2015. november 30., hétfő

Gondolatnapló - Asztali beszélgetések Matuska Szilveszterrel


Szocializmus és idill  /fotó: a Kohó és Gépipari Minisztérium üdülője/


Mától csökkentem a szén-dioxid kibocsátást is, megmentem a kurva bolygót. Szódavízekben tárolom.
Nem hiszek a növényi légzésben, nincs kompresszió és vákuum. Hazudtak nekünk. Négyre növekedett a "hibiszuksz- erdőn" található mezei poloska popúláció száma. Áttelelnek, nem mozdulnak, leeresztett csápok. Survivor jelenség. Eliadetól függetlenül jöttem rá a jóga-tanok lényege nem más, mint a téli álomhoz hasonló tudat- és fizológiás-állapot előidézése. Az életfunkciók lelassítása. Világkiállítás. Nitrogént, oxigént lélegzünk be, és Co2-t ki. A halhatatlanság titka a paranoid antropológia szerint a szénevés. Aktív szén után kotorászok, kutatok a fiókokban csak akkor lenne helyes az írásom, ha a rendelkezésemre álló félelmetes szókincstár máról-holnapra lekorlátozódna pár mondatra. Redukció, ebből vagy te is Svétakétú. A jelenlegi társadalmi és politikai rendszer egyik lényege, mi több fő szubsztanciája a szellemi- fizikai- és a lelki- leépülés, a nyomor. Nyomorfitness. Hamvas Béla a romlás komplexitásáról értekezik a hagyományok tükrében. Eközben YouTube-n éhségsztájk a Gangeszért. Kapitalizmus: lehetőleg társadalmi szolidaritás
és együttérzés nélküli, antiszociális, szabadságról gügyögő, elhülyített burzsujlények sorozatgyártása egy távoli univerzumban.
Végh Gábor régóta nem üzen, az egyik legutóbbi üzenetben megerősített evidencia: "Magyarország nem a hazám"; a magyarok hanyagul eldobálják a munkaeszközöket a munkaidő végén és nem fizetnek időben. Ezek a magyarok .Nem a szexus hozza létre a lényeket, hanem a szerelem. Hamvasi vigasz a gyermektelen tömegeknek. Adyt Isten bevégezte, az utódnélküliség keserűségét ő is méltósággal viselte, írja és vélekedik Józsa Péter Pál a PaNNoN FRoNT első számában. /in.Liberalizmus mint homoszexualitás/

