2010. szeptember 21., kedd

A szegedi hűtőszekrénytől a halottak országáig. A démon aki Krisztus. A Krisztus aki démon. Raszputyin a szemészeten, az orvosok nem tudják megölni. Önmaga nem vesz részt a tv ostromban, viszont gyanúba keveredik. 2006 ősze van, az Árpád kórházban a portások helyén
smasszerek és katonák, mégsem mondhatja, hogy egy üvegdarab belement a szemébe. Minden kórházban börtönőrök, furcsa ősz, készültség, titkosszolgálat. Kiderül nem bolgáresernyő és nem a haver pénztárcájából lőtték ki a mérget. Csak kinézett a vonatból és belecsapódott a szemébe valami, hazafelé Szegedről, ki gondolta volna, hogy egy 5mm körfelületű üvegcsétől egyenes út vezet a
Venyige utcai börtön és fegyház előzetesházába? Az üvegcse ma is kabátom része, egy megvilágosodás élménysorán, a szervezetem pár órán belül kidobta magából, nem tudtam mi az ami ki akar jönni a szememből, de kijött. Heveny paranoiát éltem át addig, a fidesz parlamenti frakcióját is riadóztattam. De elmaradt a fővárosi metilbotrány. Később felhatalmazva éreztem magam egy fügefa tövében ülve, hogy élére állok a lázadó parasztcsapatoknak, véget vetek a Kossuth téri pikniknek leváltom a rosszat elhozom a jót, de a tűzes trón meg nem égeté. Tudatállapotomtól több ember riadtan hátra hőkölt, az erő velem volt egy ideig aztán lekapcsolódott rólam valahol az újpalotai szánkó dombnál. Rájött nem én vagyok az embere, méltóbbat keresett magának, hogy ama személy majd Magyarország kündüje és gyulája legyen, egy személyben egyesítve a két vezetői posztot.
A szakrálist és a profánt. Így aztán elfelejtettem a három világot, a sámánvezetőt, és a dzsinnt, és a cigánykentaurt is. Nem kívántam semmit sajnos, majd legközelebb, holott tudtam, a próbán elbuktam, nem ritka eset az, amikor az ember a saját beavatásán elbukik és nem válik méltóvá, hogy belépjen a szenvedés és a menny kapuján. A körforgás aztán kvázi véget ért, harc helyett szerelem jött, és a szerelem harcba torkollott, mivel összekeveredtek a drótok.

2010. szeptember 20., hétfő

Kaffka

A. Zoltán Rexről pusztán annyit említenék meg itt, hogy a venyige utcai 1 hónapos hányattatásom után nem gondoltam volna, hogy a Gyorskocsiban jobb sors vár rám, ha valaki a venyigén azt jósolja nekem, hogy lesz egy ember aki Kaffkát olvas ráadásul csehül a zárkánkban, nyilvánvalóan elképzelhetetlennek tartottam volna. Mindenesetre a venyigén Karl Lauer szintén példamutatóan viselkedett, civilizált ember módjára, és talán nem egy két szót kellene az érdekében szólnom, hogy mielőbb ausztriai börtönbe kerülhessen, remélhetőleg már ő is szabadlábon van, ugyanakkor valós rálátása volt a magyar és az osztrák börtönviszonyokra is.
Mondanom sem kell, nem valószínű, hogy ha lezajlik az ügye, hogy többet beteszi a lábát országunk területére. Számára erős a kontraszt, hiszen ha itt kerül börtönbe, az olyan mintha 10 szer többet kellene ülnie. Legalább is lelkiekben és a viszonyokat tekintve.

csin-mudra - második felvonás- Hamvas védelmében

A mudra egyébként megdöbbentő, hiszen maga a kéztartás, ami "vallástudományi ismereteim" szerint a négy fő tudatállapotot jelképezi, valóban egy kakasra emlékeztet, a három nem tökéletes tudatállpot a taraja, a legfőbb megszabadulás pedig a kakas csőre, persze ha jól értelmezem, és nem maga a kör jelképezi a legalacsonyabb frekvenciát, az örök körforgásban való bolyongást.
svapna szusputi dzságrita na a negyediket elfelejtettem :-)

ImMemoriam S. Imre

Im memoriam S. Imre nyugodj békében, volt általános iskolai osztálytárs, egy sorskör elindítója. Álruhás csakravartin.

