2011. március 31., csütörtök

"Miért kellene a kukákból enni, ha van más lehetőség?"

vitaanyag forrása: www.jozsefvaros.hu (Józsefváros c. önkormányzati ingyenes propaganda újságja /XIX. évfolyam 6.szám /2011. március 29.)

A cikk azt állítja, hogy van egy kisebb hangosabb, ellenző és egy nagyobb, csendesebb támogató csoportja a kukázást tiltó rendeletnek, amit saját bevallásuk szerint már három hónapja léptettek életbe (Büszkék lehetnek rá és legyenek büszkék! Húzzák ki magukat!). Nem releváns a többségi akarat, még akkor sem, ha un. többség által van felhatalmazva a hatalom. Ha a többség rosszat akar, ha antiszociális, mert 20 év alatt erre lett szocializálva, akkor képességeihez mérten sajnos már csak az emberiség ellen elkövetett bűnökhöz asszisztál. Nagyon sok olyan törvénykezés van, amit a többség, ha tudna róla nem is engedne, ilyen szempontból nézve is tökéletesen felesleges számháború az amit álságosan önök csinálnak. A szegények, a kiszolgáltatottak ellen hozott törvényeket semmiféle antiszociális többség nem igazolhatja, mint ahogyan nem a hamistanúk számától függ az igazság egy tárgyaláson. Alaposan jegyezzék ezt meg, mielőtt számokkal kezdenek el dobálódzni. Mert itt felhívom a figyelmét mindenkinek, nem csak arról van szó, hogy rendeletet hoznak a magyar hajléktalanok ellen, hanem arról is szó van, hogy folyamatosan zaklatják a koldulókat a rendőrök (Moszkva tértől - Zuglóig, Makótól - Nemesmedvesig). Országos tendencia ez. A terrorista államhatalom nem csinál mást a leszakadó rétegekkel húsz éve,- élve egy hasonlattal,a mindenkori "demokrata"hatalom, olyan terrorista hatalom,- úgy csinál a szegényeivel mint a kisgyerek, aki a homokkal játszik, úgy teszi a szegényekkel és a koldusokkal, hogy egyik kezéből átszórja a homokot a másikba, amíg el nem fogy. Az önök rendelete nem jelent mást, mint azt, hogy önök nem veszik emberszámba a koldusokat és a hajléktalanokat. Nyilvánvaló, hogy a céljuk ezeknek az embereknek és rétegeknek a mielőbbi ellehetetlenítése, így volt ez már Robert Owen idejében is, önök adnak a látszatra, jótékonynak tűnhetnek, kell a pr, és ehhez kiváló és jól fizetett és hazug firkászaik is vannak, akik dicsőségesen szembemennek a valósággal.
Meg jól fizetett rendőreik is, akikkel érzékeltetik, hogy nem lehet az aluljáróban életvitelszerűen tartózkodni, önök folyamatosan magánlaksértés követtek el, mert minden rendőrbakancs, ami rálépett a Blaha Lujza téren a hajléktalan fekvőhelyére, a kartonokra és kopogtatás nélkül törtek rá, az magánlaksértés vétségének minősült, és engedély nélküli házkutatásnak. Ezekben az ügyekben meg fogjuk tenni a szükséges feljelentéseket.
Következmények nélkül pedig huzamosabb időn keresztül ezt nem lehet folytatni.
Az első csapást a szocialistákra bízták, szüntessék meg az OPNI-t. Ez is ismerős tendencia, India gyarmatosításakor, minden piszkos munkát a szocialistákkal és a liberálisokkal végeztettek el az arisztokraták, akik természetesen mind egy követ fújtak velük. Visszatérve az OPNI-hoz, nagyon sok embernek nem csak gyógyítási és rehabilitációs intézmény volt kiváló terapeutákkal, sportlehetőséggel (foci, tenisz, pin-pong, hosszútávfutás, önvédelmi sportok), hanem a szociális védőháló egyik sarkalatos pontja. Sokan szinte bent éltek az intézményben! De önök egy lépést sem tettek, hogy az intézményt helyreállítsák, vagy egy módosult és kibővített változatban hajléktalan és pszichiátriai foglalkoztatót hozzanak létre!
Vérlázító hazugság, hogy azért tiltják a kukázást, mert a hajléktalan szétszórja a szemetet. Egyetlen egy hajléktalant nem láttam a VIII.kerületben, aki így kukázott volna. Az is hazugság, hogy minden hajléktalan a kukákból táplálkozna. Sajnos odáig jutott a dícsőséges, amúgy valóságában Tajgetosz-demokrácia, hogy sok koldus és hajléktalan valóban kénytelen a kukából enni, de nyugdíjasokat látok egyre többet könyékig a műanyag kukákban turkálni, mert ez az ország szomorú Magyarország.
Az önök által beemelt képen látható hajléktalan sem táplálkozik a kukákból, hanem kartonpapírokat gyűjt. Mert a kukában és környékén a hajléktalan néha kincset talál, lámpatartót, öngyújtót, régi szexfilmet, könyveket, cserepes növényeket, olyan értékeket, olyan tulajdonokat, amit neki ez a társadalom már nem adhat, mert nem akar adni, olyan tulajdonokat ami egy régi húsz évvel ezelőtti boldogabb és aranykori világra emlékezteti őt (rablóprivatizáció, olajszőkítések és gengszterváltás előtti világra) és arra, hogy egykor birtokolta ezeket a kisebb nagyobb, az emberek többségének értéktelen tárgyakat. És bizony ezekből a tárgyakból el is ad, ne fosszák meg önök önkényesen, a jogi önkény és kapitalista terrorjuk által és az antiszociális többség által ezeket a szerencsétleneket és azonnal szüntessék meg a kukázási törvényt, nem kérem önöktől, hanem követelem. Aki ilyen törvényt hoz, az hazaáruló!!!
Ha nem teszik, soha nem látott tiltakozási hullámot fogok elindítani az országban, ami lavinaként fogja önöket kipenderíteni a hatalmukból! Miért nem hoztak önök, olyan törvényt, hogy magát a kukázást nem tiltják, hanem azokat feddik meg vagy figyelmeztetik, akik nem tartják be a kukázási etikettet. Ezt akár a kukák tetején elhelyezett figyelmeztető matricákkal is el lehetne érni, ennyi. A maguk rendeletét egyébként nem kell úgy beállítani, mintha a szegénység és a hajléktalanok ellen indítana harcot, mivel az pofátlanul támad meg olyan embereket akiknek már semmijük sincs, csak a tbc-s lélegzetük. Ha valaki látni akarja a valóságot, az látni fogja, felesleges tovább hazudozniuk. Egyre többen leszünk, akik kimondjuk az igazságot jobbról és balról is és középről is és tenni is fogunk, hogy sokat szenvedett nemzetünket tovább senki semmiféle igaztalan, embertelen törvényekkel ne bántalmazza!
Be fog telni a pohár uraim!

2011. március 29., kedd

Koldusokat zaklat a rendőrség


Molnár F. Árpád második figyelmeztetése az Államhatalomnak.
A napokban figyeltem meg, hogy az új tendenciák szerint a szegények elleni hadjárat - Lázár János verbális támadása a szegények ellen - folytatódik és a rendőrség koldusokat, hajléktalanokat folytatólagosan elkövetve zaklat és igazoltat. Sokkal sűrűbben teszi, mint normál esetben, mivel utam során bárhova néztem, tekintetem rendőrökbe akadt, a rendőrség akciószerűen kirajzott mindennap a Moszkva térre, de más kerületekben is felkutatják és csesztetik a magyar koldusokat, Zuglóban az úttest mellett kéregető koldusainkat zaklatják. A cél: a félelemkeltés és a demonstrálása annak, hogy nem kívánt ember a koldus-hajléktalan, és mielőbb pusztuljon el önként és dögöljön meg. Tarlós végcélja a hajléktalanok Tajgetoszról való lehajítása, vagyis az önkéntes gázkamrák felállítása minden kerületben, közpénzből, ahol ezek az emberek önként és örömmel elgázosíthatják magukat.

