapított, ahol a filozófia és teológia mellett a bibliai nyelveket is oktatták. A Beza Tivadar vezette akadémiára minden országból érkeztek fiatalok, így az a kálvinizmus szellemi köz- pontja lett és elősegítette annak gyors elterjedését Franciaországban, Angliában, Hollandiában, Németor- szág egyes vidékein, Magyarországon és másutt.
A kálvinizmus csakhamar túlszárnyalta a reformáció másik svájci irányzatát, a zwinglianizmust. Bullinger, a zwingliánusok vezetője 1549-ben megegyezésre jutott Kálvinnal az úrvacsoratanban, 1554-ben pedig a predestináció kérdésében. Bullinger 1566-ban kálvini szellemben összeállította a Második Helvét Hitval- lást, amelyet mind Zwingli, mind pedig Kálvin követői magukévá tettek. Ezzel a zwinglianizmus egyesült a kálvinizmussal.
(Budapest, 1980. Kossuth Könyvkiadó 179.o.,180-182.o.)
─────────────────────
[1.] „Az ostrom tizennégy hónapig, 1535 júniusáig tartott, ekkor végül bevették a várost. Münsterben akkora volt a pusztítás, amelyhez fogható csak a II. világháborúban ment végbe újra. Rothmann elmenekült, de Jan királyt két másik anabaptista vezetővel együtt elfogták, megkínozták és kivégezték. Holttestüket ketrecekbe rakták, és felakasztották a Szent Lambert-templom tornyába”
[2.] „Nem lett-e éppígy egy Servet Mihály, az emberi test vérkeringésének felfedezője és tudományos megvizsgálója egy reformáló, Kálvin János támadásának áldozata, aki Servetet Krisztus nevében támadta meg és vitette máglyára Genfben?”
in.: Lectorium Rosicrucianum│Pentagramm 1987│Szeptember/Október
J.R. Ritman: A hermészi filozófia kulcsa (9.o.)
Kapcsolódó oldalak:
Napkút Kiadó - Napút Online Gecse Gusztáv filozófus
Genf - Csillag a máglyán helyszínén
