2014. január 27., hétfő

Magányszféra - Narkolepsziában hull a hó

Maugsch Gyula - Figyelő kutya (1938)  szobor helye : VII.ker. Izabella .utca. - Hutyra Ferenc u.


Eljött a sarki hideg az összetört borosüveg képében. Zugló: Krisztus és Dionüszosz palackozott szilánkvére cseppekben. Megsüvegeltük az előttünk elvillanó múltpatkányt és ittunk a galaxis csillagaiból, a  Janus-arcon fény és holdmoraj, háborúval és békével mért végtelen római idő-intervallum forradások, Sass Brunner Erzsébet Trimurti című festményén hindu időtlenség. Észak, fagy, hó és megfagyott asszociáció-hóláncok. Kényszerű, gyűrött, januári csend és gondolattalanság, füstölgő kémények, dolgozik a kínai konyha.
A Bosnyákon a páduai Antalnak szentelt templomtorony egyre magasabb, az ember vágya ez: kitörni a darwini majom-semmiből és a természet nagy architektusát leutánozni, úgy gondolva, hogy Istent megtiszteli azzal, hogy égremutató, mulandó fészket épít neki, ahol a rozsda és a moly megemészti; ők az „ellenségeim” bokrétaünnep. Aki a sorsát éli, az talán nem is igen létezik. Az ég istene, a föld istene, a földalatti istene, a semmi istene, a valami istene. Zajlik a pártkapmány, kampókéz is újra indul a választásokon: és lőn újabb 4 év: tatárjárás, idősek kilakoltatása, élőhalott hajléktalanok , munkanélküliség, szociális temetés. Nagyon zártkörű lesz az a legújabb pártdiadalünnep. 2014-ben a politikus retteg és fél a dinamittól. Trotil és tortilla és tarantella tenyésztés. A kukoricaisten: a pellagraisten. Ezüstsirályok verődtek a dolmányosvarjú bandákhoz, a Tabán fagytól megdermedt fűcsomóin is kákát bökdösnek. „Balra legurítanak egy Gellértet”(utalás B.G. versére), én is gurítok egyet. Fejön az új nap, a jóslat, Szat Guru.
A Ferenciek terén az aluljáró felokádott magából pár hajléktalant, hetek óta nem látom beburkolt tölgyfakéreg arcukban a jósorsú jövendőt. Kerberosz nem enged, csak bérlettel vagy jeggyel. Akiket a magyar kapitalizmus élve eltemetett már és azóta sem engedik a nagyszerű kapitalisták, hogy bárkit is megbélyegezznek faji és vallási hovatartozása miatt. Holokauszt ebből vagy te is Svetaketu. Oroszlánüvöltés. Kalapácsmeditáció a Dózsa György téren. A szobor kompozíció vállán galambturbékolás. Pokolra adunk mindenkit, aki az utunkba áll. A sámán azt mondja, egyetlen sejt maradt, de az támad, a támadó sejt. A többi már asszimilálódott ehhez a halálmócsinghoz, de mindig marad valaki, aki autentikus. Nincs megváltás, kirándulok, magányszféra az értelmetlen labirintusban vagy különböző haladékok lépcsőzni fel és le a semmiért. Ariadné is elhagyott, itt nincs vezérfonál, csak reménytelenség, mégis különös sziszifuszi küzdelmi erő köt minden egyes "poklokhoz". Büntetésvégrehajtás. Erzsébetváros az, ahol születtem, a VII.kerület ide mindig visszatérek, a kezdetekhez, még akkor is ha az a keserű időpor rá is rakódott, láthatóak még azok erővonalak és kisgyerekkorom szimbóluma a Dog, a figyelő kutyaszobor.. IX.kerület Ferencváros, Ferenc tér, Dandár utca, egy rövidebb időt itt is eltöltöttem, párkányon koppanó zöld bagolyfüst-éjszaka. A halhatatlanság érzékcsalódásai, majd szerelem és tengerhullámok, tolték és maya istenek. és találkozás fiatalon Janus sötét arcával, felgyújtott és kiégett szerb tulajdonú házak Horvátországban. X.kerület a szakrális terület neve : Kőbánya, a szakközépiskola, később a nagyszerű 1 hónapos börtöntartózkodás, az első találkozás a halhatatlan és ismeretlen Vénusszal, majd a második már a vezeklésé. A sorsot elfogadtam, hiszen vezeklésre semmiképp nincs alkalmasabb. XIII.kerület Angyalföld és Újlipótváros, Felka utca az örök találkozásé, talán túl ritkán járok erre, hiszen igazán alkalmas terület a nosztalgiára.  Vasas SC, labdarúgás így címkefelhő-szerűen. Monumentális időszakaszok ezek, még akkor is ha az ember tenyeréből remény nélkül elpereg minden idő, és nem tarthatunk magunknál semmit sem, csak pár gondolatot és az ősbizalmat a halhatatlanság irányába.
A múltat pedig már filozófiai szempontok alapján sem törölhetem el kényszerűen és rituálisan. Leviszem a szemetet. Szabadulás. Felidézem a félmaratoni futások idejét, Újpalotától-Hűvösvölgyig, szakpszichológus állapította meg, hogy mazochista lennék, pedig ennek aztán nem sok köze volt a mazochizmushoz, ez az időszak a harcosé volt, pusztán spártai időszaknak nevezném. Aztán nyáron ezt felváltotta a mentorral való esti, filozófiai eszmecsere és pecázás a "moszkitón"  a tavon, halszájsebészet , havi, sokszor több száz bruttó kilométer futással a lábban. Magányos életmód volt, de bizonyos tekintetben valamiféle felkészülés volt. Amióta ellopták a biciklimet ennek az időszaknak is vége lett, a futás kirándulássá szelídült, és a serpák és oxigén palack nékül nélkül meghódított Svábhegy, Orbánhegy, Istenhegy, Széchenyi-hegy. Igazság szerint nem legfőképpen az emberek, hanem az állatoknak való hála miatt is tettem ezt a bejegyzést, felmerült a patkány, egér, hörcsög, macska, kutya korreláció. A mi isteni szemléletünk alatt futó sorsok, ami felett nagyobb befolyásunk van, mint önmagunk sorsának megváltoztatása felett, az pedig a mi tükörvilágunk, az állatoké, a ránk bizott sors, amelyek a sámánikus elgondolás szerint is misztérium sorsok, mert mi magunk vagyunk azok. Tat tvam aszi तत्त्वमसि Svetaketu.