Rózsa-Flores Eduardo tér lesz a Roosevelt tér helyén

Rózsa-Flores Eduardoról lesz elnevezve Budapest egyik legközpontibb tere, a Roosevelt tér - jelentette be a mai napon Tarlós István főpolgármester. A hír természetesen álhír, mert sajnos nem igaz. Annak idején nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy kezet foghattam Rózsa-Flores Eduardoval a Wichmann kocsmában. Egyértelműnek tűnt számomra akkor, hogy érezte azt a tiszteletet, ami kijárt neki a részemről, mint horvát és magyar nemzeti hősnek, aki Szent László települést védelmezte nemzetközi szabadcsapatával.
Ez számára nem volt döntő pont, egy felejthető kocsmázás a magyar gengszterváltásnak csúfolt antiszociális minótauroszi labirintusban - labrüsz és laboratorium, mind hasonló szavak, jelképek megjegyzésként.
Természetesen akkor nem a horvát honvédő háború okán gyűltek össze az emberek, hanem a versek miatt. Későbbi sorsát is figyelemmel kísértem a jobbik.net portálon, ahol alkalomadtán elolvastam a bejegyzéseit. A sorsközösség maga a korszak volt, vagy történelmi mélypont, ami azonos időben következett be. A venyigén, a "sétán" halottam, hogy Gyurcsány Ferenc lemondott, ezt suttogták a fogvatartottak, magyar filmbe illő jelenet volt, már igazán nem tudtam örülni ennek a hírnek sem, ami olyan volt, mint az első tavaszi fuvallat, átsuhant a fogvatartottak tudatán, majd elhalkult a sustorgás és a szél is. Később, amikor már egy hete átszállítottak a gyorskocsiba, és szenvedéseim legfőbb mélypontján már túlléptem bizakodva és beigazolódott bizalommal voltam a sorsom iránt. Ekkor történt a bolíviai mészárlás. Amikor az ember be van zárva és sorsa kilátástalannak tűnik, minden hír koncentráltan hat és természetesen minden ilyen hír elgondolkodtat. Az ember életének minden pillanatát felidézi odabent, az akkor jelentéktelennek tűnő kézfogás is felnagyítódik, mert a fogvatartott lelkivilágából egyetlen egy dolog hiányzik: az a lelki-tudati egyensúly. Nagyon sok reggeli könnyet láttam és sok hajótöröttet, azt is tudtam, hogy Rózsa-Flores Eduardo nélküli világ kezdődött el Magyarországon. Jó pár politikus könnyebben aludt el aznap. Mivel kiiktatták azt az embert, aki a magyar szabadságért bármikor szervezkedésbe fogott volna. Az, hogy Gyurcsány lemondott, egyáltalán nem okozott örömérzetet, Chico halála viszont megrendített.
Egy olyan világban élt, ahol már nem ideológiák mentén voltak a törésvonalak. Apja, mint tudjuk marxista és magyar-zsidó származású, a filmben vitatkoznak telefonon, Chico azzal a paradoxonnal érvel marxista apjának, a délszláv háborúval kapcsolatban: "-hogy itt azok a fasiszták. aki a vörös csillagosok". Vagyis a régi jelképek, már nem azt jelentik, minden átértékelődött és minden megváltozott, devalválódott és alapvetően minden kaotikussá vált. Új politikai törésvonalak keletkeznek és körvonalazódnak az új harcmezők. Eközben a régi időből Iljics Ramirez Sanchez Carlossal (a hírhedett terrorista "Sakál"lal) is kapcsolatot tart fenn,- aki az Iljics nevet apjától Dr Jose Ramirez Navas venezuelai milliomos ügyvédtől kapta, ugyanis három fiát Leninről nevezte el. Chico természetesen a hazai politikai és ideológiai káoszban is nemzeti maradt. Kiszivárogtatta az Őszödi-káromkodást .Felvette az iszlám vallást és a Magyar Iszlám Közösség alelnöke lett. A halála után 2 nappal a rendőrség házkutatást tartott szurdokpüspöki házában.
Gyurcsány képére "Eduardo nem lőtt"
Érdekes párhuzam, a bolíviai rendőrök az életére törnek, a "magyar" rendőrök pedig szintén kvázi ajtót törnek rá! Mint az őszödi beszéd kiszivárogtatója, gyűlölt személy a hatalom szemében és érdekes módon még teljesen véletlenül még szívinfarktust is kap (talán a gyurcsányi bolgár esernyő?) és végül távoznia kell az országból, mert ellehetetlenül??? Morales és Gyurcsány összejátszott.

Filmajánló:
CHICO
Brit-német-olasz-makedón-chílei-horvát-német-magyar, 2001
Írta és rendezte: Fekete Ibolya
Fényképezte: Erdély Mátyás, Antonio Farías, Jancsó Nyika
Látvány: Mladen Ozbolt
Vágó: Kornis Anna
Producer: Simó Sándor, Hans Kutnewsky, Damir Teresak, J. J. Harting
Szereplők: Eduardo Rózsa Flores, Sasa Anocic, Sergio Hernandez, Djordje Kukuljica, Richie Varga, Mladen Vulic, Bodrogi Gyula, Nyitrai Illés, Szabó Domokos, Pacskovszky József, Fésős András, Sólyom András


Linkajánló:
Stőhr Loránt: Határon
Rózsa-Flores Eduardo (wikipédia)
Flores és Carlos
WikiLeaks - A Rózsa-ügy
Kettősállampolgárság.hu
Rózsa-Flores Eduardo blogja
Laslovo

2011. március 27., vasárnap

Archive - Lights

Üzenet bektasi dervisektől a Lázár Jánosoknak

"A dervisnek sehogy sem volt ínyére a kajmakám gőgös, pökhendi felfuvalkodottsága, hát megkérdezte:
Báránykám! Mire vagy te olyan büszke? Mi a te hivatalod?
– Úgy kérdezed, mintha nem tudnád! Kajmakám vagyok.
A dervis folytatta a kérdezősködést:
Hát aztán mi leszel?
– Váli.
– Hát aztán?
– Miniszter.
– Hát azután?
– Nagyvezír.
– Hát azután?
– Mit azután? Azután már semmi.
– Akkor mire vagy úgy oda? Én már most semmi vagyok!"
(részlet A furfangos dervis c. könyvből)

Könyvajánló:
A furfangos dervis - 99 török bektasi dervistréfa

Linkajánló:
Ágoston Gábor – Sudár Balázs
GÜL BABA ÉS A MAGYARORSZÁGI BEKTASI DERVISEK
A bektasi dervis számára a persona, az álarc, a társadalmi szerep nem a valóságos én része, hanem egy nevetséges színjátéké, ennek a felismerése a megvilágosodás élmény okozója az előbb idézett tanító jellegű dervistréfában."Én már most semmi vagyok" A bektasiak szokásaikban is szembehelyezkedtek az iszlám tiltásaival, meg volt engedve számukra az alkohol mértéktelen fogyasztása is!
A végső valóság felismerése és a szerepszemélyiség (persona) közötti kontrasztról és konfliktusról így foglalja össze a bektasi szemléletmódot a szerzőpáros:
"E félelmetes lélek-démon azonban nem más, mint a szerepek összessége, maga a színdarab. Az álarcok sokasága - a szerepjátékba való belefeledkezés - fátyolként borul a szemünk elé, s megakadályozza, hogy igazi lényünket megpillanthassuk. Nem látván az igazi szépséget, vakon, eszement bolond módjára bolyongunk a világban."

