2012. március 30., péntek

Schmitt Pál nem mondott le - Bartos Cs még nem nyilatkozott


Schmitt Pál, a csandála gyarmatköztársaság elnöke nem mondott le. Hogyan is mondhatna le egy csandála az 5.korban? A sötétség korában a vezetőink sem makulátlanok, hanem egytől-egyig csandálák. Emberi értelemben nemest, ksatriyát vagy úriembert még lámpással sem
lehet találni közöttük. A lámpavas és a politikus egyre gyakoribb asszociáció a népnyelvben. Nemrégiben is megnyilatkozott egy kiművelt fő a fővárosunkból, hogy " ő márpedig egyáltalán nem foglalkozik politikával"- mondta - "viszont szíves örömest segédkezik, ha eljön az az idő amikor lámpavasra akasztják a politikusokat." Például az ő pártreferenciáját nem is tudtam meghatározni, azt mindenesetre megállapítottam, hogy segítőkész ember, bár nem biztos, hogy a jó irányban. A kolumbiai foci válogatottnak is jobban ment egy ideig, amikor azt a védőt, Escobart lelőtték, mert hibázott. Ha hasonlóan járnának el az egyetemen, ha valaki plágiumot követne el akár egy dolgozatában, vagy puskázás közben lelőhetnék a hallgatót, akkor egészen más lenne a légkör és nem is mennének az egyetem körüli kocsmák sem olyan jól. De nem is akarok én pálcát törni egy ilyen kiváló sportember felett, hiszen az hajítsa rá az első malomkövet, aki nem puskázott az egyetemen, a gimnáziumban vagy nem csalt egy kicsit sem. Tehát azt mondom néked Schmitt Pál, menj és többé ne vétkezzél ! Nagy bűnöd volt az is, hogy Budaházy György kegyelmi kérvényét elutasítottad, akkor még lehettél volna valaki. A kegyelemmel és nem a börtönnel és a törvények vallást súroló, fanatikus tiszteletével válik valaki emberré. A köztársaság elnökéről vallott sérthetetlenség az alaptörvényben pedig patetikus baromság. A köztársaságunk egy nyomortelep, mert az embert a kegyelem teszi emberivé. Aki pedig nem kegyelmez, azzal az élet sem lesz túl kegyes. Ezért mindazok akik a bűnözőket nem a lex talio elv alapján ítélik el, és eme elvbe nem vonják bele a jézusi, tehát a sértetti megbocsájtás korlátlan elvét, addig nem lesz felemelkedés Magyarországon. Addig sem lesz felemelkedés, amíg mészárszékek vannak, amíg a húsevők vannak többségben. Amikor a kegyetlenek száma túl magas arányú egy társadalomban, ott az emberi élet lehetőségei meglehetősen korlátozottak.
Egyébként kinek van joga tiltakozni, talán az LMP-nek, aki Gyöngyöspatán nem a téglával fejbevert áldozatokat védte, hanem az összes "romajogvédőt" mozgósította a cél érdekében, még egy amerikait is bevetett, aztán Csillebércig menekítették a romákat pánikot keltve. Az áldozat védelme egyáltalán nem bőrszínfüggő egy normális jogvédőnél és pártnál sem. Amikor magyart vernek a cigányok, akkor is fel kell emelnie az erőszak ellen a szavát és fordított esetben is ugyanúgy. De az LMP nem volt soha hiteles párt, ha már a kezdet kezdetén elbukott Gyöngyöspatán. Aztán itt van a JOBBIK, amelyik beállt a FIDESZ és Dr Kocsis Máté mögé a hajléktalanok elleni pogromokat támogatva, élenjáróként a kukázás elleni alkotmányellenes büntető rendelet bevezetéséért és az utcán élés és koldulás büntetéséért. A FIDESZ-KDNP pedig a napokban is , továbbra is elveszi a hajléktalanok otthonait. Az MSZP-DK pedig 2006 őszén fejmagasságokban kilőtt gumilövedékekkel kilövette az emberek szemét. Ha ez a magyar kapitalizmus, az ember ellenes rendszer pártkínálata, mit tehet egy magyar nemes? Talán értelmes magyar ember még elmegy szavazni? Én a mai naptól Bartos Cs. Istvánt tekintem a köztársaság elnökének, mondjon le Schmitt, de jelölje ki utódjául a sérthetetlenség elve szerint Bartost, ezt akarja a nép, a nemzet és a világ is ezt várja tőlünk !!!
Utóiratként pedig a személy elleni tiltakozások mindig kétségesebbek, mint a rossz vagy embertelen törvények elleniek. A hajléktalanokért kint voltam a Kossuth téren, de ma azért, hogy részt vegyek egy Schmitt ellen vagy mellett demonstráción senki nem tudna rávenni, még megvesztegetni sem tudna, nemhogy meggyőzni. Nem foglalkoztatnak a csandálák köztársaságának a tisztségviselői és tiszteletben álló bábjai sem. Nem tiltakozok ellene, mert én is bűnös vagyok, akár a többi. Nem állok egyik politikai oldalra sem. Gyűlölöm a liberálisokat, az mszpseket, a kormányt és a jobbikot pedig a hajléktalan ügyben kifejtett tevékenysége miatt csandálának tartom. Paradoxon, de nem csak a köztársasági elnök bukott el, hanem szerencsére a köztársaság is. Örülök a bukásnak. Mert ez innentől fogva pedig nem pártpolitika, hanem rendszerváltásnak kell jönnie, ez szimbolikájában ezt jelenti, még akkor is, ha igyekeznek az erők a "demokratikus keretek"(az elnyomás eszköze) között tartani a tarthatatlant. A hazámhoz, a nemzethez hű leszek, pártokhoz, rendszerekhez, csandála köztársaságokhoz semmiképp.

2012. március 27., kedd

Szegény hírek - Kunyhórombolásokkal folytatódik a hajléktalanok üldözése


(hírforrás: A Város Mindenkié facebook oldala)
A Munkások Újságjának riportjából kiderült, hogy a IX. kerületi Határ útnál az, hogy az erdősávot sokszor elborítja a szemét, nem a hajléktalanok szemetelésének folyományaként van, a hajléktalanok ugyanis erejükhöz mérten rendet tartanának a saját portájukon, ha hagynák őket élni, az erdősávot az illegálisan iderakott építési törmelék lepi el. Az antiszociális és ember ellenes tömeggyilkos rendszer, a magyar kapitalizmus jelenti az igazi szemetet, ennek eltakarítása komoly feladat lesz. A blog népszavazási kezdeményezését nem támogatta egyetlen párt, és jogvédő szervezet sem. Így a lakhatással kapcsolatos népszavazás támogatás hiányában maradt el. Ez pedig azt eredményezte, hogy a kapitalista önkormányzati bürökrata és karrierista pribékek szabad kezet kaptak a pusztításnak. A Város Mindenkié jogvédő csoport aktivistáit bilincsben vitték el.