Klubrádió: Para-Kovács Imre szerint, ha valaki Simicska alkalmazásában újságíró, nem a jellegzetes
és nyomasztó tarkó nyomást lesz a jele az eltávolításának, hanem egy hidraulikai rendszerrel
távolítják el a szerkesztőségből. Modernitás és az ősi sziciliai módszerek.
Könyvajánló: Benjamin Constant - A régiek és a modernek szabadsága. Nem várom el a sültgalambokat sem a kormánytól. Nem ásítok. Nem eszek húst, mert nem vagyok barbár. A kormánytól és a Békemenet vezetőitől nem várok "kádárista sültgalambokat", egy dolgot várok el, az azonnali és könyörtelen egzisztenciális szembenézést és leszámolást önmagukkal, a szeppukut. A kormánytagok szeppukujához közadakozásból  japán pengéjű, kovácsolt, rétegelt  és erre felszentelt fegyvereket biztosítani kell. Jukio Misima a példa és az erő a heroikus kormány-tetthez. Áldozat. De nem evilági dícsőségért, vagy alcsútdobozi kisvasútért.  Szegeden, ahol egynagyszerű időszakot élhettem és nem tanácsolt el az egyetem, nos az a belső udvar és ahol Babits Mihály lakott, a két belső udvar vmikor egy lehetett. Mostanában divat csak kerítéssel elválasztani, vagy szögesdróttal a világ nemzeteit.
Szegedi emlékek: az angol szomszéd felébredt délutáni álmából és az 5-órai teáskannából leöntötte vízzel
a bokorban marakodó macskákat, miközben magyarázta, hogy Feri nem lesz zenész soha, meg valami google keresőt hozott párhuzamba. Az angol tévedhetetlenség-elmélet is megdőlt, ha volt ilyen, mint a Pisai ferde-torony, Waczak-szálló és Monthy Python. Nem nagyon  tartottam itt Babits Mihály meditációt sem, de éjszaka nagyon jó verseket írtam (sajnos elvesztek) a régi PC-n pötyögtem a betűket, József Attila barátom büszke lenne rám és Juhász Gyula is, egy energiatakarékos lámpa fényglóriája alatt. Harangoznak: Come back christmas, Gyere haza fiatal program. Hegedüs Zsuzsa és a gyerekétkezés - demagóg ingyen malac monológ. Az kétségtelenül igaz, jobban örültem volna, ha a József Attila misztériumkör érint meg "a réten át, a réten át" /Robert Burns/. Bár Szegeden ez elkerülhetetlen, pláne a bölcsészettudomány fellegváraiban. Horger Antal szelleme itt kísért, mint Biatorbágyon a Matuska Silver Sound ♫. Sínek és a feng shui. Önkorlátok. Garaczi László író írta: "hajtánnyal a vakvágányon" /Nincs alvás/ A legjobb vallástudományos szakest- buli az egyetemen, "i"Gyálaréten volt, mocsári idill és Bachofen, kötélfonó Oknosz, Jézus és a totemizmus és határélmény és határdiszciplína, délen Szerbia és részeg biciklizés vissza Szegedre. A google mapban megnéztem, Amundsen sarki útja kismiska. Csodával határos módon véres ing nélkül érkeztem vissza. Másnap: a fejemtől elválaszthatatlan wc kagylót nem tudták volna tőlem erőszakkal sem elválasztani, a vasvödör ilyenkor veszélyhordozó, (Lucifer) rászorulhat a fejre, ezért nem hányok vödörbe, csak füleltem, és nem volt időm a buddhista tutóriumig eltántorogni , a külső világ összeomlott, az angol szomszéd a Dév-id (nem vagyok perzsa dualista, én nem tartok a Dévektől) elmosogatott irtózatos csörömpölés és edénydobálás közepette és vackából előbújt és látván, hogy most az egyszer gyenge lábakon állok, azonnal számonkérte, hogy a folyosói ajtón én márpediglen elrontottam a szent zárat. Nem ejtettem sebet a záron. "Sebek a vízen". Az angolokkal mindig vigyázni kell, főleg egy alternatív hindunak, szerencsére volt nálam ez a WD-40 kontakt spray és bemutattam, hogy az idő törtrésze alatt megjavítom. - Mahátma vagyok, érted? Amúgy is Jézusék eresztettek le köteleken a lakásba a tetőről, vagy a Babits-stáción át, a kerten át jöttem, őszi kerten és a dróthálon át, migráns egér a szegedi avarban. Átrágott Máriaüveg. Megrágott Biblia és egérhalál. Szent. Ez volt életem legkomolyabb alkoholmérgezése, de ezt is túléltem. Aki nem bírja - mondá a magyar bölcs - minek is iszik?  Egy ilyen emlékezetes részegség  még évtizedekkel ezelőtt, itt a lakótelepen történt. A lelkiismeretes szomszéd azonnal riasztotta a mentőket, nekem meg magyarázkodnom kellett, hogy csak berúgtam  a dreherektől és a kádba okádok. A kád akusztikája rossz, felerősíti a hangokat, én Istenem, soha többet nem hányok a kádba. Asztali rózé-fényaura. És "csónak se vár". Mától más lesz a látomás. Simicskát kitiltották Orbán uniós pénzekből felújított piti játszótereiről. Unom már az uniót. Arab Európát! Volt egyszer a hóalatt, Szeged Alsóváros templomában egy karácsonyi szent mise, nem igaz abból semmi se? Akkor kard ki kard.
Klubrádió: Homérosz magyar volt, tehát nem vagyok értelmiségi.