2011. március 21., hétfő

Lázár János a liberálkapitalista übermensch

"Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete.
Megszólalt egy senkiházi, az államhatalom és a kapitalista terror és elnyomás hű ebe, de nem a nemzeté, a népé és nem az embereké. Egy állítólagos ember, arról az állítólagos nemzetibb másik oldalról, vagy fideszes oldalról. Egykutya. Janus-arc. POKOL.
Ha még senki nem eszmélt rá, hogy azzal az úgynevezett "demokratikus választással" önként és dalolva, mint egy átvert hülye, miféle tolvaj pszichopatákat és beképzelt kiskirályokat emel fel maga fölé a pajzsra, hogy uralkodjanak rajta több milliós havi fizetésekért 4 évente.
Csak te magad képviselheted igazán saját magadat, miért bíznád a törvénykezést, az életedet egy olyan képviselőre, akit nem is igazán ismersz. Nincs értelme felhatalmazni senkit sem.
A radikális jobboldali siteokon már megjelentek Lázár János pályafutásának főbb pontjai, de egyikben sem ismertük fel a kemény bányászmunka szakaszát. Azt ismerhetjük fel, hogy jó kapcsolatai révén már betölthetett olyan állást, amit érettségivel egy egyszerű földi halandó nem is tölthetett volna be. Innentől kezdve ez a szánalmas sikertörténet minket már nem is érdekel. A Gönczöl-jelentés, Gyurcsány Ferenc, aztán Heller Ágnes után a következő rendszerváltó sötét alak Lázár János, a közös bennük a rendszerváltás veszteseinek és áldozatainak a burkolatlan hibáztatása. Mert mindenkinek jól éreznie magát az kötelesség, mert demokrácia van, aki pedig nem sikeres annak ott a tajgetosz szociális védőháló helyett, a börtön és a fagyhalál lehetőségei. Köszönjük demokraták!

2011. március 15., kedd

Mire jó a jódozott só vagy az alga-kapszula

"Mintegy 140 ezer embert telepítettek ki a térségből, s az illetékesek arra készülnek, hogy jódot osszanak az érintetteknek, így védve őket a radioaktivitás káros hatásától."
(Fukusima - Japán)
Fukusima - Japán

A jódozott só helyett (elillan a jód) alga-kapszulákkal a leghatékonyabb megvédeni magunkat a káros sugárzástól a Zöld Újság szerint.
Zöld Újság

2011. március 13., vasárnap

Tamás Gáspár Miklós 2006


Visszatérve Tamás Gáspár Miklós FILOZÓFUS, egykori liberális, ma már nem az - a 2006 őszén történt rendőri terror miatt arra kérte az szdszt, hogy oszlassák fel a pártot.
Erről videofelvételt őrzök. Ne feletjsük el mindezek ellenére Demszky kitüntette Gergényit. Az új városvezetésnek még eszébe sem jutott, hogy hivatalosan megfossza a 2006-os kitüntetésétől Gergényit, miközben 2006 állítólagos elítélése már folyamatban van. És még valami, szívesen belinkeltem volna Heller Ágnes filozófus
legújabb reakcióját az mtv ma reggel c. műsorából, de sajnálatra csak egy nevében is holokauszt tagadó Auswicc nevű felhasználó volt eddig, aki feltöltötte a youtube-ra. Nem szívesen linkelnék veszett nácik és antiszemiták oldaláról hiszen az antiszemitizmust terjesztő propaganda, mint írtam egyáltalán nem nemzet kompetens, kártékony befolyás, sőt alvilági tendencia és kifejezetten károsan hat arra, hogy a magyarországi zsidóságról objektív képet alkothassunk. De mi magunk is ki vagyunk téve ennek, hogy politikai sztereotípiák szerint reagáljunk. Tehát vannak kifejezetten káros oldalak a magyar nemzettudat tisztaságát megőrizni kívánó elmék számára. Ilyen a kuruc.info is. A propaganda pedig, mint jól tudjuk, azért propaganda, mert hatni képes, befolyásolni a tudatot, nézzük csak meg a háborús propaganda filmeket bármelyik csatornán, ahol győz a "jó" és veszít a "rossz". Mire vagyunk hangolva általa.
Azért is fontos tisztázni, mert mindenképpen a tudat tisztasága első lépés lehet
a végső megszabaduláshoz, másrészt a szatja-elv (igazság szeretet) erősítése fontosabb a gyűlölködésnél, annak aki tradícionális utat választ a labirintusból való kilépéshez.
Egyébként még így sem értek feltétlenül egyet Tamás Gáspár Miklóssal, de a videorészlet legalább alapvetően objektív véleményt tükröz, nem vált ki indulatokat, mint Heller Ágnes 2006 aspektusa. Két vélemény és két különböző reakció, az egyik a hatalommal szemben fogalmaz meg kritikát mindazok ellenére, hogy nem eszmetársait ütötték-verték, a másik a hatalom mellett. Az egyik elismeri egyetemes humanizmusa révén a romlást, a másik filozófusunk tagadja, hogy bármiféle romlás történt volna. Az egyik a hatalom ellen van, nem kizárt, hogy viszonylagos anyagi nélkülözésben, a másik a hatalom szolgálatában van mind a mai napig.

Guru tisztelet a gítában

Említettem a guru tiszteletet a gítában, bár legfőképpen a Mahábháratában található meg a guruk tisztelete, tudjuk az eposz VI. része a Bhagavad-gítá. Azt is tudjuk, hogy
a sötét kor kezdetének mitíkus időpontja egybeesik ezzel a csatával. Ez az ütközet pedig azt is tudjuk, hogy egy hatalmi harc miatt tör ki, ahol rokon-rokon ellen támad és guru tanítványára ront és tanítvány mesterét öli meg. Látnunk kellene, hogy a cselszövés, a gyilkos ármány, mindezek a hibák, bűnök, emberi hitványságok, a kali-yuga legfőbb természetét fejezik ki, ami most történik velünk, a hatalom bűnei, a pártoskodás, az egyik oldalra és a másik oldalra való állás is a harcban, én ennél jövőbelátóbb szent művel nem találkoztam. Egész hitvány demokrácia korszakunk bele van kódolva, és ez a csata azóta is tart. Azt gondoltuk a harc lezáródott, mindenki meghalt, de közben a viszály mind a mai napig folyamatosan tart. Tartarossz. A guru egyébként tehát itt már megölhető, sőt egyenesen kötelező is a tanítókat is megölni a végső csatában. A guru is keret amit el kell hagyni, fátyol ugyanakkor ami elrejti a felszabadulást, ezért a szamurájok hitvallásáról írja Julius Evola , hogy megdöbbentő de ha egy buddhával találkozol, még azt is meg kell ölnöd. Egyébként ez az Öld meg a Sógunt c filmben egészen a fanatizmusig terjedt, mivel szerintem alapvetően szó szerinti tanításnak vették. Nem csak a gurutól kell elszakadni, a tisztelettől is és a niskáma karma szerinti életformát betartva a kali-yugában is el lehet érni a felszabadulást. A gítában Arjunának el kell szakadnia a rokonsági vérségi kötelékektől, kötelessége Bhísma és Dróna ellen is fegyvert fognia, hiába tiszteli őket, mint gurukat és ősatyákat.
A mű fontos része, hogy ismertesse a hagyományos szánkja és yóga lényegi tanait is.
A yóga, mint heroikus út itt is alapvetően mint önlegyőzés, tehát ksatrya ösvényként jelenik meg. Egyik hipotézisem, hogy a jóga gyakorlata pl. az egyik legfőbb a ászana a sírsászana például bizonyára a fej erősítését szolgálta, hogy a nagyobb ütéseknek is ellent tudjon állni, sokkal szorosabb lehet a harcművészetek és a yóga kapcsolata mint gondoltuk.
A mű másik célja, hogy az aszketizmust elítélje vagy legalább is értelmetlennek tartsa a világtól való elvonulást, mert abban a tettektől való lemondást látja.
Itt is inkább az lehet döntő, hogy a négy életszakaszt figyelembe véve, az utolsó életszakasz az elszakadásé és nem szabad más, fiatalabb korszakban elszakadni az élettől( ilyen szempontból hívtam fel a figyelmet a yóga káros hatásaira fiatalabb korban - androgünitás), vagyis amit Hamvas Béla is látott, lehet a sorsot siettetni, vagy teljesen inadekvát, nem megfelelő időben ott lenni, előre szaladni vagy lekésni a sorsot.

