Gondolatnapló - Az év utolsó kirándulása (cargo-kultusz)

                                                                

Padre Pio (Istenhegyi Szent László Plébániatemplom)

Miután karácsonykor találkoztam egy angollal, aki  -1/ -2 celsius fokban jógázott - és egy hajléktalannal aki egyáltalán nem jógázott,  sőt nem is beszélt, de az is lehet, hogy már nem is élt, úgy véltem és döntöttem - a sikertelen első kísérlet után - ismét megpróbálom a XII.kerületet elfoglalni. Hasonló taktikát választottam mint a törökök anno 1541-ben, sétálónak, kirándulónak álcáztam magam, de egy herkules típusú csehszlo -vák gyártmányú 3kg-os papagájfogót azért a biztonság kedvéért a hátizsákba csúsztattam még az indulás előtt. Erre az ellenállás leküzdése miatt volt szükségem, legalább is a tárgyalás jegyzőkönyve szerint én magam állítottam ilyet, szerintem meg a bíróság állította azért, hogy én mégiscsak állítsak ilyet, miközben nem állítottam ilyet. Biegelbauer Pál a fényadást eszköztelen gyógyításként írta le, én ellenben úgy gondolom és szerintem igen helyesen vélem, a gyógyítást egy ultramaterializmustól szenvedő pokoli világban csakis olyan tárgyaktól várhatunk, amelyek szentek: például létezik a szent pénz (egyes szufi mesterek szerint a pénz csak egy darab papír, aminek viszont keringenie kell - in: A Vörös Sólyom sírjánál PAXTV). Az ezermesterek és a tízezermesterek is mindig hordanak maguknál valamilyen eszközt, mert ismerik egyrészt Murphy összes és az anyagmegmaradás és átalakulás törvényét is.Ősi őseim, akik bizonyára alexandriai görög matematikusok és filozófusok voltak bizonyára bólogatnának, ha azon legfőbb érvvel álltam volna a szókratészi koncepciós perben az állam szent törvényszéke elé, hogy a papagájfogó egy családi ezermester-attribútum. A papagájfogó-motiváció ebből következően és az előbb vázoltak alapján pedig nevetségesen egyszerű, a tárgyakkal amelyekkel az ősök javították egykoron meg újra és újra az elromlott világot márpediglen valamit kezdeni kell. Mivel nem tanultam ezermesternek és nem sajátítottam el az eszközök materiális-profánabbnak ugyanakkor egyáltalán nem lenézendő használatát, ezért egy időben ezoterikus-kiskalapácsot is hordtam a szütyőben vagy a mellényzsebemben. Tehát amit örököltem, az látszólag nem a tehetség a javításra,hanem az attribútum, a kiterjesztés (ami egyben proletár attribútum). Számomra ezek az eszközök elsődelgesen sámánikusak, bármennyire is úgy gondolná hitetlenkedve valaki, hogyan lehet egy harapófogó, egy kalapács avagy csak egy rozsdás herkules típusú 3kg-os papagájfogó sámáneszköz, hiszen ez olyan primitív animizmus lenne, hogy én a tárgyaknak élő erőt tulajdonítanék, manát. Az ilyen kijelentésekkel azért is kell vigyázni, mert könnyen elhurcolhatják az embert melanéziába vagy egyszercsak kihajítanak a civilizációból és a cargo-kultusz közepén találom magam. Térjünk vissza karácsonyhoz. Az angol udvarias volt, mint egy játszótéri fehér elefánt (nincsenek játszótéri fehérelefántok) a hüvelykujjával mutatta, hogy a hungaryk azok igen, persze nyilván ez csak egy gesztus volt, ő sem gondolhatta komolyan a magyarokról ezt, hiszen ez a fajta megveszekedett és ultramaterialista, egy részük pedig a rendszerváltástól számított időintervallumban hamar megkövéredő stróman-kulákká vagy húsevő növénnyé esetleg ukmukfukk burzsoá illuminati-sakálemberré vedlett a damaszkuszi úton. Azt pedig meg sem mertem említeni neki, hogyan is mertem volna, hogy a kor legnagyobb ateistái és szoba-ateistái is mind ebben az országban élnek, nem beszélve az igen veszélyes fülkeforradalmárokról és a metrikus C.Ö.F. Békemenetről, mitsem tud a Posta Imre által feltárt kubatov-gárdáról, a fideszhű savköpő bácsikról (ami már nevében is tautológia), és nem utolsósorban dr Kocsis Máté antiszociális körleveléről a józsefvárosiaknak.  Azt sem tudta az angol, hogy Magyarország és azon belül Józsefváros az a szeglete a világnak, a világ összes országai és régiói közül, de talán az egész univerzumban ahol a legtöb- bet költenek egy hajléktalanra. És a hajléktalan mit csinál?  Jókedvében elherdálja, lukas zoknira költi, koszos ruhákat vesz belőle és iszákossága révén aranyászok sörrészvényeket vásárol és szintúgy jókedvében aluminium seresdobozok után kukázik. Aztán ha megunja az itt létet, egy elhajlított elektromágneses Tesla-téren keresztül katapultál innen és meglép a józsefvárosiak jószándékával, pénzével. Azért át ne essünk a fehér elefánt túloldalára, ne itassanak egereket sem, a miniszterelnök úr tegnap is kijelentette, hogy nem tűri a lopást. Hajlamosak vagyunk az elkeseredésre, sokan manapság burzsujkeserűt isznak, míg mások akik mégtöbben vannak pedig proletárkeserűt vagy munkanélküli-keserűt. Egy orvosi kimutatás szerint egyáltalán nem kíméljük a májunkat. De miért kímélnénk az egyetlen szervünket az alkohol- barázdáktól, vagy alkoholgarázdáktól, amelyik túlél minket is, hiszen egy máj a tudomány jelen állása szerint minimum 130 000 évig képes kihúzni. Ha valaha is képesek leszünk egy másik bolygót meghódítani és tönkretenni, bizonyára az élő májak lesznek az elsők, akik majd akkor a nagy büszkeségben arra bolygóra lépnek, persze hajléktalanok már jóval előttünk ott fognak tanyázni, azok ugyanis tér és dimenzióváltók és azért álcázzák magukat humanoidoknak, hogy a bolygók szociális rendszerében állandó zárlatot okozzanak és eligyák az adófizetők pénzét. Ez a tevékenységük a Fidesz kormányra lépéséig D-notice volt.