Öngyilkos lett egy hajléktalan Székesfehérváron
Egy hajléktalan férfi lett öngyilkos Székesfehérváron. A férfit a helyszínre érkező járőrök, illetve tűzoltók megpróbálták visszahúzni, illetve lebeszélni az öngyilkosságról, de a férfi a vasútvonalra zuhant és elhunyt.
Forrás: Fehervaronline
2010-05-10 11:05 Cimkék: Székesfehérvár
Öngyilkosság
Hajléktalan

Sorsszerű

Sorsszerű volt, 4 nő, négy évszak, négy égtáj, négy világkorszak, purusa-himnusz, varna
nazca-fensík, szeged, Ferenc tér 1, Csontváry Kosztka Tivadar utca 3
Felka utca, Horánszky utca ,Andrássy út 79, jó ezzel számot vetni, mielőtt lesújt rám a nagy törvény. Amerika Ázsia Európa Afrika, Buddhizmus Kereszténység, Sámánizmus , Luna, Kami,
Koczó, Füli, a zebrapintyek, a hörcsögök, a rendőrség, a vér, a pokol, az állam ami gyengébb nálam.
A rózsakeresztes korszakom, a keresztény önámítás, a saháda korán reggel, a vallástudomány szak szeged, a napfogyatkozás, a Zászló utca , ahol laktam, Dtanár úr, amikor az ajtónak ugrik, és már senki nem jöhet be, mert az előadót nem kellő tisztelettel vártuk, vöröslő fej korán reggel, előadások a Koránból bölcsészkaron vigyáz-állás vasfegyelem és dolgozatom ami eltűnt mert valaki 114 szútrát írt 114 szúra helyett. Tusori kint maradt az előadásról, na meg a szakestek Gyálaréten, a vallástudomány fellegvárában, nos felejthetetlen emlék, a kölcsönadott 5000 ft-om Konstantinnak, amire stílszerűen keresztet vethettem. Konstantinnak ügye is volt Szegeden, részegen feküdt a Szegedi Csillag falának tövében, sem börtönőrök sem a karhatalom unszolásának nem volt hajlandó eleget tenni, mindenkit elküldött az anyjába, ellenállt minusz tiz fokban, hogy neki ott a legjobb, részeg biciklizés az albérletig, másnap hányás és hányás, alkohol és megtisztulás. Az ember összes sérelme mocska kiárad, verbálisan. A másnap a legtisztább. Napsütésben a Ferenc téren, rég volt a Hírkernél, vagy a Tabánban, aztán a magyar Bermuda Háromszög =Tilos az Á és környéke, Légy üdvözölve fater, Thalész, Pöröly, Csalex, Csinti, Bika, Zsolti a béka, A. Zoltán, 510 es zárka a Gyorcskocsiban !
Kösz, a túlélést. Szabaduljatok!!! SZABADSÁGOT A CSAPOSKEZŰNEK!!

Lépések a börtön felé - az ismeretlennek aki nem ő

láng van itt, a múlt szavaként
mindenütt ugyanaz a dráma
lesütött szemmel morajlik
a lebegő hold
öregszünk őrizzük
szívünkben
a fák megnyúlnak
lépteink
elhalkulnak


halld hogy morajlik
a tiszta fényű hal
álommá leszel megint
e halküóni
hamvasbélás tájon

mikor
elhagy a dzsinn
és az égbolt már
feltekeredik

megérzed már
a húsbolt szagát
piacra rohansz a rohanók közé
egy moszkvatéri lángosért
számodra nem létezik
sem a nyomor iránti tisztelet
és a bocsánat
sosem felejted
nap mint nap tapasztalod
hogy nemvagy része
apokaliptikus epilepsziása
a tömegeknek
az illésszéket pedig már rég
kihúzták alólad

megvettem Gandhi életrajzát manap
féltem a verseidet vele egy kosárba tenni
túl nagy ilyenkor a kontraszt
két lélegzet között a semmi
különösen ha arra gondolok
mi az egyik legnagyobb bűn
egy hindu szemében