Bhagavad-gítá és a szabadság

Nem akarok túlozni, de előzetes letartóztatásom ideje alatt 12 zárkatársamon kívül a legfőbb útitársam és hajótörésemben legjobb barátom a Magasztos Szózata eredeti nevén a Bhagavad-gítá volt. Szabadulásomat is, mint írtam feltevésem, hogy annak köszönhettem, hogy a szent szöveget szanszkrit nyelven is igyekeztem félhangosan elolvasni (Dévanágari írásjelek kisilabizálásán fáradoztam).
A Krisnások által kiadott könyv ebben nagy segítségemre volt, de a könyv egy másik fordítását is rendszeresen böngésztem. Időm volt rá és szerencsére a körülményekhez képest mindezt nyugodtan megtehettem, mivel alapvető emberi normákat betartó társaság
alakult ki, ezért írtam, hogy a pokolban találtam egy kis mennyországot. Pokol volt
hiszen be voltam zárva, de ezáltal védve is voltam a kisebbségi többség támadásaitól is, akik csak a sétán találtak meg zsarolásaikkal.(erről a Sátán a sétán c. könyvemben majd bővebben írok)
Ezáltal ez a könyv többféleképpen is megnyílt előttem, nem csak a börtönajtót nyitotta ki, hanem a végső emberi szabadsághoz vezető ösvényeket is bevilágította. Ideje hát tisztázni mi is a Magasztos Szózata? A mű legfőbb célja a guru tisztelet mellett, a niskáma karma tanítása. Ezt vágy nélküli cselekedetnek szokták fordítani, pontos fordítása a gondolatnak az, hogy amikor cselekszünk legyünk függetlenek a cselekedeteink gyümölcsétől, ne azért tegyünk valamit, mert jutalmat várunk és ne is azért mert úgy gondoljuk, jutalom jár azért, ha úgy cselekszünk mintha nem várnánk jutalmat és ha lázadók vagyunk sorsunk szerint akkor ne is azért ne cselekedjünk, mert a rendőrség esetleg letartóztatna érte vagy terrorizmussal vádolna minket.
Tehát egyszerűen tegyük a dolgunkat. Elsősorban tehát az embernek a saját karmája szerint, ez itt még főleg saját varnája, kasztja, dzsátija szerint való cselekvést illet. Manapság azonban már nincsenek karmák sem, nincs általános sorsvonal, hiszen nem csak a törzsek, a nemzetségek bomlottak föl, hanem a családok és a legbensőségesebb kapcsolatok is és a nemzet is. A gítá tehát a világtól való függetlenségünre hívja föl a figyelmünket, és ha betartjuk szabályait, akkor a szerepszemélyiségünk a persona, az álarc és a valódi atman (világlélek), halhatatlan kozmikus énünk között már különbséget is tudunk tenni. A világ számára tehát, akár csak a Jézus Krisztus urunk tanítása szerint, megadjuk a világnak ami a világé, a császárnak ami a császáré, ha lázadók vagyunk, ha törvényen kívüliek, akkor is meg kell adjuk neki, jól pofán kell verjük a pártokat és a hatalmat, miközben tudjuk ez a kötelességünk nem hátrálhatunk meg, hogy leszámoljunk a világgal, ha ez a sorsunk, nem hátrálhatunk ki a gumilövedékek elől, hiszen szégyen érne. Első dolog az, hogy tudjuk és ismerjük fel azt, hogy mi a sorsunk a világban, a második, hogy ismerjük fel azt, hogy mi a szakmánk, az élethivatásunk, ha lázítók vagyunk és ezt felismerjük, akkor lázítanunk kell a nap 24 órájában, még álmunkban is az állam ellen kell lázítanunk. Miután beláttuk mi az amit tennünk kell, mindezt úgy kell tennünk, közönyösen szemlélnünk önmagunkat (Müller Péter gondolataival is élve), mintha mindez csak színpad lenne, a kötelesség által végrehajtott tetteink pedig
mintegy tanításként, majd elvezetnek minket ahhoz a végső gondolathoz, hogy a saját tetteinktől függetleníteni tudjuk énünk egy integráns, de ugyanakkor a halhatatlan kozmikus tudattal egyenrangú részét (átman - bráhman) Talán Mahatmá Gandhi szerencséje a Magasztos Szózatával kapcsolatban az lehetett, hogy érettebb fejjel kezdett ezekkel a gondolatokkal foglalkozni és a hazája hagyományának visszásságaival igazán Dél-Afrikában szembesült. Messzire kellett utaznia ahhoz, hogy hazataláljon. Külön érdekesség számomra az, hogy a Lex Sacra's blog a Szent Korona rádió weboldalán is nemrég Bahagavad-gítából idézett, de főként a kasztkeveredés által okozott károkra hívta föl a figyelmet. Szomorú, ha valaki a Bhagavad-gítá központi problémáját a kasztkeveredésben látja, vagy önigazolást talál
a szellemi, metafizikai rasszizmusához pedig rossz helyen keres. Én úgy gondolom, hogy pontosan Sankara acarya (i.sz 790 körül) élettörténete az, ami rávilágít arra, hogy maga a kasztkeveredés is, mint a morális züllés és törvényszerűen a Kali-kor (yuga) szüleményeként létrejön, de ez is az ad meg a világnak ami a világé. Tudjuk, hogy amikor Sankara felbőszült, mert útjában volt egy utcaseprő, az utcaseprő felfedve kilétét (Siva isten) megdorgálta tudatlansága miatt, hiszen hogyan akarja valaki a végső tanításokat megérteni, ha olyan világi kötöttségek rabja, mint a társadalmi előítélet és mások lenézése (dombák, cigányok, csandálák). Ebből is az derül ki, hogy a tradicionális társadalom, a négy varna és a varnán kívüli ötödik rend (törvényen kívüliek, cigányok, csandálák) csak ugyanolyan keretet, tehát színpadot biztosítanak és legfőképpen olyan nézetet képviselnek, hogy az elhagyásukra vagyunk predesztinálva, mert tehernek számítanak a további ösvényen való haladásunkhoz.
A csónak hasonlat a legjobb erre, amikor valaki a szárazföld belsejébe magával hordozná továbbra is a csónakot, holott tudja, hogy már nem lesz szüksége rá, és csak a folyón való átkeléshez kellett. Tehát az út a Magasztos Szózata szerint is az elhagyása az ideiglenes kereteknek (legyen az olyan társadalmi keret, mint a kaszttörvények), így ide tartoznak a rasszista nézetek is, legyen az metafizikai rasszizmus, bármennyire is szelleminek tartott elgondolások az emberi fajokról.
A rasszimus egyik áramlata elgondolásom szerint elsőként a kasztíliai felsőbbrendűség tudatból alakult ki, ez le lett öntve némi keresztény mázzal és már is úgymond az új világot felfedező fehér barbárok önigazolva látták önön felsőbbrendűségüket, tehát megideológizáltak azt a pusztítást amit térítés címén Dél és Közép-Amerikára mértek a kasztíliai keresztény felsőbbrendűség tudatukkal. A másik rasszizmus Ausztrália partjai felé vette az irányt, itt angolszász bűnözők a bennszülöttekre úgy vadásztak, mintha állatok lettek volna és annak is tartották őket. Az új világgal való találkozás tehát megteremtette az evolúció-elmélet filozófia hazugságát. Kiölte a lelkiismeretet. Az európaiság akkor kimerült abban, hogy nem kezelte egyenrangú tiszteletben álló félnek a bennszülött kultúrát és manapság is ez az anglikán és egyéb rasszista liberalizmusok és a pozitivista gyarmatosítók jellemző tulajdonsága. Ez a kényszerképzet az ami megteremti a csőcselék gondolatát. Európa tehát eddig nem valósított meg semmit a szabadságból
a testvériségből és főként az egyenlőségből sem. A feladat itt és most Magyarországra vár, hogy a Francia forradalom irányvonalait és jelszavait beteljesítse.