2014. január 22., szerda

C O V E N A N T - Ignorance & Bliss ♫



C O V E N A N T  - LEAVING bAbYLON (LP/CD 2013)

01. Leaving Babylon            06. Ignorance & Bliss
02. Prime Movers                07. Last Dance
03. For Our Time                08. Auto (Circulation)
04. Thy Kingdom Come      09. Not To Be Here
05. I Walk Show                  10. Leaving Babylon II.

2014. január 21., kedd

Gondolatnapló - Labirintus

Hamvas Béla értelmezésében a labirintus: "az irreális absztrakciók közötti bolyongásról" és "a lét negatívumáról" tanúskodik (Scientia Sacra).

A labirintus: " ősi, egyetemes, archetipikus szimbólum. A profánból a szentbe, a világközéphez
vezető út...  Az antik görög és római házak mozaikjain lévő labirintusok védelmi funkciót láttak el,
az ellenséges hatalmakat és a gonosz szellemeket tartották távol...
"
(Szimbólumtár)



Knósszosz (Kréta)


A   Thézeusz mítoszban Ariadné fonala kézenfekvő, hogy szoláris jellegű, ugyanakkor filozófiai értelmezésben a labirintus és  a fonál kapcsolata, az a jelkép amely akár az arisztotelészi ontológiának is a pontos megfelelője lehet, így a fonál: a forma, a megvalósult lehetőség, amely a platóni ideával azonosítható, a labirintus pedig a meg nem nyilvánult lehetőség jelképe, az anyag mint szubsztancia, a prima materia, pedig mint az isteni omnipotencia jelképe.
A labirintus is felfogható fonalként, és így két fonál az ami alkotja a létezőket. A caduceus két kígyója
(fehér és fekete ) vagy a Villa Pamfili columbariumának Oknos-a[1.]  amely szintén filozófiai gondolat- tartalommal is bír,

Villa Pamfili columbáriumának pihenő Oknos-a

 és a panta rhei gondolatának szimbólikus megjelenítése, a szamár felfalja a kötelet mint az értelmetlenség, a végzet, az utódait felfaló Kronosz jelképe (újhold szimbólum) és Oknos az élet, aki fonja a kötelet, az élet szövetét. Johann Jakob Bachofen  értelmezésében, a fonott kötél  a mocsári lét bujaságával, és ezáltal átvitt értelemben az Oknos jelkép, a hetairizmussal áll szorosabb kapcsolatban.
Atroposz, Klóthó, Lakheszisz a három Moira (v.ö. Korán 53:19-20 Al-Lat, Al-Uzza és Manat valójában sorsistennők)  és Arakhné is kapcsolható még a fonál jelképéhez kapcsolódó görög mitológiából.
A pókháló alakja és a labirintus hasonlósága szintén kézenfekvő.  Daidalosz és Ikarosz története, amely szintúgy a Krétához szorosan kapcsolódó mítoszok egyike,  lényegében az ember "heliotropizmusának" drámai megjelenítése.
A két eddig tárgyalt őselv, vagy princípium ebben a mítoszban is könnyen felismerhető.

A  nap vonzása a lélekre hat, a földi tömegvonzás pedig a fizikai testre. Mindkét hatóerő végzetes az emberre nézve.[2.]