Linkajánló:
Munkások Újságja
Előállítások a Határ úton: újabb hajléktalankunyhókat bontott el Ferencváros(Diszpécserportál.hu)
Lakossági hozzászólás a Határ úti erdei lakások felszámolásához(AVM blog)

2012. március 22., csütörtök

Rendkívüli hírek - Tuva sámán szertartása a Szent Koronánál



Úgy gondolom  ez az esemény  mindenképpen elég rejtélyes  és  titokzatos. Magyarország  jelenleg a sámánizmus nem gyakorlati, hanem történeti értelmében legnyugatibb bástyája, bár a hagyomány nem őrződött meg, de fragmentumaiban  mégis megmaradt és fellelhető. A tuvai sámán elmondja, hogy ő családi, vérségi vonalon örökölte a sámánságot. A magyar hagyományból ismert, hogy a sámán fogakkal születik, mindenképpen fölös csonttal (hat ujja van). Kiskorában is meglehetősen furcsán viselkedik, másként, mint a többi gyerek, magányosabb, szemlélődőbb. A sámánok  Szibériában elkülönítve élnek  a közösségtől, kvázi  a közösség perifériáján, de tiszteletben. A Szovjetunió szétesése után  tehát  úgy látszik újra reneszánszát éli és újjáéled ez az ősi tradíció. Tibetben a tibeti jós papok például nem részei a tibeti buddhizmusnak, a lámák mégis kikérik  a jóslataikat minden év kezdetekor egy révüléses szertartás során. Hipotézis, de sokszor teszem fel, globális elterjedtsége okán, hogy a vallások előtti vallás a "sámánizmus" lehetett, persze  mindez  következhet  abból  is, hogy  az  emberiség  akkori  életformája nagyon hasonló volt. Ami mindenképpen megjelenik az a különös képességű személy, antropológiailag pedig túl van az emberen, több annál, hiszen fölös csontja van, ugyanakkor ez a többlet lelki és szellemi is. Így a fizikai valóságban való többlet, valójában a szellemi többlet. Nem csak a sámánizmusra hanem a vallásokra is jellemző, hogy ami az embert többé teszi, azt meghatározzák és szabályrendszert hoznak létre (sivatagi atyák, szerzetesek), ami legjobb példaként a hindu ortodoxia legismertebb irányzatánál, a jógánál jelenik meg, ez egyfajta fiziológiai meghaladása a normál embernek, így táplálkozási szokásoktól, az emberi közösséggel való kapcsolat is erősen szabályozva van, ez pedig egy különös fiziológiai állapotot hoz létre, ami meghaladja az ember képességeit.


Programajánló:Március 25-én, 17 órakor Magyarok Házában (Budapest, Semmelweis utca 1-3. Csontváry-terem) fog Ojun Adigzsi See-Oglu tuva sámán tisztító szertartást bemutatni.
A teljes program:
Adigzsi, tuva sámán Magyarországon (Anahita Jóga- és Szellemi Központ)

Hírforrás:
Tuvai sámán a Szent Koronánál (Szent Korona Rádió videó)

Kapcsolódó oldalak:
Mongus Kenin-Lopszan Tibetet Segítő Társaság
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén Terebess Ázsia E-Tár
Diószegi Vilmos: Sámánizmus Terebess Ázsia E-Tár

St. Matthews passion



Pier Paolo Pasolini - A csóró (részlet)

A politikus bűnözők csak forradalom esetén vannak kitéve az ítélőszék veszélyének, a mindenkori állampolgár pedig szüntelenül fenyegetve van a börtönnel. Pasolini ezen filmje nem más, mint a forradalmi Krisztus-Csóró párhuzam, amit Bach Máté passiójának fináléjával nyomatékosít a rendező, a kis bűnöző megfeszíttetése, aki kényszerből, születése és sorsa miatt nem is lehetne más, mint a Csóró. Utólagos köszönettel Dr. Gausz András filozófus Kant kurzusán elhangzottaknak emlékére.

2012. március 20., kedd

A Patent Egyesületről és más áljogvédőkről

Kalkí az utolsó avatár, aki eltörli a sötét-kort

Fent nevezett egyesület életellenes célokért demonstrál, harcolnak az abortuszért, a halálért is. A napokban azért tiltakoztak, hogy Damu Roland minél több évet kapjon. Ők maguk a hóhérok kezétől való halálokozásokért voltak ott. Igazság a lex talió elv, igaztalan pedig a jelen megtorló, korlátlanul emberkínzó és visszaeső bűnözőket kitermelő hóhér birodalom. Pokol rájuk.
Miközben az ügyben személyesen nem érintettek. Tessék végig nézni Luis Bunuel egy idevonatkozó filmjét, abban benne van minden, nem tudom a címét, a lényeg, hogy a néző végül felmenti a férfit, noha elsőre megbotránkozik. A haza mindig az első és nem én tehetek róla, ha nem vagyok hajlandó egy levegőt szívni és egy gyékényen árulni az un jogvédőkkel (tisztelet a kivételeknek), és azokkal sem akiknek tele van a szája gyűlölettel a nőbántalmazók gyávaságáról és ahogyan a Pannon Front írta, együtt élni egy lapostetűvel? Mitől lenne gyáva a nőbántalmazó? Látható, hogy bizonyítás nélkül 4,5 év börtönt kapott Damu Roland. Ennek a cselekménynek a kockázati viszonyát tekintve a nőbántalmazó, a megtorló törvények miatt most már heroikus magasságokba emelkedik.

Egy ksatryja minden indok nélkül elpusztíthatott egy kaszton kívülit.Ennek a profán materiális világban nincs értelme, de metafizikai jelentősége meghaladhatatlan. Ezért felettem semmiféle csandála köztársaság és annak középkori csandála törvényei és börtönei által nem mondhat ítéletet, és nem kínozhat, ha csak nem saját pusztulását akarja elindítani, ezért sem a Patent féle csőcselék, sem a NANE nem háborodhat fel, nem ajánlatos. Ha száműzetés vár rám, ne gondoljátok, hogy nem hadsereggel jövök ide vissza.

BHAGAVAD-GÍTÁ
IV. Ének
7. Valahányszor az igazság aláhanyatlik, Bhárata, és eluralkodik a törvénytelenség, én megalkotom önmagamat.
8. Az igazak oltalmára, a gonoszok elpusztítására, az igazság uralomra juttatására koronként testet öltök.

És hogy Damu Roland büntetése a Lex talió elv szerint mi lenne Hammurápi után szabadon

„Ha egy polgár kiüti egy polgár fiának a szemét, üssék ki a szemét; ha egy polgár csontját töri, törjék el a csontját"
Szó nincsen itt szabadságvesztésről. Damu megverte a nőjét. Akkor a büntetése az, hogy alaposan megverik, vagy nyilvánosan meghatározott számú korbácsütést szenved el. És ha bebizonyosodik a nemi erőszak ténye, akkor a környék leghúsosabb szakácsnője lesz a párja egy időre. Mivel nem vette el a szabadságát 4,5 évre senkinek, így szabadságától megfosztani bárkit is valljuk be több mint igazságtalanság. Mahatma Gandhi szerint egy ország jelleme megmutatkozik abban, hogy hogyan bánik az állatokkal. Ezt átírva azt mondhatjuk, abban mutatkozik meg leginkább, ahogyan a bűnözőivel és törvényszegőivel bánik. Még a vak is látja, hogy a szabadságvesztés teljes mértékben igazságtalan büntetés és csak a sötét középkor mutatkozik meg benne és az emberek felesleges kínzását eredményezi. A valós emberi jogok védelme ott kezdődik, ha a szabadságvesztés ellen, mint igazságtalan büntetés ellen fellépünk.
Nem abból áll, hogy kiragadunk csoportokat, nőket, gyerekeket, cigányokat, hajléktalanokat és kizárólag azokat védjük.