Antikapitalizmus minden oldalról - összegzés

Összegezve eddig ideológiai kísérletet tettem arra, hogy a blogon (is) csak is olyan és minden oldalról antikapitalista politikai és egyéb nézeteket integráljak a saját nézeteim közé, amelyek a jelenlegi rendszerrel szemben állnak. Ez mindenképpen a saját álláspontom kikristályosodásához vezetett. Nem értek egyet azzal az álszent magatartásformával, hogy csak a kommunizmusnak és a nácizmusnak voltak emberiség ellenes bűnei. A jelen rendszer, ami szintén emberiség ellenes, és a harmadik ordas eszme - a másik kettő mellett a terror házában lenne a helye - hajtóerejét a múlttal való valótlan és gyűlölködő kapcsolat vezérli. Ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna áldozatai a kommunizmusnak, senki nem kívánja tagadni, de azt sem tagadhatjuk, hogy az inkvizíciónak is voltak áldozatai például Miguel Servet-t, aki az emberi vérkeringést titkait kutatta és fejtette meg évszázadokkal megelőzve korát máglyára küldték a reformáció teljes beleegyezésével. A boszorkányüldözéseknek 1 millió halálos áldozata volt Európában, ha nem több. Magyarán a katolicizmus legfőképpen nőket gyilkolt.
A kapitalista imperialista háborúknak talán még több, és persze a jelen rendszernek is voltak áldozatai, mint írtam velük a mélyszegénység és a fagyhalál végzett, nem a sortűz, de ha az embernek levágják a kezét, akkor számára már teljesen irreleváns, hogy azért vágták le, mert nem fizette a 30000 forintos fűtésszámláját, vagy azért mert egy kommunista rálőtt az ablakból. Nem fog megváltozni az a tény, hogy a kezét levágták.
Összegezve mindez arra utal és minden jel arra mutat, hogy a jelen rendszer nagyon is sötét. Nincs új a nap alatt - figyelmezett minket a próféta is.
Azt is jelzi, hogy az emberiség fáklyavivői mélységesen elítélik azt, ami itt 20 év alatt rendszerváltás címén történt. Ma Miguel Servette-t azonnal felakasztanák, ha megtalálná a rákbetegség ellenszérumát, ha Jézus megjelenne, pár napon belül a Pesti Központi Kerületi Bíróság keresztre feszítené. Nem lehetnek tehát illúzióink, hogy ki ellen van tusakodásunk, önmagunk határán belül és a tudatunkon kívüli világban. Sosem értem meg, hogy a jelen rendszert miért kellene támogatnia bárkinek is, hiszen már lejáratta magát, kimutatta a foga fehérjét 2006-ban s viperákkal támadott ránk és népére az illegitimmé vált debil gyurcásny mocsok kapitalista-terrorista ragaszkodva a hatalmához, mint a szaros bilihez.
Linkajánló:

Szervét Mihály



Wikipédia idézet Szervét Mihály életéből:
"Miközben lektorként is dolgozott, több saját orvosi és gyógyszertudományi könyvet is publikált. 1553-ban adta ki leghíresebb teológiai művét, az antitrinitariánus nézeteket kifejtő Christianismi Restitutiót. A könyv egyik első változatát megküldte Kálvin Jánosnak, akit még 1534-ben ismert meg Párizsban, és akivel 1546-ig levelezést folytatott ebben a témában. Később Szervét szerette volna visszaszerezni a kéziratot Kálvintól, de nem járt sikerrel; a per során ezt a kéziratot felhasználták ellene és a szerzővel együtt művét is elégették."

Az Echelon-tanúk hajtóvadászata

A videóból kiderül, hogy a VIII. kerületi politikai rendőrség Molnár F. Árpádot is üldözésbe vette. Az is kiderül, hogy Molnár F. Árpád ismét gigászi verbális önvédelmi támadásba lendült az Orbán Viktorok és a Gyurcsány Ferencek ellen. Molnár F. Árpád echelon-prófétai magaslatokról hirdeti az új világ győzelmét és a régi elmúlását. Alapvető kérdések még mindig felmerülnek, mi áll a Molnár kontra Orbán-ügy hátterében. A filmben többször hangzik el, a tömeggyilkos, az ügynök, az elmebeteg világterrorista bűnöző, a patkány szó, Molnár Orbán fiát sem kíméli meg jelzős szerkezeteitől ezért gyengébb idegzetű fidesz szimpatizánsoknak sem kifejezetten ajánlott végignézni. Egyelőre ezzel a videoval sem lettünk sokkal okosabbak, egy kissé tényszerűbb hozzáállás talán megvilágosíthatná elménket. Várjuk.

Linkajánló:

Molnár F. Árpád egyik blogoldala

Semjén és Heller következetlensége

"Hazán a FÖLD, törvényünk a SZABADSÁG" (Anarchista idézet)
Semjén és Heller a kapitalizmus bűneinek nyilvános tagadói. Heller előhozakodik a kommunizmus bűneivel, sugallja, hogy 2006-ot nem lehet párhuzamba állítania több millió áldozatot követelő kommunizmustól. A párhuzam csupán annyi, hogy ha akkor és ott 2006-ban a tüntetők esetleg csapást mértek volna a rendőrségre, - abban az esetben
a hatalom, és efelől, és azok akik a hatalom természete felől nincsenek kétségei tehát bizonyos vagyok abban,- hogy éles lőszerrel lövettek volna a tömegbe.
Ezért nem csupán azt kell látni, hogy mi történt, hanem azt, hogy mi történhetett volna. Azt is tudjuk, hogy nem csak a kommunizmusnak, hanem a jelenleg regnáló rendszer dicstelen története alatt is több millió ember vált áldozattá, a jelen és főként a demokrácia erőszakos exportjának köszönhetően is. De maga a rendszer, azzal, hogy államonként 10% ember számára nem tud jövőt biztosítani és ezen emberek egy részére fenntartja a fagyhalál intézményét, vagy azt hogy a fertőzött víz miatt agyvelőgyulladást kapjanak. Velük nem gumilövedék, nem éles sortűz, hanem a patkányhúgy végez, a szegénység és a nélkülözés meg a tbc. Ezért írtam már korábban is, hogy ez a rendszer szemforgató és álnok, és általában mosakodik, mint a légy ha éppen bűnökről van szó, akkor előkerül a nem is úgy történt, meg az, hogy ez a 2006 is a kommunisták számlájára írható lenne még, miután állítólagosan 1990 óta kapitalizmus van, tehát csak is a magyar kapitalizmus a felelős, mint ahogyan a görögországi elégedetlenségi hullám során sem kímélték a népet. Egyébként van áldozat, mivel a verés vagy a gumilövedék okozta seb bizony elrákosodott, tehát 2006-nak köszönhetően és következményeként rákot kapott, erről is illene tudnia Hellernek mielőtt nyilatkozgat és mosdatja a kapitalizmus bűneit. Egyébként szeretném megköszönni neki, hogy felhozta a beszélgetésben a kommunizmus áldozatait is, ezzel végre sikerült letisztult képet kapnunk, hogy a kapitalista rendszer a felelős és mint írtam, a hatalom ha nagyobb és sokkal keményebb ellenállásba ütközik, kétségem sincs, hogy beveti az éleslőszert a népe ellen.
"Akkor ezt a férfit megértettem - fogalmazott az atya, ám hozzátette: tudta, hogy közöttük volt, aki október 23-án lőtt. Egy gumilövedék egy 56 éves járókelő nyakába csapódott. Ezt a férfit, Gyulai Árpádot Vértesaljai ez év április 23-án eltemette, így mondhatni, az akkori eseményeknek van egy halálos áldozata is."
Amennyiben kétségeik vannak Heller Ágnesnek, hogy volt halálos áldozat forduljon bizalommal Vértesaljai László jezsuita atyához (VIII.kerület Lőrincz Pap tér)
Heller elismeri azt is most már, hogy a puszta véletlennek köszönhető, hogy nem volt halálos áldozat. Annak köszönhető, hogy nem volt sok áldozata, hogy a tüntetők nem okoztak különösebb problémát és így a lázadást könnyen leverték, egyébként az azonosító szám hiányából épp arra lehet következtetni, hogy a kapitalista rendőrség fel volt hatalmazva minden eszköz bevetésére a radikálisok és minden lázadás akár halálos áldozattal is járó szétveretésére, mert tudjuk és ismerjük a hatalom természetét, így nekem és sokunknak nincsenek kétségei efelől és csak az nem lát, aki nem akarja látni.
A rendszert tisztelt Heller Ágnes nem védeni kell, sem az elmúlt 8 évet, 20 év gyötrelmét és sem az ezret, sem a liberalizmust, az embert kell védeni az ideológiától és a hatalomtól, ami hivatott őt megmenteni és a legjobbat szeretné az állam minden gyermekének, a sokkolást(Molnár F. Árpád szófordulata), a gumilövedéket, a fagyhalált, a börtönt.