Hamvas Béla és a csin-mudra

Heller Ágnes : Opponensi vélemény (: forrás www.c3.hu)
Hogy Nietzsche Szókratész halálát példaszerűnek tekintette? Semmi sem állt tőle távolabb. Csejtei is hosszan idézi megvető sorait a Phaidónnak azzal a passzusával kapcsolatban, mikor Szókratész kakast akar áldozni Aszklépiosznak, arra utalva, hogy a halál a gyógyulással egyenlő.
Hamvas Béla Schopenhauerral megtoldott Szókratészról ír, a Scientia Sacra I.-ben (baki). Az éberséget mindenképpen párhuzamba akarja állítani a görög filozófiával, az indiai és a görög filozófia közötti híd azonban nem Szókratész és még csak nem is Platónnal kezdődik, Arisztotelész az aki ontológiájában a szánkhja-yóga filozófiának megfelelő
két principiumról ír, az anyagról és a formáról. Visszautalva Schopenhauer filozófiája állandó lebecsülés alatt
áll mind a mai napig, hasonló ez a megítélés egy kicsit S.Freudéhoz, ez az értékvesztés vagy tudományos dogmatizmus elérte Hamvas Bélát is, noha éppen ő tiltakozott volna mindenfajta scientikus-tudományos beidegződés és
módszer alkalmazása ellen.
Az éberségnek és a kakasnak valymi kevés köze van egymáshoz, észre kellett volna venni azt a párhuzamot is
Hamvasnak, hogy az ősanyag az elsődleges filozófia mind a hindu filozófiában (védikus), Arisztotelésznél is csupán utólagos az önálló principium megjelensése. Elsősorban egységről van szó,de az ősanyaggal való egység nem
jelenti az önálló létezést, a felismerésben nincs önálló létező, nincs egység és csak az egység van ami azonban
a mindenség. A mindenség nem egyéni létezők sokasága, nem szellemi principium európai értelemben véve, létező és nem létező egyszerre, Nietzsche pontosan erről ír, az ész túlhangsúlyozásáról,ezért is máshol
húzza meg a vonalat, Nietzsche számára Szókratész nem egyéb egy vízfejű decadentnél, akinél az ész
diszkurziv használata túlnőtte természetes kereteit. Az intuiciót helyezi előtérbe, a phüszisz (természet) -(törvény)nomosz vitában pedig Gorgiász és Polosz oldalára áll, a természet, a hatalom mellett foglal állást
Nincs ideológiai közösségem, de amit a börtön előzetesről megtudhatunk -, nos Budaházy mindent elmondott, jogvédők nincsenek a falakon belül, nincs liberalizmus, humanizmus, az ember szembesül az általa fenntartott államhatalom csattogó álkapcsával, a kérdés még mindig az, ember-e az ember. Egyik esetben sem az, hiszen bűnelkövetőként átlépi saját személyisége határait, aztán vele szemben az állam is átlépi az állítólagos felhatalmazás által azokat a határokat.
Az állam igazi arca csak a börtönfalak belülről való látványa után tárul fel. Persze ha nem szalad az idő, a lélek hitegeti magát, hogy mindez így jó, pedig nincs bizalom, csak háború van.

Egy vers margójára

nincsen uram
nincs származásom
a fejem felett
a síromat ásom
koporsó hangya, mind szalad
a neutroncsillagig
és a láz ha szárba nő
és tikkad a nyár a televény
"megizzad a gömbgalamb"
és áramlik a szó
éjjel a viharra ébredtem
láttam a tüzeket, táncoltak
a villámhárítók, hajoltak bőgve a fák
sarokba szorított árnyék
a riadás

nagy nagy dunna
ős szemedbe néztem
hullám-remineszenciát ittam
és dinnyehéjakon
kéken bandukoltam fölfelé
az örök-álmodás felhőhorizont felé
Néhány gondolat a 2006-os események kapcsán
reagálás a Göncöl-jelentésre
csak, hogy tovább fokozzuk a dolgokat...

1.2
egy-egy esemény...alkalmas ürügy. Alapvetés és sztereotip előfeltevés az őszödi-beszéd" ürügy
nem kiváltó ok. Alapvetés az őszödi-beszéd szándékos politikai bagatellizációja.
Csepeli az ATV-ben interegionalitásról beszél, (holott interregnum következik, Gyurcsány utolsó
évértékelője volt) a trianoni problémát nem fogja megoldani az interegionalis együttműködés.
Az angol megszálló és gyarmatosító törekvések jogszabályi háttere előkészítette a Tibet elleni kínai expanziót.
Elítélendő, hogy a bizonyos mozgalmak és a média Kína kizárólagos negatív szerepét
hangsúlyozzák, nyilván politikai okoktól vezérelve és hanyag eleganciával megfeledkeznek
az angol expanzió előbb említett rendkívül káros befolyásától.
Ha ma Magyarországon korlátozzák a szólásszabadságo, megfélemlítik az embereket és mindezt
jogszerűnek állítják be, akkor nem zárható ki egy hasonló jellegű, bár nem ennyire manifesztálódó háttér-folyamat.
A bizottság a kötelező bizalom elvéből indult ki. A kötelező bizalmatlanságról, Buddha tanainak
kritika nélküli elfogadásától óva intett. Ha a bizottság a kötelező bizalom elvéből indul ki, akkor
részint nélkülözi az egészséges szkepszist főként a fennálló hatalom és jogrend mibenlétét,
nem kérdőjelezné, nem tartja meg a megfelelő objektivitáshoz szükséges távolságot. Ez pedig
semmikép nem nevezhető és értelmezhető tabula rasa-nak.