Linkajánló:
Tüntetés a tisztességes bánásmódért(PATENT EGYESÜLET)
Magyar Katolikus Lexikon - ius talionis

Népszerűtlen elmélkedések egy email kapcsán alkoholos befolyásoltság alatt

Miután levert lábamról a bor szelleme és nem a kollektív nemzettudat inspirált. Meggyőződtem talán arról, hogy a kegyetlen faj, hogyan szaporodik. Persze, most itt és most fel is lehetne sorolni azokat a női praktikákat, ahogyan a faj szaporodna. De miért is néznénk azzal a távcsővel górcsőként az emberiség szaporodására? (és annak mikéntjére?) Mindig is gyarmat voltunk, hiszen hogyan is lehetne önálló állam egy közel 10 milliós magyarság. Se szari se száma az idegen kultúrák befolyásának egy átlag magyarra. Kétségtelen tény, hogy mindent bedarál az unió. Ez a minden: az autentikus személyiség lehetősége, hát ezt is bedarálja. Ugyanakkor az a tendencia, hogy létezik vallási sokszínűség korántsem az államok uralkodó ideológiájának erőteljes részeként, hanem maximum, mint a vallási pluralizmus léteznek. Vagyis a vallási sokszínűség ellenére, a sokszínűség olyannyira szekularizálva van, hogy annak valós társadalmi hatása nincsen. Ez egyébként mindenképp oppozíció a Római Birodalom valláspolitikájával szemben.
Miután a magyarok őssámánja ismét látóterembe került, nem gondoltam volna, hogy a gonosz lény ilyen. Miként a táltos fia, vagy annak bűne végül is a nagy egészet tekintve számít-é ? Számít ezeknek valamit is, hogy apám halálakor megjelent a MCNaught üstökös, és Hunyadi János halálkor is egy üstökös jelent meg az égen. És Szántai Lajos szerint az üstökös Hunyadi szavaival "énnekem a halálom". Távol van a blog is a világtól, és én sem vagyok az, aki átlag fölötti intelligenciáját mások kizsákmányolására és elnyomására fordítaná. Szabadon létezek a misztériumban. És ez a misztérium az örök rácsodálkozás akár egy pohár borra, Ampelosra. A bor mítosza a barátság mítosza. A magyarság mítosza: a ksatryják mítosza. A kereszténység története: a hazugságok és a magára hagyott emberiség mítosza. A gonosz és bosszúálló ÓIsten mítosza. A senkiházié. Nietzsche írja az Ecce Homoban, hogy megérkezett a Dionüsszosz szobor a postás hozta :-). Dionüsszosz és Apollón. Apollón és a fehér holló, ami ritka. Apollóni és dionüsszoszi művészet. Magyar vagyok, és természetesen elvetem a rasszizmust, mert az angolszász ideológia. Elvetem az eugenikát, mivel mi magyarok sohasem vallhattuk magunkénak az eugenikát, ami a náci mítosz és ideológia legfőbb alapja. Ennek alapján, nem kedvelem a tajgetoszt. Mert a tajgetosz, a ma, a tajgetosz a jelen, a tajgetosz Spárta, a tajgetosz Európa. Faji elméletek alapján a liberál kapitalista csőcselék alapján a tajgetosz ma, a gyengéknek van fenntartva. Mert a ragadozó faj így szaporodik. És a ragadozó faj, hibáztatja a gyengéket, azokat akik nem találják helyüket a "sátánfosban"(Molnár F. Árpád terminusa). Végül is a romlás jele lenne a szotyolázó miniszterenők? Az Orbán Viktor? Pannon Front jut eszembe, Coca-Colával a globalizmus ellen, hát kb. ilyen felvetés amit a kuruc.info felvetett. Para és doxon. Visszatérve pedig nem a mítosz és nem az egyháztörténet Istenét, nem az Ó és nem az Új szövetség Istenét, csak is kizárólagosan az egyetlent. Deus ignotus.

ELUVIUM - Prelude For Time Feelers ♫



Eluvium - Copia (LP/CD 2007)

2012. március 17., szombat

Összefoglaló - a leszarás művészete

Minden jól alakult a hétvégén. A nap sütött, sőt a tóparton még csinos napozó nőt is láthattam. Találkoztam két hattyúval is és szénné cigarettáztam a tüdőmet. A cigaretta dobozán a szokásos figyelmeztetés, hogy impotenciát okoz. Egyébként tényleg, csak azt nem fűzik hozzá, hogy nem azonnal, hanem évek múlva. A másik szokásos felirat, hogy halált okozhat, hát igen a halál dohányzást okoz, a dohányzás halált, ezek édestestvérek. Amikor leszállt az éj több órás bolyongás után a sehol egy éjjel-nappali torokszorító érzésével betértem egy talajközeli szórakozóhelyre valahol Gárdony és Agárd között, bárhol is tartózkodtam azt sohasem tudtam eldönteni, hogy éppen Velencén, Agárdon, Gárdonyban vagyok, abban viszont félig bizonyos voltam, hogy nem vagyok Kápolnásnyéken, de optimizmusom szerint nem jöttem le a látható világ térképéről és a falvédőről sem. A lényeg, hogy az új törvények szerint sajnos nem árusítottak cigarettát. Viszont a pultnál kisebb rábeszélésre, és nem zsarolásra legurítottam egy sört, ünneprontóként Steffit, és rettegve néztem körbe, figyeltem a tükörből, hogy ki mikor támad, hogy március 15-én engem ezért halálra fognak ítélni, szerencsére egyetlen pákozdi huszár sem tartózkodott a helyen, ettől függetlenül azért figyelmeztettek a félreértések elkerülése végett, hogy zárnak és igyak gyorsan. Bevallom, nem akartam elvenni feleségül a pultosnőt viszont olyan mély gravitációjú és idegfeszültséget bánatot hoztam egy nem is olyan messzi vidékről, Budapestről, hogy beléptemkor a hely, amely addig számomra nagyon és fájdalmasan bántóan a vidámság színtere volt, boldogságomra igen fagyossá lett. "Szó bennszakad,... lehellett megszegik". .
Kitérve a nikotin misztériumába a Csaba utcai Sabadannal[1] is egyetlen bajom volt, amellett, hogy minden mondatát pont helyett azzal fejezte be és nyomatékosította, hogy lökött rajtam egyet és hogy beszélgetés közben belehamuzott a tőlem egyre távolódó bevásárló szatyorba. Tudjuk, sokan tesznek így, nem is azért írom mintha az ágyban dohányzókat fel akarnám menteni bűneik alól, de élelmiszerre hamut pöccinteni és eközben jófejnek tartani magunkat paradoxon a javából. Egy ismerősöm női táskákba szeretett hamuzni, őt ezért bunkónak tartották. Érdekes egy szórakozóhelyen az a bunkó, aki elijeszti a nőket merthogy Velencén sem a parton van horgászat. Akik nagyobb halakra várnak, azokat nem érdemes megzavarni, nemes egyszerűséggel lökjük őket a vízbe, így a mi szákunkba sokkal több hal kerül majd vagy nő. Egy újabb kocsmát találtam, nem az én hibám uram. Ennek helynek a zenei ízlése már távolabb volt a sramlitól, de még mindig nem volt olyan közel a Londoni Filharmónikusokhoz, hogy elégedett legyek a nappal. Elkövettem egy óriási hibát is, ami akár végzetes is lehetett volna, hogy józanul egy matt részeg és az új és értelmes törvények szerint éjfélkor kocsmán kívül dohányzó emberszabásútól kérdeztem meg a helyes utat, miközben ő saját archimédészi pontját sem tudta megtalálni, saját maga körül forgott, időnként lezuhant arról, amin ült, de visszaerőltette magát látva, hogy jövök próbált józan emberre hasonlítani, tehát arra a kérdésre, hogy ő hol van, bizonyára nem tudhatta a választ, mégis lelkesen eligazított, hogy merre találok éjjel-nappalit. Hűségesen követtem hát utasításait, életutam felén tehát eljutottam a sűrű és sötét erdőhöz. A szadizmusból márványkavicsokkal teleszórt velencei úton, cipőcserére kényszerültem, ezért kiálltam a depóba. Több kilométert tettem meg kitartóan a megadott irány szerint, de a légyzümmögésen kívül egyetlen éber élőlénnyel nem találkoztam és egyre sötétebb mellékutcák és kietlen nádasok jöttek. Végül is a pokolba, de 4-5 kilométer után feladtam. Bizonyára talán a 70-es években lehetett itt valahol egy éjjel-nappali és erre emlékezhetett, ezért felmentettem bűnei alól. Végül is aztán a cigaretta gondom úgy oldódott meg, hogy az M7 esig Sukoróig a túlpartra elvonszoltam magam egy benzinkútig, mivel a MOL is zárva volt az ünnep miatt. 40 kilométer lehetett ekkor már a lábamban, jó pár mozgástól elszokott testrész teljesen kidörzsölődött. Ugyanis aznap már folyamatosan bolyongtam, és a cigiért bolyongás csak a főbolyongás része volt, hiszen a barátnőmet a fia segítségével elrabolta tőlem a barátnője. Így Gárdonyban az összes házat meg kellett néznem és birtokomban volt a rendszám is, a tudás a legfontosabb mégsem jártam sikerrel. Ilyenkor az van, hogy a barátnő még a telefonját is kikapcsolja. Akkor amikor a fia telefonál, sohasem nyomja ki a telefont. Ha férfi, akkor az nem számít, azzal lehet így bánni, fogyóeszköz. Érdekes, hogy a NANE még nem tiltakozott a kinyomott telefonok miatt. A mai napon eldöntöttem, hogy megalapítom a NŐK ellen a Holnapért mozgalmat.