"A liberalizmus a rablás puszta eszköze, ezért végül is felébreszti a nép haragját"
(Fernando Pessoa - Nemzet, emberiség, Isten) Pessoa kijelenti több helyen írásában, hogy a liberalizmus szociológiai képtelenség, azt is ,hogy törvényszerű, hogy a liberalizmus népellenes és azt is, hogy a harácsolás puszta eszközévé válik.
Tehát egyrészt a 2006-os áldozatok, áldozatai a kapitalizmusnak és ezen belül a liberalizmusnak is.

2011. március 9., szerda

A Pilisszántói szent kő


Aradi Lajos írása


A Pilis-kérdés pedig továbbra is nyitott marad. Én úgy gondolom, hogy alapvetően
rossz és pusztító energiákkal találkozhatunk csak a Pilisben, ezt persze igyekeznek úgy magyarázni, hogy a Szentkorona is így hat, hogy csak a bennem lévő rosszat erősíti fel és fordítja ellenem. Hasonlóan rossz hatással van rám Srí Ramana Maharsi gondolatvilága, mint a Pilis. Más kérdés, hogy ezeket a plútói vagy összetörő energiákat lehet átalakítani (sublimatio). És persze az is megér egy misét, hogy miért éppen a Pilis vagy a tradícionalisták által magasztalt Srí Ramana Maharsi okoz sorsproblémákat és szerencsétlenségeket. Érdekes módon Srí Rámakrisna Paramahansza sohasem volt rám negatív hatással. Íme egy netről idézett idézete
"Szabadon munkálkodni azt jelenti: nem várni semmi jutalmat, nem félni semmi büntetéstől, sem ebben, sem a másik világban." (Srí Rámakrisna Paramahansza)
Úgy érzem ebben az idézetben is a feltétlen bizalom érződik a mindenség iránt, én ennél nyitottabb, felszabadultabb, világosabb és a mindenség igazsága irányában feltétlen bizalommal élő bölcset még nem láttam. Sokan talán azt gondolják, hogy hiányzik belőle a szkepszis, ami a nagy szellemek velejárója, de ismerve élettörténetét, a Káli istennő iránti papi szolgálata nem is engedélyezett volna bármiféle egót, magyarán az egó és a szkepszis, magában az alázatos szolgálatban
felmorzsolódott és összetöretett, ez az evangéliumban az a pillanat, amikor Jézus megmossa a tanítványok lábát.
Könyvajánló:

Srí Rámakrisna élete és tanítása


Srí Ramana Maharsi: A nyílegyenes ösvény

Jankovics Marcell - Fehérlófia


FEHÉRLÓFIA (WIKIPÉDIA)

A magyarság szellemi küldetése - tradíció, őshagyomány

Linkajánló:

Baranyi Tibor Imre - A magyarság szellemi küldetése


Néhány kérdés felmerült bennem Baranyi Tibor Imre elgondolásai kapcsán:
Úgy látom, hogy nem szerencsés a héber vallásmitológiai hagyományt keresztezni az őshagyománnyal és a magyar tradícióval párhuzamba állítani. Alább erre magyarázatot adok. Másrészt pedig egyetértek a honfoglalás előtti és -kori ksatrya definícióval a magyarságot illetően. Ami a bibliai zsidó hagyományt illeti, az én prekoncepcióm szerint az a Manu-féle indiai vízözön-mítosz alapján ihletett és egy erősen eklektikus és alapvetően fragmentum-hagyomány és inkább a hindu lehetett közelebb az eredeti mítoszhoz, elég ha csak Noé fiaira gondolunk, mint a kasztrendszer megjelenésére, de egyben hiányos magyarázatára.
A másik következetlenség pedig az ábeli-áldozat szerepe, mivel az véres áldozat, ezért semmiképpen nem köthető az un. Aranykorhoz. A hindu és buddhista regék alapján, sokkal inkább az jelenik meg, hogy a ragadozótól megvédik a magevő madarakat.Ilyen aranykori iniciatikus (beavató) példa Sibi király a dzsátakákban (Buddhista születésregék)aki a sólyom elől megmentett nála menedéket vévő galamb húsáért cserébe a saját húsát ajánlja fel egy mérlegen. Messze vezető következtetés
lenne az ókori római asylum párhuzam, de a magyar őshagyomány Sibi király történetét talán éppen a Fehér ló fia meséjében őrizhette meg. Hiszen ebben az esetben a Fehér ló fia a saját húsával táplálja a madarat, hogy az az alvilágból a középső világba visszasegítse őt. A buddhista-ind és magyar analógia buddha születésénél is megjelenik. Ez pedig a "gandharva-madár" és a turul-madár, vagyis a különleges születések tudása. Aztán a kettős fejedelemség intézménye, és a Buddha-Dukkha szó etimológiai párhuzama, tudjuk hogy Buddha vagy ,mint világhódító vagy mint világtanító lép majd föl a jóslat szerint. Vagyis a Kazár Birodalomban élő magyarság
kettős fejedelem intézménye : a szakrális fejedelme a kündü és a katonai világhódító, a gyula vagyis önkéntelen a párhuzam a buddhista születési hagyománnyal. Hozzávetésemben utalni szerettem volna arra, hogy a ragadozó megjelenése már a romlás jele, az aranykori ember pedig oppozícióban van a ragadozó állat vagy ember típusával és ezért Ábel véres áldozata korántsem tekinthető tiszta áldozatnak. Az is valós párhuzam, hogy a fehér ló áldozat, amely a legjelentősebb
(indiai rádzsputok a hunok leszármazottai) királyi beiktatás része, hordoz hasonlóságot analógiát a magyar őshagyománnyal, de nem az aranykor részeként. Számomra erőltetett és következetlenséget hordoz a Séth-kereszténység és a Káin-letelepedés gondolata is. A kereszténység európai története a "politikum" része és nem a tradícióé. A hamvasi gondolatmenet kapcsán a kereszténység egyben vallás is, a hinduizmus pedig tradíció és egy tradícióhoz képest a vallás mindig is töredékesnek és kirekesztőnek fog hatni az őshagyománnyal szemben, mivel az őshagyomány a történeti időn kívül létezik, maga a lét, a teljesség. Ezért természetes az, hogy a honfoglaló magyarság őshagyománya a vallással való találkozásban felszámolódott. Az egy másik kérdés, hogy a háromszázak szemben állnak
a vallással is, és ilyen szempontból a vallási erkölcs, mint a civilizáció és az európaiság alapja valójában relative úgy viszonyul, mint az őshagyomány a valláshoz, de ez mindenképpen involúciós tendencia. Az is igaz lehet, hogy szemben az evolúcióval az ember és az állatvilág viszonya is fordított, az ember képviseli a napot, az állatvilág pedig az ember fragmentum tulajdonságait őrizte meg. Vagyis az állatvilág az emberből alakult ki, vagyis annak projekciója, ezért is az aranykori táplálkozás a gyümölcs bogyó evés, amint egyes jógik is akik nem a bal kéz útját követik mentesek a húsevés sötét szokásától. A turul tehát sokkal inkább a buddhista születésregék része, mint egy ragadozó tiszteletet hordozó totem-állat.
A letelepedés kontra nomád-elv pedig a táltos-tradíció részeként értelmezhető. Következetes állítás lehet ez a dualizmus és ellentét, amit Baranyi Tibor Imre állít a ma embere elé. A magyar, mint sámán és táltos lényegében a pusztai létezésben találja meg önmagát. A városi civilizáció mentes a pusztai létezéstől tehát a végtelen tér élményétől és ugyanakkor minden vallás és tradíció a városi létezésben a bűn forrását látja (vö. Karen Armstrong: A mítoszok rövid története), ahol koncentráltan van jelen a bűn. A nomád elv a magyarságban a gondolati és a lelki síkon még létezik. Ez az elv a meggyőződések nélküliség, a dogma mindenféle negációja. Ez az elv, amit én próteuszi-elvnek tekintet, a táltos-sámán átváltozása.
A három világ nem a profán világban létezik, a három világ a három tudat állapota.
A sámán egyik világgal sem azonosul, ő egy világon kívül létező egzisztencia, ezért ő alkalmas arra, mint a fehérlófia történetben látjuk, hogy intaktságát a három világ hatásai közepette is megőrizze és ne maradjon rabja egyetlen politikai rendszernek sem, a magyarság "nem letelepedettsége" tehát a szellem-lélek megfoghatatlanság, ez az indiai upanisadok (egyik fő mahávakja - nagy mondása)tantítása is, néti-néti:" sem nem ez, sem nem az".(Srí Ramana Maharsi egyik legfőbb meditációs objektuma)


A Dalai Láma kontra Pilis-ügy kapcsán is érdemes elolvasni, és levonni a konzekvenciákat.