Thézeusz története is alapvetően a két erő mitológikus küzdelmének megjelenési formája. Thézeusz mítosza, nem csupán valamiféle tudattalan, szörnyű erő feletti, heroikus győzelemről ad hírt, hanem a mítosz, az istenek uralmi harcának a héroszok világában való megismétlődése is egyúttal. A minotaurosz azonosítható Kronosszal, a mindent elnyelő idő megszemélyesített  istenével. A mítosz történeti jelentést is hordoz, Kréta már nem a térség meghatározó és virágzó kulturájú szigete, hanem legyőzték és egyben démonizálták istenét. Krétán és az Égeikumban, és nem csak az istenek világában történt meg tehát, a megrázó generációváltás, hanem talán a dór invázió következményeként is.
    A Mithrász-kultusz Rómában légionárius vallásként funkcionált, a Thézeusz mítosz jellegéből fakadóan
hasonló jelentéstartalommal bír. Zeusz és a bika alakjának összefonódása azonban egy korábbi időszakból is származhatott, talán az akhájok vagy más vallási kompromisszumra is hajlandó civilizáltabb nép megjelenésével kerülhetett Zeusz kultusza Kréta szigetére. Beszédes Héra "tehénszemű" jelzője is.
Bár kétséges, és korántsem bizonyos, hogy Zeusz és Héra theriomorfizálódása, és a Thézeusz történet két külön korszakot jelölne, az eltérő vonások és a Zeuszhoz köthető generációváltás drámaisága, az istenharc azt sejteti, nem telhetett el sok idő a két mítosz kialakulásában. Figyelembe kell venni  azt is, hogy egy hódító népcsoport pantheonja is kiegészülhetett a legyőzöttek hitvilágával keveredve. De az sem elképzelhetetlen, hogy a Zeusz-vallás a mítosz analógiájaként, a hódítók elől Krétára menekült és ott született újjá keveredve a helyiek bika és barlang (labirintus) kultuszával. A barlang ez esetben, mindenképpen összefüggésbe hozható Zeusszal, az új isten elrejtésével, tehát a labirintus és nem csupán az ebből a tulajdonságából eredő ábrázolása, védelmező funkciót is ellát.
 
Bikaugrás (i.e 1450) [3.]

 Megállapítható tehát, hogy a barlang vagy labirintus jelentése, nem kizárólag csak negatív és sztereotíp asszociációkkal hozható összefüggésbe, a krétai és Akrotiri-thérai falfestmények játékosságát, a bikaugró alakokat, a tollas herceget, a kék majmokat, a trónterem kecses "griffjeit" vagy a tenger állatainak idillikus ábrázolását (delfinek) is figyelembe véve feltehető, hogy a krétai barlang és bikakultusz, nem feltétlenül alvilági és sötét rituálék helyszíne volt, hanem az újjászülető, a megújuló, a hosszú élet ünnepe. A játékosságnak a jele lehet az is, hogy a Kígyós istennő fején egy macska ül. Ezek a momentumok - legalább is a mi jelen értékítéletünk alapján - nem árulkodnak valamiféle labirintusmélyi szörnyetegről, ha volt véres kultusz  az talán egy kései hódítás következménye lehetett, a labrüsz sem elsődleges szempontok alapján fegyver, hanem más értelmezésben sokkal inkább a hold változásával összefüggésbe hozható kultikus tárgy..


A hosszú élet kínai szimbóluma (kép forrása: A kíváncsi szakács blogja)


──────────────
[1.] ...a kötélfonó Oknosz, az alvilág nagy vezeklőinek egyike, aki Sziszüphoszhoz és a Danaidákhoz hasonlóan eredménytelen, hiábavaló munkára van ítélve: folyamatosan font kötelét egy, az ő hátán álló nőstény szamár rágja szét. Egyes nézetek szerint ez a legenda a restség büntetését fejezi ki, más összefüggésben az „Oknosz kötelét fonja” mondás a haszontalan dologban fáradozó emberre illik. A mítosz szimbolikus tartalma összefüggésben áll egy ősi egyiptomi kultikus szokással (Diodórosz, 1,97,3–4), amely során a papok fonta kötelet a fonás menetével párhuzamban fel is bontották, ami a keletkezés és elmúlás, az élet és halál folyamatát, összefüggését, elválaszthatatlanságát jelképezte.
Pál József és Újvári Edit szerk. : Szimbólumtár - (Budapest, 2001. Balassi Kiadó)

[2.] "Végzetes" alatt azt értem, hogy ez a két erő egyfajta polaritás. A Nap tömegvonzása (fénye) a rovarokra, növényekre és ami nem ismert az emberi lélekre is éppúgy hatással van. Indiai ősi hiedelem szerint a lélek a halál után a napba száll. A Föld tömegvonzása pedig az anyag sűrűbb ás alsóbb formáira van hatással, példaként a letargia alapvető tünete, a lehajtott fej, ami közvetlenül és szimbólikusan is a Föld középpontja felé való irányulást jelez.
vö. India bölcsessége (Budapest, 1994.Gandhi Alapítvány - A Tan Kapuja Buddhista Főiskola 191.o.)

