A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Barangó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Barangó. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 9., kedd

Szörftörténetek - Örömünnep a kuruc.infón

Tűzeső vagy amit akartok
Puzsér Róbert, a facebook oldalán a nagy port kavart Szaniszló-paródia és -kritika után, most
Hamvas Béla Vízöntő című írásának felolvasó videójával próbálja kibillenteni a megbillent bilit -
A tömeg uralmának kora  YouTube. Amikor Para-Kovács Imre átköltötte a székelyek himnuszát, bujkálnia és félnie kellett sokáig a "maroknyi náci porlik, mint a teveszar" verssora miatt. Barangó (álnevén: Ivan Dmitrics Cservjakov), az őspunk, talán emlékszünk az esetre? Egyszerűen csak bebaszott a Tilos Rádió stúdiójában karácsonykor és felsóhajtott élő adásban, hogy ő bizony "kiirtana minden keresztényt", azóta számtalan eu-s és izraeli zászlóégetési szertartáshoz a nevét adta, és hiába minden ellenkező irányban tett görcsös kapálódzás, megrögzött kocsmai, korrektori bocsánatkérő metamorfózis, a nép nem felejt. A liberálisok pályafutásának ebben az országban csak egy nagyon rövid ideig, sokszor villanásnyi időig ad a magyarok istene dicsőséget, további sorsukká hamar a gyors és önként vállalt száműzetés, a menekülés, vagy a megvetés és a gúny válik. Horn Gábor SZDSZ-es képviselőt például a Városligetben támadta meg három gonosz suhanc 2008-ban. A sörözgető "náci" útonállók körbevették védtelen áldozatukat és a képviselőt sörrel öntötték pofán. Erről a rituáléról egyetlen magyar festő sem készített műalkotást, pedig legalább olyan monumentális és drámai történelmi téma lehetne, mint a Vata-féle pogánylázadás. Kertész Ákosnak, a nagyszerű és többszörösen díjazott írónak is a börönd jutott, mert elszabadult hazánkban a bosszúszomjas és véres fasiszta szellem a nagy demokrácia palackból. Puzsér Róbert talán maga is megrökönyödött a fanatikus gyűlöletkomment halmazok láttán és talán látta lelki szemeivel liberális elődeinek megfutását is, éhezését, emigrációját és ezért gyorsan és nagyon okosan úgy döntött, hogy a börönd helyett inkább Hamvas Béla gondolataival engeszteli ki a megsértett tömeget. Ebben a hazában aztán nem babra megy a játék. Itt és most ebből a szomorú kapitalista magyar mocsárból olyan ikonok nőtték ki magukat, terebélyesedtek észrevétlenül fölibénk, hogy szentségük és kinyilatkoztatásaik immár ex chatedra vannak jelen. Lejárt az az idő, amikor a magyar még gúnyolható volt, ma is megtehető, de hála a különböző összeesküvés elméleteknek a kollektív paranoia egyben önvédelmi ernyőként is működik, ellensajtó ebből vagy te is Svetaketu. Nekem a hazugsághalmazok és ellenhazugsághalmazok láttán bizony jelentős mennyiségű endorfin termelődik a szervezetemben. Látva a miniszterelnök unott és savanyú arcberendezkedését, hogy korán reggel berángatták azért, hogy határolódjon el a gázt adó motoros "náciktól" és nyilatkozzon valami keményet. Nos mit tudott volna tenni, a mitugrász Pintér Sándorral fenyegette meg a szittya motoros felvonulást. Aztán időközben a köztiszteletben álló Heller Ágnes is gyorsan kirohant nyugatra panaszkodni, de nem a kilakoltatások, a hajléktalanok, a munkanélküliek kilátástalan helyzete miatt panaszkodott, mert ezek a népirtási kategóriák egy demokrácia tűrőképességébe persze simán beleférnek, mióta a szabadkőműves elvtársak kiegyeztek a komprádor burzsoázia képviselőivel valamikor talán a hosszú 19 század közepén és az egyenlőség forradalmi jelszavát meggyalázták azzal, hogy pusztán jog előtti burzsoá-egyenlőséggé degradálták. Így vagyunk mi körülvéve Vona Gáborokkal, akik hazaküldik bizony simán a Salit (Salamont) is, ha nem vigyáz magára:. a sumir- magyar furkosbot egyszer kiugrik a zsákból. Van itt bőgatyás Betyársereg, betiltott Gárda, Kurultáj, Vajk Istvánok és Koppányok és hiába a közszolgálati és kereskedelmi tévék, a Kertész Ákosok megkóstolják az uszodavizet (devizahotel), ha már nincs belső moderátoruk. Azt lehet mondani, hogy bizonyos szempontból véget is ért a liberalizmus korszaka, amikor még felelőtlenül lehetett néphülyítéssel, ostoba demagóg szabadságelvekkel politizálni. Természetesen a szociális problémákra egyik oldal sem fogja megadni a választ, de legalább addig is jól fogunk szórakozni, ha lesz miből vagy siránkozni. A kuruc.infó kommentelőit láthatóan nem rázta meg igazán a vasárnapi bűncselekmény. Többen közülük már csak egy kávét kértek a divattervező Király Tamás meggyilkolásának híre alatt. Olyan értelmezések is napvilágot láttak, hogy ez a liberalizmus lényege: a Szodoma és Gomora és a Gonorrhea. Maga a főcím is sokatmondó.

Kapcsolódó oldalak:
Elfogták Király Tamás feltételezett gyilkosát [o]rigo
A lakás, ahol Király Tamást megölték CINK.hu
Levágott fej, felfújt vőlegény... CINK.hu
A liberális propaganda és a kozmikus ember tartarossz.blog
Buji Ferenc - A homoszexuális propaganda Traditio.org

2012. december 14., péntek

Tabula smaragdina - Barangó és a kézigránátok

Bár a napokban ostoroztam a népszerű ezotériát, ezen az ostorozott kategórián azért kívül esik Hermész Triszmegisztosz Tabula smaragdinája. Azért fontos ezt megemlítenem, mert nagyon hasonló jellegzetesen a blogbejegyzéseim befejezése is a Tabula smaragdina záró mondatához. "Amit a nap hatásairól mondhattam, befejeztem."
Amit a ragadozók szaporodásáról mondottam, továbbra is fenntartom. Azért különös ez, mert egy ideig valóban az Arany Rózsakereszt szellemi iskolájának előudvarában voltam, ha nem is tudatosan de részesülhettem tudatalatt a hermészi szimbólum jelentésében. Teiresziász is két kígyóerőt uralt, ami talán a jövőbelátás képességét is szimbolizálta. A kundalini és az általam megálmodott platóni filozófia eredete közös. Ezért igazán az ember feladata a két világ összehangolása a becsvágyé és az érzéki világé. Hermészről, mint pszükhopomposzról is megemlékeztem egy mécsesgyújtás keretében, amikor a Venyigén egy rab felakasztotta magát furcsa körülmények között (egyedül volt a zárkájában). És Hermész a tolvajok Istene is egyben, és a rab tolvaj volt másfél év helyett az állam már előzetesben végzett vele: megölte. Én Gyorskocsi utcai rabtársaimat, előzetesben hajótörötteknek láttam nem bűnözőknek. Egyikük felett sem törnék pálcát és megerősített ez a tapasztalat abban, hogy ezt a primitív, sötét, középkori intézményt, hogy börtön, azonnal fel kell számolni. Sajnálatos, hogy jelenleg is zajlik a Titán-RGL által elindított konfliktus. Ez talán annyiból mégis hasznos, hogy van idő letisztázni, ki mit gondol az otthonvédelemről, vagy a Hírháttér álláspontjáról az ügyben, vagy az antiszemitizmus kérdésköre szintén. Én pártfüggetlen blogger vagyok, az hogy egy tüntetésen megjelenek, nem feltétlenül jelenti azt, hogy én oda tartozok, bármennyire is szeretnének az ATV nézői előtt nácinak beállítani engem, persze náci vagyok, nem turista. A másik az, hogy mindenfajta antiszemitizmust, gyűlölködést elvetek, még azt sem legitimálnám, ami anticionista megmozdulás, mert akaratlanul is antiszemitizmus lesz a vége, abba torkollik ugyanis. Most is csak útba ejtettem a tüntetést esti túrám részébe iktatva, és szerencsére nem voltam már ott az izraeli zászlóégetésnél, mert még véletlenül lefotóznak és bejárja a világsajtót a képem, mint a múltkori eseménynél, aztán senki nem mossa le rólam, hogy náci és nem érdeklődő turista vagyok csak . A teljesen hülyék kedve miatt ki fogom írni egy láthatósági mellényre, hogy kvázi médiaként vagyok jelen, mint független blogger és nem "náciként" jelentem meg. Egyébként lényegtelen, de a szónoki beszédben hangsúlyozásra került az elhíresült Barangó keresztényirtó beszéde a Tilos rádióban, már akkor gyanút kellett volna fognom, hogy itt ezek bizony zászlót fognak égetni és a tudatmódosító cukorkák is már működésbe léptek. Tehát nem volt vissza út. Időben megléptem tehát, amíg a pirománia és a cukorkák hatása elhatalmasodott a 100 fős tömegen. Barangót egyébként én kedvelem, és karácsony előtt bocsánatos bűn, ha ő ki akarna irtani minden keresztényt, óhajtó mondat volt, ezért meg is lett néki bocsájtva, meg amúgy sem vagyok kibékülve azzal a duális világképpel, ami a mai napig képes értelmes központi idegrendszerek készretételére is rövid időn és vallási tébolyodottságon át. A világot többé senki ne ossza föl jóra és rosszra, igenre és nemre (magyarázókártya: itt arról van szó, hogy valaki felosztja a világot kétfelé és ezáltal legitimálva érzi máris magát, hogy ítélkezzen). A modern rózsakeresztesek a hermészi hagyományt is nem kétszeresnek hanem háromszorosnak nevezik:
1. az igaz istenszolgálat
2. az igaz felebaráti szeretet gyakorlata
3 cselekvés és beszéd a Szentlélek erejéből.
Barangó, a Qss egykori frontembere (forrás:punknetwork)