Ha valaha is egymondatban le lehet majd írni, mi volt 2016. Nos: a lángoló metrók éve volt. 2017 pedig a lázadás éve lesz.  Éppen túl voltam a napi korláton végzett fekvőtámasz penzumon (ez egy nehezített fekvőtámasz-gyakorlat), amikor láttam, hogy az angol előbb sírsászana alakját veszi föl, később padmászanában ül - majd kobralégzést folytat, aztán jött a napüdvözlet - ezt nem hagyhattam szó nélkül. Arcátlanságnak tartom, ha valaki, amikor a tél hidege már sokakat elvitt a túlvilágra, egy szál pólóban azzal kérkedjen, hogy képes hőt (tapasz/tumó) fejleszteni aszkézissel és jógával. Akkor mi értelme van a Paks2 -nek? Mostantól nem fog senki villanyszámlát fizetni? Az is hallatlan, hogy az ember ilyen szinten  az élet és halál határán kell egzisztáljon ebben a szar rendszerben és azon kísérletezzen a leggazdaságosabb műkö- désén, fél életét mesterséges hibernációban áldozza fel és töltse csak azért, hogy egyáltalán életben tudjon maradni a ragadozók és strómanok földjén.

Összefoglaló - Az ellenem folyó büntető ügyről és másról is

Ha a lelkiismereti kérdés szempontjából nézem, akkor el kell ismernem, hogy ebben az ügyben olyan tetteim kerülnek megítélésre, amelyek miatt van bűntudatom és erős a szégyenérzetem. Elsősorban a barátnőm, másodsorban azokkal szemben akik érintve voltak. A harmadik és legfontosabb, hogy saját magam sem tudok megbékélni azzal a ténnyel, hogy idáig süllyedtem.
A személyem a lehető legrosszabb oldaláról mutatkozott meg és ez elindított egy tudati és lelki dezintegrációt. Ilyen jellegű széteséssel a Venyige utcai börtön falain belül már találkoztam. Ugyanakkor hajlamos vagyok, mint a bíróság is, csak a tettet nézni és az emberi oldalát, az érzelmeket és a szenvedés stációit elfelejteni. Az állam feladata természetszerűleg a megtorlás. Az én feladatom pedig az, hogy mivel megtorlás vár rám, mégis felidézzem azokat az érzelmi szálakat amelyek a túlzott racionalitás és a büntető jog elnyomásra és halálra is ítélt. Ezen tárgyalás közben szembesültem azzal, hogy itt és most csak rosszat fognak mondani rólam, nem fogják megemlíteni azt sem, hogy melyik éhezőnek vettem kenyeret, hogy hányadik bogyómászó poloskát teleltettem át a szobámban, vagy azt sem, hogy előbb nyitottuk meg határőrként a határt Horn Gyulánál és segítettük át a határon az NDK-s határsértőket egy akkor még vélt szabadabb és szebb világ irányába, de az egereim sem kerülnek megemlítésre, akiket a kiérkező bábolna halálbrigádok elől sajttal csalogattam fel a harmadik emeletre. Mire kijöttem az előzetes letartóztatásból, már csak hárman maradtak és elengedtem őket, nyáron a szabadba, megértve azt, hogy nem tarthatom foglyul őket, saját bőrömön tapasztalva a fogvatartás mindennapos fájdalmát. Nem kerül megítélésre a szerelem sem, akármilyen is volt ez a múlt. Azt sem fogják megítélni, hogy Nagymaroson, vagy a Börzsönyben voltunk kirándulni és minden szép volt. Vagy, hogy egy kapcsolatban az általam is okozott pokol ellenére nagyon is megvoltunk mi ketten. Itt, ahol nincsen esküdtszék csak paragrafusok vannak, egyetlen tanúmat is a saját ügyvédem lefikázta: mondván ne hozzak ide ilyen tanút. Kezdtem azt érezni az elejétől fogva, hogy ezek kizárólag ügyvédestül, ügyészestül, bíróságostul kizárólag azért a célért vannak itt, hogy szabadságvesztő ítéletet hozzanak ellenem. Őket az sem érdekli, hogy a barátnőmmel jelenleg hogy vagyunk, legalább is a barátnőmtől ez nem érdekelte, és kézlegyintéssel intézte el , hogy jól megvagyunk, és őt nem a jelen érdekli, eközben más tanúktól folyamatosan kérdezte a jelent, hogy bizonyára fél tőlem, ezért van velem és több ezirányú kérdést is feltett. Az a sértett és tanú tehát, aki hazugságnak minősítette a vádat, és valljuk be nem alaptalanul, abban az irányban a bírónő nem kérdez semmit érdekesmód, csak azoktól, akik továbbra is haragosak.