2011. március 8., kedd

Fernando Pessoa - A háromszázak

"Ekképpen látható, hogy a Háromszázak minden cselekedetének az a célja, hogy korlátozza és megrontsa
(a) a görög kultúrát
(b) a római rendet
(c) a keresztény erkölcsöt
Azt a három alapelemet, amely az európai civilizáció alapja. A Háromszázak tevékenysége tehát az európai civilizáció alapjainak a lerombolására irányul."

Az országház szeméttelep Molnár F Árpád echelon-tanú szerint (is)


Molnár F. Árpád, politikai üldözött a föld nevű bolygó legfőbb echelon-tanúja legújabb tényfeltáró videója a Kossuth rétről tudósít,a video fent látható, amely újabb politikai törésvonalakat hoz létre. Hajléktalan kérdés = biztos fagyhalál=tömeggyilkosság állami garanciákkal, államterrorizmus - a tajgetosz demokrácia hamarosani vége, fagyhalál a pokol demokrácia tükrében - Morvai és Molnár a krisztusi úton - Jézust elfogták a zsernyákok - házkutatást tartott Jézus Krisztusnál a Pintér-Gergényi-Orbán politikai rendőrség és titkosszolgálat.
Molnár F Árpád úgy gondolja a tyúkok zömét valójában nem a tesók lopják el, hanem az Antianyag Kommandó nevű szélsőségesen demokrata csoport, kiderül az is a videóból, hogy a nemzeti tri-murti(Siva, Brahmá, Visnut jeképezi)-colorunk az isteni predesztináció révén a preolasz világi és pápai állam valóságos nomád antitéziseként egy korrupció és valójában Római Birodalom és Jog ellenes, a fekete szoknyás papsereg antitéziseként lép föl - akik eladták magukat a fenevadnak. Ősi szeretet kódot őriz a zászló. Magyarországon található a világ legsötétebb pontja. Ez a magyarság és emberiség ellenes sötét pont egy földalatti sátáni mozgalmat épített föl, tagjai magyar és egyéb emberi fénylelkekkel táplálkoznak. Szertartásaik nem véresek, összefogottak, fekete csuhában vannak, kollektív tudattal rendelkeznek, mivel minden egyes tagjuk képes a többi tag érzékszervein keresztül érzékelni a külvilágot, nehogy bárki is befurakodjon közéjük, nevezzük nevén a fenevadat, ők a 300-ak által felkent antipapok, látszólag humanoidok az ő kezükben van a hatalom, ez az erő a földi napunk ellenpólusa, a nap pedig embertudatunk legfényesebb pontja antropológiailag is. Titkos szertartásaik alatt a fotonrészecskék elvéreznek és megsemmisülnek a közelükben. Ez nem jelent mást, minthogy nincs holt anyag. Az univerzumban található anyag és sötétanyag minden egyes része, részecskéje él, létezik, örül és legfőképpen szenved. A szekta célja, az anyag végleges elpusztítása ! A világegyetem alkotóelemeinek a végleges elpusztítása, minden egyes élet, élőlény elpusztítása! Bízzunk benne, hogy Láma Ole Nydahlnak van igaza, és abszolút gonosz nem létezhet, hiszen teljességgel abszurdum mert önmagát pusztítaná el !

Hamvas Béla - Silentium (részlet)


"Az élet arra való, hogy nagy dolgoknak feláldozzák - egyébként semmi értelme"
(Hamvas Béla)

Semjén Zsolt kontra Heller Ágnes

Semjén Zsolt álkeresztény és álpolitikus ma a böszmék nyomába érve kijelentette, hogy mindaz, amit Heller Ágnes álfilozófus és álakadémikus a 2006-os őszi rendőri brutalitások kapcsán, tagad, az nem más mint a posztkommunizmus bűneinek a nyilvános tagadása. Irigylem Semjén Zsolt heuréka élményét, ahogy , mint vergődő kísérleti kapitalista ........(moderálva) sikerült az általam készített egyik gondolati labirintusból kitörnie, természetesen, nem a természetes utat találta meg, - hanem nemes egyszerűséggel átrágta a Gordiuszi-falat. Nem kell magyaráznom, hogy olyan mint poszt-kommunizmus nem létezik. Tudniuk kell önöknek, hogy 1990-óta hazánk szociális piacgazdaság, az alkotmány szerint is. Az más, hogy a helyes definíció az antiszociális piacgazdaság lenne, de hát a mindenkori komprádor burzsoá alkotmány mindig is ragaszkodni fog a fából vaskarika és a nép átverés elvéhez.
Egyetlen egy keresztény létezett, de az is meghalt a kereszten (Nietzsche), így egyetlen egy kommunista létezett, de az is meghalt egy kommunista sortűz áldozataként. A világon csak kapitalisták léteznek, de 20 éve mindenképpen (ők és) önök uralkodnak. ezért minden bűn (őket és)önöket terheli, felesleges mosdatni a jelenlegi rendszer mocskát, a sátán trágyát. Felszólítom Semjén Zsoltot, hogy késlekedés nélkül mondjon le a képviselői mandátumáról, amíg nem késő. Heller Ágnes pedig mondjon le akadémiai tagságáról és magyar állampolgárságáról is. Egyébként Antall József fejét blogunk moderátora szokta leszerelni, és baromira idegesíti már, hogy immáron 24. fejnél tartunk, (igaz ez már csak műanyag :-) ) sárkány feje mindig kinő, mindig ott a tömeggyilkos kapitalista fej a leszerelt régi helyén. A legkisebb fiú és a sárkány harca végül úgy fog végződni, mint a mesében, hogy lángoló cédrusfával kiégeti, a fehér ló fia (Sibi király) a sárkánypolitikus fejét. Disznófejű Nagyúr Churchill barátomat is néha vörös festékkel pofán önti, de mindig riadószerűen, mintha az életük függne tőle, megtisztítják a szolgalelkű nemzetáruló barmok.

LINK AJÁNLÓ:

Megtalálták Antall József fejét!


Antall József Miskolcon sem népszerű, megrongálták az Antall szobrot!


Pofán öntötték vörös festékkel Antall József mellszobrát az EU-ba való belépésünk pillanatában


Újra megrongálták Antall József mellszobrát


Sir Winston Churchill szobor - vörös festékkel az arcán


Antall József fejét ismét a zuglói Rákos-patakban találták meg


Muammar al-Kaddáfi - A Zöld Könyv

"A népszavazás a demokrácia kijátszása. Akik "igen-t" mondanak és akik "nem-et", valójában nem juttatják kifejezése saját akaratukat. A modern demokrácia nevében inkább elhallgattatták őket, s csak egyetlen szó, az "igen", vagy a "nem" kimondását
engedélyezték nekik. Ez bizony a legkeményebb, legelnyomóbb diktatórikus rendszer!"

"Nincs képviselet a nép helyett! És a képviselet csalás!"

"Ha feltételezzük, hogy a társadalom vagyona 10 egységet tesz ki, s tagjainak száma 10,
akkor minden egyes személy részesedése 10:10=1 rész a vagyonból. Ha viszont a társadalom néhány tagjának több mint egy egysége van, akkor ugyanezen társadalom néhány más tagjának semmi sem jut...Tételezzük fel, hogy a társadalom öt tagjának mindegyike két egységet birtokol. Ez esetben van öt másik, akinek semmije sincs, tehát 50% meg van fosztva a társadalom vagyonából való részesedés jogától."

Amikor Muammar al-Kaddáfi még hihetetlen tisztánlátásáról tett tanúbizonyságot a Zöld Könyvben. A sors fintora, hogy beállt a népére lövető hatalmaskodó elnyomók sorába ő is.

2011. március 7., hétfő

Börtönnapló

Himaván - havas, a Himálaya korábbi elnevezése
i.e. 3102 február 8-án - A jelenlegi legbűnösebb korszak, a kali-yuga kezdete a Mahábhárata nagy csatájával kezdődött.
szvapna - álom
turijam - Hamvas szerint éberség. A négy tudatállapot közül a legmagasabb (vö. csin-mudra)
keresztény kifejeztést - először a szíriai Antiochiában (ma Antakya), az Imperium Romanum Róma és Alexandria utáni harmadik legfontosabb városában használták.
görög: krisztianoi

"Akkor majd szól a bal keze felől állókhoz is:
Távozzatok tőlem ti átkozottak az örök tűzre,
amely el van készítve az ördögnek és az ő angyalainak

Mert éheztem és nem adtatok ennem,
szomjúhoztam és nem adtatok innom
Jövevény voltam és nem fogadtatok be,
mezítelen voltam és nem ruháztatok fel
Beteg és rab voltam, de nem látogattatok meg.

Akkor ezek is azt kérdezik:
Uram, mikor láttunk téged éhezni,
vagy szomjúhozni, vagy jövevénynek,
vagy mezítelennek, vagy betegnek,
vagy fogolynak és nem szolgáltunk néked?

Akkor Ő így felelt nekik: Bizony mondom
ha nem tettétek meg ezeket eggyel a
legKISebbek közül, azt énvelem nem tettétek meg.

Ezek elmennek az örök gyötrelemre, az igazak pedig
az örök életre"

Ezek az evangélium igéi.

OMEGA - HAJNALI ÓCEÁN

Hírháttér.atw.hu - tiltott oldal

Molnár F. Árpád atw.hu-n található hirhatter.atw.hu weboldalát is eltüntette a legfőbb hatalom. A youtube-on szerencsére még állja a helyét, akárhogyan és akárhányszor is próbálkoztak és igyekeztek Molnár F. Árpádot le- és elhallgattatni,ő mindahányszor erőteljes krisztusi ellentámadásba lendült. Kérdés, hogy ez a politikai magatartásforma kimerül majd a szélmalomharcban és eltűnik vagy valójában képessé válik "megsebezni" a fenevadat, ahogyan az a jelenések könyvében is leíratott, mert abban az időben egy képet imádnak, ami nem él. (Ez a televízió) !

Mindezen eseményekkel szemben, csak a mélységes szkepszisben vagyok biztos. Nem csak Buddha figyelmez minket az egészséges és szkeptikus álláspontra, de a hamis próféták tömkelegét látva - hiszen lépten-nyomon beléjük botlunk a közértben is és állítják, hogy itt az igazság, meg amott. Aki látta az igazságot, az nem beszélhet róla. Mert az igazság hordozója tudja, hogy olyan mélységes és olyan elviselhetetlenül titáni kín, hogy összeroppan alatta még a legkiválóbb emberi tudat is.
Ezért földünk igazsága, Atlasz kezébe adatott, ő tartja a világot és nincs egy se, ha csak nem bolondult meg, hogy a létezés, a szenvedés elviselhetetlen terhét magára vegye az örökkön örökkévalóság végezetéig. Ezért igazsággal megváltani képtelenség.
Ha a megváltó notesze nálunk van, tudhatjuk és kihúzhatjuk ezt a pontot. Hiszen mindenkinek a saját igaza a legfőbb igazság. És hogy legyen béke , megidézem a békét!
"Amikor odamentem hozzá, üdvözölt. Akkor lehanyatlottam előtte, és közel voltam ahhoz, hogy megsemmisüljek sugárzó fényében."
SUHRAWARDI
/PENTAGRAMM-LECTORIUM ROSICRUCIANUM/
PENTAGRAMM

2011. március 2., szerda

Megkezdődött a Budaházy-ügy tárgyalása


Elsőként felhívással fordulok azokhoz, akik Csintalan Sándort megverték, hogy önként adják föl magukat. A rendőrség szerintem nem nyomozott a valódi tettesek után, nekik elegendő egy hamis tanú, aki terhelő vallomást tesz Budaházyra, ők feladatukkal ellentétben semmiféle egyéb szálon nem nyomoznak, ez nekik a független igazságszolgáltatás - kizárják a lehetőségét, hogy más személy az elkövető - főként nem abból a feltételezésből indulnak ki, hogy Budaházy György ártatlan, ezért szükségképpen fontos lenne, még akkor is, ha a súlyos testi sértésnek komoly büntetőjogi következményei lennének, hogy feladjátok magatokat, ezáltal Benkő hamis és megbízhatatlan tanúnak bizonyulna. Ez a blog kérése és a többi magyaré is és ha magatokba néztek, nincs más út!
Dzsida Jenő versével üzenek minden magyar irányába. Add tovább.
Focilabdákba rejtett pokolgépek és a békaemberek. Rongálás vétségéből: terror vádak, (nevetséges Kóka eleve tűznek ellenálló anyagból készíttette az ablak és ajtó üveget a villájában, ? tudta, hogy nem fog nagy népszerűségnek örvendeni)a per csakis azért, és elsősorban azért, hogy a politikusi réteg védettsége maximális legyen és azért, hogy a jogi önkény országában ne legyenek szabályozó erők, és szabályozó erő és fék egy-egy mozgalom, amelyik, mint írtam nem hajlandó a hamiskártyással egy asztalhoz leülni és az ő alkotmányos szabályaival játszani tovább a demokrácia nevű hazug játékot, hanem föllázad és Hunnia nem enged az 56-ból.
Íme a római jog, a keresztényietlen jog, a barbárok eszköze:
"De Rómában a fényűzés tombolt, s a birodalom kétes erkölcsöknek hódolt, puritán egyszerű életünket (ti. a nomadizmus) Róma megirigyelte, tekintélyünk, ősi hitünk a birodalmat feszélyezte...Egészséges testünket, lelkünket kábítószerekkel itatta...
humanizmus szent nevében hirdette isten igazát, csengős perselyekbe gyűjtötte...
Ezzel sarlatánok ingoványaiba kerültünk, meglazult az energiánk, a nap iránti szeretetünk." (Csontváry Kosztka Tivadar levelezéséből idéztem kiragadott részeket)
(lásd 108-as bejegyzés, a nap ahol és ahonnan elhunyt szeretteink, kedvenc állataink lelke lobog, és fényt és meleget ad, ősi önzetlen szeretetet, szeretetet földi útjainkhoz és erőt a harchoz, gondolj a napfényre, ő a vigasztaló.)
Budaházy sokak pervertált nyugalmát megzavarta. Azért pervertált ez a nyugalom, mert egy bóddhiszattva példaként nem teheti meg, hogy jól érezze magát, ha egy is szenved amiatt, hogy az igazságot fel nem ismeri és turbában él, tudati és anyagi nélkülözésben valaki, de az elkényeztetett hatalmi rétegek pervertált nyugalmához, minden zavaró tényezőt ki kell iktatni. Ez természetesen a keleti ember nyugalmával önkényesen szemben áll, a hatalom nyugalma ez, antiboddhiszattva, aki csak akkor nyugodt, ha mindenki szenved, aki ellene van. És akkor nyugodt, ha a lánya végre nyugodtan sétálhat az Astoriánál egy nemzeti ünnepen, mert ha nem, akkor lövetünk.
Önkényesen, mert megpörkölték Kóka barátunk Normafánál épülő luxusingatlanját. Bevallom nem sajnáltam volna, ha porig ég.