2017. március 25., szombat

MÁRCIUS 25.: A kapitalizmus áldozatainak napja





A kapitalizmus áldozatainak emléknapjának van egy szellemi atyja, mégpedig ezen sorok írója. Így ez a nap számomra különleges nap, különleges büszkeséget érzek, hiszen hosszas elektronikus levelezés után a Munkáspárt hajlandó volt elfogadni az erre az emléknapra tett javaslatomat. Nem vártam érte semmit, sem dicsőséget, de még annyit sem, hogy valaki esetleg megköszönte volna (a valóság ezesetben is maximálisan igazodott az elvárásaimhoz), az igazság az, hogy én tartozom köszönettel, mert elégedett vagyok azzal, élve Moldova György író frappáns szófordulatával, amivel egy munkáspárti jelöltet biztatott a választások előtt, hogy „legyen kavics a burzsoázia cipőjében !”. Kavicsok lettünk tehát a burzsoázia cipőjében. Tartoznánk annyival az áldozatoknak, hogy név szerint megemlítjük őket, de a legtöbbjük névtelen áldozat és sokak tragédiájáról nem is értesülünk, mert a sajtó és a média kizárólag a burzsoázia osztályuralmának fenntartásában érdekelt, abban tevékeny és arra koncentrál, ami ezt a rendszert erősíti és nem olyan eseményekre és történésekre amelyek elhallgatott kategóriák, mivel a média a pénzt az uralkodó elittől kapja. Konklúzióként azonban állapítsunk meg mindenképpen legalább annyit, hogy Magyarországon jelenleg nincs demokratikus választás, a pártok nem indulnak egyenlő eséllyel és feltételekkel, a kormány pedig nem képviseli a társadalom minden rétegét és szegmensét. Ez a kormány kifejezetten ellenséges a szegényrétegekkel, a munkanélküliekkel, a rokkantakkal és a félig rokkant, munkaképesség-csökkenést szenvedett emberekkel. Ellenséges a civil aktivistákkal és szervezetekkel, a devizahitel-károsultakkal, ellenséges a Quaestor-károsultakkal és ellenséges a hajléktalanokkal is. Magyarország kormánya antiszociális és kirekesztő. Kirekesztő azért, mert az előbb felsorolt embertömeget valójában ellenségként tekinti és nem a nemzet integráns részeként. Antiszociális azért, mert a munkaalapú-társadalom hamis demagógiáját áldozathibáztató hangulatkeltésre használja föl. Magyarország kormánya noha nemzetinek vallja magát, mégis kizárólag a komprador- és nemzeti burzsoáziát képviseli. A rendszerváltás annak idején azon a társadalmi konszenzuson alapult (hazugságon és reményen), hogy a Kádár-szocializmust, a fejlett és jóléti szocialista államot, meg fogjuk tudni haladni. Ez a mai napig nem történt meg, ellenkezőleg: a rendszerváltás folyamatos társadalmi válságot idézett elő és folyamatos pártok által áttematizált társadalmi háborúban élünk. Ilyen helyzetben jelenlegi kormányunk helytáll, új és régi ellenséget találva önmaga számára, és ádáz szélmalom-harcot folytat a Heineken * sörrel, 27 éven át, soha nem a társadalmi és szociális kérdések vannak és voltak napiszinten a napirenden, hanem kizárólag az antikommunista propaganda kapott médiahangsúlyt.



Kapcsolódó oldalak:
A Terror Házát nem érdekli a kapitalizmus áldozatai Népi Front
Teri néni, a 72 éves közellenség YouTube   Hírháttér Multimédia
Meghalt (Nagy Lajosné) Emma néni    Magyar Szociális Fórum
Fagyhalál: a kormány hagyja, hogy emberek tömege haljon bele a nélkülözésbe
A kapitalizmus áldozatainak emléknapján             Szabad Riport
Kilakoltatás Újpalotán (Drégelyvár utca)                       YouTube

2017. március 21., kedd

A Tanácsköztársaság alkotmánya (1919) - részlet

                                                                                                                                                
Kiss István (Berény Róbert plakátja alapján) -Tanácsköztársaság-emlékmű (1969)

                                                                             RÉSZLET
                                         A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA SZÖVETSÉGES                    
                                              TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYÁBÓL 


                                         A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA SZÖVETSÉGES                    
                                    TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYÁNAK ALAPELVEI


                                                                              1. §

    A  Tanácsköztársaságban  a  proletárság  minden  szabadságot, jogot  és  hatalmat  kezébe  vett, abból a célból, hogy megszüntesse  a  kapitalista rendet és a burzsoázia uralmát, s ennek helyébe  a szocialista termelési  és  társadalmi rendet tegye. A proletariátus diktatúrája azonban csupán eszköz mindennemű ki- zsákmányolás és  mindenfajta osztályuralom  megszüntetésére, és előkészítése annak a társadalmi rend- nek, amely nem ismer osztályokat, és amelyben megszűnik  az  osztályuralom legfőbb eszköze, az állam is.


                                                                              2. §

    A Tanácsköztársaság a munkások, katonák és földművesek tanácsainak köztársasága.
    A Tanácsköztársaság a kizsákmányolóknak semmiféle tanácsban helyet nem ad.
    A munkások, katonák és földművesek tanácsaiban a dolgozó nép hozza a  törvényeket, hajtja azokat
végre és bíráskodik azok megszegői fölött.
    A proletárság a tanácsokban gyakorol minden központi és helyi hatalmat.


                                                                              3. §

    A Tanácsköztársaság szabad népek szabad szövetsége.
    A Tanácsköztársaság külpolitikája  a világforradalom segítségével el akarja érni  a  dolgozók világának békéjét. Békét akar minden hódítás és hadikárpótlás nélkül, a dolgozók önrendelkezési joga alapján.
    A világháborút előidéző imperializmus helyett  a Tanácsköztársaság  a világ proletárjainak  egyesülését,
szövetségét, a dolgozók nemzetközi tanácsköztársaságát akarja. Ezért ellensége a kizsákmányoló hábo- rúnak, a  népek  minden elnyomásának  és leigázásának. Az osztályállam külpolitikájának eszközeit, külö- nösen a titkos diplomáciát elveti.


    A DOLGOZÓK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA  SZÖVETSÉGES TANÁCSKÖZTÁRSASÁGBAN

                                                                              4. §

    A  Tanácsköztársaság arra törekszik, hogy a dolgozók társadalmának tulajdonába jusson minden ter- melőeszköz, a kizsákmányolás megszüntetése s a termelés szervezése és fokozása érdekében. Ezért köztulajdonba vesz a kisüzem kereteit meghaladó minden mezőgazdasági, ipari, bánya- és közlekedési üzemet.


                                                                              5. §

    A finánctőke uralma azzal szűnik meg a Tanácsköztársaságban, hogy köztulajdonba mennek át a pénzintézetek és a biztosítóintézetek.


                                                                             6. §

    A  Tanácsköztársaságban  csak annak van helye, aki dolgozik. A  Tanácsköztársaság  elrendeli  az általános munkakényszert, ezzel szemben megállapítja  a  munkára való jogot. A munkaképteleneket, valamint azokat, akik dolgozni akarnak, de akiknek az állam munkát juttatni nem tud, az állam tartja el.

                                                  
                                                                             7. §

    A dolgozó tömegek hatalmának biztosítása, a kizsákmányolók hatalma visszaállításának meggátlása érdekében a  Tanácsköztársaság  fölfegyverzi a dolgozókat és lefegyverzi a kizsákmányolókat. A Vörös Hadsereg a proletárság osztályhadserege.


                                                                             8. §

    A Tanácsköztársaságban a dolgozók véleményüket írásban és szóban szabadon nyilványíthatják, de megszűnt a tőkének az  a hatalma, amellyel  a sajtót a kapitalista gondokodásmód terjesztésének és a  proletáröntudat elhomályosításának eszközévé alacsonyította. Megszűnt  a  sajtónak  a tőkétől való füg- gése is. Minden nyomtatvány kiadásának joga  a  munkásságé, és  a  Tanácsköztársaság gondoskodik arról, hogy a szocialista eszme az egész országban szabadon terjedjen.


                                                                             9. §

    A Tanácsköztársaságban  a  munkásság  gyülekezési szabadsága  teljes. Minden proletárnak  jogában  áll, hogy szabadon gyülkezhessen és fölvonulásokat rendezhessen. A burzsoázia uralmának megtörésé- vel elhárult  a  munkások szabad egyesülési joga útjából minden gát, és  a  Tanácsköztársaság nemcsak megadja  a munkásoknak  és  földműveseknek a legteljesebb egyesülési és szervezkedési szabadságot, hanem egyesülési szabadságuk kifejlesztése és biztosítása céljából minden anyagi  és szellemi támoga- tásban részesíti őket.


                                                                            10. §

    A  Tanácsköztársaság megszünteti a burzsoázia műveltségi kiváltságát, és megnyitja a dolgozók előtt a műveltség tényleges megszerzésének lehetőségét. Ezért a munkások és földművesek számára ingyenes és a műveltség magas fokát nyújtó tanítást biztosít.


                                                                             11. §

    A dolgozók igazi lelkiismeretszabadságát azzal védi a Tanácsköztársaság, hogy elválasztja teljesen az egyházat az államtól, az iskolát az egyháztól. Vallását mindenki szabadon gyakorolhatja.


                                                                             12. §

    A  Tanácsköztársaság  a  világ proletárjainak egyesülésének gondolatát hirdeti, és ezért  minden külföldi proletárnak megadja azokat a jogokat, amelyek a magyar proletárt megilletik,  és fölhatalmaz minden  helyi tanácsot, hogy a külföldi munkásokat kérelmükre magyar honosnak nyilváníthassa.
                                                                            

                                                                              13. §

    A  Tanácsköztársaságban  minden külföldi forradalmárnak menedékjoga van.



                                                                              14. §

    A  Tanácsköztársaság nem ismer faji vagy nemzeti különbséget. Nem tűri  a nemzeti kisebbségek bár-
milyen  elnyomását  és  nyelvük  használatának  bárminő korlátozását. Mindenki  szabadon  használhatja anyanyelvét,  és  minden hatóság köteles  a  Magyarországon  használatos nyelvek bármelyikén kiállított, hozzátartozó beadványt elfogadni, s mindenkit saját anyanyelvén meghallgatni és vele tárgyalni.



   

2017. március 8., szerda

Gondolatnapló - Insomnia


Bocca della veritá (az Igazság szája)



Éticsiga suhan a kanyarban. Mai feladatod: közösséget kell rombolni, antiempátiával; előrejelzett piros meterológiai figyelmeztetés: nagy vihar készül a szellemi biliben. Pár napja a mérgeszöld mezei poloska rámászott az ujjamra, ebben sincs semmi rendkívüli, A-ból B-pontba kellett szállítanom. abban viszont igen, hogy a szállítás közben megszúrt a szívókájával, paradicsomnak nézte az ujjamat vagy egyszerűen nem jutott elegendő vízhez. Hát mit ne mondjak kibaszottul fájt, elviselhetetlenül szúró, égető érzés volt, de a tudományos megfigyelés fontosabbnak bizonyult mindennél. Én ezt baráti gesztusként értékeltem a részéről. Amúgy kizárólag növényi nedvekkel táplálkozik, és paradicsommal tehát attól senkinek nem kell tartania, hogy majd éjszaka nekiáll csipkedni az embert, vagy a véréből súnyi módon csapolgatni. Az ágypoloska, amelyik nem rokona a mezei poloskának, igen, az valóban rettegett vérszívó hírében áll, a mezei poloska ártalmatlan, és ezt a többéves tapasztalat mondatja velem, pusztán azért tudott megszúrni, mert hagytam. Enyhén felhólyagosodott  a mutatóujjam vége és teljesen még nem gyógyult meg (kisebb bőrhámlás is observálható a szúrás körül). Korábban is leírtam, és lefektettem a mezei poloska tartásának morális alapelveit, betonszilárdságú alkotmányát, ha úgy adódna az embernek kötelessége akár a saját húsával is táplálnia a poloskát vagy a vérével. Nem is tudom, hogy ilyen erős szúrófegyverrel, miért veszítik el folyamatosan a pókokkal szemben a háborúkat. Már az összes pókot kihajigáltam a lépcsőházba, nem engedhetem meg, hogy a poloska rezervátumban a populációt fosztogassák. Most vizet is kaptak, a powerade izotónikus ital műanyag kupakja szolgál itatóul, bevallom egy kicsit aggódtam, hogy az agyonklórozott víz miatt esetleg megbolondulnak, hiszen tiszta esőcseppekhez szoktak a dzsungelben, ezért régebbi vizet kaptak, állottat, az alkaredzéshez félretett 2 literes palackból öntöttem ki. Harmatot gyűjteni jóval nehezebb, mivel szobán belül ritkán keletkezik. Széles az út, sokan járnak rajta, többen mint a keskeny ösvényeken. Ez egy "gyorskocsi utcai börtönedzés", van egy rúd és rá van kötve erős spárgával a palack és fel kell tekerni, mintha motoroznál bazmeg és a gázkart húzná az ember, természetesen ellentétes irányból is kell ugyanúgy végezni a gyakorlatot. Az alkar edzése kiemelten fontos, növeli az ütőerőt és a tesztoszteron szintet, persze pont én mondom ezt, akinek mindig is az optimisták voltak az ellenségei. Igazán pesszimista emberrel még nem találkoztam, olyannal igen, aki tagadta, hogy pesszimista volna, bár minden jel arra utalt, hogy pesszimista, mégis kivágta magát a kérdés csapdájából és realistának, vagy racionalistának vallotta magát, tehát az arany középút felkent képviselőjének. Lehet, hogy a pesszmistákat inkább megveti a társadalom, ezért kellett önmagát és álláspontját eufemizálnia, nem tudhatom biztosan, csak találgatok. Az is lehet, hogy optimizmus és a pesszimizmus betegség, az önbelátás hiánya, hiányos introspekció igazából mindenki a középutat járja, a saját önkényes elgondolása szerint. Hasonló vala a testképzavarhoz (bulémiás anorexia), önképzavar. Bennem az optimizmus depresszív érzéseket ébreszt, a realitástól való irreális távolsága nem feszültséget idéz, hanem a depresszió és a szánalom egyfajta érzését váltja ki. Könnyen lehet, hogy én vagyok az egyetlen még élő pesszimista a világon, de egy ilyen kijelentés túl optimista lenne egy pesszimistától, ezért ezt sem tehetem. Repülő macska. Kiszebábot égetünk. Pagani. Fuss pogány. Fut az ördög, futnak a pogányok. A kapitalizmus áldozatai több mint 2 milliárd ember. A vegetarianizmus áldozatai. A húsevők áldozatai. Az áldozatok áldozatai. Az áldozatok áldozatainak áldozatai. Átkozott csáprágók. Kiírom az ajtóra is, hogy pókoknak tilos az átjárás. Idegeneknek belépni tilos. Az egyik lakó intergalaktikus szörnyeteget rejteget régóta a lakásában. Éjjelente parókával sétáltatja a lakótelepi sakálembert. A sakálember bizonyára járókelőkkel táplálkozik. Alfaholdbázis és állkapocs-zaj. Vérvétel a helyi kocsmában ácskapoccsal a régi közvicc szerint. Kondiparkot keresek speciális húzodzkodáshoz. A Vérmezőn lehet a dupla korláton nehezített fekvőtámaszt, nagytoloncot (a nagytolonc szomorú sittes szleng, a tolonc meg a lelenc kifejezésre hajaz, magyarul: tolodzkódást) és a döntött haspadon felülést is végezni, utóbbi lábtartóját valaki lefűrészelhette, mert rosszul lett visszahegesztve (Gerincferdülés Magyarországon című könyv). Vas és az acél országából, a vas- és az acéltolvajok országa lettünk, ezt dobta a rendszerváltás. Ingyen elvihető vashulladékok, oszciloszkópok. rozsdás kalasnyikovok, Geiger-Müller számláló, Hegel összes művei. Német idealizmus. Kant. Olcsón eladó Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája. Kraftwerk: Radioactivity MP3. Halálba léptem, nehezen tudom letörölni a cípőmet. A semmin átüt a minden. Határvidéken élni. Lehetőség? Téli villámok. Bruce Lee volt az egyetlen, aki legyőzte Chuck Norrist. Ne sokat költsön, vegyen inkább kölcsön. Deviza-harc. Valamikor pingpong nagyhatalom voltunk. Minden valamirevaló börtönben, diliházban még mindig ott áll egy a pingpong asztal. Survivor-jelenség vagy szomorú memento (memento mori). A szocializmus társadalom-soteriológiai jelentőségéről nem tart senki előadást. Az emberiség megváltói; kevesen voltak. Jézus Krisztus megszabadította az emberiséget a bűntől, azzal is, hogy kimondta: mindenki bűnös. Sákjamuni Buddha (nem Buda, nem Buddhapest és nemoda Buda, nem kutyavásár) megszabadította az emberiséget az én illúziójától. A bűntelenné és éntelenné váló emberiséget már csak a természetellenes ragadozó-hierarchiától kellett megváltani, ezt a végső megváltást és megszabadulást a marxizmus elvei alapján a dicsőséges szocializmus korszaka valósította meg, hogy az emberek közötti egyenlőtlenséget, a különbségeket , a kasztrendszert végleg megszüntette. Minden megváltás lényege a közös tudat újrafelismerésében van. Az ember primordiális állapota a megváltottság, a kasztok-felettiség és a társadalmi hierarchia mindennemű hiánya és megtagadása. A modern társadalom jelenlegi outsiderei valójában a régmúlt idők prófétáinak inkarnációi. A burzsoázia hatalmát követelők pedig valójában büdös, anyagba lesüllyedt burzsujkulák-pöcsfejek, mivel nem megváltást, hanem társadalmi nyomort szeretnének mások számára és maguk számára pedig társadalmi befolyást, hatalmat és gazdagságot. Nem akartam elpolitizálódni, mert az nagyjából abból áll, hogy az általam felvetett álproblémákat, problémaként állítom be, és megválaszolom őket a bölcsesség kifejező nyugodtságával. Valami villant a sötétben. Egy hang hasított át az éjszakán meghatározhatatlan helyről. Ha két őrült egyszerre hallja a hangot, akkor az valós, vagy kollektív hallucináció vagy egyszerre hallottak hangot, ami kísértetiesen hasonló volt, de mégsem teljesen ugyanaz. Lehet, hogy lehet. Nem kell olimpia és lopni sem. Ha Budán már nem lesz kutyavásár, az én kötetem címe: Egyszer volt az OPNI-ban zoknivásár. Jézus és a többi megváltó ebben a pillanatban beront a Budapesti Értéktőzsde nagy csarnokába és kizavarják a spekulánsokat. Bocca della verita. Az Igazság szája Rómában. Nem Neptunusz, hanem Néreusz. Szokták mondani, úgy hazudik, mint a vízfolyás. Néreusz a tenger sámánja, mivel az alakváltás képessége a szellemi megfoghatatlanság vagy Buddha meggyőződés-nélküliségének az analógiája vagy akár jelképe is lehetne, de a víz a kínai Ji-Csingben a szakadékos, vagy a Panta rhei Herakleitosznál. Nagyjából ennyit a vízről, én pedig ennek örömére iszok egy colát. Viszlát és mégegyszer köszönöm a halakat, meg az oxigént. Kétszer nem léphetsz ugyanarra a folyóra, csak ha befagyott. Jézus Krisztus a víz elemet maximálisan uralta, a jóga sziddhik között is megtalálhatjuk a vízenjárást, de ehhez ajánlott tanulmányozni kell Mircea Eliade: A jóga című munkáját. Majd holnap.