─────────────
[1] Sabadan egy bolyongó ember a Moszkva tér és a Déli pályaudvar környékén. Nem veti meg az alkoholt és magamagát őrültnek tartja. Rövid találkozásom vele annak köszönhető, hogy hirtelen és minden ok nélkül felüvöltött a Csaba utcán és emiatt kisiklottak a gondolataim, több meg is sérült közülük. Ezt próbáltam rajta számon kérni és ő sejtette, hogy ezért paroláztam vele, hogy tulajdonképpen a gondolataimat megzavarta. Hasonló váratlan felüvöltést ezelőtt a Teleki téri piacnál egy hajléktalantól hallottam, az is elég rémisztő volt. A költői kérdésre, a teleki téri reggeli fagyos csődületben, hogy miért üvöltött a hajléktalan, valaki azt válaszolta, hogy fáj a haja. és úgy gondolom ezzel kimerítette a válasz lehetőségét.

2012. március 12., hétfő

Tibetért tiltakoztak a Kínai Népköztársaság Nagykövetsége előtt (2012. március 10-én)

Tibet gondja a 19.század végén és a 20.század elején hasonló jellegű volt, csak egy másik hódító birodalom expanziója fenyegette Tibetet, a Brit birodalomé: "A necsungi jós-pap mágikus erőt tulajdonított a hegynek (Lingtu-hegy), és azt jövendölte, hogy birtokbavételével megakadályozhatják a Szikkimbe befészkelt angolok előnyomulását Tibet felé" írja Helmut Uhlig Tibet című könyvében. Annak, hogy a tibetiek elfoglalták a Lingtut, az lett a következménye, hogy a Younghousband ezredesről elnevezett expedíció Tibet angol megszállásával végződött 1904. augusztus 8-án. Ezért felhívom a Tibetet Segítő Társaság figyelmét, hogy minden év augusztus 8.napján tiltakozzanak a brit gyarmatosító expanzió ellen Nagy-Britannia Magyarországi Nagykövetsége előtt, ez az expanzió és a későbbi nemzetközi jogi brit-kínai egyezmények egyenesen hozzájárultak ahhoz, hogy Tibet sorsa és megszállása így alakuljon és folytatódjon.
Ezért azt is igencsak problémásnak és felháborítónak találom, hogy egyáltalán angol nyelvű felirat (Free Tibet) terjedt el a világon az általánosan elterjedt tiltakozás formájaként és itt Magyarországon is angol nyelvű free tibet zászlókkal tiltakozzanak. Helmut Uhlig azt írja: "az 1906-ban kötött brit-kínai szerződésben az angolok gyakorlatilag elismerték Kína felségjogát Tibet felett, ami végső soron annak a maói döntésnek az előrevetített legitimációját jelentette, amely hatvan év múlva végérvényesen megfosztotta függetlenségétől az országot." Így készíti elő az egyik leigázó birodalom, a másik leigázó birodalomnak az uralmát.


Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság vezetője az önégetéssel tiltakozó tibeti buddhista szerzetesekkel kapcsolatban kifejtette, hogy ma "ilyen bátor hűséggel itt nyugaton nem találkozunk" értsd ma Magyarországon nincsenek hősök és önégetők és a modern Európa nem is érti azokat, akik ilyen szinten képesek saját magukat látszólag értelmetlenül feláldozni. Hogy ez mennyire következetlen vagy bátortalan kijelentés azt mindjárt látjuk, a kapitalizmus magyar áldozatai bizony nem csak felgyújtják magukat, hanem még hősiesen a mélységbe is ugranak tiltakozásul a kizsákmányoló és elembertelenítő rendszer ellen. Tehát létezik hazánkban is a bátor hűség, csak nem kaphat semmilyen médiahangsúlyt, mert a hatalom természete az elhallgatás. Még akkor is, hogyha a tiltakozók részéről ez konkrétan nem is fogalmazódik meg, de látható és tudjuk, mi a látható sötétség, hogy ők a kapitalizmus áldozatai. Éppen ma zárták le megint a Szabadság hidat, arra jöttem kocsival és láttam, nem én voltam, de én is lehettem volna, bár ezúttal feltehetően a Tibetet Segítő Társaság miatt, mert a szokás ilyenkor az, hogy a hídra Tibet nemzeti zászlója kerül:
Valaki felmászott a Szabadság hídra(STOP.hu)
Felgyújtotta magát és leugrott a Szabadság hídról(video felvétel Filotás István hősi haláláról)
Megszólalt a Szabadság hídi öngyilkos férfi (Filotás István) családja(BARIKÁD.hu)
Az idős néni felgyújtotta a lakását és kiugrott az ablakon(RTL)
Tragikus kilakoltatás Újpesten - gránát a lakásban !!!(NÉPSZAVA.hu)
Eltitkolt tüntetés - Tibet burning(ECHELON LELEPLEZŐ BLoG)
"Otthon balhézzatok befogadott tibeti gecik" - Hunhír(TaRTaRoSSZ BLoG)

A Hírháttér stábja jelen volt a tiltakozáson, ahol évről évre egyre kevesebben vannak és eluralkodik a magyar közöny:

2012. március 7., szerda

Anonymous a Vatikán szervereit feltörte Gábrielt és Mihályt

Hírtallózó:
Anonymous hackercsoport a Vatikánra támadott(Szent Korona Rádió)
anon-news.blogspot(Az Anonymous csoport olasz nyelvű blogja)
Már a XVI. Benedek sem alhatik nyugodtan. A Katolikus Egyház bűnei ismét számon kéretnek. A két arkangyalon Gábrielen és Mihályon is átjutottak a hackerek, noha Vatikán védelmi vonalait a hírek szerint a precíz svájci hackerekre bízták, így tehát Vatikán védelmét érdekesség, de nem csak a Svájci Gárda(wikipédia.hu) látja el.