2.1.1.2
Bibóra hivatkozni, a mélylélektant és a pszichoanalízist és jellemtipológiát (inkább nemzeti
karaktert) is érintő kérdésekben több mint dilettantizmus.Ugyanis kifejezetten naiv és
közhelyszerű és meglehetősen felszínes ismeretek jellemzik e tekintetben.
Ugyanakkor meg kell látni az itt felsorolt 4 pontban, a közösség mint organizmus
mint szerveződés jelenik meg, minden tekintetben egy magasabb létforma védelmében,
amely mint Benedict Andersson is vallja, a nemzet imaginarius közösség. Más szóval
a nemzet magasabb organizáció és a nemzeti életér védelme, nem hiszterikus, és az örök
történelmi vesztes megtört lélektani attitüdje(mint azt e tanulmány írói láttatni szeretnék),
hanem a mulandónál, a profánnál örökebb kategóriához való felelős és mértéktartó hűség
és nem a hisztéria megnyilatkozása. Vagyis nem formai, hanem a profán nézőpont számára
metafizikai lételvről van szó, amely mivelhogy a történelem folyamata
sem más, mint az imaginárius életterek védelme vagy expanziója így egészen Herakleitosz
háborúval kapcsolatos alapgondolatáig vagy meglátásáig gond nélkül visszavezethető.
Illene ezt a jelentéstartalmat interorializálni a nemzettel kapcsolatban, hiszen a
nemzetkarakterológia nem nélkülözheti a mélylélektan és a filozófiai gondolkodás minimális
ismereteit. Sajnálatos, hogy Bibó talán a kor divatos tudományos előítélettől vezérelve
nélkülözte ezt a nagyon specfikus de ugyanakkor az emberismerethez nélkülözhetetlen
ismeretet. (Közhely de Marxot, Freudot és Jungot nem lehet megkerülni) Ugyanakkor a hisztéria
kitermeli a verőlegényeit, írja Bíbó, ez valóban igaz, láthattuk a véres október kapcsán, hogy
az emberek szemevilága mennyire nem lényeges kérdés, vagy a földönfekvő magatehetlen
emberek véresre rugdosása. Idevezet az a téves demokrácia értelmezés, amikor a
az amúgy masszaként alakítható jogértelmezések egyszercsak dogmává válnak . EZ az involutiv
és igen hasonló jelenség a vallásban a fundamentalizmus (általában a hatalom vagy hatalmi
kérdés körül mozog és szintúgy jogalkotó). Része a kialakuló csoport vagy csorda öntudatnak,
és az önértékelés hiányában az önmeghatározásnak ez jellegében politikai hatalom is,
amely nyilván a médián keresztül is folytat elfedőtevékenységet . Ezt mutatkozik meg fokozottan
hazánkban a hazugságban, a torzított valóságképek és a pénzkultusz papjainak nyomasztóan
profán jelenségében is.Kétségtelen tény jelenleg kísérlet folyik ma Magyarországon egy új
uralkodó osztály erőszakos elfogadtatására. Ez alapvetően kivülállóként diktatórikus
tendenciának tünik, mivel valójában diktatórikus tendencia. Az ország berendezkedése
antidemokratikus, leginkább az ókori róma timokratikus berendezkedésére hasonlít. Félig
leplezett, magát nevetségesen kiváltságosnak képzelő pénzkultuszt majmoló patríciusok
irányítása alatt álló erőszakszervezet.
A tanulmány hivatkozik a hamis világképek kialakulására. Ez újfent kérdéses, ha ez
az aktualizáció része akar lenni. Szubkulturális fragmentumok nem azért alakulnak ki, mert
kudarc van (ez meglehetősen primko álláspont ha kudarc van menekülök egy nekem tetsző
világképbe) Alapvetően az emberek számára a média által sugalmazott mátrix szerűen kivetített
konzum világképpel van kudarc. Ez a média hatalom megtört. A tv székház elleni támadás
ezért nem a legsötétebb nap, amiként ezt jól fizetett firkászok megírták, hanem a megvilágosodás
békéjét hozta el, de csak a szabad szellemeknek. Aki szolgálni akar, és merő szervilizmus
az élete az megdöbben, hiszen számára nincs világkép, csak utasítás van és parancs és
a talpnyalással járó megalkuvótekintet és magas fizetés. A feltételes reflexből feltétlen reflex.
Kondicionálás.
Visszatérve nem kudarc-hisztéria tengelyről van szó hanem egy nemzet túlélését jelentő
alternatív, a globális-nemzettelen kommercializált pszeudó-világképek kizárásáról és
szubkulturális és ugyanakkor alternatív világképről. Ez szintúgy a nemzet önvédelmi reakciója
, hogy számtalan életstratégiát és ideológiai áramlatot is képes integrálni, ha ez az integráció
széleskörűvé tud válni, meg tud szólítani embereket és a mesterségesen fenntartott világkép
összeomlik, akkor a timokrácia haszonélvezői számára csak az erőszakos fellépés marad
ha pedig ez is kudarcot vall akkor elárulják az országot és katonai intervenció következik.