Akik valójában semmit sem láthattak a mi kapcsolatunkból, mert azt mi ketten tudhattuk egyedül. Ezért bármennyire is szerették volna ezt az ügyet ugyanúgy kezelni, mint Damu Rolandét, csúfos kudarc érte őket, mert a barátnőm kitartott mellettem. Sok megbocsájtáson vagyunk túl, de együtt maradtunk. Ezért a kiállásért az állam igazságügyi elmeorvos szakértőt rendel ki a barátnőm ellen mivel nem tudták elfogadni, hogy ő személy szerint nem kívánja azt, hogy börtönben dögöljek meg. Iránban már elengedtek volna néhány korbács ütés vagy egy kiadós verés után, mert ott még működik a sértetti megbocsájtás elve is. Azt sem tartom megfelelő eljárásnak, hogy én közvetlenül nem reflektálhattam a tanúk vallomására, hiába jegyzeteltem, addig elfelejtettem mindent, elvégre ez is volt a cél, bizonyára azért van ez így, hogy a vádlott védekezési képességét a nulla felé redukálják. Az enyém pedig nullponton volt, mivel a vádiratba sem tekintettem bele, pontosan azért, hogy ne veszekedjünk és ne legyenek ebből sem nézeteltérések és további problémák. A bírónő egyébként többször is leüvöltötte a fejemet, amikor reflektáltam, mert elfelejtettem a szabályt, hogy előbb ő kikérdezi a tanút, aztán végig kell hallgatni, amíg felolvassák az egészet és utána az ügyvéd kérdez, a végére pedig noha a legtöbb tanú minden mondatára volt reflexióm, marad két kérdésem. A bíró pedig koncepció szerint kérdez. Azzal a példával éltem a bíróság előtt, hogy itt és most kizárólag azzal vannak elfoglalva, hogy én milyen gonoszságot műveltem. Olyan lenne ez, mintha a Magyar fociválogatott mérkőzésein csak a hibákat vágnák össze. Ha valaki ezt a kizárólag hibákból összeollózott filmet nézné csak meg, soha többé nem menne ki a Puskás stadionba szurkolni, de a focitól is elmenne a kedve. Úgy látszik a bíróságon is ugyanez történik, ha van egy bűnöd és tíz tanú elmondja, az már úgy hat mintha tízszer követted volna el a vétséget. Ha az akkori tudatállapotaimra gondolok és az események folyására, nem is történhetett volna másképp. A három hónap előzetes után a megbocsájtás, vagy az a momentum elfeledésre került volna, hogy amikor bekerültem az állami kínzógépezet közepébe, venyigei zárkatársam Karl Lauer azt gondolta, másnap lábbal előre visznek ki. Kérdezem akkor milyen lelki-fizikai állapotban voltam. Hány napja nem aludtam, nem ettem, mennyire volt legyengült a szervezetem a szerelmi bánattól? Ezt persze senki nem mérlegelte, az első napokban döntöttem el, pedig az étel vagy inkább az állam által adott moslék , (bár rendes kaja is ezt okozta volna)három napig hányingert okozott, de mindent meg kellett ennem, és visszaöklendezés helyett az életet választottam, pedig hányszor fordult az a börtönebéd vissza. Úgy kerültem börtönbe, hogy egyetlen fekvőtámasznál három nap után összecsuklottam, és kiröhögtek a zárkatársak, én aki fénykoromban simán lenyomtam százat is egyszerre.