Menedékvétel - Láma Ole Nydahl 2000.12.03.


Ha egyelőre nem is próbáltam menedékjogért folyamodni bizonyos országokhoz, jó ha tudják ellenségeim is, hogy Buddhában és a buddhista tanban, a Lámában és a Szanghában is menedéket vettem megszabadítottak pár hajszálamtól is egy ollóval, és szabadulva a karma kötelékéből egy piros és szent zsineget is kaptam a nyakamba. Tévedés ne essék, ez nem az a piros selyemzsinór, amit az MSZP Zuschlag János nyakára kötött. Törökméz és városligeti lufiárusokat és MSZP-seket sehol nem láttam a megáldandó tömegben. Innentől kezdve félreérthetetlen jelekből ítélve én voltam a kiválasztott és az eljövendő Buddha is. Ezt persze akkor ott senki nem merte elmondani nekem.
Előtte a Láma Ole Nydahl egy tibeti szent ereklyével ütögetett végig mindenkit, aki be mert állni a sorba, amely ereklye első látszatra is elég rémisztő volt, valami göcsörtös koromfekete botszerű valami, talán egy szerzetes ősi botja, amivel az útonálló rablókat gáncsolta el macskaügyességgel és verte nyakon. Engem főként az rémített meg leginkább, hogy amikor sorra kerültem túl sokáig bíbelődött velem és a mellkasomra is csapott vele (valami karmikus gubanc vagy gond lehetett a megáldásom körül), e tevékenysége közben a homlokát a homlokomhoz szorította - ez lehetett az áldás átadásának a módja. Kérdés az, hogy ki áldott meg kit, lehet, hogy én voltam az aki megáldotta őt, nem tudom. Külön érdekesség, hogy titkos menedék névként Láma Ole Nydahl eltérve az addigi hagyománytól minden jelenlévő számára a Karma Dordzse nevet adta akkor, és egyben felajánlotta azt is, hogy a következő alkalommal, aki külön nevet szeretne, az lecserélheti. Logikailag nem is nehéz kikövetkeztetni, hogy egy titkos nevet tehát miért is teszek közzé. Bizonyára lecseréltem vagy mégsem?
(bejegyezte: Karma Dordzse Gyémánt)

Linkajánló:
A menedékvétel jelentősége(Gyémánt Út-freeblog.hu)
Buddhizmus ma(Gyémánt út - Karma Kagyü vonal)

Ekönyv ajánló:
Láma Ole Nydahl: Ahogy a dolgok vannak(Magyar Elektronikus Könyvtár)
Láma Ole Nydahl: A Nagy Pecsét(Magyar Elektronikus Könyvtár)
Láma Ole Nydahl: Minden határon túl(Magyar Elektronikus Könyvtár)
Láma Ole Nydahl: Egy jógi 108 válasza(Magyar Elektronikus Könyvtár)
Láma Ole Nydahl: Egy jógi 109 válasza(Magyar Elektronikus Könyvtár)
Láma Ole Nydahl: Egy jógi 110 válasza(Magyar Elektronikus Könyvtár)
Láma Ole Nydahl: Egy jógi 111 válasza(Magyar elektronikus Könyvtár)
Előkészületben a jógi 112. és 113. válasza. (ez csak rossz vicc volt)

Összefoglaló - ATV vita után

Kertész Ákos Kanadába menekült. Bizonyára sokaknak neuralgikus pontja ez, én nem estem letargiába a hírtől. Az ATV-n most azon tanakodnak a bölcsek és kevésbé bölcsek, hogy mi vezetett idáig. Aztán azon is tanakodnak, hogy a Corvinuson, a Jobbik és a Fidesz nyilvános vitáival hányadán is állnak és egyáltalán kell-e a Jobbikkal, mint szerintük nyilas konglomerációval nyilvános vitán mutatkoznia egy magát európainak gondoló demokratikus pártnak. Többször kifejtettem azt a nézetet, hogyha valami ide vezetett, akkor az a 21 év rendszerváltás volt, ami nem is vezethetett volna máshová. Nem is értem miért tanakodnak ezen. A mindenkori politikai elit nagyon is sokat tett, hogy kiábránduljanak az emberek a rendszerváltásból. Az, hogy jelentős számú embernek ez a rendszer semmiféle alternatívát és perspektívát nem tudott felmutatni a minimálbéren, a kilakoltatáson, a munkanélküliségen kívül, miközben nokiás dobozokban vitték és hozták a pénzt. Ma még kitartanak egyesek a szólásszabadság és demokrácia és köztársaság egyre elértéktelenedő üres jelszavai és pszeudoideológiái mellett, de vesztésre vannak ítélve. Én örülök annak, hogy tarthatatlan a helyzet, annak nem örülnék, ha a látszatot még fent tudnák tartani. A látszat után pedig nem következik más, mint az elnyomás. Mivel a látszat fenntartására és agyunk kimosására csillagászati összegeket költöttek, újságírók, rádió- és tévéműsorok és mindezek az erők ágyúval lövettek a verébagyunkra, most csalódottak. Mert mégsem sikerült. A Fidesz utolsó erejével még össze tudott terelni 400 00 birkát a vonuláshoz, de ez már a vég. Nincs tovább. A politikai elitnek befellegzett. Ezért menekült el Kertész Ákos, már nincs aki erőt fektetne abba, hogy publicisztikáival megvédené a tarthatatlan kijelentéseket, hiszen neki is a saját menekülésével kell foglalkoznia. A politikai paletta már túlzottan letisztulni látszik, ilyenkor következnek a polgárháborúk, és háborúk. Az utolsó elterelések a lényegről. Az Európai Unió pedig a független nemzetek erős Európája helyett, bedarálja a nemzeteket, liberál-demokrata és kapitalista főideológiát és ezzel járó jogharmonizációt és gazdasági szemléletet erőltet ránk és vár el tőlünk. Amikor a szabadkőművesség lepaktált a korrupt burzsoáziával, hogy Európa felvilágosodásban bomlásnak indult régi struktúráit vele szövetségben lebontsa, Egyházat és nemzetállamot, szerencsés engedményt tett, hogy az egyenlőséget kizárólag jogi- és nem vagyoni értelemben, vagy mindkettő alatt érti. Ez pedig egy olyan szociális rést hozott létre, amely továbbra is társadalmi osztályok érdekellentéteit és úr-bérrabszolga oppozíció fenntartását látja kívánatosnak és mivel mindez rendkívül antiszociális ideológia, ezért bukásra is ítéli önmagát. Ezért az én vallásom és hitvallásom: a proletár vallás és hitvallás.
Végezetül pedig szembemenve a modern rózsakereszt kizárólagos napnyugat misztériumával, magyarként a napkelet tradícióját követem. A napkelet és napnyugat közötti egyensúlyt. Ezzel eleget teszek az ősök útjának és a sámánizmusnak. Kertész Ákos nyugatabbra menekült, én metafizikai értelemben keletebbre. Ő a modern jogállamban hisz, én az aranykorban és hálás vagyok a sorsnak, hogy most van időm néha arra, hogy Oshót olvassak vagy Srí Rámakrisna Paramahansza gondolataival és életrajzával kössem le magam és nem bombázom és nullázom le az agyamat sem az értelmetlen tévébe bambulással és nézéssel. Életem nem más, mint felkészülés a börtönre, a szabad és gondolkodó panelproletár jógája.