[3.] A bikaugráshoz hasonló rituálé Baszkföldön is megmaradt. Információim szerint a baszkok és spanyolok bikához való viszonyulása sem teljesen azonos.

The CURE - Winter ♫



The CURE - Three Imaginary Boys (Deluxe Edition) (2CD/ 2004)

2014. január 19., vasárnap

Tartarossz hírek (01-03.hét) - Hajtóvadászat és bankpánik: "3 millióan a bankrobbantásokért"

"Végtörlesztés" a CIB BANK-nál (fotó forrása: Szabadon ébredők weboldala)
                                                       
Bomba robbant a XIII.kerületi bankfiókban, szimbólikus a helyszín ahol megtörtént a "terrorcselekmény", szemben a Nyírő Gyula kórházzal a Lehel úton régóta 7-8 bankkirendeltség is működik egymás tőszomszédságában. A bankfiókban és az épületben közel 25 milliós kár keletkezett. A legnagyobb kárt azonban nem a bankfiók, hanem a rendszer szenvedte el, a presztízs veszteség helyrehozhatatlan, hiszen 2014 január 13-án hajnali 4 óra 18 perckor Magyarországon - sokak vélekedése szerint - egy új nemzeti hős született - a bankrobbantó. A világegyetemünk is az ősrobbanásból keletkezett, legalább is a Kant-Laplace hipotézis szerint. Filozófiai a kérdés, hogy ki rombol és ki az aki épít. Bakunyin úgy gondolta szükségszerű a rombolás az újjáépítéshez. Horts Mahler a Baader-Meinhof-csoport ma is börtönben sinylődő tagja anno pedig úgy gondolta, hogy a kapitalizmus embertelen és ezért mindenképpen tenni kell ellene és a lehető legtöbbet amit a saját erőnkből megtehetünk. A Horst Mahler idézet miatt a hvg.hu egyébként verbális kritikát fogalmazott meg velem szemben és több más hozzászólóval szemben is, akik a Hírháttér Multimédia által létrehozott: 3 millióan a bankrobbantásokért facebook csoportban fejtették ki a bankrobbantással szolidáris nézeteiket és véleményüket. A Jobbik Magyarországért Mozgalom volt az egyetlen parlamenti párt, amelyik a robbantást elkeseredett devizás végkifejletként értelmezte és a felelősöket a rendszerváltásban gyökerező és a jelen politikájában is esszenciaként megbuvó hazug, képmutató (nem megoldáskereső) és embertelen (kétkulacsos) politikában határozta meg. Valójában a társadalmat érintő súlyos problémák elől a mindenkori hatalom mindig is elzárkózott, mindig is az elit érdekeit képviselte, noha hatalmát a hazugsággyár és média túlsúly és az anyagi javak és négyévente az áldemokratikus választások tartják fent, mindezek ellenére úgy gondolkozik az épp aktuális 2/3 is, hogy felhatalmazás szerint kizárólag ők az illetékesek ezekben a kérdésekben. Minden ilyen felhatalmazás legitimitása alapjaiban kérdéses, nonszensz hiszen minden egyes politikai kampány hazug ígéretek és manipulációk végeláthatatlan tárháza: népátverés.
Bombafenyegetést kapott a szolnoki bíróság  Hír24
Fenyegetőző miatt ürítettek ki egy szombathelyi bankot  Hír24
Bomba robbant egy budapesti bankfióknál, sérült nincs eurnews
Robbantás egy pesti bankfiók előtt Index.hu
Felrobbant egy budapesti bank hvg.hu
Nagy a pusztítás - Vége a bank legyőzhetetlenségi mítoszának Szabad Riport
Profi munka volt a bankrobbantás Magyar Nemzet online
Másik banknál is feltűnt a robbantásnál látott motor Hír24
25 milliós kárt okozott a Lehel úti robbantás fn24
Vélemény: Népi hősünk, a bankrobbantó terrorista hvg.hu
A bankok védelme mindenek felett: 135 nyomozó keresi a bankrobbantót Deres.tv
A bankrobbantást támogató Facebook-csoport alakult CINK.hu
3 millióan a bankrobbantásokért facebook-csoport
A HÍRHÁTTÉR bemutatja : 3 millióan a bankrobbantásokért YouTube user:echelon8888
Lakner Dávid: Reakciók és találgatások a robbantásról vs.hu
Bankrobbantás: két szemtanú lehet Hír24
Bomba után kutatnak a Mammut 1-ben Hír24
Lezárta a rendőrség az Andrássy utat hvg.hu
Vége a bombaparának az Andrássyn  Hír24
Megint bombariadó van a MOM parkban Hír24
Kiürítik a Savoya parkot  Hír24
Újabb CIB-es bankrettenet BAL*RAD
Kétszáz rendőr rohanta le Ürömöt BAL*RAD
A bankrobbantással összefüggő rendőri akció Ürömön !!444.hu!!!
Rendőrök szállták meg Ürömöt kuruc.info
Itthon: Lefújták a hajszát, nincs meg a robbantó hvg.hu
Valami elkezdődött YouTube user:BLoGTV 
A Jobbik az elmúlt 24 év kormányainak banki politikáját okolja Bar!kád /Alfahír/

A hajléktalanoknak van, a felvett közpénzeknek pedig nem is volt szaga

A hajléktalanok egy jól körvonalazható, tudatosan és előre megtervezett program szerint szorulnak ki lépésről-lépésre az általuk kényszerűen kialakított, kvázi természetes életterükből. Valójában az OPNI bezárása volt sokak kálváriájának a kezdeti pontja. Évekkel később - egyáltalán nem kizárt, hogy gondosan előkészített és óvatos, titkosszolgálati hátterű lépés volt - a Csepelen történt ember-elásás ügy szolgáltatta a mostanáig is tartó üldözésükhöz a casus belli-t. Azóta a hajléktalanok kiszorítása több főbb stratégiai lépésben zajlik és zajlott le. A "könnyek ösvénye" elsősorban azzal kezdődött, hogy a saját építésű, otthonként funkcionáló kunyhóikat hatósági erővel dózerolták, bontották és rombolták (a szeméttel egy kategóriába besorolva) ahol tudták és pusztították ahol érték, olyan területeken is, ahol ez jogilag is igen kétséges beavatkozás volt (MÁV kezelése alatt álló területen) természetesen nem kímélve háziállatokat sem. Az általában erdős területekről való kiűzetéssel megfosztották őket egy kimutathatóan egészségesebb környezettől és egy védettebb élettértől is. Miután ezt a programot végrehajtották, a kukázás tiltásával és a közterület életvitelszerű használatának tiltásával a város lakott területén belül is kriminalizálták őket, és állandó hatósági vegzatúrával éreztették velük, hogy a hajléktalanok persona non grata-k a tőkés-imperialista diktatúrák szemében, - bárhol a világon-, mivel a hajléktalanság látványa szüntelenül emlékezteti a kizsákmányolók kasztjának felelőtlen és értelmetlen önzését, és ebből fakadóan saját értékrendjének társadalmi hatásait és szörnyű és embertelen végkimenetelét , ezért gyengíti az erőszakos lobbi rendszerének a sorait és ezzel gyengíti annak az abnormáinak a rákényszerítését az itt élő normális-normák szerint élni szerető, a még egészséges erkölcsi tudattal rendelkező és nem szociáldarwinizmussal megfertőzött milliókra.
22 éve járja az utcákat és hajléktalanokat gyógyít egy Pittshburg-i orvos CafeBLoG
Karácsonyi ételosztások - országos összefoglaló Magyaroszági Krisna-tudatú Hívők Közössége
Undorodik a főváros a büdös szegényektől CINK.hu
Főváros: Elviselhetetlen bűz terjengett Index.hu
Nem adhatsz enni a budapesti szegényeknek Index.hu
Tapasztalatok első kézből: 3 év hajléktalanság után- Rácz Gábor László /UAFSZ/ YouTube

Vér, sár és kukorica
A vadászok eleddig minden gond nélkül kilőtték a kóbornak vélt kutyákat a területükön - akár a gazdáiktól pár lépésre elcsánborgott póráz nélküli ebekre is simán tüzet nyitottak minden lelkiismeretfurdalás nélkül, és öltek, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva és abban az esetben is így történt sokszor, amikor a szerencsétlen állat még csak nem is kergethetett vagy veszélyeztetett volna vadat, hiszen ideje se lett volna rá. Az évek óta tartó folytonos és értelmetlen kegyetlenkedési sorozatnak talán az vethetett véget, hogy a Tolvajkergetők (Tomcat és szervezett csapata)  facebook csoportja felkarolta a "Zorka-ügyet". A tragikus csillebérci eset - Zorka kutya halála, így talán mégsem volt teljesen értelmetlen.
Véres kukoricaszemek buktatták le a vadászt Hír24
Itthon: kirúgták a kutyát agyonlövő vadászt a Pilisi Parkerdőtől hvg.hu
Albínó toportyánférget lőttek ki Index.hu
Lázár János vérengzést rendezett arisztokratáknak Hír24


      Kis lépés TGM-nek, nagy lépés az emberiségnek
Bő 24 év telt el abból az embertelen rendszerváltásból, aminek sajátos regnálása valójában az itt és benne élők számára valós társadalmi katasztrófa helyzetet teremtett és megoldatlan, a többség számára évtizedek óta kizárólag az állandó és kilátástalan válság szinomimáit jelenti. Közéleti személy még soha nem tehette és merte meglépni nyilvánosan, még eldadogva sem, hogy bocsánatot kérjen mindezért, hogy nyilvánosan is beismerő vallomást tegyen.
Élő adásban kért elnézést TGM a rendszerváltás miatt  Red*Help
TGM: Az ellenzéket is le kell váltani YouTube user: atv
Meghekkeltük a NAV épületét  4K! Negyedik Köztársaságot !

Kitekintő:
Megkezdődött a pravoszláv karácsony Magyar Kurír
Para-Kovács Imre: Herkules a Gyíkember ellen Amerikai Népszava

2014. január 12., vasárnap

Bahá'u'llah követői - (Pásztor Zoltán / Világvevő Rádió - 2003. március 6.)


                                         Bahá'u'lláh követői

Többemeletes ház  Budapesten, a Ferenciek terén. A kapucsengőnél
a felirat:  Magyarországi Baha’í Közösség. Fent az irodában 6-8 ember fogad. Hétköznap van, nem vagyunk sokan - mondják - hétvégén többen összeülünk.  Az emberek között van tanár, tolmács, pszichológus és nemcsak magyarok vannak jelen, az egyik baha'i például Iránból érkezett. De mi is ez a hit? Az alapító, Bahá’u’lláh szerint az emberi faj evolúciós lépéseken keresztül haladt, hasonlóan a gyerekhez, a csecsemőkortól a kamaszkorig. Az emberiség mostanra a korábbi isteni megnyilvánulásokon keresztül, ez pedig Ábrahám, Mózes, Krisna, Zoroaszter, Jézus,  Mohamed és a végén  Bahá’u’lláh  elérte a  felnőttség  állapotát. Tanításuk lényege a     férfiak és nők egyenlősége, az egyetemes oktatás, a világméretű, népek közötti gazdasági  összefogás, az  igazság  független keresése  és  az  előítéletektől  való elhatárolódás. A baha'i közösség  központja Izraelben, Haifa városában van.
A közösség ügyeit az Igazság, Egyetemesség Háza irányítja. Mágikus számuk a 9-es, alkoholt nem isznak és hogy hogyan köszönnek egymásnak? Ezt kérdeztem tőlük először, amikor beléptem hozzájuk.


- A baha’í-ok csak egymásközt mondanak annyit, hogy  Alauj aba, vagyis: Isten dicsőségére. Bahá’u’lláh volt a baha'í hit megalapítója. 1817-ben született Iránban és  1844-ben csatlakozott egy nagy hatású vallási reform mozgalomhoz. Ezt  a  mozgalmat  egy  25 éves  sirázi kereskedő indította el, aki magát El Bábnak, tehát a kapunak nevezte, amely kapun keresztül el lehet jutni Istenhez. Az egész úgy indult, mint egy vallási reform mozgalom, de nagyon gyorsan átnőtt egy teljesen új  


vallássá: külön szent szövegekkel, külön kinyilatkoztatással. A Báb vallását nagyon keményen üldözték Iránban, rengeteg embert megkínoztak, körülbelül  húszezren szenvedtek mártíromságot röpke néhány év leforgása alatt. Bahá’u’lláh saját maga, tehát 1844-ben csatlakozott a mozgalomhoz és ő egyszermélyben teljesítette be azt, amiről a Báb sokszor is beszélt a követőinek: hogy miután ő  már nem fog tanítani, eljön egy nálánál sokkal nagyobb isteni megnyilvánulás, egy isteni küldött, aki egy nagy hatású, teljesen új vallást fog elhozni a világba. Végül is Bahá’u’lláh az, aki a Bábnak a tanításaira építve ezt az új vallást elhozta a világnak és ez a vallás az, amit most úgy hívunk, hogy Baha’í vallás.


- Az ember azt gondolná, hogy akkor mind a mai napig Perzsiában a legnépszerűbb...

- De nem így van. Mert most már ez egy világvallás és mindenhol a világon minden kulturális háttérben ott vannak a baha'í-ok. Úgyhogy Afrikában a legkisebb törzsekben is megtalálhatók baha'í-ok. Mert Bahá’u’lláh azt mondja, hogy ne legyünk büszkék, és ne csak a saját országunkat, hanem a világot szeressük. Azt is mondja, hogy a Föld egy ország és az emberiség az ő polgárai. Úgyhogy mindenhol, ahova eljutott a baha'i vallás, ott vannak hívei is.

- A világközpontunk egyébként úgy működik és csakis úgy tartható fenn, hogy a világ minden tájáról egy évre vagy - a szükség és a lehetőségek függvényében - több évre fiatalok mennek oda szolgálni...


- Van-e valami rendkívüli jellemzőjük a baha'í-oknak?

- Például a 9-es szám az, ami a baha'í-ok életében meghatározó. A 9-es és a 19-es számnak nálunk  különös jelentősége van.


- Kinek mit jelent a 9-es és a 19-es?




 - A kilences szám a legnagyobb egyjegyű szám, másrészt a baha'í hit elfogadja az összes egy Isten hívő vallás prófétáját épp olyan fontosnak, mint magát  Bahá’u’lláh-ot, csak úgy vagyunk vele - ahogy a katonaságnál szokták mondani - "mindig az utolsó parancs van érvényben". Úgy gondoljuk, hogy Isten különböző korokban és helyeken újabb és újabb üzeneteket kellett, hogy küldjön az emberiségnek, ahogy a technika meg a társadalom fejlődött, a hitnek azzal együtt kellett, kell fejlődnie, hogy az újabb és újabb kérdésekre tudjon válaszolni. Ezen isteni megnyilvánulások sorában Bahá’u’lláh a kilencedik, úgyhogy ezért is szent szám nálunk. És ezért kilenc oldalú a templomunk. Fontos jellemző még, hogy központi közép kupolás és kilenc oldala, kilenc bejárata van.

Delhi /"Lótuszvirág" templom/

- Ez itt egy templom, ahol most vagyunk vagy inkább egy imahely?

- Ez az úgynevezett országos központ. Egyrészt úgy működik, mint egy iroda, másrészt pedig úgy, mint egy közösség összejöveteleinek a helyszíne, ahol úgynevezett 19 napi ünnepeket tartunk. 

                                               


- Tehát itt a 19-es...

- Igen, a 9-es számnak mindazon mellett, amit Adrienn mondott, még van egy számmisztikai jelentősége is. Hogyha az ember az arab számmisztika alapjait nézi és leírja arabul azt, hogy baha'í és összeolvassa a betűknek a szám értékét (az arabban, akárcsak a latinban, a betűknek szám értéke is van), az kilenc. És hogyha összeolvasom azt, hogy egy Isten van, tehát a Vah, az is kilencet ad ki. A 19 pedig azért érdekes, mert annakidején a Báb, tehát Bahá'u'lláh előfutára egy új naptárt alapított, amiben tizenkilenc 19 napos ünnep van, plusz szökőnapok, amelyekkel kiegészítette ezt a naptárat. Ez azért érdekes, mert tudjuk jól, hogy a muszlim világban holdnaptár szerint ülik meg az ünnepeket, ezért van példának okáért, hogy a Ramadan állandó jelleggel "csúszkál" és az ember - európai szemmel - nem is igazából tudja követni.

- Visszatérve arra, hogy mi jellemző még ránk. A férfi - női egyenrangúság olyan dolog, ami egyik vallásban sem volt eddig. Ez is újdonság, igaz, hogy mindannyian ezt kívánjuk és ezt szeretjük, de igazából mint törvény még nem létezett. Az alapelv, ami szerintem még nagyon fontos a baha'i hitben, vagyis, hogy minden egyénnek saját magának kell kutatnia az igazságot. Ez azt jelenti, hogy például én egy mohamedán családban születtem. De aztán rájöttem, hogy igazából nem kerestem saját magamnak az igazságot, hanem mint ajándékot, készen megkaptam. És amikor Magyarországra érkeztem, akkor kezdtem kutatni, hogy mi az, ami nekem jó, mi az igazság számomra. Ezt a jogot Bahá’u’lláh mindenkinek megadja, nem számít, hogy milyen kulturális háttérből jöttünk, vagy milyen vallási környezetben születtünk. Ehhez akkor is van jogunk.


- Mindezeken kívül a mi híveinknek tilos gyónni, tilos az alázatból való kézcsók, tilos embertelenségről beszélni... Ez mind azt sugallja, hogy a baha'í hit nagy fokú alázatot tanít Istennel szemben.

- A munkahelyükön például tudják, hogy önök baha'í-ok?

- Előbb-utóbb mindenféleképpen ki fog ütközni a különbség baha'í és nem baha'í között. Oka ennek például az alkoholnak az abszolút tilalma is. Mi csak gyógyszerként fogyaszthatjuk, hogyha orvos írja fel. Tehát, ha mondjuk van valahol egy vállalati összejövetel, ott szembeszökő, hogy a baha'í kolléga nem érint alkoholt. A másik dolog, ami ugyancsak feltűnhet, az, hogy nekünk van egy böjti hónapunk, ami egy kicsikét olyan, mint a Ramadan, csak rövidebb. Ez az utolsó baha'i hónapja az évnek, március 2-től 20-ig, amikor lényegében ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a Ramadanban. Napfelkeltétől napnyugtáig nem eszünk és nem iszunk. Ez a lelki felüdülés, az elmélkedés időszaka; maga a böjt csak egy kifejeződése a belső lelki tartalomnak.


Kapcsolódó oldalak:
Múzeumkert emléktábla /Abdul-Bahá 1913-ben járt Budapesten/
Zaklatás és megfélemlítés PR Herald
Magyarországi Bahá'í Közösség oldala
Szíria kislexikon - alaviták, Baath párt  tartarossz.BLoG
A Hezbollah - (Pásztor Zoltán /Világvevő Rádió 2002. április 20.) tartarossz.BLoG

2014. január 7., kedd

Gondolatnapló - Népszerűtlen teológia

Indián sámán peyote mámorban
Az emberi életünk az örökkévalóság arányaiból tekintve, bizonyára csak egy rövid álom, amit Isten másnapra elfelejt, ha tud felejteni. Isten mint fény talán szétszórta magát a világban, és ez volt a teremtés vagy valójában a manicheus világképek alapja, amiről Hamvas azt írja valahol és valahogy, hogy az önmegtagadás és a teremtés egy. Vagyis ahhoz hogy létrehozz, előbb minden egyes pontot ami vagy fel kell áldoznod. Ez az áldozat a kereszténységben az amikor kenyeret kéne dobnunk a kő helyett, a mi mindennapos bukásunk ez a kenyér kő viszony. Nehezen tudnám elképzelni Jézust, hogy egy farizeust mae gerivel intézzen el. A legnehezebb sorsfeladat, ami el van rejtve az evangéliumban szerintem, az pont ez. Vállalni a hátrányt, vállalni az ostorcsapást és az igazságtalanságot és nem hadakozni tovább a sorssal, vagy azokkal a sorserőkkel akik közönséges emberek formájában jönnek ugyan, de valójában szakrális feladattal, mivel az én világom nem ebből a világból való világ. A kereszténységben sokunk számára ez a neuralgikus pont, ez a fajta feladás. Egy aluljárói prédikáció után a Blahán a neokeresztényeket leköcsögözi egy lumpen. Kérdés beszélni kell-e a kereszténységről és prédikálni, vagy valóban érteni és elmondani az értelmét. A mai aluljáró prédikációk általában megtérés központúak. Taszít, mert nem látható a formája, hogy egy kapun áthaladtál volna, ahol nincs kapu, ott nincs meg a belépésnek egy nagyon mély titka, amit alkalmaznak a modern rózsakeresztesek is, hogy a templomba belépést két eleven őr vigyázza. Nekem erről a Máriaremete jut eszembe, ahol a templomhoz vezető út őreit Mihály és Raffael arkangyal szobra vigyázza. Igazából ez funkcióját veszítette, mert nincs a bent és a kint között semmiféle feszültség. A szentély bárki számára megközelíthető, semmiféle tisztulási rítust nem kell végrehajtani és elmarad a legfontosabb, a mély önmagunkba nézés, hogy méltóak vagyunk-e belépni oda. Fel sem merül a kétség halvány szikrája sem, hogy nem vagyunk méltóak. Így a szent hely igazából Magyarországon és Európában is nagyon lealacsonyodott hozzánk. Buddha tanítása komplex volt, kevesek számára szólt a tan és kétségei voltak, értik-e majd. Nyugat azonban tett egy gesztust, egészen alacsony szintre vitte le a tanítást, aminek szellemi ereje már nem egész embereket ment meg valamiféle káhozattól, hanem csak pár mondatot tisztít meg belőlünk, pár léleksejtet, vagy megfékezi a bűnözőt, aki emiatt két perccel később követi el a bűncselekményt. Nietzsche úgy tud megbocsátani Istennek, hogy az nem létezik, később bevallja, hogy mindez nem komoly gondolat, hanem Stendhalt szerette volna meghaladni, mert elirigyelte tőle a legjobb ateista maximát. Az Észak-amerikai indiánok számára Isten vagy Manitu, ha van egyáltalán általános istenképük, igazából nincs ilyen, de valójában szintén már számukra Isten nem létezik, csak egy valamikor létezett és maradtak bizonyos tárgyak amiben (békepipa talán?) ez az erő, (polinéziai mana fogalom) megmaradt. Ez, ha belegondulunk egy lefokozott manicheus vagy neoplatonikus szemléletmódot takar. Így valójában nem tagadom, hogy hozzám ez a felfogás közel áll, és persze racionális magyarázata az lehet, hogy - Feuerbach a vallás mint különös ész, de nem nélkülözheti a természetes észt és logikát - (gondolata nyomán is) - az élő és a nem élő anyag közötti különbség tudása vetítődött ki talán egyfajta pszeudo-vallási formában. Azt is megfigyelték, hogy az indiánok nem tudnak még most sem a 21.században a modern világhoz asszimilálódni, ennek oka az, hogy a gondolat és hiedelemvilágukban feltételezhetően olyan messzire esnek az európai kultúrkörtől, hogy az valamiképpen áhidalhatatlan és a valóságnak egy olyan szegmensét képviselik, amit mi nem tudunk felfogni.

2014. január 1., szerda

C O V E N A N T - Not To Be Here ♫



C O V E N A N T  - LEAVING bAbYLON (LP/CD 2013)

01. Leaving Babylon            06. Ignorance & Bliss
02. Prime Movers                07. Last Dance
03. For Our Time                08. Auto (Circulation)
04. Thy Kingdom Come      09. Not To Be Here
05. I Walk Show                  10. Leaving Babylon II.