Utóiratként pedig a barátnőmet hamis váddal illetőknek:
- a rendőrség a 3000 forintos táskát 30 000 forintra akarta vele értékeltetni. (azt nem vizsgálják ki, hogy egy rendőrségen miért akarják ilyesmire rávenni a feljelentőket? Csak a barátnőmet akarjátok elmeorvosi vizsgálatra küldeni, mert azt mondta, hogy hazugság az egész vádirat???)
- a munkahelyén a főnöke azt mondta kirúgja, mert nem akart feljelenteni.
- ugyanezen személy arra bírta rá, hogy vallja azt ellenem, hogy én
400 000 forintra megzsaroltam, holott arról volt szó, hogy elmondtam a nézeteimet, hogy egy párkapcsolat után bármelyik fél elmeorvosi kezelésre szorul, akkor jó lenne egy olyan törvény, amely kb. 400 000 forint rehabilitációs pénzt ítélne meg a kezelés elszenvedőjének az egykori társtól. Aki ezzel a szakítás fájdalmát tudná enyhíteni és hozzájárulna az elhagyott barát-barátnő gyorsabb rehabilitációjához.
- azt állították, hogy én ököllel megütöttem egy bizonyos vádpontban. A barátnőm maga is mondta és tudja, hogy nem így történtek a dolgok. Később került be a vádiratba, furcsa körülmények között.
Ezt támasztja alá az, hogy másnap a kihallgatásán a rendőrnő is látta, és semmilyen külsérelmi nyomot nem látott rajta. Bement dolgozni. Én a BVSC pályánál láttam másnap kötés nélkül, holott a távoltartási tárgyalásra anno 2009 márciusában egy turbánnal érkezett.
Azt mondom, hogy amikor a barátnőm kijelentette, hogy hazugság az egész, azt nem feltétlenül a teljes vádiratban meghatározott vádpontokra értette, hanem ennél rejtettebb csúsztatásokra (a vádban rejlő koncepciós vezérfonalakra), minthogy én a tőle kapott ruháimat szétvagdaltam, nem pedig eltéptem. De széttéptem helyett a vádiratban szétvagdaltam szerepel. Ennyi erővel azt is írhatták volna a rendőrségen, hogy egy szamurájkarddal neki rontottam a saját ruháimnak, majd többször rálőttem a ruhákra egy kalasnyikovval és meg is rugdostam a ruhákat. A végeredmény végül is ugyanaz, csak nem úgy történt, tehát hazugság. Vagyis amiről beszélek, az én terhemre olyan vallomások születtek, amelyeket, mivel nem fedik a valóságot rábírták, mivel kivétel nélkül ilyen rám nézve terhelő csúsztatások vannak időzített bombaként a vádiratban ezért ő lelkiismerete szerint nyilván nem vállalhatta fel azt, főként hogy volt főnöke, a rendőrség is ráhatással vette rá őt, hogy pótmagánvádat nyújtson be. A lényeg, hogy számára a vádirat nem vállalható lelkiismereti okokból sem.
Hogyan is lehetne egy vádirat vállalható, ha már a dátumok sem stimmeltek. Nem 2007 novembere óta, hanem 2007 nyara óta ismerem és 2007 szeptember 21-én jöttünk össze. A vádirat a mi kapcsolatunkat a több mint 4 év helyett mindössze 6 hónapra csökkentette. Azért, hogy a két feljelentés közötti időszak alatt is zaklatóként legyek elkönyvelve. Ezért egyébként, mivel alapjaiban hazug a vád, hazugságra épül, bátor de valós konklúzió volt, hogy végül is hazugság, mert hazugságra van felépítve !!!