És még valami, a drúzok is kitartanak az alternatív hírek szerint a szíriai kormány mellett. De kik azok a drúzok? És hogyan kerülnek Szíriába a francia zsoldosok?
Hadüzenet nélküli háború zajlik. A jövőnk.info pedig úgy értelmezi az eseményeket, hogy szándékos káoszt keltettek Szíriában és a zsoldosok ölik a lakosságot, nem a szír kormány. A cél szerintem nem más, mint a náci bábáskodásnak és vívmánynak tekintett Baath párt Iraq-i ágának felszámolása után a szíriai ág felszámolása és ezzel a II. Világháború jelképes befejezése. Ha ez így is van, semmiféle öldöklést nem szentesít.

Hírek:
EGY ILLEGÁLIS HÁBORÚ - francia mesterlövészek tizedelik az embereket Szíriában(jövőnk.info)
Előző életek őrzői a Drúzok(Tarr Dániel oldala)

2012. március 5., hétfő

Gyorshír - Az Anonymous feltörte az Alkotmánybíróság oldalát

Nekem az alkotmánnyal nincsenek problémáim, a régivel is csak az volt, hogy a szociális piacgazdaság, mint szóösszetétel hangsúlyosan szerepelt benne. Ha hazugság van egy alkotmány kellős közepén az állam alapjaiban, akkor ott hazugság van, nem csak a szavakban, a mondatokban, vagy a kutyaugatásban, de hazugság van (zsarnokság).
Én speciel nagyon is örülök, hogy végre meghackelték az oldalt és a szent alkotmányt át is írták a következőképpen, tehát mindenképpen hálás köszönet illeti az Anonymous csoportot népünk és nemzetünk nevében is:

"Valljuk, hogy a zsarnok eszmék, uralkodók, diktátorok csupán a történelem rövid szakaszai, mely zsarnokságot a nép bármikor elmozdíthat, lázadhat ellene."
"d) november 5. napja, az 1605. évi Guy Fawkes emlékére."
"(4) A tankötelezettség 20 év, melyet a tanulni vágyó és az őt oktató a lehető legnagyobb tudásával és kitartásával jellemző életszakasz."
"(5) Az informatikában dolgozók 2^5, azaz 32 évesen a fizetésük 150%-ával nyugdíjba mehetnek, továbbá nyugellátás mellett adómentességet élvezzenek."
"l) teljes jogkörrel felhatalmazza az Anonymous csoportot, hogy felléphessen minden elnyomás, zsarnokság, és azok elkövetőivel szemben. Az önkényes elnyomókkal szembeni fellépőkkel teljes amnesztia van"
"(9) Az Anonymous és más önszerveződő informatikai csoportok, egyének kötelezhetők arra, hogy az országot érő külső és belső fenyegetések ellen fellépjen. Az ilyen csoportok felruházhatók a fenyegetésekkel szembeni korlátlan jogkör gyakorlására."
"Mi légió vagyunk. Nem bocsátunk meg. Nem felejtünk. Ezt várják tőlünk."

hírforrás:
Az Anonymous feltörte az Alkotmánybíróság honlapját(Kuruc.info)
Nyomoz az NNI a hackertámadás miatt(origo.hu)

2012. március 4., vasárnap

Szentek, bölcsek, misztikusok - Srí Rámakrisna Paramahansza

Srí Rámakrisna Paramahansza (1836-1886) -
eredeti nevén Gadádhar Csattérdzsí

Srí Rámakrisna, 1836. február 18-án született, egy eldugott kis indiai faluban, a bengáli Kamarpukarban ortodox bráhmana család gyermekeként. A fiú születése előtt szüleinek látomásai voltak arról, hogy gyermekük szent ember, sőt isteni testetöltés lesz. Tizenhat éves korában a fiút Kalkuttába vitte idősebb bátyja, aki családoknál szolgálatot teljesítő pap volt. Gadádhar segített neki munkájában, de arra nem volt hajlandó, hogy a bráhmanák iskolájába járjon.
"Bátyám, mit kezdenék én a csupán kenyérkeresetre használható tudással? - fakadt ki. - Inkább azt a bölcsességet szeretném megszerezni, amely világosságot gyújt a szívemben és örökre elégedetté tesz."
Gadádhar számára, aki ebben az időben kapta a Rámakrisna nevet, eleinte nem jelentett nagy megerőltetést a templomszolgai teendők ellátása a Kalkuttától nem messze, a Gangesz partján fekvő Daksinésvárban. Hamarosan azonban különös hatást kezdett rá tenni az Istenanya, akinek gyönyörű szobra a főtemplomban állt. Végül gondolni sem tudott másra, csak az Istenanyára. Lehetetlenné vált számára, hogy továbbra is a templomban szolgáljon. Elhagyta a templomot és a közeli erdőbe költözött. Minden önmagával kapcsolatos dologról megfeledkezett, még az evés sem jutott az eszébe. Ez alatt az idő alatt egy szerető rokon gondoskodott róla, aki ételt helyezett a szájába, amit ő gépiesen lenyelt. Korábban hallott róla, hogy az Anya sohasem jön el addig, amíg őmiatta mindenről le nem mondanak. Ígéretet tett, hogy soha többé nem érint pénzt. Isteni őrültség kerítette hatalmába. Mindenki azt hitte, hogy megzavarodott. Napok, hetek, hónapok teltek tehát a lélek Igazságra törekvő szakadatlan küzdelmében. A fiú látomásokat, csodálatos dolgokat kezdett észlelni, természetének titkai elkezdtek feltárulkozni előtte. Maga az Istenanya lett a tanító, aki beavatta őt a keresett igazságokba. Két szentéletű tanító tűnt fel az életében: először Bhairaví, majd pedig Tóta Purí. Bhairaví szannjásziní volt, lemondott a világról, a tulajdonról, visszautasította a házasságot, hogy az Úr imádatának szentelhesse életét. A szentéletű nő évekig a fiú közelében maradt, India vallásairól tanított neki, beavatta őt a különböző jóga gyakorlatokba. Később ugyanebbe a kis erdőbe egy szannjászin érkezett, tudós és filozófus, egyike India kolduló szerzeteseinek. Különös ember volt: idealista. Nem hitt abban, hogy ez a világ valóban létezik, s hogy ezt érzékeltesse, sohasem aludt fedél alatt. A Védák bölcseletére kezdte tanítani a fiút, és megdöbbenésére hamar felismerte, hogy a tanítvány bizonyos tekintetben bölcsebb mesterénél. Több hónapot a fiú mellett töltött, ezután beavatta őt a szannjászinok rendjébe, majd távozott. Tóta Púrí távozása után Rámakrisna átélte a megvilágosodást, a Brahmannal való legmagasabb egyesülés, a nirvikalpa szamádhi állapotát, amelyből már nagyon nehéz visszatérni a földi világba. Hat hónapon át szinte alig mutatott életjeleket, csak nagy nehézségek árán lehetett némi ételt juttatni a testébe. Végül az Istenanya sugallatát követve mégis visszatért az életbe, s vérhasfertőzéséből is felépült. Indiai szokás szerint már gyermekként megházasították. Srí Rámakrisna szülőfalujában azonban kezdett elterjedni a hír, hogy a fiú elveszítette az eszét. A feleség elindult, hogy maga bizonyosodjon meg a dologról, ám Sárada Déví, a szent életű asszony egyike lett a legodaadóbb tanítványoknak, s mindig úgy tekintett férjére, mint isteni lényre.
Rámakrisna más vallások hiteles tanítóit kezdte keresni, szerette volna megérteni milyen a többi vallás. Egy mohamedán szent mellett élt, betartotta az általa előírt utasításokat. Úgy találta, hogy ezek az önátadást kívánó módszerek hittel elvégezve ugyanahhoz a célhoz vezetnek el, mint amit korábban már elért. Ugyanerre a tapasztalatra jutott Jézus Krisztus igaz vallását követve. Így valóságos tapasztalatból ismerte fel, hogy minden vallás célja közös. Rámakrisna kiemelt tanítványként kezelt tizenkét fiatal fiút. Ők váltak a később kialakuló szerzetesrend magjává. Közülük is kimagaslott Naréndra Náth Datta a szellemi utódként kezelt tanítvány, akit Vivékánanda néven ismert meg a világ. 1885 tavaszán a gégerák első jelei mutatkoztak Rámakrisnán. Állapota gyorsan súlyosbodott. A tanácsok ellenére azt vallotta: "Amíg tudok beszélni tanítanom kell őket". Egy napon bejelentette, hogy elhagyja testét, és a Védák legszentebb szavait ismételgetve szamádhiba merült és elhunyt. A XIX.századi Indiának kétségkívül a nagy bengáli misztikus volt az egyik legnagyobb alakja. Noha részesült a védánta legmagasabbrendű megtapasztalásában (A Legfőbbel való különbözőségek nélküli egyesülésben), élete végéig megmaradt Kálí istenanya követőjének is. Egyik tanítványa Mahéndra Náth Gupta emlékezetből feljegyezte mestere szavait, ami később Srí Rámakrisna evangéliuma címen jelent meg öt kötetben, bengáli nyelven. (forrás: India misztikája)