"Sebek a vízen"
Őz Zsolt és Craig Lorentson 

Van abban valami különös misztérium, hogy rátaláltam a Lowlife skót post-punk együttesre, amikor a TOP12-es youtube lista összeállításán fáradoztam, a két utolsó számot az utolsó pillanatban találtam meg, igaz a teljes zenei anyagot újra meghallgattam. Az összeállított zenelistával maximálisan elégedett vagyok, úgy érzem a zene talált rám és nem én a zenére. A 2013-ban nemrégiben elhunyt Őz Zsolt, akivel azért váltottam pár szót egy régi és elfeledett időben "egy másik univerzumban" ahogy egy sámán mondaná, a Fekete Lyukban; csapolt sör és eldobható műanyag pohár, csepeli punkok, grufftik - az éjszaka lényei között: ez a sámánizmus. A szintén 44 évesen elhunyt skót énekes Craig Lorentson erős szimbóluma, része annak a  világnak és zenei világnak, amit kedvelek és a létezésemként és attribútumaként definiálok, meg az életfeladatnak is része, az ismeretlen (relatív transzcendens fogalma - Krémer Sándor filozófus) megismerésének. Az hogy én kvázi orfikus énekesnek számítok, legalább is szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy a verseim  a gondolataim által és az eddigi  életpályám jellegéből következően vagy az állammal való erős sors-oppozicióm és konfrontációm is ezt az költői és orfikus tézist erősítik meg. Az hogy Őz és Lorentson egy analóg jelkép  a számomra, nem is jelenthet mást, minthogy én is meghaltam.  A börtönöbe hurcolásom 45 évesen nem is lehetett más, mint a halál egy formájával való találkozásom. Elértem tehát én is a 44-es pontot, bár az utókor és a költő szavaival élve a futópor engem belep, persze anélkül, hogy a jelentőségemet hangoztatnám, hiszen a költői attitüd és a Hamvas Béla interpretációk mindenképpen igazolják ha nem is az egyéni kiválóságomat, de magát a gondolkodás szeretetét igen, ami a világ törvényszerűségeinek felismerését és az afeletti gondolkodást a hozott informácó készletekből (premisszákból) az asszociációs hálók élő, organikus létét és megjelenését is jelenti. A jelentőség vagy jelentéktelenség vagy megjelenés amúgy sem kardinális számomra, és mások számára sem lehet az, hiszen a brahman és az atman egy és azonos, a világközéppont  az amiből kinő az összes valóságunk, kihajt a világ és gyökerei és hajszálgyökerei is oda vezetnek, és az azonos a tapasztalható és a transzcendens (tapasztalaton túli) mindenséggel. Craig Lorentson és Őz Zsolt jelképes értelemben Orfeuszok, alászállásuk vagy áldozatuk, művészi pályájuk, kortárs életvonalak és üzenetek egy jövőnek. A Depeche Mode, a The Cure és a Joy Division árnyékában mi itthon nem is lehettünk tudatában annak, hogy valahol a távoli Skóciában, egy ilyen képességű zenész lépett ki a színre az ismeretlenség árnyékából, mint Craig Lorentson.

Kapcsolódó oldalak:
Matuska Szilveszter UncikloPédia
Lowlife - Neverending shroud YouTube
Őszi chanson - Őz Zsolt emlékkoncert /Szabó Balázs Zalán/ YouTube

2015. november 19., csütörtök

Gondolatnapló - A drónok napja


drMáriás festménye az Áderi Jánosokról evangéliumi klónok sorozat


szavazatom hamvas urna
olvasmányom Hamvas újra
/Batári Gábor A költő és korom című verséből/


Ukrajnában nagyszabású NATO hadgyakorlat készül. A mickey egerek tehát ismét szervezkednek. Az átlag pingvinfing egy magyar tudós számítási képlete alapján 60 kilopascal nyomásnak felel meg. A pingvingfing szinte mindent elsöprő hátszelének háttérokai természetesen az evolúciós okok; mi más. Kérdés, ez a gondolkodási séma redukciónizmusnak tekinthető-e vagy sem. A redukciónizmus célja lezárni a tovább gondolkodást, a redukcióval lezárt gondolat birtok-területeken túlra belépni szigorúan tilos kihágás és egyáltalán nem ajánlott, kizárólag vízummal és erre feljogosító útiokmánnyokkal lehetséges: értsd pszichiátriai zárójelentések, köznyelven a diliflepni. A pingvinkutatás egyik úttörője a bájos amerikai Jessica Meir asztronauta nő. A kutatócsoport blogoldalán megismerkedhetünk egy átlag anktartiszi kutatóállomás életével is. Tengerbiológusok tűnnek fel, és el és hősök a jégtáblák és az örök fagy birodalmában - retro proletár kocsmából hazavánszorgó és falanszteri jégtáblákon hanyattfekve utazó hallucinatiok között tévelygő viking és magyar futtball alkoholistákat post-ortodox szakállal és a vodkás üveg attributúmával utazókat, ne ezen az oldalon keressünk. A stalkerség lényege a hermészi attitüd, a pszichokomposz, a lélekvezető talán Kerényi Károly mitológiai kutatásai szerint tehát nem kompót, hanem komp és nem is a befőttre és a lekvárokra gondolok.

" ...olvasmányom Hamvas újra"

Fellapozom Hamvast, tántoríthatatlanul ugyanazt mondja mindig, megpróbálom fordítva is olvasni, visszafelé és fejjel lefelé, hátha titkos kódra bukkanok, de még mindig ugyanabban a mondatban vagyunk, olyan érzés fog el, mintha mindig úton lennék, mintha soha nem lehetne kikerülni ebből. A valóság ilyenkor ősszel válik valószerűtlenné, a távoli vörös fenyő az egyetlen nem örökzöld az örökzöldek között. A varjak táncát figyelem ahogy a légben vitorláznak, ez lehet a boldogság. A játék. Az ember boldogsága a játékra kondicionált tudatállapot. Aki nem játszik és nem tréfál az minden bizonnyal hülye. A hülye azért komikus, mert mindent komolyan vesz. "Igrajet sakmati". A sakk és az alkotmány nem játék. A politikai propaganda része, hogy az állampolgárok egy részével el kell hitetni -a kritikus tömeggel -, hogy az alkotmány a lehető legvéresebben legkomolyabban komoly deklarátum, jogi szerződés, meg minden (a demokrácia és a világmindenség archimédészi pontja és a világegyetem fundamentuma).
Csak nyakkendőben illik mellette mutatkozni, tiszta öltözékben és egyenes gerinccel, különben nincs hallucinatív hatása. Nem kell a puder-mana. Amikor új alkotmány születik, az éppen aktuális köztársaság köztársasági elnöke a közeli Magyar Országos Levéltárba siet, hogy a hóna alá csapott díszburkolt példányt ünnepélyes hacacáré és ceremónia közepette a vakuk villanó, nevető fényében átadja, a díszpéldány itt természetesen külön eljárásban részesül, olyan kvázi inkubátorba helyezik, hogy az Iszlám Állam, a könyvskórpiók és a mindenki által rettegett ördögi egerek (szeretik a friss papírlapokat) se tudjanak már hozzáférni, ugyanígy óvják a párától, a hidegtől a kültelki ragadozóktól és mindentől és leginkább a dr Dániel Pétertől, a vörös festékes izraeli szörnyetegtől. Dr. Dániel Péter az a különös személy, akivel szemben a joghatóság, Dr Polt Péter legfőbb ügyész távoltartást rendelt el, ez a távoltartás minden hivatalos és őrzött vagy kiemelt fontosságú helyen lévő bekeretezett állami alapító levélre és ünnepi közleményre, dokumentumra vonatkozik. Kerekesszékes rendőrök tartóztattak le egy rágógumi tolvajt Californiában. Demokrácia. Az ember nem tudja mi jöhet még vagy jöhet-e valami jó, talán Angliából. Brian élete, a Csengetett My Lord, Benny Hill, a Waczak szálló, a Gyalog-galopp.


"Immár kész a levéltár"

Van ebben valami a búcsúból, amikor nagyjából azt is összegezhetem, „kész a levéltár", hogy egy szegény, de valójában egy gazdag korban élhettem, még akkor is ha a boldogság bizonyos kispolgári kritériumainak nem is felelt meg ez az életforma, vagy pont a szabadságeszmék korlátozták az emberiség egy részét és árnyékolták le a tudatát, és engem is korlátoztak ezáltal, mert felismerés nélkül maradt a másik iránti sorsfelelősség és a társadalmi szolidaritás, ami ebben a momentumban a lényegét veszítette. Maroknyi politikai csoportokra és spártai képződményekre még megmaradt ez a jellemző, de az is olvad, mint a hó.
Ez az a korszak, amikor a tanítvány már nem vívódik azon, hogy a mester ott szenved a keresztfán, az ő egzisztenciális világának köldökzsinórja nem is köti oda. nem az ő dolga, nem avatkozik a világba, a létező tény számára nem létező tény. A mesterséges ember jelleme ez, akit beültetnek már embrió korában is és tudatában van, hogy a természetes út az érzelmek és emócionális világ asztrális hajszálgyökerei az egész valóságot soha nem fogják már behálózni, főként az ő tudatából kiindulva, így egyetlen egy természetből származó élőlénnyel sem fog érezni létazonosságot, csak kizárólag önmagával, ez pedig a világ és mások sorsa iránti maximális közöny és a könyörtelenség tüneteiben fog megmutatkozni. Ez a jövő emberisége, ami valójában az új Bábel tornyának a fő jellege, formája. Ez valójában nem egoizmus, hanem a lét lefokozott állapota, ahol a létezők közötti szerves és élő kapcsolatok formája már csak utánzat és hamisítvány.

2015. november 3., kedd

Hírajánló (41 - 45.hét) - Vadak és szelídek


 Fotó: Lipnitzki /Europress/ Getty   forrás: index.hu

Hírek:
Magyar aktivistát tilthatnak ki Angliából
Műszaki hiba vagy terrortámadás miatt zuhant le az orosz utasszállító ?
                         Embertelen kilakoltatás Józsefvárosban AVM BLoG
                        Novák Előd („Thor”): a Szabadság téri kalapácsos  YouTube
                        Thor WikipédiA
                        Kígyózó sorok várták az ingyen ételt a Blahánál 24HU

                                                
Börtönellenes Társaság (BET) híreiből:
Puzsér Róbert: Szabadságot Polgár Tamásnak ! Magyar Nemzet
Riasztás - Tomcat exkluzív börtöninterjúja (Venyige) YouTube 
Előzetesben a kiskorú kiflitolvaj Magyar Narancs




Publicisztika &. blog:
Para-Kovács Imre:   Szép vagy, gyönyörű                      Amerikai Népszava
Bayer Zsolt:              A halál arcai - Peru - 6.rész            Bádog - Bayer Zsolt
Molnár F. Árpád:      Széles Gábor facebook oldalán     Molnár F. Árpád blogja

fotó forrása: Szocializmus hagyatéka facebook


Kitekintő (vallás, kultúra és retro): 
A Vatikán elefántjának legendája
Mi a nirvána ? B U D D H A P E S T BLOG
                                Osztapenko Kapitány szobra... Budapest Anno BLOG
                        Edward S.Curtis: Indián őslakosok fotói 24HU
                        Felavatták az első Indiai uralkodó, Asóka oszlopát az állatkertben Buda Pest
                        Ismét ünnepelnek a 100 éves budapesti házak Impress magazin

Életmód, idegen életformák:
 Valami egészen különös történik a Szilágyi Erzsébet fasoron
 Miért viszket a szúnyogcsípés?
                        Félelmetes videóüzenet rejtélyes kódokkal Világ helyzete BLOG
                        11 BX 1371 YouTube user: Parker Wright
!!444.hu!!!       Coywolf: a szemünk láttára született egy új farkasfaj

Megszökött egy farkas a pécsi állatkertből
Kilőtték a pécsi állatkertből megszökött farkast