Barangó vagyis Bajtai Zoltán rendkívüli módon megalapozta jövőjét, azt hogy radikális körökben a neve még ennyi év után sem merült feledésbe és a homályba, sőt az izraeli zászlóégető szertartáshoz is nevét adta a rituáléhoz. Bátran nevezhetjük újősmagyarítva az eseményt Barangó-szernek. Még Erdő Péter bíboros is anno arra kérte híveit, hogy imádkozzanak Barangóért. Barangó tehát a zászlóégetők és az alkoholisták védőszentjévé válik survivor jelenségként majd az idők folyamán. Mert az idők folyamán minden összemosódik és az égbolt feltekeredik. Barangó legutóbbi blogbejegyzésében így vall az alkoholfüggők ezoterikus képességeiről:
"Mindig is nagyon büszke voltam arra a képességemre, hogy egy idegen faluba érkezve, amikor letett a busz vagy a vonat, elég volt szétnéznem, és máris tudtam, hogy melyik irányban van a legközelebbi kocsma." Barangó tehát bolyong a pokolban a Magyar Nemzet és a dualista világnézet szerint. A pokolban vannak azért szabad alternatívák a tautológia alapján is, lehet még a bolyongáson kívül kijáratot is keresni és falnak ütközni. Meghalni is szabad. Hinni szabad pl a pokolban a feltámadásban is. Én például olvastam Swedenborg Menny és pokol című nagyszerű és forradalmian új tanokat kihirdető könyvét. A legszebb gondolat az volt, hogy az ember miután meghal, nem is tud róla baszki, hanem ugyanúgy folytatja tovább az életét, mintha élne, nos ez is lehetséges a pokolban. A pokolban egy dolog nem lehetséges és ez különbözteti meg a poklot a többi szar helytől, nem a pokolban lenni.
Amit a ragadozók szaporodásáról mondottam továbbra is fenntartom.

Kapcsolódó oldalak:
Barangó bolyongása a lelki pokolban MNO
Barangó blogja