Könyvajánló:
Malik Tóth István - Az isteni hattyú Srí Rámakrisna élete és tanítása(Budapest,2006. Ursus Libris)
Malik Tóth István - Az isteni hattyú(részletek és képek a könyvből)
India misztikája - Az egység tanítói (Arunácsala Könyvek - Budapest, 2002. Filosz)

Szentek, bölcsek, misztikusok - Szwámi Vivékánanda

Szwámi Vivékánanda (1863-1902)

Vivékánanda (1863-1902) vagy eredeti nevén Nalendrá Náth Datta Kalkuttában született, kstarija családból. Részt vett a hindu Brahmo Szamádzs mozgalomban, később tanítványa lett a nagy bengáli misztikusnak, Srí Rámakrisna Paramahanszának. Rámakrisna felismerte benne Náráyana-t, a leghatalmasabb Isten megtestesülését, aki azért jött a Földre, hogy megváltsa az emberiséget minden szenvedésétől. Egy szertartás során a Rámakrisna lábát Naréndra helyezte. Vivékánanda ezentúl mindenhol Istent látta és kereste. Daksinésvárban extázisba esett miközben Kálihoz imádkozott. 1886-ban mestere halála után megalapított egy szerzetesrendet, a Rámakrisna Missziót amelynek vezetője lett. Vivékánanda bejárta Amerikát és a hindu kultúra és vallás terjesztője lett.

"Volt egyszer négy vak ember, akik meg akarták tudni, milyen az elefánt.
Az egyik megfogta a lábát, és azt mondta:
- Az elefánt olyan, mint egy oszlop.
A másik megfogta az ormányát, és így szólt:
- Inkább olyan, mint egy vastag bot vagy gerenda.
A harmadik megtapogatta a hasát, és azt mondta:
- Talán vizeskorsóhoz hasonlít.
Végül a negyedik végighúzta a kezét az elefánt fülén, és megállapította,
hogy rostáló kosárra hasonlít. Ezen aztán elkezdtek vitatkozni, hisz mind a négyen más és más formájúnak képzelték az elefántot.
Arra ment egy járókelő, s hallva, hogy civakodnak, megkérdezte tőlük:
- Ugyan miről vitatkoztok?
Azok elmeséltek neki mindent szép sorjában, és megkérték, tegyen igazságot közöttük. Az ember így szólt:
- Egyikőtöknek sincs igaza. Hiszen nem az elefántnak van oszlopformája, csak a lábának. Csak a hasa olyan, mint egy vizeskorsó. De nem is rostáló kosár, csak azért, mert a fülei azt formáznak. Vastag botra vagy gerendára is csak az ormánya hasonlít. Az elefánt bizony mindez együttvéve.
Így vitáznak azok is, akik csupán egyetlen arcát ismerik az Istenségnek."
(forrás: India bölcsessége 299.o.)

Linkajánló:
Sai hírek - A vakok és az elefánt

Könyvajánló:
Szwámi Vivékánanda - A cselekvés és a szeretet jógája(Budapest, 2009. Ursus Libris)
India bölcsessége (Budapest, 1994. Gandhi Alapítvány - A Tan Kapuja Buddhista Főiskola)

2012. március 3., szombat

Rövid hírek - Kezdődik a kilakoltatási szezon

Fedéllel vagy fedél nélkül:
Kezdődik a kilakoltatási szezon(Blikk.hu)
Egy utópiában bizonyára fordított híreket kapnánk, például olyat, hogy ismét kezdődik a belakoltatási szezon és nagyobb lakásokba költözhetnek a rokkantnyugdíjasok. Kétszeresére növekszik a rokkant nyugdíjak vásárólértéke. Az alapvető élelmiszerek (tej, kenyér, alkohol) a többkulcsos adó szerint, jövedelem szerinti sávok szerint lesz megvásárolható. Így egy liter tej egy jövedelem nélkülinek 50 forintjába, míg egy magasabb keresettel rendelkezőnek 380 vagy akár 500 forintjába is kerül majd. Így a jövedelem nélküliek egyben tejkereskedelemmel is foglalkozhatnak. Kiszivárgott,hogy februárban a Fidesz által megnyitott új hajléktalan szálláson, ahol Orbán Viktor is járt, februárban hőgutát kapott egy hajléktalan az elektromos hősugárzótól.

Üldözöttek és üldözők:
Elmebeteggé nyilvánították(Hírháttér és Ultimátum Multimédia Bécsből jelenti)
Elmebeteggé nyilvánították(Youtube.com)
Fasizmus(Ultimátum Multimédia)
A riportból kiderül, hogy mégsem utópiában élünk, pedig volt már itt Kóka Pannon Puma is, és most új alkotmány is került ünnepélyes keretek között a levéltárakba, ahol szintén megindultak a leépítések. A közelmúltban a Bajnai féléknek köszönhető meg többek között az is, hogy a riportalany nem tud műlábat venni és Orbánnak köszönhető, hogy a nemzeti tajgetosz lefektetett alapjait most kiszélesítik. Azt is szeretnénk megköszönni a tajgetosz kapitalizmusnak, hogy Budapesten 3 metróvonal van, de lassan egyik sem lesz járható. Ha polgári engedetlenségnek volt is részsikere, akkor most már áruljuk el, hogy első sikerünk, hogy szétblicceltük a BKV-t, ahogy tudtuk. Én speciel a teljes variációs jegykészlettel blicceltem, de a régi aluminium pénzek(forint, fillér) is hasznosíthatóak a BKV elleni harcban, amikor még volt Magyarországon lakhatás és gazdaság is akkor verték őket, és most minket ver a sors keze...
Remélhetőleg a BKV elintézése után a Hőtáv jön, aztán ez ELMÜ-vel is végzünk. Felhívom a magyarok figyelmét a harc szükségességére, és annak osztályharc jellegére is. Nekünk ezekkel van és lesz tusakodásunk.

