A szegedi hűtőszekrénytől a halottak országáig. A démon aki Krisztus. A Krisztus aki démon. Raszputyin a szemészeten, az orvosok nem tudják megölni. Önmaga nem vesz részt a tv ostromban, viszont gyanúba keveredik. 2006 ősze van, az Árpád kórházban a portások helyén
smasszerek és katonák, mégsem mondhatja, hogy egy üvegdarab belement a szemébe. Minden kórházban börtönőrök, furcsa ősz, készültség, titkosszolgálat. Kiderül nem bolgáresernyő és nem a haver pénztárcájából lőtték ki a mérget. Csak kinézett a vonatból és belecsapódott a szemébe valami, hazafelé Szegedről, ki gondolta volna, hogy egy 5mm körfelületű üvegcsétől egyenes út vezet a
Venyige utcai börtön és fegyház előzetesházába? Az üvegcse ma is kabátom része, egy megvilágosodás élménysorán, a szervezetem pár órán belül kidobta magából, nem tudtam mi az ami ki akar jönni a szememből, de kijött. Heveny paranoiát éltem át addig, a fidesz parlamenti frakcióját is riadóztattam. De elmaradt a fővárosi metilbotrány. Később felhatalmazva éreztem magam egy fügefa tövében ülve, hogy élére állok a lázadó parasztcsapatoknak, véget vetek a Kossuth téri pikniknek leváltom a rosszat elhozom a jót, de a tűzes trón meg nem égeté. Tudatállapotomtól több ember riadtan hátra hőkölt, az erő velem volt egy ideig aztán lekapcsolódott rólam valahol az újpalotai szánkó dombnál. Rájött nem én vagyok az embere, méltóbbat keresett magának, hogy ama személy majd Magyarország kündüje és gyulája legyen, egy személyben egyesítve a két vezetői posztot.
A szakrálist és a profánt. Így aztán elfelejtettem a három világot, a sámánvezetőt, és a dzsinnt, és a cigánykentaurt is. Nem kívántam semmit sajnos, majd legközelebb, holott tudtam, a próbán elbuktam, nem ritka eset az, amikor az ember a saját beavatásán elbukik és nem válik méltóvá, hogy belépjen a szenvedés és a menny kapuján. A körforgás aztán kvázi véget ért, harc helyett szerelem jött, és a szerelem harcba torkollott, mivel összekeveredtek a drótok.

Kaffka

A. Zoltán Rexről pusztán annyit említenék meg itt, hogy a venyige utcai 1 hónapos hányattatásom után nem gondoltam volna, hogy a Gyorskocsiban jobb sors vár rám, ha valaki a venyigén azt jósolja nekem, hogy lesz egy ember aki Kaffkát olvas ráadásul csehül a zárkánkban, nyilvánvalóan elképzelhetetlennek tartottam volna. Mindenesetre a venyigén Karl Lauer szintén példamutatóan viselkedett, civilizált ember módjára, és talán nem egy két szót kellene az érdekében szólnom, hogy mielőbb ausztriai börtönbe kerülhessen, remélhetőleg már ő is szabadlábon van, ugyanakkor valós rálátása volt a magyar és az osztrák börtönviszonyokra is.
Mondanom sem kell, nem valószínű, hogy ha lezajlik az ügye, hogy többet beteszi a lábát országunk területére. Számára erős a kontraszt, hiszen ha itt kerül börtönbe, az olyan mintha 10 szer többet kellene ülnie. Legalább is lelkiekben és a viszonyokat tekintve.