A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Támadás egy idegen bolygóról. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Támadás egy idegen bolygóról. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 23., hétfő

Filmsorozat ajánló - Alfa holdbázis



Az első elszenvedett komolyabb lelki csapások és lelki traumák fő okai között volt ez a sorozat is, mert néztem és ma már tudom, hogy nem kellett volna. Mondhatni én főként ezen szocializálódtam, ezen nőttem föl. Az Alfa holdbázis, mint imperialista fegyver képes volt teljes mértékben felőrölni az akkori kádár-korabeli nyugalomhoz szokott emberi idegrendszert, akár az összeomlásig. Nem is tudom hogyan juthatott be, a szocialista blokk békés szanatóriumába ez a filmsorozat, talán rájöttek, hogy a népességet immunissá kell tenni a nyugatról jövő támadásokkal szemben, mert védtelen. Emlékszem, amikor a Cápa című film bejött ide, többen elájultak, sokkot kaptak és persze sokan szinte ragadozóként falták ezeket a filmeket, jobban martak mint a cápa maga. Ezeket a filmkockákat most újra megnézve értettem meg serdülőkori paranoiám, lidércnyomásom elsődleges okait és későbbi "felnőttkori" gyógyíthatatlan lelki bajaimat is. Ezért az Alfa holdbázist csak erős idegzetűeknek ajánlom. A Támadás egy idegen bolygóról című filmsorozat szintén ebbe a kategóriába tartozik, és talán egy fokkal borzalmasabb és paranoiában ütősebb is volt, később a megnövekedett paranoid kórképek és pszichiátriai megbetegedések miatt már nem merték olyan sokszor leadni - tudjátok a David Vincent látta őket és később 1989-ben én is láttam őket.

Filmletöltés:
Támadás egy idegen bolygóról (The Invanders)(Letölthető 17 epizód, ha minden igaz és magyar felirattal.)

2010. november 26., péntek

1989.november intergalaktikus óriásűrhajó a magyar égen (21 éve történt)


Nemesmedves - Vasszentmihály (az őrhely ahonnan az UFÓ-t láttuk)


Tisztelt Hírháttér !

1989-ben sorkatonaként teljesítettem szolgálatot a nemesmedvesi határőr őrsön. Aznap több katonatársam furcsa égi jelekre lett figyelmes - így láttak világító háromszögeket is, az ufó csillaghajó megérkezése előtt és után is. Sajnálatos, hogy az újságcikkben láthatóan csak a fénylő pontokat sikerült lefotózni, hiszen itt nem fénylő pontokról volt szó, hanem egy monumentális űrjármű sértette meg hazánk légterét. Monumentalitására jellemző volt, hogy egyik katonatársunk sokkot kapott a látottaktól, le akart lőni minket, mivel mi a zseblámpáinkkal villantottunk a csillaghajónak, későbbiek során is állandó rémálmok gyötörték és ágyról ágyra ugrált a körletünkben. Én először egy rendkívül fényes pontra lettem figyelmes az égbolton, jóval az esemény előtt, mivel a megfigyelőképességem átlag feletti, hamar feltűnt ez a pont. Ez a pont Vasszentmihály (település) irányában és 45-75 fok magasságban között volt látható őrhelyünkről ahol farakások voltak, ez a terület alapvetően kopár volt fél kilométer szélességében egészen az őrsig. Tehát ennél jobb megfigyelőpont nem is létezhetett volna. A fényes pont narancsos színű volt, és közeledett a földhöz, sokáig úgy tűnt csak nem közeledik, de aztán egyik pillanatról a másikra megjelent, mintha jobbra fordult volna
ebben a pillanatban az egész égboltot betakarta, csillagok helyett a csillaghajó csillogott, a hajó orrán pulzált a narancs fényű pont, ezt követte 4 másik fényló pont, és 4 kondenzcsík szerű szintén narancssárga csíkfény és maga a hajó semleges fala kékes csillagfényű pontokban szikrázott fénylett, mint egy ékszer. Fenségesen siklott végig az égbolton, sietségnek semmiféle nyomát nem láttam. A csészealj alakzatot csak nagyon távol, egészen a horizontnál lehetett kivenni. Tehát nem egy átlagos csészealjról van szó, hanem egy hatalmas csillaghajóról, ék alakja volt amikor fordult, és a távolból lehetett csak
csészealjnak látni, észak felé ment, elkerülve az osztrák határt, de a határsávon belül.

http://hirhatter.com/minden.htm
A cikk amire reagálnom kellett. Két évtizedig hallgattak erről a fontos és valós ufó-jelenésről. Szinte semmiféle információ valóban nem jelent meg erről, azt is furcsállom, (talán pár mondat egy ufó könyvben - egy tulajdonképpeni intergalaktikus csillaghajóról, szinte elképesztő) hogy mi négyen (négy határőr), hogy nekünk adatott meg, hogy láttuk teljes valóságában az addig számunkra valótlannak és elképzelhetetlennek tartottat. Ez ugye hármunkból ujjongást váltott ki, a leszerelés vagy katonai szolgálatunk egy másik galaxisban való folytatásának lehetősége, de negyedik társunkat sokkolta a látvány, és fegyverével fenyegetőzni kezdett.
Arra is ismételten felhívom a figyelmet, hogy nem egyszerű ufó jelenségről van immáron szó, hanem egy monumentális űrhajó köthetett ki Magyarország vagy más közeli ország valamely pontján. Lehettek kereskedelmi céljai vagy valamilyen nyersanyagért jött. Arra is felhívom a figyelmet, hogy az űrhajó falai
csillagszerűnek látszottak, tehát álcáznia kellett magát, vagyis a világűrben sem fenékig tejfel az élet.
A hírháttérnek írott levelemet néhány változtatással itt közöltem. Eddig az oldalukat valamiféle hecckampánynak érzékeltem, sohasem tudtam eldönteni, azt hogy valóban értékes információkat akarnak közölni vagy csak anarchistaként a fennálló hatalmakat és a hozzájuk nőtt titkosszolgálatokat figurázzák ki.