Rendőrség és házkutatások:
A rendőrség ismét a Hírháttérnél járt házkutatni. Elsődlegesen az érte sokként őket és azt nehezményezték, hogy számos horogkereszt került fel több politikus homloklebenyére. Ezért most bosszúhadjárat van folyamatban. Számos bürökratát mozgósítottak már a végső harchoz. A paragrafusok szerint funkcionáló robotokat.
Házkutatások kronológiája - kordokumentum(Hírháttér Multimédia)

"Tégy jót és tűnj el !":
Bécsi életkezdés(Halálraítélve.hu)
Mivel a PKKB-ot egyáltalán nem zavarja az, hogy a sértett és én továbbra is együtt vagyunk és kiírta a tárgyalást is, amelyen halálra akarnak majd ítélni, és ezt pedig odabent általában a rádioaktív "étellel" érik el, ezért a menekülési útvonalak, menedékjogok böngészése volt a legfőbb és életfontosságú feladatom. A mai magyar börtönviszonyokat tekintve, például előzetes letartóztatásom alatt megtapasztalhattam, hogy az előzetes után kb 6-7 hónap kellett, hogy egészségeset szarjak. Egy általános orvos első kérdései a betegfelméréskor mindig a vizelet és a széklet rendben van-e? Egy másik érdekesség, hogy a Gyorskocsi utcai börtönben egy olyan orvos teljesített szolgálatot, aki idült alkoholizmusa, igen erős nikotinfüggősége, zsíros haja és sertészsírért vásárolt diplomája mellett kizárólag patológus volt. Magyarán a legfontosabb, hogy legyen valaki, aki ha nem is tud gyógyítani, de a halál beálltát szakszerűen megállapítja, mert ha valaki esetleg megszökne, abba belehalnának az ügyészek, politikusok és a többi felkent gnóm is. A rádióaktív mosléktól két darab csomó keletkezett a karomban és feltehetően rákos burjánzásnak indultak el a sejtek. Senki nem vallja azt, hogy a törvényeket nem kell betartani, de azt sem vallom, hogy az embereket börtönökben kellene halálra kínozni. és maximálisan egészségtelen moslékkal kellene etetni. A Lex Talió elv a legköltséghatékonyabb, megspórolja a börtönt, nem épül a korláttalan megtorlásra és teljes mértékben igazságos, másrészt az emberkínzás halálos bűnének terhét is leveszi az állam válláról, amely kínzógépezet és kínzókamrák fenntartása nem mellékesen napi 8 ezer forintjába kerül annak, aki még fizet adót.

Gyorsjelentés a börtönkosztról (forrás: Hírháttér rövid hírek)
És a cikk, amire reagált:
Luxusétteremből kaphatnak kóser ételt a "kiválasztott" rabok(kuruc.info)

"2012-02-11. - Egy értelmiségi politikai fogoly, aki Orbán Viktor és Pintér Sándor bűntettei leleplezése miatt töltött hónapokat előzetes letartóztatásban...

Egy értelmiségi politikai fogoly, aki Orbán Viktor és Pintér Sándor bűntettei leleplezése miatt töltött hónapokat előzetes letartóztatásban, és akit - hatalmas botrányok között - A HÍRHÁTTÉR hozott ki az előzetesből, még mindig a Jobbik szimpatizánsaként és közismert aktivistájaként hozzánk is írt levelében az általunk is ismert kecskeméti pigniczki (disznó nickű) börtönviszonyokról ír, válaszul arra, hogy Szegedi Márton, a Jobbik alelnöke. Idézzük a politikai foglyot:

Levél tárgya: Tanúsítom hogy nagyon gyér volt az étkezés minősége a börtönben, TEJET 9 HÉTIG NEM LÁTTAM! A Jobbik meggárgyult!

Vitamint alig kaptunk, tejet egyáltalán nem, a májkonzervre meg rá se tudok nézni, amióta kijöttem a börtönből. Még a teát is sajnálták, meleg víz nem volt a kávéhoz, zuhanyozni csak hetente 3-szor lehetett, és 2x4 m-en voltunk 5-en, és a zárkában volt a WC, függönnyel elkülönítva a légtér maradék részétől! Ez ma Magyarországon egy előzetesben lévő, el nem ítélt személy benntartási körülménye. És 24 órából 23-at be voltunk ide zárva, könyvtárba 2-szer vittek le 9 hét alatt! EZ IGAZI EMBERKÍNZÁS, ELMONDHATATLAN, MI VAN MAGYARORSZÁGON A BÖRTÖNÖKBEN. MIRŐL BESZÉL EZ A SZERENCSÉTLEN? A KÓSER ÉTKEZÉSHEZ MEG JOGA VAN ANNAK, AKI ZSIDÓ, EZ A TÖRVÉNY. LEHET, HOGY MISKOLCON CSAK A DOLCE VITÁBAN VAN KÓSER ÉTEL. EZT NEM TUDJUK. DE EBBŐL ARRA KÖVETKEZTETNI, HOGY MINDENKI JÓT ESZIK BENN, AZ NEVETSÉGES! EGYÉBKÉNT 2 ÖRÖM FORRÁS VAN A BÖRTÖNBEN: AZ ÉTEL, ÉS A ZUHANYOZÁS. SEMMI MÁS. MINDENKI KINN SZERETNE LENNI, SENKI NEM MARADNA BENN 1 NAPOT SEM , HA TEHETNÉ! Ez a Szegedi Márton még nem ült benn pár hétig! Ajánlanám neki!"

Tóth Gábor fogvatartott tisztázatlan halála:
Új emlékoszlop Tóth Gábornak (Belváros.blogspot.com)
(fotó: tartarossz - a háttérben a rabszállítás)


2012. Duna-part. Közelben a Gyorskocsi utca a pesti oldalról krematóriumra emlékeztető tornyai és kínzókamrái. Sikerül F.E. mobiljával egy olyan fotót készítenem a helyszínen, amikor a háttérben egy rabszállító suhan át egészen véletlenül. A fotó elveszik, az emléke nem. Kézirat nem éghet el. Bulgakov.
Több elítélő kommentet is elolvastam az üggyel kapcsolatban. Ezek általában nehezményezik, hogy hogyan képzeli valaki, hogy a szent város közepén emlékoszlopot állít egy bűnözőnek (Ilyen gondolataim nekem is támadtak jó néhány szobor kapcsán például Antall Józsefről, Ronald Reaganról is). A tények azok, hogy az ember életében az elkövetett bűnök általában csak egy szegmensét képviselik a személyiségének, ezért ez alapján valakit elítélni a Lex talió elven túlmutatóan teljességgel képtelenség. A tiszta lelkiismeret a legfontosabb, ha pedig ezt az embert valaki szerette, ráadásul tisztázatlan a halála, akkor végül ki is merészeli kifogásolni, hogy emlékét egy oszlop őrzi.
Egyfecske.blog(Egy példa, a sok közül, a hazánkban egyre népszerűbb és oly jellemző primitivizmusokból)
Felteszi a kérdést az 1fecskeblog felháborodott szerkesztője, hogy ki és hogyan és mi indokolja, hogy...
Nekem erről egy kiváló és fiatalon elhunyt filozófus szavai jutnak az eszembe, hogy mi az élet értelme kérdésre azt válaszolta, hogy az értelem maga. Tautológiának tűnt, pedig ennek az emlékoszlopnak is hasonlóan az az értelme, hogy van. Az értetlenkedőket pedig börtönbe kell záratni, mert felháborodásukkal az interneten garázdaságot követtek el. Egyébiránt pedig azt is követeljük, hogy a 2007-ben aljas indokból, előre megfontolt szándékkal szitává lőtt Moszkva téri bankrablót nyilvánítsák hősi halottá és emeljenek szobrot neki, a mindenkori magyar kormány pedig emlékezzen meg róla évente és a Széll Kálmán tér ezentúl a bankrabló nevét viselje. pont.

Anonymous üzenete: